Ne is törődj velük, hadd veszekedjenek. Így kimaradnak a ragadós szegedi példából: Pécs (avagy a Keleti) is tanulja a vegyesfelvágottak készítését. IC805 ma: V43+Amz+WRbumz+Bvmz+Bmz+Bp+Bp+Bp+Bp. Pécs környéki vonatozgatások, a sokadik felvonás:
"Korabbi es jelen gazdasagi es tarsadalmi korulmenyeket figyelembe veve egy ilyen anyagi helyzetben levo tarsasag nem egendheti meg maganak, hogy minden utas igenyenek megfeleljen. Van akinek egy menetrendvaltas pozitivumot, van akinek negativumot hoz. Azt mindenki belathatja es a sajat boren tapasztalhatja, hogy a regi idok joleti allama, ahol az esszeruseg nem szamitott dolt a penz (mint kesobb kiderult oriasi hitelallomanyt maga utan hagyva) lehet az akkori tarsadalomnak kedvezo volt, viszont hosszu tavon fenntarthatatlan."
Nem tudom hány éves vagy, tulajdonképpen nem is érdekel. Az viszont igen, hogy az akkori és a mai állami vezetőség idióta döntéseit a mai fiatalokkal és utódaival kívánják megfizetettni. Ezt te igazságosnak tartod? Annak idején tisztességes munkával mindenhez hozzá lehetett jutni (családalapítás, lakás, nyaralás, tisztességes, emberi megélhetés), egy mai fiatal, akik közül számtalan ugyanolyan tisztességgel látja el munkáját ugyanannyit vagy többet dolgozva mint annak idején az akkori fiatalok, negyed annyit sem kapnak vissza a befizetett adójukból mint annak idején. A mai átlagfizetések az éhenhaláshoz sok, de a nyugodt megélhetéshez kevés. Az akkor élt embereknek minden járt, a maiaknak semmi sem (ezt a kérdést most a vasútra kiélesítve kérdezem, mert ez a fórum a vasútról szól)?Vagy amit korábban elődeink felépítettek, azt saját maguknak építették? Kötve hiszem. Szerintem ők sem azzal a céllal építették ezt az országot, hogy majd egyszer jöjjön egy rendszer és eladjon mindent fillérekért, felszámoljon mindent, amit ők felépítettek.
"Van akinek egy menetrendvaltas pozitivumot, van akinek negativumot hoz. "
A menetrendváltásnak volt egy szomorú előzménye tavaly augusztus végén, amikor elkezdődtek a járatritkítások. A 2004/2005-ös menetrend ennek a barbár pusztításnak a következménye. Hiába ritkították a járatokat nem értek el vele semmit, ha csak annyit nem, hogy a többség helyzetét nehezítették meg ezzel is!
"...egy holgy 3 eve nem vonatozott ..."
Bocs, én úgy mondok véleményt, hogy nem 3 éves időközönként használom a vasútat közlekedés céljára. A menetrendek alakulására van némi rálátásom, és nem pozitív irányba történtek változások. És ez a folyamat megállíthatatlanul folytatódik tovább. Sajnos.:(((
Telefonon: kalandozás a menüben, majd közli a műnő, hogy 3 perc. 3 perc. 3 perc. Anyád.
Ugye már van ímél is...:), ezt kihasználandó kereken két órája írtam az ertekesites kukac mav.hu-ra, miszerint szeretnék IC pótjegyet egy holnapi vonatra (megfelelő adatok, paraméterek megadva). Ezidáig visszaigazolás sem érkezett...
Kíváncsi vagyok, hogy holnap reggelig lesz-e előrehaladás az ügyben.
Ha nem, akkor én leszek a gonosz panaszkönyvező:)))
Termeszetesen irhat negativ elmenybeszamolot is, mer az elet nem habostorta. Viszont egyesek altal inditott hivatalos eljarasok, az azok koruli ugymenet es maganvelemenyuk mar tulom tul kimeriti ezeket!
En is tudom, hogy nincs idilli helyzet, tisztaban vagyok ezzel. De az sem igaz, hogy itt lopnak, csalnak, hazudnak es karositanak mindenkit olyan mertekben, ahogy itt megfogalmazodik.
Ha nem sértődsz meg, ezzel sem értek egyet. Amire Te vágysz, az az éremnek csupán az egyik oldala. Mi van akkor, ha élménybeszámolót akarok írni, de semmi pozitívval nem találkoztam? Ne írjam le? Az biztosan sokat segít a problémán. A mai magyar vasút szerintem közel sem olyan idilli, mint amilyennek Te gondolod; de biztosan nincs igazam, mert még csak egy fiatal, tapasztalatlan vasútbarát (igen az) vagyok.
V_petinek mégiscsak igaza lehet! Van droidközpont Pécsen!!!
A vp. busz ügyében válaszó levél tanulsága szerint a válaszoló:
Magyar Államvasutak Részvénytársaság Vezérigazgatóság 7623 Pécs, Szabadság u. 39
Tehát az Andrássy úti alibi Ügyfélszolgálat mellett egy alibi-kirakat Vezérigazgatóság található. A tényleges dolgok, azaz az igazi droidságok az "igaz" Vezérigazgatóságon dölnek el PÉCSEN!!!!
Egyébként a vizsgálat azért húzodott másfél hónapig, mert a két levélen négy szervezeti hivatkozás találhat! Azaz a levél elején szereplő szervezet az oldal aljára már "átalakult"... Devecz végülis megmondta, hogy egy dolog lesz állandó az SZÜ-nél: a változás...
Korabbi es jelen gazdasagi es tarsadalmi korulmenyeket figyelembe veve egy ilyen anyagi helyzetben levo tarsasag nem egendheti meg maganak, hogy minden utas igenyenek megfeleljen. Van akinek egy menetrendvaltas pozitivumot, van akinek negativumot hoz. Azt mindenki belathatja es a sajat boren tapasztalhatja, hogy a regi idok joleti allama, ahol az esszeruseg nem szamitott dolt a penz (mint kesobb kiderult oriasi hitelallomanyt maga utan hagyva) lehet az akkori tarsadalomnak kedvezo volt, viszont hosszu tavon fenntarthatatlan.
Az elet minden teruleten (meg az erosen profitalo cegek eseteben is) nadragszij huzas van. Valamilyen kompromisszumot kell kotni, aminek eredmenye az, hogy nem lesz 100% elegedetlenseg.
De termeszetesen ezen fent emlitett cegek alkalmazottjai ennek ellenere sokkal jobb korulmenyek kozott dolgoznak, munkajukat jobban "megjutalmazzak".
A csatlakozasokrol annyit, hogy szoba kerultek az uszito jellegu tajekozatlan mediacikkek. Hangsulyozom nem azt akarom ezzel mondani minden utas bena es hulye, de az felduhit, hogy azert mert egy holgy 3 eve nem vonatozott es medobbenve tapasztalja a ritkitasoknak koszonhetoen kozvetlen nem tud eljutni balatoni nyaralojahoz, ne allitsa azt, hogy reggel 7:30 es delutan 14:35 kozott nem tud eljutni. Nehezere esik neki ezen idoszak alatt atszallni (4 lehetosege van ra a fent emlitett idoszak alatt), hogy eljusson egy nagyobb allomasrol a szomszedos megallohelyek egyikere. Illetve hallott valamit valakitol, hogy a kukak a szemetszallitas a vasutnal hogy volt. Ezt osszedobja egy szenzaciohajhasz ujsagiro es total kesz a valosag teljesen nem fedo cikk. En fotokkal igazoltam, hogy az adott 2 allomason van tob kuka, rendezett es takaritot a peron (nem azert tettek rendben mert en mentem fotozni!) vagy mert a cikk megirasra kerult. Elotte mar 1 hettel rendbe volt pl. a kaszalas.
Az utobbi idoben nem csak a menetrend meghirdeteserol szolo panaszokrol volt itt szo es nem csak ez ellen emeltem fel a hangom.
De sok mas problema ami itt felfetodott igenis nem amiatt volt/van es lesz amit ide leirtal.
Torzskozonseg johogy elojott, akartam is irni. A topic neve: VASÚTMÁNIÁSOK IDE, VONATBUZULLS Az, hogy ki mennyire riasztott el vagy riaszt el ide latogatokat a topiccal nem osszefuggesbe hozhato maganakciokkal arrol roviden allast lehet foglalni.
Velemenyem szerint a hibakat es hianyossagokat nem ebben a topicban kellene feszegetni. Nem is volt ez ugymond divat csak egy jo par honapja jott elo ez a nevezzuk uj hullamnak. Addig semmi mas nem volt mint a szokasos hetkoznapi beszamolo a vasuttal kapcsolatos ugymond rajongo vagy fanatikusok leirasai. Erdekessegekrol, elmenybeszamolokkal, utazasok leirasaival, fotokkal, ujabban videokkal.
Amit en irok, akar utazasaimma kapcsolatban, akar mas vasuthoz kotheto kiegeszito dolgokkal kevesbe ter el ezen topic temajatol, mint a fogasztovedo es torvenykezo, szabalytalansagokat lefulelo "martirok" tevekenysege.
Ha tavol maradnak a torzstagok vagy barki ennek nagyobb realitasat latok mint az, hogy en itt irok ezt-azt.
"Elsosorban azok akik nem birjak az en pozitiv hozzaallasom a vasuthoz..."
Nekem például pozitív a hozzáállásom a vasúthoz, a MÁV-hoz viszont nem, mert sok olyat követett el (pl. indokolatlan járatritkítások, kedvezőtlen csatlakozások kialakítása stb.), ami miatt nem lehet pozitívan hozzáállni. És szerintem ez a véleményem sokakéval egyezik, de majd megerősítenek vagy megcáfolnak.
Tehat mar evek ota probalom kiigazitani azokat a helyeket - fuggetlenul jelenlegi helyzetemtol - ahol a vasut lejaratasa es piszkalasa megy.
Az, hogy a MÁV egyes alkalmazottai nem képesek megfelelően ellátni a feladatukat, nem képesek a módosításokat átvezetni a menetrendben, kitáblázni a helyszínen a változást, az nem lejáratás, és piszkolás, hanem tény, ami negatívan csatolódik vissza, teljesen jogosan.
Ami még bosszantóbb, hog yezt nem lehet az adóságspirálra, az állami támogatás hiányára visszavezetni, ez pusztán az odafigyelés hiányából, na meg az érdektelenségből adódik. Figyeld meg, hiába írt Gegő panaszt, a jövő évi menetrendben ugyanilyen rosszul lesz benne.
A törzsközönségre vonatkozó megjegyzésed meg olyan, mintha a repülőn csak a pilótát, meg a sztuvikat tájékoztatnánk arról, hogy a gép nem repül/nem indul/stb. Sántít.
Vagy csak nekem nehezebb a felfogásom, mentségemre szolgáljon hogy
elenyészően ritkán kell jegyet vennem.
Pont ez maradt le az előző hsz.-ből: Andó Gergőt és engem is mindig a gépészek tolják le a különböző pénztári kalandok miatt (meg több más, "extra" jeggyel utazó ismerőst, akiknek nincs internetjük), pont ők, akik az esetleges IC-pótjegy-vételen kívül nem igazán vesznek menetjegyet. (más kérdés, hogy AG esetében nem a "pénztáros Gizi" a hunyó, hanem az, aki a díjszabásokért felelős).
A hozzászólásod többi részéhez: kár, hogy nem videóztam akkor...az ominózus kép megvan még, azon nem látszik a vezér!
Hogy elfoglalt vagy, kevés az időd, tán még erre is?
Ha valóban mv. vagy, akkor tudod, hogy a tartalék mennyire pörög, amikor sok szerelvényt kell ki/behúzni. És bőven a vágányok közé kellett volna mennem, nem hiszem, hogy a vasútőr (ott állt mellettem pár méterre) nagyon díjazta volna ezt. Meg talán mire odamegyek, már pördül is vissza.
Tanulva egy másik kellemetlen esetből, Photoshop egy kicsit gyakrabban fog üzemelni.
Harmadik megtörtént eset: mikor látta a vezér Zalaegerszegen, hogy fotózok, kérte, hogy őt fotózzam le a beosztott gépén! Utána papírképen, levélben el kellett küldenem neki, a lakáscímét adta meg (e-mailje nincs). Ez többször, az ország több más részén is megtörtént, jópár ajánlott levelet küldtem szét az országban, nem problémázva a postaköltségen. Így is lehet! Általában az tiltakozik a fotó ellen, akinek vaj van a fején. Szerencsére tudom, mikor nem kell/nem szabad elkattintani a gépet. Ha a tavalyi esetben nem kiabál le a vezér, nem lett volna baj, a képről nem derült ki szabálytalanság. Hasonló: ld. etwg kirohanást az osztrák különvonattal kapcsolatban, ha nem kezd itt veszekedni meg nagy piros betűkkel a hozzászólás törlését kérni (ami nem történt meg), gmarc hozzászólása szép csendben elsüllyedt volna a többi között. De pont a kialakult vita tette érdekessé a dolgot, vajjon miért olyan titkos az a vonat? :-)))
Akkor a tisztanlatas es felreertesek elkerulese vegett:
Elsosorban azok akik nem birjak az en pozitiv hozzaallasom a vasuthoz azoknak szol, hogy ne keverjek ide az utazasaimat azzal, hogy emiatt teszek ilyen aktivitast. Mert ok hatalmasat tevednek, tevhitben eltem.
Mint mar mondtam mv-nek keszultem de a betegseg kozbeszolt, ezzel kifolyolag a hallasommal lett olyan problema, hogy igen jol hallottam, egy trusszentes olyan ereju volt es megrazo mint normals esetben egy mozdonykurt. Lassan elmult ez a problemam.
Az elso ugymond vasutvedelmi tevekenysegem 2003-as siofoki sajnalatos es tragikus baleset media es kornyekbeli regios vizhangja soran kezdodott. Ezen eset utan sokaig, valamint mas vasutat negativan es irracionalisan leiro mediumok miatt akadtak ki. Akik hallanak felszinesen valamit, abbol levonnak kovetkezteteseket, de nem a valosagot adjak vissza.
A legutolso a megyei napilag szerdai ket cikke ami teljesen nem fedi a valosagot. Valaki utazott ide meg oda (ket kulon szemely) es gyorsan az ujsaghoz fordult, O meg megirta mert kell a szenzacio (csak nem nezett utana a hatternek, hogy igaz-e, miert, stb)?
Tehat mar evek ota probalom kiigazitani azokat a helyeket - fuggetlenul jelenlegi helyzetemtol - ahol a vasut lejaratasa es piszkalasa megy.
Egyesek ezt azzal tetezik, hogy megfelelo tudas es kapcsolat birtokaban - velemenyem szerint direkt keresve a gyenge pontokat - ujabb es ujabb tamadasokat inteznek es azonnal felelosoket keresve sulyos esetnek festik le az adott szituaciokat. Altalanositva ezzel egy szolgaltatok nagy 0-nak, az ott dolgozokat semminek, koztorvenyesnek, stb. tartva!
Nem szoktam menetrendeket es potlekokat nezegetni, de hallottam mar olyanrol regebben is (busznal is), hogy csak hivatali menetrendbe kerult bele a valtozas, kozkezenforgoba nem.
Na az ISZT.... arrol ne beszeljunk aki a sajat szabalyait nem kepes betartatni csak fizessenek szepen a domainok utan.
Egyebkent ez a menetrendben nem feltuntetett dolog csak egy volt a sok kozul, aminek lehet igazsagalapja, de minden egyes esetbol elefantot csinalni az kicsit sok!
Bocsi Mumus, de most abszolút nem tudok veled egyetérteni!
nem kellene kicsit lelemenyesebbnek lenni?
NEM!!!
Ha a Hivatalos Menetrendkönyvben és pótlékaiban nincs meghirdetve, hogy a vonatpótló mindenhol megáll, csak a vasútállomáson nem, akkor jogosan háborodik fel az egyszer arra utazó.
Ha az ISZT egyszer csak szokásjog alapján kezdene dolgozni és nem a jogszabályok és és a kihirdetett szabályok szerint, neked is fennakadna a szemöldököd...
