a fehér kupakost azt már állítottam ugy is, hogy a tobbi kopp el volt zarva. De úgy se melegedett fel. Igen legtelenitettem. A fehér kupakos a radiátor kör.
A lapradiátort légtelenítetted? Torló (visszatérő) szelep nyitva van? Ha igen, akkor a többi radiátorok visszatérőjén mindegyiken zárj egy felet. Ha nem elég, akkor mégegyszer felet. Egészen addig, míg meleg nem lesz a lapradiátor.
Új fűtés, kondi kazán, padló és radiátor. 5 osztóba van 5 radiátor. Valamint 6 körös padló. Radiátor 4 régi alu. 1 lett cserélve lapradiátorra.
12 nm szobába 1000*600 As lapradiátor. A lapradiátoron kivul mind forró. A lap nem csak langyos. Valamint max 22 fokig tudja fűteni a szobat. Mindenféle formába állítottam már a radioatorok osztojat.alpha 1 24/40 és szivattyú dolgozik.
A szivattyú kapcsolására tehetsz fel egy csőtermosztátot a kazán körébe, amit beállítasz, hogy 40 foknál kapcsoljon be. Aztán amíg van meleg, addig menni fog a szivattyú is. Bár az ÉTI hatásfokánál nem sokat számít, hogy elvisszük-e a maradékhőt vagy sem.
„A lakaskori szivattyuk mukodese eseten a kazanba visszatero langyos, amugy meg hideg.”
Csakhogy tiszta legyen „amugy meg hideg” az mit jelent?
„kazan hofokmeroje siman fel egy 80 fok”
A vezérlésben meg kell oldani azt ,hogy a remanens hő el legyen szállítva.
Tehát a termosztát hasson a gázszelepre,de időkésleltetéssel álljanak le a szivattyúk.
Akkor összefoglalnám,
a kazán készít meleg vizet amit beküld a „hidrováltóba” és a visszatérője érezhetően
hidegebb.
Ha ez így van akkor a termelt energiát leadja,kérdés,hogy ez az energia mire elég.
Ha ez az energia (kazán teljesítmény) kevés akkor az nem elég ahhoz,hogy a radiátoraid forróak legyenek .(de elég lehet a hőigény pótlására, szerinted?)
Próbáld ki azt,hogy csak egy lakásköri megy 1-es fokozaton a kazán 2-es fokozaton
és ekkor hogyan alakulnak a hőmérsékletek (eközben zárd ki a nem üzemelő szivattyúnak
a meleg v. hideg ágát,hogy abban a körben ne legyen áramlás).
Adj légyszi adatokat:
kazán teljesítmény
radiátorok száma kb. méretei v. ha van adat a hőigényről akkor azt is.
Schell gyorsöblítő szeleppel van megoldva a WC öblítés. A probléma, hogy öblítéskor beremeg a csőhálózat és iszonyatos zajt csap. Korábban már volt ilyen, de egyszer csak magától elhallgatott és vagy egy évig nem jött leő a probléma. Attól félek szétveri valamelyik ezer éves kötést és úszni fog a ház. Nem csöpög, záráskor nem csattan, más baja nincs. Mitől lehet ez?
Ilyen szelepeink vannak, ezeket tettem mindenhova mert a korábbi tulaj vagy elvitte a szelepeket vagy törötten hagyta fenn. Felpattintottam a helyére és mást nem csináltam. Látszólag jó mert a fokozatokkal szinkronban mozog alatta a szelep (pl nem akad meg a mozgás egyik irányban mondjuk 3-nál miközben ellenkezőleg skála alá menne)
Na, akkor először is állítsd be a termoszelepeket a kívánt hőmérsékletre, mert azoknak az a dolguk, hogy a radiátorba jutó vízmennyiséget leszabályozzák a kívánt hőmérséklet elérésekor.
Vissza nyitni én úgy szoktam, hogy ráteszem a fülemet a radiátorra, és amikor beindul az áramlás, azt lehet hallani. Ekkor jó a fojtása, mert csak annyi víz megy át rajta, amennyire szükség van, így a többi víz mehet a többi radiátorhoz.
Arra is gondoltam, hogy a kimenőt elzárom miközben a légtelenítőt megnyitom hátha így megváltozik az áramlás iránya és könnyebben eltávozik a levegő. Vagy ez marhaság?
Az nem gond, hogy a most távozó vízsugáron nem látszik, h levegős lenne? Szép egyenletes sugárban jön.
Szakayzosan keringtetsz kb abban az idoyzakban amikor otthon tartozkodtok. Ez megoldhato a legolcsobb idokapcsoloval. Vagy ha van olyan melegvizes sziv. Jo otlet a mozgaserzekelo is. Vagy amikor felkapcsoljak a villanyt . Ezek kombinacioja.
22-es rézcsőben 3 deci víz van méterenként. 10 méter csőnél 3 liter víz csatornával 5 Ft. Nem a kiengedett víz a drága, hanem az a 15 másodperc. Mivel zárt rendszer, így nem kell igazán nagy teljesítmény, (egy ügyes asztalos pedig gravitációsban is megcsinálja) a legtávolabbi pontra pedig egy csőtermosztát, ami indítja a szivattyút, ha lehűl a vége. Meg egy kapcsolóóra, mert hajnali háromkor nem mindenkinek kell azonnal a melegvíz. Anyagilag nem éri meg a beruházás, de a kényelemért áldozni kell.
van olyan szivattyú, de neki a kazánjában úgy látszik nem olyan van. a kazánban meg nem tud szivattyút cserélni.
ha a dolog meg lett volna tervezve, akkor a tervező ennek szellemében választott volna kazánt, vagy olyan rendszert tervezett volna, amiben külső szivattyú forgatja a fűtéskört.
Nem merült fel, hogy akkor meg is tervezhetné, vagy ajánlhatna hozzá embert, aki érti is a dolgot, nem csak a haszonkulcsot tudja forgatni?
Beteszed a bypasst, és jól fel fog menni a kazán visszatérő hőmérséklete. Erre az vagy csak simán kondenzáció nélkül, alacsonyabb hatásfokon megy, vagy akár neki is kezd ki-be kapcsolgatni.
Nincs fürdőszobád? Ott simán lehetne fixen nyitva a radiátor, ott nem tud túl meleg lenni. És egyből meglenne a bypass.
Igaziból szoftverből kellene megoldani, a vezérlő megtehetné, hogy összevár pár radiátort, és csak akkor fűt, vagy az elzártakon is nyit egy picit, nem lesz abból túlfűtés, hiszen a hőigény folyamatos. De nem fogsz nekiállni átírni a szoftverét.
Az abszolut overkill, de megoldás, az a hidrováltó, plusz szivatyú. Az okostermosztát indítja a szivattyút, a kazán meg akkor indul, ha a hidrováltó túl hideg.
Továbbra sem értem, miért költöttél erre a honeywell-es cuccra 220e ft-ot, mikor ugyan ezt a célt elérted volna sima thermo-s radiátor szelepekkel is ami, csak kb 20e ft-lett volna + egy wifis szobatermosztát amit kb 20-40e ft körül már kapsz.
Én a helyedben azt csinálnám hogy minimum 1db radiátorra nem tennék fel ilyen szelep vezérlőt és fullra kinyitnám (pl törölköző szárító) és akkor nem kell bypass. A kazánban pedig a szivattyút lineárisra kell állitani! (koordináta rendszer jel, ferde vonal)
Van egy Junkers Euroline kazánunk. Működés közben (fűtés, meleg víz) süvítő, fütyülő hangot ad ki. Arra tudok gondolni, hogy légteleníteni kellene magát a kazánt. Hogyan tudom ezt megtenni? Töltsem fel 1,5 barra a kazánt vízzel, majd nyissam ki légtelenítő szelepet? Hol található pontosan a légtelenítő szelep?
Nem azt írta hogy minden szobában van egy digitális termosztatikus szelep a radiátoron, ami csatlakozik egy központi zónavezérlőhöz. Mert van evohome-ból ilyen is, meg olyan is.
Egyébként ez utóbbi sem való kazánhoz. Ez leginkább házközponti fűtésekhez való.
Még mindig nem értem mi volt ezzel a célja? A szobánkénti hőmérsékletet be lehet állítani, manuális vagy akár digitális thermosztatikus szelepekkel. Egy a lényeg hogy kell egy helység ami a leghidegebb, és oda kell egy szobatermosztát ami kapcsolja a kazánt. Ebben a helységben viszont nem lehetnek thermoszatikus szelepek. Vagy éppenséggel lehetnek, csak fullra nyitva.
Szobánként tudom szabályozni a hőmérsékletet, így minden szobában van egy termosztát.
Mindegyik szoba kérhet hőigényt."
És minden szobában van a radiátoron thermosztatikus szelep is?!
Mi a cél? Ki akarod nyírni a kazánt???
A szelepeknek teljesen más a hiszterézisük mint egy szobatermosztátnak. A kettő egyszerre nem működik megfelelően.
A thermosztatikus szelepnek pont az a lényege hogy szobánként szabályozza a hőmérsékletet.
