én is magamra vettem, mert problémával küszködő anyukák, akik tanácsot kértek, aztán adtam nekik, azok néha megsértődtek, hogy lenézem a tápszeres táplálást. pedig nem erről van szó. néha komolyan nem értem, hogy értelmes emberek olyan alapvető egyszerű összefüggéseket nem képesek megérteni, hogy minél többet szoptatsz, annál több lesz a tej. aszongya, neki x időben kevesebb a teje. ezért ad pótlást. és ez egyre rosszabb. ne mondjam tehát, hogy ne adjon pótlást, mert azzal nincs előrébb, mert ugye kevesebb a teje, ergo a gyerek éhen hal. nem érti, hogy ha pótlást ad, akkor azzal azt üzeni a szervezetének, hogy nem kell még ennyi sem!!! mi ezen olyan bonyolult?
"és annak is igaza van, aki ezt nem akarja vállalni, és inkább ad neki vizet, tápszert, teát, akármit. Hadd táplálja mindenki a sajt belátása szerint a saját gyerekét, és hadd ne kelljen emiatt bárkinek is magyarázkodnia!"
nem kell magyarázkodnia, de azt meg kell értenie, hogy így akkor problémái lesznek. és ezen nem kell csodálkozni. és nem arra kell haragudni, aki azt mondja, hogy ha szoptatni is akar, akkor ezt ne így. nem megy egyszerre a kettő - mármint mindig, mert van, akinél az ilyesmi egyáltalán nem kavar be. de a többségnél igen.
gyerekeim unokatesója "kissé" el van hízlalva, jajjszegénygyerek egyen már valamit alapon. most meg azért sajnálják, mert túlsúlyos. fogyóznia kéne. anyja próbálkozik is, de ad neki csokit, mert jajjszegénygyerek. namost itt sem megy a kettő együtt, a szülőnek be kéne látnia, hogy elb...ta. vagyis hát vállalta a kockázatot, most mit csodálkozik. persze az ilyenbe már nem szól bele az ember, max csendben sajnálja a gyereket.
Nem zaklattad föl! Láttam, elég sok topicba bele-bele szólsz 1-2 írásoddal...
"elmondtam a véleményemet az egész szoptatás témakörről"
Én is átmehetek a tápszeres topicba, és elmondhatom a véleményemet a tápszerezés témakörről? Jó sok megsértődés lenne... Hiszen szegény anyukák...
"Ha te nem tartozol a lesajnálók körébe, miért veszed magadra?"
Nem csak magamra vettem, hanem az egész topicra. Itt még soha senki nem mondott egy rossz szót sem a tápszerezésről. Ha legalább véletlenül visszaolvasnál egy kicsit...
"Én a hivatalos álláspontot próbáltam meg megkérdőjelezni"
Na, itt álljon meg a menet!
Ha megfordítottad volna valaha a tápszeres dobozt, és elolvastad volna az adagolás, összetétel, stb alatti mondatot: "Az anyatej a csecsemő legjobb tápláléka 1/2 éves koráig." Vagy ez Téged ott is zavart???
A tápszer életmentő dolog, ha nincs anyatej, éhen halna a baba. De ez soha nem lesz ajánlott az anyatejjel szemben! Ezt egyik tápszerező anyuka sem várhatja!
Talán Alice írta, hogy a szoptatás egy igen kis szelete egy baba (gyerek) felnevelésének. Akkor miért rágod még mindig magadat ezen? Örülj, hogy a babáid kaptak tápszert, és nem haltak éhen helyette! Élnek, egészségesek, Te boldog vagy. Akkor mi a baj? Hidd el, ettől függetlenül A SZOPTATÁS A TERMÉSZETES TÁPLÁLÁSA A BABÁKNAK! A tápszer csak próbál hasonlítani az anyatejre, de nem ugyan az! (Ahogy még nincs tökéletes művér, -szív, -bőr sem...)
Csak kitört belőlem, arra, hogy sokan próbálják a túlhajszoltsággal és az alulfizetettséggel mqagyarázni a csecsemősök inkompetenciáját, apátiáját és hozzá nem értését.
Itt *** az "átlagos szülés" arról szól, hogy bedugnak egy szobába, x másik anyuka mellé, és 3 óránként hordják ki a babádat szoptatni, ivéve éjjel 3 kor (kíváncsi vagyok, hogy ilyenkor, ha felsír a pici, vajon mit kap enni??!?)
