Pl. egy megkopott léptetővilla ami miatt kidobja az egyes sebességet 18.000 ft. Meg a szétszedés munkadíja ( nem a fel-le szerelés) kb 20 ezer. Ennyiért kap egy bontott váltót.
Az egész kulisszát átrakod egy az egybe a bontottra. Amiből állítólag egyre nehezebb jót találni. Pedig korábban az a hír járta, hogy sosem megy tönkre (ugyan az a ZF váltó van a 328i alatt, mint a 3.0 M3 alatt).
Azért előtte lehet meg kéne egy váltóssal is nézetni, hátha vmi ócsóság ment benne tönkre csak. Na persze...
Ha megvan minden hozzá, akkor aknából vagy emelő alól nem nagy mutatvány, szerintem kb. egy óra hossza a reális, vagy még annyi sem. A váltót nem kell leszedni, viszont felülről nem oldható meg.
Ha megy a cucc esztergályoshoz, akkor nyilván rá is várni kell. Érdemes egyébként megcsináltatni, amit mondtam, három okból is:
1. a váltóra menő csuklóban lévő betét bakelit, néhány ezer km után kikopik ugyan úgy, hiába veszel újat,
2. a a váltókar alján lévő betét szintén (bakelit) is ki van kopva, az másképpen nem cserélhető, csak vagy így, vagy veszel új váltókart,
3. a váltókart és a csuklót összekötő rúd csapjainak kopása is javítható.
Segítséget kérnék: 316 compact, légzsák lámpa gyujtás után felvillan majd elalszik de utána folyamatosan világít. Fórumokat olvasva az ülésfoglaltság érzékelő szakadt. Megcsináltam az " emulátort" persze világit mert törölni kellene a hibát. Ezt valami egyszerű módszerrel nem lehet? Van elm327 és vag kkl kábelem de nincs kábel átalakítóm és programom hozzá. Érdemes beruháznom vagy van olcsóbb megoldás? Köszi!
Ebből arra lehet következtetni, hogy a kopott a kulissza, fel kell újítani.
Viszont szerintem az egyest nem ezért veszi nehezen. Mondjuk ha bontott váltóra kerül a sor, akkor is fel kellene újítani a kulisszát, tehát érdemes azzal kezdeni, hátha mégis.
Az alábbiakat érdemes megvenni újonnan:
25111220600 25117507695 23411466134
Ha esetleg nagyon ki van kopva/szakadva, akkor még ő:
25111222015
25117580281
Na ez utóbbi alkatrészt, illetve a váltókart az őket összekötő rúddal együtt szépen elvinném esztergályoshoz, hogy a rúdon lévő csapokat új acélra, a váltókar aljában és ebben a csuklóban lévő bakelit fost pedig bronzra cserélje ki, mindezt precízen illesztve.
Valamennyi lógás maradhat benne sajnos így is, ha aváltóból kijövő szelektor rúd végén lévő furat már ki van kopva.
Nincs kutyám, úgyhogy nincs üsszehasonlítási alapom, de sebességben oldalra van egy 3-4 cm-es holtjátéka, előre-hátra meg egy kicsit kevesebb. Ez nem tudom milyennek számít. Lehet ebből következtetni valamire?
Jó napot urak, egy kis segítség kellene, van két kissé viseltes ülésem, elvileg BMW Z1-be valók, de nem tudom biztosan. Szerintetek? Előre is köszi, aki segít.
Andris: Van egy barátomnak pont ilyen lapátja, szerintem rá tudom, venni, hogy postázza. A viszkóra meg javaslom a Nasszer (Gábor) barátom által előbb ajánlott linket.