>Ird már ide, nekem ( név szerint) ki a lof...t szidjak ha Palotabozsokon vagy bárhol ülök a vasútállomási padon, várva a pótlót és kiderül 5 óra múlva, hogy már kétszer is elment, ...
Akkor meg kell kérdezni oldmumust, hogy ki a hibás, a nedves időjárás, a kánikula, vagy esetleg ... éppen ... te!
Én továbbra sem érzem a főváros-vidék elentétet, fogalmam sincs, hogy keveredett ide. Képzeld én is vidéki vagyok, a legkisebb megyeszékhelyen élek, amior nem a fővárosban tanulok. Mégis, amikor hazaérek, nem kezdem el egyből másként látni a dolgokat. Rendben, szerintem is fejezzük be, úgyis csak elírogatunk egymás mellett...
Ja, és mielőtt elindulsz, hívd föl az útfenntartókat/szomszéd faluban lakókat; senki sem tudhatja, mire számítson!
Mar megint centrikusan gondolkodunk! Lehet a vezetoseg igy gondolja, de a videk nem! Tobbszor leirtam az orszag nem csak a fovarosbol all. Sosem allitottam, hogy az utas ilyen vagy olyan! Ez olyan alaptalan mint amikor a parasztozassal vadoltak. Holott en csak bemasoltam egy masik forumban leirt mas velemenyet a kesesekkel kapcsolatban.
Az elmult idoszakban itt felmerult problemak egy reszerol az utas is tehet:
- jegy egy helyre tobb aron - lemaradt a jaratrol
De ekkor sem azt irtam, hogy az utas ilyen meg olyan (minositest), csak javasoltam, hogy legyen lelelmenyes.
Most pedig el kell mennem a szomszed faluban, varom a tovabbi velemenyeket. Valasz kesobb.
49-esen gyakran megyek Szabadhidvégre. Mezőhídvégen csak állomás van, semmi ezen kívül. Ki volt ott plakátolva, hogy nem fognak bemenni a buszok, amikor átálltak arra, hogy Mezőkomárom posta, és Szabadhidvég posta megállóknál áll meg. Egyetlen utas sem maradt le, te vagy az első, aki ott akart felszállni.
Én ezt inkább úgy gondolom, hogy a MÁV gondolja úgy, hogy minden "a filmek szerint zsirozva es masodpercre pontosan mukodik", és ha mégsem, akkor még te vígasztalod őket, hogy "Nem baj, csak meleg van/fúj a szél/sok a köcsög utas/...". Mint az anyuka a bukott csemetéjét.
Nem akarok szemelyeskedni es eszemben sincs megtenni valamit, csak a pelda kedveert irom: Tovabbra sem latom azt a felsoroltast (nem csak en kertem), hogy milyen ostobasagokat, vagy lejarato, masok szamara nem tetszo dolgok tomeget irtam az utazasaimmal kapcsolatban?
Mert sem en, sem a tobbiek akik erintettek nem talaltak eddig. Tehat varom lelkesen a listat barkitol is, sorolja fel. De ne keverje bele a total nem ide tartozo, de nagy szamban elofordulo vizsgalati es panaszos beirasokkal kapcsolatos erveimet.
En nem csak sima utasnak tartom magam es leirtam par napja, hogy 8. alt. utan mv-nek keszultem, csak beteg lettem es szellemi palyara kerultem. De most lehet ujra visszakerulok.
Mint mar irtam mas szemmel nezve nem voltam megelegedve neha a forgalom szervezesevel, viszont ezek utan sem tartom azt es kurtolom vilagga, hogy mindenki koztorvenyes, gazember, csalo, stb.
Merlegelem azt, hogy mennyibol (szamoljuk le a Bp-ig kozpontot a fejet), es milyen korulmenyek kozott adjak az adott szolgaltatasokat. Meg ha ez neha sokaknak nem tetszik. Mert sokak alomvilagban elnek, hogy minden a filmek szerint zsirozva es masodpercre pontosan mukodik. Aztan igy van az internet, meg mas media ahol lehet panaszkodni es mas velemenyet befolyasolni.
Visszkerestem a forumban az utazasaimmal kapcsolatban. Amirol szo volt eddig: Egy ut aznapi lenyegesebb beszamoloja par fotoval tuzdelve. Nyari forrasag kitorosevel kapcsolatos kesesek miatti ok-okozat osszefuggese egy hasonlo ut alkalmaval. Egyeb kesesek miatti helyes vagy helytelen vaganyon torteno jaratas sebessegkulonbseg beli osszefuggesei, ezek elonyei es hatranyai. Nyari viharok hatasai.
Tobbet en nem talaltam. Ugy erzem es ezt paran megerositettek ezekkel en semmifele rosszat vagy tapintatlansagot nem tettem!
division by zero, orangutan: Ez igy van helyen ez egy vasutas forum. De mint sok forumot latogato es olvaso az elet mas teruletein nem tapasztalok ekkora aktivitast, sokkal sulyosabb problemak megoldasaban.
Nem kell fogyatekosnak titulalni tudom, hogy ide masrol nem kell es nem illik irni mert akkor total OFF lenne.
Igen ez egy vasutas forum, en peldakent hoztam fel, hogy az elet mas teruletein is vannak hianyossagok. En nem akarok senkire sem raeroltetni, hogy mivel foglalkozzon (nincs is jogom hozza). De sajnalom, hogy az elet mas teruletein felmerulo problemakra nincsenek ilyen jo aktivistak. Eleg sok helyen olvasgatok, de nem talalok ilyen lelkes embereket, akik allami vagy magan cegek hibait ennyire ecsetelnek es hivatalosan eljarnanak ellenuk.
Hidd el nem csak a vasutnal vannak ilyen problemak, csak nem tudom miert ezt fujjak fel mostansag nagyon. A megyei ujsagban a heten ket olyan dolgot allitottak amit fotoval tudok igazolni, hogy nem ugy van. Egyszeruen ugy erzem slager lett a vasut szapulasa manapsag.
Kerdesem es keresem: Kernem osszegyujteni szamszakilag es pontosan, hogy en vezetoallason torteno utazasaimat mikor es milyen melysegeben teszem kozze olyan nagy mertekben, hogy ezzel en olyan nagy problemat okoznek barkinek is?
Erdekes, hogy maguk az erintettek akikkel utazok egyutt es megjelentek a topikon, az O kerdesukre sem tudtak ilyen ertelmes valaszt adni.
Nem ertem meg, hogy nehany "ellensegem" miert jon ezekkel elo amikor nincs valosagalapja. Azaz nem kurtolom tele a forumot ezzel. Amirol most sokat irok es vitazok az, hogy panaszok es egyeb korulmenyek miatt kicsit korultekintobbnek kellene lenni es nem ennyire szemelyeskedni!
Engem meg lehet gyozni, ha van valosagalapja annak amirol beszelunk.
Mondom neki, legyen szíves adja oda a menetrendkönyvet.
Morgot odaadta.
Na saját szemmel meggyőződtem a helyes adatokról.
Más:
Nyíregyháza
Információ zárva.
Jó odamegyek a pénztárhoz.
Kérdezek valamit.
A csak a ellekező irányból olvasta a az adatokat. Nem az odautat henem a visszautat pedig odafelé kérdeztem.
Mondom neki csókolom ez visszafelé van!
Szerintem alig volt életében kezébe menetrendkönyv.
Megint más:
Eger
Volán beraktak valami szadnapos sofőrt az információba
Ugy küldta el az utasokat a ... ba.
Ugyanis nem értette mit kell csináljon.
Megint más:
Információ
Hosszú percekig foglalt vonalak a matávnál meg máshol is géphang.
Fogtam természetesen ekkor ez "értékesítést" hivtam nem az információt /Matáv/
Szerintem minden hó elsejével kellene változtatni ha már változtatnak.
Ami évközbe változik az kb 2 hónap is eltellik míg belerakják a "pótlékba"
Nagy állomásokon így pl:
Székesfehérvár vagy Győrben jól látható helyen ki van rakva az is ha egy vonat "táviratilag" változik.
Jegyvásárlás:
Egerben vagy Székesfehérváron 5 percen belül adtak ki nekem jegyet, tehát csak az lehet a hiba ha a Keletiben nem üzemeltetik a pénztárakat kellő számban.
Kis pénzt megtakarítottak, de az utasnak a sorban állás holtidő.
Én Egerben Fehérváron veszek jegyet vagy Rákosrendezőn, a lényeg , hogy kisforgalmú legyen az a hely.
Ezért sokkal jobbak a kéregjegyek vagy a nem számítógépes jegyek mert pillanatok alatt kiasják.
Kutason is bejön a busz. 10 perc és jön a vonat!
15 fő -jegyvétel
sorompó teker vonat jön a vonaton menetjegy kiegészítés mivel Kutas csak 50 km es jegyet tud kiadni. 10-15 másodperc egy jegy.
Régi jegyeket és hozzáteszem rutinos "fejből" dolgozó pénztárosok gyorsan ki tudnak adni.
Én a Keleti pénztárát a TESCO pénztárakhoz hasonlítom sajnos.
Az viszont felviszi bennem az alacsony vernyomast, hogy egyesek nagyok kispeciztek maguknak foleg az interneten a vasutat. Az elet szamtalan teruleten ennel joval nagyobb volumenu problemak vannak, amikor sokkal nagyobb tarsadalmi kort erint, es sajnos megsem foglalkoznak vele ennyire reszletesen.
Ez egy vasúttal foglalkozó topik. Értelemszerűen ide a vasúttal kapcsolatos problémáját irja meg mindenki. Ha ide irnám be, hogy milyen nézeteltérésem volt legutóbb a bevándorlási hivatal analfabéta droidjaival, akkor sem foglalkozna vele senki, hanem elküldenének, vagy a megfelelő topicba, vagy valami melegebb vidékre.
"Az viszont felviszi bennem az alacsony vernyomast, hogy egyesek nagyok kispeciztek maguknak foleg az interneten a vasutat. Az elet szamtalan teruleten ennel joval nagyobb volumenu problemak vannak, amikor sokkal nagyobb tarsadalmi kort erint, es sajnos megsem foglalkoznak vele ennyire reszletesen." Miután ez vasútmániás topic, mi abban a furcsa hogy itt vasúttal kapcsolatos dolgokról van szó?! Az élet számtalan más területének problémáit számtalan más topicban tárgyalják ki.
ha biztosra akarunk menni akkor tajekozodjunk mashol.
Azt tesszük. De mérgesek vagyunk a MÁV-ra, mert a saját járatairól nem tud hiteles felvilágosítást adni. Ez szerintem alapkövetelmény, nincs értelme arról vitázni, hogy elvárható-e tőle. Elvárható.
Az viszont felviszi bennem az alacsony vernyomast, hogy egyesek nagyok kispeciztek maguknak foleg az interneten a vasutat
Nem "speciztem" ki semmit. Ez a vasutas topic, itt a vasútról beszélünk, és ha hibára bukkanunk, azt is kitárgyljuk. Hogy az élet más területén ki hogyan érvényesíti az érdekeit, az itt OFF.
És ne mondd már meg itt senkinek légyszives, hogy mivel foglalkozzon a MÁV helyett.
Az pedig, hogy hol es kivel utazom legalisab teszem es a mi maganugyunk! Nem szabad ide belekeverni!
Édesem, te kevered mindig ide. A topic nem vasutas olvasói közül sokan utaznak még vezérálláson, mégis csak te kürtölöd világgá, ami akkor is tapintatlanság, ha szabályosan teszed. Szerencséd, hogy nem kanizsa környékén vagyok vezér.
Nem hiszem, hogy meg tudlak győzni bármiről is. Ahhoz részedről számos készség hiányzik. Én csak azt sajnálom egy kicsit, hogy a topic távolmaradó úri közönsége nem aláz téged porig a hülyeségeid miatt.
Elotte is lehet erdeklodni mielott utnak indulsz. En amiota a lentebb emlitett buszos peldaval porul jartam, harom fuggetlen helyen megkerdem ha nem vagyok ismeros ott. Esetleg biztositekkent felhivom a helyieket, de elotte! Ha kozben kell utvonalat modositani akkor is kitalalok valamit.
De tessek mar elszakadni a vasuttol! Ott a szamtalan pelda, hogy igenybe veszek egy szolgaltatast, de utolag derult ki, hogy megvaltoztak a feltetelek az arak, stb. stb.
Ilyen vilagot elunk ahol gyorsan valtoznak a korulmenyek es lassan reagall a tajekoztatast, foleg kozponti szinten.
Meg valamit: Az en nagymamam julius 7.-en lesz 101 eves. Eleg regota el, eleg sok mindent atelt. Nem volt az O fiatal koraban TV, Internet, ujsag, stb. Megis eljutottak midenhova es megtudtak azt ami szamukra fontos.
Szo volt itt a forumban, hogy az Elvira akar utvonal es neha dijszabasilag nem 100% adatot ad, ne tamaszkodjunk ra, csak informativ jellegu. Ha biztosra akarunk menni, akkor tessek erdeklodni tobb helyen.
Milyen telefonkönyvet lapozgassak a vasútállomáson? Esetleg vigyek magammal egyet arra az esetre, ha nem jó a menetrendem?
Mi van akkor, ha a telefonkönyv sem jó? Hiszen az is egy hivatalos hirdetmény. Fogjam a menetrendem, utazzak oda, és kérdezzem meg a bakter telefonszámát? Nem jó, könnyen végtelen ciklusba lehet igy kerülni, az ország tele lesz olyan emberkékkel, akik tanácstalanul vonatoznak és telefonálnak egész életükben, kezükben menetrendekkel, telefonkönyvekkel, és javitófilccel:)
Olyan elettapasztalatom van, hogy ha biztosra akarokmenni akkor telefonalgatok. Termeszetesen nem minden esetben. Hiszen megprobalok nyitott szemmel jarni es tudom, hogy az a szakasz esetleg olyan jellegu, hogy erdemes telefonalgatni.
De ez nem csak az utazas teren van igy nalam. Merlegelni kell, mi a fontosabb sokat vesziteni vagy egy par telefon arat "lenyelni"???
Hangsulyozom nem muszaj telefonalni, de idegen terulet esetben ismerosoktol erdeklodom, ha nekik nincs info akkor telefon vagy mas. Nem csak vasut eseteben! Vasarolok valamit amiben nincs tapasztalatom akkor ott. Nem a gyartot vagy a kereskedot hibaztatom mert a weben ugyan ott van X termek, de kiderul, hogy Europaban Z csatlakozo van rajta meg Y felbontast tud.
Nezd ez nagyon nem helyenvalo amit itt irsz! Csak nem birom amikor tulzottan lefestenek valamit.
En csupan arra probaltam felhivni a figyelmet, hogy ha biztosra akarunk menni akkor tajekozodjunk mashol.
Hangsulyozom nem csak a vasut eleteben tortennek ilyen problemak, hanem az elet minden teruleten. Ez ellen ugy lehet vedekezni ha sajat magunk erdekeben alaposak es korultekintoek vagyunk!
Az viszont felviszi bennem az alacsony vernyomast, hogy egyesek nagyok kispeciztek maguknak foleg az interneten a vasutat. Az elet szamtalan teruleten ennel joval nagyobb volumenu problemak vannak, amikor sokkal nagyobb tarsadalmi kort erint, es sajnos megsem foglalkoznak vele ennyire reszletesen.
Sosem allitottam, hogy midnen rendben van a ceggel. A Magyarorszag teruletere szolo dijszabas nyilvanos szamtalan helyen lattam. A nemzetkozi dijszabas es kedvezmenyek nem nyilvanossagra hozatala (uzleti megfontolas miatt), reszemrol egy feltetelezes volt az elet mas teruleteibol meritve.
Sosem mondtam vagy irtam azt, hogy ha problema van annak az utas az oka. Arrol irtam, hogy a 30-as vonalon problemakat okozhat a hirtelen meleg es a viharok. De ez mindehol igy van a vilagban ha szelsoseges az idojaras.
Az pedig, hogy hol es kivel utazom legalisab teszem es a mi maganugyunk! Nem szabad ide belekeverni!