Itt a városban kiveheted az alapítványi szobát napi 6000 ft-ért. Ott kikérhetzed a csecsemőt, és ott gondozhatod, tisztába teheted, elláthatod DE.
A csecsemős nővéreknek IGENIS segíteni kell a szoptatásban is, hiszen az anyuka, szegénym honnan tudná, hogyan is kell szoptatni. Nem baj, ha nincs tej. Honnan lenne az első napokban, de a technikát például segíthetne megtanítani. Arról pedig ne feledkezzünk el, hogy azon a bizonyos, aláírt papiron, amin az anya felelősséget vállal, ha kikéri a csecsemőjét is ott van, hogy az "ÁTLAGOS ÁPOLÁSON ÉS GONDOZÁSON ÉS SÜRGŐSSÉGET IGÉNYLŐ BEAVATKOZÁSOKON KÍVÜL"...
de nem is szóltam..mert akkor ide nem illő vitát kezdeményezhetnénk a Magyar Egészségügyről.
Most mire írtad ezt a sok nemet? Az általad leírt csecsemősök NEM TETTÉK A DOLGUKAT. Mint írtam, a rájuk bízott csecsemőket el kell látniuk: pelenkázni, fürdetni, kenegetni, sebeiket ápolni, ha sírnak az éhségtől, megetetni vagy megitatni. Én csak azt írtam, hogy nem az a fő dolguk, hogy a rooming in-es anyukákat gondozzák - nekik kérésre tanácsokat adhatnak, vagy megmutathatják, hogy mit hogyan kell csinálni. Végülis a rooming in azért van, hogy az anya lássa el a csecsemőjét.
Elnézést kérek, de OFF leszek. Csak Arszon egyik bekezdésére szeretnék reagálni.
"Én meg azt gondolom, hogy ennél is az a fontosabb, hogy a gyerek egészséges legyen. És, ha a legkisebb gyanú is felmerül, hogy a gyereknek baja lesz, inkább vágjanak. Mi, az elsővel megjártuk a gyerek neurológiát, mert vakuummal szültem és elküldtek. Na, amit ott láttam, nem kívánom senkinek. És az ott dolgozó orvos azt mondta, hogy minden szülészeti konferencián elmondják, hogy még mindig kevés a császár. Mert a gyerekek többsége azért kerül hozzájuk, mert a szülészek és az anyukák erőltetik a hüvelyi szülést. Úgyhogy ez is nézőpont kérdése."
Nem kétlem, hogy ezt mondta az orvos, de az azért érdekes, hogy már jó ideje ott tartunk, hogy a császárok aránya emelkedik, és mégsem csökken az oxigénhiányos állapottal született babák száma. Nem biztos, hogy a császár a megoldás. Rákóczi professzor ezt több helyen is leírta. Szakmai és nem szakmai fórumokon is nyilatkozott erről. A lényege a dolognak: "A császármetszések emelkedésével annak ellenére, hogy elvégzésüket legtöbbször azzal indokolják, hogy a magzatot az oxigénhiány miatt ne érje agykárosodás 1970-től 2006-ig a magzati agykárosodás semmit nem változott, vagyis semmit nem értünk el ebben a vonatkozásban." Ha megtalálom a cikket, akkor bepötyögöm. De a lényege még az volt, hogy az oxigénhiányos állapotoknak csak egy nagyon kicsi része van, ami a szülés miatt/alatt alakul ki. És már csak azért sem hiszem, hogy a császár az üdvözítő megoldás, mert olyan vannak olyan országok, ahol jóval kisebb a császárarány és mégsem rosszabbak a perinatális morbiditási és mortalitási mutatóik.
"Ha az anyuka rooming -in szobát kér, akkor feltételezhető, hogy tudja mit kell csinálnia a babájával, emiatt sem figyelnek rá túl sokat."
Elvben (is) a rooming-in szoba egyik előnye, hogy már a kórházban megtanulhatják az anyukák a kisbaba gondozását, így nem érzik magukat annyira elveszettnek pl. egy első babával sem hazamenetelkor. Ehhez persze az kell(ene), hogy legyen ott valaki, akitől tanulni lehet, aki segít. A gyakorlatban ez legtöbbször egy tapasztaltabb anyuka, de elvben ez a személyzet, a csecsemősök feladata.
