Az örökké fiatal egyház titka c. vitatopic faliújsággá történt nyilvánítása miatt itt lehet tovább folytatni a politikával fűszerezett vallásról, egyházról, hitéletről szóló vitákat. Egyházi rendezvények reklámozása szigorúan tilos!
Ebből a helyzetből elvben kétféle elmozdulás képzelhető el. Az egyik a progreszszív Magyarország elsvejkiesedése. A derék cseh katona minden utasítást teljesített. De minél inkább végrehajtott, annál jobban látszott, milyen badarok voltak a parancsok. E forgatókönyv valószínűsége azonban csekély. Nálunk csak véletlenszerűen létezik az az autonóm, polgári hagyomány, amelyre a cseheknél a Svejk-modell épült. És persze, valószínűleg a habsburg igazgatás is dekadensebb, magát kevésbé komolyan vevő volt, mint amelyik most összeáll.
A második esetben széthúz a mezőny. A mimikri kis része bejön. A mai mimikrinek lesznek olyan változatai, amelyek rövidebb távon a ragadozókat elijesztik, és nem kell túl sok energia a fenntartásukhoz. Ezek majd folytatódnak. Sokaknak azonban megint egy kicsit megnő a biztonságérzetük. Vagy azért, mert a ragadozók túlették magukat, vagy azért, mert őket véletlenül megkímélték. Ők egy ponton az álcázást feladják, s megindulnak különböző önszerveződéseik, hálózatosodásaik, saját hangjukon szólalnak meg. S persze, olyanok is sokan lesznek, akiknél a mimikri nem jött be, felfalják őket, végérvényesen eltűnnek a közösségi terekből. Erősebben szociobiológiai lények vagyunk, mint ahogyan azt be szoktuk vallani magunknak.
A tisztelendő úr szembesült a való világgal ... nemrégen itt olvastam, hogy egy nagyon derék magyarember összehajtogatott nyenyivel jár hivatalos ügyet intézni. Ha nem tetszik a szolgáltatás színvonala, vagy az ügyintéző munkamorálja, előveszi, csúnyán néz és emlékezteti a hanyag munkaerőt, hogy mi a kötelessége.
A derék hatvani polgárember még nem szerezte be a nyenyit, gondolom, ezért aztán nyomatékosabban hívta fel a derék atyafi figyelmét arra, hogy mit vár el a szolgáltatásért fizetett pénzért cserébe.
Mindanzonáltal szomorú, ha valaki egy idős embert megüt, legyen az bármilyen foglalkozású is.
=========================== Lekevert két pofont a 67 éves papnak 2010. július 28. 10:24
MNO - PL Két pofonnal fogadta egy családtag a temetésre szerinte késve érkező papot. Utóbbi ennek ellenére elbúcsúztatta az elhunytat.
Hatvanban felpofozta a temetésről elkéső plébánost egy feldühödött gyászoló. A most napvilágra került eset az elmúlt hét végén történt az újhatvani temetőnél. Állítólag egy félreértés lehetett az atrocitás oka: a szertartás bejelentése során feljegyzett időpont eltért a temetés tényleges időpontjától. A búcsúztatásra egybegyűlt hívek egy ideig a sírkertben várták a papot, majd telefonáltak neki. A lelkipásztor a szomszéd községből mintegy félórányi késéssel meg is érkezett, de elmondani sem volt ideje, hogy az ő határidőnaptárában egy héttel későbbi időpont szerepel, mert egy ideges jelenlévő két pofont adott a 67 éves papnak. Utóbbi ezt követően a történtek ellenére elbúcsúztatta az elhunytat.
A plébános állítólag azért nem fordult a rendőrséghez, mert mint azt környezetének indokolta ódzkodik az ilyenkor szokásos hivatalos eljárásoktól. Ugyanakkor kifejezte megdöbbenését, hogy ilyesmi megtörténhetett, még akkor is, ha a sokaságnak várakoznia kellett a kánikulában. Álláspontja szerint nem ő írta be tévesen a temetés időpontját, hanem így tájékoztatták. Bántalmazójának megbocsátott, de úgy fogalmazott: ha az illetőnek mondanivalója lenne számára, bármikor megtalálja őt. Ez azonban idáig nem történt meg.