Tessek visszaolvasni, hogy mar jo 2 eve forumtag vagyok, ezt a tevekenysegem nemreg kezdtem es akkor is beszoltam ha nem ugy gondoltam azt amit masok.
Akkor azt mondd meg még légyszíves, hogy honnan tudjam, hogy rosszul tudom, hogy hol áll meg a busz? Ki gondol erre? Vagy te minden utad előtt felhívsz egy ismeretlent? Kérem vissza a 850 forintot, és követelem, hogy a MÁV állja a telefonszámlámat!
Igen en megertettem, hogy kozpontban van a gond. De hidd el a helyiek mindent megtesznek azert, hogy az ugymond torzskozonseg mindenrol idoben informalva legyen. Ezert irtam, hogy lelemenyesnek kell lenni ha biztosra akarsz menni es nem akarsz porul jarni.
Azert mert kozpontilag 1-2 ember nem ugy vegzi a dolgat attol meg nem kell leminositeni az egesz ceget!!! Nem kell budapest szemlelettel nezni a vilagot, videkbol is all az orszag es ott sokkal tobbet tesznek az ilyen dolgokert en ezt tapasztalom.
Kérem, határolódjatok el oldmumus 185 152. számú hozzászólásától!
Ő ebben kifejezte, hogy ha nincs megfelelő hirdetményezés, a menetrend hibás, az semmi esetre sem a MÁV felelőssége, ellenben az utas a hibás, ha bízik ezekben.
Oldmumus eddigi munkásságát összefoglalva a MÁV az alábbiak szerint működik:
- üzemeltet valami vonatokat
- ezek a vonatok valamikor közlekednek
- van egy tájékoztató jellegű menetrend, de az utas tájékozódjon helybéliektől, hogy mi a valóság
- a menetjegy a valamilyen vonatra kerül valamennyibe
- de a díjszabás részletei a konkurencia (???) miatt titkosak, ezért árat csak konkrét utazási szándék esetén tudhat meg az utas
- ellenben van tucatnyi pirospozsgás kanizsai vezér, aki mindig fölveszi a gépére azt, aki ezt a rendszert védi.
És mindez oldmumus szerint jól van így, mert a MÁV-nál mindenki tökéletesen végzi a munkáját, és ha baj van annak három oka lehet:
- a balatoni vihar
- nyáron a bizber összemegy
- az utas.
Most vagy én vagyok nagyon hülye, vagy valaki más. Kérem, szavazzatok.
Ezert kell lelemenyesnek lenni es nem elkenyelmesedni! Ahogy 1047 011-0 en nem nezem le az utazok ezreit, hanem azt a hanyadot probalom a videkiesen tesze-tuszasagbol kirangatni, akik csak a menetrendeknel elnek es nem informalodnak.
Vegyunk egy peldat: Atteszik a hivatalosan kiadott megallot egy masik helyre. Mert ez egy nagyobb hanyadnak jo, a kisebb hanyad az aki veletlenul arra teved es nem jutott el hozza az informacio. Mivel a megfelelo szerver kello idoben meg nem tudtak vegrehajtani kello modon a teljeskoru tajekoztatst.
Tesze hozza, hogy egy ennyire "elnyomott" es nagy reszekbol allo cegnel ez nem is olyan egyszeru. De teszek hozza ha a nagysagrol beszelunk akkor ez az elet mas teruleten is igy van.
Bocsnat Uraim! Nem akarok senkit sem leminositeni, de nem kellene kicsit lelemenyesebbnek lenni? Mit is jelent ez? Az elet bizonyitotta, hogy sokszor a hivatalos hirdetmenyek (ez lehet menetrend is), nem megbizhatoak. Ezert a legjobb megoldas ha mas nincs lapozzuk fel a telefonkonyvet az ismeretlent felhivva kerjunk elnezest es tajekozodjunk. En mar szantalan esetben megtettem es nem haraptak le a fejem es a helyiek a legpontosabb valaszt adtak, mert Ok sokkal tobbet tudnak neha.
Nem kell ehhez internet meg semmifele nagy dolog csak lelemenyesseg! Persze konnyebb masra fogni es mast szidni ha magunk nem teszunk meg mident a 100% siker erdekeben!
Menetrendben, ELVIRÁ-ban ugyanaz van: ahol NEM állnak meg a vonatpótló buszok, még csak nem is járnak arra. A Központi Információ, de még a pécsi információ se tud róla, mert ezt az új gyakorlatot nem hivatalosan alakították ki! Nincs sehol kihirdetve.
Az en ismerettsegi koromben ugymond senki sem jart porul
A te ismeretségi körödről már van tapasztalatunk: mindenkinek van internete, mindenki ismeri a 64-es vonali helyi megállómozgásokat, mindenki feltalált valamit, ...
Nem tudom miert kell mindig a Maestrallal feljonni, de ez megint olyan, hogy aki utazik az erdeklodjon. Az en ismerettsegi koromben ugymond senki sem jart porul. Illetve sajat magam, de autobusz eseteben! Jo 15 eve megkerdeztunk egy buszt, de nem jott. Ugyan oda az informaciohoz visszamenve a kollegaja mutatta meg, hogy nagy betukkel ott van egy papiron a kiegeszites, hogy nem ugy kozlekedik mint elotte!
Miert nem erdeklodik aki biztosra akar menni utazas elott es miert bizik egy menetrendben, amit tudnivalo barmikor modosithatnak es nem kuldik szet a tobb ezer embernek orszagszerte.
Mondok egy peldat (telecom szektorba tele vagyok ezekkel): Szolgaltato kigondol egy ASZF modositast mert neki gyorsan kell lepni a konkurencia lepesere. Jobb esetben a kovetkezo szamlaban benne lesz valami errol, vagy van amikor nem tajekoztatnak rola. Illetve egy hir egy IT portalon, hogy az interneten olvasd el mert valtoztak a feltetelek.
No ez kb. ugyan az a tetel, hogy minden ember orrara nem kotik. Informalodni kell, olyan nehez ezt megtenni?
És AZT tudtad, hogy a 49-es, 64-es vonalakon nem a menetrendben jelölt helyen állnak meg a buszok? Meghirdették?
Ha te várnád órákig a buszt a megjelölt megállóban, hiába, akkor is elégedett lennél?
Olyan antipatikus, hogy más vasúttal kapcsolatos bajait lesajnálod, mert téged már felengedtek a Maestral gépére...! Több tízezer ember nem gépen utazik...
Ahol en elek az orszagban ezen a kornyeken mindent megtudtak idoben! Ki volt plakatolva nepszeru es koztudott helyekre, radio (Mavinform) bemondta, nagyallomason bemondtak a hangosba, stb.
Nem az a baj, hogy áthelyezik a megállót, hanem az, hogy ezt elfelejtik kihírdetni! És amikor erre valaki panaszt tesz, akkor az a válasz, hogy majd pár hónap múlva kihírdetjük...
En mar akkor anno amikor megfogalmaztad azt a panaszod megirtam itt, hogy a balatoni autopalya epiteses es elotte tarto vaganyfelujitas miatt a 37-es vonalon par helyen szinten nem a vasuti megallohelyeken ment a vonatpotlas. Ott is a lakossag az utazok keresenek megfeleloen a buszok mashol tartottak a fel es leszallohelyuket.
Nem tudom miert ba az, hogy ha helyi igenyeket felmerik es teljesitik is ezt ot tudatjak, senkinek sem okoz gondot csak nehany arra "csellengo idegennek".
Neked persze mindenben igazad van, tehát nem veled vitatkozva, csak erről jutott eszembe, hogy az az igazi Abszurdisztán, hogy megszüntetik a vasutat, de ezt nem merik bevallani, így ahelyett, hogy autóbuszok járnának arrafelé, integrálva a volánok hálózatába, racionálisan kiszolgálva az utazási igényeket, évekig, évtizedekig vonatpótló busz jár egészen irracionálisan. Mert ugye az utak nem arra vannak, mint a vasút (volt). Palotabozsokról például Bátaszék felé kénytelen a busz hatalmas kerülővel Mohács széléig elmenni, de nem kanyarodik be, nem is áll meg, pedig vélhetően lenne forgalom. Ugyanígy a vonapótló megállás nélkül megy át azokon a falvakon, amelyekben nem volt vasútállomás.
Ez a durva nem a ráspoly, avagy némi komikum Abszurdisztánból.
Az alaptörténet: a vonatpótló buszok a 49-es vonalon Mezőhídvég, a 64-esen Palotabozsók vasútállomására nem mentek be, így a Hivatalos Menetrendben meghirdetett közszolgáltatást nem volt lehetőségünk igénybe venni!
A MÁV álláspontja Pécsről, Dr. Ács Imre jogtanácsos tollából!
Tisztelt utasunk!
Közérdekűnek minősített bejelentését vizsgálva megállapítottuk, hogy a vonatpótló buszok a két megjelölt településen valóban nem a menetrendben megjelölt helyen, hanem a lakosság kérésének megfelelő és általuk köztudomású helyen állnak meg, utasok felszállása és leszállása céljából.
Palotabozsokon Schütz József polgármester úr nyilatkozott arról, hogy az állandó utasok (helyi lakosok) igényének teljesítése érdekében nem igénylik a vonatpótló autóbuszok részére meghirdetett megállóhelyek használatát.
A szolgáltatásunkat rendszeresen igénybe vevők kérésének megfelelően a 2005.08.29-től érvényes 3. számú menetrendi módosításhoz javításra felterjesztettük az anomáliá megszüntetését.
Társaságunk mindent megtesz annak érdekében, hogy meghirdetett szolgáltatásokat Utasaink megelégedésére teljesítse
Akkor elemezzük csak ezt egy kicsit! Szóval a társaság mindent megtesz, hát akkor a minden az elég kevés A meghirdetett rész miatt meg csak hat hatóság vizsgálódik folyamatosan
Tehát a busztársaság önhatalmúlag, a megrendelő megkérdezése nélkül átalakította a vonatpótló buszok útvonalát és megállóit. Az jó dolog, hogy a buszok a faluban más helyen is nyújtanak szokásjog alapján fel és leszállási lehetőséget, DE ez nem indokolja meg, hogy a hivatalos megállót miért kell kihagyni! A kettő nem zárja ki egymást!
Sajátos a MÁV Rt érvelése, hogy a jelenlegi helyzetet fenntartják (!) még hónapokon át, ahelyett, hogy már a beadvány után közvetlenül, másfél hónappal ezelőtt intézkedtek volna a hivatalos megállók ismételt útba ejtéséről, ami késést a buszoknak ugye nem okozott volna, hisz a menetrend és a díjszabás eleve arra lett kiszámítva!
Az eset véleményem szerint alkotmányos aggályokat is felvet, hiszen a MÁV Rt önkényesen, csak az állandó utasok részére teszi elérhetővé a közszolgáltatást, mindenki más oldja meg az utatását ahogy tudja!!!
Mi tartott ezen a hat soros levélen másfél-két hónapig? Vajon miért kellett egy miniszteri számonkérés ahhoz, hogy ez a felháborító válaszlevél megszülessen?
A MÁV Rt szakemberei csak egy dologhoz értenek, az anomáliák szőnyeg alá söpréséhez és az ügyek vizsgálatának addig való húzásához, míg az élet magától megoldja a kérdéseket
Amit eddig írtam, az 8 nap, de voltak benne lazulások, Vilánnyba jött a csajom is, vele nem lehet egész nap vonatozni, úgyhogy pl. az egyik nap csak Villány-Mohács és vissza volt a program. Másnap meg volt fél napom Pécsett. A többi elég rendesen vonatozás volt.
Ez évek óta, minden nap így megy a Keletiben! Én is számtalanszor megszívtam már... és vagy ad a kalauz jegyet szó nélkül, vagy fizeted a pótdíjat... Mondjuk eleve nem értem, hogyha még a vonat indulása elött odamegyek a kalauzhoz, hogy jegyet szeretnék venni, akkor miért nem adhat...
Szomorú a cikk, ha ez tényleg megtörtént, de 2 alapvető hiba van a sztoriban, és ez egy kicsit megkérdőjelezi a hitelességét. 17:40-hez képest nem 20 perc múlva indul a Cívis IC, hanem 1 óra 25 perc múlva. Vasárnap a Délibáb IC indul 18:05-kor, és nem 18:00-kor, tehát ha óra 5-kor indult,akkor nem volt 5 perc késése az indulásnál.
Ahogy olvastam a cikket, úgy tűnt, pont a váltás időre csöppentek oda a semmiből az utasok. Erre nem lehet számítani. Hogy pont akkor akarjanak jegyet venni, amikor a nappalos pénztárosoknak lejár a munkaideje???
Nem értem, hogy miért a pénztárosok létszámán akar spórolni a MÁV??? Van elég felesleges ember az Andrássy úton, ráadásul ott hasznosabb a létszámleépítés, mivel többet keresnek, így többet lehet mespórolni az elbocsájtásukkal.
vagy küldjenek át néhány felesleges embert az Andrássy útról ide.
Pl. A fő mesemondót (K.I.) megérdemelné, hogy itt ücsörögjön.
Érthetetlen az, hogy pont a vssárnapi csúcsban akarják bezárni a péntárkaat, amikor éppen akkor kellene erősítés.
Szívből kívánok nakik napi 100 panaszkönyvi beírást, amíg D. úrék el nem gondolkodnak azon, hogy enm itt kell kezdeni a spórolást!!!
Svájcban, a tiszta és pontos vonatok, a betartott menetrend országában bekövetkezett az, ami itt eddig elképzelhetetlennek tűnt: a kora esti csúcsforgalomban egyszerrecsak az egész ország minden vonalán valamennyi járat leállt.
Már fél hatkor is észleltek áramingadozást, 6 órára a 15 ezer volt feszültség 12 ezerre zuhant, s a technikusok tehetetlennek bizonyultak. A hiba okát nem sikerült megállapítani, s így segíteni se tudtak. A kétségbeesett vezetés azonnal elrendelte, hogy állítsák be a régi jó, öreg dízelmozdonyokat, mégpedig elsőként az alagútban rekedt szerelvények kimentésére. Az utasok között vizespalackokat kezdtek osztani. A vasúttársaság közlése szerint este hét órára valamennyi utast sikerült a kocsikból átszállítani a hirtelenjében bérelt autóbuszokba. A sajtószóvivő nem győzött a vezetőség nevében elnézést kérni, s leplezni sem tudta kétségbeesését.
Svájcban egészen más a szerepe a vasúti közlekedésnek, mint bármely más európai országban: itt egy lakos évente átlag 42-szer utazik vonaton - s ez európai rekord. A svájciak 30 százalékának nincs is autója. (A listán a következő Dánia, lakosonként évi 29 vonatúttal. Egy-egy osztrák átlag 23-szor veszi igénybe a vasutat, a németek pedig 21-szer szállnak vonatra évente.) Másként fogalmazva: minden harmadik svájci és minden tizedik osztrák vonatozik. Tavaly Svájcban 320 millió volt az utasok száma. Az országban 22 ezer kilométer a vasúti pálya hossza, s ennek 99 százaléka villamosított. A vasúti közlekedés egyébként különösen a helyi, regionális forgalomban döntő: a bejárók többsége ezt a közlekedési eszközt veszi igénybe. A menetrend mintaszerű: a 2000-es reform félóránkénti vonatindulást vezetett be, vagyis 30 percenként minden pályaudvarról indulnak járatok minden irányba. A menetrend valóságos mestermű, s éppen ebben a hónapban vezették be a késés elszenvedőinek juttatott fájdalomdíjat. Másodosztályú utas több mint egyórás késés esetén 6,80 eurót, első osztályú 9,70-et kap vissza jegyének árából.
A mostani teljes leállás csak Zürich térségében 50 ezer embert érintett: a zürichi főpályaudvar a svájci vasút idegközpontja. Naponta 1400 szerelvény halad itt át - indul vagy érkezik - és 340 ezer utas fordul elő errefelé.
