Összeszedtünk egy pár dolgot a piacon kapható főleg INTEX és Bestway mobil kerti medencék üzemeltetésével kapcsolatban.
Megpróbáltuk tematikusan, hátha segít az új tulajdonosoknak élvezetessé tenni a medencézés(beüzemelés, karbantartás, problémakezelés, jótanácsok, ötletek, javaslatok)
LÁSD: http://e-autos.hu/mobilmedencek/
Én végeztem kísérletet, két különböző hosszúságú csődarabbal körülbelül tíz éve. A hőemelkedés különbsége a mérési hiba nagyságrendjébe esett. (Verőfényes napsütés, körülbelül 10 perc eltérés a két mérés között, Metex 3650 műszer, K típusú hőérzékelő).
A mozgatott, melegített víz mennyisége sokkal többet számít. 66m hosszúság elegendő.
Szervusztok! Boldog Új Évet kívánok minden fórumozó társamnak! Kérem szives véleményeteket és tapasztalatokat s SWING fémvázas ablakos és ablak nélküli 4,57 x 1,22 m medencéről.
Sajnos ahhoz nem elég nagy az udvar, hogy az év ~9 hónapjában szívesen kerülgetném, így muszáj szétszednem szezon végén, ahhoz meg a fémfalas eléggé macerásnak tűnik.
Nem is a csavarozással van bajom, hanem a fólia illesztésével. Ha idén összeállitom, feltöltöm vízzel, megvárom míg eligazodik a fólia, majd kivágom a szkimmer helyét, akkor jövőre újra összerakva szerintem igen nagy bűvészkedés kellene ahhoz, hogy a szkimmer nyílása a lemezfalon és a fólián pontosan azonos pozícióban legyen vízzel feltöltés után. Főleg, hogy a medence gyártója a lemez fal belső tövénél a talajra egy kis homok lejtőt kér és ugye azt a víz súlya összenyomja valamennyire, amitől még bizonytalanabb, hogy mennyire húzódik le a fólia a falon a víz súlyától. És ezt a varázslatot minden évben kellene csinálni.
Ha szezon végén el akarod pakolni a medencét, akkor sok választásod nincs. Vagy felfújható peremes, vagy csővázas a választék. Ebben az esetben a szkimmer használatáról le kell mondani, ha a gyerekek veszélyeztetik. Ilyenkor marad a fölözőháló, ha zavar valakit az a pár fuldokló vagy vízbefúlt darázs, vagy egyéb bogár.
Lehet élni szkimmer nélkül is, de az előszűrésről és a szivattyú védelméről gondoskodni kell.
Nem tudom, hogy az egész nyáron a medence alatt tartott terület hogy fog kinézni ősszel/tavasszal.
A puhafalúra/csővázasra szerelt fali szkimmertől én nagyon ódzkodom. Még ha kerek lyukat kellene vágni, akkor csak-csak, de a szögletes kivágásban sok buktatót látok.
Érdeklődtem a tavalyi szezon végén, hogy milyen medencét vegyek erre az évre inkább és írtátok, hogy a csővázas talán jobb, mint a fémfalas, mert abban elnyúlik a fólia.
A fémfalas előnyének gondolom, hogy a falban van a szkimmer és nem kell félteni a gyerekektől.
Ez közelebb hozná a kétféle medence előnyeit (könnyű össze és szétszerelhetőség, fali szkimmer stb.) a kérdés, hogy van-e valakinek tapasztalata ilyen megoldással?
Írtam pgyafi fórumtársnak emailt, aki 2 éve küldött be képet az ő ilyen megoldásáról, de valószínűleg nem olvassa azt a fiókot.
Van valakinek tapasztalata ezzel a megoldással tartósság vagy problémák tekintetében?
Én a következõt teszem (jelzem kör alakú fémpalástos medence a földfelszínen).
15 fok körüli átlag hõfokot megvárom (de ne fagyjon)
a medencét kiporszívózom teljesen tisztára
utána a vizet leengedem a szkimmer alá 7-10 cm-re
majd beállítom a pH-t és a klórszintet (egy normál sokkolót adok neki)
belekeverem a téliesítõ folyadékot (ezt szennyszivattyúval szoktam elkevertetni)
ledugózom a befúvót
a csatlakozásokat lekötöm (szkimmerrõl és a befúvóról)
a szkimmerbe semmit nem teszek, ha víz kerül bele az ki tudjon folyni (jég esetén nem repeszti szét)
a medence teljes felszínét fekete mezgaz fóliával fénymentesen lefedem (a szélén átlógatva)
egy labdát (70-80 cm-s) teszek a közepére
rá egy kék színû fedõfóliát, azt oldalt lekötöm, majd erre szoktam még egy átlátszó UV álló mezgazt tenni (így három fólia védi nálam a télen), amit szintén lekötök
a homokszûrõbõl a homokot kiveszem, és kézzel átmosom
a homokot kiszárítom, és minden elmosva elteszek egy fagymentes helyre.
Ha nem kör alakú a medence akkor a fagytesteket be kell tenni az elõírások szerint."
A háztartásokban más típusú kerti medencék is megtalálhatók, melyek akrilát, poliamid, vagy üvegszálas poliészter műanyagból készülnek. Ezek mind kitűnően festhetők a kétkomponenses RENOVA Akrilkád festékünkkel, mely kiváló UV-állósággal rendelkezik.
A fólia hidegben megdermed, rideggé válik. Akkor törik, ha ilyen állapotban hajlítgatod, egyéb esetben nincs jelentősége, legalábbis akkor, ha már összehajtottad. Talán napsütésben, 20°C környékén még mozgatható, de akkor is kerülni kell a szabatos hajlítást.
Már mint szilikonoznál? A rudak illesztésénél van értelme gondolom, de ahol nem pont a nyílásnál vannak ott nem férek hozzá, és pont azért nem akarom elrakni, hogy ne kelljen kiszedni, meg hogy ne kelljen annyira összehajtogatni a fóliát, mert attól kezd el törni aztán később.
Nyilván akkor nagyon be lesz burkolva, semmiképpen se felállítva hagyom kint.
Velem ugyanez történt 2-3-4 év alatt kb. Barnás-sárgásra szétégett, törékennyé vált, lyuk-lyuk hátán lett. Kidobtam, miközben a test hibátlan volt. (Így fulladunk bele a szemétbe.)
MOst hezitálok a merevfalu v a puhafalu között. Ez egy intex volt, nem tudom, van-e lényegesen jobb puhafalu. A merevfalu a benne birkózó, ugráló gyermekeim miatt kérdéses.
Nekem az egyik rúd gyári hibás volt (garanciális időn belül), középen hosszában kettévált. Írtam a cégnek, küldtem fényképet a hibáról és küldtek 2 azaz kettő db. rudat garanciába. Le a kalappal előttük.
Nekünk ment is tönkre (részben a mi hibánkból) rúd... szerencsére a sátorhoz bármit lehet rendelni külön-külön is. Én, ha kinn hagynám, akkor kezelném (pl. szilikonnal) és nagyon beburkolnám. Nyitva félnék, hogy a hó, jég(eső) stb. kárt tesz benne.
Én is ezen gondolkodom it csináljak vele, mi idén állítottuk először.
Nekem az lenne szimpatikus, ha a rudakat nem kéne kihúzgálni, és úgy betenni valahova (garázs, pince), de úgy túl hosszú :( Úgyhogy én is bebugyoláláson gondolkozom. Csak mondjuk a hidegben elmerevszik a fólia és szerintem akkor is rövidül az élettartama ha kint marad.
Én már tavaly is lebontottam a Sunny Tentet: a tél biztosan nem tesz jót neki... Medence persze marad feltöltve, téliesítve. Azon gondolkodom, hogy esetleg jövőre nem bontom le, csak teljesen kinyitom (vagy lecsukom:-), (attól függ, honnan nézzük?), szóval lehajtom) és alaposan bebugyolálom télire, így a fólia is védve lenne.
Akinek van medence fűtése az kiélvezhette ezt a hetet. Igaz, hogy 28°C fölé nem tudtam vinni, de mivel a levegő csak 24-25°C volt nagyon király volt fürdeni. Kijönni sem volt rossz a ragyogó napsütés miatt. Sajnos, úgy tűnik lassan vége a szezonnak.
4,57 x 1,22 m-es puha falú INTEX medence felső felfújható része be keményedett és törik. Érdeklődök, hogy van e valahol lehetőség arra, hogy azt kicseréljék egy újra? A medencét kb. 5 vagy 6 éve vásároltam.
Sziasztok van egy 3x6m szolarfoliam, budapesten, kb 3 hetet hasznaltam. A vastagsagaval bajban vagyok, de 41.090 ftert vettem kereskedotol :) ha valakit erdekel irjon
Kavicsos (kulékavics) területre kellene (majd már csak jövőre) egy kisebb puhafalú medencét állítani.
A terület 4x4.5m, ezen egy 3m-es medence fog kényelmesen elférni, ha jól gondolom.
Elég kicsi a kert, és emiatt nem földelnénk be ezt a helyet, az év 3/4-ében nem lesz ott a medence, akkor viszont csúnya a helye, stb.
A kavicson lehet pancsolni is bőven, ellenben a medence aljával nem barátok, ez tiszta sor.
Működhet, valamilyen előre gyártott, mozgatható aláépítés (pl OSB+rajta lépésálló eps, esetleg geotextil) aminek a tárolása/mozgatása egyébként nem lenne gond ebben a méretben?
Szerintem a 2x2m napkollektor kevés lesz a 60m3 vízhez.
Nálunk 4db 30 csöves napkollektor üzemel, ami nyáron a medencét fűti. Tájolás D+36 fok, dőlés 28fok. A medence 15m3 kültéri elég árnyékos helyen van.
Most volt nyáron az, hogy már le kellett vennem a szolár takarót éjszakára a medencéről mert már 32 fokos volt a víz délutánra. Egyébként átlagos nyári időben szolártakaróval 30 fokos szokott lenni a vízhőmérséklet.
A hétvégén szétszedtük a csővázas medencénket. Hatásosnak bizonyult a szilikonos kenés, mert csak minimálisan tapadt hozzá néhol a fólia a csövekhez és az ilyen szakaszokról is könnyen leszedhető maradt!
2014 májusa óta nekem is télikertben van a viszonylag kis medencém. Egy nagyobbat 12 évig szabadban használtam, de megkívántam az egész évi pancsolást. Ha érdekelnek a részletek írok e-mailt.
Egy télikertben lévő kőkemény 1.5 köbméteres lábáztató gépészetével kapcsolatosan szeretnék segitséget kérni. Egész évben szeretném használni, mivel fedett és hőszigetelt épületen belül lesz ez a csoda.
Viszont a neten nem találok ekkora mérethez való eszközöket. Elsősorban nem az olcsóság, hanem a lehető legkisebb fenntartási költség és karbantartási munka az ami számomra fontos. Ennek megfelelően én egy homokszűrős, sóbontós rendszert találnék megfelelőnek. Ehhez a mérethez viszont egyszerűen nincs eszköz, egy többszörös kapacitásra képes rendszert pedig fölösleges ezért megvenni. Plusz ami még számomra nagy kérdés, az a viz fűtése. Mivel hőszigetelt lesz a "medence" oldala is, ezért ha jól sejtem nem kell egy irtózatos fűtési teljesitmény hozzá, viszont mégis szeretnék alacsony fenntartási igényű fűtést erre a célra. A hőszivattyús rendszer lenne a legszimpatikusabb, viszont maga az épitmény sem egy túl nagy dolog, összesen 40 légköbméteres, ezért nem biztos, hogy megfelelően működne. Ezért gondoltam a napkollektoros megoldásra, ahhoz viszont szintén elég szűkös a hely és ráadásul amiket találtam rendszereket, azok mind drágák és túlméretezettek egy ekkora lábáztatóhoz.
Igen, erre én is gondoltam, hogy jövőre valami kenést adok neki.Sajnos nekem olyan szinten van rásülve, hogy az anyag maga szakad szét. Nagyon köszönöm a segítségeteket! Gondoltam, hogy nem egyedi eset a miénk...
A rátapadás nálam is gond volt, kézzel, cm-ként feszítettük le, nem volt könnyű. :/
Idén összerakáskor befújtam a csöveket szilikonnal. Jövő héten kiderül, ér-e valamit.
Nekem csővázasam van, egyszemélyes módszernek a következőt találtam ki: szivattyúval leszivatom a vizet amennyire csak lehet. Utána megbontom az egyik hosszanti oldalt, tehát kiszedem a támasztólábakat és a keret csövét. A fólia ott berogyik, többi 3 oldal ettől még megáll. A medencében lévő pár cm vízzel pedig tisztára mosom a fóliát. Az alján összegyűlő koszos maradékot műanyag seprűvel, lapáttal távolítom el. Ezután megvárom míg teljesen megszárad, utána veszem csak ki a többi oldal keretét, tartólábait.
keresel egy vékony műanyag vagy fém pálcát, bedugod a merevítő mellett, és szépen óvatosan a merevítővel párhuzamosan húzod a merevítő és az anyag között.. remélem érthetően írtam..
Egy kis segítséget szeretnék kérni! Az idény elején vásároltunk egy téglalap alakú beastway power steel medencét. Most, a leeresztés, és kitakarítás után szembesültem vele, hogy körben a merevítők, belesültek az anyagba. Így nem lehet kihúzni a merevítést. Valakinek akad esetleg ötlete, mit kéne tennem? ( Arra gondoltam hajszárítóval rámelegítek, hátha...) Előre is köszönöm a segítséget!
Elkezdtem leereszteni a vizet, de ugye az alján mindig marad olyan 4-5 cm. Azt ki hogyan szedi ki? Én tavaly a kisebb medencénél még kimertem, de ez a módszer most a nagyobb medencével igen hosszúak tűnik.
Ja meg még annyi, hogy tényleg mintha stabilizálná a PH-t, csak érdekes, h nekem 8,0-on.. Csepegtetőssel mérem, és csökkentés után egy éjszaka alatt visszament 7,2-ről 8,0-ra és ott stagnált.. (egyértelműen 7,8-8,2 között volt). Hogy stabilizálja a Ph-t, és mért azon a szinten, amin? Amikor felengedtem kutvízzel jó volt a ph, elindult a tabi az adagolóval, majd 1 hét alatt kúszott fel a Ph, és ottmaradt...
A TA is érdekességet mutatott! Feltöltéskor (nepunnal) 26 csepp volt, majd 2 hónap alatt folyamatosan csökkent, most leengedéskor meg Neptunnal nézve első cseppre halvány sárga lett, majd másodikra egyértelműen sárga, nem is szineződött el Lilára.. Vagyis mintha 0-ra csökkent volna a TA érték... ez hogy lehet?
Nekem is hasonlók a tapasztalatok, csak én nem vártam sok napig, hanem noponta állítgattam, de pont ugyanez! Annyival kiegészíteném, ha kifogy az adagoló, már másnap eltűnik a klórszint! Nem értem miért ilyen hirtelen ugrik fel a semmiből, majd lefele állításnál nem változik, de ha kifogy egyből eltűnik a klórszint! Szerintem a szabályzója nem a legtökéletesebb!
ma van a 14. nap: Nem néztem. ma egész nap takarva volt, holnaptól meg úgyis szarabb az idő. Csütörtökön ránézek, lehet, hogy sokkolom. Hétvégén visszatérek rá...
