Keresés

Részletes keresés

rev251 Creative Commons License 2009.07.01 0 0 89752
minden hat mindenre, csak nem tudjuk, milyen súllyal és milyen sorrendben.
Szerintem nehéz érdemben jósolni, azon kívül, hogy "baj lesz".
(a majdnem elemi ha-akkor modelleken túlmenően)

egy-két értlemsenek tűnő irány van a társadalmak számára:
Takarékosság, lelki felkészülés, egy-két technológiai újítást támogatni-bevezetni, valamint megerősíteni néhány értelmes (termelő? "tényleges"?)tevékenységet - csakhogy szokjuk. (túlmenően az alapinfrastruktúrán és a fegyveres szervezeteken...)
A termelés persze szar ügy (nem mindegy, hogy milyen), mert egyrészt erőforrást használ (s nem ítélhető meg, hogy szükséglet-e), másrészt később fölös kapacitásnak bizonyulhat (pl. egy összeszerelőüzem) - viszont esetleg lesz szervezet, ami képes csinálni valamit (nem marketingtervet).

Így továbbgondolva, talán inkább "univerzálisabb" üzemek kellenének, ha vannak ilyenek, TMK-val, villanyszerelőkkel, általános forgácsoló cuccokkal, vegyi laborocskával, kevesebb célgéppel. Szóval, ami "bármit" előállít, kvázi manufakturaként, ill. ált. gépekkel.
Viszont ez nem bírja versenyt (drágábban termel, ISMERT kapacitásra olcsóbb a célgép-cél-üzem),
Tudja a fene.
Előzmény: kilenctizenegy (89740)
Nicee King Doom Creative Commons License 2009.07.01 0 0 89751
Az EU erőforrástartalékokban elvileg rosszabbul áll, mint pl. az USA és Kanada együtt, BSM mindig erre hivatkozik.
Viszont szerintem van egy előnyünk.
Az USA-Kanada az Óvilág szűzföldi gyarmataként jött létre, ami kezdettől az erőforrásbőség gyors lerablásáraalakult ki. A vén Európában azért többetzer év alatt hosszú stagnáló időszakokban kellett kialakítani egy tartalékokkal is rendelkező berendezkedést, amit ugyan időnként fájdalmas veszteségek érnek (pestis, 30 éves háború, stb), de utána talpraáll.
Az északamerikai fehér gyarmatok berendezkedésébe semmi ilyen tapasztalat nincs beépítve, semmi tartalék, még a röhejesen fiatal "hagyományos" településszerkezetüket és hasonlókat is teljesen leépítették az utóbbi fél évszázad autóskorszakában.
Kevésbé tudna talpraállni olyan legyalulás után, mint amilyen nálunk a 2. vh volt.
És ezen nem változtat, hogy mi marad a föld alatt.
Persze akik túlélik, azokkal elindul valami evolúció (társadalmi) és idővel lesz ott egy tartósabban életképes berendezkedés, de ez a jövő zenéje. Ha az EU-térsége átesik a kezdeti megrázkódtatáson (nagy népességvesztéssel), szerintem nagyobb fokban fogja a hagyományosabb európai berendezkedést folytatni, mint északamerika az utóbbi 300 évét.
Előzmény: rev251 (89750)
rev251 Creative Commons License 2009.07.01 0 0 89750
1.: ez hosszú távon igaz.
2.: Ez úgy is hívják, hogy tartalékkal tervezés.
Hiába, a Természetnél (Evolúció, Jóisten stb. nevű mat.mechanizmus) okosabb nemigen lehetsz
Továbbfűzve: Nem csak az inaktívak képeznek tartalékot, hanem az ún. "fölösleges fejlesztések és tevékenységek" is. Edzésben tartanak pár okos embert, ill. egyben tartják a szervezetet, amikor "igazán kell".