A csecsemősnek az a dolga, hogy birkatürelemmel és kedvességgel ápolja, óvja, védje és gondozza azokat a csöppségeket, akiért felelős. Tisztába tegye, megmosdassa, ha kell, kenegesse, vigyázzon rá. Ha kevés pénzért. hát kevés pénzért. A világon semmi sem kötelező! Igenis, érezzen kötelességtudatot, és legyen felelőssége. Ha nem tetszik, ne csinálja, inkább, mintsem ártson a babáknak valamivel. Mondom én ezt, akinek nagyon rossz tapasztalatai voltak a csecsemősökkel. Mi nem roomingos kórházban voltunk, 3 óránként hozták a babákat etetni, állítólag úgy, hogy előtte pl tisztába tették. Na a kórházban l***-ba pelenkázták, mi bevittünk pelust, mivel vagy 2x nyakig kakisan hozták ki, átpellenkáztuk p***be, mire 3 óra múlva, kihozták nyakig már elnézést, szarosan, a mi általunk átpellenkázott papmersben. Én láttam, hogyan szedték le arról a kis kocsiról a babát, amin úgy hordták őket szoptani, mint a kenyereket a pékségben. Megfogták a grabancánál, és éppen az utolsó pillanatban tartottak a pici fejük alá. Egyszer amikor a kicsit kihozták, a pelus beleragadt a köldökébe, mire mi kértük, hogy csináljanak valamit, a nővérke felháborodva kérdezte meg, ápoljuk le? Másrészről, m iköldökgombával mentünk haza, az egyik ismerősöm herpesszel a csecsemőosztályról. Arról, hogy rutinból tápszereznek, pedig ne is beszéljünk. Másrészről, a segítség a szoptatáshoz. Minket császároztak és ugye, körülményesebb volt a szoptatás az első napokban. A csecsemős behozta a picit és kérdezte, segítsen-e, választ meg sem várta, hanem a bagós kezével úgy megcsavarta a kedvesem mellbimbóját, hogy az a csillagokat látta. Ja igen, és hogy a gyereket egy időben hozzák a kismamáknak az ebéddel? Eldönthetik, esznek, vagy szoptatnak, az pedig már csak hab a tortán, hogy frissen császározott kismama mellé lerakták a babát, mivel az anyuka aludt. Amikor felkelt, szegény azt sem tudta, hol van, és ha leesik? vagy valami történik vele? Én egészségügyben dolgozom 10 éve, eléggé tudom, hogy mennek a dolgok, és ez nagyon elkeserítő. Igenis, nem így kellene mennie!
És akkor ez az az intenzív, ahol "elég nagy hangsúlyt fordítottak arra, hogy az anyukák szoptassanak"??? - Én úgy láttam, de hát ez is szubjektív megítélés :) Azok, akik 1 gyerekkel voltak bent, könnyebb helyzetben voltak annyival, hogy dupla annyi idejük volt próbálkozni. Az a 10 perc, amivel korábban mehettem nem jelentett sokat, hogy 3-as ikrekkel hogyan oldható meg azt elképzelni sem tudom :) Többen voltunk ott ikrekkel, az egyik anyuka nagyon ügyes volt, de az egyik gyerek nem nagyon akart szopni és neki sem tengett túl a tejmennyiség. Egy másik anyukából dőlt a tej, de a babák így sem tudtak mit kezdeni a mellel, a harmadik anyukának meg semmi problémája nem volt a szoptatással, ki érti ezt? :) A kórházi személyzetre én nem mondhattam rosszat, mert tényleg a szoptatást forszírozták, mellszívót biztosítottak, kérdezni is lehetett (válasz is jött) meg ilyenek és én tényleg nem vártam, hogy karácsonyi ünnepek idején, kisebb létszámú dolgozó mellett valaki az egész etetési idő alatt velem foglalkozzon. Nyilván nekik is adott a napirendjük és meg kell oldani x idő alatt, voltak nagyon-nagyon türelmes nővérek ott, de a végtelenségit ők sem tudtak ránk várni. Az egyik nővér pl. megmutatta a kézi fejést, hogy egyáltalán elinduljon valami tej, mert nekem a 3. napon se jött semmi, na és erre tényleg lett valami. Az, hogy milyen helyzetben a magyar eü. és munkaerőelosztás az már nagyon hosszúra nyúló okfejtés lenne :) - A férjem nem akarom szapulni, tényleg nem egy mintatürelem természet alapjában és a 8 órás munkája mellett még itthon is késő estig dolgozik, ő sincs szuper helyzetben. Na meg én választottam, ugye. 2 hétig volt itthon velünk, akkor is lakásügyben futkosott, úgyhogy tényleg magamra voltam utalva, meg még most is nagyon sokszor. - A védőnő szintén szoptatást forszírozó típus volt, de konkrétan elég keveset találkoztunk és gyakorlati útmutatóval nem jött, na meg az újév miatt nem is találkoztunk rögtön a hazamenetel után, ha ez számít? - Mindent összevetve tényleg elég volt a bajom és szoptatáshoz sokkal több nyugi kellett volna fejben is, meg normális evések. Igazából senki nem hányt a szememre semmit, az új védőnénink is csak olyat mondott, hogy majd a következővel már jobban fogom tudni megoldani. (Már, ha vállalok ilyet.) Csak nekem szokott rossz érzésem lenni, amikor tandem szoptató ikres anyukákról olvasok, hallok, hogy milyen szuperul megoldható ez a dolog.