PH közben nagyon stabil, illetve tök jól kontrollálható. Általában a 7,2-t célzom meg.
A hypo-zás kb. 0,2-vel viszi feljebb, PH-mínusszal másnap visszaviszem..
Csak gondoltam leírom, úgysem pörög a topik. :)
Ha valaki biztosabban tudja, megírhatná: Lehet, hogy a stabilizált klór belemegy a vízbe, de ennyivel később "jelenik meg"?
Nekem most 240 eurót adtak meg a komplett medenceszett szállítására. Medence, szkimmerszet, alátét fólia, létra és homokszűrő. A szett 910 euró + 240 a szállítás.
Nekem tavaly kb 200 euro volt a szállítás, raklapos és elég nehéz cucc, de így is olcsóbb volt mint itthon. Én szettben vettem, de a 40m3 vízhez kicsi volt a 10m3/óra szivattyú és pláne a 25kg-os tartály.
Köszi, megvettem a GRE-t, össze is raktam, szépen muzsikál.
A vasas dolgot meg majd kipróbálom, egyelőre még nincs pelyhesítőm. De ha lesz is, csak kicsiben játszom el vele, mondjuk egy vödörben, és ha sikerül, jövőre kútvízben fürdünk :)
Külső szkimmerem van. A kosarat kibélelem a harisnyával, és visszahajtom kívülről, jó nagy ráhagyással. Egy méretes kavicsot dobok bele, hogy a helyén maradjon. Ha megtelt, kidobom.
Azért nem nyilatkozom, mert nincs tapasztalatom. Az én homokszűrőm egy huszonéves Abak, hasonló korú E.M.G. szivattyúval kombinálva. Öt mikronos anyagból készítettem egy hasonló hurkaszűrőt is, és meg is telt homokkal. Viszont a szkimmer kosarában harisnyás előszűrőt használok, és a homokszűrőt egy idényben akár két-három alkalommal visszamosatom. A csodazsák anyagát kézzel varrtam, és ha félig megtelt, kiöntöttem a dzsuvát. Viszont belefér az időmbe, hogy porszívózzak egyet, ha véletlenül elpukkadna, vagy lecsúszna a zsák a beömlőről (egyik eset sem fordult elő).
Én használom az 1 mikronost(készen vettem Pécsről, mert nem volt aki megvarrja). Csak jót tudok róla mondani, olyan dolgokat kiszűr a vízből, ami simán átmegy a homokszűrőn .
Miért nem nyilatkozol? Bár ebből is le lehet szűrni pár dolgot.. :-)
A varrást nem tudom megoldani, ezért készen vennék, csak több verzió van és nem tudtam eldönteni, érdemes-e az 1 mikronost (nem) és a "bizt. szelepet" (nem).
Aki szintén rendelt: milyet rendelt? Az alapzsákot (5 mikron, semmi extra)?
Ha valaki most fémpalástos medence vásárlásán gondolkodik, nézze meg a pool. net oldalt. Mi most innen szeretnénk rendelni egy 5,0*1,2-as kör alakú medencét. Szállítással együtt a komplett szett 375e Ft-ra jönne ki. Ha ennél tud valaki olcsóbbat, az kérem szóljon :) Palást és fólia is 0,6mm.
Nincs igazán összefüggés a szkimmer és a homokszűrő megítélése közt. Erről jut eszembe, nem nagyon olvastam még itt, nekem mostanság jutott eszembe, hogy oldható meg a homokszűrős porszívózás sok visszamosás nélkül: kell egy csodazsák vagy hasonló és porszívózáskor nem szűrésre, hanem keringetésre kell kapcsolni a szűrőt. Így nem telik meg a homok és a slagot sem kell elővenni, gyors és vízspórolós.
A vas nem gond, kicsapja, egy kis pelyhesítővel megforgatod, szűrőt este leállítod, reggel az aljáról kiporszívózod.
"Figyelem! Ha a zsák eltömődik, akkor egy nagyteljesítményű szivattyú károsíthatja a zsákot, pl a cipzárnál elszakad a varrás. Célszerű egy "T" csőidomot a zsák elé építeni, ahol a túlnyomás el tud távozni, vagy pedig Biztonsági szelepes csőcsonkot kérni a zsákhoz. "
Kicsit későn sikerült felállítani egy 4,57 x 1,22-es fémvázas medencét idén (egy hete), és még ismerkedek a kiegészítőkkel. Azt már látom, hogy a hozzá adott vízforgató nem sokat ér. Vettem egy egyszerű porszívót, rákötöttem, nagyjából semmit nem csinál. Kicsit keresgéltem, és azt látom, hogy érdemes homokszűrős vízforgatót venni. Használ itt valaki GRE készüléket? Az FS400-ast néztem, az 6m3/órát tud. Ha jól értem, ehhez még kellene egy skimmer is, bár anélkül is működik, csak hamarabb elkoszolódik a homok.
Más.
Tavaly tapasztaltuk is még egy felfújhatóval, amikor klórt tettünk a kútvízzel feltöltött medencébe, 1-2 nap alatt elszíneződött a víz. Ma már tudom, h a klór kioldotta a mindenféle ásványi anyagokat a vízből és szép rozsdaszínűvé tette. Arra viszont nem találtam utalást, hogy esetleg brómmal kezelve elkerülhető-e ez. Működne ez, vagy ha ilyen a kútvíz, akkor felejtős?
Most csapvízzel van feltöltve, de jövőre jó lenne kútvizet használni erre.
A szkimmer témához írnám: Nekem Bestway belógatós szkimmerem van, ami nem nagyon tud üresre futni, mert az alján gumilapokkal elzárt lyukak vannak, ami beengedi a vizet, ha a tetejénél alacsonyabb a vízszint. Nem tudom, mennyire érthető, de működik. :) képen bal oldalon látszik.
A lényeg: csak akkor nem tud vizet szívni a szivattyú, ha az egész hengert teljesen kiemelem a vízszint fölé (vagy, ha a vízszint teljesen lemegy a legalsó pontja alá /az legalább 25cm hirtelen vízszint-csökkenés/)
Egyébként én is úgy használom, hogy állandóan benne van, a csővázas medence 2 közeli lábához kötöttem egy kötelet, ami biztosítja, hogy a takaró nem fekszik rá a skimmer-re. Fürdéshez sem veszem ki, az egyetlen kényelmetlenség, hogy így azt a pici területet elveszítjük, de ezt mindenki tiszteletben tartja. (Hamarabb rúgták le a könyököt, ami a befúvón volt. :)))
Bocsi, egy ideig nem voltam, erre nem reagáltam. De gyakorlatilag nem tudok okosat mondani. Én ugyanezt "éreztem", hogy nem tudom csökkenteni a klórszintet. Persze az is benne lehet, hogy ez stabilizált és biztosan lassabban ürül ki, de ezek szerint lassabban is jelenik meg? (mérési értékekben).
De az is lehet, hogy nem annyira egyenletes az adagolás: amikor már jobban szétmállik a tabletta, akkor hirtelen mégis nagyobb koncentrációt tol be a medencébe.
Szóval, én azt a következtetést vontam le, hogy nem értek hozzá. :) A vége az lett, hogy kikötöttem az áramlásból és gombával játszottam.
Viszont mióta írtad, megint elkezdte piszkálni a fantáziámat és most visszatettem, de szigorúan 1-es fokozaton és próbálom így kitapasztalni a klórszintet. Most már nem az adagolón emelek, ha sokkolni akarok, hanem áttértem a Hypo-ra. Ha túl alacsony a "stabil" klórszint, akkor emelem 2-es fokozatra (ahogy Te is írtad: a recéket számolom).
Azért jó, ha tud menni a takaró alatt is a szkimmer, mert a rovarok a medence szélénél akkor is beledöglenek, ha takaró van rajta.
A felfújós gyűrű alá betömködöm a szolártakaró szélét (3,66-os csővázasra valót vettem, de a 3,66 puhafaló gyűrűn belüli átmérője csak ~3,05m, szóval van plusz méret körben jócskán, amit be tudok tömködni) és amikor leveszem, tele van mindenféle belefulladt rovarral.
Ez a kikötős megoldás működhetne nálam is. Lehet elég csak a szkimmernél és azzal szemben kikötni (2 ponton)
Nekem 2 unokám van 4 és 8 évesek. A létrát kivéve, elfektetve tárolom. Csak felnőttel mehetnek be a vízbe !!! Ezt az elején így vezettük be, működik . Régen szolártakarót használtam, 4 ponton kikötöttem a csővázhoz. Így nyugodtan mehetett a szkimmer . Harmadik éve szedem szét a medencét ősszel. Előtte nekünk is puhafalu volt. A csővázas ezerszer jobb. Szerintem !!!
A kicsi lerángatta egyszer a szolártakarót a fűre és mondta, hogy előkészítette a medencét :-) Akkor megbeszéltem vele, hogy ne csináljon ilyet, mert tele lesz fűvel a takaró és akkor belekerül a medencébe.
Azóta nem csinálja. A kicsi amúgy szerintem csak azért nem megy be, mert nem tud. Magasan van neki a medence széle, meg ha ráfeküdne, akkor ömlik ki a víz. Amúgy belebújna az úszógumiba, aztán hajrá.
Hátha jövőre már lesz olyan ügyes, hogy a szkimmert nem piszkálja. Vagy legjobb lesz tényleg, ha egyszerűen lehúzom a kimenő csőről a szkimmer csövét és leakasztom a széléről.
A szkimmer a szolártakaróval sem kompatiblis, ha jól sejtem, igaz?
Ha a takaró alatt menne a forgató, akkor le kell venni a szkimmert ugye?
Igaz, ha 18 éves, akkor is a gyereked, csak már egészen mást várhatsz el tőle, mint egy 3,5, meg egy 7 évestől, hogy a kisebbeket említsem. Ráadásul ők fiúk, úgyhogy nem néznek ők semmit. Örülök, hogy legalább a szolártakarót lerángatják róla, mielőtt belemennek :-)
Írtam, hogy a felfújható peremű medencénk is el van nyúlva, de valószínűleg attól nyúlt el, hogy évekig fűre volt téve tele görönggyel. Ugyanez igaz valószínűleg a fémpalástosnál is, ha görögyös felületre kerül. Mivel nálunk az új síkra kerülne már új korától, így a nyűlás is kisebb kellene legyen (a fólia nem kell lekövessen mindenféle gödröket és púpokat)
Azt írta, hogy ha együtt tudok élni azzal, hogy gyűrődések vannak az alján és a falán, csak akkor vegyek csak fémpalástost.
Ezzel együtt, mert most is ilyen. A váz mennyire bírja az össze és szétszerelgetést vajon?
Sziasztok! Idén én is felállítottam egy 3,5 fémpalástos medencét. Eljött a pillanat mikor meg kellene terveznem egy minimális fűtést :)
Solar megoldásra gondoltam LPE csőből. Első körben 4x 50m egy melléképület tetejére, az épület kb 20m-re van a medencétől, napfelkeltétől szinte napnyugtáig tűzi a nap (ha nem felhős :) ). Nem kell 30+ fok, csak épp kellemes legyen.
Próbáltam visszaolvasgatni és a feltekerés stb.. viszonylag tiszta már, viszont a meglévő gépészetbe beillesztés még nem világos. Most egy 6m3-es homokszűrő van egy 400w-os szivattyúval. Többen írták hogy nem egészséges a szűrő szivattyújával keringetni, viszont egy skimmer és egy befúvóm van, hogyan lenne a legideálisabb bekötni, mondjuk egy fűtés keringetőszivattyúval? Ha valaki egy skiccelt ábrát tudna mutatni annak nagyon örülnék :)
Nem maradt valakinek, vagy tud eladó szűrő "furulyát, "gyertyát" "esernyőt", ki minek nevezi. A lényeg a tartályba való homok visszatartó szűrő. Ilyen kéne nekem. Köszi.
A jelenlegi aljának szélén is vannak gyűrődések sajnos, ez már a negyedik éve és korábban még fűre volt téve, így a fólia ilyen-olyan irányokba megnyúlt.
Idén már térkőre + xps-re van téve, meg az új is azon lenne, így nem szempont a fű kidöglése alatta. Meg talán a nyúlás is kisebb lenne így, hogy síkra lenne téve.
Láttam az áramláskapcsolót. Tényleg kicsit magas az ára. Olyan 13-15 eFt körülieket láttam. Kérdés, hogy mit vesz észre? Ha már csak az eredeti térfogatáram fele megy át, mert elbillent a szkimmer és kevés víz jut bele, akkor azt még áramlásnak veszi, vagy nem?
A 25 m3 különséget gondolom arra írod, hogy átteletetés vs. elcsomagolás. (?)
Átteleltetni semmiképpen sem szeretném. Azon a térkövezett placcon pont minden mást is tudnak csinálni a gyerekek medenceszezonon kívül. Ha mondjuk Spanyolországban laknánk, akkor más lenne a helyzet, mert hosszabb tud lenni a medencés szezon, de itt nálunk Mo.-on még szolárral sem sokkal hosszabb 3 hónapnál = 9 hónap kerülgetés, ami túl sok.
Szóval akkor azt mondod, hogy bírná a fémfalas az összeszerelés + szétszedés ismételgetését?
Ha együtt tudsz élni azzal, hogy a medencealján/oldalán gyűrődések vannak a bélésfólián, és akkor vegyél acélpalástost.
Ha a medence helyén el tudod viselni, hogy a pázsit ősztől tavaszig mutatja, hogy hol lesz a medi, de nem kell a kerülgetni, akkor neked a csővázas való.
Mindenképpen kell kompromisszum. Nem a csavar a probléma, hanem az, hogy a betétfólia deformálódik, nem lehet ugyanúgy eligazgatni.
A belógatős szkimmer sérülése, szárazonfutás kivédésére léteznek megoldások, mint például egy áramláskapcsoló. Húzós árú megoldás, de olcsóbb, mint egy új szivattyú, vagy legalábbis tekercseltetés.
Az udvarunk nem olyan nagy, hogy a szezonon kívül kerülgetni szeretném, ezért csővázasra gondoltam (a felfújós peremű kilyukadt és nem találom a lyukat)
A csővázas egészen könnyen bontható, DE a fémfalúban meg az tetszik, hogy van a falba épített szkimmer (tudom van belógatós a csővázashoz, de ideg lennék, hogy a gyerekek nekimennek, letörik, elmozdul, szárazra fut a szivattyú stb.)
A kérdésem az lenne, hogy van-e valakinek tapasztalata fémfalú medence elcsomagolásával? (kerek medence lenne)
Bírja azt, hogy összerakom és szétszedem évente egyszer? Vagy ez arra van kitalálva, hogy a csavar egyszer belevágta magát a lemezbe és utána nem bántjuk?
A homokszűrő után egy bypass idom (T, esetleg megfúrós, vagy lehet, hogy létezik ilyen készen). A közvetlen ág mehet a medencébe, a másikon egy csappal tudod állítani a mellékágon átfolyó víz mennyiségét.
Pár éve én is láttam benne üzletet. Akkor le is varrtam párat, és eladtam, ha jól emlékszem olyan 1500 Ft körül. Még úgy is volt rajta haszon bőven. Aztán nem akartam bajlódni a varrással így hagytam.