Szóval peak oil szempontból is talán túl bátor dolog bizonyos dolgokat fölöslegesnek nyilvánítani. Majd az evolúció (mármint a trásadalmak evolúciója) eldönti.
Talán ez a tartalékolás fontosabb, mint az, hogy ki mennyi bányászható jószágon "ül" (Ha van, úgyis elfogy, az exponenciális fv. természete miatt, ld. a könyökpontos közelítést). Szeretném hinni, hogy az EU ilyen szempontból relatíve nem is áll rosszul.
Előzmény: Törölt nick (89726)
Nicee King Doom Creative Commons License 2009.07.01 0 0 89749
Görénymajom se önszántából tűnt el?
Előzmény: Törölt nick (89747)
Törölt nick Creative Commons License 2009.07.01 0 0 89748
Törölt nick Creative Commons License 2009.07.01 0 0 89747
Már úgy megszoktam.. hiányzik :)
Előzmény: Nicee King Doom (89746)
Nicee King Doom Creative Commons License 2009.07.01 0 0 89746
Alig várod?
Előzmény: Törölt nick (89744)
Nicee King Doom Creative Commons License 2009.07.01 0 0 89745
Ezt mondom. Túl vagyunk rajta.
Előzmény: kilenctizenegy (89743)
Törölt nick Creative Commons License 2009.07.01 0 0 89744
na még nem tiltottak ki?
kilenctizenegy Creative Commons License 2009.07.01 0 0 89743
Ahhoz képest, amikorra te ígérgeted, már túl is vagyunk rajta....
Előzmény: Nicee King Doom (89742)
Nicee King Doom Creative Commons License 2009.07.01 0 0 89742
A peak oil mindennap messzebbre kerül. Most már messze van Kolozsvár...
Előzmény: kilenctizenegy (89741)
kilenctizenegy Creative Commons License 2009.07.01 0 0 89741

"Meg kellene nézni, mennyivel csökkent a népesség növekedése 2008-ban 2007-hez képest"

 

Van ilyen adat? Te vagy a kigyűjtő-mágus. ha lényeges trendváltás látszik, akkor van esély erre a forgatókönyvre. Onnantól már csak azt kellene kitalálni, hogy a válság üt nagyobbat rajtuk, vagy a fellendülés. A többségnek van valamilyen kurrens nyersanyaga, azokon a válság üt. A többieken a fellendülés. De ilyen alapon mindkettővel jól is jár egy csoport.

 

"Meg kellene nézni, mennyivel csökkent a népesség növekedése 2008-ban 2007-hez képest, illetve hogy mit fog majd mutatni 2009. Pusztán megérzéses alapon 2015-2017 körüli tetőzésre számítok, valahol 7 milliárd körül."

 

Én csak örülnék neki, mert ezzel a peak oil is messzebb kerül és a klímakatasztrófa is.

Előzmény: Nickhalálra váró bor sörmester (89735)
kilenctizenegy Creative Commons License 2009.07.01 0 0 89740

"szegény régiók szegényednek, a gazdagok gazdagodnak "

 

Ez harminc éve így van, és a világ népessége tovább nőtt. Annál is inkább így van, hogy ha egy régió fejlődni kezd, akkor egy-másfél évtizeden belül átkerül a szegény régióból a gazdagba, mint Tajvan, Korea, Malájzia, Kína, az arab olajországok zöme, stb.

 

"a szegény régióknak (államoknak, állampolgárok csoportjainak) nincs meg s szükséges tőkéjük a termésátlagok növeléséhez nélkülözhetetlen beruházásokhoz (tudomány, technológia)"

 

Ez a gyarmatosítás vége óta így van, vagyis negyven-ötven éve. Ennek ellenére ebben az időszakban ezeknek a régióknak a lakossága megötszöröződött.

 

"az általános gazdasági helyzet romlásával nem sokáig folytatható az államilag dotált gabona"

 

Innentől vallási kérdés, hogy ez csak egy gazdasági válság, vagy a válság. Én az elsőre szavazok. Leginkább azért, mert múlóban van. Most nehéz a gazdasági helyzet, aztán lesz könnyebb is. Ez nem ok arra, hogy egy-két éven belül a népességnövekedés globális trendje megforduljon.

