A további köröket nézve, a BL második kör esélytelen, ott a Fradi nem kiemelt. A 4 pont az EL második körre nem elég, a Kispest ott már nem kiemelt. A Vidinek a 10,5 még harmadik körre is elég lehet. Tavaly a kilenccel is majdnem meg lett volna (persze volt ott egy Vaduz is, de attól még a kiemelés majdnem meglett. Annyin múlt, hogy az Chelsea nyerte az EL-t, ha ott az Arsenal nyer, akkor Vidi kiemelt.)
A 10,5 pont már az a határ, ahonna már a frissen induló, portugál, francia, holland, belga, orosz klubbok is hátrébb lesznek sorolva. Onnan már csak az öt topliga nincs meg.
sőt, a dudelange se lett bajnok, csak ötödik helyre futottak be, nem indulnak jövőre kupában, pedig még saját topikjuk is van itt a drukkerkocsmában :-)
Valószínű, hogy csak BL selejtező lesz (1 meccsel), EL selejtező meg nem is lesz. Majd feltöltik a 48-as táblát valahogy (5 éves rangsor,10 éves rangsor, stb)
ez is mint minden terv, máról holnapra is változhat.
mondjuk az lenne az egészséges, ha június 30-ig befejeznénk a bajnokságot. július szünet, augusztus közepén kezdődne az nb1, aug. végén meg a nemzetközi selejtezők, októberben meg az EL/BL.
aztán ha bejön egy-két fertőzés, akkor az egésznek kakukk.
egész egyszerűen nem kellenek selejtezők. a főtáblára jutó csapatok 80-90%-a úgyis ugyanaz lenne, mint tavaly selejtezőkkel is. csak az EL 4. kalapban nagyobb cserélődéssel
Mondjuk azt továbbra sem értem, hogy miért nem lehet mondjuk, most lefagyasztani a tavalyi coeffet, és elkezdeni az elő selejtezőket párhuzamosan míg a tavalyi el/bl meccseket letolják.
A megyei csapatok is már akkor tolják a köv év kupa selejtezőket, amíg fent a az előző évi kupa megy.
Ezért is volt vicces az, hogy az Ajax elmegy BL elődöntőig, majd a következő évben meg selejteznie kell.
Idén a 2018-as alapján indultak a csapatok, ezért is került át a Salzburg a csoportkörbe.
Jövőre ez már a holland bajnoké lesz.
Milyen vicces, hogy idén meg pont elhullott még a csoportból is az Ajax, mégis előre lépnek.
Az ukránok süllyednek évről évre. A Dinamo gyenge teljesítménye mellett a Shaktar is kezd elfogyni. Sőt, jövőre még több pontjuk esik ki, és kizúgnak a tízből is.
Idén mi pontosan 9 ponttal vágtunk neki az évnek, és a harmadik körben pont lemaradtunk a kiemelésről(azt most leszarom, hogy el sem jutottunk oda, de a sorsolásnál mi ott voltunk).
Ha sok kispontos csapat jut be, az EL-be akkor még ez is elég lehet, de az elmúlt években a gyakran induló csapatoknak megnöttek a pontjai, így lehet a ponthatárok is eltolódnak. A 10,5 pont viszont véleményem szerint is 99 %.
A BL-hez meg kurva kevés a 10,5, a lényeg nálatok is az volt, hogy érjétek el a lélektani hat pontot minimum, amit rendesen túl is léptetek.
Ja, az EL bajnoki ágba átesve a kiemelés független a koefficienstől. Most az utolsó körben is kiemelt volt a Fradi a nyamvadt 3,5 pontjával, mivel a BL 3. körben esett ki.