Egyébként mindent annyiért lehet eladni amennyiért megveszik. Én minden szezonban tartok itthon Kínai ph mérőt. Eladok jó párat. Bár nem adom rettentően drágán, nyilván olcsóbb Kínából megvenni. Viszont ha valami nem akar várni heteket, ha egyáltalán megérkezik, egyszerűbb itthon megvenni. Én vállalok rá kipróbálási garanciát, bevizsgálom a készüléket, és még számlát is adok.
Én tapasztalat nélkül nem szólnám le a másnál bevált dolgot. Ráadásul az 5 mikronos szűrő nem túlárazott medencés cucc, csak valaki rájött, hogy erre is jó. Hogy megvarrva 4e? Nem egy ökör ára és ha valaki nem akarja kifizetni, meg is varrhatja, akkor sokkal kevesebb.
Ebben a medencés témakörben mindent baromi drágán próbálnak elsózni, ez tény. Mert ez már ugye "luxus kategória", és aki megengedheti magának, annak nem számít... gondolják. Hát nekem még számít sajnos.
De a képen látható "csodaflakonnal" egy fél nap alatt sikerült a hetek óta zavaros opálos vizemet kitakarítani.
Üres 2L üdítős flakon elvágva, teletömve vatelinnel (válltömésbe, méteráruboltban fillérekért) , pár luk a hátsó végébe, a kupak felőli oldalon meg egy slag begyömöszölve pásszentosan. A slag másik fele a keringető visszatérőbe szintén paszentosan. Ha igaz bortömlő a hivatalos neve. A vatelin ha már jól elszineződött, folyó csapvíz alatt pillanatok alatt kimosható, újra használható. Szerintem többet ér mint a csodazsák... mert az nyilván előbb eltömődik, és pl. a jakuzziban akkor letilt a szivattyú.
Egy bypass leágazás kell a szivattyú kimenetére, ha mindenáron ragaszkodsz hozzá. Az egyenes ág vissza a medencébe, a leágazás meg arra a vacakra. Úgy állítsd be, hogy a "melegített" víz kézzel érzékelve éppen melegebb legyen, mint a medence vize, úgy lesz a legjobb a hatásfok.
Intex=marinex?
Az intexes solar capet magic utánzat elvileg jó, de a homokszűrő már kétszer szétnyomta, nem bírja még a kis nyomást se. A hozzá adott javítófólia egy vicc. A pattex se ragasztja. Most duck tape van rajta, de nem életbiztosítás. Ezért kérdem, hogy mivel lehet kicsit lefojtani a szivattyút? Hosszabb cső? Magasabbra tenni a fóliát?
Nálam a következő a szitu! Tavaly a szürke, más márkás volt ami alapból rossz volt! Idén megvettük aújat, a kéket! Sikerült belőnöm 3-as fokozaton (A tekerőn a recéket számoltam) jó volt! Kifogyott, kb 1-2 napik mehetett üresen, klórszint 0, most ujtabi bele, 3as fokozaton1 nap után semi klórszint, még egy nap 6,5ös föközaton és még mindig semmi... A kijövő ágat lekötöttem, egy vödörbe engedtem, abba volt klórszint bőven, most egy éjszakára odatekertem max-ra, erre 3as klórszint.... Most meg hiába tekerem le, marad a magas szint! Az idő befolyásolná, vagy mi? Nekem nem volt hozzá leírásom!
A (szakaszolt) bordás gégecsövet, amit a medencés boltokban árulnak, jobb elkerülni. Új telepítéshez spirálbetétes csövet ajánlok, túléli még a házat is, nemhogy medencét. Méterre kapható, pontosan a felhasználáshoz lehet szabni.
Ritka az, hogy a hozzáadott gégecső éveken át működik, ezért érdemes tartalékban őrizni egy tartósabbat, s ha szétdurran, akkor cserélni. (általában a naptól idővel törékennyé válik a vékony fajta, és elreped).
Nekünk Bestway 10 éve van azt hiszem idén. Felfújható peremen 1 javítás van, alján kettő, ennyi. De ha nem lennének akácok a kertben sztem hibátlan lenne még.
Igen. Használtam. Alapból kaptam a medencéhez. Nagyon örültem neki, hogy nagy tablettát használhatok, elég hetente utántölteni (leírás alapján akár több tablettát lehet betárazni) és nem kell úsztatni a medencében az adagolót.
DE!!
Szerintem ez volt az egyik oka, hogy egyszer elszállt a klórszint nálam. Azt hiszem rá is van írva, hogy 2-3,6 m3/h szivattyúhoz lehet használni. Én mivel lecseréltem a gyárit 6m3/h homokszűrősre, szerintem a nagyobb áramlás miatt nem tud olyan kevés klórt belemosni, ami a 9m3-hez elég.
Úgyhogy most nem használom.
B-verzió: amikor kiszedtem a rendszerből, próbáltam, hogy mennyi vizet enged be (át magán) és ahogy tekergettem azt a szelepet, egyszercsak kijött egy klórdarab, ami lehetett annak okozója, hogy nem tudtam 0-ra (vagy közelébe) lezárni.
Majd jövőre valami külső keverőszelepes megoldással visszarakom. Legalábbis most ezt tervezem.
Úgyhogy, óvatosan emelve a szintet próbáld kitapasztalni, hogy melyik a nyerő állás.
7 évet papírszűrőt használtunk, mostam a szűrőket gépben. 7 év alatt 4! szűrőbetét ment csak el, és a víz patyolat volt.
Meg kell varrni azt a szűrőzsákot!!! És nem azért mondom mert... Tényleg működik. Még most, a homokszűrőnél is használom. Pár forintos tétel. Nagyon sokszor csak keringettem a vizet papírszűrő betét nélkül a zsákkal, mert tette a dolgát az anyag. Tökéletes.
Mesterek! Tiszta hülye gondom van jó pár év gondmentes használat után: abszolúte eldobta magát a víz, sajnos az elején a mi hibánkból. Annyira algás, h nem látni az alját. Lecseréltem már vagy 15e litert (39-ből), szűrő visszamosva, sokkolva 2x a kalkuláció alapján ÉS most reggel ugrott be, hogy a nagykerben vett klór bizony kifutott az időből.
Én nem is gondoltam volna, hogy van ilyen. A klóron semmit nem látni, zacskóban és vödörben pihen. Ilyenkor klór csere, vagy csak a mennyiséget kell maximálisan növelni?
decathlonbol vettunk ilyet 5 meter hosszu medencebe tokeletes. ha tovabb akarod finomitani vegyel egy ilyet es nem kell levegot venni jobbra balra mert kis medenceben a nagy hullamzas engem zavart.
youtubon talalsz videokat stationary swimming re keress
Érdeklődnék használ e valaki intex crystal sóbontó készüléket?Én kb 1,5 hónapja használom eddig minden frankó volt de kb 2 napja alig van klór a medencevízben nem ír ki semmilyen hibaüzenetet teszi a dolgát de klórt nem találok a vízben.Összefüghet avval,hogy a napokban jelentősen megemelkedett a víz hőfoka?Kérem segítsen akinek van tapasztalata.köszi
tehát érdemesebb medencetestet venni csak + a kiegészítőket összeválogatni? Néztem, hogy kb 100 eur-ért van 5 évig kiterjesztett garancia, az azért megnyugtató.
Ovális vagy inkább kör alakú? Úszni (legalább néhány karcsapást) melyik méretűben lehet? Megéri azt a többlet beruházást, mint ami egy 3,5-4,0m-es medencéhez képest lenne?
Kb. 60eFt volt, de azzal együtt is olcsóbb volt. Raklapos és van súlya, nemzetközi szállítás, nem volt drága szerintem. Én nem egyből a honlapon kezdetem, hanem ebay-en írtam rájuk, ott közölték, hogy ebay-en nem tudják fogadni a rendelést, de a honlapjukon van elérhetőség és ott tudunk egyeztetni. Adtam címet koordinátákat és kosárba tettem a terméket, aztán küldtek ajánlatot rá. Szettben a 10m3/ó homokszűrőt ne rendeld meg mivel annak csak 20-25 kg homoktöltet van és az szerintem csak a kicsi medencékhez jó. Én raktam padlóelszívót, szkimmert és 3db befúvót. És a 8m3/ó badumagic egy 75kg-os homokszűrővel tisztán tartja a 40m3 vizet. Persze tettem rá nemrég egy 72W-os UV-C tavi szűrőt. Az UV-C nem rossz, de a medencében csak rakódik az alga, hiába a visszatérőn a tiszta víz. Viszont vettem újra a régen bevált aquamulti tablettát és most tökéletes a víz.
Én még soha nem mértem pH-t, TA-t, stb. mivel nem tudom mik azok, kémiából hülye voltam. Viszont a medencém tiszta.
A pH mérő nem hiszem, hogy tévedne. 2 féle teszt csíkkal néztem korábban, most meg már a "sárga" mérővel ellenőrzöm. 3-ból 3 rossz lenne? Nem hiszem. :) Akkor talán marad az esővíz okozta pH csökkenés.... de végül is mindegy. Kordában tudom tartani a pH-t. De kíváncsiságból majd rámérek az esővízre (nekem is van gyűjtőm), meg a csapvízre is.
Néztem én is azt a német oldalt, tény hogy olyan 1000-1100 eur áron adják 0,8 +0,8 fólia és palástos medence szettet (5,5x1,2m kör). Ami furcsa hogy a leírás szerint 10,2 m3/h-s vizforgatóval adják ami elég nagynak tűnik. Itthon a jellemző méret olyan 6-7 m3/h. Valóban ennyivel nagyobb teljesitményűt adnak?
Nálam is csodavíz... A PH ugyan felfelé megy a légbefúvás miatt, de a TA 462-ről lement 124-re.... vegyszer nélkül 1,5 hónap alatt.... Eddig TA-t akartam csökkenteni, lehet lassan növelnem kell...
Esküszöm nekem is. Idén fél doboz PHnövelőt tettem már bele. Szerintem az esővíz miatt. A legközelebbi eső PH-ját megmérem. Sőt van esővízgyűjtőm. Holnap beszámolok.
Én tennék egy vödörbe, flakonba, akármibe friss vizet (amivel töltöd a medencét) és megmérném a ph-t, aztán 1-2 nap múlva is. Persze minden vegyszer nélkül. Ha úgy is lemegy a ph, akkor tényleg csodavíz - vagy dobd ki a ph-mérőt. :)
Bárcsak az lenne. :( Tavaly is, idén is felvezettem a témát, hogy nekem biza lefelé megy a pH. Senki nem irt rá semmit, én meg már beletörődtem a "forditott világba". Mindenki a pH növekedést említi, én meg...... :)
én így nehezen mondom meg a tutit, mert amit tudok, azt a tapasztalás útján szedtem össze a majd 10 év alatt.
A klórszinttel amúgy kárt nem csinálsz, legfeljebb pár nappal később használod a medit. Itt régebben volt beszélgetés arról, hogy a 3-as klórszint sem káros, csak az óvatosság miatt javasolja mindenki egy 1-es szintet.
(1 mg/l)
Amúgy én is azt mondom, legyen is 1 a klór, abból baj nem lehet és az is öli az algát.
A lényeg Lenin után szabadon, mérni, mérni és mérni.
A másik kérdésedre, a klórszint helyreáll? Nem értem a kérdést, a hypo használatkor a teszter által mért Cl szint felmegy, aztán bő gegy nap múlva szépen visszaáll a hypózás előtti értékre.
Tehát mint egy sokkoló klórozás jó csak.
Csak.
A sósav is ugyanígy, boltonként változó a töménysége, vagyis gyártónként. Nagy kárt nem csinálsz vele, gondolj bele, ezer literbe beleöntesz 1 deci mondjuk 20%-os savat. Ezeredrésznyire hígítod. Itt nem az a baj, hogy beolvadsz a vízbe, hanem az, hogy ha nem jó pH, akkor nem dolgozik a klór.
Én nem próbálnám ki... Ha esetleg jég jönne és ottbon leszünk, biztos hogy inkább kinyitom, az a biztos. Nyilván az aprót kibírja, de ami kocsit/üveget tör...
Na ebben bíztam én is, hogy nem kell a NASA-tól adatokat kérnem :D
Sziasztok!
Egy ideje olvasgattam a topicot, de meg se mertem szólalni, mert nekem csak egy 1 köbös jakuzzira futotta. Azt sem
jószántamból, de hát asszonykám ezzel lepett meg a 60. szülinapomra :)
A szaküzletben adtak egy kombi csomagot, ami állítólag 12 hétre elegendő a víz karbantartásához.
Hát a 3. hétre olyan iszonyúan büdi és zavaros lett a víz, hogy gyorsan le is cseréltem (pedig előtte rendszeresen le is zuhanyoztunk).
Most egy hete kicsit jobb a helyzet, hogy a csomagban levő indító keveréket nem, csak a 2. heti port adtam a vízhez vízcsere után.
Ma meg vettem a helyi gazda boltban (ahol mindent IS lehet kapni) pelyhesítőt , a szerszám szaküzletben egy fúróra szerelhető szivattyút (perfekt!) és egy csepegtetős Ph/Cl/Br mérőt.
Gondoltam ha pelyhesítek, majd kiszívatom az aljáról a masszát.
Megmértem a meglevő vizet: szinte nulla klór és br (bróm?) , viszont maximális a Ph.
Volt itthon kombi mini tablettám, tettem a skimmerbe egyet, meg a pelyhesítőből is egy negyed tablettát (az 5 tablettás hálót javasolják 50 köbhöz). A Ph még magasabbnak tűnik, és a klór szint sem mutat semmit.
Most este beindítottam a buborékoltatót, és rendesen hozza fel a színes habokat, amit egy hálóval szépen le tudok szedegetni. Közben megy a keringető is, gondolom secperc alatt annak meg a kis szűrője el fog tömődni.
Bízom benn, hogy holnapra leülepszik a zagy és a fúrós szivattyúval az aljáról ki tudom szippogatni.
Most akkor ahogy írtad arányosan az 1 köbbe tegyek fél deci hypót? A klórszint talán helyreáll? A Ph miatt meg egy gyenge fél deci sósavat, és meglátjuk mit lép?
Tudom egy köbméter víz nem egy világvége ha lecserélem, de mire visszamelegszik... Inkább próbálok kicsit vegyészkedni.
Kösz! Ahogy megrendeltem a kérdést a szomszéd helyett (mert már 5 éve "idén meglesz"), rá 3 napra megrendelték, így most nem kell, sőt a kerítés anyagát is feleslegesen vettem meg...
Ha hülyeséget írok, akkor legfeljebb majd valaki kijavít. :) Én a saját tapasztalatomat írom le: ilyenkor én csinálok egy sokkoló klórozást (pH beállítás után), majd adok hozzá pelyhesítőt. A vizet keringetettem néhány órát. Másnapra minden leülepedik az aljára és azt a fehér trugyit kiporszívózom. Egyenesen a fűre engedem ki (a porszívó csövét megszívni és a fűre letenni a cső végét. Ha a szűrővel csinálod a víz kiszívását, gyorsan kiürülne a medence! :) ). Szóval nem a homokszűrőn keresztül megy a víz, mert nekem visszajött az opálos víz,ha csak normál szűrésre állítottam és nem ürítésre. A szűrő nem szűrte meg teljesen a vizet. És utána még vissza is kellett mosatnom a szűrőt, szóval így is-úgy is elpazaroltam a vizet.
