Sziasztok
A helyszín: Baranya, Szentlőrinc.
Megrendeltem a fibernet midi csomagját, 1hó várakózás, muki jött kötött majd várt de a rendszer nem működött és telefonált de semmi, a szerelő illedelmesen köszönt és távozott. Siklósi kirendeltséget híjába hívtam üzenetrögzítő válaszolt, vissza nem hívtak. Ismerősömtől kapott Budapesti telefonszámot fel hívtam egy férfi, vette fel gondjaimat zúdítottam kisé emelkedet hangon-, a vonal végén csend, majd a kissé hosszúra nyúlt hatásszünet után, intézkedünk válaszolta.
Még aznap két kocsival 4 szerelő érkezett, egyik csoport az oszlopot vette célba, a másik kettő bejött, a behúzott kábel végére hol az egyik hol a másik kapcsolta a gépét, de semmi. A kinti szerelők bejöttek, majd kértek egy telefont, telefonált, de hova nem tudom, a beszélgetés úgy hangzott mintha a 86 éves nagyimnak próbálnám elmagyarázni a cd írás rejtelmeit. A hívás után az internet 3 perc múlva működött, azóta hiba nélkül.
988/246 Ez hihetetlen, 6. telefonálás, szarul írták be az adatlapom, mindenki mást mondott és ma 4 kattintás és helyre tették a dolgokat, néznem kellett ahogy a "távolból" lekapcsolják a modemet. És működik!!!!
Feltételezem, nincs "beregisztrálva a modem", ezért van ez a "sebesség"...
Anno, mikor nálam egyszer modemet cseréltek (nem én voltam otthon), ugyanez volt... a szerelők nem várták meg a bereget, elsuhantak, én meg este fél órát telefonáltam, mire az ügyeletes keresett egy olyasvalakit, akinek joga van beregelni egy modemet (neki nem volt)... utána már ment rendesen... addig viszont csak minimálon...
Sajnos annyira fos a rendszer sebessége, hogy a sebesség mérést sem tudom megcsinálni!!! Vérlázító!!! Hétfőn kezdhetek pitizni, hogy ugyan már csinálja már meg valaki a fibernetnél ezt a szart!!!
Azt mondta pontosan: aktiválni kell a modemen az általunk igényelt sebességet! 1024/512 Kábeltévé van és azt osztotta meg, az új kábelre jött a modem !
Egy hülye kérdést is engedjetek meg: Mit kell először bekapcsolni a dolgokat? gép, modem?
Azt is mondta a muki, hogy 3 óránként húzzam ki a konnektorból a modemet, mert az új bekapcsolásnál lehet, hogy már hasítani fog.
3 hete net igénylés, 1024/502 -es csomag, szerdán jött a muki, hozta a modemet, közölte kb 72 óra és hasít a net!!! Persze tegnap még semmi, telefon központba, mukinak, oké intézik, ma reggelre persze semmi változás, net még mindig lassú!!! Központi szám nem veszi fel "minden ügyintéző foglalt" muki közli bizakodjak, majd csak lesz gyors net!!! Na, hétfőn adok nekik, ha elkapok végre egy ügyintézőt!!!
De jó, hogy megtaláltalak Benneteket, csökkent az agyvérzés esélye.
Gondolhatjátok, első számítógép, első internet otthon, itt a hétvége.... és SEMMI!!!
"Tehát még a weboldaluk sem felel meg a valóságnak. :-("
Ez sajna így van, SAT1 (S11 csatornahelyen kéne lenni a táblázat szerint) nincs, ide került a VIASAT6, ennek a helye (S20) viszont üres! Jó lenne vmi friss lista.
Nálunk is pár napja tűnt el ez az adó, és bár nekem nem annyira hiányzik, kicsit bosszant, hogy szinte havonta-hetente tűnnek el adók, és tesznek be abszolút használhatatlan n+1edik hülye magyar nyelvű csatornákat.
Nézem most a weboldalukon, még ott van a Sat1, pedig már hetekkel ezelőtt kivették, és valami 6-os viasat vagy hasonló nevű adó van a helyén. :-O Tehát még a weboldaluk sem felel meg a valóságnak. :-(
November közepe óta van kábeltévénk, de ez már legalább a nyolcadik változtatás. :-( A 3Sat-ot is kivették, és volt még más jobb adó is, ami egyszerűen eltűnt. :-(
Sziasztok!Engem rettenetesen idegesít,hogy már 2 napja nincs story tv és persze nálam is megvan az a gond h lassú a net vagy nincs is.Rohadtul idegesítő ez a tv társaság csak az a baj,hogy a mi körzetünkben nincs más,csak ez a s..r
Javaslom nézzétek meg a Fibernet szerződési feltételeit (ÁSZF, kint van a web lapjukon). Egyértelműen szerepel benne, hogy 48 órát meghaladó üzemszünet esetén visszajár a havidíj. Nekem karbantartás miatt két hónapban is 5-5 napra kikapcsolták - majd jóvá akartak írni 600 ft-ot. Ezektől menekülni kell, de minden fórumon jelezni, nehogy mások is belessenek ebbe...
Változó egyébként, szokott kiesés lenni, általában minden hónapba van olyan nap, amikor vagy szakadozik a net, vagy egyáltalán nincs. Most viszonylag stabil(el ne kiabáljam:D) de olyan is van amikor totál belassul! Én leginkább azt nem csípom a fibernetesekbe, hogy ha valami probléma akad, akkor ember legyen a talpán aki eléri őket!Ezt utálom! De nagyon...
Ja bocs ezt már elmondtad hogy milyen! Milyen dijcsomagot fizetsz? Nállam KIT PRO 10 Mbit/sec ketyeg már amikor! De én ennek is örülök! Mert a t-....... nagyon Sz*r volt!
Korábban az egyik Fibernet topikban valaki azt írta, hogy nála az ADSL régóta hibátlanul ketyeg, de Fibernetre akar váltani. Talán sikerült lebeszélni ....
Akkor nem tudod mi az hogy sz*r!!!! Nekem ADSL-em volt 8Megás percenként szakadozott folyamatosan resetet kellet nyomni a modemen hogy ujrainduljon! Csúcsidőben 200Kb/sec volt a sebesége na ez sz*r volt!
Fejér Megyében Tordason! Itt eddig probléma mentes de tényleg! De majd elválik mi lessz ezek után! Most volt teljes felujitás a környéken meg itt is! Ezért is mertem belevágni! A telefonos ADSL soha nem lessz jó amig le nem cserélik a 25-éves vezetékeket és az mostanában nem lessz!!!! Ez majd nem biztos! Hát ez a helyzet felém! Ti merre vagytok?
Én az mondom aki fiberneten gondolkodik hogy be kötese felejtse el mert egy rakat sz@r az egész . Személyes tapasztalatok nekem kb 4 honapja van bekötve de már leakarom mondani mert idáig 2 szer volt net szakadás (kb 1-2 órán át) a net csúcs idöben nagyon be lassul , 4mbit netem van csucs idöben ez lecsökőn kb 1-1,5 mbit re .