 

"Egy "váratlan" energeiasokk könnyen eredményezhet megszakadást a szállítási láncokban, sok országnak egyszerűen nincsenek komolyan vehető élelmiszerkészletei "

 

Ez már helytálló ok lehet. Kérdés, hogy ilyen méretű energiasokk jön-e, illetve, hogy mennyi flexibilitása van a rendszernek.

 

"Ivóvíz elérhetősége "

 

Ez is harmincéves folymat. Miért pont ennyire, miért pont most?

 

"Megapoliszok zsúfoltsága, járványveszély "

 

Szintén.

 

"A gazdaság (szerintem) várható magára találásával egyidejűleg robbannak az energia-, nyersanyag- és élelmiszerárak."

 

Lehet. És 1-2 éven belül éhenhal emiatt százmilliós nagyságrendű ember? Még ez sem kizárt, csak nagyon valószínűtlen. (Egyébként most ütötted agyon a 3. pontot)

Előzmény: Nickhalálra váró bor sörmester (89735)
Nicee King Doom Creative Commons License 2009.07.01 0 0 89739
Az lenne az információs társadalom csodája, ha ezen az oldalon a pörgő számok mellett felvillannának a megszületett és elhalálozott egyének fényképei is...
Mindjárt személyesebbé tenné az egészet.
Lehet, hogy e-mailek millióit kapnák pl. egy indiai újszülött szülei:
"Hogy elhettek ilyen felelőtlenek! Hát nincsenek még elegen???!!!"
(írnák a sokkal nagyobb ökolábnyomú fehérek, vagy bárkik...)
Előzmény: Nickhalálra váró bor sörmester (89737)
Nickhalálra váró bor sörmester Creative Commons License 2009.07.01 0 0 89738

Nigeria: Shell Suspends Operations

http://allafrica.com/stories/200906290002.html

 

Nickhalálra váró bor sörmester Creative Commons License 2009.07.01 0 0 89737

Ezt érdemes megnézni, minden pörög rajta szépen:

 

 

http://www.worldometers.info/

 

 

Előzmény: Nickhalálra váró bor sörmester (89735)
Nickhalálra váró bor sörmester Creative Commons License 2009.07.01 0 0 89736

A bagdadi kormany ambiciozus terve szerint viszont a következö 5 evben 6 mbpd fele szeretnek vinni a termelest

 

 

 

Az USA kormányának 2002-es, ambíciózus tervei szerint 2009-re kellett volna összejönnie az 5 mnpb-nek Irakban. Sajnos nem növekedés lett belőle eddig, hanem csökkenés. Mexikó 2007-es, ambíciózus tervei szerint 2008-ra növelniük kellett volna az olajtermelésüket... csökkenés lett belőle. Irakban növelni egyébként nyilván lehet, de évi 1.2 mbpd-vel, pláne ezekben az években... áh. Sokkal lassabbak azok a megaprojektek, ilyen gazdasági környezetben el se kezdik őket.

 

Irak termelése a következő pár évben stagnálásközeli állapotban lesz, +/- 10%-on belül.

 

Tudod, olyan ez, mint a Boeing 2007-es ambíciózus terve a növekvő eladásokról. Sőt, hogy egy másik ambíciózus tervet említsek, valamikor mi lettünk a vas és acél országa, az utóbbi évtizedben pedig megteremtettük a tudásalapú gazdaságot, amelyben az információ szabad áramlása révén immár nem a nyersanyagok, hanem a mindenki számára elérhető információ a megélhetés alapja. Sőt, biztos hallottál már az EU ambicióiról is, miszerint a decoupling miatt az USA válsága nem terjed át hozzánk.

Előzmény: berci222 (89734)
Nickhalálra váró bor sörmester Creative Commons License 2009.07.01 0 0 89735

Ennek milyen okát látod azon kívül, hogy a mágikus 2012 vészesen közelít?

