"Mantraként liheged, hogy el van rontva a járványkezelés, és ez kizárólag a kormány felelőssége."
Maga Orbán Viktor nyilatkozta ezt igy:
"Nézze, szükség szerint, ugye, minden döntést a kormánynak kell meghoznia, következésképpen a felelősséget is a kormánynak kell viselnie, leginkább persze nekem. Ezt én vállalom is természetesen, mégiscsak ez a dolgom, mondhatnám, ezért kapom a fizetésemet. "
Szóval a kormány elbaszta és most kiadta az új jelszót:
mindenért a brit mutáns felel !
Csakhogy máshol is felbukkant már ez a fránya brit mutáns: és korántsem végzett ekkora pusztítást.
S amig a koncepciós perben vádat nem emelünk a brit mutáns ellen ( ő a nép ellensége! ) addig érdekes ám néhány kérdést megvizsgálni:
- miért kellett Orbán csapatának 16 ezer lélegezetőgépet vennie a vilgon a legdrágább áron, amikor max 2500 müködtetésére van személyzet?
Amikor maga Orbán is max 8 e darabban határozta meg a számot?
„A legrosszabb esetre készülve legyen 8 ezer működő lélegeztetőkészülékünk, és legyen több mint 30 ezer ágyunk” – ezt már legutóbbi rádiónyilatkozatában mondta a miniszterelnök,
Az öszi, második hullám során meghozott intézkedések egy nagy tömény ostobaság volt, ezt már akkor összel leirták:
"A maszkot értem. A kézmosást értem. A másfél métert értem. A betegek otthon tartását értem. De mi a logika abban, hogy este tizenegy órakor bezárnak a szórakozóhelyek? Könyörgök, drága magyar testvéreim, ne posztolgassatok már olyasmit, hogy ez „járványügyi szempontból végül is érthető” – anélkül, hogy egyetlen nyomorult, legalább megfontolásra érdemes érvet melléraknátok!
Hát mi a büdös rettenet történik járványügyileg este tizenegy órakor?
Tizenegykor indul pusztító útjára a Covid-19? Éjjel durvábban fertőz, mint nappal? Jobban szeret a sötétben dolgozni? És ha igen, van egy nyomorult mérés, adat, statisztika, bármi, ami ezt alátámasztaná? Abban mi az észszerűség, hogy a 500 fő feletti zenés rendezvényeket nem lehet megtartani? Hát vajon mi történik ötszáz fős határnál járványtani szempontból? A vírus készenléti üzemmódban vár, míg el nem éri a tömeg az ötszázat, csak aztán kezd terjedni?
És abban mi a logika, hogy a koncerteket nem lehet megtartani, a szórakozóhelyeket be kell zárni, de a futballmérkőzések vígan mehetnek több ezer vagy akár 20 ezer néző előtt is?
Valaki mondjon már egyetlen járványügyi érvet erre! Vajon a vírus zenés közegben, ötszáz fő felett terjedni kezd, ám inaktívvá válik a sportesemények során? Hol, melyik laboratóriumban, ki kutatta ezt ki?
És abban mi az epidemiológiai okosság, hogy a gyerekek a tanárral a zárt osztályterembe zsúfolva, maszk nélkül ülnek – egymástól könyöktávolságra – negyvenöt percekig, aztán kitódulnak az udvarra, ahol viszont fel kell venniük a maszkot? Miféle agyvelőből buggyant ki ez az ötlet?"
Osztrákok 300 évig szívták a vérünket, így van ott pénz átcsábítani innen az ápolónőket. De nem cserélnék velük most már, a bécsi kerületek nagy része tele van mindenféle sajátságos fölfogású muszlimmal..
A formációja olyan szöveget adott le a zöld energiatermelés mellett érvelve a fukushimai atomerőmű-balesetről, hogy azon csak a fejemet tudtam fogni - pedig nem vagyok nukleáris mérnök...
Szél Bernadett mondott valami olyat, hogy továbbra is úgy gondolja, hogy a helyes úton szeretnének menni, és meg szeretnék erről győzni az embereket, stb...
Ez persze tök jól hangzik, csak az emberek inkább azt szeretnék - és azt hiszem, erről szól a demokrácia -, hogy arra vezessék őket, amerre ők akarnak menni, nem kíváncsiak a győzködésre, hogy melyik a jobb út...
Pl. a szegény Gyurcsány az nem volt ilyen ügyes ebben, azt hitte, hogy ő majd okítja az embereket, elmagyarázza. Még régen, a régi énje, az sztem lehet most is azzal állt volna elő az Orbán helyében ,hogy igen, barátaim, elrontottuk, de értsétek meg, ez a Brit Mutáns meg a gazdaság stb. stb. de onnantól, hogy kimondta volna, hogy "elrontottuk", már el is söpörte volna az ellenzéke, csak hápoghatott volna tovább.
De már sokat fejlődött azóta, jó nagy vastag demagógiákat tud mondani, szoktam látni a rezervátumos ismerőseim linkelgetik néha a fb-on :-).
Olyan nincs ám, hogy a brit mutáns kizárólag Mo ot "bünteti" és máshol elnézöbb.
Olyan viszont van, hogy kései, rossz intézkedések és kormányzati hibák vannak a védekezésben.
Már december - is - kiabáltak a szakemberek:
"Más járványkezeléssel el lehetett volna érni, hogy ne 15 ezer halottnál tartsunk egy év után – állítja Lantos Gabriella, aki szerint már hetekkel ezelőtt szigorítani kellett volna az ország egyes részein. "
"
A német Robert Koch Intézet azt mondja, ha 100 ezer főre vetítve a heti fertőzöttek száma 50 alatt van – azaz egy 10 milliós országban 700-nál nincs több új fertőzött naponta –, akkor az adott ország kézben tudja tartani a vírust a személyes izolációval. Most Magyarországon ennek nyolcszorosa a fertőzöttszám, tehát a járvány elszabadult. Ezt a mi szakértőink már három héttel ezelőtt jelezték. Közzé is tettünk egy keretrendszert, hogy ha piros, sárga vagy zöld egy megye a fertőzöttek száma alapján, akkor mit kell lezárni, és mikor mit lehet kinyitni. Ez alapján
ma Magyarország teljes területén nagyon szigorú korlátozásoknak kellene érvényben lenniük. A piros zónás megyékben már nem lehetne kaszinókba járni, plázákban vásárolgatni és egymás nyakába lihegve cipőt próbálgatni. Már három héttel ezelőtt komoly korlátozásokat kellett volna bevezetni ezeken a területeken."
"Mégis az oltásokra tettek fel mindent, mintha ezt a járványszakaszt meg lehetett volna előzni a vakcinákkal. Pedig tudták, hogy a brit variáns Anglia után letarolta Portugáliát, Csehországot és Szlovákiát is. Mégis, mit gondoltak, miért úsztuk volna meg? Mindenki tudta, hogy jön, aki mégsem, az ne foglalkozzon járványkezeléssel."
( megj: Portugáliában jan. vége óta, Angliában jan. 10 óta, Csehországban márc 07 óta, szlovákiában jan 12 óta laposodik szépen, stabilan a járvány görbéje. - itt feruárban volt egy enyhe emelkedés, de azóta szépen megy le. Nálunk ismert a katasztrófális eredmény. )