Ezt a porszívózását megcsinálom 2 egymást követő napon és minden rendbe szokott lenni. Most már kitapasztaltam, hogy a pH emeléskor lett ilyen a víz. Akkor egy vödörbe 6 mérőedénnyel tettem a pH növelőből és ezt a tömény oldatot tettem a vízbe, ami egyből beopálosodott. Most 1 vödör vízbe 1 mérőnyi pH emelőt teszek és azt öntöm a medence több pontján a vízbe. Igaz, így 6x olyan sokáig tart a művelet, de kristálytiszta marad a víz. Remélem érthető voltam.
Én a pool.net oldalról rendeltem tavaly. 0.8 mm fólia és 0,8 mm palást. És adtak felárért plusz garanciát mindkettőre. A szállítást kellet csak külön kalkuláltatni koordináták alapján, de a szállítással együtt kb 200-al olcsóbb volt, mint az itthoni 0,6-0,6-os ajánlat kiegészítők nélkül.
Ugyanaz a hatás, mint a gyorsklór, csak lényegesebben olcsóbbért.
Ebből a szempontból nincs különbség. Viszont NaCl vizes oldata, a nátrium viszont a gyorsvonatot megszégyenítő képességgel nyomja fel a pH-t a csillagos égig. Nincs ezzel baj, ha mész a boltba hypóért, egyúttal veszel mellé sósavat, kénsavat, salétromsavat.
Amit akarsz, de maradjunk a bevált sósavnál, az boltban simán vehető, nekem mondjuk kénsavam van, mert medencéstől vettem egy kannával.
Sokan mondják, hogy vedd elő a számológépet meg a izét, de nem kell, csak a pH mérő és Cl mérő kell. Miért is?
Mert ha számolni akarok, tudnom kell a sav-lúg töménységét, azt meg tuti nem tudja senki, csak azt, hogy mit írtak a flakonjára.
Tudod a víz mennyiségét, megméred előtte, beleöntesz akármennyit, nyilván a józanság mellett mondjuk 6 m3-be 3 dl-t hypó esetében, megméred megint és akkor látod, hogy a 3 deci mennyire mozdította meg a mérés szerint a Cl-t. Aztán ha kell még, akkor egyszerű aránypárral fejben kiszámolod, hogy mennyi kell bele. Ha elkeveredett benne (medencében a hypo) akkor jöhet a savval a pH beállítása. Ugyanígy. megméred előtte, beleöntesz mondjuk 2 dl-t és megint mérsz. Ebből látod, hogy mennyit mozdult a pH lefelé, ha jó akkor jó, ha nem elég, akkor arányában még öntesz bele és kész.
A hypoban a klór nincs stabilizálva, ha elég meleg a víz, 25-30 fok között, akkor a gyakorlat szerint bő egy nap múlva lebomlik, slussz, mehet a medencébe az úszóban a kombitabletta.
Nem kell félni egyiktől sem, semmi baj nincs azt leszámítva, ha megiszod.
Sokan elkeverik vödörben előtte és azt lötykölik bele, én a befúvó vízsugarába lottyintom és kész, nem kell ide egyetemi katedra meg a NASA.
A terepet nem ismerve nagyon nehéz eg dodonai jóslatnál precízebb tanácsot adni. Különösen ügyelni kell, hogy legalább minden bekezdésben szerepeljen a "szerintem", vagy a "véleményem szerint", esetleg a lehetséges, elképzelhető kifejezés. Ha nincs, képzeld oda. :) Érveket tudok írni, dönteni nem. A tiltások viszont érvényesek.
Az valószínűleg elkerülte a figyelmedet, hogy oldalról a fémpalást, levegő, XPS, zsalukő, föld sorrendet emlegettem. Nálam a talaj már megállapodott, 1980 előtt lett feltöltve, a zsalukő nincs összebetonozva, így (amennyire a fóliacserekor végzett szemrevételezés mutatta) főleg hőszigetelő, földet távoltartó funkciója van. Körülötte a kővel burkolták a talajt. A medencéből a vizet 10-20 évenként esetleg le lehet engedni, szigorúan a fóliacsere előtt, más esetben ellenjavallott.
Fémpalástos medencében a 0,3-as bélésfólia bőven elegendő az egy csővázas élettartamának megfelelő 8-10 éves időre, legfeljebb, ha megsérül, egy kis folt segít rajta. A vastag bélésfólia ellenállóbb, még tartósabb, szebb mintákkal gyártják. Az acélpalást galvanizálásának minősége, vastagsága többet számít, mint a palást anyagának vastagsága.
Az alábetonozás biztonságérzetet ad? Nem foglak lebeszélni róla. Lehet, hogy az én medencém alatt is van, olyan mélyen nem tárták fel fóliázáskor. Földet visszatölteni nem szabad, a nedves homok jobb.
A kutakat régen sima téglával rakták ki. A kör alak az oldalnyomást elviseli, az egyenes nem.
Annyi kiegészítés ami fontos lehet hogy időszakosan viszonylag magasan van a talajviz, pl vizóraaknában tavasszal 80cm-en már állt a viz. Emiatt dilemmázom hogy nem lenne e biztonságosabb megoldás ha alábetonoznék. Oldalról elég xps és föld? Mi van akkor ha vmiért le kell engednem a vizet a medencéből? Nem fogja benyomni a föld az oldalát? Lehet ezért javasolják a soványbetonnal valo visszatöltést.
Egyébként hogy a medence 0,4 +0,4 (palást és fólia) vagy 0,6 + 0,6os, sokat számit? Gondolok itt arra hogy ez utóbbinak tényleg elég lehet a földdel valo visszatöltés.
Sokat olvastam már hogy néhányan sósavval és hipóval kezelik a vizet, de nem tudom melyik mire jó, és milyen mennyiség kell belőle maximum egy 6m3-es medencébe. Megköszönném ha valaki leírná.
Tegnap reggel szépen kiporszívóztam a 6m3-es medencét, estére teljesen bezöldült a víz. Adtam neki klórt és algaölöt és élyszakára járni hagytam a homokszűrőt.
Ma reggel láttam, hogy alig van víz a medencében, a víz 2/3-a kifolyt, mert a visszatérő ágat lenyomta a medence csonkjáról. a medencében megmaradt víz viszont kristály tiszta lett.
Most megint feltöltöttem kútvízzel, szintén szép zöld lett. Kezelhetem megint, ráadásul kell neki 2 nap mire felmelegszik a víz. :(
Aqualing cca 1800 Ft. Vettem, de ugyanaz a szürke szar mint az eredeti, azután az OBIban vettem zöld bordás, belül simát. Cm-re adják, vettem 40cm-t. Sokkal jobb. Van is benne bizalmam.
A rögzítése mivel merev bilinccsel és loctite szalaggal.
Én sima tömlőt vettem hozzá. Olyat, aminek a belső átmérője 32 mm. Azt mondták itt, hogy azért nem jó, mert a szívó ágon össze nyomhatja a csövet, de ez olyan vastag, hogy ezt nem tudja össze roppantani. Néztem a spirálosat is, de az dupla áron volt.
Most már meg van vagy 3-4 éve, de tökéletesen szuperál.
Kár, hogy nem fényképeztem le ma a medencét. Pár napig nem voltam itthon, a felhőszakadás benyomta a fóliát és a por, falevél meg a többi a vízzel együtt bele a medibe.
Lehetett más is, most ne is firtassuk, de ilyen zöld víz nálam még soha, de a fele sem. Azonnal hypo, aztán sav a pH miatt, folyamatos keringetés. Olyan algás volt a víz, hogy már kis alga szigetek úsztak a tetején.
1,5 óra keringetés után a zöld víz TELJESEN kifehéredett, már "csak" olyan opálos. Ami még mindig nem szimpatikus, de bizonyíték arra, hogy a hypo/klór valóban pár óra alatt az algát teljesen kinyírja.
Hogy a kiferédett, megdöglött algát mikorra szedi ki a vízből a szűrő, az már egy másik dolog.
Segítséget kérek. Van egy 3 éves Bestway Flowclear homokszűrős vízforgató 3,8 m3/h és sorban lyukadnak kis a csövei. Egyedül a szívó oldali cső bírja még, de a többi mind spriccel. Ideiglenesen körbetekertem 5 cm széles műanyag ragsztószalagal, így már nem spriccel de folyamatosan csöpög a víz.
Az lenne a kérdésem, hogy hol tudok rendelni komplett cső készletet hozzá? Ha jól sejtem 32*es a cső méret de ebben nem vagyok biztos. Azt a rövid, kb 30-40 cm-es csövet sehol sem találtam ami a motor és a fej egység között van. Mindenképp olyat keresek aminek mindkét végén sima a cső azaz nem bordás.
Én egy 2 méteres slagra rákötöttem egy partvisnyelet, és ezzel porszívózom ki a középre összeállt koszt hetente egyszer. Így nincs gond a homokszűrővel, nem jönnek vissza bogarak sehonnan...
Mindegy, hogy levegő vagy sem, ha jó a tömítés a fejszelep és a függőleges cső találkozásánál, illetve a fejszelep is rendben van, akkor nem mehet át a bogár. Nem csak a homok, de az alsó 6 szűrőn lévő lyukak (kicsisége) is meg kellene fogja.
Nem kizárólag bogarak, más hasonló méretű kosz is van közte. De tényleg nem sok ez a mennyiség, mert bő 20 perces porszívózás alkalmával kb. egy teáskanálnyi mennyiséget fog fel a harisnya.
Szerintem az lehet a visszajutásnak a magyarázata, hogy a porszívózáskor óhatatlanul is bejut levegő a csőbe és így a homokszűrőbe is, amit aztán "visszaböfög" a kimenetén a vízzel. Ahogy tapasztaltam, ez a levegő keveri fel a homokszűrőt.
igen, igazad van, a tünetet megoldja. De mi lehet a hiba gyökéroka?
Zavar hogy van egy drága technikám, ami nem azt teszi amit elvárok tőle.
Itt volt egy német mérnök barátom, aki szintén járatos a szisztematikus problémamegoldás módszertanában. Fél napot kísérleteztünk a homokszűrővel. A végén az összefoglalása: ez a hiba igazából nem lehetne, és mégis van...
Túlméretezett homokszűrőm van, és 6 óra / napra van állítva. De szerintem ennél többet is ment azokon a napokon. 366 cm-es csővázas, én 7 m3-re saccolnám. Letakarni nem szoktam mostanában. Olyan iszonyatos forróság nem volt mostanában...
Minimális kosz (leginkább bogarak) nekem is visszajön porszívózáskor, még a visszamosatás után is. Az asszonytól elkunyiztam egy titokharisnyát és a takarítás idejére azt ráhúzom a befolyón lévő 40-es pvc idomra. (Ez egy házi megoldás, hogy keringjen a víz. ) Remekül működik ez a szűrés. :)
Kicsit kezdett algásodni a vízem, ezért besokkoltam -- 6 mg/l fölé, mert olvastam valami olyasmit, hogy így meg lehet szabadulni a kötött klórtól (törésponti klórozásnak nevezik ezt valahol). Hagytam hatni, majd pelyhesítettem, visszamostam, porszívóztam (ki, nem a szűrőbe), tök jó lett a víz. Végig figyeltem a ph-ra, nagyon nem mehetett fel.
A klór még napokig az egekben volt a mérések szerint, ezért nyilván nem tettem bele többet, és nem mentünk bele. Forgattam a vizet, mértem naponta, vártam.
Még mielőtt leért volna a klórszint használható szintre, már újra zavarosodni és algásodni kezdett. Most borzasztó zavaros, kezdhetem elölről.
Elmélet: lehet, hogy valami olyasmi van, hogy a szabad klór gyorsan elillant, és csak kötött maradt, ami nem hat? Tehát végül is az vlot a hiba, hogy túlklóroztam az elején?
Vagy nagyon elszállt a cianurát szintje, és cserélnem kéne a vizet?
Amit nem lehet elégszer kiemelni, hogy az eredeti talajból csak elvenni szabad, azt a gödrön belül máshova nem lehet visszaszórni. A döngölés sem elég. A végleges talajsimítást vizes homokkal kell megoldani.
Ezek szerint nem okvetlen szükséges a kör alakú fémpalástosnak alábetonozni, de azért ajánlott? Néztem a Steinbach oldalát, ott úgy írták, hogy lehet xps + homokra is telepíteni..Az oldalsó visszatöltés is működhet xps + föld visszatöltéssel (valahogy sovány betonos visszatöltést javasolnak)?
Az xps egyébként biztosan kibírja a felette levő vízoszlop nyomását? Adatlapját még nem néztem meg
Szerintem ez a bubis befúvó hatásosabban dolgozik, nálam legalábbis a ph brutálisan mászkált felfelé és a klór is állandóan eltűnt. Mióta kivettem, megszűnt az anomália. :)
Olyan erős zuhanyszerű medence vízesésem, vagy szökőkutsm van. Vagy három méterre spricceli 2-3m szélességben teríti a vizet. Csak úgy buborékol az egész medence. Érezni is a klórszagot a környékén. Csak már 2 naja. Türelmetlen vagyok.
Vizet cserélni vagy várni... Ugyanannyi amúgy nem maradhatna, ha nincs benne úszó adagoló, de valóban neheze ürül a stabilizált klór - és még a gyorsaklórban is az van, éppen ezt írtam úgy 1 hónapja.
Illetve 1 dolgot tehetnél, levegőztetős keringetés nálam ölte a klórt (no meg emelte a ph-t), de azt nem feltétlenül tudsz kölcsön kérni.
Legközelebb viszont sokkolj hypo-val, az hamar kiszalad.
Fémpalástos medence gyártókról egyébként mi a tapasztalat? Mountfiled, Hobby Pool, Steinbach? Én ezeket ismerem. A Mountfield-et inkább alsó középkategóriásnak mondják, a másik kettő állítólag jobb minőségű medencéket gyárt.
Úgy tűnik, belefutottál egy jó rábeszélőképességgel bíró vállalkozóba, aki csővázast akar eladni.
Utoljára szólok:
- A csővázas medencéket nem besüllyesztésre tervezték. A lábak az alapterületnél nagyobb helyet igényelnek.
- Főleg belógatós szkimmerrel készítik. (Ennek ugyan van előnye, a valamennyire változtatható vízmélység, viszont a viháncoló gyermekek veszélyesek rá. Nem ismerek olyan úszásnemet, amihez 1 m vízmélység kell. )
- A fémpalástos, süllyesztett medence az épített medencével egyenértékű.
- A medence pereme legyen magasabb, mint a környező terepszint, így a szél kevesebb izét tud belesodorni. A mutatott képen ez nem így van.
2 éve szezon végén lett véve, ugyan csak 1 évet használtam, de a vásárlás "régi". Amúgy a mellé adott használatiban 3 vagy 6 hónap jótállást írnak, jó kérdés, hogyan lehet akár az 1 évet kiharcolni.
Nyilván többet bír, ez nem is kérdés, hiszen nem is egy kategóriába tartozik a kétféle típus.
Nem beásva lenne, hanem besüllyesztve, a kettő azért nem egy és ugyanaz :) Ha egy éves a medencéd, és már rozsdásodik, akkor én megpróbálnám visszavinni gariba a helyedben.
A fémpalástos többet bír. Viszont a keretes lábai biztosan nem értékelik a nedves talajt. Az én 1 éves, föld feletti keretesemen már van némi rozsdafolt, pedig nincs megsérülve.