 

 

Most így hirtelen hét okot tudnék megnevezeni:

 

 

  1. a szegény régiók szegényednek, a gazdagok gazdagodnak (világszintű trend, de kiemelten igaz olyan helyekre, mint Afrika, India, Banglades, Indonézia, stb. [Magyarország])
  2. a szegény régióknak (államoknak, állampolgárok csoportjainak) nincs meg s szükséges tőkéjük a termésátlagok növeléséhez nélkülözhetetlen beruházásokhoz (tudomány, technológia)
  3. az általános gazdasági helyzet romlásával nem sokáig folytatható az államilag dotált gabona (pl. Egyiptom). Annak hiányában, a piacról vásárolt gabona visszaeésével egyszerűen lehetetlen élelmeniz a lakosságot a túl nagy népsűrűségű helyeken
  4. Egy "váratlan" energeiasokk könnyen eredményezhet megszakadást a szállítási láncokban, sok országnak egyszerűen nincsenek komolyan vehető élelmiszerkészletei
  5. Ivóvíz elérhetősége (Közel-Kelet, Afrika egy része, India), valamint szennyezettsége (India, Kína)
  6. Megapoliszok zsúfoltsága, járványveszély (India, Kína)
  7. A gazdaság (szerintem) várható magára találásával egyidejűleg robbannak az energia-, nyersanyag- és élelmiszerárak.

 

2012-ben semmi mágikusat nem látok, egyszerűen addigra érnek be régóta zajló folyamatok. A mostani válság kitolhatja ezt egy-két évvel, abban az esetben, ha elmarad a (szerintem 2010 Q2-től kezdődő, nagyjából másfél évig tartó) [relatív] fellendülés.

 

 

Meg kellene nézni, mennyivel csökkent a népesség növekedése 2008-ban 2007-hez képest, illetve hogy mit fog majd mutatni 2009. Pusztán megérzéses alapon 2015-2017 körüli tetőzésre számítok, valahol 7 milliárd körül.

Előzmény: kilenctizenegy (89728)
berci222 Creative Commons License 2009.07.01 0 0 89734

 

 

Britische BP sichert sich irakisches Ölfeld

 

Mit 2,3 bis 2,4 Millionen Barrel pro Tag (bpd) fördert das Land derzeit weniger als vor der US-geführten Invasion im Jahr 2003. Die Regierung in Bagdad verfolgt daher das ehrgeizige Ziel, die Produktion in den kommenden fünf Jahren auf mehr als sechs Millionen bpd hochzuschrauben.
...

Mit 115 Milliarden Barrel hält der Irak die weltweit drittgrößten Ölreserven. Diese Schätzung ist allerdings 30 Jahre alt. Experten vermuten bis zu 100 Milliarden weitere Barrel im Boden. Damit würde der Irak zur weltgrößten Öl-Nation Saudi-Arabien aufschließen.

...

Nach Daten des Beratungsunternehmens Wood Mackenzie schlummern allein in den zur Auktion stehenden Ölfeldern Reserven, die größer sind als die der USA und Großbritanniens zusammen.
Itten (röviden összefoglalva), arrol regelnek, hogy:

 

BP biztositja maganak egy iraki olajterületet.

 

Irak olajtermelese (mint tudjuk) jelenleg 2,3.-24 mbpd, ami alacsonyabb,  mint a 2003-as szint. A bagdadi kormany ambiciozus terve szerint viszont a következö 5 evben 6 mbpd fele szeretnek vinni a termelest (az ebböl szarmazo bevetelekre az allamnak feltetlenül szüksege van).

 

Hivatalos adatok szerint 115 milliard barrel Irak olajkincse, ami 30 eves becslesen alapul. Valojaban ~100 milliarddal több rejlik a földben, amivel Irak kb. akkora tartalekkal rendelkezik, mint Szaud-Arabia.

 

A mostani arveresen felkinalt területek olajtartaleka nagyobb, mint az USA es Anglia tartalekai összesen.

 

http://www.focus.de/finanzen/news/rohstoffe-britische-bp-sichert-sich-irakisches-oelfeld_aid_412957.html

 

Nicee King Doom Creative Commons License 2009.06.30 0 0 89732
"a vitatható az, hogy létezett olyan, hogy egységes-központi zsidó akarat (aminek minden zsidó alárendeli magát, lehetőleg 24/24-ben).
Más szóval. Van zsidó világösszeesküvés (hisz különben nem létezne Izrael Állam), de nem biztos, hogy kirí a többi közül."