"szülés részről egyre inkább azt hallja az ember, hogy úgy csináld, ahogy neked tetszik"
Nem is tudtam, hogy már szabadon lehet választani a császármetszéses szülést! :-D
No, de komolyra fordítva a szót. A hüvelyi úton való szülés ugyanolyan természetes dolog, mint az anyatejes táplálás. És a császármetszés ugyanolyan életmentő dolog, mint a tápszer. Szerintem.
Ahogy azt sem mutatták ki egyértelműen, hogy a császármetszéssel született gyerekek jobban károsodnának, mint a természetesen születettek, ugyanígy igaz lehet ez a tápszerre - szoptatásra is. (Ezzel a mondatommal nem értek egyet, de hát vigyázzunk az érzékeny anyukák lelkére!)
"a szoptatás témánál valahogy ez megrekedt ott, hogy 1 módszer jó, passz"
És ahogy a szülészetek próbálják(?) leszorítani a császármetszések számát, ugyanígy le kéne szorítani a tápszerezések mennyiségét is!
De amíg a felesleges császármetszés növeli az orvos fontosságát (esetleg a boríték vastagságát), úgy a tápszerek vásárlásával a gyártók (néha mások is - nem merem leírni kik, mert az 1-2 itt lévő illetékes nekem esne) jól járnak.
Tehát: kinek fontos a szoptatás? A babának, az anyukának, a lelkiismeretes gyerekorvosnak és védőnőnek. De ebből senkinek semmilyen anyagi haszna nem lesz, csak jópáran elesnek a pénzüktől.
Amúgy az tényleg felháborító, hogy ha vkinek szoptatási problémái vannak, akkor az "anyát lelkileg terrorizálják". Ha probléma van (és az illető kér segítséget!), akkor segíteni kell és megnyugtatni.
"És te is meg a gyerek is csak 1 módon működhetsz, ha meg nem így van, biztosan elszúrtad."
Ide azok fordultak eddig, akiknek vmi bajuk volt, és tanácsot kértek. És nem arról folyt a beszélgetés, hogy jaj-jaj, azok is Anyák, akik nem _tudnak_ szoptatni. Ezt szerintem ők maguk mondogatják mint legjobb védekezés a támadás. Senki nem szólta még itt le őket, tehát nem kéne elkezdeni védekezni!!! A topic címe: "anyatej, szoptatás, fejés, problémák". Tápszerről, lesajnálásról szó sincs itt! Inkább küzdelemről, akaratról, kérdésekről, ötletekről.
Van egy ilyen topic: "Tápszerek, tápszeres babák". Még soha nem olvastam bele, és nem mentem oda jó tanácsokat osztogatni, és leszúrni az anyukákat, hogy elszúrták a dolgot. Vagy mégis megtegyem? :-))
Én magam körül már annyi kudarcba torkollott szoptatást láttam! Nagyon jó példái a tipikus "Én nem tudtam szoptatni, pedig mindent megtettem, de egyszerűen erre nem mindenki képes!" című felkiáltásnak. Mivel az illetők max. az annó nem szoptató anyukájuktól, a sikertelenül szoptató barátnőjüktől, vagy a változó lelkesedésű védőnőjüktől kértek tanácsot, nem mentek sokra... Pedig csak pár dolgot kellett volna máshogy csinálniuk, és nagyobb önbizalom kellett volna. És soha egy rossz szót sem mondtam nekik! Mert baromira nem érdekel, hogy mit adnak a gyereküknek enni. Tőlem a nagyobbaknak is adhatnak chipszet, Túró Rudit, kifli véget, cukros leveket agyba-főbe, mivel ez az ő dolguk.