0-5 skálán meg van adva, hogy a számok hány fokot jelölnek. Ha a szoba elérni ezt a hőmérsékletet akkor benyomja a szelepet ezzel elzárja a radiátort. Mi értelme van az evohome-nak szobánként ezen a rendszeren? Ki beszélt rá erre a marhaságra? Vagy te voltál az Okoska? Ez a termosztát ott használható ahol több fűtési kör van, és ezáltal külön vezérelhetők a fűtési körök. Pl: alsó szint, felső szint, padló fűtés/radiátoros fűtés!
Jó lehet a hőcserélős is , de oda nem elég a 30Kw-os , mert akkor a kazánod valószínűleg nem fog tudni kondenzálni mivel magasabb előremenő lesz szükséges.
A másik egy rendes mágneses szűrő, és inhibítor használata.
A tartály azért van , hogy a rendszernek legyen pótvíze és a víz térfogat változásából eredő tágulás/zsugorodását kompenzálni tudja. Ha nincs benne tartalék/pótvíz amikor légtelenítesz , akkor az egyik helyen kiengeded a levegőt és mivel elmegy a nyomás máshol viszont bemegy.
Lerajzoltam, amit tegnap kérdeztem. Szóval az elképzelés az az, hogy az osztó-gyűtjő lenne egyben a hidrováltó. Ha a padlófűtés termosztátja adna csak jelet és elindulna a kazán, de többletet termelne, akkor az vissza tudna menni a visszatérőbe. (az előremenő oldalon egy kisebb radiátor és egy törölközőszárító nyitva lennének teljesen). A radiátoroknak pedig van saját termosztátjuk jelenleg is, ahol nem termosztát van, oda meg raknék fel termosztatikus raidátor szelepet.
Életképes ez ilyen formában, vagy mindenképpen kell a hidrováltó?
Az elején az is szivatott rendesen, hogy a tágulásiban akkora volt a nyomás, hogy gyakorlatilag nem ment bele víz, és úgy viselkedett, mintha el lenne zárva előtte a csap. 1-2 liter vízzel megnőtt a nyomás 1 barig, majd mikor kiment 1-2 liter levegő, vissza is esett.
ha valóban csak levegős, esetleg megpróbálhatod a légtelenítést körönként, vagyis egy kivételével az összes kört kizárod, szivattyú max fokozaton, adott körön légtelenítés. Ekkor elég nagy áramlási sebesség lesz, ami jobban kisöpörheti a beragadt bubikat.
Leírtam, miért nem volt víz a tartályban, mikor levette. Pedig csak 0,6 bart feltételeztem, a vízoldali meg nulla volt.
Aztán kiderült, hogy az 1,7 volt a tartályban. Pláne nem lehetett víz benne. Se nulla, se 1 baros vízoldali nyomásnál.
Amúgy szerintem valahol van a rendszerben egy bazi nagy légbuborék. Belement a tágulásiból vagy 100 liter levegő, feltöltéskor a slagból is ment bele levegő, meg amikor lefújt a biztonsági szelep, akkor is. Ezt 2-3 literekkel visszapótolgatva egy két hét is lehet.
hát mérni mér...de hogy mit azt már magam sem tudom...lehet lecserélem azt is
rámérni....hát nem hiszem...nem tudom
a rendszer szerintem nem javul vagy én legalább is nem hiszem mert ha nem is gyorsan de egy óra alatt akkor is eltűnt 1 bar megint pedig átszappanhaboztam mindent és nem találtam semmit
Sziasztok! Véleményetekre lennék kíváncsi. Meglévő vegyes tüzelésű fűtésemhez egy Ariston Genus One System 24 kazán lesz hozzákapcsolva. A kérdésem az lenne, hogy közvetlenül köttessem a meglévő rendszeremhez, vagy hőcserélőn keresztűl. A házam tetőteres, kb. 160 négyzetméteres. A jelenlegi fűtésem még vascsövekkel készült. A Viadrus u22 kazánom kb. 60-65 fokos vízzel fűtötte megfelelő hőmérsékletre. Ha hőcserélővel lenne, akkor kb. mekkorára lenne szükségem? Érdeklődtem már boltban, volt aki 130000Ft-ost ajánlott, a másik azt mondta ez hülyeség, 30000Ft-os simán jó… Szóval fogalmam sincs ezek után. Köszi !
Elvileg jó. Ha összeraktad, nem kell kiengedni a rendszerből a nyomást, nyisd össze nyugodtan. Aztán mérd meg újra a nyomást a tartályban. Ha a rendszernyomásod nagyobb, mint 0,6, akkor a tartályon is nagyobb nyomást kell, hogy mérjél.
Az van, hogy a tartályban a levegőoldali nyomás nagyobb, mint a vízoldali, így a membrán (vagy gumizsák, vagy kinek mi tetszik) teljesen kitölti a tartályt, kiszorítva magából a vizet.
Mint a baloldalon látható. Ezért találhattad üresnek.
A feltöltő csapom nekem is átenged, hiába cseréltem a belét. Kell rá tekerni egy kupakot.
Mielőtt rákötöd a slagot, egy vödörbe engedj vizet, hogy a slagban ne maradjon levegő, mert csak beviszed a rendszerbe, és gyakorlatilag levegővel adod a nyomást víz helyett, ami reggelre eltűnik a légtelenítőn. Sőt, míg be nem áll a nyomás, lehet, le se kellene venni a feltöltőcsövet.
Autósbolt van a közeledben? Vagy teszkó? Nekem egy tök gagyinak tűnő autós keréknyomás-mérőm van, de meglepő módon pontos, és stabilan lehet vele mérni.
Gondolom mindenki tapasztalta már, hogy ha kezet akar mosni, jó ideig ereszteni kell a vizet mire meleg lesz.
Ez egyértelmű veszteség (és pocsékolás).
Ha távol van a bojler (vagy más HMV előállító) akkor erre találták ki a cirkulációs vezetéket.
Arra próbálok rájönni, hogy mekkora távolság felett éri meg ilyen vezetéket kiépíteni, illetve amit az ember megspórol a vízen azt nem veszti-e el a cirkuláció okozta energia-szükségleten.
Van itt valakinek gyakorlati tapasztalata ezzel kapcsolatban ?
Termosztát ON/OFF vagy Modulációs? Nekem ugyanez a kazán van, hozzá egy Ariston Cube S Net wifi termosztáttal(van Wifi nélküli is fele ennyiért) plusz hozzá egy külső hőmérséklet jeladó(így a kazán a külső hőmérséklethez viszonyítva tudja szabályozni az előre menő szükséges vízhőmérsékletet a megadott min-max beállítás közt. A Kazán be van állítva min35-max45 fok közé, így mikor közelít az elérni kívánt hőmérséklethez szépen le modulál,vissza vesz a teljesítményből(kis megtakarítás). Lehet érdemes lenne ki próbálni. Sima ON/Off termosztáttal(ha ez van) sajnos nem működik a moduláció.
Csak annyi, hogy ha kizártad a tágulásit, akkor is tölts annyi vizet a rendszerre, mielőtt bekapcsolod a szivattyút, hogy ne nullán álljon a nyomásmérő.
A kavitáció meg valami olyasmi, hogy ha nem tud folyamatosan szívni a szivattyú, akkor a vízlökések szétverik a lapátot.
Egy kis segítségre lenne szükségem. Adott egy radiátor-padlófűtés rendszer. Az osztó előremenőjéből van leágaztatva a padlófűtés keverőszeleppel, saját szivattyúval. Melegszik a padló és a radiátorok is, viszont szeretném, ha a padló külön is menne. Megoldható hidrováltó nélkül, úgy hogy osztó előtt leágaztatnám a padlónak az előremenőt, berelézve a szivattyúját egy saját termosztáttal és az osztó előremenő ágát visszavezetném a gyűjtőbe? (ha csak a padló menne és több vizet termelne a kazán, akkor vissza tudná nyomni magának, de egy kisebb radiátor állandóan nyitva lenne, azon keresztül is tudna áramolni a felesleg, a többi radiátorra termosztatikus radiátorszelepet raknék)
Ha hülyeséget írtam bocsánat, de majdnem teljesen laikus vagyok és a netből táplálkoztam, ami, mint tudjuk, nem mindig a legjobb tanácsadó... :D
Köszi, holnap megpróbálom. Amúgy milyen szempontok miatt jobb ez, ha a minimális 35 fokon tovább, több ideig megy, mintha 40 fokos előremenővel kevesebb ideig?
Ertem...csak en arra gondolok hogy lehet szetnyomott egy csovet ami a betonba van a padlo alatt es azt ugye nem latom....huuu de gaz ez az egesz nekem....:((
Ok....es meg egy kerdes amikor elzarom csapot es szetkotom a pufit meg a tagulasit....majd elinditom a ket motort akkor az nem baj hogy jelenleg a nyomas a rendszerben 0.0 , tehat a 2 motor jaratasa elott esetleg fel kell tolteni a rendszert hogy elerje a 0.8-at?
Adott egy jól szigetelt, kis méretű ház (60 m2), radiátoros fűtéssel, amiben egy Ariston Genus One 24 kondenzációs kazán üzemel. 40 fokra van állítva az előremenő hőmérséklet, 22 fokra a termosztát, de így is nagyon hamar befűt: Megy fél óráig, kikapcsol, aztán a ház tartja a hőt vagy másfél óráig, ezután kapcsol be újra. Idén megy először, ezt a mostani kint 5 fok körüli hőmérskletnél csinálja, tehát hidegebb időben még nem próbáltam. Ez így mennyire normális/gazdaságos? Érdemes lejjebb venni 35 fokra az előremenőt?