Tudod, vót az mondás - sokféle formában, a legelső tán úgy hangzott, hogy "Rajzoljon téged körbe a Doszpd Péter!" ... -, hogy "Védjen meg Téged ... - és itt jött egy név, valaki olyané, akinek a megszólalása valaki mellett egyenlő volt az illető "halálos ítéletével"...!
Na, kb. így hangzana "tőlünk" az, hogy "Drukkoljunk a katolikus egyház megújulásáért!"
Viccet félretéve: az egész szerkeszet recseg és ropog, Ratzi pedig úgy fog meghalni, hogy nem mozdulnak semerre sem. És én azt is kétlem, hogy aki utánajön, az mozdulni fog -főleg, ha az is hetven és a halál közötti lesz ... ráadásul, a bigott híveknek tökmindegy, mit mondanak, vagy tesznek, minden úgy jó, ahogy történik. A nem bigottak meg eddig is tojtak a sok hülye szentfazékra és jól elvoltak lightosan is, vatikáni hacacárék nélkül ...
Ma nem tudok semmi olyasmit elképzelni, amit a katolikus egyház megtehetne és annak a hatására bármi is megváltozna sliccügyileg.
Ratzinger a nyilvánosságrahozatallal valószínűleg nem ért egyet - korábbi ténykedése folytán is, meg a gondolkodásmódja is erre predesztinálja.
De miért is akarna ez ellen tenni? Évszázadok óta van így (korábban legálisan is működött, később meg hallgatólagos beleegyezéssel ...), neki bevált, a népek szemet hunynak, sőt, még kacsintanak is hozzá, ergo nem veszik zokon ... jó, kicsit most ez a pedofil-dolog túl nagy médiavisszhangot kapott, látványosan meg kellett őket dorgálni - majd fű alatt megbocsát nekik, és kész (egyébként ezt is kajálni fogják a hívek, más meg úgysem számít...).
Basszus, a svéd lutheránus egyház ollan messze áll a Ratzi-féle katolikus erőszakszervezettől, mint Makó Jeruzsálemtől ... és ne felejtsd el, hogy még ha Ratzi hajlana is effélére, ott vannak a helyihülyék mindenhol (nálunk pl. a Semjén-féle agyhalottak), akik beleszocializálódtak a felsőbbrendűségbe és ebből kifolyólag qrvára nem tudnák kezelni a változást ...és kit látsz a nyomukban? Hasonlókat vagy egészen másokat? Hiszen éppen most készülnek visszatérni a Horthy-korszakhoz szellemiekben ... (előbb írta nekem Hubuska egy topicban, hogy kötelező erkölcsi oktatás az iskolákban és kész! A Pörzse-féle Magyarhiszekegy c. performansz kapcsán ... )
Na, azért szerintem van őneki ahhoz még mind képessége, mind ereje, hogy amíg ott van, addig tegyen ellene. (Bár a fene tudja, miért egy ilyen élemedett korút választottak maguk fölé, bennem mindig az van, hogy reménykedtek/reménykednek, nem lesz hosszú ideig a nyakukon, addig hagyják szórakozni, közben felkészül az újabb versenyző ... :-)
Valami hasonlóról értekezett az előbb Bakáts a Klubrádióban (sajnos, az elejéről lemaradtam, ezért nem teljesen vagyok képben, valakinek a levelét - leveleit? - olvasta fel) és kb. hasonló következtetésre jutott, mint amit most itt írsz ...
Erre Ratzinger alatt szerintem tutira nem lesz sem mód, sem lehetőség.