Nem vitatható. Ilyen ugyanis még elvileg sem létezhet.
Először is abból kell kiindulni, hogy bármit is mondanak saját csoportjukról ideológusaik, meg hülye közhelyes tévhiteik, nem kiválasztottak olyan értelemben, hogy az valami emberfelettit eredményezne.
A zsidó elsősorban ember. Nagyon meg volnék lepve, ha valaki mutatna nekem olyan zsidó bűnt, vagy erényt, ami más emberek körében ne fordulna elő.

A mérvadó a vicces halálkomoly mondás, hogy attól, hogy üldözési mániás vagy, még simán üldözhetnek. Elvileg sem létezhet minden zsidóra kiterjedő összeesküvés, de ettől még lehetnek zsidó összeesküvők és mint magad is íros, a cionizmus egy ilyenféle dolog. Vegyük észre, hogy leginkább átvert áldozatai a cionista összeesküvésnek elsősorban zsidók. (akiket, ha nem voltak elég nácik pl. az iraki arabok, akkor valami cionista irgumburgum zavart az erec alá a barna eső elől, némi zsinagógarobbantásokkal, stb.) A cionista összeesküvés a másokon uralkodásról szólt, de elsősorban a más zsidókon való uralkodásról, akiket terrrorizálnak az antiszemitaveszéllyel. Már Herzl nyíltan leírta naplójában, hogy az antiszemita a mi legjobb barátunk. (ha nem lesz belőle elég, majd gyártunk)
Másodsorban persze lehet másokon is uralkodni, miért ne az egész világon...
Szó szerint véve az szerintem lehetetlen, de a vágy ott motoszkálhat egyes perverz pszihékben.

Viszont. Mielőtt valami lelkes anticionista zsidók a keblükre ölelnének (volt már ilyesmire példa), jelzem, hogy a cionista összeesküvés mérges növénye a zsidó identitás talaján nőtt ki. A "kiválasztott nép", mint elég régi ideológiai termék, perverz mém, elvezetett ehhez is, meg a világra haragváshoz, örök bosszúvágyhoz, valahol akár az atombombához is.
Azért ez utóbbi sejtést igazolni nem tudnám, a hatalmi versengés önmagában bármilyen népnél elvezetett minden lehetséges fegyver kifejlesztéséhez, az önkorlátozó kultúrák kiszelektálódtak, vagy "megnyitották" őket, mint Japánt.

Elvileg megfogalmazhatom, hogy nyitott vagyok egy pozitív zsidó közösségi tudatra, ami nem mások elleni gyűlölködésre alapul, de eléggé definícióellenes elképzelés, akkor már nem kiválasztott.
Ha valaki tud ilyet, tárja elém, milyen a nem emberiségellenes zsidó identitás.

Mint az ördög védőügyvédje, hozzáteszem, hogy az etnocentrikus tendencia ellen a világ egyetléen közössége sincs beoltva, a magyar sem, a magyar, mint teremtés nyelve, a pilisi szívcsakra , a magyar Jézus stb. gondolatkörre célzok, bár eléggé zsidó ideológiaimport (is), de olyan komplett és történelmileg páratlanul szívós rendszerré, a közösség évezredes szervezőelvévé az etnocentrizmus semmilyen embercsoportnál nem vált, mint a zsidónak nevezettnél. Amely alapvetően nem szaporodási közösség, bár az megérne egy külön misét, hogy milyen módon van egy olyannal és mekkora átfedésben. (a törekvés nagyon is megvolt és megvan rá, hogy az legyen, de a rasszizmus sem zsidó találmány)
Előzmény: rev251 (89723)
Nicee King Doom Creative Commons License 2009.06.30 0 0 89731
"Nem az abaj, hogy a zsidókat világuralomra töréssel, tömegpusztítási szándékkalmeg ilyenekkel vádolod; hanem az, hogy ilyen magas szinten nem biztos, és nem is igazolható (úgyértem, szerintem nem is létezik eszköz az igazolásra vagy cáfolatra) hogy létezik egységesakarat."