Akkor viszont elzárni, megmérni a nyomást, és felírni. Aztán felpumpálni így elzárva akár 1,5 barra, és utána mérni, megtartja-e. Ha igen, akkor kiengedni annyi levegőt, hogy visszaálljon a felírt nyomás.
Hat ugye azt lehet hogy nem neztem...mert egyedul kinlodok es kozben mast is csinalok.....szoval van egy oras pisztolyom amivel gumikat fujom fel ha kell es ezen amugy is eleg nehez az ora kiosztast megfigyelni..de emlekezetem szerint alig volt benne nyomas...elvileg nem raktaron volt mert pont akkor hoztak meg a kozpontbol....persze ki tudja ott meddig allt.
Holnap csinalok valahogy egy olyan szerkezetet amivel pontosan megmerem majd az ertekeket.
Hat a puffer tetejen lehet hogy nedves..oda nem masztam fel...amugy igazad van mert remlik hogy a lenti amelxik sziszegett az nedves volt de azta az beallt szerintem.
Ha nem fűtesz pár órát, akkor zárd el a tágulási előtt a csapot, és mérd meg a nyomást, majd pár óra múlva újra. Ha nem változik, akkor a tartállyal nincs gond.
Amugy amikor felforrt a rendszerem es masnap miutan kihult a maradek viz akkor potoltam a vizet es remlik hogy ezek sziszegtek de egy ido utan leallt...esetleg lehet hogy valamelyik nem zart vissza teljesen?
Oke ezt most mar igy ertem... az elobb mar irtam hogy a regi tartalyon soha nem nezte meg a szaki hogy mennyi nyomas van benne mert tuti hogy soha nem kototte szet ugy ahogy ti irjatok....:(
Akkor húzd rá az automatákra a kupakot és úgy nézd meg, hogy esik-e a nyomás.
Amikor nem gyújtol be, a tágtartály légoldali nyomástartását is tudod ellenőrízni úgy, hogy a vízoldalról leválasztod, rámérsz a nyomásra, utána 2-3 órával megint rámérsz. Az autósszelep nem enged?
Jobban is összeszedhettem volna a kérdéseimet...:)
A rendszer lustábbá tételét a torlószelepek leszabályozásával oldottam meg, de azt nem tudom, hogy ebben az esetben a bejövő szelepeket hova kell állítani, kell-e azon is szűkíteni vagy éppen, hogy akkor ki kell teljesen nyitni.
Amit még kifelejtettem az az, hogy a teljesítményt visszavettem 10kw-ra, hogy lustában fűtsön fel
és így is bőven elég. A HMV teljesítményhez nem nyúltam.
Próbáltam több variációt is, mert amikor beüzemelte a szerelő nem állított be semmit csak 70 fokon hagyta az előremenőt a fűtőteljesítményt meg fullon, így percek alatt elérte az üzemi hőfokot és nem is nagyon kondenzált.
Most vödörben megnéztem, folyamatosan van kondenzvíz.
Majd kipróbáltatom, mert nem vagyok a helyszínen. Az az érdekes, hogy minden szelep augusztusban lett cserélve. 2 típus van és ennél a piros tekerősnél 5 radiátornál van mindegyikkel gond.
Családi ház, 90 m2, 24/20 kW kondenzációs gázkazán.
Beállítottam az előremenőt 48 fokra, a kazán üzemi hőfok elérése után gyakorlatilag teljesen lemodulál és könnyedén tartja a vízhőmérsékletet.
A kérdésem az, hogy majdhogynem folyamatosan megy, néha kikapcsol ugyan de nem sokszor.
Ez így jó a kazánnak? A fogyasztása így HMV, fűtés és még a gáztűzhely napi 10m3 körül van, és 22-23 fok a lakásban a hőmérséklet, tartja amit beállítok simán.
Amennyire láttam mindenhol azt írják, hogy ezeknek a kazánoknak az a jó hosszútávon ha nem kapcsolgatnak ki-be.
Nos feltoltotte a rendszert kb 20mp alatt elerte a 0.8 bat-t ...elinditotta a keringetest....legtelenitett....egy keves levego meg kijott....a nyomas leesett 0.7 bar-ig.....a tulnyomastartalyon picit megnyomta a szelepet......levego van benne.....a nyomas viszont lassan de biztosan tovabbra is csokken a rendszerben....:(
Igen azert nem 0.8 ra ahogy kellene hanem 1 re toltottem mert el kellett jonnom
Gondoltam mivel kuruttyoltak a radiatorok jo sok levego lehet benne es mivel tudtam hogy nem leszek otthon es a felesegem ha enged is ki belole akkor lehet pont be fog allni a nyomas 0.8 ra
De mint irtam hozza dem ltt nyulva meg es 2 ora alatt eltunt 0.5 bar nyomas....most legtrlenites utan meg 0.0
Tegnap este a DÉG Colibri FK-E fali gázkazánom nem kapcsol be... :( Megvolt rajta a szezon előtti karbantartás is, működött, mert a melegvizet is ez csinálja ill. néha már bekapcsoltuk a kisgyerek miatt a fűtést is.
Viszont tegnap este óta pirosan világít a LED. Ha kihúzom a 220-ból megpróbál bekapcsolni, majd piros-sárga-piros-sárga villogás és piros marad nem kapcsol be.
A hőcserélőt megnéztük, hátha elkoszolódott. A szivattyút megtudtuk járatni külön.
Amíg próbálkoztunk,hogy mi lehet a hiba eltelt kb 20 perc, megpróbáltuk megint bekapcsolni. Bekapcsolt, láng égett... kb 10 mp-ig. Aztán megint leállt.
Mi lehet? Valami érzékelő túl melegedés miatt leállítja? Vagy az áramlás érzékelő nem jó és amiatt nem engedi begyújtani?
Hibakód listám nincs, így nem tudom mit jelenthet a piros-sárga-piros-sárga?
Valaki esetleg?
Ma meg kell oldanom, mert se melegvíz, se fűtés... :/
Adott egy képen látható Mora gáztűzhely. Kiszakaszolás után hamar távozik belőle a nyomás, a bordáscsövet össze-vissza szappanoztam, szagolgattam, sehol sem ereszt, tehát valahol belül tömörtelen. Szag alapján a vas bekötőív másik végén. Miképpen van egy ilyen összerakva? Neki sem állok szétszedni, ha bonyodalmas és nehezen tömíthető, majd megoldja a "kedvenc" gázszerelő.
30 foknál van egy kattanás és indul a Grundfos. De ilyenkor minden hideg és hiába van a Herz 40 fokon vagy fölötte, nem történik semmi. Feltekertem a csőtermot 45 fokra és minden forró lett és az órák is elindultak felfelé. A Herz marad úgy ahogy volt. Viszont nagyon minimális emelkedést mutat a padló hőfoka. Az eddigi 21-23-ról 22-23-ra nőtt. Ok, ehhez biztos több idő kell. Csak hát most még amíg kint nincs mínusz, nem megy majd annyit, de ilyenkor is jól jönne, ha nem fázna a lábunk.
A csövek mellett mókoltam a hordozható termosztáttal, ott persze jó meleg volt. 24,5 fokot mutatott. Átvittem a gyerek szobájába, erre feleségem nekem esik: normális vagyok, hogy 24,5 fokra fűtöm a gyerek szobáját éjjelre? Higgadtan mondom: még a kazán melletti levegőt mutatja, kell neki idő, hogy átálljon a szobára, ahol érezhetően hűvösebb van. Neki ne mondjam, nézzem meg a termosztátot, 24,5 fok van. Még egyszer elmondom, miért, erre megkapom újra: biztos rosszul mér akkor ezek szerint a termosztát. Egy fizikai zsenivel élek....
No most a visszatérők is melegek, mindkét óra 50 fok körül mutat. De most be kell fejeznem a tesztelést, mert feleségem már kivan....folyton azt hallgatom, hogy a fűtsünk, mert a gyerekek folyton betegek és a gyógyszer többe kerül. Most, hogy ma nyomattam a fűtést, hogy a padló átmelegedjen, felment 23,5-re és most már megsül és ez már nem normális és hívjak szakembert, aki pár perc alatt beállítja, és különben is, senki nem tervez szobát a ház túloldalára ( 104 nm a ház, tehát a kazántól nincs olyan borzasztó messze azért ), mert ott nem lehet fűteni.Majd holnap visszatérek.
Most 50-en a kapilláris, és a csőtermo addig lett visszacsavarva, amíg beindul a szivattyú ( ez kb 30 fok ). Így hiába megy a fűtés, a padló körön semmi nem történik. Hogy beinduljon és melegedjenek a csövek és meginduljanak felfelé a hőmérők, ehhez 45 fokra kellett tekernek a csőtermot. De a visszatérő csövek mintha hidegek lennének. Maga az elosztó forród, de gondolom a szivattyútól jön át ez. A műanyagok hidegek. Vagy ez hosszú idő, amíg itt visszajön a langyos víz?