Bocs a kirohanásért. Ez a topic eddig sokkal nyugodtabb volt, de most itt is elkezdődött a szokásos... :-((
MIndehhez tedd hozzá, hogy a szoptatás mint olyan csak egy egészen vékony szeletkéje az anyaságnak, egy múló epizód, a neheze nem ez, hanem ami utána van. És még mindig nem bizonyosodott be, hogy akiket nem anyatejjel tápláltak, bármiben is hiányt szenvednének, - hasamennyiben amúgy mellettük van egy szerető anya és egy szerető környezet. Azaz a szeretet megvan irányukban. Mert a gyereknevelés lényege a szeretet.
És ehhez képest egyenesen szadizmusnak tartom, amikor a szoptatási gondokkal küzdő anyákat lelkileg terrorizálják akármilyen módon. Egyszerűen tönkreteszik azokat az első időket (heteket, hónapokat) amikor a legfontosabb az lenne, hogy anya és gyermeke kialakítsa kettejük között a mindkettőjük számára legmegfelelőbb szinbiózist. És ami tényleg soha nem jön vissza mégegyszer.
Csecsemősök hozzáállása: egyrészt agyonhajszoltak kevés fizetésért, a borravaló meg vagy csurran cseppen vagy nem, de leginkább bonbonokat meg kávét kapnak. Azok voltak régen is meg most is. Másrészt azok a gyerekek, akik a csecsmőosztályon fekszenek (anyuka meg a kórteremben), na azok vannak a gondjaikra bízva. Ha az anyuka rooming -in szobát kér, akkor feltételezhető, hogy tudja mit kell csinálnia a babájával, emiatt sem figyelnek rá túl sokat. Ha meg a csecsemőosztályon vannak a babák, akkor azokat ELLÁTJÁK . Ha sírnak megetetik, megitatják, tisztába rakják stb. Ez a dolguk.
Második gyereknél azért már minden más... valamennyi tapasztalata van az embernek. Én a második szülésemre eleve bevittem a kisollót, hogy azonnal levágjam a gyerek körmeit (az első lányom véresre kaparta az arcát állandóan a körmeivel, másodszorra az egész szoba - 8 ágyas kórteremben voltam - elkérte és ezt tette jelzem), azonkívül vittem be magammal fájdalomcsillapítót (az elsőnél a gátvarrás valami iszonyú módon fájt első éjszaka, alig tudtam aludni), és még hasonlók.
Amit elfelejtenek ezek az okosok, akiknek akkora önbizalma van mint egy ház, no meg az orvosok, nővérek, csecsemősök, akiknek egy baba születése csak egy a sokezerből vagy sokszázból amit megtapasztaltak (és ninscen benne semmi különös, gyereke született no és?) az az, hogy minden kismama - és főleg az elsőszülők - számára ez az élmény az első, és még nincsen semmi tapasztalatuk, ők csak azt látják, hogy a gyerek sír, mert valami baja van, több mint valószínű, hogy éhes, és ők nem tudnak segíteni rajta!!! Az a kis csomag, amit annyira vártak, és amiért annyit szenvedtek, most itt van, és ő tehetetlennek érzi magát. És ez az érzés iszonyatos, hogy a gyerek akit megszültem szenved és én segíteni akarok, és mások vagy nem hagyják, vagy pedig közönyösen, sőt gúnyosan röhögnek rajtam.
Annak is igaza van, aki - ha belül érzi - nem ad semmit a gyerekének, mert tudja, hogy majd meg tudja szoptatni, és annak is igaza van, aki ezt nem akarja vállalni, és inkább ad neki vizet, tápszert, teát, akármit. Hadd táplálja mindenki a sajt belátása szerint a saját gyerekét, és hadd ne kelljen emiatt bárkinek is magyarázkodnia!
