Kétezer évvel ezelőtt Dsuang Dszi, a mester, egy lepkére mutatott. - Álmomban - mondta,- ez a lepke voltam és most egy kicsit zavarban vagyok.
- Lepke,- mesélte,- igen, lepke voltam, s a lepke vígan táncolt a napon, és nem is sejtette, hogy ő Dsuang Dszi... És felébredtem... és most nem tudom,
most nem tudom,- folyatta eltünődve,- mi az igazság, melyik lehetek: hogy Dsuang Dszi álmodta-e a lepkét vagy a lepke álmodik engemet? -
Én jót nevettem: - Ne tréfálj Dsuang Dszi! Ki volnál? Te vagy: Dsuang Dszi! Te hát! - Õ mosolygott: - Az álombeli lepke épp így hitte a maga igazát! -
Õ mosolygott, én vállat vontam. Aztán valami mégis megborzongatott, kétezer évig töprengtem azóta, de egyre bizonytalanabb vagyok,
és most már azt hiszem, hogy nincs igazság, már azt, hogy minden kép és költemény, azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét, a lepke őt és mindhármunkat én.
A híres taoista mester, Chuang Tzu egyszer azt álmodta, hogy egy lepke, aki ide-oda szálldos. Álmában nem tudatosult emberi személyisége, ő csak egy lepke volt. Hirtelen, amikor felébredt, újból érzékelte személyiségét. De ezt gondolta magában: "Egy ember voltam, aki azt álmodta hogy lepke, vagy egy lepke vagyok, aki azt álmodja, hogy ember?"
Egy gazdag ember megkért egy Zen mestert, hogy írjon le valamit, ami boldogságot és jólétet hoz a családjára a következő években. Valami olyan legyen, aminek a család generációkon keresztül örülhet. Egy nagy darab papírra a mester a következőket írta: "Az apa meghal, a fiú meghal, az unoka meghal."
Talán én a buddhizmushoz kicsit konkrétabban/tárgyiasultabban kötődő képekkel kísérném, de ha számodra egy-egy gondolat néha elvontabb képi asszociációt juttat eszedbe, az belefér a buddhizmus megengedőbb, a nyugati világ felé egyre nyitottabb életszemléletébe. Szerintem.:)
Senki sem tisztul meg attól, hogy tovább hempereg a sárban, és hosszasan kesereg jelenlegi vagy múltbéli gyengeségein. Ez a viselkedés egyrészt önmarcangoló magányhoz vezet, másrészt eltakarja előlünk az „itt és most” nagyszerű lehetőségeit."
Egy gazdag ember megkért egy Zen mestert, hogy írjon le valamit, ami boldogságot és jólétet hoz a családjára a következő években. Valami olyan legyen, aminek a család generációkon keresztül örülhet. Egy nagy darab papírra a mester a következőket írta: "Az apa meghal, a fiú meghal, az unoka meghal."