A szivattyún kell lennie egy kis kapcsolónak, I II és III jelöléssel. Tedd a III-as jelölésre, és akkor biztosan hallani fogod, mikor kapcsol be (tedd rá a kezed).
Persze. Nem vagyok szakember. Amúgy volt itt 3 szerelő is, a padlófűtés mégsem lett jó. Azért nyilván, mert nincs idejük kivárni, amíg beáll. Csavar valamit, aztán kész. Ezért kell laikusként kezembe venni a dolgokat és egyszer végre már beállítani. Ehhez itt nagyon sok segítséget kapok tőletek és köszi, hogy ne küldtetek el a francba.
Meg fogom tenni, csak egy kicsit át kell rendezni a környéket, hogy jól odaférjek. De amúgy igazad lehet, mert úgy látom, hogy a padlós körbe direktben a kazánból jön egy forró cső. Amúgy közben rájöttem, hogy ami a komplett rendszernek hittem, az csak a padló rész, tehát az áll 6 körből. A hat radiátor hat köre egy másik szekrényben volt, de itt nem szereltek fel semmilyen szabályozókat. Tehát sem a radiátoron ( az golyós ), se itt a szekrényben nem tudok fojtani.
Így van ahogy írod. Ha a csőtermosztátot csavarom, akkor 30 fok körül van egy apró pattanás. Ez lesz a szivattyú indulása? VAgy szokott innen egy olyan hang jönni halkan, mint amikor a lufiból szelel kifelé a levegő, de így belezörög, zizeg óvatosan egy másik hang.
Azt a csőtermosztátot nézzük már meg közelebbről, nekem úgy tűnik, az indítja be azt a keringető szivattyút. Ami balra megy fel, az egy konnektorban végződik, ami meg lefele megy, az a szivattyúba megy?
Mert ha igen, akkor azt vedd vissza addig, míg meg nem hallod, hogy bekapcsol a szivattyú. (Gondolom, ha kihűlt a csőben a víz, akkor lekapcsolja a szivattyút)
A bal szélén azt a bumszlit meg tekerd felfele, negyedóránként nézve, hogy mennyit mutat ott alul a hőmérő.
Oppsz...lehet azért nem jó, mert elzártam a radiátorokat és így onnan nem volt visszatérő, ami igazából a padlóba menne? Mert azt hiszem abból van kikeverve a padló előremenő.
Szóval vettem egy infrás hőmérőt. Reggel óta folyamatosan megy a padlófűtés, a radiátorok elzárva. termosztát a garázsban, tehát folyton fűtök. Semmi változás. A lakásban kb 10 ponton vettem mintát és mindenhol 21-23,5 fokos padló, kivétel a kazán helyiségében, ahol 27. Ez így nagyon gyenge.
Az előremenő csőtermosztátja most 45 fokon, a Herz szabályozó pedig 38 fokon. Ez így akkor nem jó. De merre állítsam és melyiket?
Valamint konkrétan leírná valaki, hogy a gyakorlatban mit is jelentenek ezek a fokok? Illetve konkrétan melyik állító ( leegyszerűsítve ) szabályozza az előremenő hőmérsékletet?
Szóval ha az előremenő tegyük fel 40 fok, a visszatérő 32, akkor az gyakorlatban mit is jelent? Megy a csövekben 40 fok kifelé és a visszatérő 32 mit jelent? Ha addig lehűl, akkor újra melegít és előreküld? VAgy amíg nem éri el a 32-t, addig keringet?
Mi lenne akkor, ha cserélnék az értékeken és a csőtermosztáton 30 fokot állítanék, a Herz pedig maradna 38-on? Az egyiknek mindig magasabb fokot kell mutatni? ( melyiknek? )
Na és a két hőfok óra az előremenőn és a visszatérőn? Mert kb az van, hogy amikor valami elindul, akkor a visszatérő csövön lévő óra felmegy 60 fokig ( miért addig? ezt mi állítja? ), az előremenő pedig nagyon lassan megy fel és kb 45 környékén megáll. Majd pár perc után a visszatérő is visszaáll és gyakran mindkét óra pont ugyanazt mutatja ( 30-40 környékén )
Felmerült már bennem: lehet, hogy rossz valami? szivattyú? eldugult csövek? padlófűtés légtelenítést igényel ( ezt hogyan végezhetem el? )?
Ja, fontos lehet: manuálisra tettem a kazán hőfokát, 70 fokra.
Tényleg, azt hogyan hívják? Mert 3/4-ről fél colra vettem már szűkítőt, de mikor fél colról akartam menni 3/4-re, akkor hiába kerestem bővítőt, vagy tágítót :) Na jó, megyek lefekszek aludni :)
Ha jól láttam, vettél egy új tartályt, és kaptál hozzá egy menetes szűkítőt. Az új tartály csonkjára csavard rá azt a kis menetes bigyót, amit kaptál (persze feltömítve), és teheted is fel a helyére.
A képen látható piros perem amiben a csavarok vannak, az körbe forog a tartályon? Az szerintem nem normális, én eddig csak olyat láttam ahol fixen rá volt hegesztve.
Vegyél neki egy termosztátot Olyat, mint a másik, csak ne rádiósat :) Meg egy elemes derékaljmelegítőt.
Nekem egy 50 centis falról kellene áttennem, mert a 0,2-es hiszterézis mellett is túlfűt, illetve hagyja túlhűlni a házat. Csak hát vezetékes.
Az előző termosztát 5 tizedes hiszterézisű volt, azt meg kézzel kellett kapcsolgatni, ha fáztunk, ebből is volt vitánk. Tettem egy kapcsolóórát kint a kazán mellé, ami 2 óránként bekapcsolta a kazánt. Nejem örült, hogy úgy beállította a termosztátot, hogy egész nap nem kellett hozzányúlni, én örültem, hogy nem fázott a lábam. :)
Tényleg az a legjobb megoldás, csavarozd fel a falra. Mármint a termosztátot.
Mire ma hazaér, fúrd fel azt a mobil termosztátot oda, ahova való. Tipli+csavar és az a duma,hogy hívtál szerelőt, ez lett a vége, fix helyre tette fel, egy számítógépes kütyüvel határozta meg a helyét. Ezek után termofejekkel meg belövöd a többit.
Rögzítéskor minél erősebb legyen a csavar és a tipli :D
A hidraulikus beszabályzás nem marketing, hanem szükséges dolog, ha nincsenek termofejek az az egyetlen ami egyenletessé tudja tenni a fűtést az egész házban.
Mivel ezeken a radiátor bekötőkön nem szelepek vannak, hanem golyóscsapok, az meg áramlásszabályzásra nem való, ezért nálad ez kiesik.
De nem olyan nagy baj, hiszen a termofej megoldja a dolgot, lesznek hamarabb és később felmelegedő szobák, de ha a termosztát a leggyorsabban hűlő helyiségben van, akkor nem lesz gond ezzel.
Abba a szobába termofej sem kell, hogy ne akadjanak össze a radiátorral.
Szóval ha a termosztát a kislányod északi szobájába kerül, és ott nincs termofej akkor jó kell legyen a fűtés mindenhol.
Akkor nem zavarja a nejed a zizegése sem.
Amúgy a hagyományos termofej fokozatmentesen szabályoz és nincs hangja sem.
Mindettől függetlenül a feleséged egy idióta, pofozd fel, vagy válj el a fenébe.