Szemtanúk szerint egyébként maguk az utasok meglehetős nyugalommal viselték a megpróbáltatást, s még a mobilhálózatok időnkénti összeomlása sem okozott pánikot. Ugyanilyen higgadtan fogadták a klímaberendezések leállása miatti 30 fokos hőséget, s még a vasút ajándékát, a palackos vizet se vette igénybe mindenki, volt aki inkább kedélyesen sörözött a sötétbe borult étkezőkocsiban. "
"Újabb vasúti üzemzavar Svájcban. Ismét üzemzavar okozott fennakadást a svájci vasúti közlekedésben csütörtökön este, egy nappal azután, hogy az alpesi ország vasúttársasága történelmének legsúlyosabb üzemzavarát élte meg. Mint a svájci vasutak (SBB) szóvivője egy rádióállomásnak elmondta, az üzemzavart villámcsapás idézte elő. A villám este fél hétkor vágott be a Vernayazban lévő áramátalakítóba. A meghibásodás következtében egyórás késéssel közlekedtek a Genf és Lausanne, valamint Daillens és Vallorbe között járó szerelvények. Késést okozott az üzemzavar a Villeneuve és az olaszországi Domodossola közötti járatokon is. Jacques Zulauff szóvivő szerint a meghibásodást ezúttal sikerült hamar kiküszöbölni: az SBB alternatív áramforrás bekapcsolásával ismét feszültség alá helyezte az érintett pályaszakaszokat, így nem sokkal este hét óra után ismét megindulhatott azokon a forgalom. A svájci vasúttársaság áramellátó rendszerének meghibásodása nyomán szerdán este leálltak a vonatok az alpesi ország egész területén. A példátlan üzemzavar csütörtök hajnalig tartott. A szerdai műszaki zavar hatással volt a dél-németországi vasúti hálózatra is, elsősorban Baden-Württemberg tartományban. (MTI)"
Budapest, Keleti pályaudvar. Vasárnap 17 óra 40 perc, kígyózó sorokban állnak az emberek a pénztárak előtt. Húsz perc van még a Cívis intercity indulásáig.
Gondoltam, ennyi idő alatt egy ilyen nagy pályaudvaron nem lehet gond jegyet kapni, de sajnos tévedtem. A MÁV ismét bemutatta, hogy mi az a profizmus!
Kifordít egy táblát a pénztáros a következő felirattal: "A kassza 17.45-kor bezár. Kérjük, fáradjanak át egy másikhoz!" De milyen másikhoz? A tizenhárom pénztárból öt üzemel, és hirtelen mindegyiken ugyanez a felirat díszeleg. A teremben eluralkodik a tanácstalanság, hirtelen mindenki ideges lesz. A hölgy a mi jegyünket még éppen kiadja, de ezután gyorsan behúzza a függönyt (a többi ablakot már hamarabb becsukták). Az emberek feszülten várakoznak, hogy végre jegyet kapjanak, hiszen az új ablakokat még nem nyitották meg. Sokan dörömbölnek, mások könyörögnek. Érthető reakciók ezek, senki sem szeretne jegy nélkül felszállni a vonatra. Ugyan melyik kalauz lenne olyan kedves, hogy megértse, a kedves utasnak a MÁV hibájából nincs menetjegye.
Azon, hogy a vonatunk öt perc késéssel indul, már meg sem lepődünk, örülünk, hogy egyáltalán jegyet kaptunk, s hogy rajta lehetünk. "
És már kérdezte is vagy két hónapja, hogy mi az ok, de taxxxot 'má le se nem..........
Ez nem igaz, nem tetszik eléggé körültekintően olvasni:-)))
Még anno leírtam a február végi 80-as csörgős túrámnál, és azóta is többszőr írtam, hogy a Szerencs-Sátoraljaújhely közötti szűk keresztmetszet, és az aránylag mondható nagyobb forgalom miatt nincs lehetőség arra, hogy az egyik irányba nagyobb vonatszámhoz gépmenettel vigyék vissza a másik irány gyengébb forgalmú vonataitól. Ezért a 4 remot csörgő, ami lebonyolítja a forgalmat, így forog a vonalon, hol erre, hol arra van két gépes menet. De ez már nem egyedi, a pályahasználat miatt, kezd elterjedi. Már csak az üres szerelvények rohangálását kéne megoldani még. Mert amúgy nem igaz közgazdaságilag az a tézis, hogy amire nincs bevétel tervezve, az nem is veszteséges. A veszteség minden olyan kiadás, amit bevétel nem fedez le, így mivel erre nulla bevétellel van lefedezve, így 100%-os veszteséget termel, ami már indok arra...
Taxxx kapkod a szívéhez az első beszúrt képtől (jó a mozdony/kocsi arány) :-))
Nem hinném, hogy Taxxx kapkodna, mert tudja már, hogy itt, és most már máshol is az a módi, hogy gépmenet nincs, helyette az aktuális vonattal küldözgetjük le a gépet.
Oldmumusnak 30 es 30a vonalismereti osztalyzata ev vegen 5* ;-)
Mivel szemkimelo alacsony kelvines a monitor beallitasom igy semmi jelzot nem lattam, csak a felsovez oszlopokat es a taj jelleget. Ebbol ismertem fel.
Természetesen nem szükségszerű, hogy minden maradjon a régiben!!!!
Ha a történetet konkrét dátum nélkül "meséljük el", akkor konkrét személy a végrehajtásnál NEM lesz megbüntetve, viszont a hasonló esetek elkerülésére MINIMÁLIS esély azért volna...
Az utasok tucatjainak életét megkeserítő szabályozási anomáliára fel KELL hívni a figyelmet minden lehetséges fórumon!!!
Szóval konkrét dátum nélkül, és az utazás "konkrét lebonyolításának" tapasztalatai nélkül küldjétek el a történetet az adataimnál szereplő címre, ha úgy gondoljátok...
Szerintem ha a 140 es kaphatott 2. vágányt akkor itt is jó lett volna
Ez nem jár vagy nem jár kérdése. Szükség van rá vagy nincs? Sajnos azt kell mondjam, a mai menetrendi struktúra mellett a 140-es vonali 13 km 2. vágány sem a legjobb helyen épül (bár kétségtelen, a leghosszabb állomásközben). A 150-es pedig nem azért trágya, mert nincs 2. vágány, hanem mert az eredeti pályasebesség emléke sincs már meg: a Csengőd - Kiskunhalas 60-as kifejezetten szűk keresztmetszetet jelent még a mai forgalomnak is.
Kunszentmiklósig elővárosi forgalom van rendesen
Ezt én így nem merném kijelenteni. Van, de hogy két vágány kell-e hozzá... stabil 100-as pálya, az lehet.
hogy a 2-esen is kellene 2. vágány szakaszosan, meg forgalmi kitérő
Szerintem ha a 140 es kaphatott 2. vágányt akkor itt is jó lett volna ha meg lenne ennek a lehetősége. Kunszentmiklósig elővárosi forgalom van rendesen, addig lenne értelme, ezen kívűl meg rebesgették hogy a 2-esen is kellene 2. vágány szakaszosan, meg forgalmi kitérő.
Még egy kérdés:
Tudsz a tervezett /30 as vonal-Ercsi?-Pusztaszabolcs?-Cegléd tervezett vonalról?
Emlékeim szerint Dunaharaszti - Kiskunkacháza között a villamosítás elött a másik pálya helyén ment a sín, a villamosításkor/átépítéskor került át a mai helyére. Ha megnézed a vonalat a fent jelzett szakaszon szinte végig földút van a pálya mellett az egykori második vágány helyén. Közben elökerestem a könyvet, ami a következöket írja:
" Ferencváros - Kiskunlacháza között a második vágányt 1918. január 5-én üzembe helyezték. 1918 júliusára Kiskunlacháza és Kunszentmiklós-Tass között a második vágány fektetését befejezték, kavicsolásával 80 %-ban készültek el. Az építök ekkor már Kunszentmiklós-Tass és HomokszentlQrinc között az alépítmény készítésén dolgoztak. Kiskörös felé pedig a földmunkán és a mqtárgyak építésén dolgoztak"
Közben a háború miatt megnövekedett Szabadka vasúti forgalma. ezért Szabadka környékén 22 km-es második vágányt építettek
"A Kelebia - Somsichtanya között soronkívül megépült vasúti pályán 1918 augusztus 10-én indult a vonatforgalom."
A váágány elbontásáról annyit ír, hogy Soroksár - Kunszentmiklós-Tass között a második vágányt el kellett bontani. Emlékeim szerint ezt sem a békeszerzödés írta elö, de ebben most nem vagyok biztos. Holnap más ügyben beszélek a szerzövel, akkor megkérdezem pontosan.
Ma esti TurboTrain adag: TBDU 2033 és TBDU 2034 és három betétkocsi. Ez volt a negyedik, elvileg mind itt van, nem mozdultak még tovább.
Más: ma is voltam Gorillára vadászni a keletiben, nagyon szép géppárokat lehetett lőni. A hatvani 20:35-ös dupla szilivel ment, a szolnoki 20:40-es előtt egy dupla pagagáj fogat indult, mellette egy dupla gigant fogat állt.
Volt második vágány Kiskunlacházáig, pár hónapig még forgalom is volt rajta, azután felszedték, mert kellett máshová a felépítményi anyag. Bövebbet találsz róla az 1992. évi Vasúthistória Évkönyv 337.- 379. oldalán, Keller Laci barátom a Budapest- Zimony fövonal építésével és történetével foglalkozó írásában.
Most pedig magamra eresztem az egész iráni elhárítást:-)
Az iráni hagyján, de a 3. képeden látható I mintájú bárca már azt is kétségessé teszi, hogy elhagyja-e a zöld-sárga síneket a roncsgyűjtemény - legalábbis a MÁV felé... :-)
Ahogy igértem, megpróbáltam minél több áralternatívát begyűjteni.
Mivel nem adtál meg vonatot, vagy útirányt, hogy mivel mennétek és jönnétek, én "önkényesen" a Budapest-Győr-Hegyesahlom (határ)-Wien-Passau(határ)-Nürnberg-Flensburg-Flensburg(határ)- Fredericia-Aalborg útvonalat vettem alapul
Odaúton erre nagyon jó eljutási lehetőség van, összesen 2 átszállás:
Természetesen indulás előtt jó, ha többször leellenőrzöd az adatokat Te magad is (www.oebb.at, www.bahn.de, www.dsb.dk oldalakon is van menetrend kereső)
1./A teljesárú jegy - csak összehasonlításként írom, jószándékú pénztáros úgysem hagyná, hogy ilyet vegyetek:
Bp.-Aalborg egy útra: 55.641,- Ft
menettérti útra: 111.282,- Ft
2./Az InterRail bérlet a C zónára (16 napos érvénytartammal):
26 év alatt: 39.780,- Ft
26 év felett: 58.344,- Ft
Ez ugye Hegyeshalom határponttól/ig érvényes.
Ehhez a kiegészítő jegy nemzetközi díjszabás alapján a MÁV szakaszra 50 % kedvezménnyel:
Bp.- Hegyeshalom (határpont):
2423,- Ft egy útra (menettérti útra a duplája)
Győr-Hegyesahlom (határpont):
714,- Ft egy útra (menettérti útra a duplája)
Hegyeshalom állomás-Hegyeshalom határpont:
128,- Ft egy útra, (menettérti útra a duplája)
Ezt az 50%-os kiegészítőt az InterRail bérlet váltásakor vegyétek meg.
Olyat lehet variálni, hogy odafelé pl. Budapesttől, de visszafelé csak Győrig, vagy viszont, stb.
3./ EuroDomino -26 Dániára és hozzá 50 %-os kiegészítő jegy csak egy irányba (a csak visszafelé jövőknek):
Az Euro Domino -26 (DSB) ára: 11.985,- Ft
A kiegészítő jegy egy útra: Flensburg (határpont)-Budapest: 22.569,- Ft, összesen: 34.554,- Ft
4./ EuroDomino -26 Dániára és hozzá 50 %-os kiegészítő jegy a dán határig oda-vissza: 11.985,- + 45.138,- = 57.123,- Ft
Ugyanez a 26 év felettieknek (Euro Domino bérlet Dániára: 15.810,-Ft és hozzá 50 %-os kiegészítő jegy a Budapest-Flensburg határpont-Budapest útra: 60.948,- Ft
5./ CITY STAR Németország (ECICR-re, de NEM ICE-re):
Vigyázat, ez a Ti tervezett utazásotokra nem is váltható, ha hétfőn indultok és szombaton jöttök vissza, csak, ha a visszautat vasárnapra teszitek át, ugyanis az oda- és visszautazás között legalább egy szombatnak vagy vasárnapnak lennie kell. Amennyiben Németországba szombaton vagy vasárnap érkeznétek, úgy a visszautazást aznap meg lehet kezdeni.
A City Star jegy ára 5 főre (26 év alatt és felett egységes) Budapest-Flensburg állomás-Budapest menettérti útra összesen: 123.165,- Ft (fejenként: 24.633,- Ft).
Együtt kell az 5 utasnakutazni oda és visszaútban is.
Ehhez kell még egy kiegészítő jegy a Flensburg állomás-Flensburg határpont viszonylatra (11 km ), fejenként 1 útra 765,- Ft, menettérti a duplája.
Nagyon ügyes és felkészült pénztárosok itthon is képesek kiadni, de a többségük elhajt majd ezzel az igényeddel (lehet, hogy a kalauz sem csinál belőle problémát, hogy nincs ilyen jegyetek, erre a kis szakaszra, de , ha szabályosak akartok lenni,akkor kell, próbáljatok meg itthon venni, vagy, ha végképp nem megy, akkor a német átszálláskor.)
Továbbutazásra Dániára szerintem az EuroDomino éri meg legjobban, mert egy sima Flensburg-Aalborg jegy egy útra : 10.506, menettérti útra: 21.012,- Ft (ráadásul odafelé Odenséig oldalutazást is kell tegyetek az EuroNight-tal, így több lenne), ehhez képest a DSB EuroDomino 3 napra 26 év alat ugye 11.985,- Ft és felette is csak: 15.810,- Ft, ez a belföldi IC pótjegyek alól is mentesít, így, ha a City Star mellett döntetek, ezt ajánlom hozzá a dán szakaszra.
Mondjuk így a 26 év alatti utasoknak a teljes menetdíj: 38.148,- Ft, a 26 év felettieknek: 41.973,- Ft, vagyis ez a legolcsóbb alternatíva az oda-vissza vonattal utazóknak (Ez a City Star IC/EC MÁV-ÖBB-DB jegy menettérti útra, a menmettért Flensburg állomás-határpont jegy és a dán EuroDomino bérlet 3 napra összege.)
A City Star bármelyik magyar állomástól (akár Záhonyból is) ennyi, így, ha emellett döntetek, akkor nem olcsóbb Győrig, vagy Hegyeshalomig belföldi vonattal menni.
A helyjegyet (ízlés szerint kusett vagy hálókocsijegyet, bár én egy éjszakás útnál ezt mindig pazarlásnak tartottam, de embere válogatja) egyik ár sem tartalmazza (majd kapok a fejemre taxxx-tól megint), az attól függ, hogy melyik vonaton mentek.
Tájékoztatásul nálunk a nemzetközi helyjegy ár: 765,- Ft , a németeknél ugyanennyi, de a visszaútnál szereplő Hamburg-Wien EN vonaton több, ott tudtommal 2295,- Ft az ülőkocsira a helyjegy, a kusett 4-es fülke: 5610,- forinttól, a 6-os fülke 3825,- forinttól, a hálókocsi 3-as fülke 7140,- forinttól kezdődik, de ezeknél a pontos ár úgyis csak foglaláskor derül ki, úgyhogy ezeket - a jegyáraktól eltérően - tényleg csak irányáraknak tekintsd.