nekem az a tapasztalatom, hogy a csecsemősük közül 6-ból 5-nek a hozzáállásával van a baj, mintha nem is akarnának segíteni. rooming-in-ben voltam, és bizony én is szívesen pihentem volna 1-2 órát, de tudtam, hogy akkor kapom a szemrehányó pillantásokat, hogy akkor miért kértem ide magam. így inkább pihentem pár percet, amikor lehetett. 1 nővér volt, aki kérés nélkül bármikor bármit megtett, igaz, rohangált is rendesen a műszakja alatt, de őrá azt mondom, hogy ellátta a munkáját. a többiek biztos, hogy mindig a könnyebb utat választották. ha vizsgálatra vittek egy gyereket, utána hiányzott az üvegből 50 ml, mert meg kellett nyugtatni a síró gyereket. ja, és füzet van a szobában, és minden etetés előtt és után mérni kell, hogy mennyit evett a baba. hát, én ezt kihagytam... láttam, hogy 10 percig szívja és nyeli, beírtam egy 40-est... az esti mérésnél hízott rendesen, akkor minek pakolásszam naponta 20x? mivel az első 2 gyereknél semmi fennakadás nem volt a szopiban, el sem tudtam képzelni, hogy mi van, ha lesz. és mivel már gyakorlott anyukának számítok, ezért senki hozzám se szól, mondván, majd megoldja. pedig mindig adódhat bármi, amiben segíthetnének, ha akarnának. fejni is egy szülésznő segített, na ő is egy ilyen 6-ból 1-fajta. a többi hasonló a csecsemősökhöz. nem tudom, hogy pénz kérdése-e, elvárnák-e, hogy adjunk nekik, vagy akkor is ilyenek lennének? 5 éve még megvizsgált a fogadott orvosom szülés után többször is, nyomkodta a hasamat, most ugyanő egyszer sem. de nagyon ajánlgatta, hogy van saját szülésznője. és úgy láttam, hogy aki szülésznőt (is) fogadott, azok kaptak segítséget, és ő foglalkozott velük. lehet, hogy ez helyi specialitás. de lehet, hogy már csak a pénzre hajt mindenki. a szobatársamnak egy bucit bentfelejtett az orvos varratvarrásnál. 3 nap után a wc-n jött ki belőle (szerencséjére). amikor szóvátette az orvosnak, hogy kevesebb pénzt adna neki emiatt, közölte sértődötten, hogy akkor ő el sem veszi. fel sem merült benne, hogy mi lett volna, ha esetleg nem löki ki a szervezete. én is kaptam megjegyzéseket, amikor 10 ml-t fejtem ki, hogy miért adok még vizet a gyereknek, pedig ha nincs tej, és a víztől megnyugszik, inkább nem tápszert adtam, hanem fejtem amikor csak lehetett, és azt adtam. jelentem, már szopik napi 4-5x, amennyire a cicim bírja, és fejek is még plusz 2-3x, hogy legyen, bár már olyan jól belejött, hogy jobban és gyorsabban ürít, mint én a fejéssel, csak én még nem bírom olyan jól a fájdalmat, da ezért haladunk. egy-egy szopáskor min. 120-130 g-ot eszik, 3 nap alatt 170 g-ot hízott legutóbb. meg kell próbálni mindent megtenni, aztán ha mégsem sikerül, az sem a világ vége. bocsi, ez már elhangzott :) 5 hetesek vagyunk! Zsu
az emberek ket reszre oszthatok: az egyik fele foglalkozik azzal, hogy mit gondolnak masok, es lelkileg instabil idoszakkent elik meg a szules utani idoszakot, valamint torekednek arra, hogy masok velemenyenek megfeleljenek, a masik fele meg orul, hogy megszuletett a gyereke, hogy mar eltelt egy ujabb nap a szules utan, es hazaviszi a gyereket 5 nap mulva sajat felelossegere akkor is, ha a vilag osszes csecsemose a feje tetejen allva porog, es villog rajtuk a "nem mehet haza" felirat.
mindenesetre eleg informativ az, hogy sajat bevallasod szerint a masodik gyereknel nem volt labilis idegallapot, es a gyerek nem is volt zaklatott. miert nem lehet magasrol tenni arra, hogy ki mit gondol anyai teljesitmenyunkrol?
"Amíg valaki leírhatja, hogy egy PIC micsoda felháborító dolog, hogy a gyógyításra koncentrál elsődlegesen, és nem a szoptatásra, addig olyan értékzavar van körbekarikában, hogy az elképesztő." A fiam az intenzíven ordított rengeteget. Általában betömték a száját cumival, de azt mindig kiköpte. Ezért a cumi elé raktak egy jól összehajtogatott pelenkát, mellette volt a saját keze, "be volt támasztva", így nem tudta kiköpni, tehát nem volt annyira hangos...
Mire végre elaludt, jöttem ugye 3 óránként eteni, és keltegethettem. 3/4 órás "baba-barát" (nővérkék általi) csiklandozás és csípkedés után felébredt, sírt, nem akart szopni, akkor kapott tápszeres pótlást (beleöntötték nagy lyukon keresztül), de nyűgös volt, nem tudott visszaaludni. És kezdődött minden előről...
Vajon ez a jó megoldás egy baba-barát kórház intenzív osztályától???
