Hallottam, olvastam róla mindenfélét. Hazug. Botránykeltő. Magakellető. Zseniális. Sőt: kissé magyar. De azt, hogy unalmas lenne... Hmmm.
Legizgalmasabb terméke első igazán komoly elbeszélése, a Pierre Ménard, a Don Quijote szerzője... Egy könyvmoly ember hihetetlen izgalmas története, megtalálod legalább két gyújteményes kötetben, A titkos csodá-ban és a nemrég kiadott összegyűjtött munkáiban (négy vagy öt kötet).
hát ezért nem nézem én ezeket a valóságsókat. Kár az időért. Egy csomó újgazdag hülyegyerek itt is van, az orrom előtt.
Akkor már inkább a hangyák nemi élete az animalen.
a Jung-féle kollektív tudattalannál én szívesebben hiszek egy előző életben, pusztán csak a romantika kedvéért.
A régi gomba a Moszkva téren nem ilyen volt, a metró építésekor átépítették.
Én is szívesen hiszek a gondolat szabadságában, ha nem így volna, egyetlen elnyomót sem söpört volna el a történelem. Az ember hajlamos arra, hogy a lehetőségeit saját maga korlátozza, vagy minimalizálja. Álmok és látomások és ezek megvalósításának a szándéka nélkül életünk csupán biológiai értelemben lenne.
azt hiszem, minden emberben vannak szunnyadó, csak a szükség esetén manifesztálódó ösztönök. Mivel mindkét nemnek vannak masculin és feminin hormonjai,csak ezek aránya más mindkét nemnél, ezért nem hiszem, hogy vannak csak női, vagy csak férfias megnyilvánulások. Az ilyen vagy olyan viselkedés, vagy szerep inkább csak tanult, nem eleve kódolt.
Vannak boldog békeidők? Én ilyet sosem láttam. Az biztos, hogy az egyén alkalmazkodik a körülményekhez, és a frusztráció előhívja az emberből az esetleg elnyomott agressziót. A civilizáció vékony máz az emberiségen, adott esetben hamar levetkőzhető. Aki ezt még nem élte át, szerencsés embernek mondható.
biztos is hogy valamiféle agresszivitás mindenkiben van, de most a nyugalmas békeidökröl beszéltünk, és az ember is változik minden percben, az információk áradata befolyásolja (sokszor akaratunk ellenére) belsö énünket, de hiszen erre valók a szerepek az életben, amelyek kompenzálják és elrejtik az ego rezdüléseit.
én meg vagyok gyözödve róla az úgynevezett "anyaösztön" az apákban is létezik, csak mivel az anya van a túlnyomórészt a gyerekkel, naz apáknál nem olyan látványos.
de csak ismerösi körömben tudok kettöröl, ahol az anya csak másodhegedüs ilyen téren.
egyedi példa igaz, tv-ben láttam hogy egy gyereket elkapott egy krokodil, az apja utánnament, az apának leszakitotta kezét (lábát?) a kroko a gyerek meúszta karcolásokkal.
érdekes dolog ez, az álmokkal. Régen a házunkban lakott egy kissé debil, enyhén értelmi fogyatékos kisfiú, aki a hatvanas években született. Semmiféle háborús, vagy harccal kapcsolatos élménye nem lehetett soha. Az apja egyszer mesélte, hogy elvitték egy augusztus 20.-án a Dunapartra, hogy láthassa a vízi- és légiparádét. A srác cca hároméves lehetett akkor. Amikor az első repülő hangját meghallotta, a papa szerint szabályosan kiugrott a karjából, és ösztönösen a korlát fedezékébe hasalt. Mintha bizony tudta volna, milyen veszélyekkel járhat egy közelben zúgó repülőgép.
Más. Nekem visszatérő álmom volt, hogy a Moszkva téri gombánál (régen még volt ott ilyen) a fal tövében lapulok, és körülöttem zuhognak a bombák.
Az életben nekem sem volt sosem ilyen élményem.
Az emberben levő agresszív ösztönök nyilván a természetéből adódnak, és biztosan vannak inkább jámbor és békés, mint harcias jellemek is, de azt hiszem, hogy bárkiből ki lehet piszkálni a vadállatot, hiszen ez sokszor a túlélést szolgálja.