Én 2008-ban szabattam az akkor 15-20 évesre taksált fémpalástosba a fóliát. A nyomott minta megkopott a szolártakarótól, más gond nincs. Cserébe külső szkimmer van.
A fémpalástos bélésének nem kell elviselni a terhelést, a vékonyabb is tovább bírja, mint a csővázas.
Úgy kalkulálok, hogy jó esetben kibír 5 évet a medence. Egy ilyen méretű medencébe (ha fémpalástosról beszélünk) egy fóliacsere szerintem vetekszik egy fémvázas medence komplett árával (~150-180 ezer ft). Egy ,,alap" kivitelű fémpalástos medence belső fóliája 0,3-0,4mm, ennek az Intex-nek elvileg ~0,7mm, tehát elvileg még vastagabb is.
"Természetesen" bírja a hőszipka hőcserélője a klóros vizet. Azok a méretek, amihez hőszipka kell, ott már mindenképpen kezelni kella vizet, az pedig vegyszerrel jár.
Fedés fontos, megkockáztatom, hogy egy alulról és körben szigetelt, süllyesztett medencéhez nem is kell hőszipka, ha a fedés rendben van. Én nemrég vettem SunnyTent-et, ami jelentősen csökkentette a hőszipka működési idejét. Konkrétan többet hűt mint fűt mostanában (32 fok a cél). Jelentősen csökkenthettem a működési idejét is. Azért fűt és hűt (automata üzemmód), hogy a napi nyolc óra szivattyú forgatás is meglegyen. Gyakorlatilag a vízfogyás (párolgással) is megszűnt.
Ugyancsak előny, hogy félig nyitott (egy kötéllel kikötött) fedés mellett gyakorlatilag kupola alatt, melegben lehet fürdeni, a gyerekek órákat kint vannak. Kellemes uszoda hangulat. Persze le lehet nyitni teljesen is (zárás két emberes "L" méret felett).
A lábak alá mindenképp tennék 40*40 cm-es betonlapot. Én nem látok különbséget abban, hogy talajszintre teszem földre (betonkockákra) vagy ha 60 cm-rel mélyebben csinálom meg ugyanezt. De ezt lehet csak én látom így :)
A csodazsákot próbáltam eltomődött gyorsan, 0,4-0,8 homokot hasznalok, s vsak akkor engedem hogy szűrjön ha már tiszta víz jön, ezért vagyok tanácstalan
Ha nem betonozod alá úgy, hogy félig földben van, szerintem a lábak megsüllyednek a folyamatos felázás miatt, legyen az eső, kifröcsögött víz, akkora nyomás alatt van... Nekünk 8 éves beállt, tömör rész is süllyedt most, nyomódott a földbe rendesen esőzés után ( nem tettem alá lapokat, most kibírja, jövőre beton ) Kavicsot sem tennék medence köré.
Vagy tedd rendesen a földre állítva, ahogy kell, vagy csinálj normális süllyesztett medencét szerintem. Én ezt a köztest látom a legrosszabb megoldásnak, de ez csak egy vélemény, a döntés a tiéd :D
A gondom a következő: a quartz homokot vékony rétegben visszafújja. A jelző szint alatt van a homok, beindításnál a leírásának megfelelően jártam el.
Akkor áll fenn a jelenség amikor porszívóként hazsnálom a szűrőt, majd porszívózás után elindítom, s 1 órán belül már szépen látszódik a homok víz alján.
Csak arra gondoltam, hogy amilyen esők szoktak mostanában lenni, hogy a medence fala és a zsalukő közötti részben, ha nincs jó vízelvezetés, ottmaradhat a víz. Mondjuk nem tervezem lebetonozni az alját, pont azért, hogy legyen egy szivárgó réteg. Max kulé kaviccsal körberakom azt a köztes részt.
Medence alá egyébként 0-4mm sóder vagy homok + 2-3 cm xps lap elegendő? Vagy xps-t nem is érdemes rakni? Talaj felé gondolom elenyésző a hőveszteség, inkább a párolgás az, ami döntő.
Hőszivattyú: még az jutott eszembe kérdésként, hogy a hőcserélője bírja a klóros vizet? Vagy ahol hőszivattyú van, ott másfajta vízkezelést kell alkalmazni? Bár ha jól sejtem, titán a hőcserélő benne.
Medencefedés: tudtok olyan helyet, ahol 610es medencére van szolár fólia? Én úgy láttam, hogy az 549-es medence a felső határ
A medence nagyobb mérete inkább előny. A költségek növekedése elenyésző, valamivel hosszabb szűrési idő kell (ugyanolyan szivattyút feltételezve). Több víz jobban tartja a hőmérsékletét, stabilabb a vízminőség.
Első medencének a kör alak előnyösebb, telepítéskor nem nagyon elrontani. Süllyesztett fémvázas esetén az elöregedett fólia cseréje macerás (esetleg a keretet is cserélni kell), míg a fémpalástosba bármilyen fóliát lehet szabatni. A külső szkimmer nagyságrenddel biztonságosabb, kényelmesebb.
Miért állna 20-30cm vízben a medence? A víz nem folyik felfelé, a medencére eső ott is marad. Gondolom, a padló sem befelé lejtene.
Nekem 549x122 fémvázas van, lehet benne úszni keresztben is, vagy körbe az oldala mellett.
Én a 610-est venném a helyedben, szerintem +60cm átmérő többet jelent, mint +10cm mélység.
Fűtés... nekem gázkazános/hőcserélős fűtésem van, de idén még nem használtam. Amióta a medence oldala is takarva van le a földig, azóta folyamatosan 28c+ a víz hőmérséklete.
Lassan kezd körvonalazódni, hogy kb milyen medencét szeretnénk és hogyan. Mivel augusztus van, így már eltoljuk jövő évre, inkább jobban rákészülünk, mint most kapkodjunk ebben az egy hónapban.
Amit kinéztünk, az egy Intex xtr 549*132 vagy 610*122. A kettő méret közül még nem sikerült döntenünk, van valakinek ilyen méretű medencéje? Azt gondoljuk, hogy ez utóbbiban már lehet ,,úszni", de javarészt pancsolásra lesz. Árban nincs sok különbség (cca. 20-25e ft), tehát az nem mérvadó az össz költséghez képest. Nyilván több az üzemeltetési költség is.
A kialakítás: sokat gondolkodtunk, hogy épített zsaluköves, fémpalástos vagy fémvázas. Nyilván a három medence típus nem egy kategória, de milliókat sem szeretnénk rááldozni, így próbálnánk valami igényesebb kialakítást kihozni a fémvázas medencéből, ezért azt találtam ki, hogy a medence 60cm-re lenne lesüllyesztve talajszint alá, föld felett így maradna cca. 60 cm, ami már viszonylag esztétikusnak is mondható. A lesüllyesztést nem úgy gondoltam, hogy utána visszatöltöm földdel, hanem zsalukőből kirakom a medence külső kontúrját (+10-15 cm oldalanként), és abba tennénk a medencét. Mivel ez így egy teknő lenne, ezért egy oldalon csinálnék esővíz kivezetést, hogy ha felhőszakadás van, akkor nem álljon 20-30 cm vízben a medence. Mivel a terasz folytatásaként lenne kialakítva, így 1-2 lépcsővel lenne meg a végleges szint. Igazából zsalukő adná a keretet a medence körüli terasznak, amire készülne fából tartószerkezet, majd arra kerülne vörösfenyő padló. Valami ilyesmire gondoltunk:
Mivel a medence térfogata elég nagy, így szóba jött újra a hőszivattyú. Néztem pl. a Pontaqua Mini hőszivattyúkat, most jöttek ki, 2,5-4,5 kW teljesítményűek. Valószínű ezzel lenne a fűtés megoldva. Fontos, hogy mindig legyen meleg a víz, mert 3 gyerek van
Azért ez a kombináció jött ki végül (fémvázas + hőszivattyú), mert nem akartunk drága medencét, fűtés nélkül, és hát van egy keretösszeg :)
Várom a véleményeket, ötleteket. Előre is köszönöm
Bocsi, az előbb elfelejtettem nicket váltani, természetesen én vagyok az.
Bolti hypót használok, 6 m3-be kb. egy fél üveggel, ha tudom, utána legalább 2 napig nem megyek a vízbe, és olyan 27 fok felett van a víz hőfoka. Ennyi hypótól a klórszint a cseppentős szerint olyan 5 körülire megy fel, vagy többre, de nem kell félni, 1-2 nap alatt lebomlik. Ha hidegebb, akkor több nap.
Milyen sav? 50+ %-os kénsav, én vettem medence boltból egy 20 literes kannával.
És az állandóan visszatérő kérdés, hogyan számolom. Sehogy. Az tud számolni, aki tudja, mi van a kezében töménységre vonatkozóan.
Azt tudom, mit ír a gyár a hypóra, de azt nem, mennyi is az valójában. Ezért a sok év alatt a gyakorlat alapján az említett fél üveg. 5-10 perc múlva egy deci kénsav, előtte-utána mérés, abból látom, hogy az egy deci kénsav (legyen az valójában bármilyen töménységű) mennyire mozgatta a pH-t. Abból fejszámolással az általános iskola 2. osztályában tanultak alapján öntöm bele a maradékot. Azt már nem mérem, mert minek.
Tehát mondjuk a pH 8,4 a normális 7,4 helyett, egy deci sav levitte mondjuk 0,3-al a pH-t, akkor nyilván kell bele 3 deci sav meg egy kicsi (ha nagyon kicentizem), de egy deci már belement, akkor még kell kettő és kész.
Tehát ne vidd le a vizet 7.0-ra, mert a hypó nagyon-nagyon felnyomja. Hypózás után állítsd be. A hypozás megfelel egy sokkoló klórozásnak, ami még érdekes, hypózással egy kicsit felfelé mozdul NÁLAM a TA. Ezt egy nap múlva ellenőrizni kell, amikor nézed a klórszintet, vagy kettő nap múlva.
Ilyenkor jött régen a sok ostobenkó, hogy hypót? Savat? Ahol az én gyerekem fürdik? Írjuk, írták neki, hogy hugi, nézd már meg, mit csöpögtetsz a gyerek szemébe, utána sírjál. És akkor általában elhallgatnak, de szerintem akkor sem használják a legolcsóbb és működő módszert.
Mondjuk lehet nagyban jót tett neki hogy dupla takarást alkalmaztam ,szolár fóliát plussz sötétkék takarófóliát ,szóval nap illetve fény egy pillanatig sem érte!
Ez szerintem csak véletlen lehetett...Én eddig mindig hypot használtam, és volt amelyik nyaralásból mire visszajöttem zöldült, volt amikor nem. Most klórtablettát használok, ugyanez. Attól is függ éppen milyen állapotban hagyom itt a vizet, hány fokos miközben nem vagy itt, stb.
Sziasztok! A csövek ragasztásához bár milyen pvc ragasztó jó? És a menetes idomokat itt is teflon szalaggal tekerhetem össze vagy van valami külön erre? Kezdő medencés vagyok milyen vegyszerek kellenek a víz tisztán tartásához?
Sokat olvastam róla hogy ha egy könyök van téve a befúvóra, jobban megforgatja a vizet! Próbálkoztam, de amint ráteszem a könyököt, a képen látható módon, megszűnik a légbefuvás (ami venturi elven működik). Miért? Hogy rakjak rá ugy könyököt, hogy a légbefúvás is megmaradjon?
Hogy/mikor kell leolvasni a tesztcsíkot? Eddig csepegtetőset használtunk, de a tesztcsíkrón nem igazán ugyanazt olvassuk le! 10-15mp után kivesszük a vízből, de folyamatosan változik (erősödik/sötétedik) a színe. Mikor kell leolvasni?
Sziasztok, vendegsegben vagyok, egy 3,5 csovazas medence vize zavaros. Papirszurot kimostam es csak klortabletta van illetve aktiv oxygenes szett. Ph kicsit magas, ta ok klor is. En szivem szeri t sokkolnek de nincs granulatum. Az oxygenhez nem ertek kerlek segitsete, koszi
Én idéntől használok UV-t (36w, 24m3-hez) és lényegesen könnyebb szépen tartani a vizet, mint tavaly volt. Persze mellette megy hetente egy 200g-os kombi tabletta is.
balamm: Köszönöm, közben már irtam is neked egy e-mailt!
MÁS: Egyik ismerősöm úgy használja a medencéjét, hogy egy homokszűrő és egy germicid UV van rákötve, és azt mondja semmiféle vegyszert nem ad a vízhez, évek óta így használja. Ez így elvileg biztonságosan működhet tényleg?! Egy TIP 180E homokszűrőt használok én is, eddig nagyon meg vagyok vele elégedve. Ha veszek egy 36W körüli UV sterilizálót akkor azzal tényleg megoldható a víz tisztántartása?!
Amúgy visszamosás kérdéshez: a homokszűrőmön van egy manométer ami mutatja a nyomást, és mikor már 1-2 tized bárt emelkedik akkor én szezon közben is vissza szoktam mosni és utána mindig visszaáll az eredeti 0.4bar-os értékre..
Dobsz egy elérhetőséget a gaborkronecker kukac gmail pont com címre? Elvlieg azonos, az általam kinézett leírásában azt láttam, h intex-bestway kompatibilis, úgyhogy elvileg egyezik a kettő fémváz kiosztása.. Valamikor átvenném Bp-en, de van gyáli kollégám is!
Mi azt vettünk idén, de nem volt előtte más csővázas, így összehasonlítani nem tudom. Nekem amúgy szimpatikus, erősnek tűnik, és stabil. A lábak, tartóelemek, vastagok és masszívak. Könnyen összeraktuk.
vagyis ha kiiktatjuk a medencézős buliból a vizet, minden gondunk egycsapásra megoldódik :-D
szárazjég kell sok és ha az elolvad akkor lesz belőle szárazvíz ;-) (tudom-tudom, szublimál és egyből gázhalmazállapotú lesz, csak továbbgondoltam az előző hsz-okat :-))
A vizet nyilván ki kell folytatni. :) Amire figyelni kell ennél a konstrukciónál, hogy a leeresztő csavar kitekerésekor meglazít(hat)ja az átvezető tömítését, amit visszaszorítani úgy lehet, ha a tartálytban ráfogunk a másik darabra. Ahhoz meg ki kell szedni a homokot, utána a csövet, de ahhoz 4 alsó szűrőt le kell tekerni - szóval szopás. Úgyhogy egyszerűbb a leeresztő csavar letekerésekor villáskulccsal ráfogni az átvezetőre, hogy tényleg csak a leeresztő tekeredjen.
Bár én eddig 2-3 évente cseréltem, mégis nekem is az az érzésem, hogy nem feltétlenül szükséges. Azonban ellenőrizni ajánlatos, akár évente is. Először is - ritka tapasztalatok szerint - "beállhat", azaz kemény egy tömbbe összetapadhatnak a szemcsék. Másodszor, nemrég volt valaki, aki azt írta, hogy "lyukat" talált benne, vagyis egy olyan átfolyó üreget, amelyen szűrés nélkül folyt át a víz. Harmadszor pedig a visszamosás esetleg - ha minimálisan is - de fogyaszthatja a homokot, amit ha észlelünk, pótolni érdemes.