A 98% biztosan túlzás, de tekintettel a katolicizmus, és különösen a zárt közösségekben és hatalmi helyzetben lévő (tehát a derék, emberközeli vidéki plébánsok vagy Don Matteók sztereotípiáin kívül létező) katolicizmus végletes romlottságára és a szexualitás szublimálása helyett a szexualitás mohó és arányvesztett tűlfűtöttségére, talán a 70% pontosabb becslés lehetne.
Nyugodt lehetsz, rájuk biztosan nem vonatkozna ... ismerve a képességeiket, tudnának úgy fogalmazni, hogy a papszerzetesapáca mindenképpen kiessen, de ha valami szerencsétlen párnak nem sikerülne összehozni egy gyereket sem, az fizetne, mint a katonatiszt!
Igen, tényleg, miért lenne fontos az időpont és a helyszín?
Napi szinten történnek gyerekek elleni erőszak, heti rendszerességgel ilyen súlyúak, mennyivel lenne több információ, hogy ez 99-ben történt és Budapesten (nem ott).
Az eset nem kapott publicitás, az interneten nincs fenn, ellenőrizni aki akarja csak nehézkesen tudja megtenni, akkor minek kell több információ?
De ez már nagyon OFF az eredeti témához képest, hogy a megjelenő könyvek gyerekverést, mint eszközt is ajánlnák. Hogy az egy atyai pofon, vagy nádpálca, vagy ott is marad a gyerek, ha kicsit eldurvul a dolog? Nem az én dolgom.
Én anno abban reménykedtem, hogy nem jön el újra egy olyan rendszer ami ideologia alapján szelektál. Bár igazán nem érint a hazai helyzet, mert ha kell szemet is tudok forgatni (párszor itt is előadtam magam, mint művalláskárosult) vagy akármi ilyen, de azért már kezd zavarni az, hogy lassan a törvénykezésbe is belecsempészik a vallást.
Persze eddig környezettudatos volt egy vállalkozás, majd társadalomért vállalt felelősséget, most a pályázatokba azt írjuk, hogy keresztény erkölcsiség szerint vezeti a társaságot... Gond nem? meg fogjuk tudni állni röhögés nélkül? Hát persze. Illetve ha az lesz, hogy rendszerellenes gondolatokat csak baráti körben mondunk, azt is megszoktuk. (én kaptam intőt azért mert különvéleményem volt bizonyos Kádár féle rendelkezésekről töri órán... csak annyi ha ehy párt közül lehet választani, akkor az nem is választás...).
A gyónás semmit nem ér, ha nem bánod meg azt amit cselekedtél és a jövőben nem tartózkodsz attól, ami bűn volt. Kedves ismerős Marika néni* szerint azt még elhiszi az Úr, hogyha kétszer félrelépsz és meggyónod, de a harmadik már necces lehet. Mondjuk pár műkeresztény elmehetne hozzá tanulni erkölcsöt és szeretetet.
De igazából ez a gyónásos dolog is mutatja azt, hogy kiből mit hoz ki a vallása, van aki egy bocsánatot vár és kap a bűnei alól, van aki kiskapukat keres vele. Hogy melyikből van több? Azt mindenki tapasztalja.
Életemben volt pár érdekes dolog (éves vizihulla, lőtt seb, pár száz műtét, boncolás - fotózása), de a legmegrázóbbak egyike az volt, amikor mélykeresztény (napi 2x mise, szokásos erkölcsi stb.) kislányát vitték be a kórházba 12db 1 centi mély sebbel, mert szíjjal nevelte a a gyereket.
Egy keresztény soha nem lopna és a számlacsalás (számla nélküli vásárlás) pediglen biza lopás, mert az államtól és rajta keresztül a rászorulóktól veszi el, aki számla/nyugta nélkül vásárol. Ráadásul (halmozatként) bűnbe viszi az eladót is, mert lehetőséget ad neki arra, hogy ne fizessen adót. Ráadásul már nem is bkormány van, hanem igaz polgári, tisztakezű, kinek áldassák a neve!