Érdekes lenne egy felmérés arról, hogy az intenzívekről kikerülő babák hány százaléka kizárólag szoptatott. Annó ezt fel is vetettem a kontrollon az osztály főorvosnőjének, aki el is gondolkodott (vagy 2 percig) a dolgon. Házilagos (tehát nem reprezentatív) felmérésem alapján igen kis százalék! És ez szerintem nem az anyukák hibájára, biológiai problémájára vagy "rossz" anyaságára vezethető vissza, hanem a segítés, támogatás, információ hiányára!
Amúgy nem azt mondom, hogy felháborító, hogy a gyógyításra koncentrálnak. Hanem az, hogy mennyire érdektelenek a szoptatással kapcsolatban. Mennyivel egyszerűbb a cumisüvegen leolvasni, hogy mennyit evett 1-1 baba, gyorsabban beléjük lehet tölteni, nem kell a szívással bajlódniuk, s ezzel csak "húzzák az időt".
Persze, nem minden intenzíven van így. Van, ahol nem 3 óránkénti etetés van, hanem szólnak az anyukának, hogy jöjjön etetni. Tudom, hogy ez embert és időt kíván, de megússzák a tápszer keverést, cumisüveg fertőtlenítést.
"a baba-mama szobában 3 ágy van. tehát, ha az enyém véletlenül elaludt, tuti, hogy a másik kettőből üvöltött valamelyik."
Amikor a lányom született, csak ketten voltunk a 3 ágyas szobában. Az enyém aludt, mint egy minta gyerek, a szobatársamé csak az anyukája mellkasán. Egész nap. Ha lerakta, sírt. Egyikünk sem adta le a gyerekét, és nekem sem jutott eszembe, hogy mivel sír a babája, adja le, hogy én tudjak aludni.
Egyébként a lányom nem ébredt rá föl, én viszont a 3 nap alatt nem tudtam sokat aludni. (Volt olyan, hogy hajnalban a társalgó részbe kimentem a szoba elé, és "ülve" aludtam.) De túléltük, ez van. Azért, mert az a baba nehezebben vált el az édesanyjától, ezért inkább le kellett volna adnia? Akkor vajon tudott volna nyugodtan aludni?
"minden alkalommal kb. 2 szívó mozdulatot tett majd aludt tovább mélyen, akármennyit csiklandoztuk"
"ébreszthetetlennek bizonyult, úgyhogy megint pótlás"
A fiam 10 napot volt a MÁV intenzívén, és ugyan ez volt. Sárga volt (1x kékfényezték is), és csak 3 hetes korára múlt el. De lehet, hogy a sikertelen szoptatás miatt kapott pótlás még elég volt neki, és 3 óra múlva még nem volt éhes. (Hiszen a tápszer lassabban emésztődik, mint az anyatej.) Onnanntól csak arra emlékszünk, hogy nappal nem aludt, csak sírt.
"kb. 15 percet próbálkoztam minden etetésnél a gyerekekkel, a második gyereknél már szemrehányó pislantások között, hogy megint csak alvás van, na gyors cumiztatás anyuka, mert vizit, átadás, fürdetés, stb. lesz."
És akkor ez az az intenzív, ahol "elég nagy hangsúlyt fordítottak arra, hogy az anyukák szoptassanak"???
"Nem a legidealisztikusabb körülmények közé mentünk haza, előtte este engem az agyérgörcs kerülgetett olyan hírekkel jött be a férjem. Mindegy végül, de napokig pakolhattam"
Ez a körülmény sem segíti a tejtermelést.
"a férjem kétségbeesett/türelmetlen kérdései szakítottak félbe, hogy mégis mit kezdjen addig a másikkal (már, ha otthon volt). És kezdett elege lenni az egészből, mert időpocsékolásnak tűnt az egész"
Már leírtam a véleményemet régebben: a sikeres szoptatáshoz elengedhetetlen a környezet segítsége, támogatása.
Nem tudom, miért lennél "tróger" anya... Ikrek szoptatása amúgy sem egyszerű dolog. (Alapból az ellátásuk sem...) A férjed nem támogatott, a csecsemősök sem, a védőnőről nem tudni, a körülmények rosszak voltak. Így hogyan is sikerülhetett volna?!
