Keresés

Részletes keresés

Kolléga Úr Creative Commons License 2007.04.05 0 0 765

Van még egy fontos dolog: lehessen szétkötni az indát a hagyományos fórumos nicktől, különös tekintettel arra, hogy napokon keresztül rohadtul becsapták az embereket azzal, hogy csak kipróbálásra ajánlgatták magukat.

 

Miután pedig GG úr két napja nem szerencséltetett bennünket (nyilván a felmerült problémák megoldásán dolgozik gőzerővel), nem látom annak értelmét, hogy pusztán ezen a módon, vagyis ezen a fórumon keresztül reméljünk megoldást. Az adatvédelmi aggályokon túl itt a fogyasztók igen csúf becsapása történik, folytatólagosan, és eddig kizárólag a "kipróbálom - átállok" pontot javították, de ott sem kártalanították a becsapott ügyfeleket az eredeti állapot helyreállításával. Azt javaslom tehát, hogy kapcsoljuk be az adatvédelmi biztost, meg akit még gondoltok. Talán a Nemzeti Hírközlési Hatóság is illetékes. Én vállalom a levelek megírását és feladását, de ehhez kérek közérthetően megfogalmazott konkrétumokat, főleg technikaiakat. Azt is ki kellene deríteni, hogy pontosan mettől meddig csapták be a usereket a kipróbálommal.

Előzmény: e_dora (744)
Törölt nick Creative Commons License 2007.04.05 0 0 764

"Az általad törpe minoritásnak titulált népség írta tele eddig a fórumot. A fórum és a szabályai változtak az idők folyamán, de az üzemeltető soha nem akarta a userek különböző identitásait összehozni."

 

Irtam, hogy az indentity kozpontositas opcionalis. Annyi indapass id-t csinalhatsz, amennyit akarsz.

Előzmény: Törölt nick (762)
she who Creative Commons License 2007.04.05 0 0 763

Meddig fog még hülyének nézni a rencer?

(Elfelejtette a jelszavát...)

KÉTSZER kell belépnem, és még akkor utána sem vagyok benn.

Kattinthatok a Megyek fórumoz-ra.

Még szerencse, hogy más portálon is van vasutas topic...

 

Ez lassan rosszabb, mint az inda house.

Törölt nick Creative Commons License 2007.04.05 0 0 762

Szedjük ketté a dolgot, akkor talán te is megérted. Az indapass-szerű dolgokkal nincs semmi baj önmagukban, amíg a termék csak úgy van. Több olyan alkalmazása is lehet, ahol korrekt a dolog. egészen egyszerűen szólva: Az általad törpe minoritásnak titulált népség írta tele eddig a fórumot. A fórum és a szabályai változtak az idők folyamán, de az üzemeltető soha nem akarta a userek különböző identitásait összehozni. A fórum szőröstől-bőröstől egy filozófia szerint épült eddig. Nem az én dolgom elemezni ennek a változásnak a hatását a fórumra. Egy új fórum esetében szerintem semmi baj sincs az Indával. Annak tudatában fognak irkálni bele, hogy ez így van.

Előzmény: Törölt nick (741)
Törölt nick Creative Commons License 2007.04.05 0 0 761

Én úgy gondolom, hogy ott a kezükben a kés. Használni fogják. Kérdés, hova hatol a penge hegye:-)

Előzmény: DJG (740)
fozolalu Creative Commons License 2007.04.05 0 0 760
hát ezt észrevettem, csak akkor miért írja, hogy ugyanúgy tudok fórumozni?!
Előzmény: e_dora (750)
Oscon Creative Commons License 2007.04.05 0 0 759
kukik előbb-utóbb lejárnak, ráadásul lehet módosítani, hogy kuki nélkül ne lehessen használni. ;-)
Előzmény: Nemrossz (754)
Nemrossz Creative Commons License 2007.04.05 0 0 758
Jelenleg fenn vagyok O/Ával is, egyelőre műxik... Persze nem léptem indába, nem is fogok.
Előzmény: Nemrossz (754)
Dorinesz Creative Commons License 2007.04.05 0 0 757

Jól van, most már leesett, meg valami ezt súgta elsőre is, csak a munkahelyemen folyton lefárasztanak... Ehhez mérten a gondolkodás se nagyon megy. Csak egy kicsit.

