Mindenki 5 könyvet jelölhet a listába(a kedvenceidet), lehet közte hazai és külföldi is. Aztán időről időre összesítjük a szavazatokat. Egy könyv egy pont. Kéretik a szerző kereszt és vezetéknevét is feltüntetni, valamint a könyv pontos címét! Mindenki egyszer szavazhat és nem lehet az öt könyv között két vagy több azonos. Kevesebb, mint 5-öt lehet szavazni, de többet nem.
Azt biztos hogy van valami misztikuma a Szent Koronának, mert igencsak égethette az amerikaiak kezét, ugyanis 1978-ban Jimmy Carter elnök megbízta Cyrus Vance külügyminiszterét, és addig példátlan módon az Air Force One -fedélzetén minden idők legmisztikusabb koronaékszerével- , valamint a hidegháborús Usa egyik kormánytagjával landolt a varsói vasfüggöny túloldalán. Ez egy bármennyire is mellőzött történés, a fentebb említett konstellációkkal újragondolva, igencsak misztikus 20. századi történés..
Nem tudna valaki segíteni? Van egy kis szöveggyűjteményem, amiben rajzórákra ajánlok felolvasásra mindenfélét.
És szívesen betenném azt a szöveget is, amikor valami galaktikus úrhajó mozgja elpusztul, és egy szabadságos katonát visznek fel magukkal. És kiderül, hogy az ember fény feletti sebességel képes mozgatni a dolgokat.
Ha valaki tudja, írja már meg, honnan tudnám beszkennelni. Nyilván valamelyik Galaktikában olvastam.
Ne haragudj, hogy csak most válaszolok, de jobb későn, mint soha! :) Köszönöm az ajánlatod, el fogom olvasni a könyvet ahogy sikerül kihozni könyvtárból. :)
* Gateway (1977) * Beyond the Blue Event Horizon (1980) * Heechee Rendezvous (1984) * Annals of the Heechee (1987) * The Boy Who Would Live Forever: A Novel of Gateway (2004)
Pohl has also released a collection of short stories in the series:
a kartács az irodalmi Nobel díjak értékét kívánta megkérdőjelezni, de tudja, hogy ebbena topikban illetlenség lenne H. Martinsont és az Aniarát pocskondiázni...
Szinte hihetetlen, de eljutottunk oda, hogy ma már bizonyos vélemények leírása, egyből determinálja az embert bizonyos körökben. Példa: ha leírom, hogy szeretem a Sorstalanságot, akkor komcsi zsidó vagyok, viszont ha kritizálni merem, akkor antiszemita, rosszabb esetben fasiszta. Az emberek képtelen befogadni komplex, politikamentes véleményeket, mert minden mögött a hátsószándékot keresik. Értelmes diskurzust szinte képtelenség folytatni, a Sorstalanság esete nagyon jó példa erre.
Őszintén? Nem szeretem az írásait, lehet, tényleg jó novellista, de a regényei - nekem - túl "csavarosak" és zavarosak, a szereplők kidolgozása esetleges, a párbeszédek nem helyettesítik a leíró részeket.
A Riddley Scott féle Szárnyas Fejvadász szvsz a világ legjobb "SF" noire filmje. Óoó... Harrison Ford, Edward James Olmos, Darill Hannah, Rutger Hauer, meg még... Vangelis...
1. John caldwell: A Káosz sárkányai 2. R.A. Salvatore: Menedék 2. R.A. Salvatore: Ezüst erek 3. Robert Thurston: Sólyomgárda 4. Jeffrey Stone: Az éj trilógiája 5. Robert Thurston: A klán törvénye
Nem bírtam ki hozzászólás nélkül. A Sorstalanság eszméletlen sz*r, lerágott csont, 1000xx hasonló témájú regényt, sokkal jobbakat írtak, mint az, olvashatatlan, mindenben egyetértek az előttem szólóval.
Nekem az SF témán kívül az általam "epikus" írásmód ami tetszik, ahol úgy vannak leírva a dolgok, hogy filmszerűen magam előtt látom, olvasmányos, a történet pereg, de le is írja a dolgokat. Például: Zsoldos Péter: Távoli tűz, Sienkiewic: Tűzzel-vassal, (Kislovag trilógia, romantikus, nem SF, a Lengyelek kitűnő filmet csináltak belőle) csak hogy mást is említsek, és A.C. Crispin: Az örökkévalóság őrzője, sőt, a filmes példa az első 3 Indiana Jones. (nem SF) Az újak közül igen szeretem Antony Sheenard: Ellopni egy Chagall c. könyvét. Olvastam a kezembe került összes PKD-t és Banksot is, őtőle talán keveset, mert nincs pénzem minden SF könyvre. A Fegyver a kézben tetszett, a Játékmester nem igazán, de érdekes volt. A magyarok közül Nemerétől régi kedvencem a "Triton gyilkosságok", azt eltalálta, igen olvasmányos, és érdekes a jegyzőkönyvszerű szerkesztése. (ha volna pénzem forgatnék egy filmet belőle :-)) ) Nemerétől a gyermekregényei is kitűnőek, szvsz sokkal jobbak, mint a Harripózer legalább lehet rajtuk röhögni. A filmje sz*r volt. Rutkai Éva (RIP) már nagyon alkesz volt benne.
...Csak azzal a már-már közhellyel egészíteném ki, hogy a "hivatalos" irodalom nem is tartja a sci-fi-t a kánon részének..
szerencsére a "kanonizált" irodalomba is beszivárog a hatása, legalábbis, ami arra érdemes. Ha máshogy nem, akkor kerülővel, szívós köznapi mémeken keresztül
Ez már tisztán pedagógiai kérdés. Nehéz eldönteni kinek mi használ. Én például azt szeretem az élet minden területén, ha kerek perec megmondják, ha szar amit csináltam. Rosszul esik, sőt napokig gyötör. De aztán megpróbálok változni, fejlődni. Más az ilyet nem szereti, az ilyen embert inkább terelgetni kell, óvatosan, de határozottan.
Az olvasásról írott résszel maximálisan egyetértek. Csak azzal a már-már közhellyel egészíteném ki, hogy a "hivatalos" irodalom nem is tartja a sci-fi-t a kánon részének. Jó példa erre az ELTE magyar szakja, ahol szakdolgozatot nem lehet írni sci-fi témában, ha címben szerepel a sci-fi vagy tudományos fantasztikus szó. Egyszerűen nem fogadják el felsőbb szinteken. Persze erre is találtak megoldoldást, sci-fi témáknak ügyes címeket kell választani, lehetőleg olyat, amiből nem derül ki a valós témája.
Annyiban megvédeném őket, hogy ha jól értettem, ez ilyen összművészeti pályázat, tehát mindennel lehet nevezni (még tán kortárs balettal is). Szerintem az a logikus, hogy a zsűriből mindenki a saját szakterületén szakért, de a pontos szabályzatot nem ismerem...