Csak fennakadtam ezen a "nulla" dolgon, tehát mindegy, hogy 1-es szám az utolsó a termosztáton avagy sem, a hiszterézis nélküli, és a minimális terhelést is lekapcsoló gázszelep is bekapcsol a fagyvédelem miatt. :-)
Igazából nekem megfelel a fűtésünk, de a feleségem kikészít minden szezon elején. Onnan indultunk, hogy a hordozható termosztát szerinta arra van, hogy mindig magunkkal vigyük, hogy ha álltani kell, ott legyen. Ezért az esti TV-zésnél letette a kanapé mellé, a kb 150 cm-s radiátor mellé fél méterre. Majd csodálkozott, hogy a lakás nagy részében nincs meleg. Komolyan kellett vagy 1 év, hogy megértessem vele, hogy ha meleg helyen van az érzékelő és leáll kb 10 perc után a fűtés, akkor az vajon elég-e, hogy a távoli helyeken is jó idő legyen? Nagy nehezen felfogta, de óriási vitáink voltak. Mert ő bárhol van mindig a nappaliban van a termosztát, mert ott a helye. Ilyenkor jöttem a leghidegebb szoba elmélettel, hogy ott majd szabályoz ha oda tesszük, és ha a többi radiátorra termofejet teszünk, akkor ott sem lesz 30 fok. Hát ez hülyeség volt szerinte, mert ha ez így működne, akkor Így árulnák a radiátorokat, de mivel nem, ez csak marketing fogás, hogy eladják azokat, tehát ne költsünk erre sok ezer forintot. Na én letojtam és feltettem mindenhova, beálltottam nagy nehezen. Az északi szoba a kritikus, ahol kb 3 fokkal hidegebb van alapesetben, és ős a kislányunkkal ott alszik, és hát megfagyott ugye. Betettem oda a termosztátot, szerintem jó is volt, meleg lett. Egyszer csak megint jön, hogy nem tudja mi lett, de most meg hőség van, ez sem jó. Nézem mi van, hát a termofej letörve a földön hever. Ja, idegesített este, hogy zizeg és letörte. Király. Majd persze ettől a maximumon működött a radiátor, mert a termosztátot kitette a folyosóra már egy ideje, nem volt tehát semmi ami a szobában leszabályozon. A hideg folyosó pedig nyomta a fűtést és nem ehhez állítottam be. Ekkor megint elmondtam, hogy a fűtés egy kényes rendszer és a termosztát a lelke, nagyon nem mindegy, hogy hol van, pláne ha egy helyhez lett beálltva az összes többi. Ekkor jött, hogy szarul terveztzék, rosszul éptették a házat és a radiátorokat. Mondom nem, csak egyszerű fizika. Hát ne mondjam, hogy a termosztátnak egy kis szobában van a helye. Ok, átálltottam a rendszert, maradjon a folyosón a termosztát, az is elég hideg. Onnan áttettem a fejet a kisszobába és úgy ment le a múltkori szezon. Ma újabb vita. Megfagy. Nézem, már megint a jó meleg nappaliban van a termosztát. Azért nem teszi a folyosóra, mert akkor hőség lesz nála. Ekkor elmondtam, hogy már hiába kapcsolgat be a folyosó miatt a fűtés, a kisszobában a fej éjjelre 20 fokra szabályoz, ott nem lesz melegebb. Ekkor jött, hogy soha nem látott folyosón termosztátot és ott nem is kell, nem baj ha ott hideg van. Ekkor figyelmeztettem, hogy a folyosó északi fallal és a fűtetlen garázzsal határos, tehát ha ott hideg van, akkor hiába fűti be a mellette lévő kisszobát, a folyosó fala lehűti és akkor itt is, ott is hideg van. Na nehogy már a folyosót fűtsük! - válaszolta. És persze folyton minden szoba be van csukva, nehogy véletlenül összeérjenek a hőfokok, á véletelnül sem. Már az őrület határán vagyok és bár én a fűtéshez magához nem értek, de a fizikai elvekhez azért minimálisan konyítok, de vitázni valakivel, aki szerint egy fűtési rendszernél nem a fizika számít hanem, hogy mindig a kezénél legyen a termosztát, bárhol is van....nem is tudom. Még csak most kezdődik a fűtési szezon igazán, lesznek kemény hónapjaim és persze minden megfázást ilyenkor rám terhel, mert ő megmondta, hogy hol kell lenni a termosztátnak és azt is, hogy szar a rendszer.
De akkor azok a cikkek, amelyek azt mondják, hogy a víz arra áramlik, amerre könnyebb és ha a közeli radiátorok is teljesen nyitottak, akkor oda folyik, a távoliakba pedig már egy hűltebb víz megy...szóval ez csak marketing fogás? Ezek szerint a termofej nem úgy fojt le, mintha alul tekerném vagy a melegvíz elosztónál? Vagy ha pont úgy fojt, akkor minek a másik kettő lehetőség?
Maga a készülék idősebb, mert 2012-13 körül vettem, bemutató darab volt , kifutott széria. De előtte vegyes tüzeléssel fűtöttem, csak kb 2015-töl használom, amióta a fa ára fel a gáz meg le ment.
Technikai tanácsra lenne szükségem a saját gázkazánomhoz. Immergas victrix 12 kw x. Kb 3 éve használom. Nemég ( ma este ) voltam a kazánházban és ha állítol a kazán hőfok alapjelén össze vissza szaladgál az érték, meg lett mozgatva a tekerő többször is és nehezen meg lett a 36 fok. Sejtem ,hogy a potméter kontakt hibás , de 3 évesen????
Van valami javítási ötlet, elsőre nem akarom a panelt agyon forrasztgatni.
A radiátorok áramlási ellenállásához ne hasonlítsd a falfűtést. A radiátoron egy lehelettel is át lehet tolni a kellő mennyiséget, ugyanez nem érvényes a falfűtés jó hosszú és vékony csöveire. Lülön osztó szivattyú kéne.
Azok az új szivattyúk csalókák. Hajlandó maximális teljesítményen menni?
Egy ismerősöm beszerelt egy ilyen hiper szuper szivattyút kazánkörbe , ráírva az volt , hogy tud 3,5köbm szállítani, csak egy baj van azt nem írják rá , hogy ha kicsi a rendszer ellenállása nem teker, és 75W helyett ment 35W al. Persze a mennyiség kevés volt, viszont keveset fogyasztott-))))))) 1 hét kinlódás és találgatás után ki lett cserélve egy régebbi fokozatkapcsolós szivattyúra és az megoldotta a problémát. ( A szervíz elárulta 20 perc telefonos kérdezősködésem után , hogy mindegy mit választol akkor is figyelembe veszi az áramlási ellenállását a rendszernek ).
az összerakáshoz kaptam még egy menetes ellendarabot és kócot is
az viszont rémlik hogy az öreg szaki amikor rakosgatta az ilyen hasonló meneteket össze akkor fűrészlappal áthúzgálta a menetet....azt jelen esetben nekem is el kell végezni?
Be kell állítani hidegen, és felfűtve annyi amennyi, csak ne nyisson a vészszelep.
Földszintes házban 0.5bar előfeszítés, és 0.7-0.8bar rendszernyomás legyen hidegen.
Attól függ mekkora tágulási kell, hogy mennyi a víz a rendszerben.
Nálam 2500l körül van, ehhez kellett egy 300l-es tágulási.
Magas a ház, ezért 0.9bar az előfeszítés, 1.1bar a rendszernyomás hidegen.
Ha kicsi a tágulási jobban felmegy a nyomás.
Mivel csak a levegőt lehet összenyomni, a vizet nem, ezért mikor nálad elment a levegő, olyan volt mintha egy sokkal kisebb tágulási lenne a rendszerben, ezért ment fel nagyon a nyomás, és nyitott ki a szelep.
oké...csak nekem ez a 2 bar azért mérvadó mert pár hete amikor beindítottam a rendszert amit Én 1 bar-ra lőttem be hidegen....az melegen 70-80 fokon közelítette a 2.5 bar amit nem is igazán értettem, hogy miért ilyen magas
aztán pár napra rá be is ütött a baj mert elöntötte a víz a kazánházat mivel a biztonsági szelep kinyitott majd leengedett egy csomó vizet...ami benne maradt meg hirtelen felforrt 90 fok közelébe
vagy eleve túlfűtöttem a kazánt és azért következett be ez az egész
a tény, hogy a túlnyomástartályban a membrán az szét volt nyílva mintha a kígyó amit a hasán felvágtak egy éles szikével
az meg hab a tortán, hogy több szerelő ami után elmondtam a problémámat még csak nem is jelentkezett...:(
Nagyon úgy néz ki, hogy a hat kör úgy alakul, hogy 5 kör a padlófűtés és egy körön van mind a 6 radiátor. Ebben az esetben a radiátoron kell fojtani. Mint látható az ábrámon, mindkét cső a radiátor alján van. Talán a szemből a benti minden esetben az előremenő akkor ezeket a szelepeket kell visszafojtani? ( több helyen a visszatérő szelepet írják, hogy azt kell fojtani )
4.a kazánra rákötöm a vizet és pótolom a hiányzó mennyiséget, gondolom amikor tele lesz ezután elindul a pufferen található óra amit megvárok, hogy 0.8-0.9 értéket elérjen
5.légtelenítem a radiátorokat???...vagy ezt nem jól gondolom????
6.ellenőrzöm a nyomást a pufferen található órán ha csökkent visszaállítom 0.8-0.9 bar-ra
7.felfűtöm a rendszert.....(kérdés 70-80 fokon mekkora lehet az ideális nyomásérték???)
Szia! Arra a 15 centire tegyél magasról. 0,6-ra pumpáld fel (eressz le belőle) a tartályt még rákötés előtt, aztán a rendszernyomást állítsd 0,9 barra, ha már felszerelted. Ezek a hideg állapotra vonatkoznak, ha felfűtöd, akkor változni fog valamennyit, vagyis emelkedni fog.
Kb határozd meg, hogy a kazán aljához képest milyen magasan lehet a fűtésrendszer legmagasabb pontja. Egyszintes háznál 3, kétszintesnél 5, ha a lakótér padlójával egy szinten van a kazán.
Aztán ha 3 méter, akkor 3/10+0,3, ha 5 méter, akkor 5/10+0,3 (a 0,3-at csak úgy hozzáadják, lényegtelen, miért). Tehát még az udvaron van a tartályod, akkor állítsd be egy autós pumpa és egy autós nyomásmérő segítségével ( vagy hazafelé a benzinkúton).
Aztán szereld fel a tartályt, és a rendszert addig töltsd (és légtelenítsd, majd utánatöltsd), míg a a rendszer nyomásmérőjén annál két 3 tizeddel többet nem látsz.
Vagyis ha egyszintes a házad, akkor 0,9bar , ha kétszintes, akkor 1,2bar.
Aztán az első felfűtésnél figyelgesd, hogy ne menjen 2 bar fölé.
sikerült megkavarnod...most már semmit nem értek megint...tudom ez az én hibám...tettem fel képeket hátha így jobban el tudnátok magyarázni....:(....bocsánat az értetlenkedésért
A hidraulikus beszabályzással egyformára hozhatod a radiátorokat, de az egyes szobák hővesztesége és az oda felszerelt radiátor teljesítménye nem biztos hogy passzol egymáshoz.