 

És különben is éhes vagyok!! :-))

Előzmény: e_dora (755)
Dorinesz Creative Commons License 2007.04.05 0 0 756

Banyek tényleg! Gondoltam, hogy mindenképpen szívás van... :-(((

Akkor viszont az az egyedüli lehetőségem, hogy kerülöm mint a tüzes vasat ameddig lehet. Aztán ha tényleg kötelező lesz, akkor nem tudom mi lesz.

Előzmény: Törölt nick (753)
e_dora Creative Commons License 2007.04.05 0 0 755

felejtsétek már el ezt az ip dolgot

 

a loginnál a rendszer a jelszó alapján enged be, ha benn vagy, bennmaradsz, akkor a gépen tárolt cookie alapján tart benn. az, hogy közben tudja(-e) az ip-d ettől független.

 

ha átállsz indára, akkor az olyan, mintha a folyószámlád (hsz-aid, identitásod) átvinnéd egy másik bankba, a réginek már se a fővárosi, se vidéki, se online fiókja nem enged be. ha indás leszel, akkor a régi típusú azonosításod megszűnik.

 

hogy a munkahelyeden miért ne tudnál indával netezni, azt nem tudom.. ahogy azt sem, hogy miért akarnál átállni :)

Előzmény: Dorinesz (752)
Nemrossz Creative Commons License 2007.04.05 0 0 754
Csak feltételezés: ha kukikkal operál a zinda, akkor olyan gépről, ahol nincs indakuki -elvileg- lehet régi módon fellépni, hacsak nagy ravaszul nem módosítják login után a régikukit.
Előzmény: Dorinesz (752)
Dorinesz Creative Commons License 2007.04.05 0 0 752

Gyerekek egy fontos kérdés!

 

Aszongyátok, hogy aki rálépett az indapass-ra, azt már nem is engedi a régi rendszer szerint. Én a munkahelyemről szoktam leginkább írni, de ha igaz amit mondtok (márpedig kétségem sincs), akkor innen bentről nem tudnék fórumozni, ha átállok indapassra.

 

A kérdés a következő:

Ha én otthonról azt mondom neki, hogy indapass (természetesen véletlenül :-D), akkor a munkahelyi gépemen se fog régi módon engedni? Mer ha ez IP cím szerint megy, akkor elvileg a munkahelyi gép engedné a régi módszert. Vagy most akkor mi van? Nem csak az otthoni gépemnél tudná, hogy én vagyok, hanem a benti gépnél is?

Dorinesz Creative Commons License 2007.04.05 0 0 751
Ez jó! :-))))
Előzmény: Molaf (746)
e_dora Creative Commons License 2007.04.05 0 0 750
aki indába ment, az már nem tud régi módon belépni
Előzmény: fozolalu (748)
Oscon Creative Commons License 2007.04.05 0 0 749
em módosíthatod az IndaPass és az ahhoz kapcsolódó rendszerek megjelenését, működését, az erre vonatkozó kísérletek is kizárást és egyéb jogi következményeket vonhatnak maguk után
Néhány gondolat ezzel kapcsolatban:

1.
Ahány böngésző, annyiféleképpen jelenik meg az indapass. mi ezek közül a "helyes megjelenés" ?
2. A különféle böngészőprogramok rendszeresen előforduló biztonsági hibái miatt bizonyos "megjelenítési technikák" -at tiltanak egyes felhasználók, akik nem szeretnék, hogy számítógépük automata spamtovábbító vírustenyészetként működjön (~ezért néhány ISP ugye ki is vágja a felhasználót károkozás miatt teljes joggal). Ennek áldozatul esik néhány reklám. Pl. ami flash-t, javascriptet, használ stb.
3. Aki munkahelyről netezik azt jó esetben keresztülverik egy webszűrő proxyn, aminek beállításaira nincs befolyással, így soha az életben nem fogja helyesen megjeleníteni az IndaPass-t és az ahhoz kapcsolódó rendszereket...
4. A ma divatos böngészők közül jónéhány ( olyan használat szempontjából jelentéktelen böngészőkre gondolok mint a Firefox, vagy Internet Explorer 7 ;-) olyan alapbeállítással került "piacra", amely módosítás nélkül kivág néhány programozási technikát, így néhány index reklámot is. És a felhasználók jórésze 0 informatikai képzettséggel rendelkezik ahhoz, hogy ezeket átállítsa, mert azt sem tudja mi az a javascript pl...
Ennyi lett volna a néhány gondolat.
Üdv