Szerintem nem létezik egységes akarat. De ne feledd, hogy én szélsőségesen önkényesen definiálom magamnak a "zsidó"-t.
Ha zsidó az, aki egy "kiválasztott nép" tagja, akkor mindazok a "zsidó származású" egyének (tehát akiket konvencionálisan így szokás nevezni, illetve magukra is így tekintenek, illetve valamiféle szabályok szerint egy közösség emiatt tagjának tekinti őket), és ezek között lehetnek akár zsidóságukat büszkén vállalók is, akikre nem jellemző, hogy e beteg alapgondolat beteg lelki és gyakorlati következményei szerint viselkednének, tehát pl. normálisan tudnak azonosulni hazájuk többségi társadalmával, nos, ezeket én nem tekintem zsidónak.
Hangsúlyozom, szélsőségesen önkényes szóhasználatom szerint.
Akikre pedig vonzerőt gyakorol ez a perverz mém, a kiválasztott nép-tudat, azt a lehető leggojabb biológiai származás (???) sem menti meg attól, hogy "betérhet".
Nem feltétlenül egy vallási közösségbe, hanem egy perverz mémen alapuló társadalmi csoportba. (a régi időkben ez azért jelentett felekezetet is)
Van is erre sok példa, ahogy régen is volt, csak biológiailag ennyire nem szaporodott volna fel a mémközösség.
És mennyi egészséges lekű derék ember kitért!
Nem mindenki akar mindenki mást gyűlölni, Isten éltesse az ilyeneket.

A"nemzet" kategória nekem politikai nemzet és nem is vagyok felhőtlen rajongója, bár nem hiszem, hogy nélkülözhetnénk. A territórium nélküli nemzetekben hosszabb távon nem hiszek.
Előzmény: rev251 (89721)
hanyattesett Creative Commons License 2009.06.30 0 0 89730
Ez nem az én véleményem, csak betettem
Előzmény: hanyattesett (89729)
hanyattesett Creative Commons License 2009.06.30 0 0 89729
http://greenprintsurvival.wordpress.com/2008/09/08/

Előzmény: kilenctizenegy (89728)
kilenctizenegy Creative Commons License 2009.06.30 0 0 89728

"a népesség növekedésének üteme szerintem roppant módon vissza fog esni már a következő pár évben is"

 

Ennek milyen okát látod azon kívül, hogy a mágikus 2012 vészesen közelít? Amikor azt kérdeztem két éve, hogy az élelmiszerár-emelkedésnek várható-e néhány éves távon ilyen hatása, akkor nagyon óvatosan azt válaszoltad, hogy ezt ma még nem lehet tudni. Most már lehet, vagy más oka lesz?

Előzmény: Nickhalálra váró bor sörmester (89727)
Nickhalálra váró bor sörmester Creative Commons License 2009.06.30 0 0 89727

the world's population is expected to mushroom from 6.5 billion to 9 billion

 

 

Nekem az az érzésem, hogy a 7 milliárd főt nemigen fogjuk meghaladni, 2050-re meg inkább levonhatsz belőle 2 és fél milliárdot, nem hozzáadni kéne.

 

 

technological advances have increased "notably" in recent years in the United States and Europe, but not in developing nations, the report said.

 

 

 

Reális. Nem is azt gondoltam, hogy az USA lakossága fog csökkenni. Európáé csökkenni fog, de a mezőgazdasági termelést simán szinten lehet itt tartani -- az iparit, nyersanyagok és energia hiányában nemigen. (Az USA-ban még azt is, sőt, akár emelni is lehet a mostani szinthez képest.)

 

A népesség csökkenése az olyan helyeken esélyes, mint Afrika középső része, India, Banglades, Pakisztán, Japán, a két Korea, illetve (demográfiai okból) Oroszország és az EU. Kína az szerintem kétesélyes, mert ha kolonizálják Afrika egy részét (ez látványos cél) akkor területet é snyersanyagot, sőt, akár lakóhelyet (v.ö.: Lebensraum) nyerhetnek. Ja, tényleg: Egyiptom meg a Közel-Kelet népességének növekedésére se kötnék nagyobb összegben fogadást.