Az aktuális hőigény az ott tartózkodók számával, használt gépekkel, sütés-főzéssel, teregetéssel, benapozottsággal is változik folyamatosan.
Tehát egyformán melegszenek a radiátoraid, de ettől még lesz szoba ami gyorsabban melegszik mint a többi.
A leghidegebb szobába kerüljön a termosztát, teljesen kinyitott termofejjel, ezt a szobát majd a termosztát tartja megfelelő hőfokon, a többi szobában meg a jól beállított termofej fogja megakadályozni a túlmelegedést.
Ez sokat segít! Most azt olvastam, hogy hagyjam a csudába a digitális termofejet, mert ha jól összehozom az egészet, akkor bárhova teszem a hordozható termosztátot, akkor így kb azonos meleg lesz a szobákban. Még valami: a radiátorokat csak ilyen 10-20 ezer forintos lézeres hőmérővel lehet pontosan mérni? nincs más megoldás?
Ha annyi köröd van ahány radiátorod akkor egyesével elzárva megtalálod melyik a melyik. Elég csak az előremenőt, a visszatérő maradhat nyitva. Ha megvan akkor a legkésőbb melegedőt hagyod nyitva, a többit elkezded zárni mondjuk egy-egy fordulatot.
A következő felfűtésnél megnézed hogy az utolsó előtti együtt melegszik-e az utolsóval, ha igen akkor már csak a maradék négyet zárod egy-egy fordulatot.
És így tovább.
A lényeg hogy a lehető legjobban ki legyenek nyitva, amíg van nyitott kör addig a szivattyúnak nem ártasz.
Ha jól rémlik 10-12 fordulat a teljes zárás, de hogy lineáris-e az átfolyás azt nem tudom.
Persze nem csak így lehet, hanem úgy is, hogy a legtávolabbit nyitva hagyod, a többit elzárod, és egyet addig nyitsz míg egyformák nem lesznek.
Ha az megvan akkor a következőt is ugyanígy hozzászabályzod.
A lényeg hogy egyesével apránként össze kell játszani.
A padlófűtésen állítottam, már tesztelem. De szeretném végre a radiátorokat is összehozni. Ugye a távolabbiak lassabban melegednek. Odáig eljutottam, hogy a közelebbieket le kell fojtanom. De hol?
Az egyes radiátorokat úgy látom 3 ( jobban mondva 4 ) helyen lehet szabályozni. Ezeket tettem ide fotóra, számozva.
A 3. ábrán digitális termofejeim vannak ( még nem tettem rá ), és itt csak azt tudom elérni, hogy a beállított hőfoknál leállítja a radiátort. De ettől még a közeliek hamarabb érik el, mint a távoliak. Tehát nem itt lesz én állításom. Szerintem az 1/2-es ábrán ugyanazt lehet állítani, mint a 4. ábrán. De javítsatok ki. Ugye ezek az előremenő és visszatérő szelepek. Elég csak az egyik helyen állítani tehát? ( vagy a 4. ábrán vagy az 1/2 ábrán? ). Az 1. ábrán gondolom azért van 6 pár cső, mert 6 radiátorom van. Nem tudom melyik kör melyik radiátoré. Ezt úgy derítsem ki, hogy elzárok mindig egy kört? ( de párban? piros és kék is egyszerre vagy elég csak a piros előremenő? ). És ha itt megvannak a radiátorok, akkor a legtávolabbi teljesen kicsavar? ( piros és kék is ugyanannyira kicsavarva? vagy csak a piros? ) Ahogy közeledek a kazánhoz, úgy fojtok egyre jobban? Ha pl ezek a tekerők 10-szer fordulnak el a kezdő és a végpont között, akkor 5 csavarás éppen felére fojt? Ezt folyamatos tesztelés árán tudom kitapasztalni, vagy van egy akkora fojtás, amekkoránál ne legyen már nagyobb? Tehát a legközelebbi is félig legyen csak fojtva és ne jobban? VAgy nem károsodik semmi bármekkora fojtástól? Bocsi, ha zavaros, de tökre nem értek hozzá. Időm van, és ha itt segítséget kapok, akkor talán ki tudom tapasztalni, mire jönnek a nagyobb hidegek. KÖSZI
mellette egy puffer ami vagy 2.5 méter magas kb 1500 liter
(ebből jön ki egy cső ami kb 2 méteren lehet és ez köti össze a tágulási tartállyal, a kettő közt van egy csap is amit jelenleg elzártam)
az mellett egy tágulási tartály 80cm ami 150 literes, (a cső ami a puffer felől jön az felülről csatlakozik bele)
ezek libasorban egymás mellett állnak
(van még 10 fűtőtestem+ a csövezés)
"A légoldal előfeszítését úgy, ahogy most leszerelted a vízoldalról kell elvégezni."
Ebből sajnos semmit nem értek.....:(...pék vagyok...:)
Leírom ahogy Én látom.
Szóval a puffer össze volt kötve tágulási tartállyal amin volt egy csap.
Ezt a csapot elzártam és lekötöttem a tágulási tartályt ami teljesen tele volt vízzel.
Lecsavartam a tágulási tartály tetejét amit 6 csavar fogott.
Mivel mozdítani se bírtam leszívtam a vizet egy slaggal majd kivágtam az udvarra.
Két lehetőségem volt vagy veszek bele egy membránt (ami nem volt azaz rendelni kell) vagy megveszem az új tágulási tartályt ami teljesen ugyanolyan mint a régi.
Mivel lassan 1 hete nincs fűtésünk kínomba megvettem az új tartályt.
Most értem vele haza.
Holnap feltömítem és visszateszem a helyére.
És akkor el leszek megint akadva...:(
Én ezt így gondolom véghezvinni miután összekötöttem a puffert a tágulási tartállyal:
1.Oké..gondolom megnyitom azt a csapot ami összeköti a puffert és a tágulási tartályt.
2.Felhelyezem a slagot a kazánra és pótolom a vizet.
3.Gondolom ha megtelik és a pufferen lévő óra eléri az 1 bar-t abbahagyom a feltöltést.
4.A radiátorokat légtelenítem.
5.Megnézem, hogy mennyire esett le a rendszerbe a nyomás ha sokat vesztett megint megnyitom a slagot és újra elérem az 1 bar-t.
7.elkezdem felfűteni a kazánt.
Ám itt jön a képben amit te írtál azaz:
"A légoldal előfeszítését úgy, ahogy most leszerelted a vízoldalról kell elvégezni."
Ezt tökre nem értem...:(
(A boltban azt mondták, hogy a tágulási tartállyal nincs dolgom mert az gyárilag be van lőve...????!!!)
Bocs, hogy ilyen körülményesen írom le de nem vagyok szakember.....de segítségem sincs...több megkeresett szerelő le se szar már egy hete.....:(
Mennyi most egy keringető szivattyú fogyasztása átlagosan ?
Az imént néztem, hogy a régi házamban a 15 éve hibátlanul működő GRUNDFOS 25-50 180-as fogyasztása 35-50W és kb. 300 liter vizet keringet a rendszerben, míg az új házban lévő FERRO 0301W fogyasztása 135-245W.
A szünetmentes miatt kezdtem el nézegetni, de tényleg ennyit változott a szakma 15 év alatt ?
4. Gázszerelő: ez nem lehet akárki, mivel a kazán forgalmazója által jóváhagyott szakembert kell találni. Ez ma már nem csak a garancia miatt fontos, hanem törvényileg is kötelező. Ez is szűkíti a kínálatot és versenyt a piacon. Így aztán a gázszerelők 100-300 ezer forintot is elkérhetnek, különösen Budapesten nem ritka az irreális árazás.
Nem így van. A gázszerelő bárki lehet akinek erre jogosultsága van, Viszont van az un. készülék üzembehelyező, akit tényleg a gyártó/forgalmazó jelöl ki, de az csak a végén "pecsétel", néha beszabályoz… habár egy jó gázszerelő azt már előtte megteszi. Így az üzembehelyező csak pecsétel és hogy neve is legyen a gyereknek, elhadar valami tájékoztatást.
Úgy hogy az sem igaz amit a cikk vége felé ír hogy külön kell minden szereplővel megállapodni.
nem állapodjon meg egy rutinos gázszerlővel aki mindent intéz és így lesz az ő nagyjából reális díja úgy a 100 -300 között pl. 200 eft.
"Már az megnehezíti az egyszerű állampolgár dolgát, hogy több szereplő bevonására lesz szükség, és nekik – illetve a tárgyak esetén értük – mind jelentős pénzeket kell fizetni.
Gáztervező: megtervezi a cserét, ez nagyjából 100 ezer forintba kerül.
Gázművek: le kell adni nekik a terveket, jóvá kell hagyatni, ezért is fizetni kell néhány tízezret.
Kéményseprők: az előzetes és utólagos ellenőrzés szintén néhány tízezer forintba kerül.