KOFI/KOFE temat kicsit tovabb taglalva belevonva a jelenletesek szerepet:
Informacioim szerint Bs-tol Gs-ig tarto bovites (kozpontban nem kell nagyon mar a panoramatablan is megvan a helye) fogja eredmenyezni, hogy ezen a szakaszon meg jelenletesekre sem lesz szukseg! Tapasztalatom szerint ezeken az allomasokon a jelenletes es ahol van egyeb szemelyzet mar nem igen ertesul kesest okozo esemenyekrol. Sot egyeb mas esemenyek bekovetkeztekor sincs mar akkora szerepe, azaz: Nem osztogatja az irasbeliket egy kezelhetetlen kijarati vagy egy elromlott fenysorompo eseteben. A KOFI kozpontban mindent latnak es speci mozdonyradion mindent kozolnek. Igy van amikor a legkevesbe ertesitik, hogy X vonat Y percet kesik es miert.
En az iden tapasztaltam parszon Balatonfoldvaron, hogy foleg a Maestral eseteben bemondtak, hogy kesik ennyit meg annyit.
Tehat forgalomiranyitas ide vagy oda, a kesesekrol egyre kevesbe lesz informalva mindenki.
Most kaptam telefonon a hírt, hogy reagált erre walaki :-))))).
nem tudom ,hogy a "B-s" Bárcával mi volt a konkrét szándékod
Utazni vele bélyegeztetés után Kőbánya Alsóig, kikerülve a metrófelújítási- jövő héttől a HÉV-felújítási rumlit.
és hogy mitöl is volt szabálytalanul kitöltve a menetjegy
Semmitől nem volt szabálytalan! Csak a 21.-én délután szolgálatban lévő információs hölgy másként gondolta meg a segítségként hívott két személypénztáros is, akik az üsz és a P.5 elővétele helyett leálltak okoskodni. Ha akkor nem vitatkoznak, hanem lebélyegzik, az egész cirkusz nem lett volna.
Most jön a kérdés, miért B-zek. Aki tudja, mit dolgozom, ismer, hogy a legkülönbözőbb helyen bukkanhatok föl. Nem tudom, hogy mely nap hova kell mennem. Legutóbb Dunavecsén vettem 2 ív szabályosan kiállított 10km-es TÁ biankó bárcajegyet, ugyanúgy magamnál van, mint a buszjegy. Ha épp praktikusabb az S-Bahn, akkor gyors bélyegeztetés és sipirc. A Nyugatiban meg csúcsidőben 3 pénztár van nyitva, hosszú sorokkal. Abból legalább két áfás számlás.
De ha netán 1 le nem kezelt, ám elméletileg érvényes menetjegyet (amit fel is használtál) akartad visszaváltani, nem éppen erkölcsös dolog volt, és főleg nem erre az oldalra való kaland!
Ha kiszámolod, mennyibe kerül egy érvénytartam előtt visszaváltott menetjegy, visszatérítése, rájössz, hogy még nekem kellett volna fizetnem. Ennyire hülye nem vagyok!
remélem emlékszel még az ominózus tavaly szeptemberi 1-es szöcskén szolgálatot teljesítő mozdonyvezetővel történt incidensre
Emlékszem. Egyik fűtőházi ismerősöm elmesélte, mi volt Vezér Úr haragjának az alap kiváltó oka. A korrekt(!!!) magyarázat után meg tudom érteni, nem haragszom rá már annyira.
Tudod, amikor a vezér többé-kevésbé joggal nem hagyta magát fényképezni
n+10000 a végtelenedikenszer: NEM a mozdonyvezetőt fényképeztem!!! A képet betettem ide is, egyiken sincs rajta. Olyan szép volt a Szöcske-Szili-Bobó trió, nem hagyhattam ki.
Egyébként én is mint mozdonyvezető örülök ,hogy ennyien érdeklődnek a vasút iránt
No igen, más is szeretheti az olajos vasakat.
a MÁV nem a legjobb hírében van az emberek körében, ezt én is őszintén sajnálom
A Goldonis kalandom után gondolom nem szorul magyarázatra, hogy a csatlakozásokat lekéső utasok mindjárt "a rohadt MÁV"-felkiáltással tobzódnak. Az egységsugarú utas nem egyenlő vasútbaráttal és arcképessel utazóval! Jogos, hogy véded a mundért, de ne ess a ló másik oldalára.
Koszi az adatokat. Viszont az helyenvalo, hogy Fonyod utan, mar akar Balatonfenyvesen is sokkal kesobb epult ki a KOFI funkcioja!
Illetve az a kis-KOFI amit emlitettek sokan nem egyenlo a maival.
Azt sem tudjuk a kerdezo hol kerdezte meg helyileg akkor a jelenletest?
De mi volt 2000 korul a Szabadbattyan-Fonyod kozotti kommunikacios optikasitasaval? Vagy ez lett volna egy ujabb media tevedese a somogyi szennylapnak, hogy a PanTel optikat hittek annak?
Azt nem ertem es a K.Z.-vel amikor beszeltem annak ellenere, hogy bemegy midnen biztber helyisegbe az optika miert rezet hasznalnak? Vagy nem ertette meg a kerdesem 100%? Tehat rez az allomason belol es a biztber hurkok mar optika.
"2001-ben már biztosdan megvolt Balatonszentgyörgyig"
Ennyit tudok segíteni, bár ezt mumus is ugyanígy tudja szerintem:
A Dél-Balatonon hagyományai vannak az olyan berendezéseknek, amelyekkel a vasúti forgalomról egy központban információt lehet szerezni vagy abba beavatkozni. Az első ilyen berendezés a balatonszemesi, ún. kis KÖFI, amelynek segítségével a balatonszemesi forgalmista a két szomszéd állomás - Balatonszárszó és Balatonlelle-felső - biztosítóberendezését távvezérelhette. 1982-1993-ig üzemelt. Működési alapja még a jelfogótechnika volt.
Közel ugyanebben az időszakban került üzembe helyezésre az akkor még GANZ Villamossági Művek GVM85-ös rendszere. Az 1983-ban még korszerűnek nevezhető rendszer a magyar vasút első, számítástechnikán alapuló KÖFE- berendezése volt. A forgalom-ellenőrzésbe a Szabadbattyán és Fonyód közti állomásokat vonták be. A biztosítóberendezési információk visszajelentése három darab színes monitoron történt egyszerűsített formában.
E két, jól működő, de idejétmúlt berendezést váltotta fel az 1993 novemberében üzembe helyezett központi forgalomirányító rendszer Fonyód központtal. Gyártója és kivitelezője a GANZ ANSALDO Villamossági Rt. volt. Számítógépes KÖFI-rendszer a vasúton eddig nem készült, de ilyen minőségben jelenleg is egyedülálló. A mostani kiépítettsége Szabadbattyántól Balatonszentgyörgyig tart. Tartalmaz tizenegy távvezérelhető és öt távellenőrizhető állomást. A rendszerhez Szabadbattyántól Fonyóddal bezárólag vannak illesztve az állomások, ami kilenc távvezérelt és négy távellenőrizhető állomást jelent.
A központban kétfajta visszajelentési forma működik. A vonal teljes áttekintő képe az ún. panorámatáblán látható. Ezen az összesített képen egy állomásról minden információ megjelenik, ami az állomási forgalmi szolgálattevő előtt látható, kivéve a váltók állását. Ezek csak vágányútban való lezártság, vagy foglaltság esetén láthatók, A vonatszám-követés kijelzése ezen is megoldott a vonatszámkijelzőkkel.
Másfajta visszajelentést nyújtanak a kezelői munkahelyek számítógép monitorai. Ezeken a kiválasztott állomás összes megjeleníthető információi láthatók. A kezelő ennek segítségével vezérli az állomások biztosítóberendezését. Az irányítónak lehetősége van minden olyan kezelésre, amit a biztosítóberendezés a helyi kezelés során is megenged. A számítástechnika adta lehetőséget kihasználva az állomások beprogramozhatók különböző üzemmódokba, amelyek a vonatmozgás hatására kezelői beavatkozás nélkül végrehajtódnak. Ezekkel egy kezelő nem csak az állomási kezelésekre, hanem az irányítás minőségére is oda tud figyelni.
A rendszer szolgáltatási az előzőekhez képest az irányítói szoftvere fejlettebb volta következtében újabbakkal bővültek. Az irányító ezek segítségével nem csak a távvezérlésre, hanem a forgalom szervezésére is képes. A rendszer kezdetben zárt egységként működött. Belőle külső rendszerek információkat nem kaphattak. Az idő folyamán kialakult olyan igény, hogy a számítógépes berendezések a gyűjtött információkat más rendszerekbe is szolgáltassák. Ennek lehetősége ebbe a berendezésbe már beépítésre került, a rendszer nyitottsága következményeként. A vonal és a vonatok forgalmi adatai Pécsre, az igazgatóságra kerülnek továbbításra.
A műszaki tulajdonságai röviden összefoglalva:
Kezelői munkahelyek
1994. februárban telepített Olivetti PC-k
Intel 486 DX 33 MHz-es központi egység
80 MB kapacitású merevlemezes egység
4 MB memória
1024x768 felbontású, SVGA, alaplapra integrált grafikus vezérlő
Operációs rendszer: MS-DOS 5.0
Grafikus rendszer: Metawindow
17-os monitorok
Jelenleg a három kezelői munkahelyből kettő üzemeltetésére van igény, így 1 db teljes értékű (hideg) tartalék számítógép áll rendelkezésre
Adat előkészítő munkahely
1998-ban telepített PC
AMD 586 166 MHz-es központi egység
2 GB kapacitású merevlemez
64 MB memória
1024x768 grafikus kártya
Operációs rendszer: MS-DOS 5.0
Grafikus rendszer: nincs
A számítógép helyettesítése bármely PC kompatibilis számítógéppel megoldható
Központi számítógép
1991-ben telepített BVM típusú ipari számítógép
Motorola 68010 10 MHz-es központi egység
Eredetileg 40 MB kapacitású SCSI merevlemezes egység, mely meghibásodása után egy 1 GB kapacitásúra cserélve
512 KB memória
VT 100 kompatibilis display terminál
Operációs rendszer: OS 9
Grafikus rendszer: nincs
Panoráma táblavezérlő számítógépek
Ganz PCS
Intel 8085 6 MHz-es központi egység
64 KB memória
Operációs rendszer: nincs, egyedi fejlesztésű multitaszkos real-time ütemező
Grafikus rendszer: nincs
Központi adatgyűjtő terminál
Központi adatgyűjtő számítógép
Központi kommunikációs számítógépek
Ganz PCS
Intel 8085 6 MHz-es központi egység
64 KB memória
Operációs rendszer: nincs, egyedi fejlesztésű multitaszkos real-time ütemező
Grafikus rendszer: nincs
A kártyák kereskedelmi forgalomban kapható alkatrészekből vannak felépítve
Állomási terminál
Állomási adatgyűjtő számítógép
Állomási kommunikációs számítógépek
Ganz PCS
Intel 8085 6 MHz-es központi egység
64 KB memória
Operációs rendszer: nincs, egyedi fejlesztésű multitaszkos real-time ütemező
Grafikus rendszer: nincs
A kártyák kereskedelmi forgalomban kapható alkatrészekből vannak felépítve
Szerintem mindkét topic megállja a helyét. Az általad nyitott arra "buzdít", hogy írjuk le, miért, mi által szerettük meg a vasutat.
A Swamplord kolléga által nyitott, pedig egy olyan - idáig egyedülálló próbálkozás -, amely azt hívatott elérni, hogy akik idáig még nem látták egymást, de itt nap mint nap összejönnek beszélgetni, legalább megismerjék egymás arcát.
Az egyik szvsz abszolút nem zárja ki a másik a másik létjogosultságát.
Jó napot mindenkinek. Nekem a tegnapi az biztos jó volt. Amióta Hódmezővásárhelyről kitiltották az igazi személyszállító vonatokat, azóta "kénytelen vagyok" olyan helyekre (is) menni, ahol gyerekkorom vonataival utazgathatok viszont. Tegnapi vonatozásom útvonalát osztom meg veletek, néhány saját készítésű fotóval fűszerezve. Sokat olvastam Rádió100Józsi úti leírásait, szeretnék a nyomdokaiba lépni, remélem sikerülni fog.
Hódmezővásárhelyi Népkertről indultam az 5:23-as személlyel Bzmot 206-ossal. Szentesen átszállás a 7207-es gyorssal, melyet M41 2152-es vitt (az egyik nagy szerelmem). A szokásos 4 Bhv kocsi, mely Szolnokig szokás szerint szépen feltöltődött. Képeket ezekről tegnap nem készítettem. Szolnokon átszállás a 7602-es gyorsra Debrecenig, útközben szépen kialakult a hering-effekt, melyet V43 1140-es vitt.
Debrecenben volt másfél órám fotózni, amíg vártam a Létavértesre közlekedő vonat szerelvényét. 10:55-kor indulás Létavértesre (36822), melyet MDmot 3038-as vitt (vezérlőkocsi: Btx 028). Létavértesen az MD szerelvény gyors fotózása (5 perc) után indulás vissza ugyanezzel a szerelvénnyel. Sárándon csatolás a Nagykerekiből érkező személyvonattal, majd indulás duplán Debrecenbe (36835/36715) (sajnos a dupla MD-ről most nem sikerült képeket csinálni, mert kicsit késett és nem értem volna el a csatlakozást Debrecenben).
Debrecenből a 12:51-kor induló 6003-as gyorssal mentem Püspökladányig, V43 1104-gyel. Ezen a járat természetes hering-effektussal, pontosan indult, melyre Hajdúszoboszlón egy iskolás csoport is még feltüremkedett.
Püspökladányból a 13:40-kor induló 6424-es személlyel Biharkeresztesig Bzmot 352-essel. Berettyóújfalun kb. 10 perc késést szedtünk össze a 3,5 órás késéssel szemből érkező Ady Endre nemzetközi gyorsvonat miatt, melyet M41 2130-as Csöri hozott. Biharkeresztesen gyors motorvonatfotózásra volt idő, majd indulás vissza Püspökladányba a 6425-ös személlyel (+10-zel) szintén Bzmot 352-essel.
Püspökladányban lekaptam a kiállított 376 578-as gőzmozdonyt. Majd indulás Szolnokra a 16:26-os 6023-as személlyel V43 1088-assal az élen. Szolnokon fotózás a 7208-as érkezéséig. 7208-as gyorsot V43 2309-es hozta a Nyugatiból és M41 2152-es vitte tovább Szentesig. Szentesen átszállás a 7228-as személyre 6341 027-re, végül pontos érkezés Hódmezővásárhelyi Népkertre.
Én is ezt szoktam mondani, így igazat tudok adni a cikk szerzőjének.
Egy idézet a cikkből:
A cikk felhívja a figyelmet arra, hogy a közlekedés externális hatásait sok esetben egyszerűen azért hagyják teljesen figyelmen kívül, mintha nem is létezne, mert pontos mértékéről túlságosan megoszlanak a vélemények. Pedig a közölt példa szerint még a legóvatosabb becslésben is egy nehéz tehergépkocsi társadalmi költsége túllépi egy 2000 tonnás tehervonat aktuális pályahasználati díját azonos fuvarozási távon.
Mivel akkor még nem voltam,másra nem tudok...csak arra,amit azután láttam ott.És az a könyv úgy tudom,dokumentarista célokkal (is) íródott.
(a 149-esen a napi három pár épp semmire sem használható időben megy)
Erről pont ugyanúgy gondolkodó emberek tehetnek,mint te,a különbség csupán annyi,hogy te ide írod,ők meg a menetrendbe.
Arról nem is beszélve,hogy akárhányszor utaztam valamelyiken,mindig akadt olyan ember,aki ezt is tudta hasznosítani.
(65+)
Pontosan ők azok,akik akármivel nem,de vonattal igen.És azért,mert a "65-" már urbanizálódott,vagy vett magának motort,terepjárót,helikoptert,vagy épp tellett bekötőút építésére.
És majd ha kihal a "65+" akkor tényleg nem lesz senki,akiért érdemes lenne,és ezzel vissza is jutottunk oda,hogy nincs vonat,nincs civilizáció,mert addigra az a kevés motoros-helikopteres-terepjárós is elhúz melegebb éghajlatra.