Tehát 1-2 évente a szűrőt kinyitjuk, s mindent rendben találunk, akkor csak visszacsuk.
(kinyitáskor ügyelni, hogy a középső cső a helyén maradjon).
Az őszi leeresztéskor érdemes vízteleníteni (az alsó csavaros nyílást kinyitni, és a lecsavart részeket nylonzacskóban mellé kötözni), hogy a hosszú mínuszok alatt be ne fagyjon, és szét ne repessze!
Nem jöttem még rá, a homokot miért kellene cserélni. Nekem megvan már vagy 6 éve, talán egyszer próbáltam mosni szezon után, de hagytam a fenébe, akkor is és az összes többi télen is a szűrőben maradt, semmi baja. Leeresztéskor kap a víz egy sokkot, a klóros vízzel visszamosom és ennyi.
Nem szeretnélek meggyőzni. Véleményt kértek és én leírtam a sajátomat. Azt is hangsúlyoztam, hogy a homok töltettel sem volt problémánk. A megfelelő vízkezeléssel és fertőtlenítéssel mindkettő tökéletes.
:) A homok mint szűrő közeg, megfelelő a baktériumok, vírusok, mikroorganizmusok vagy pl. az alga számára. Az üvegben nem telepszenek meg és nem képeznek plakokat.
Jó kérdés! :) 2 hét alatt megjött az eBay-ról rendelt pH mérő (és sárga! :) )!!!! Köszönöm a segítséget, hogy melyiket is válasszam. Ezzel sokkal egyszerűbb a mérés, mint a papírral színeket nézni. :)
pár aktuális infó számotokra a paranormális szűrőfejekről.
A webáruház eddig semmilyen reakciót nem mutatott a reklamációmra. Mivel szűrni kellene, erősen gondolkodtam mit tegyek. Próbáljak meg még egy basic fejet, vagy vegyek egy teljesen más konstrukciójú homokszűrőt máshonnan.
Pénzt feldobtam - fej - rendeltem még egy basic fejet.
Sz@r döntés volt --> meg az új fej is az :(
Ugyanúgy átenged. Készítettem pár videót / fotót.
Az egyik videón látni, hogy már maga a víz nyomása a medencéből elég arra, hogy a fejből a pool csonknál simán átjöjjön a víz. Ha jó lenne a fej akkor nem hinném hogy ennek igy kellene lennie... És még pluszban ez is ereszt a karima alól, lsd másik videó
A fotón meg látszik mit szűrt ki a befúvóra rárakott csodazsák...
Keserű csalódás ez nekem. 3 basic fej, ugyanazokkal a hibával, a webshop semmit sem reagál.
Azt hiszem még várok egy hetet, aztán kénytelen leszek a fogyasztóvédelemnél utánakérdezni, hogy mit tudnék tenni ebben az esetben.
Jelentős mértékben - ami számottevően befolyásolná a szűrő teljesítményét- nem változott a nyomás. A víztömeghez képest nem ideális a jelenlegi szűrőnk teljesítménye, egy nagyobb lenne az optimális. A vízkezeléssel nincs probléma, csak az üzemidőt csökkentené le.
Sima nem színezett üveget használunk.
(Továbbra is fenntartom , hogy nekünk még a kissé opálosnál rosszabb nem volt a víz, aminek az oka minden esetben, hogy alacsony a klór szint vagy 30 fok feletti a víz hőmérséklete. De a homok töltettel sem volt problémánk korábban.)
Szia! Végre van valakinek tapasztalata. :) Az üzemi nyomás változott a homokhoz képest? Arra gondolok, hogy alacsonyabb lett-e? Mert ilyet is ígérnek a termék ismertetőben.
Szia! Mi 2. szezonban használunk üvegtöltetet. Szerintem sokkal jobban tisztít. Illetve számomra az volt meggyőző, hogy nem keletkezik biofilm réteg. A víz tökéletes, a klórtablettán kívül csak néha kell ph minus. (De én esküszöm a konyhasóra, mindig teszek a medencevízbe. Nekünk még soha nem volt algás a víz, szerintem a só miatt.)
3 csöved van, egyiken a szűrőbe jön a víz a medencéből, a másikon megy vissza a medencébe, a harmadik meg megy a lefolyóba/kertbe. A szűrő karjával állítod, éppen mit csináljon. Állítás szigorúan leállított szivattyúnál!
Én az egyiket használom, a másikat meg odaadtam a szomszédnak. De olyan kis tétel, hogy a környéken kellene keresni, mert több lenne a postaköltség, mint a csoki/sör.
Ha valamilyen oknál fogva úgy döntenék, hogy a szűrő tartalmát cserélem, a homokot simán kiszórom a kertben, valami kötötteb talajú részre. Az üveggel ezt nem tenném meg.
A kettő árkülönbsége kiad egy-két rekesz sört. Ez például nálam döntő szempont.
...a homok ami a szűrőben van, viszont nekem nagyon durvának tűnik az előírt 0,4-0,8 szemcsemérethez képest. Ebben még 2mm-nél nagyobb szemcsék is vannak. Úgyhogy ez csere lesz...
Szűrőhomokot bátran meg lehet vásárolni barkácsáruházakban is? Pl. a hárombetűs, hódos áruházban?
Megmondom őszintén, még meg sem néztem. De lehet, hogy akkor széttekerem a palástot és megnézem. Igazából azért vettem meg most, szezon végén, mert igen jó áron jutottam hozzá (egy egy szezont) használt medencéhez, vadiúj még bontatlan betét fóliával. Mivel még térkövezni szeretnék alá, ezért idén már nem lesz felállítva. Viszont jövő szezonra meg akarok venni mindent hozzá...
Köszönöm! Egyébként a 2. típus (http://www.kerexobuda.hu/products.php/UIS-SZETOL) jobban tetszik, mert van egy plusz takaró elem a csavaros keret előtt. Milyen magasságban kell egyébként ezeket beépíteni? Felső perem alatt mennyivel?
Az ára ötöde, ezért nem lehet egyszerűen süllyeszteni. Probléma, hogy túl nagy alapterületű lyukat kellene kaparni neki, ha süllyeszted. Az élettartama korlátozott, utána mi lesz?
Ha a megtakarításhoz hozzászámolod a várható élettartam alatti üzemeltetési költségeket, a macerásabb kezelést beárazod, már más lesz az arány. Belógatós szkimmer összevetve a külsővel, például porszívózáskor...
Ennek végigolvastam a magyar nyelvű szakaszát. Nem éppen Kosztolányi nyelvezete, de azért értelemzavaró hibák nem nagyon vannak benne. Egyszerűbb lenne, ha kérdeznél, mi nem világos?
Igen de aztán osztottunk szoroztunk, és a fémvázas intex (az újabb xtr vázzal) kb ötöd áron van meg mint a palástos. Ráadásul egy átmérő 610es fémvázas nem biztos hogy használhatóságában sokkal rosszabb mint egy 7,3x3,6 os fémpalástos.
Fémvázas intex medence süllyesztése nem oldható meg úgy hogy a kör kerülete mentén zsalukőből csinálok támfalat, hagyva azért helyet a medence fala és a zsalukő között. Az aljára nem tennék betont hogy az esőviz le tudjon szivárogni a talajba. Igy csak 60 cm-t lógna ki a medence a talajszinthez képest.
Találkoztatok már ilyen megoldással?a 120 cm magas medence nem túl látványos talajszintre telepitve
Mindkettö jo nekem 4,5 medencéhez az elsö került beepitesre. Amire figyelni kell hogy beszerelés utan ha eddig elbontottad a medencét akkor ezután ne tedd a rögzitöcsavarokat nem fogod tudni szétszerelés után ugyanoda tenni. Szurökosarra tegyél nylon harisnyat igy még tisztabb viz megy a szuröház felé.
Kösz, akkor nem is keresem. Sátornak gondoltam, fent egy 4-es elosztó, lent T-k, aztán fólia majd lett volna valahogy. :)
Más:
Aki fekete fóliával takarja a medencét, hogy teszi? Ha elemelem a vízről, akkor van légréteg, ami szigetel. Viszont így tud párologni a víz, ami meg a legnagyobb hőveszteség. (Igen, 10 cm után a fólián lecsapódik, de ettől még a párolgás megtörténik.)
Egy éve használom - az azóta már nem kapható - 305-ös, csővázas medencét úgy, hogy nem volt hozzá falátvezető, a medence falán vagy egy-egy kifelé keskenyedő gumicsonk a be- és a kivezetésnél.
Sok bajom nem volt eddig, d az látszik, hogyha lenne ebben a gumicsonkban egy műanyag cső, szebb tartása lenne, nem deformálódna oválissá, aminek kereknek kellene lennie.
Mivel nem láttam, más medencéhez mi volt mellékelve, kérek tőletek egy kis iránymutatást.
Ennyire laza a talaj arrafelé? Igazából a soványbetont sem értem. Nálam is elég komoly a talajvíz, a vízóra minden ősszel megtelik vízzel, de a zsalukő csak oda van rakva, nincs betonozva. Utána az XPS, majd levegő, és a fémpalást. Huszonvalahány évesre saccolom a telepítést.
Úgy is lesz. Egyenes oldal falazva zsalukővel, ives részen xps + soványbeton visszatöltés. Az aljára szeretnék valami vízzáró lemezt, csak ennek nem tudom a típusát. Egyébként a Steinbach oldalán nagyon részletesen le van irva a telepités
Köszi a hasznos tippeket. 120 cm mély medencét 60cm-re süllyeszteném le, a kiásott földdel körülötte tölteném fel. Ives részen palást mellett soványbetonnal.
Változó mélységben de azért van talajviz, ezért nem merek lejjebb ásni. Az egyik medencés cég azt mondta, hogy aljzat rétegrendbe az alábbiakat tegyem :5cm kavicságy vagy 0-4 sóder, vízzáró lemez é,fölé pedig 15 cm vasalt beton. Vízzáró lemezből milyet kell letenni, tud valaki segiteni? Köszönöm
Aljazatbeton csak merev alaplemezű (PP, vagy egyéb anyagból készült) medence alá kell.
Az viszont fontos, hagy az eredeti talaj legyen alatta, feltölteni nem szabad. Ha húsz év fölötti élettartamot tervezel, akkor süllyeszted a fémpalástos medencét, és ha a betétfólia elvásik, vastagabb fóliával kibélelteted.
Az én örökölt medencémet a kilencvenes években telepítették, tudtommal csak a betétfóliát kellett cserélni. Teljesen nem szabad süllyeszteni, mert akkor a szél könnyebben belehordja a szemetet. A földet csak kikaparni szabad, majd homok, XPS, felé megint homok. A palástot oldalról XPS-el érdemes körülvenni, amellé nem árt a zsalukő, és jöhet a föld.
Tud abban valaki segíteni, hogy a képen látható PP6000-es szivattyút hogyan lehetne szétszedni. Szivárog a víz a motortérben és úgy sejtem, ki kéne cserélni vmelyik tőmítést.
De, félkör, hiszen a földön is kört ad ki. A pálcák meg ugyanazok, csak a "süni" amibe beszúrod variál picit, de nem sokat (középső tüske picit magasabb).
Lemértem, 8.5 méteres a pálca. Számítás szerint meg 8.48, szóval a matek még mindig kijön ;)
Lehet mégis elmegyünk a fémfalas medence irányába. Van annak külön fóruma? Vagy esetleg van itt valakinek tapasztalata vele? Olyan tipust keresnénk aminek nem kell aljzatbetont csinálni lehetöleg (pl az aqualingnél láttam ilyet). Az, hogy az oldalfalat zsalukővel fel kell épiteni, az ok.
A szezon közepén vagyok és mostantól érezhető hogy nem kúszik fel a ph olyan gyorsan mint eddig, cca 1,5 hete tettem bele savat és még mindig 7,6 körül mocorog.....igaz eddig benyelt 44 L-t.......
Valaki le tudná mérni az L-es Sunny Tent rúdjainak a hosszát? Nyilván nem várom, hogy szétszedd :), elég lenne a földön lévőt megmérni és persze nem mm pontossággal.
Pénteken rendeltem az sunnytent.com oldalról, hétfő délben(!) hozta a DPD. Ma összeraktuk, öröm, boldogság, 32 fokos medence május - szeptember között :D
Nincs kérdés, honnan kell venni ha ilyen a hozzáállás... Kb. harminc kiló, szóval pluszba elmenni érte valamennyit, pláne nem éri meg!
Pár napja nem megy a levegőztetés... Kimondottan a TA-t akarom levinni... Sósavval (nekem, mert nem tudok iparit olcsón szerezni) háztartásival drágább mint a ph-
Ha csak a ph csökken, akkor inkább ph- ozok.. Direkt a TA-t szeretném már egyszer belőni, de igy se megy lejjebb, ha nem megy a levegőztető... Bezzeg magától a felére csökkent 2-3 hét alatt... de itt most megált... Egyszer kíváncsi lettem volna hogy mit csinál a PH ha be van állítva a TA, ahogy a nagykönyvben van írva... de nem értem miért nem akar változni 9 L sósav után se...
Éppen Te vetetted fel, és nalam igazolódni látszik: a levegőztetős keringetés lehet az oka. Amióta kivettem, atomstabil a ph, nagyságrenddel kevesebb klór kell.
Hogy ez ne kavarhasson be, mikor megint felmegy a ph önts bele sósavat (a 2 eddigi sósavazásból tudod, mennyi menjen bele, 7.2-ig nyugodtan leviheted, úgyis felmegy - hozzáteszem, én 7-ig is simán levittem), jól keverd el és rögtön mérj ph-t és TA-t. Ha mindkettő lemegy (és le kellene), akkor szinte biztos hogy a levegő szivat - 1-2 nap múlva újramérve ellenőrizheted majd.
Most rendeltem a sunnytent.com-tól. 118 ezerre jött ki mindenestől az L-es. Itthon 160+ szállítás.
Hívtam őket hogy felezzük meg a különbséget és akkor tőlük rendelem, de elhajtottak. Kicsit kapzsik voltak. Így jártak.
nekem a 4 állású van, az is folyik, de az a karima alatt.
Neked mennyi idős a szűrő?
Nekem az első fej az múlt ősszel vett szűrőn volt (idén helyeztem csak üzembe). 2 hete rendeltem egy újat, az is kuka. Nekem a szűréssel is gond van, simán átengedi a szemetet... :(
üdv a klubban! - de ennek a tagságnak sztem nem fogsz örülni...
Olvasd vissza a hozzászólásaimat, én a 4 állású basic fejjel szívok (Eco Top / Sandy szűrő). Sztem kizárt az otthoni barkács, úgy nézem ez össze van ragasztva.
Szia, én a vagyok az a bizonyos emlegetett "másik":-), aki Sunny tentet használ. Ez a 2. évünk, L-es van (4.6-as medencéhez). A leírás is írja, hogy részben kinyitni egy ember is tudja, de a teljes nyitáshoz, csukáshoz két fő kell.
Sokkal kezelhetőbb az egész, nincs ponyva, csak ez, nagyon meleg a víz (most pl. 29 fok). Befér alá a homokszűrő csövekkel együtt és a létra is. Félig kinyitva is majdnem körbe lehet járni kívülről pl. takarításhoz. Félig nyitva, pl. szélben is jól lehet fürdeni. Részben betonba vannak csavarozva a "izék", amibe beakasztod a ponyvát, részben földbe szúrva. Van külön extra betonos kis csomag is.