Gázszerelő: ez nem lehet akárki, mivel a kazán forgalmazója által jóváhagyott szakembert kell találni. Ez ma már nem csak a garancia miatt fontos, hanem törvényileg is kötelező. Ez is szűkíti a kínálatot és versenyt a piacon. Így aztán a gázszerelők 100-300 ezer forintot is elkérhetnek, különösen Budapesten nem ritka az irreális árazás.
Kéményes: a kéményt a legtöbb esetben cserélni kell, ez szintenként 100-200 ezer forintba kerülhet.
Készülék: 250-300 ezer forint a legolcsóbb készülékek ára.
Fűtési rendszer: bár ez nem kötelező, a korábbi radiátorok és csövek helyett szükség lehet a modern kazánokhoz alkalmazkodó rendszerre, ami már 1-2 millió forintos tétel.
Összességében ma egy kazáncserét nem lehet igazán 700 ezer – 1 millió forint alatt megúszni, különösen akkor...…"
Sikerült kikopízni , így eccerűbb az elemzés.
Az 1 tétel legyen mondjuk 50 eft,
a 2. tételért szerintem nem kell fizetni, tény hogy le kell adni ,
3. tétel hát ha valaki nem tudja mit kell csinálni akkor nyilván kell előzetes is, de mint említettem az 5 tételben olyan kémény bélelőt kell felfogadni aki tudja mi kell és intézi az ellenőrzést is , így az nem 10 -200 hanem 300 - talán 400 lesz,
a 6. tétel legyen inkább 400 eft.
7 tétel. hát cseréről van szó és nem kiépítésről.
Így ha ezt összeadom az (mondjuk egy 60 erft -os kéményseprői díjjal és a nem említett üzembehelyezői díjjal - 35 eft) és a kihagyott 4. gáz
szerelő… főszervezői 100eft -os díjjal is csak 1 milla 50 eft és nem a hangzatos felvezetőben említett :
" legálisan fél év és 3 miillió, de okosban megoldjuk azonnal "
hátha valaki (nagyjából) hasonló paraméterekkel tud kis közelítőt mondani...
Vettünk egy házat, kazánja 15 éves (a ház is) Termomax Amica PAB 3 24kw-os, kombi kazán. Elég sokat rakoncátlankodik, épp várom hogy a héten jöjjön a szerelő, valami a gyújtással nem OK. Van, hogy szikráztat 20-szor, s csak 21-re indul el, van hogy rögtön, van hogy nem indul -> reset, majd újra. De hát ki akar a kazán mellett ülni :) és persze azért ez nem normális.
Szóval a lényeg tervezném a cserét. Kondenzációs kazánra persze. Kémény bélelést már vásárláskor megnézte egy szerelő, az tud működni. Szóval ami kérdés, hogy volt-e esetleg valaki, aki mostanában hasonló cserét végzett, s mik a tapasztalatok, mire érdemes odafigyelni?
(Mindezt a XXII. kerületben lenne, szóval budapesti tapasztalat előnyben:) )
Tehát pl. a terv : az nem 100 eft, talán még új gázhálózatnál se kell ennyi. Mi van itt : egy régi helyére csatlakozik egy új készülék pl. azzal a hollandi kötéssel.
Kémény seprők tény, hogy szemetek, néha próbálják az un. előzetes és utólagos ellenőrzést bedobni, de pl. én azzal hajtottam el, hogy a kémény bélelőnek tudnia kell mit kell csinálni.
A gázszerelő , hát itt nincs újhálózat, mint írtam általában ugyan arra a vezetékre csatlakozik ugyan azzal a hollandival. Jó legyen tömítés csere.
Viszont a kémény kiépítésnél nagyon keveset mondott 100 - 200 az inkább 300 -400 eft.
Fűtési rendszer : hát ha kell újat építeni akkor is inkább az 1 milla és nem a két milla. De általában nem kell. Ennek ellenére tényleg nem egyszerű a csere, főleg macerás lesz az emeletes társasházakban.
Az egyik szomszédom másfélhónapja cseréltetett kazánt … kondisra 850 eft volt cak -pak.
Tételesen nem kérdeztem, de a fűtési rendszere, ami még régi kb. 40 éves etázs, nem lett cserélve.
Mondjuk a kazán max. 400 eft, a maradék 450 -en osztozik a gázszerelő, a kénybélelő és a kéményseprő.
Olyan cső a csőben fekete műa a kémény rendszere, kb. 4m a becsatlakozástól... ide ,nyilván a kémény seprők tetettek fel olyan horganyzott lépcsőt csak, egy fok pont a kémény mellet.
Tény hogy a gázos volt a fő karmester, az mozgatott mindent.
Hogy a 450 eft a három szereplő hogyan osztozott nem tudom. Ja volt még egy 4. szereplő az un. üzembehelyező.... ez a cikk azt se említette.
Tény hogy nagyon drága, de azért hatásvadász ne legyen az aki ilyent ír.
Mondjuk visszatérni a fára se könnyű... bent a városban pedig egyszerűen lehetetlen.
Szia, köszönöm a választ. A szivattyú pontos típusa Alpha2 25-60 180, legnagyobb fokozatban megy (manuál III). Radiátorokat lehet fojtani, némelyik volt eddig is. De ha mindet félig elzárom akkor sincs 1 liter/perc átfolyási sebesség az egyes körökön, épp hogy csak csordogál valami. Ha jól tudom 2-3 között kellene lennie ideális esetben. Egyébként a radiátorokhoz elég volt eddig a kisebb fokozat is, igazad lehet a kisebb ellenállással, hiába megy nagyobb fokozaton a szivattyú, csak a radiátorokba tol többet. A falfűtéskörökben közel 300 méter 10es cső van, számszerűen nem tudom az ellenállását. A radiátoros rész még békebeli hegeszetett acélcső, tippre a falnak 1 nagyságrenddel nagyobb az ellenállása.
Szóval nem teljesen hülye ötlet közvetlenül az osztó elé tenni még egy szivattyút? Azt még egyszerű is lenne +1 szobatermosztáttal ott fent kapcsolgatni ahelyett hogy az alsó szint termosztátja kapcsolja az egészet egyben.
Radiátorokat nem lehet fojtani? Csak teljesen elzárt/nyitott állásuk lehet?
nem ismert a szivattyú pontos típusa, se a körök ellenállása, de lehet, hogy csak könnyebb utat választva megy a radiátorok felé a víz, és ott túl sok kering, a falban meg kevés.
Ha lehet meg kéne próbálni, hogy az összes radiátornál csökkentsd az átfolyás mennyiségét, de ne zárd el. Sima szelepnél hallani lehet amikor elkezd "süvíteni" a víz, csak nehéz eltalálni, főleg ha sok radiátort kell így kezelni (mire a végére érsz, amit az elején állítottál be az már nem jó).
Ilyenkor ha megy víz a a falfűtésbe, és a radiátorok se hűlnek ki, akkor elég lehet a jelenlegi a szivattyú, de a radiátoros ágakra kéne valami szabályozó szelep.
De az is lehet, hogy a egyszerűbb a fal köröket külön szivattyúval megtámogatni fent, és akár takarékosabb is lehet a rendszer, de ez a konkrét rendszertől függ.
Annak nem nagy a valószínűsége, hogy lent ideális lenne bővíteni.
ui.: a szivattyú manuális max fokozatban megy? (adaptív automata módban lehet nem ismeri fel mi a teendője)
Azt elfelejtettem hozzátenni hogy alacsony hőmérsékletű radiátorokkal megy a rendszer, nem a 80 fokos vizet küldjük a falra, nem kell 2 kör különböző hőmérsékletű vízzel.
Sziasztok, egy kis segítséget kérnék én is. A fűtésem egy puffertartályra dolgozó vegyeskazán a szuterénben, innen egy Grundfos 25-60 nyomja fel a vizet egy függőleges felszállóba a lakószintre, ahol jobbra-balra legágazva van rajta 7 db radiátor. Ez így működött évek óta gond nélkül.
Most a tetőteret beépítettük, falfűtést kapott, 6 körös osztó-gyűjtővel ami közvetlenül a függőleges felszálló végére lett rárakva. Úgy tűnik hogy gyenge a szivattyú ennyi cucchoz, ha a radiátorok nyitva vannak akkor szinte nulla a keringés az osztó-gyűtő köreiben. 1.5 bar nyomás van az osztónál, rendesen légtelenítve lett. Ha elzárok 4-5 radiátort akkor megindul a keringés, de egyszerre nem bírja őket.
Mi lenne itt a jó megoldás?
- rakjunk még egy szivattyút közvetlenül az osztó-gyűjtő elé a tetőtérben?
- cseréljük ki a 25-60-ast egy nagyobbra?
- esetleg párhuzamosan rakjunk mellé még egyet ott lent?
A képen látható gázszeleppel azt tapaszom, hogy nem kattan. Próbakor 15°C volt a szobában, de nem hiszem, hogy ez befolyásolná, ugyanis a főégő kialszik, ha teljesen letekerem a termosztátot, így hiszterézis viszont nincsen. Ha jól sejtem, minden létező gázszelepnek határozott ki- és bekapcsolással kell működnie, hogy legyen hiszterézise?
Ez gázszelep hiba?
Javítandó, vagy nem veszélyes így használni? A túl alacsony lángmagasság nem fog megnövekedett CO szintes égésterméket eredményezni?