Nem,még nem vagyok.Még legpozitívabb estben is két év választ el tőle.
az "ÜGY" szolgálatába állítsad:
Ha kerülök olyan pozícióba,és lesz még akkor "ÜGY" ,fogom is.Ám mindkettőt erősen kétlem...főleg,mert másabb elképzeléseim vannak a jövőt illetően,ez csak egy kitérő,de mindenképp hasznos.De erről inkább egy főiskolás élmények vagy valami hasonló topicon,biztos van ilyen...
Ha közlekmérnök vagy (leszel), és ennek ellenére csak a szégyen-játékvonathoz való görcsös ragaszkodásban merül ki tevékenységed, az nagy szégyen rád és az iskoládra nézve is.
Leszek,ha leszek,mint mondtam.
Az ilyenirányú tevékenységem pedig,hogy hozzak egy példát,a III.Nemzetközi Közlekedésmérnök Konferencia társszervezésében is kimerült,amin többek között négy másik ország és Csiba József is részt vett.Kihangsúlyozom,hogy ezt nem azért írtam be,hogy erre feszítsek és mert büszke vagyok rá.
Az iskolám ennek ellenére tényleg szégyenkezhetne,de egész másért,mert nem semmi "kezelésben" részesítik itt az embert,de erről is inkább azon a bizonyos fősulis topicon.
A fikanickek nem okai a züllésnek, hanem következményei.
Ezt maximálisan nem támasztom alás,és szerintem nem én vagyok az egydüli,aki így gondolja,viszont téged,mint fikanicket,belátom,úgysem győzlek meg...
És a "Fürdőkádakról" is.
A fürdőkádakat pont ugyanúgy kedvelem,mint a játékvonatokat.Csak akkor vagy csináljuk úgy,mint a sógorok,vagy ne verjük a mellünket a majdnem semmire,ami nálunk még mindig szenzációszámba megy.Én ezt tartom olyan szégennek,mint te a játékvonatokat.
Vasúton jöttek a hamis baseballsapkák - 450 milliós értékben
2005. június 23., csütörtök 17:39
Négyszázötven milliós hamis baseballsapka szállítmányt fogtak a vámosok a vasúton.
A gyékényesi vámhivatal munkatársai egy Horvátország felől érkező tranzit vasúti konténer tételes vizsgálatát rendelték el. Az árunyilatkozaton 115 ezer sapka szerepelt, melyek tényleges és feltüntetett mennyisége megegyező volt. A vámosoknak a sapkák eredetére vonatkozóan kétségeik merültek fel, nem is alaptalanul, hiszen az előzetes szakértői vélemény szerint azok a fogyasztók megtévesztésére alkalmas hamisítványok voltak.
A fuvarokmányok szerint a szállítmányt Vietnamban adták fel és célállomása Szlovákia volt. A vámhivatal a szállítmányt lefoglalta és áru hamis megjelölése bűntettének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen elkövető ellen büntetőeljárást indított.
A vasutak.hu ismerteti a Közlekedéstudományi Szemle cikkét a magyar mellékvonali vasúti hálózat jövőjéről. Egy érdekes idézet:
"...a jelenlegi alacsony forgalom ellenére a magyar vasúthálózaton meg lehet találni a gazdaságos üzemvitel módszereit, legfőképpen pedig jobb szolgáltatással többletforgalom is elérhető. E szempontból is súlyos hiba a személyszállításban időről időre visszatérő kínálatcsökkentés, mely a vasút költségszerkezetéből adódóan elhanyagolhatóan alacsony megtakarítást eredményez, ráadásul az eszközök és munkaerő emiatt romló kihasználtságával ez az eredmény is elvész. Az intézkedés csupán utas- és presztizs-veszteséget okoz."
Aki rendelkezik TGV-s, ICE-s, ETR500-as vagy egyéb nagysebességű vonatról készült képpel, az elküldhetné az adataimnál lévő gmail címre!!!
Köszönöm!
A postaládám mai tartalma! :)
Tisztelt Kulás Krisztina és Hódi Richárd!
Az Önök által küldött "általánosságokat" tartalmazó levél mégis mely panasz mely részére adott "érdemi" válasz?
Egy jól megkonstruált válaszlevélnek értelmesnek kellene lennie az "eredeti" beadvány nélkül is... A Szalayné-Szabóné páros levele többek között ezt az igényt sem elégíti ki.
Egyébként azáltal, hogy a Déliben pár pénztárost oktatnak valamiről, akkor ezzel elejét vették ORSZÁGOSAN hasonló esetek megismétlődésének?
Köszönettel vettük a MÁV Rt. részére megküldött észrevételét. Megkeresését kivizsgáltuk, mellyel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk:
Sajnáljuk, hogy ilyen rossz tapasztalatot szerzett utazása során. Célunk az, hogy utasaink igényeinek a lehető legmagasabb színvonalon tegyünk eleget, s ehhez az is hozzá tartozik, hogy a felmerülő észrevételekre odafigyelünk, és megpróbálunk ezeknek a leghamarabb eleget tenni. Sajnálatos módon a szigorú ill. gyakori ellenőrzések mellett is előfordul, hogy egyes munkatársaink szabálytalanul végzik munkájukat, - ami összeegyeztethetetlen az általunk elvárt szolgáltatói magatartással - rontja üzletágunk megítélését, szolgáltatásunk színvonalát.
A pénztárosokat soron kívül oktatásban részesítettük és felhívtuk figyelmüket a jövőben az udvariasabb és utas központú kiszolgálásra.
Köszönjük a megkeresését, és reméljük a jövőben elégedett utasaink között üdvözölhetjük.
Ha olvastad Moldova "Akit a mozdony füstje megcsapott" című könyvét,abban is olvashatsz erre példát,ugyanúgy,mint ellenpéldát
Irodalmi műbre alapozni az érveidet óvatlanság. Ha régen olvasod ezt a topicot, tudhatod, hány színes kis Moldova-képről derült már ki, hogy nem teljesen tényszerű.
Meg fogod látni,hogy ott még vannak olyanok,akik "akármivel nem,de vonattal igen".
Téves. Azért vonattal, mert véletlenül éppen közeledik (a 149-esen a napi három pár épp semmire sem használható időben megy), és nagyon olcsó (diák), vagy épp ingyen van (65+). De ha máskor, más jellegű dolguk van, amiért utazni kell, megoldják. Ne hidd már, hogy Jakabszállási tanyák mh közelében lakók csak 4.42, 12.02, 18.07 utaznak Jakabszállásra, mert ők "akármivel nem, de vonattal igen".
Ebben a témában javaslom,beszélgess el egy kicsit a Vasúttörténeti Alapítvány kuratóriumi elnökével.
Elhiszem, hogy ugyanazt mondják, mint te, ezért szereted őket :-) Engem meg azért nem szeretsz, mert mást mondok (és mert fikanick vagyok)
Tehát mindaddig,amíg azt hallani,hogy szüntessük meg, mert nem hoz hasznot,de arról senki nem szól,mivel pótolják,addig igenis kardoskodom mellette
Jól teszed. Csak ez a magatartás nem vezet sehova. Ráadásul közlekmérnök is vagy? Hát akkor erkölcsi kötelességed, hogy szaktudásod az "ÜGY" szolgálatába állítsad: e térségek lakóinak jobb közlekedési kapcsolat terveit kell kidolgozni. Ha ez a jobb eszköz vonat, akkor legyen vonat. Ha busz, akkor az. Ha a vasút nyomvonalán egy 3 m széles aszfaltcsik, melyen a falugondnok kisbusza ellátja a szegény, öreg, beteg pusztai embereket, akkor legyen az. Ha közlekmérnök vagy (leszel), és ennek ellenére csak a szégyen-játékvonathoz való görcsös ragaszkodásban merül ki tevékenységed, az nagy szégyen rád és az iskoládra nézve is.
Valóban nem szabad engedni, hogy pótlás nékül megszüntessék a játékvasutakat. De a megszüntetés elleni puszta tiltakozás még nem avat egyetlen vasútbarátot sem hőssé - az még csak önző féltése szeretete tárgyának.
Nem voltak viszont fikanickek,akik züllesztették és bontották a topictársadalmat.
A fikanickek nem okai a züllésnek, hanem következményei.
Ebben a témában javaslom,beszélgess el egy kicsit a Vasúttörténeti Alapítvány kuratóriumi elnökével.További tudattágításként pedig felkeresheted a Kisvasutak Baráti Köre Egyesületet (a keskeny nyomközű vasuatkért) Ha olvasnád a füzeteiket,vagy részt vennél a taggyűléseiken,évekkel ezelőtt hallhattad/olvashattad volna,hogy mennyi ötlet és terv született az ilyen játékvasutak jobbá tételére és a pótlás nélküli megszűnés rémének elűzésére.
És kik nem adnak rá pénzt?És miért?
Mutass nekem valakit,aki jobb eszközzel fogja kiváltani a járműveket.Több,mint tíz éve hallani többször is minden évben,hogy megszüntetik a két vonalat.De arról egy szót nem ejtenek,hogy mivel pótolnák,ugyanis a vonal érintette tanyák mentén nincsen mindenütt kiépített közút,helyenként még földút sem,csak egy szamárcsapás,amely a legközelebbi megállóig vezet.Senki nem mondta azt,hogy igen,én veszek jobb kocsikat erre a vasútra.Pedig a tizenegyedik fürdőkád árából talán kettőt is lehetne,ami pedig ott már kiteszi egy vonat szerelvényét,az pedig már kitesz egy vonatpárt,és egy Mk48 vígan elhúzza 60-nal is,persze ehhez azon is kell némit alakítani.Ez a sebesség pedig már nagyvasúton is általános,lásd 41-es vonal.De ha egy kicsit még hozzáteszel a tizenegyedik fürdőkád árához,még egy jobb mozdony is összejönne.
Senki nem mondta azt,hogy azon a pénzen,amit ráköltenek a 120-as,140-es lasúmenetek felszámolására,estleg megszüntetik a kisvasút útátjáróiban lévő 15-ös lassújeleket.Senki nem mondta,hogy igen,én építek burkolt közutat a vonatpótló busznak.
Tehát mindaddig,amíg azt hallani,hogy szüntessük meg, mert nem hoz hasznot,de arról senki nem szól,mivel pótolják,addig igenis kardoskodom mellette mind a vasút (nem=máv) barátjaként,mind pedig közlekedésmérnök szakos hallgatóként,akinek rendszerszemléletet tanítanak szétbarmolás helyett.
Bármi,ami jobb
...szerinted adott a lehetőség?Akkor mért nem tették már meg?!
Igen szerintem is ez egy siralmas helyzet így,a 21-edik században,az EU-ban,stb.De ameddig csak mellébeszélés megy,addig ez is kell,bármennyire is fáj ez valakiknek.
Látom, sokat teszel érte.
Te hoztad ki belőlem.
Azokban a boldog békeidőkben is voltak nyomdafestéket nem tűrő szavak mint most,vagy majd ezután.Igaz,kevesebb.Nem voltak viszont fikanickek,akik züllesztették és bontották a topictársadalmat.Nem kellett naponta kimoderálni egy-két fikanicket,vagy az azokon felhördülőket.Ha elolvastam a heti termést,az nem a mocskolódást és az egymás elleni harcról szólt,hanem arról,hogy ki milyen élménnyel gazdagodott,és azt épp megosztaná esetleg velünk.És akkor is vitatkoztunk ám,nem is keveset,mert érvei és ellenérve akkor is voltak mindenkinek.Olvass vissza két-három évet.
Látom, sokat teszel érte
Eddig sokat tettem érte.Először csak olvastam,fogat szorítva.Aztán még arról is leszoktam,volt,hogy két hétig rá se néztem a nagytopikra.Csak azért,hogy ne keljek így ki magamból,mint most.Aztán egy kicsit visszaszoktam ide,és még írogattam is.Ám most betelt a pohár,méghozzá miattad,büszke fikanick;hiába vagyok béketűrő.
Most elmegyek,szeptemberig nem leszek netközelben.Mikor visszajövök lesz még vajon vasútmániás topic?Laknak majd még rajta vasútmániások?
Mert bizony a vasútmánia a játékvonatról is szól.Nem kötelező megérteni...
Kissé érthetetlen volt számomra a 21.-ei kalandod, nem tudom ,hogy a "B-s" Bárcával mi volt a konkrét szándékod, és hogy mitöl is volt szabálytalanul kitöltve a menetjegy. De ha netán 1 le nem kezelt, ám elméletileg érvényes menetjegyet (amit fel is használtál) akartad visszaváltani, nem éppen erkölcsös dolog volt, és főleg nem erre az oldalra való kaland! Amúgy is érdemes százszor átgondolni, hogy mit ,mikor ,és főleg milyen stílusban jelentetünk meg, remélem emlékszel még az ominózus tavaly szeptemberi 1-es szöcskén szolgálatot teljesítő mozdonyvezetővel történt incidensre. Tudod, amikor a vezér többé-kevésbé joggal nem hagyta magát fényképezni, majd ezen a lapon egy valótlan történetet megjelenítve a saját kollégáit uszítottad rá besározva ezzel eddigi munkáját. Egyébként én is mint mozdonyvezető örülök ,hogy ennyien érdeklődnek a vasút iránt, igaz , a MÁV nem a legjobb hírében van az emberek körében, ezt én is őszintén sajnálom. De higgye el mindenki, eggyetlen vasutasnak sem áll érdekében, hogy a fejlődése elé akadályokat gördítsen!
"Bizony én is visszasírom a boldog békeidőket ezen a topicon!"
Azonnal visszatérnek a régi békeidők, ha megint eljutnánk oda, hogy nem akarná mindenki (akire nem vonatkozik, ne vegye magára) ráerőltetni a véleményét a másikra. Itt páran azt hiszik, hogy ŐK ÉS CSAKIS ŐK tudják a tutit és mindenki más idióta az adott kérdéshez. Jó lenne visszatérni ahhoz a rég bevált szokáshoz, hogy észérveket írtok le és csak a saját véleményetek képében, nem pedig isteni kinyilatkoztatásként, hogy amit én mondok az úgy van és akinek nem tetszik, az mehet anyukájába... Sajnos már jópáran itthagyták ezt a fórumot hasonló okokból, nem kéne még azt a maradék lelkes pár ezer (felfelé kerekítés) topiktársat is elhajtani az asztaltól...
Mint alapító elmondhatom, hogy ez az egész topik a 1999-es napfogyatkozásos NOHAB-os túra után (köszönet érte Marslakónak...) alakult, egy igen jó hangulatú, baráti hangvételű vonatozás, gulyásozás, sörözés után. Akkor még mindenki beszélt mindenkivel....
Úhogy ennek szellemében kéretik kultúráltan anyázni, meg miegymás. Attól, hogy valakinek más a véleménye, attól még őt is meg kell hallgatni és el kell gondolkodni a mondottakon (irottakon), aztán lehet vele vitázni, de nem a földbe taposni...
Ha befogadtok, szívesen veletek tartanék, ha lehet. Nem tudom, egyedül nem szívesen tenném meg ezt az utat, Szerbiával szemben fenntartásaim vannak. Nekem Szegedről lenne jobb, ha megyünk, mert Hódmezővásárhelyről nekem azt könnyebb elérni, de a Kiskunhalasit is meg lehet oldani.
A Kiskunhalas-Szabadka-Szeged közvetlen személyvonaton nemzetközi kishatárjeggyel (Kiskunhalas-Subotica, Subotica-Szeged, egy jegyen is kiadható: virtuális töréspontnak tekintendő díjszámítás szempontjából Subotica) utazhatsz végig.
A jegy Kiskunhalas állomás pénztárában megváltható.
Bocsánatot kérek, hogy csak úgy rákérdezek: biztos vagy benne, hogy a nick neved jól szerepel? Mármint az utolsó 0-ra gondolok. Ha jó, akkor vedd tárgytalannak a hsz-omat.