Az én legelső gyerekem születésekor még a rooming-in forradalmi dolognak számított, még ahol be volt már vezetve, ott is kötelezően bedugták a gyerekeket éjszakára a "gyűjtőbe". Állítólag azért,hogy az anyukák tudjanak pihenni. Attól a rettenettől, hogy a pici gyerekemet hallottam ordítani, (sőt, láttam is, mert a kivilágított gyerekraktár üvegfalú volt, én meg a folyosón mászkáltam kínomban), de nem kaphattam meg - szóval ettől a dologtól én teljesen kikészültem, gyakorlatilag a három kórházi éjszakám alatt egyáltalán nem aludtam. Bezzeg a többi hárommal, akikkel együtt lehettem éjszaka is - mint a bunda.
mar megbocsass, nem is hurcoltam oket az idegroham szelen fol s ala sem folyosokon, sem a lakasban, nem is idegeskedtem magam halalra semmi miatt, ok maguk is egeszsegesek voltak, megis mi okuk lett volna nyugtalannak lenni? semmi dolgom nem volt azon kivul, hogy ellassam oket, senki nem tett szemrehanyast (mert hogy nem is kerdeztem senki velemenyet, ami erdekelt, azt elolvastam), a korhazi csecsemosokkel nem volt megbeszelnivalom, a vedonovel sem. valoszinuleg ha azt latjak, hogy naphosszat zokogok felettuk, akkor ok sem lettek volna olyan stabilak.
Mikoltnak egyébként eddig két valószínűtlenül nyugodt békés csecsemője volt, és ők elég sokat aludtak, és alszanak a mai napig is. A két lányom is ilyen volt, különösen a második, ha nem ilyenek lettek volna, nem is élem túl az első időszakot, amikor egy 13 hónapos meg egy ujszülött volt az anyai gondoskodásomra bízva - de nem minden gyerek ilyen, az unokámat csak ordibátorként emlegettük egymás között egy ideig.
Akkor itt az én esetem is (Budapestről): Baba-mama 3 ágyas szoba, a másik 2 újszülött mint az álom, olyan jól viselkedtek, az enyém meg üvöltött, hiába minden. Nappal még csak tartottam a frontot, de éjszaka szerettem volna én is pihenni, no meg borzasztó kellemetlen volt, hogy a többieket is zavarom. Szóval leadtam a csecsemősöknek, ők szó nélkül, nagyon kedvesen elvették, majd kis idő múlva bejöttek, hogy pihenjek nyugodtan, Boginak nincs semmi baja, csak nagyon szeret kézben lenni. Én aludtam mint a tej és csak akkor hozták a babát amikor szoptatni kellett. A gyerekem annyira cirkuszolós volt, hogy minden anyuka megismerte a hangját. Még a takarítónő is nagyon kedvesen azt mondta, hogy ez az az aranyos sírós baba, még én is dajkáltam!!! Én meg csak szomorkodtam, hogy a többi gyerek milyen csendes és békés, hogy az enyémet nem tudom magam mellett tartani. Jött a korszakalkotó ötlet, éjszaka magam mellé tettem és aludtunk mint a bunda.
Azért osztanám azt a véleményt, hogy az anyukának elég annyi pihenés amit a kicsi enged, ugyanis mi éjjel aludtunk, de nappal megállás nélkül sírtunk. Először csak a gyerek, azután már én is. Ez ment 2 hónapig, mikor végre vettem a bátorságot és minden ellenvéleményre figyet hányva bepólyáztam (augusztusban). Onnantól csönd volt. Egy ennyire sírós gyermek borzasztóan kimerítő, erre még a császár seb... Nem elég csak az éjszakai pihenés.
Tanulság levonása nélkül, csak leírom, nálunk hogy volt (Németországban szültem). Szülés után egyből megkérdezte a bába: szeretné szoptatni a babát? Ha igen, egyből odaadták szoptatni, segítettek, stb. De feltételezem, hogy ugyanígy elfogadták azt a választ is, hogy nem. Ha az éjszaka közepén panaszkodtam, hogy már órák óta sír a baba és nem tudom megnyugtatni, első körben megpróbáltak visszaküldeni szoptatni. De amikor kb. a második éjszakán erőim fogytán nagyon erősködtem (vagy ponthogy bizonytalankodtam?), kérésemre átvették néhány órára és megitatták egy kis "folyadékkal" (szőlőcukros vízzel). Ilyen egyszer történt, tudtam legalább pár órát aludni. (Utána fél éves koráig csak szopott - nem hinném, hogy baja lett volna tőle.)
"Ehelyett semmi mást nem éreztem, csak megaláztatottságot, kudarcot, és teljes értetlenséget az anyukák felé."
Érdekes 10 éve, amikor az első gyerekem született, aztán 8 éve, amikor a második, semmi ilyesmit nem éreztem az Istvánban. A Jánosból alig vártam, hogy elengedjenek már végre...:))