 

 

Ahhoz azonban, hogy meglássuk, vajon melyik trend érvényesül (a riportodban szereplő, vagy az, amiről én beszélek), meg kell várnunk 2020-at. Addig szerintem ilyen problémák (még) nem lesznek, bár a népesség növekedésének üteme szerintem roppant módon vissza fog esni már a következő pár évben is.

 

Először a 2013-as éven legyünk túl, szerintem az is elég izgalmas lesz.

 

Előzmény: berci222 (89663)
Törölt nick Creative Commons License 2009.06.30 0 0 89726
"az öregeket miért nem hagyják megdögleni"

1. Az öregek egy természetes (szociáldarwinista:)) kultúrában nem "fölöslegesek". Mondhatnám ők az igazán nélkülözhetetlenek.
2. Minden közösségnek van "fölös" potenciálja, amelyet a forrásteremtés szempontjából még vagy már vagy ideiglenesen stb.. inaktívak élveznek. Ez eléggé jellemző a bonyolult szociális struktúrában élő élőlényekre. Ha igazi szociáldarwinista vagy, akkor tudnod kell, hogy ha a még vagy már vagy ideiglenesen stb.. inaktívakat kizárod a forrásokból, akkor a fajodra jellemző és túléléséhez szükséges szociális struktúrákat bontod le, magyarul kihalsz.
2./a A "fölös" potenciál véges, ma is így van, ezért ma is hagynak megdögleni öregeket betegeket azzal, hogy pl. közösségileg nem támogatják a drága kezelésüket, amivel életben maradhatnának. Ez egyenlőre statisztikailag elhanyagolható, de ennek egy oka van: egyenlőre van forrás. De ez a topic arról szólna, hogy a források csökkenőben vannak...
Előzmény: rev251 (89725)
rev251 Creative Commons License 2009.06.30 0 0 89725
Magyar világösszeesküvés: mi tudjuk, hogy ez baromság.
A többiek csak reszkessenek nyugodtan...vagy legalábbis kerüljenek el minket.
(a hírnév erőt vált ki) - persze ez csak vicc, jelenleg megszokásból létezünk, mint Mo. (a status quo borítása messzire vezet és kiszámíthatatlan)

Élni és élni hagyni: azt írtam, ha valaki harcol, kiharcolhat ilyen pozíciót (nem kétállapotú a dolog). Az újkori magyar történelem jó példa lehet.
Jóindulattal, önkorlátozással nem szokott működni.
Ha meggondolod (más szintet nézve) a szociáldarwinista számára az sem értehtő, hogy az öregeket miért nem hagyják megdögleni, vagy a sebesülteket miért hozzák ki a tűzvonalból, ha lehet (akár a "jó demográfiájú országnál, ahol "Párizs egy ékjszaka alatt pótolja).
Márpedig általában így van

a válaszba nem megyek bele, a(z egyik) lényeg az, hogy ez akkor is lazítja a morált, ha 0-hoz közeli az érdekérvényesítő képességük, s a ráfordítás is nagyobb, mint a hozott haszon.

Röviden: a világ bonyolult
ON
Előzmény: Törölt nick (89724)
Törölt nick Creative Commons License 2009.06.30 0 0 89724
Namost a zsidók is nyilván plurálisak mint mi, meg bárki: van közöttük is vagy 17% baloldali meg 2% liberális :), meg vannak olyanok is, akik világuralomra törnek. Ezek nyilván többen vannak, mint máshol, mert a zsidó vallásban (szociokulturális örökségben) a "kiválasztottság" központi téma, ami átöröklődött valamilyen formában a politikába is (politikai cionizmus).