Biztos ők is nagyon unják már,hogy 40 éve a baxokban kell 30-cal órákat csattogni azért,hogy fenntarthassák magukat,
Így van. De ha én erre azt írom, hogy ez nem közlekedési eszköz, akkor kibújik belőled az állat. Gyanítom, hogy mindazok, akik a 20-szal mászó vitézipusztai Bz, meg a gyök2-vel mászó bugaci játékvonat "megmentésén" fáradoznak, sokkal nagyobb ellenségei az ott élőknek, mint azok, akik más, jobb eszközzel váltanák ki ezeket az elfogadhatatlan szintű járműveket. Ha tehetnéd, "vasútbarátságodtól" vezérelve szegény pusztai embereket még évtizedekig a kisvasútra kárhoztatnád. Mert neked vonat kell. Nekik ugyan nem vonat, csak >BÁRMI, AMI JOBB< kellene, de kit érdekel?!
Bizony én is visszasírom a boldog békeidőket ezen a topicon!
A Bugacon imbolygó kisvonat lehet szeretet tárgya, de nem közlekedési eszköz.
A jó kurva életbe!
Nem szeretném újra felszítani a nemrég kihunyt vita parazsát,de....
Ezt majd próbáld megetetni azokkal az emberekkel,akik mondjuk Nagybugacon,Lőtéren,Kocsistanyán vagy épp Magyarsoron szállnak vonatra,és akiknek ez jelenti az egyetlen kapcsolatot a civilizációval.Értsd:kenyeret venni,orvoshoz menni,és a többi...Azért,mert a segélyből vagy a nyugdíjból nem telik saját kocsira vagy motorkerékpárra,vagy mert épp még földút sem vezet a közelükben sem.Biztos ők is nagyon unják már,hogy 40 éve a baxokban kell 30-cal órákat csattogni azért,hogy fenntarthassák magukat,és valószínűleg előszeretettel gondolnak azokra,akiknek ezt köszönhetik.
A 2003-as nagy havazáskor nem járt a vonat két és fél napig arra.Te,aki a jövő vagy,mit tettél volna a múltnak eme szomoró,utolsó ingadozó bástyáján az összedőlés ellen?Szart.Nagyot és büdöset.Ezért tartunk még mindig itt.
én húzom a hasznot hajtó vonatot.
Merre,a szakadék felé?Sok kis Baxnak kell még ahhoz nagyon sokat gurulni,hogy a tizenegyedik fürdőkád hasznában úszhass!
Érthető a kép?
Igen.
Megértettem,hogy vannak akik hajlamosak elfeledni a múltjukat,értékelni és szintén elfeledni,hogy mi kellett ahhoz,hogy eddig eljussanak.
Be tudjak mondani, valoban konyebb megmondani, de abban az idoben az osszes a maihoz hasonlo rendszer es kommunikacios eszkoz meg nem volt meg.
Akkor elgepeltek volna a kozbeszerzesi ertesitot? Nalam gyorsan peregnek az evek, de nincs az olyan messze 4-5 eve, hogy Balatonfenyvesen meg megvoltak a valtojelzok. Ma mar valtojelzo nelkuli kozponti allitasu valtok vannak.
Estere felhivom a fonyodi KOFI egyik agyat es informalodok tole!
Gondoljunk bele, hogy a fonyodi felveteli epuletet 1990 tajekan kezdtel el ujjaepiteni ahol a KOFI kozpontja ma van.
De KÖFI-től függetlenül máshol is be tudják mondani azt, hogy hány percet késik a vonat. csak KÖFI-vel könnyebb megtudni, hogy éppen hol jár.
En egesz mast tudok. 1997 fenyvesi datum erdekes lenne, amikor a szomszedos allomas KOFI-sitese (Balatonmariafurdoe 2002-ben volt). Kozbeszerzesi ertesito szerint.
2001-ben már biztosdan megvolt Balatonszentgyörgyig. Más kérdés az, hogy Balatonszentgyörgy állomás, csomópont lévén helyi irányítású.
Szerinted! Mert jóval korábban volt már ahogy írták is Boglár és Szántód között. Az irányító pedig Szemesen üldögélt a felvételi ( mert akkor még vettek fel a vasutra embereket:-) ) épületben.
KOFI-vel kapcsolatban: Meg fogom kerdezni magat az egesznek az egyik attyat, de az a KOFI ami a mai ertelemben vett es pl. kesesrol es egyeb gebaszrol ertekezhetett a forgalomiranyito es a vezer (es foleg fonyodi kozponttal), az nem lehetett olyan koran!
Gondoljunk bele, hogy a fonyodi felveteli epuletet 1990 tajekan kezdtel el ujjaepiteni ahol a KOFI kozpontja ma van.
Sajnos, vagy is nem sajnos, de igen. Nem tudok több napot kipréselni másra, így is nem panaszkodhatok a vonatozás terén. Viszont akkorra még tényleg semmi programom nincs, így akár minden nap mehetnék valahová.
Odaát csak óvatosan a vasútfotózással, hivatalosan tilos, és elég sok a buzgó dolgozó, aki önszorgalomból is érvényt szerez a szabálynak. A Szabadka - Szeged vonat tele van csempésszel, és ők sem annyira fotogének... Ott nem sokan fotóznak, ezért furcsa, és ami furcsa, az rögtön gyanús...
Akkor legfeljebb elmegyek kétszer...mert nekem meg a most szombat az utolsó csavargós nap,meg a vasutasnap,de az előbbi is kb. csak max 50%...de ha összejön,akkor majd megírom a tapasztalatokat,és felkészülten mehetünk mégegyszer!
Nekem nem jó, és nyunyukának sem. Megnézve a naptáramat, nekem minden egyéb nem hidas, és nem kisvasutas programra augusztus 12-től szeptember 5.-ig bármely nap lesz majd időm.
Ezt az utat már betáraztuk mi is egy páran, már csak az időpontot kéne összehozni. Amúgy két nemzetközi jeggyel megyen, egy Szeged-Szabadka, a másik Szabadka-Kiskunhalas viszonylatra, ezt mondták nyunyukának Szegeden.
Erősen gondolkodom egy utazáson a 7460-as vonattal:Kiskunhalas-Kelebia-Szabadka-Röszke-Szeged.
Kérdésem,hogy milyen jeggyel lehet ezt a legolcsóbban megúszni,hol tudják azt kiadni,illetve megéri -e vasútfotózással próbálkozni déli szomszédainknál.
Az is érdekelne,hogy abban az esetben,ha a Halas-Kelebia és a Röszke-Szeged viszonylatot külön váltott,belföldi jeggyel utazom le,úgy a Kelebia-Szabadka-Röszke jegy olcsóbb -e,mint a teljes viszonylatra váltott nem tudom milyen nemzetközi jegy,és hogy ezt hol tudom megváltani.
Kíváncsian várom a válaszokat,előre is köszönöm szépen.
En egesz mast tudok. 1997 fenyvesi datum erdekes lenne, amikor a szomszedos allomas KOFI-sitese (Balatonmariafurdoe 2002-ben volt). Kozbeszerzesi ertesito szerint.
Elég sok mindent megpróbáltak: dízelgépeket vetettek be, pótlóbuszokat szerveztek és felkérték az autósokat, hogy menjenek a pályaudvarok felé és vigyenek utasokat, akiknek több helyen ingyen ásványvizet osztottak
talán ez lehet, amiért nincs bicskanyitogatás: ha szemmel látható, hogy a vasút MINDEN TÖLE TELHETÖT megtesz a kialakult helyzetben az utasok a) célbajuttatásáért b) a kényelmetlenségeinek csökkentéséért.
Na ez a nem mindegy. Itthon meg például egy út a Keletiböl Miskolcra InterCity-vel is min 2.5 óra, mert hát ugye ott van az elején a fél óra sorbanállás a jegyért, ami az utas szempontjából ugyanúgy hozzátartozik az utazás idejéhez, mint a vonaton töltött idö. :-(
Köszönöm, hogy reagáltál a csapi vonattal kapcsolatos dilemmára. Akinek a nevében írtam, mellettem ül egy irodában és azt mondja, hogy nem fog kirúgatni egy kallert, aki 80 000 Ft-ból tartja el a családját. Így sajnos nem írhatok konkrét adatokat. Úgyhogy minden marad a régiben...
Azt, hogy ilyen nincs is, van Debrecen-Nyírábrány 105-ös vasútvonal, és van Mátészalka-Tiborszállás 115-ös számú vasútvonal. Ágerdőmajor már nincs, mint határállomás, helyette Tiborszállás van.
Elég érdekes, ha ennyit sem tudnak, akik írták eme cikket.
Egyebkent hiaba van KOFI most mar, akkor sem tud neha sokkal tobbet a jelenletes. KOFI-t nem utasforgalmi tajekoztato fo feladattal talaltak ki. De majusban fotozas alatt tobbszor tapasztaltam, hogy Balatonfoldvaron bemondtak a keseseket.
Gondolom, hogy a sűrű vasúthálózat sok helyen módot ad arra, hogy elkerüljék a kiesett szakaszokat más útvonal választásával. Meg ott legalább van tisztességes utastájékoztatás.
Nálunk meg...
Várom a vonatot valahol a 30-ason. Nem jön. Már ca. 15 eltelt az indulási ideje óta, és még meg sem érkezett. Odamegyek a jelenléteshez (tmh), és megkérdezem, hogy mi az ábra, mert már 20 percet késik a vonat. Azt mondja rezignáltan, hogy 20 perc késés nem késés... Pedig szerintem akkoriban már KÖFI volt. Vagy még nem? (1998-ban.)
A csak visszafelé jövők korában mennek ki vonattal, vagy más közlekedési eszközzel mennek?
Kifelé repülő Stockholm, vonat Göteborg, egy hét pihi, onnan komp Fredriskhavn, onnan busz Dronninglund, ott találkozó a másik 5 fővel, egy hét pihi, busz Aalborg, és onnan lenne vonat közösen.
Megpróbálom, de csak estére igérem, most nem.
Előre is köszönöm, várom.
pl. a HAFAS-on
köszi, a menetrendi keresés az teljesen OK, de a díjszabás az teljesen sötét nálam... :-(
"Tehát kifelé 2 26 alatt, 3 26 felett, visszafelé 5 26 alatt, 3 26 feletti "versenyző" lesz."
A csak visszafelé jövők korában mennek ki vonattal, vagy más közlekedési eszközzel mennek?
"Akkor tudnál erről a CityStarról is írni, pl. árat? "
Megpróbálom, de csak estére igérem, most nem.
"És ha azzal megyünk, akkor itthon meg tudom venni a német határ - Aalborg jegyet? "
Elméletileg igen, gyakorlatban lehet, hogy lesz olyan nemzetközi pénztáros, aki húzódozni fog ettől, több helyen is érdemes megkérdezni.
Annyit pontosítok, hogy a City Star szerintem határpontra nem adható ki, csak a legtávolabbi német városig, és onnan kellene a kiegészítő jegy.
"És melyik vonatokra kell pótjegy, helyjegy, stb? Erről van vhol felsorolás?"
Felsorolás nincs, ezeket a menetrendek tartalmazzák (azok sem mindig jól).
Válasszátok ki a kívánt összeköttetést pl. a HAFAS-on, a német vasút (www.bahn.de) menetrendi keresőjén (az Elviráról is linkként elérhető) és az (többé-kevésbé) pontosan tudatja a helyjegyköteles vonatokat. Azért csak többé kevésbé, mert többször tapasztaltam, hogy helyjegykötelesnek írt olyat is, ami nem az.
A németországi City Starnak 2 fajtája van: az egyik az IC/EC pótjegyet tartalmazza (ez nem nagy kaland, mert nemzetközi forgalomban ilyen már egyébként sincs), a másik az ICE-n is érvényes, vagyis az ICE pótjegyet is tartalmazza.
A jegyváltás előtt fontos tehát az utiterv ismerete, hogy milyen vonatokat akartok igénybevenni.
Jó, azért Magyarországon más a helyzet, mert itt túl sokszor történik ilyesmi ahhoz, hogy az utasok kedvét elvegye qa vonatozástókl, Svájcban meg ugyebár tradíciója van a vonatozának, pedig szinte mindenkinek ott van a garázsban az autója.
Na, azért messziről nyilván sokkal szebb minden...
Itt is késnek vonatok, néha kihullik egy forgalomirányító-központ, meghibásodnak jelzők, valami balesetes jármű fél napig elzár egy fontos nemzetközi fővonalat, stb. A Scweizer Eisenbahn Revue minden hónapban tele van ilyenekkel (na jó, annyira nincs "tele", de jut rendesen).
TÉNYLEG a vasút hibáján kívül
Tényleg, ezt honnan tudod?
Egyelőre nem tudják, mi okozta az egész felfordulást, viszont a vasútnak saját energiaellátó rendszere van, saját vizierőművekkel.
Az is szóba került, hogy esetleg a decemberben bevezetett új, kiterjesztett ütemes menetrend lehetett az áramkimaradás oka, mivel így csúcsidőben, .00 és .30 körül egyszerre indulnak a vonatok sok helyen, így olyan áramfelvételi csúcsok alakulnak ki, amik a rendszer teljesítőképességének a határát feszegetik. Most bejött a kánikula, lehet, hogy ez már sok volt...
Két cikk a Neue Züricher Zeitungból a svájci vasút tegnapi nehéz napjáról:
Ezekből nekem az jött le, hogy nem lincshangulat, sőt egyes helyeken inkább "utcabál" jelleg alakult ki (persze nem az alagútba szorult, vagy nyitható ablak nélküli klíma nélkül maradt vonatokban rekedteknél), bár bizonyára az otani utasok sem örültek ennek a dolognak.
Elég sok mindent megpróbáltak: dízelgépeket vetettek be, pótlóbuszokat szerveztek és felkérték az autósokat, hogy menjenek a pályaudvarok felé és vigyenek utasokat, akiknek több helyen ingyen ásványvizet osztottak:
Egyszer egy Lausanne-Genf repülőtér IC-n ültem és eltört a mozdony áramszedője, emiatt 30 perc késéünk lett. Százszor elnézést kértek németül, franciául, olaszul és angolul is, elmondták a késés okát, a 2 kalauz minden utastól megkérdezte, hogy hová utazik tovább és a repülősöket biztosították arról, hogy a gépek megvárják őket, ezt is megszervezték.
Ha az utasok rendkívüli helyzetben ilyen hozzáállást tapasztalnak lehet, hogy megértőbbek a problémák iránt.
köszi a választ, olvasgatva a topicot tudtam, hogy Rád számíthatok!
helyzetünk roppant bonyolult.
5 fő (2 26 alatt, 3 26 felett) fog utazni oda-vissza, és a visszaútra csatlakozik még 3 fő (mind 26 alatt). Tehát kifelé 2 26 alatt, 3 26 felett, visszafelé 5 26 alatt, 3 26 feletti "versenyző" lesz.
Vonatozni nem nagyon lesz időnk, bár, ha belefér, a hazutat megvariálhatjuk kicsit, akkor már lesz időnk erre is.
Akkor tudnál erről a CityStarról is írni, pl. árat? És ha azzal megyünk, akkor itthon meg tudom venni a német határ - Aalborg jegyet?
És melyik vonatokra kell pótjegy, helyjegy, stb? Erről van vhol felsorolás?
Tudod, ha nálunk is tízévente egyszer késnének a vonatok (amik tiszták, kultúráltak a személyzettel egyetemben), és akkor is TÉNYLEG a vasút hibáján kívül, lehet, hogy itt sem lenne akkora felzúdulás.
"Dániába, pontosabban Aalborgba szeretnénk eljutni, júli 11.-én oda, 16.-n vissza. vonattal mi a legolcsóbb lehetőségünk? A társaság egyik része 26 év feletti, többiek 26 év alatti. ED jegyekkel, ha jól néztem 70000 HUF körüli összegért tudjuk megjárni az utat"
Ehhez képest máris sokkal kedvezőbb az InterRail.
Ausztria, Németország, Svájc és DÁNIA képez 1 zónát (C zóna), vagyis elég 1 zónásat váltani.
Ez 16 napig érvényes, az ára a 26 év alattiaknak: 39.780,- Ft
A 26 év felettieknek: 58.344,- Ft
Ezzel nem csak oda és vissza utazhattok Hegyesahlom határponttól Ausztrián és Németországon át Dániába, hanem a felsorolt 4 országban 16 napig vonatozhattok.