Oscon
topiclakó
Előzmény: GG (452)
fozolalu Creative Commons License 2007.04.05 0 0 748
azt meg hogy lehet, engem nem enged belépni simán a nickemmel, csak indával, mióta regeltem, tök idegesítő, de legalább nem kérdezi meg, hogy mit akarok
Előzmény: e_dora (745)
Nameless_ Creative Commons License 2007.04.05 0 0 747
Hülye, azt hittem, tényleg van ilyen! Rohantam beixelni. :-)
Előzmény: Molaf (746)
Molaf Creative Commons License 2007.04.05 0 0 746
Előzmény: Molaf (743)
e_dora Creative Commons License 2007.04.05 0 0 745

+

 

- aki most nem inda alól fórumozik, de van indája, azt nem engedi a rendszer párhuzamosan használni őket

Előzmény: e_dora (744)
e_dora Creative Commons License 2007.04.05 0 0 744

update

 

- Jegyezz meg! kocka szövegét átírni arra, mit valójában jelent (belogolva magad, automatikusan beléptet)

- belépve marad és nem marad közt több beállítási lehetőség időintervallumonként

- fórum login topik alól ne tereljen el, hanem dobjon vissza arra a lapra, ahol loginolt

- miért lett kiszedve a jelszóváltoztatás és tegyék vissza!

- ha nem kötelező az inda, miért nem lehet regisztrálni régi módon

- milyen alapon veszik a régi beállítások alatt emailcimet változtatók szándékát inda regelésnek?? ez egyszerű csalás!

- lehessen tehát emailt is változtatni, új jelszó nélkül vagy ha az muszáj, akkor azt is lehessen változtatni.

- a rendszer jegyezze meg, ha vki nem akar indázni, és ne kérdezze minden alkalommal

- kilépéskor a "reméljük hogy jól érezted itt magad" üzenetnél a hogy előtt vessző van ;)

- és egyébként meg kapják be.

 

 

(egyébként meg elképzelhetetlennek tartom, hogy ennyi sunyi belerángatás, csalás, félrevezetés után valamennyire is hiteles adatok lennének nyerhetők a használatról)

Molaf Creative Commons License 2007.04.05 0 0 743
"az a gyanúnk, hogy azért előbb-utóbb a teljesen nyilvánvaló előnyök miatt (amik közül sokatmost még nem láttok, mert meglepetés lesz) úgyis a fórumozók javarésze átjön
[...]
Nem teremtünk olyan feltételeket, hogy át kelljen térni, ezt nem is állítottam, hanem azt mondtam, hogy úgyis annyira megéri mindenkinek az átállás, hogy előbb-utóbb a többség átmegy.
[...].
De aki össze akarja kötni ezeket, az hadd tegye meg ezután is :)"

Ha ennyire bíztok a sikerben, és valóban nem tervezitek a régi nikkek kötelező befonását, akkor miért kell minden belépéskor kötelezően megerősíteni ezen szándékunkat? Miért büntetitek napról napra a retrográd törzsgárdát?

Ha ki lehetne kapcsolni a folytonos Átállok IndaPassra kérdést, sokkal kevesebben zúgolódnánk.

A másik ötletem: az új gombok, ellentétben a régi OK-val, képek letiltásakor nem olvashatóak. Így pl. Opera Mini alól is nehezebb belépni. Ezt nem lehetne javítani?
Előzmény: GG (222)
florg Creative Commons License 2007.04.05 0 0 742
Szerencsére azért vannak, akik észreveszik, hogy ez nem csupán a "fórumok login mechanizmusának megváltoztatása".

Én remélem, hogy az a jövő nem jön el, amibe ez az "infrastruktúra fejlesztés" mutat, te meg indázz nyugodtan, megérdemled.
Előzmény: Törölt nick (741)
Törölt nick Creative Commons License 2007.04.05 0 0 741

Piszkalodnek? Csak probalom megerteni azon a torpe minoritas lelkivilagat, aki lazadozik a forumok login mechanizmusanak megvaltozasa miatt... Nehez ez nekem, mivel az indapasst egy jovobe mutato infrastruktura fejlesztesnek tartom.