Mi nácik ugye szociáldarwinisták lennénk. Aminek a könyörtelen dialektikájában az is benne van, hogy ha vannak világuralomra törekedő zsidók, és véghez is tudják vinni a tervüket, akkor az azt jelenti, hogy elég értelmesek koncepciózusak és kitartóak ahhoz, hogy tényleg uralkodjanak a világon, és akkor jobb ha ők uralkodnak, mint valami hülye koncepciótlan nép vagy csoport vagy vallás, akik egy tisztességes összeesküvést sem tudnak kivitelezni. Ha ezt olvassák a világuralomra törő zsidók, akkor kijelentem, hogy előre is elismerem az uralmukat, és egy kápó beosztásra alkalmasnak találnám magam.

"Magyar világösszesküvés is van, ez minden nem magyar számára nyilvánvaló, akit érdekel a téma ÉS egyáltalán tudja, kik azok a magyarok. Ez összesküvés jelenleg nem sikeres, a látszat legalábbis ez."

Ez érdekelne. "O" komoly összeesküvést nézek ki kis hazánk egyedeiből.

"élni és élni hagyni elv"

Szép gondolat, de szerintem nem működik. Nincs rá példa a természetben, hogy egy egyed vagy csoport tudatosan korlátozná magát (étkezés, szaporodás, élettér stb..) annak érdekében, hogy más egyed vagy csoport is élhessen. Az ember pedig a természetből van.
Előzmény: rev251 (89723)
rev251 Creative Commons License 2009.06.30 0 0 89723
OFF
Félreérted.

(Mondjuk wignert) nem feltétlen az hajtja a bomab egy részproblémájának megoldásakor, hogy "most majd jól világuralomra segítem a zsidókat". sőt, úgy gondolom, ez a gondolkodás önjáró, önmaga jutama (örömet érzel tőle)

Az egy másik kérdés, hogy a szervezetben dolgozót hajtja, hogy a szervezet nyerjen.
Az is igaz, hog ilyen szervezeteket céllal hoznak létre (megnyerni egy háborút, meg ilyenek).

a vitatható az, hogy létezett olyan, hogy egységes-központi zsidó akarat (aminek minden zsidó alárendeli magát, lehetőleg 24/24-ben).
Más szóval. Van zsidó világösszeesküvés (hisz különben nem létezne Izrael Állam), de nem biztos, hogy kirí a többi közül.

Most éppen sikeres, de ez más ügy, vannak más sikeres összesküvések is, jelenleg pl. az ír meg a kínai ilyen.
Magyar világösszesküvés is van, ez minden nem magyar számára nyilvánvaló, akit érdekel a téma ÉS egyáltalán tudja, kik azok a magyarok. Ez összesküvés jelenleg nem sikeres, a látszat legalábbis ez.

az is vitatható, hogy gyümölcsöző-e egy ilyen modell - nem más jellemzők a fontosak. (Nem tudom, ez annyira zagyva és homályos kérdéskör, hogy a kérdések sem szoktak jók vagy értelmesek lenni.

a másik dolog: te is azt mondod, hogy aki jobban csinál valamit, csinálja az. És ha ezek a zsidók? (Feltéve, hogy értelmes a kérdés)
S ha a zsidók, akkor sem kétállapotú a dolog. Van élni és élni hagyni elv azok (közösségek) számára, akik ezzel szemben elegendő erőt (vagy mit?) mutatnak fel.

Az is elég, ha túl nagy veszteség harcolni egy gyengébbel, mert az megakad a torkukon (a magyarok kb. ezt a stratégiát játsszák kb. 11541/1680 óta, mindmáig)


Előzmény: Törölt nick (89722)
Törölt nick Creative Commons License 2009.06.30 0 0 89722
Minden "egészséges" egységes életforma kizárólagosságra törekszik már kora spermakorától fogva. Mind "lenyomtunk" minimum 200 millió vetélytársat, akik elpusztultak és "megszereztük" a petét (sokak esetében tudom ezt nehéz elhinni:)). Harc és rivalizálás az élet: egyesek győznek mások veszítenek. Az, hogy a mi csodálatos magaskultúránkban már nem így van, mert meghaladtuk az pacifista maszlag, ugyanúgy dúl a harc, csak más síkon. Pl. bajnai esete a libásokkal, most már nem kell kard, ahhoz, hogy elvegyél mindent valakitől...
Előzmény: rev251 (89721)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!