Ősszel eljött és beüzemelte, sajnos tavasszal elköltözött az öreg.
Ezért pár hete fogtam a slagot rászereltem a kazánra és feltöltöttem a puffer órája szerint 1bar lett mert alig volt a rendszerbe 0.2.
(Viszont nem zártam el más csapokat nem is tudom, hogy szabad lett volna így feltölteni.Pl:a tágulási tartályt lehet el kellett volna zárni?)
Az észrevettem ha felfűtöm a kazánt és a puffert olyan 70-80 fokra akkor majdnem 2.5 bar nyomás lesz a rendszerbe.
De más baja nem volt.
Aztán pár napja nagyon megraktam a kazánt és baj lett.
Bementem a kazánházba és ömlött a víz a biztonsági szelepen (2.5bar).
a kazán vagy 120 fokon, a víz fent kb 90fok a lenti órán kb 80fok.
Eloltottam a tüzet a kazánba.
Másnapig vártam, hogy lehűljön a víz a pufferba.
A kazánon keresztül feltöltöttem a vizet (se nem zártam el máshol se nem nyitottam ki semmit) ami megint 1bar lett.
(A puffer tetején egy automata légtelenítő van ami sziszegett egy darabig meg van egy másik is a csöveken az is egy ideig majd elhalkultak.)
Elindítottam a fűtést viszont ezután megnéztem és nem melegedtek a radiátorok amire beugrott, hogy kis öreg légtelenítette azokat.
Ezt megtettem és "beindultak" a radiátorok.
Viszont a nyomás eltűnt a rendszerből.(Gondolom a radiátor légtelenítése miatt.)
Egy kicsit megint töltöttem rá.
Viszont 1 óra múlva megint eltűnt a nyomás a rendszerből.
Ekkor rájöttem, hogy a biztonsági szelep halványan szivárog.
Ezt ideiglenesen egy csavarral lezártam.
Megint rátöltöttem, hogy 1bar legyen a rendszerbe.
Vártam vele....nos így egy éjszaka alatt, de megint eltűnt a nyomás.
Nem látnám, hogy bárhol máshol szivárog.
Aztán ma megnéztem a tágulási tartályt...megtaláltam egy motorszelepet rajta amit megnyomtam és folyik a víz.(azt gondoltam itt levegőnek kellene lenni...szóval megakadtam.)
Ok.
Lecserélem a hibás biztonsági szelepet.
De ezután milyen irányban menjek?
A tágulási tartályt gondolom fel kell pumpálni valahány bar-ra...de ott meg a szelepen víz folyik....:(
Attól, hogy ilyen bu...i alakja van, még lehet hidroválltó. A zártszelvényből készült osztó-gyűjtőknél egy 20 mm-es furat tölti be ezt a funkciót a két összehegeszetett test között...lehet a tiédbe is így van. Egyszerű kipróbálni, elindítod a kazánt és a szivattyúját, a lakásköri szivattyúkat kikalcsolod. Ha az álló szivattyúkon áttol a kazánszivattyú, akkor nincs benne hidrováltó.
A padlófűtés hőmérsékletét akarom emelni. Lefotóztam, ahol lehet állítani fokokat, itt vannak, odaírva, hogy most mi mennyin áll. Elmagyarázná valaki, hogy amúgy ezek az órák mit mérnek és FŐKÉNT AZT, hogy miket állítsak, hogy melegebb legyen a padló ( gyerekek prüszkölnek folyton ). Köszi
Akkor a kazán kevés vagy nem megfelelő hőmérsékletű meleg vizet tol a hidrováltóba. Az nem kérdés, hogy a kazán előremenője meleg de vajon 55 fokra állított kazánnál milyen a visszatérő? És vajon a kazán kapcsolgat-e?
A gond az, hogy ha 55 fokra állított kazántermosztát mellett nem kapcsolgat a kazán akkor valószínűleg már ennél a szivattyú sebességnél sem képes elérni az 55 fokot, ami arra utal, hogy annak a kazánnak a teljesítménye ehhez a házhoz kevés lesz.
Aki egy régi kazánra rákölt 200 ezret verje le a gázszerelőjén. Nem szakember az , aki nem tudja megállapítani, érdemes e javítani, vagy csere.
Én nem javítok gázkazánt, soha nem is javítottam, hozzám szerelő jár. Persze olyan, aki ért is hozzá.
Gyakorlatilag akinek van egy jól működő régi akár nyílt, akár zárt égésterű kazánja, azért felesleges kicserélni, hogy mennyit takarít meg. Mire a megtakarításból bejönne a kazáncsere ára, addigra vehet új kazánt. Mert a mostani kazánok élettartama 10 év.
Én csak azért cseréltem gázkazánt, mert unatkoztam, és nem tudtam mit kezdeni a pénzemmel :)))
Nem a szivattyún kell légteleníteni, hanem a végpontokon. pl radiátor végén.
Zárd el azt a kört ami normálisan működik, és csak azt a szivattyút erőltesd ami szárazon fut, majd engedd ki a legfelső radiátorokon a levegőt, de közben valakinek után tölteni is kell a rendszert. Szóval ez nem egy emberes mutatvány.
Előfordul, hogy a radiátorból egy csomó víz folyik ki mielőtt légtelenedne, mert a levegőnek oda kell érnie.
Ezt annak kellett volna megcsinálnia aki átmosta neked a rendszert!
"Azért biztos nem cserélek le egy jól működő kazánt, mert egy gázszerelő azt mondta, hogy legyen munkája."
Neked ez a fixa ideálod. A beszűkült látótereddel...
Az a helyzet hogy a gázkészülék szerelők keresnek nem keveset egy egy karbantartás vagy javítás alkalmával.
Nem egy olyan esettel találkoztam, hogy a régi készülékre ráköltött már egy szezon alatt az ember 150-200e ft-ot és nem lett jó. Csak ezután lett elege, és bedurrant az agya, hogy akkor csere! És a fejét verte a falba, hogy nem ezzel kezdte inkább.
Én egy cserével nem keresek százezreket, és hidd el van nekem munkám ezen felül is nem kevés, lévén hogy az egész épületgépészetet lefedem, a hőszivattyútól a gázkazánig. De egyet nem csinálok! Nem javítok, és nem tartok karban kazánt.
Több pénz van benne az biztos, de:
1. Nekem nincs gyomrom az embereket lerántani.
2. Túl sok a "kudarc" a javítás szempontjából, amit nem viselek el.
3. Adott esetben túl sok időt emészt fel egy hiba megállapítás, és elpattanna az idegszálam.
4. Nem én szeretnék az lenni aki megállapítja, és kimondja hogy cserélni kell.
Neked nem kell hívni senkit, hogy megjavítsa vagy karbantartsa, mert odamész a kazánhoz és megteszed.
Van egy kétszintes csalàdi hàz,melyet kèt generáció lakik,így a fűtèst bár egy kazán látja el,de van a rendszerben egy hidraulikus váltó ès szintenként egy-egy külön keringető szivattyu (Wilo Yonos Pico).
Tegnap le lett ürítve a rendszer átmosás miatt,majd újra feltöltve.Légtelenítettem amennyire tudtam (nem vagyok szakember), de az alsó lakás szivattyúja a világèrt sem akar dolgozni.Az eddigi teljesítmèny töredèkèvel kapcsol be ès gyakorlatilag el sem indítja a kazánban a fűtèst,olyan alacsony a szívóhatása.
Majd 2-3 perc elteltével elkezd villogni rajta at E11 hibakód,ami a szárazonfutást jelenti.Van a szivattyún egy automatikus lègtelenítő program amit többször lefuttattam már,szinte az egèsz rendszert újratöltöttem,de semmi.A szivattyú felett van egy manuális légtelenítő csavar,de az csak helyben forog,nem lehet kitekerni.
Van valakinek ötlete,hogy ezt mi okozhatja?
Természetesen próbáltam szakit hívni,de hétvége lévén nem egyszerű,viszont így egy napja nincs fűtés az alsó lakásban.
Ha a két lakásköri szivattyú több vizet akar keringetni, mint a kazáné, akkor mindenképp hidegebb lesz a lakásköri előremenő. A kazánköri szivattyún hallatszik is, hogy erősebben nyomja, ha átkapcsolod?
Ez öreg termo öv kazánom van, 55 fokra van állítva. A gázszerelő szerint nem szabad feljebb tekerni, de ahogy írtam, a hidrováltóig forró a cső. Utána nem optimális valami.
Az a kérdés, hogy ezzel a langyos vízzel megvan-e a kívánt hőfok, ha igen akkor nem gond, jól van beállítva. Ha a forró test sugárzó hője hiányzik akkor Neked kell egy cserépkályha :-)
Ha nem fűti ki akkor a kazán teljesítményét kell feljebb venni, addig érdemes felfelé tolni amíg a kazán visszatérője nem lesz túl meleg ha a kazán kondenzációs. Illetve nem kezd el a kazán kapcsolgatni ...
Akkor ott a hiba. A kazánét állítsd 2-esre, ha úgy sem az igazik akkor 3-asra. De próbáld meg, hogy a lakás felé menők 1-esen át tudják-e forgatni rendesen a vizet, és akkor a kazáné elég 2-esen. Áramfogyasztás szempontjából nem mindegy.