Nemrég jött hírlevélben, hogy lehet kapni egy extra keresztrudat, ami plusz stabilitást ad, ha nagy szél van (vagy kinn hagyod télire: mi szétszedjük).
Szerintem csak Hollandiából lehet rendelni, meglepő módon Magyarországra ingyen szállítják (sok országba nem).
Ha kérdésed van, kérdezz! :-)
Bogarak szeretnek alá gyűlni...
Múltkor vergődött alatta, a vízben egy kismadár: a hálóval sikerült véletlenül beküldeni a skimmerbe... mindketten kissé megijedtünk, de aztán megoldottuk:-)
Sziasztok! TA és sósavazás! 17,5m3 medence, TA 13 csepp (neptunnal)... 3L sósav után csak a PH ment lejjebb 1-2 tizedet, utánna 6 L sósav a PH-t levitte 7,2-ig, de már 2-3 nap után visszakúszik, a TA szinte semmit nem változott..... Mégis milyen mennyiség kell hogy legalább 2-4 cseppet lejebb menyjen? Már kezdem nem érteni ezt az egészet, pláne azt h miért nem akar változni... (1 cseppeket lehet változik vagy ingadozik, de az lehet mérési hiba is, viszont első 2-3 hétben magától vegyszer nélkül a felére ment, mert 26 cseppről indult.... Szerintetek mit csináljak?
ilyen váltószelepem van. Most elkezdte azt csinálni, hogy visszamosásnál a tetején a karnál folyik ki a víz. Nem szivárog, hanem folyik. Utómosás esetén is ugyan így, ha átváltok sima szűrésre, akkor viszont egy idő után abbahagyja. Esetleg ötlete van valakinek, hogy mitől lehet ez?
A belógatósról csak annyit tudok, hogy sérülékenyebb, hajlamosabb a bedugulásra, és bonyolult vele a porszívózás.
A medence alá tett hőszigetelés sosem árt. Lehet spórolni vele, legfeljebb könnyebben hűl a talaj felé a víz. Ha süllyeszteni akarod a medencét, botorság elhagyni.
Ha a szolár panel = szolár szőnyeg, akkor nekem bevált, igaz csak 5 m3-t kell melegítenie (2 tábla nekem elég volt). Káráló asszonyok miatt kell, mert nekik még a 26 C-s víz is hideg.
Ez az intex tartósabbnak tűnik a régi solar carpet magicnél.
A homokszűrőm 6 állású váltószelepe engedi a vizet a váltókar csatlakozásánál. Eddig csak visszamosás állásban engedte kicsit, most már szűrés állásban is. Van esélyem az otthoni javításra? Nem tudom mennyire bonyolult szerkezetet rejt.
A hőcserélő /gázkazán megoldáson már gondoltam én is. A fűtési osztó gyüjtőn talán van is még szabad csonk. A hőszivattyú már majdnem medence árban lenne, annyit azért nem akarnék rákölteni. A szolár panelek nem jo megoldások vagy miért nem ajánljátok? Kicsi a medencéhez képest a leadott teljesitmény?
Fémvázas medencét egyébként nem lehet félig földbe süllyesztve telepiteni? Hőveszteség miatt kérdezem
Annak idején én is egy hasonlóval kezdtem. Tele engedtem vízzel, tettem bele egy úszó adagolót kombi tablettával, és csodálkoztam, hogy két hét múlva zöld volt a víz.
Aztán rá találtam erre a fórumra, és a hozzá tartozó weboldalra. Akkor megvilágosodtam. :-)
Egyébként minél kisebb a medence, annál több a gond vele. Hamarabb megborul az egyensúly.
Tavaly ősszel költöztünk életünk első kertes házába,ami ikerház egyik fele. Kicsi telekkel,így nem tudtunk nagy medencét venni a gyerekek miatt, pár napja vettünk egy 175x265x50 cm gumi medencét. Szóval nem nagy,de nem is kicsi. Víz is van benne azért...
Érdeklődni szeretnék,hogy mit lehet tenni azért, hogy ne algásodjon, ne nyálkásodjon a víz?
Gondoltam,hogy vizet cserélgessük hetente,de azért az talán "drága" megoldás. Esetleg van-e egyszerűbb megoldás a víz fenntarthatóságára egész nyárra?
Ha már a fűtőpatron pakliban van, akkor inkább egy hőszivattyú. Pár százerzres tétel, de a villamos teljesítmény kb 4x szeresét daja le fűtésben (hacsak nics ipari 3F-ed, akkor ez szempont).
Szerintem ekkora méretre a szoláros megoldások már nem játszanak.
Vagy gázkazán hőcserélővel ...
SunnyTent-re nézz/keress rá, hátha opció neked. Kevesebb szemetelődés és tisztítás, kisebb fűtési és hőntartási igény. Nekem pl. fóliás takarás nem jött be, mert nem tudtam tisztán tartani ...
A gyerekek miatt elképzelhető, hogy szükség lesz sokkoló klórozásra. Ehhez jó, ha kéznél van sokkoló klórgranulátum.
A medence körülbelül 32m3, a nagykönyv szerint naponta ennek háromszorosát kell átmozgatni a szűrőn. A tervezett szűrő átfolyás 8m3/h. Ez szűrt, vagy a szűrés nélküli adat?
Ha kútvízzel töltöd fel, a klór vízbekerülése után elképzelhető egy körülbelül három napos küzdelem a barna kicsapódással, amiben nagy segítség lehet az 5 mikronos szűrőanyag, de később is sokat segíthet.
Fölözőháló (nem a teleszkópos nyelű), illetve kézi porszívó nagyon hasznos. A tablettás vegyszereket egy úszó adagolóba kell tenni.
A "biztonsági" háló (szerintem) veszélyesebb, mint ha nem lenne semmi. Ha a hálószemek közé becsúszik egy apróság karja, esélye nincs az evickélésre. Szerintem egy megoldás van, a körbe rögzített, téli takaró fólia.
A szolár fólia éjszaka csökkenti a víz hűlését, érdemes a drágább, 400 mikronosat megvenni.
Naptej, fényvédő krémek alkalmazásakor a medencézés előtt a zuhanyozás kötelező, ahogy lábmosó is, hogy ne kerüljön homok a vízbe.
A külön életvédelmi (fi) relé nem elhagyható az elektromos berendezések miatt. A ház közös védelme egészségtelen, gondolj a mélyhűtőre.
A legegyszerűbb, mechanikus kapcsolóóra a keringető/szűrő szivattyúhoz jobb, mint az esetleges egybeépített. Ne hagyd magad rábeszélni a keringetővel sorbakötött szolárszőnyegre, és a homokot helyettesítő vattapamacsokra.
Először is tanulmányozd át a fenti linken lévő oldalt.
Nagy vonalakban szükséged lesz. Ph mérőre, klór mérőre, és Egy TA mérőre.
A vegyszerek: PH mínus (vagy sósav), pelyhesítő, kombi klór tabletta.
Valószínűleg olyan létrát fogsz kapni aminek felhajtható a külső létra része, így a gyerekek nem tudnak bemászni a medencébe.
A kút víznél előbb csinálj egy próbát, hogy vasas-e a víz. Egy vödörbe tegyél kút vizet, és áztasd benne a klór tablettát pár óráig. Ha bebarnul, vasas a víz. Gondold végig, megéri-e a sok tisztítást mire kitisztul. Ha nem barnul be, akkor jobb a helyzet.
Uj medence vásárlása előtt állunk. Amit kinéztünk, az egy intex 610x122 cm- es xtr medence, 7,9m3/h-s homokszűrős vizforgatóval. Kútvizből szeretnénk feltölteni. Milyen alap tisztítási eszközöket és vegyszereket javasoltok? 3 kicsi gyerek van, ezért jo lenne valamilyen biztonsági medencefedés (mint amilyen a süllyesztett medencékhez is kapható). Tudtok ajánlani termékeket, megoldásokat ehhez? Vizfűtésre mit javasoltok? Elég nagy a térfogat, biztos jo pár nap, mire felfűti a Nap, gyerekek miatt szeretnénk 25c felett tartani.
De rossz, hogy nem lehet szerkeszteni a hozzászólást.
Hozzá teszem, hogy én a Lovibond tablettáját használom. 250 db-ot vettem pár éve. Nagyon sok van még, így ha valakinek kell tudok eladni belőle 2023-ig jó a szavatossága. Én 25 Ft környékén vettem, 20 Ft/db áron adom, tehát 200 Ft egy levél.
Igen, működik. Amikor még volt porom, akkor össze hasonlítottam, mennyit mér a porral, és mennyit a tablettával, és elenyésző volt a különbség. Talán 1 tized sem volt.
A TA mérés egyszerű, hiába csepegtetős, mert a liláról át vált sárgára. Mondom én a színtévesztő. Lehet, hogy kékről vált zöldre. Mindegy, a lényeg, hogy azt biztosan észre veszed.
A PH mérésre a csavarhúzós Kínai tökéletes. Ahogy írták Kínából olcsóbb ha megrendeled, de akkor vársz 3-4 hetet mire meg jön, és ha rossz, vagy össze törik mire meg jön, akkor ott állsz műszer nélkül.
Én drágábban adom (2800+posta), de az le van tesztelve, és számlát, valamint kipróbálási garanciát adok. Tehát ha pár napon belül baj lenne vele, kicserélem.
Pontosítok. A bekevert oldatból ki kell venni egy kicsit, és abban kalibrálni, hogy a többi ne szennyeződjön be.
Nekem a csavarhúzós kb 5 éves, és még mindig jó. Persze elemet cserélni kell néha. Én úgy vettem, hogy ha 1 max 2 szezont kibír már jó, és veszek másikat. :-)
Én tavaly használtam csavarhúzósat, és automatát is. Nem vettem észre, hogy elállítódna. Azt viszont észre vettem, hogy érdemes új elemeket bele rakni. Akár a szezon elején lecserélni.
Fél pillanat alatt megkötöm a vízben. Nem akartam túlvariálni. Működik.
A vége nekem hajtott . Hosszú csík behajtva, kétoldalt varrva. Ahogy előttem írták, a vége kap nagyobb nyomást, ezért hajtottam. Képen látszik is. Felesleges tépőzár és egyéb. Simán kifordítod.
A tépőzár legjobb helye oldalt van, ahol a víznyomás nem éri közvetlenül. Sima, vékony nem elég, szerintem még a több centi széleset is duplán kell használni.
Agyaltam még egy ráhúzható hálós megoldáson is, ami átveszi a terhelés nagyját a tépőzártól. Minél nagyobb méretet érdemes használni, amikor kezd eltömődni a zsák, a terhelés megnő, ezért jobb a minél nagyobb felület - eloszlik a nyomás.
Értem. Itt olyanok voltak régebben, hogy felül beleragasztva a műanyag cső és alul nyitható. (a műanyag csövön nyilván nem áthúzható) Alul meg volt (dupla) tépőzár, meg irattartó sín (vagy mi) oldalról ráhúzva.
Arra nem gondoltál, hogy egy kis csődarabra kötöd, ami pont megszorulna az átmenő csőben? Így nem kellene a vízben kikötni, óvatosan kezelni, csak a csődarabnál fogva kihúzni, egyszerűbb lenne.
Ja, a varrógép teljesen halott :), de jó tudni, hogy elég mezeit keresni. (eddig azt olvastam, mivel kemény az anyag, erősebb gép/tű kell)
Ne gondold túl az egészet. Sima kis varrógéppel varrtam egy szálon, igaz sűrű öltéssel, így tart is nem szivárog. Szépen vitte, és megfelelő is. Kivételkor figyelni kell, minél gyorsabban kapd ki a vízből, mert ha nyomod, akkor azért ereszt vissza, de addig nem. Szépen eloldod a kötözést és gyors kikap.
Nem nyitható alul, egyszerűen körbevarrtam, csak a szája nyitott. Tök könnyen kifordítható az egész! A bolyhos fele van belül. Kipróbáltam mindkettőt, így tart jobban.
Sima zsinórral rákötöm a befúvóra és kész. ( levettem a tekerős bizbaszt, pont jó a csöve kötözni )
Én szerencsére már túl vagyok rajta, de lehet, megvarratom egyszer a zsákot. Az anyag megvan már vagy 5 éve, csak a varrógép nem jó. :) Biztos találnék valakit, akinek a gépe elbírna az anyaggal, de továbbra sem tudom, hogy kellene "oldhatóra" megoldani az alját, hogy könnyen ki lehessen fordítani a mosáshoz, de szűréskor jól is zárjon.
Sziasztok! Nem tudom kinél olvastam, hogy az algás vízzel a homokszűrő sem boldogult. Én is elcsesztem, nem figyeltem, nem takartam, nem jól adagoltam stb. Ph, klorsokk, pelyhesítő után hagytam a szűrőt, de nem győztem visszamosni, és nem is volt a héten türelmem hozzá. Pénteken megvarrtam a szűrőzsákot, mára már csak a utolsó simítások vannak. A víz szép. Folyamatosan használni fogom, kevesebb víz megy el és gond egy vödrös kimosás.
Az igazi megerősítés / kizárás az lenne, ha esetleg a fejet kicserélném egy másikra. Itt még megvárom a webshop válaszát, bízok bennük hogy segítenek.
Én már őszintén az okkeresést feladtam. A fej sajnos nem szerelhető (pedig a régit szívesen szétszedném), úgy nézem ragasztott.
Bár mondom az minimum gyanúra ad okot, hogy a visszamosás állásban ereszt a fejszelep. (tehát a karimája alatt folyik ki a víz) Ez arra utal, hogy bent a tömítéssel valami nagyon nem oké.
Szűrés közben 0,5 bart mutat a szivattyú (kikapcsolva 0 bart, tehát a nyomásmérő működik (már ilyenek is eszembe jutnak) ), visszamosás állásban még nem ellenőriztem a nyomást.
Fú, a régi fej az most itt van pluszban. Hallod, néztem, próbáltam kitalálni milyen lehet a belső járata, de nem egyértelmű.
Lehet hogy csinálok róla 1-2 fotót, úgy egyszerűbb lesz beszélnünk róla.
Amúgy most ahogyan nézem a szűrőket, a nagy részükön (Sandy, Eco Top, Hecht, Neo, ...) kb ugyanez a Basic fej lehet(van). Made in China, valószínűleg végtelen mennyiségben gyártják...
Viszont nem lehet ez a gond nála, mert így a függőleges csőbe nyomná a vizet és a homokon át jönne vissza a cső körül. (Persze annyiból gond lenne, hogy eltömödnének a kis szűrők.) Illetve esetleg a fejben a tömítő gyűrű csak egyik irányban zár jól, másik irányra nincs felkészítve, így talán lehet ez a gond.
Nekem is van levegőztető! Azt tudom h a PH ettől megy fel, de most TA-szeretném idálisra hozni! Elvileg 5-6 csepp lenne az ideális (mert ugy van a leírásokban h 17,8al kell szorozni a csppek számát! Ha megy a levegőztető és magas a TA akor egy nap alatt visszakúszik a ph, ha nem megy a levegőztető tovább bírja (4-5 nap is lehet magas TA melett), most azt szertném kipróbálni hogy ha leviszem a TA-t akkor hogy bírja a levegőztetővel a PH, és a TA... Csak fura h semmi nem történt 3l SÓSAVRA...
