Elvileg én is ilyet vettem, elég hamar kiesett belőle az embléma, az egész elvetemedett már, meg is kopott, és az anyagát sem tartom igazán jónak. Durva, és nagyon beleragadnak a fűszálak, levéldarabok.
Valaki vásárolt már utángyártott szövetszőnyeg garnitúrát? Millió cég van, aki foglalkozik vele, árban az eltérések nem nagyok. Tudom, hogy van gyári, de az szar.
Nem kérdés, a Z3 sokkal szebb, de a kompót már meg van, és nekem az is szempont, hogy bármikor, bármelyik autóval mehessek bárhová, tehát két felnőtt, hat kutya, bicikli elférjen. Plusz a kompót mellé még a LandCruiser is jár a Z3 áráért, így viszont a kompót javára dől a mérleg, mert a külső nekem elég kevéssé számít.
Ha pénz nem számít, akkor nyilván nekem is Z3 M Coupé lenne a garázsban, mert az egyik legkülönlegesebb autó, amit a 2000-es évek környékén gyártottak, az egyik legjobb motorral. Aztán ki tudja, hogy "veteránnak" ajd nem az lesz-e évek múlva, mert nem tudok elszakadni az E36 szériától :)
Épp, mielőtt itt feljött a fórumon a Z3, az asszonnyal séta közben láttunk egyet, épp mondtam neki, hogy na egy ilyen milyen jóvóna;) Lehet nem is kopét fogok venni, hanem ilyet kell keressek, persze ebből is a kupé jön be inkább.
Nekem sincsenek vele jó érzéseim. Kormány pl nem évjárathoz passzoló, légzsák problémák... És ezt még csak sör mellől írom.;) Egyébként szívesen megnézem, Érden dolgozok. Egy fórumos nyilvános véleményt adok, ha publikus:)
Jó, persze, tudom, de ha eltekintünk a designtól és a kisebb tengelytávtól, nehéz lenne közelebbi rokont találni egy 323ti-nek, mint egy Z3 2.8 - nem ideális flotta összetétel, ha különböző autókat szeretnék:))
Kb azonos hathengeres motor, a súly pontosan ugyanaz, 1330kg, első-hátsó felfüggesztés nagyjából ugyanaz (a féltengely nem azonos, azt tudom), ugyanaz a padlólemez alapja. Persze a vezetési élmény a tengelytáv miatt valamennyire más lehet, de a legnagyobb különbséget abban látom, hogy a külső alapján milyen az imidzse. Nekem a Z3 kupé túl feltűnő, többet mutat mint, ami, a kompot meg az ellenkezője.
Üdv! Kérdés! Mi van akkor, ha mondjuk ki van húzva a tetőablak, és elromlik a motor! Hogyan tudom visszahúzni manuálisan, ha eleredne az eső?! 93-as Kupé