 

Valojaban egyetlen egy erv szolhat ellene, ez pedig a hosszu bejelentkezesi id (email). Ez az apro kenyelmetlenseg pedig siman lenyelheto. Az indentitas kozpontositas ugye a felhasznalok szempontjabol opcionalis (pl. annyi indapassos identitast csinalhatsz magadnak, amennyit akarsz), szoval nem latom, nem ertem az ellenkezes okat.

Előzmény: e_dora (733)
DJG Creative Commons License 2007.04.05 0 0 740
Röviden és nyíltan fogalmazva, az Index gazdái éppen most készülnek tökönszúrni magukat, de még abban a fázisban vannak, hogy azt hiszik: élvezni fogják a dolgot... :-))

Üdv,
Gábor
Előzmény: Törölt nick (739)
Törölt nick Creative Commons License 2007.04.05 0 0 739

Ez olyan mint egy security probléma:-) Támadás - védekezés. Az Indapass meghágására is minden bizonnyal ki lehetne fejleszteni alkalmas módszertanokat, ami képes a cucc agyát megkeverni. Az érdemes-e kérdésre mindenkinek magának kell megtalánia a választ:-) A tegnapi beírásokból nekem az szűrődött le, hogy az Indapass jelentős forgalomcsökkentő eszköze lesz a fórumnak. Ha ugyanis céges környezetben szűrik (és van ahol szűrik), akkor kicsit macerás lesz onnan fórumozni. A próbálkozások userek szerinti kimutatása pedig nem is akkora kunszt. Akkor marad a home userekre való bazírozás. Ha az Indapass majd bekerül mindenféle védekező szoftver adatbázisába a feketelistára, például a tűzfal szoftverekbe, akkor az megint forgalmat csökkenthet. A transzparens proxys szűrős védelmi szoftvereket elég nehéz lenne a szabályzatban direkt kitiltani, mert annak kiderítése már csak BTK-ba ütköző eszközökkel történhetne, másrészt ezek legálisan,boltban kapható cuccok.

 

Összefoglalva nekem az jött le, hogy a nem privacy-tudatos userek a célcsoport annak minden kozekvenciájával együtt.

Előzmény: DJG (735)
Matt Creative Commons License 2007.04.05 0 0 738

megcsináltam

szerintem tök jó

e_dora Creative Commons License 2007.04.05 0 0 737

és kiküldenek egy ilyen levelet:

 

"Kedves felhasználó!

Köszönjük, hogy regisztráltál egy IndaPasst magadnak,
....

 

 

azért ez így gáz. úgy, hogy még arra a szaros, agresszív gombjukra sem bök rá valaki tévedésből.

Előzmény: e_dora (736)
e_dora Creative Commons License 2007.04.05 0 0 736

lehet, hogy vmit félreértek itt milendee problémájánál: http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9036543

de ha mégis jól értem, akkor a régi fórumon

 

az email cím megváltoztatás automatikusan indapasszt regisztrál

 

ekkora aljasságot! nem lehetne esetleg, hogy ha beírok egy névelőt, az is beregeljen? esetleg a bazdmeg? azzal tuti be lehetne csalizni mindenkit, mert mást se mondunk...

 

plusz email váltáskor új jelszót küldenek, amit már nem lehet megváltoztatni.

grats

ennyit arról, hogy a régi módon változatlanul lehet fórumozni... mekkora aljas sunyik! gusztustalan.

DJG Creative Commons License 2007.04.05 0 0 735
A dolgok jelenlegi állása alapján szerintetek nem fog mûködni az a megoldás, hogy egyszerûen kicsellózunk velük, ha muszáj lesz az Indafos, akkor sem hozunk be több személyiséget egy belépô alá, nicknevenként egy ingyen webes postafiók valahol (amit az ember legfeljebb félévenként teljesen kipucol, de semmire nem használja), és minden megy, mint régebben? Nyilván nem írhatják elô, hogy a postafiók vipmail legyen, mert abból olyan per lesz, hogy arról koldulnak, amúgy meg mehetnek a találmányukkal olda, ahol a part szakad.

Üdv,
Gábor

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!