Ha lenne kütyü ami mind 3at méri MEGBÍZHATÓAN akkor kb 30e körülig szánnák rá... Herótom van a cspegtetős, vagy csíkos mérőktől... színárnyalat összehasonlítás...
Klórra nem tudok, legalábbis olcsót. Ha kütyüt nem akarsz közel 20 e-ért (+mérésenként ~30 ft a tabletta), akkor lehet keresni csepegtetős vagy tablettás "színnézős" cuccot, 2-3 e ft lehet és a csepegtetés (lötty) helyett lehet használni a tablettát.
Ha csak ennyire ment le, akkor ugyanennyi mehet bele. Én nem vagyok mérvadó, mert a levegőztető ugye mindent borított, de 5 m3-es medencébe 2 l 20 %-os az indítás felénk. Úgyhogy ha még belemegy 3 l, pont' ott leszel Te is. Utána már óvatosavban addig kell önteni (mondjuk 1 l-eket), míg nem mászkál fel a ph.
De, ha jó a megfejtésem a saját medencémnél, a levegőztetés viszi fel rendesen, szerintem a levegővel sok por is beketül. (én TA-t nem nézek)
A 13-14 csepp az már egész jó, 10 vagy 12 csepp rémlik, mint ideális.
Szia! Van valami eredmény? Segítenél a sósavazásban? 17,5m3 a medence, tegnap beleraktam 3 liter sósavat! Ma mérve TA-t, semmi változást nem mutatott (talán még feljebb is ment (neptunnal tegnap 13 csepp, ma 14-többször mérve, nem mérési hiba-). A PH is csak 8,2-ről 7,8-ra ment le... Egyszerre mégis milyen adagokban próbálkozak, hogy legyen is valami látszatja is? Segítenél hogy nálad milyen mennyiséggel (sósav), mekkora medencében mennyi volt a váltosás (TA vagy Ph)? Én 20%os háztartásit öntöttem bele..
Sikerült megtalálnod az egyetlen rosszat. :) Nem vagy vele egyedül, a kereső ezt dobálja...
Ha jól emlékszem, a kínai 2500 ft körül van, kicsiati nyilván valamivel drágábban adja (plusz postaköltség), de az nálad van 2-3 nap alatt, a kínai kb. szezon végére.
DIY "sunny tent": ha csak pár centivel bővebb, mint a medence, akkor is működik az üvegház-hatás, vagy nagyobb levegőréteg kellene, hogy pl. a szél lassabban tudja hűteni?
Van 2x2.5 dl folyadékod a porból, egyik 4, másik 6.86 ph, beledugod valamelyikbre hetente-2 hetente és ha mást mér, akkor kalibrálsz 5 perc alatt. A csepegtetős színe sok embert szívat, és néha buborékos fél csepp jött ki nekem, szóval pontosnak az sem mondható. No meg a kis sárgához nem kell reagens, csak néha elem. (meg venni másikat, ha betojik)
Na igen nekem automata kellene mert persze így látatlanban nem is értem miért kell kalibrálni állandóan. Akkor már inkább a csepegtetős. Mert honnan tudom,hogy már kalibrálni kell. Kiírja nekem?
Árra figyelni, mert sokszor több cucc van egyben feltöltve és a legolcsóbb nyilván a por, a kütyü lehet másik eladónál olcsóbb. Plusz ugye a szállítás, legtöbb helyen ingyenes, de van, ahol nem.
Olyat kell venni, ami mellett ott a 2 zacskó kalibráló por (vagy azt is rendelni külön). Ami 2 tizedes pontos, az automata kalibrálós, ami 1 tizedes, az csavarhúzóval állítható be. Előbbi kényelmesebb, pontosabb, de van hátránya is.
Nekem a 17,5 m3 medencéhez 6m3 es homokszűrő van! Kissebb medencéhez vettük ezt, de jó ehhez is, bár gondolkodok nagyobban is! napi 12-18 órát megy! fél óra megy fél óra nem megy időkapcsolóval, vagy 3/4-1/4 óra az arány ha szükséges!
Ezen nincs forgatás igy egyszerübb a dolog! Szűrés közben mutat valamit a nyomásmérő? Visszamosásnál jóval kevesebbet szinte 0-át kell mutatnia, de szűrés közben nekünk olyan 0,5 bart mutat! Ha szűrés közben nem mutat nagyobb nyomást mint visszamosáskor, akkor tuti nem a homokon megy át a víz...
Én eljátszanám azt az egyszerű dolgot, hogy fej leszerel, és belefójkálnák hogy mikor hol jön ki a levegő! Ha nagyjából érted a működését, akkor tudod hogy jó helyen jön e a levegő..
tuti hogy nem kapcsolom forgatásra szűrés helyett - mert ez egy basic fej, 4 állással, nincs forgatás állás rajta.
Viszont egyre biztosabb kezdek lenni, hogy ez a második Sandy ("Basic") fej is rossz!!! Ma gondoltam hogy kipróbálom a fej visszamosás / visszarendezés funkcióit. (ki tudja alapon)
Képzeld, a visszamosás / visszarendezés funkcióban a fej karimája alól folyik ki a víz (ahol a felső karima és a fej teste találkozik)! Tehát ott valami biztosan rossz, hibás a 3 napos fej, valami gáz van belül. (kikapcsolt szivattyú esetén váltok csak)
Megírom ezt is a webshopnak, hátha segítenek ebben a kérdésben.
Ez azért eléggé ultra pech szitu, kifogtam volna valóban két rossz fejet egymás után?! Vagy mi a fene van???!!!
Nekem az automata kalibrálós nem jött be, mint írtam, állandóan (1-2 hetente) kalibrálni kell, ráadásul most nem is engedi magát (Err villog). Használni tudom, kb. 6 tizedet le kell vonom, de erősen gondolkodom, jövőre a buta csavarhúzósat rendelem.
Vagy volt itt nemrég egy kicsit drágább, mintha az TA-t is mért volna. Ha igen és még viszonylag pontos is (anno a TDS mérő nem volt túldícsérve), talán azt.
Max én is 366-ost tervezek ha ez esetleg tönkremegy, mert nagyobb nem fér be a Sunnytent alá amit most vettünk használatba,és amúgy is max ketten használjuk.
305-ös medencéhez a 4 köbméteres bőven jó. Ha nem tervezed nagyobbra cserélni, akkor 4-est vegyél. Nekem 366-osnál napi 5 órát megy, és hibátlan a víz.(7-9, 13-14, 21-23 órakor megy)
A szabályokat tudom, a tapasztalatokat kérdezem, hogy milyen elég valójában. Mondjuk ugye ehhez elvileg elég lenne bőven a legkisebb 2000 l/h de nyilván nem elég, viszont nem tudom, hogy a 4000 l/h már bőven jó-e, vagy még az is kevés és vegyek 6000-t, vagy pl h melyik márka ami ajánlott.
Akváriumba pl 100 literesbe 300 l/h írnak, ehhez képest mondjuk kényelmesen elfér benne egy 3x4x akkora külső, és még mellé egy belső is.
Mi a különbség a pontaqua ph minusés a pontaqua aquasav között? Magas aTA ez tény, de a ph- az levitte ez az aquasav most mintha semit nem csinálna! Aquasav után mennyi idővel sósavazhatom?
Nem normális, mert a viznek a cső köré kellene érkeznie és a homokon át a "búvárcső" résein át bejutnia a "búvárcsőbe" és vissza a medencébe. Ha bármilyen baj lenne odalent, pár mp alatt semmiképpen nem járhatná végig ezt az utat. Olyan, mintha szűrés helyett forgatáson lenne - 1000 %, hogy nem arra kapcsolod? Vagy a tömítés körül lesz a hiba, de még úgy is gyors az ütem és nem mindig kellene (azonnal) visszakapni a teszt szemetet.
Mert én úgy szoktam kiszívni, hogy megszívom a slagot, és a közlekedőedény elvén szépen kifolyik. Ha nem tudsz a medence szintjére lerakni a slag végét, akkor nem fog kifolyni.
igen, ez a gumi, ez az egy gumi van a fejszelepben.
Ma szétszedtem, összeraktam vagy 5x. Kicsit raktam pár mm homokot a búvárcső (vagy mi lehet a neve) alá hogy esetleg nem a cső rövid és nem ér bele a fejbe úgy mint kellene. Nem. Forgattam, nem.
Kb ott tartok hogy vége, végem, feladom. A Sandy kifogott rajtam :(
Veszek egy csodazsákot, rárakom a befúvóra, és az majd szűr a Sandy helyett. Nem tudok mást.
Egyet próbálok még meg, írok a webáruháznak ahol vettem a dolgokat (medencét, szűrőt, létrát, minden hóbelevancot) hátha nekik van ötlet, tapasztalatuk, bármi ilyen hibával.
Mert az, hogy a lebegő szárnyashangyákat, kis levéldarabkákat pár mp alatt visszanyomja egy homokszűrő a medencébe - hát az nem hiszem hogy normális lenne.
Úgy a legkönnyebb az ilyet eltávolítani, hogy jól körbe forgatod a vizet a medencében, pl úgy hogy körbejársz benne. Persze ehhez azt kell, hogy ne lepjen el a víz :-)
Szóval, ekkor a közepére terelődik a kosz. Onnan egy slaggal ki lehet szívni. Viszont feltételezem, hogy süllyesztett a medence, így a slagozás nem játszik. Marad a homokszűrőre való rácsatlakozás a slaggal.
én MüIII (vékonyabb falú) vagy MüII (vastagabb falú) villanyszereléshez használt csővel próbálkoznék. nem vészes az ára sem, 2,5 m-es szálakban, különböző átmérőkben lehet kapni és lehet toldani is.
Nem a pántra gondolsz, ami kívül fogja össze a tartályt és a szelepet? A méret alapján úgy tűnik.
Amire én gondolok, az egy gumi a fejszelepben, még nem néztem/láttam, csak összerakásnál éreztem. Mikor rárakod a fejszelepet a csőre, akkor a fejszelep nem fekszik fel a tartályra, van 1-2 cm rés. Erővel kell lenyomni a szelepet és érezni, mikor a cső belecsúszik a gumiba, ekkor ér össze a 2 rész, ekkor lehet felrakni a pántot.
igen, köszi a tanácsot, áttettem. Nekem egy tömítés volt / van hozzá, egy 145 mm-es belső átmérőjű, ezt a fejszelep nyakára kell húzni. Ez tömít a fejszelep, és a kék színű szűrőház között.
Neked van amúgy másik tömítés is a homokszűrőben?
Egyébként én is már csak arra tudok gondolni, hogy valami miatt a belső cső (ami a homokban áll) és a fejszelep csatlakozásánál lehet valami. Nincs ott elég mélyen beledugva?
Hihetetlen, pattintott kő egyszerű technológia, és mégis most ilyen rejtvény elé állít...
A hivatkozásnál az szerepel, a tömítés nem tartozék. Áttetted a régiből?
Nem tudom, milyen a tartály, de a kép alapján a szűk nyakú. (mint nekem az új) Ha pár másodperc alatt átér rajta a szemét, akkor biztos, hogy a fej körül van gond, valamiért keveredik a bejövő és a kimenő víz. Ha jól emlékszem, a fej közepén van egy tömítőgyűrű; mikor a fejet rányomod a tartályban lévő függőleges csőre, akkor érezned kell, hogy ellenáll, aztán belecsúszik a cső az emlegetett gumiba. Szerintem ott nem stimmel valami (esetleg ha tavaly év végén szétszedted a szűrőt, valahogy kiesett, elveszett), így a víz a könnyebb ellenállást választva a homokon keresztül préselődés helyett a tartály tetején rögtön megy a beömlö ágra.
Ma megjött az új fejszelep (igen, pont a linkeltet rendeltem)
Ugyanúgy, ugyanaz a helyzet. Kb 6-8 sec alatt a beszívott hangyát, pici falevelet visszafújja a medencébe :((((
NEM ÉRTEM :(
Elég valószínűtlen hogy mind a 2 fejszelep ugyanúgy hibás legyen - itt valami másnak kell lennie. De mi lehet????
Kevés homok? (kimértem a 19 kg-ot, átmostam berakás előtt, azóta visszamostam többször, stb. Lehet hogy 19 helyett 18 kg van benne) Ennyi nem lehet oka.
Bárkinek bármilyen egyéb tippje? Minden tanácsot megköszönök, én a türelmem határán vagyok már...
Én egyedül, egy-két perc alatt takarom be/ki a medencét. 400 mikronos szolárfóliát használok, megfejelve 4 darab műanyag ringlivel, és 4 darab műanyagkötéllel.
Elvileg igen. Én nem járattam addig, túl sok víz megy kárba. Amúgy nem kell hetente, a nyomásmérő mutatja, ha már ideje. Persze ha betartod a heti 10 % vízcserét (én nem), akkor az kb. meg is van a heti visszanosatással, honokrendezéssel.
Sziasztok!Kérdeznék még új nekem a medencézés.Amikor hetente mosatom vissza a homokszűrőt nálam az van ráírva,hogy ellenáramoltatás akkor barnás sárgás víz folyik ki a kifolyón azt meddig kell csinálni?Addig amíg tiszta víz nem folyik rajta?
Talán az e havi Ezermesterben van egy cikk egy ürgéről, aki házilag csinálta. A sok utánajáráson kívül vagy 50-60k bekerülésről beszélt, akkor már inkább egy gyári szerintem.
Közben megnéztem, 7.75 m-es sátorrúd (ami még rövid is egy 4.57x1.22-es medencéhez) ~9 e ft, abból 6 db és már majdnem egy komplett cucc felénél járunk. :(
Szerintem már volt ilyen régebben, talán tömítés ment ki a fejben. Vagy össze van szakadva 2 járat benne. Gondolom, rossz összerakás technikailag nem lehetséges.
Az benne a nehéz, hogy a fóliát hegeszteni (esetleg ragasztani) kell, mert több darabból kell összerakni. A többi szerintem megoldható. (persze kérdés, mennyiből)
Kezdő koromban ezt én is eljátszottam. Féltem, hogy nyaralás alatt bealgásodik, ezért jól be klóroztam. Utána napokig csobogtattam a vizet, mire bele lehetett menni.
Ma már ugyan úgy hagyom az adagolót, mint ahogy most is van, sőt, talán még kisebbre is veszem, mert több mint egy hétig folyamatosan bent van a vízben.
Az idén annyival rosszabb a helyzet, hogy kútvízzel töltöttem, és magas a TA. A nyaralás kezdetéig nem fog beállni. Félő, hogy az egy hét alatt nagyon fel fog menni a PH. De majd indulás előtt leviszem 7.0-re, így talán kibírja.
Ha már szóba jött a sunnytent, megkérdezem: készített már valaki hasonlót diy otthon?
A fenti sátor 100k fölött van. A hozzávaló fólia tizede. Van ötlet, hogy milyen anyagból lehetne a merevítést megoldani? Korábban padlófűtéscsőre gondoltam, de még nem jutottam el a próbáig. Félek is tőle, hogy majd nyeklik-nyaklik. Valamilyen uv-álló cső esetleg használható-e erre?
Valóban nehéz a fóliával egyedül takargatni, de 100k-t sem szeretnék erre fordítani.
Volt-e már bárkinek hasonló próbálkozása-ötlete? 4,5m- es medencében gondolkozom.