Egyetértek. Egy éve a Cserehátot jártam, Fancsalon nyomtam két stemplit, de utána Encsen is szerettem volna a pénztárban, de az akkor már zárva volt. Így innen folytatom.
U.i.: a vértesi túra okán üdvözletemet küldöm a csapat hölgytagjainak. :)
Az utóbbi nap beszédtémája kapcsán összeszedtem pár helyet a kéktúra során ahol jót ettünk, és valamennyire tapasztalatból tudom mondani hogy érdemes betérni egy levesre, vagy egy tál ételre. Persze ezek mellett rengeteg hely van még, és egy jó kis szalonnasütés is belefér bármikor egy túra hangulatába, sőt, talán az a leginkább ami közel áll a bakancsosokhoz!
Mindenképpen a teljesség igénye nélkül keletről nyugatra pár hely:
Füzér, Koronaőr Étterem és Vendégház:
A kaja elég jó, aludtunk is itt, a szállás az inkább csak elfogadható.
A Vágáshutai Koronás Vad Vendégházat promóztam már eleget, viszont Vilma néni rántottájáról még nem esett szó. Nagyon finom volt, igazi parasztrántotta, volt belőle bőven, nem kellett óvatoskodni, meg udvariaskodni, csak dörgölni befelé! :-) Makkosho'kkai rántotta, kissé indiszkrét módon Tavaszi Széll tányérjából: :-)
utána pedig irány a kék a kertkapunk keresztül Makkoshotykán!
Vilma néni egyébként kellemes vendéglátó, mindenre nagyon odafigyel, sőt talán túlzottan is.
Kissé rendhagyó, de tetszett ez is: birsalmasajt becsületkasszával Mogyoróskán, kettőt hoztam el, egyet még túra közben megettem.
birsalmasajt, tájképpel. Háttérben a Regéci vár
Jósvafőn rengeteget szalonnáztunk, a kéktúra során megismert Fecskefészek Vendégházba pár évig visszajártunk. Bográcsozni, és szalonnát sütni lehet a kis kertben, a kéktúra a ház előtt megy el, ráadásul gyönyörű kilátás nyílik innen a falura:
szalonna, kolbi, és a másnap reggeli kávé közben az ajtón kilépve ez a kép fogad
A kéktúrától pár km kitérő Szilvásvárad, mindenki ismeri, de ezt a halfüstölőt talán még nem mindenki látta. Nem olcsó ez sem, de nagyon finom halak vannak itt, amellett hogy fogyasztottunk vittünk is magunkkal belőle.
ezek a szeletek nem 100%, de a pisztrángok biztosan innen, a Szalajka-völgyből származnak. Mind finom.
A Bélapátfalva melletti Szomjas Csukáról szintén zengtem már ódákat, a savanykás malaclevest nem szabad kihagyni, egyszer érdemes betérni ide, ha másért nem akkor ezért. Galyatető, Hollókő, sok helyen ettünk még természetesen, egy helynek viszont javítanám picit az eléggé megtépázott renomáját, ez pedig a Magyarkúti Fogadó, amely pecsételőhely is volt(?) Mikor mi először ott voltunk akkor is tetten érhető volt -nevezzük így- némi tartózkodás az úriember részéről, ez esetben Pulmy taktikája sem működött zökkenőmentesen, mert a zord és szűkszavú tulaj a pacal és a leves rendelése után is ugyanolyan zord és szűkszavú maradt, viszont a kaja egészen jó volt, és jól is esett.
Viszont utána a túra még tovább Katalinpusztáig már annyira nem hiányzott.:-)
Ha a bejegyzések alján a teljes fotógaléria linkre kattintasz, a fotóalbumon ott van képenként bejelölgetve a helyszín, összességében kiadja az útvonalat. Tervezem ilyesmi gyártását amúgy, de egyelőre kapacitáshiánnyal (főleg idő...) küzdök.
Stabil olvasód vagyok hiszen a saját blogomba linkelve látom az újdonságaidat. Javasolnám, hogy a képtárak végére tegyél be egy olyan térkép kivágatot amin jelzed, hogy éppen melyik részt jártad be , a nagyobb tévelygésekkel együtt.
igen, az emlitett cikk szol errol is, de elkepzelheto, h a horgaszok ki tudjak elegiteni az igenyeket? elvegre pont arrol szolt, h kulfoldrol behozott halat kenytelenek arulni.
mert nincs deli kek? akkor r-ek min mentek vegig? vagy alfoldi kek? a lenyeg, h eljuss a tiszahoz :) 10 evig laktam vasarhelyen, egyszer vendegsegben voltam mindszenten a tiszaparton. sult kecsege, kecsegepori mig elek, nem felejtem. utana en is csinaltam karacsonyi kajanak. sajnos ettermekben nem talalni. a hazai harcsat en is szeretem, sot, evek ota az a karacsonyi kaja. sajnos azt is sokat hoznak be .it-bol a po folyorol. szummaszummarum, ket halat nem eszek meg:hekk es az afrikai harcsa. de ahogy itt a kollega is irta, gusztibusszal utazunk :)
ismerem a helyet. egy idoben szinte havonta jartunk ide. nem lakom messze. a kornyekre is jarok gombaszni. mostanaban nem voltam. nincsenek kis zaszlocskak? :)
Nekünk komoly foto gyűjteményünk van a túrák közben és utána felkeresett egységekről és az elfogyasztott kajákról,italokról. Egyszer talán kezdek majd vele valamit.
Egyetértek! Sosem ettem olyan jót a süllőből mint a hekkből szoktam, és éppen a szálka miatt.
Amúgy én személy szerint a hazai szürkeharcsát kultiválom, amit a piacon veszek. No szálka, finom íz, minőségi hal. Csak #*°@%a drága!
Egyébként ne keverjük a szezont a fazonnal, a balatoni halászatot még nem állították le mikor a süllőfesztiválok voltak, pláne nem 2012-ben meg 2013-ban mikor én utoljára ott voltam.
Szinte biztos hogy akkor még balatoni halak voltak.
De hogy ne legyen már ennyire off, és leszakadjak a halakról is:
Igaza van homerx-nek, a kéktúra szóljon egy kicsit a gasztronómiáról is, ne csak arról hogy rohanjunk, mer' jön a busz! :-)
ízlésekről nem lehet vitatkozni. De azon kívül hogy szép fehér húsa van, akár egy pontyhoz hasonlítva is jóval kevesebb (semmi) szálka nincs benne. A keszeghez hasonlítva pedig nincs miről beszélni. Az íze is finom én biztosan szeretem. Ettem már kecsegét is, de az nem hagyott mély nyomokat.
a hekk finomabb hal? wtf???? ezt honnan szeded? sztem a hekk egy ehetetlen szar. mar bocs. halhoz erto ember tuti nem igy nyilatkozik. mindenesetre, ha deli kekeztek, a tisza menten javaslom megkostolni a kecseget. el fogod fejelteni a balatoni hekket.