Ehhez nálunk a nemzetközi vonatra való felszállás helyétől (Budapest, Győr vagy Hegyeshalom) 50 %-os kedvezményű jegy jár a MÁV nemzetközi díjszabásból és ugyanígy visszaútban is, ameddig a nemzetközi vonattal jöttök. Ezt előre, az InterRail bérlettel együtt kell megváltani!
A nemzetközi vonatra való felszállás helyéig, ha másik vonattal utaztok, azon igénybevehetitek a belföldi kedvezményeket, így a legolcsóbb megoldás, ha a kinézett nemzetközi vonat előtt lementek Hegyeshalomba, vagy legalább Győrbe, ha Budapest felől mentek és visszafelé is onnan másik vonattal jöttök.
Alternatíva lehetne még CityStar jegy Németországba (Ausztrián át), ez ugyanis annál olcsóbb, minél többen utaztok egyszerre és ahhoz egy kiegészítő jegy a német határpont és Aalborg közé, ha a társaság nagyobb része 26 év feletti, akkor ez a megoldás lehet, hogy kicsivel olcsóbb, de azért az InterRail más érzés és más lehetőség, hiszen azzal Dániában is kirándulhattok vonattal.
Már tegnap este 8-fél 9 körül elindult a forgalom, reggel 6:27-es hír (SF1 text) szerint már "majdnem menetrend szerint" járnak a vonatok, éjjel a teher- és postavonatok is közlekedtek már.
Még két probléma akadályozza (ta?) a forgalmat, egy váltó-üzemzavar Arth-Goldau-nál, és egy felsővezeték-üzemzavar Ziegelbrücke és Uznach között.
Mi az a Turbo Train? Honnan mennek hová? Mikor, Mennyi, és milyen útvonalon. Most néztem a sógorok fórumát, ott SNCF-es van, de rutthin topictárs Sopronban kapott le egy DSB szerelvényt.
Dániába, pontosabban Aalborgba szeretnénk eljutni, júli 11.-én oda, 16.-n vissza. vonattal mi a legolcsóbb lehetőségünk? A társaság egyik része 26 év feletti, többiek 26 év alatti. ED jegyekkel, ha jól néztem 70000 HUF körüli összegért tudjuk megjárni az utat, ami elég sok... olcsóbb verziót tudtok mondani esetleg?
Azt szeretném megkérdezni, van e valakinek tapasztalata abban, hogy TT mozdonyokban ki e lehet cserélni a motort új fajta Tillig kocka motorra? Javulnak e a menettulajdonságok, elsősorban az indulás és a lassúmenet? Hol lehet beszerezni ilyen motort?
Balatoni kérdésem lenne, aki járt mostanában arra: Nincs most semmilyen vasúti szempontból érdekes esemény, személykorlátozás, tömeges tehervonatok Szergejjel az autópályaépítések miatt?
"Román és olasz vasutassztrájkok miatt járatkimaradásokkal és késésekkel kell számolniuk a Thessaloniki felől vonattal Magyarországra érkezőknek, valamint az Olaszországban vonatozóknak, közölte a MÁV szerdán.
A román vasutasok naponta reggel 6-tól négy órán át tartó munkabeszüntetése miatt a Nyírábrány és Ágerdőmajor közötti szakaszon a határforgalomban fennakadások várhatók a reggeli órákban.
Olaszországban a MÁV információja szerint csütörtökön este 9 órakor kezdődik a 24 órás sztrájk, ami miatt aznapra bizonytalanná válik a vonatközlekedés és késésekre, járatkimaradásokra kell számítani. A sztrájk napján a Venézia és a Goldoni vonatpár nem közlekedik."
Én az olasz sztrájkról nem hallottam. A Tranasbalkan miért késne, amikor az jóval "délelőtt előtt" elhagyja Romániát?
az IC helyjegyet az ismi 06.24 re kérte és a bélyegzőt úgy állította be a jegykiadó... aztán jött a menetjegy ami meg 06.23-ra kellett volna de a jegykiadó LUSTA volt átállítani a bélyegzőt ezért lett a menetjegy is 06.24 re kiadva :((( NO COMMENT:((
Szerintem az utazása előtt, vagyis holnap bélyegeztesse le a menetjegyét kelet-körbélyegzővel, úgy szerintem már nem lehet probléma. Javítsatok ki ha tévedek.
1ik ismi holnapra vett IC jegyet amin a holnapi dátum. azaz 06.23 szerepel, de a menetjegyén viszont 06.24 van és holnap utazik! Neki azt mondták Berettyóújfalun h rendbe van a jegy(hamarabb utaz6 vele de később nem, ezt mondták neki) de az ismerősőm azért aggódik! Tudnátok ebbe segítséget adni? előre is köszi
Azért egy 250 km/h-s sebességgel száguldó vonatnál nem szerencsés, ha az utasok huzogatják a vészféket. Inkább egy segélyhívó telefon kell a kocsik végében. (Mint pl. a metrónál.)
Amúgy én is kiakadtam a dologon, amikor korábban láttam a filmet.
Hadd kérdezzem már meg hogy így nyáron mennyire változnak meg a vonat-összeállítások, tehát hogy nyaranta mások a mozdonyfordulók adott vonalon és hogy különbözik-e a télitől?
pl. a 11-es vonal érdekel, most láttam beérkezni Veszprémbe fenn az egyik lakótelepi házból az uccsó győri személyvonatot, és úgy láttam ill. inkább gondolom a fényekből ítélve hogy dácsia+2 Bhv lehetett
gondolom a biciklis túristák miatt is akik a Bakonyba mennek célszerűbb ez az összeállítás mint mondjuk a megszokott Bz.akár
Még nem működik a rendszer, csak telefonon megy a rendelés.
Akkor a piros pont rögtön fekete ponttá vált:((
Miért ilyen ..... a MÁV kommunikáció?
Az idézet a MÁV most megújult hivatalos honlapjáról való és szó szerint így szól (nem jövőidőben, hanem jelen időben írja az e-mailes jegyrendelést):
"A rendelését a vonat közlekedését megelőző 2 héttel korábban is megteheti, és ezt követően bármikor a vonat indulását megelőző 30 percig átveheti a jegyét. Jegymegrendelését már elküldheti email-en keresztül is, az ertekesites@mav.hu címre, valamint faxon a főmenü 8-as gombjának megnyomásával."
Akkor szerinted NEM VALÓS, NEM IGAZ, amit a MÁV a saját - épp most megújult - honlapján reklámoz magáról?
Jut eszembe, én még emlékszem rá, hogy Kavalecz úr decemberben azt írta, hogy hamarosan bevezetik az internetes jegyváltást.
A hiba oka valószínűleg itt, Ticino kantonban volt, bár nem tudják, konkrétan mi okozta a problémát. A hálózati feszültség hirtelen 15 kV-ról 12-re esett vissza.
Gondolom, a meleg lehetett az ok (bár nem értek hozzá), mert olyan meleg van, mint a pokolban.
Most mondták a tévében, hogy Kelet-Svájc SBB-hálózata még áram nélkül van.
Már elnézést, de nekem úgy rémlik, h nem régen cseréltek külsőt. Miért ez a nagy dizájncserélgetés? Ennyi pénzük/idejük van? Ja és külön tetszik h a Fotók a MÁV-ról menüpont alatt ez egy külön menüpont: A magyar fejlesztésű BZ iker-motorvonat prototípusa. :)
Amúgy ebbe a mai építésű házba, én is azon gondolkozom, ha nincs télen áram, akkor 2 nap alatt odafagyok az ágyhoz, mert a cirkó nem menne. Nem is képzeli az ember, hogy a villanytól mennyire is függünk már.
Lassan kezdik már visszakapcsolni a hálózatot, először a Gotthardon rekedt vonatokat indítják, aztán Zürich környéke jön.
A teljes SBB és BLS hálózaton megállt a forgalom, a vonatokat - ahol valami segéd-ellátórendszert be lehetett kapcsolni - saját erőből, ahol ilyen nem volt, dízelmozdonyokkal vitték a következő állomásig. Először az alagutakból mentették ki a vonatokat, bár konkrétumot nem tudok (az infók az SF1 teletextről származnak).
Az MGB-hálózaton is leállt a forgalom Zermatt és Andermatt között.
Az RhB hálózatán, ami ugyancsak az SBB-től kapja (kapta) az áramot, fennakadások voltak, ennek következtében 19.00-kor a hálózatot a saját ellátórendszerre kapcsolták át.
Nézegettem az új MÁV-lapot. Szerintem a dizájn nagyon jó lett, de például ilyet (fekete betűk) nem biztos, hogy kéne... Remélem az illetékesek hamar kijavítják a hibát!
MNO Svájcban leállt a vasúti közlekedés jelentette az AFP. A francia hírügynökség ügy tudja, hogy az energiaelllátó rendszer meghibásodása okozta a bajt. Az első jelentések szerint gyakorlatilag minden szerelvény megállt Svájcban a feltételezett műszaki hiba miatt. (AFP, Magyar Rádió)
29-es vonalról lenne kérdésem: Csak egy remot Szergej jár arra naponta a Csörgőkön kívűl, vagy van egyéb is? A Szombathely-Balatonfüred vonatot M41-es vagy M40-es viszi mostanában?
Na a rendőrautók közlekedéséről napi tapasztalataim vannak, a Francia útról a környéken rajzanak ki. Emlékeim szerint ha nem szirénáznak, akkor a hétköznapi kresz szabályok vonatkoznak rájuk, az élemesebb szabálytalankodáskor bekapcsolja egy pillanatra a villogót, de többi még ennyire sem képes. Aztán meg csodálkoznak, hogy az átlag autós is semmibe veszi a Kresz szabályait, van kiktől tanulni.
Németországban miért csak a kalauznak volt joga meghúznia a vészféket 1999-ben? Hiszen ha tényleg vész van, akkor úgyse ér rá a kedves utas kalauzért szaladni, hogy valami történt, hiszen míg megtalálja, addig lemegy a nap. Ha meg mégi sikerül időben megtalálnia, akkor meg miért kell még ki is vizsgálnia az ügyet, ha látja, hogy egy teljesen zilált, izgatott, stb (remélem értitek, nem tudom szavakba önteni) utas odarohan, és elkezd valami zagyvaságot mondani, hogy valami nincs rendben a vonattal? Ennyi erővel szólhatna a mozdonyvezetőnek is, az tán kevesebb ideig tart...
Ha ez a "csakakalauzhúzhatjamegavészféket" és a "kikellvizsgálniazesetethaegyziláltutasjönaztmondvahogyvalaminincsrendbenavonattal" című dolog nem lett volna, simán meglehetett volna menteni 101 ember (köztük 2 vasutas) életét...
Kicsit OFF, de mostanában igen sokat jogászkodtak itt, illetve terítéken volt a szabályok tisztelete is. A kép ma reggel készült a Stefánia úton:
A lehetséges megoldások: 1. Az esélyegyenlőség jegyében mozgáskorlátozott rendőröket is foglalkoztatnak. 2. Ilyen módon vigyáznak arra a gyenge jogbiztonság miatt, hogy ezt a helyet csak a jogosultak foglalják el. 3. Ez magyarisztán, ahol egyeseknek mindent lehet. 4. Tényleg kell egy vasúti pénztárosnak, akárkinek annyi mindent tudnia (lehet, hogy nem tudott és rendőr lett)? 5. ?
HLP es a tobbi 30-ason erintett: A 855 kesesenek legfobb okozoja, hogy a 204-hez (ez a Maestral Horvat szama) mar Zagrabba is kesobb erkezik fel az eloirt idoponthoz kepest a Spliti resz.
Ravasz, de rugalmas megoldás! Gratulálok, így legalább a belföldi utasok is pontosan célbaérnek!Gondolom azt viszi a normál gépe a Gigant! (Mondjuk ezt így bemondhatták volna, de ne legyünk telhetetlenek!)
Rajkán megvárja a belföldi Pannonia rész a Romániából jövő kocsikat is! Tegnap ugyanígy közlekedett. Úgyhogy el lehet jutni Prágába, csak kicsit később lesz az érkezés.
Pannóniára 120 percen túli késés van kiírva. Ezért jött egy belföldi rész 3 kocsival +45-tel V43 1257-tel, ami 19:54-kor Pannóniaként ment tovább a román kocsik hozzáadása nélkül. (3 kocsit még kapott). Gépe a 1047 009 volt. Bemondták (sajnos csak magyarul), hogy a Pannónia a nemzetközi rész bevárása nélkül indul. Vajon az onnan jövő utasok csak a Hamburgi ECvel jutnak el Prágába?
Trainaus pontosan jött V 43 1113-mal 3 kocsival (2 magyar, 1 osztrák). Ez ment tovább a Kálmán Imrével, elején a 1047 004. Szombathelyi gyors V 63 150-nel jött. Avas IC V 43 1365-tel, a Kanizsai-Keszthelyi gyorsot +10-zel V63 017 hozta.
A Berlini Ec 350013-mal jött +10-zel egész sok utassal. A vonathoz az volt írva, hogy Eurocity, Hungária nélkül. Vajon már nem használják ezt a nevet?
Nézzetek rá az SBB honlapjára. Ezt fogjátok találni:
Medienmitteilung, 22. Juni 2005 / 19 Uhr
Nationaler Stromausfall
Bahnbetrieb vorübergehend massiv gestört
Seit heute ca. 17.45 Uhr ist das ganze Bahnnetz in der Schweiz wegen Stromproblemen massiv gestört. Die Züge stehen derzeit auf dem ganzen Netz still. Die SBB bittet die Reisenden um Geduld.
Die SBB-Fachleute arbeiten mit Hochdruck daran, die Störungsursache zu eruieren und zu beheben. Wir werden Sie über den weiteren Verlauf der Störung informieren.
1ik ismerősőm ma vett holnapi IC- re helyjegyet Keleti-ig! de a jegyére 24ikét bélyegeztek Berettyóújfalun! az ismim visszavitte a jegyet de azt mondták neki, hogy utazhat vele hamarabb, de később nem. Akkor semmi gáz?
Ma Sopron rendezőben ismét dekkol egy TurboTrain. Azt nem tudom melyik pályaszámú, mert lusta voltam hátra menni megnézni...
Viszont Ebenfurth-ban reggel fotóztam egy 25 DSB kocsiból álló szerelvényt, ami szintén Teheránba tart. Az 504-es Tau hozta el Sopronig, onnan a V 63 049 vitte tovább Pest felé, de Kapuváron feloszlott, jelenleg is vagy ott van a szerelvény, vagy már gurul Bp. irányába. Ezekről van szó:
Azért nálunk is van ám némi fejlődés, azt láttátok, hogy a MÁV DIREKT-nél már e-mailben is lehet jegyet/helyjegyet rendelni a Budapestről induló vonatokra:
"Jegyrendelés: A MÁV DIREKT a Budapestről induló IC és expressz járatokra fogadja telefonos előrendeléseiket. Az előrendelés felvételét és rögzítését követően tájékoztatjuk Önt a program által generált, a rendelés átvételéhez szükséges 10 jegyű azonosító számról. A rendelését a vonat közlekedését megelőző 2 héttel korábban is megteheti, és ezt követően bármikor a vonat indulását megelőző 30 percig átveheti a jegyét. Jegymegrendelését már elküldheti email-en keresztül is, az ertekesites kukac mav.hu címre, valamint faxon a főmenü 8-as gombjának megnyomásával."
(A @-ot én írtam ki betűvel.)
Kusett és hálókocsi árak Splitbe (ez ingoványosabb terület, mint maga a menetdíj, úgyhogy tényleg az számít, ami a megvett jegyen van, ezeket vedd tájékoztató áraknak):
kusett 6 személyes fülkében: 2392,- Ft
kusett 4 személyes fülkében: 3570,- Ft
hálókocsi - Tourist - 3 személy egy fülkében: 3927,- Ft
hálókocsi - Double - 2 személy egy fülkében: 5891,- Ft
Budapest-Teherán-Budapest menettérti utazás ára vonattal 4 személyes fekvőhelyes kocsiban (kusett): 75.760,- Ft (tokkal-vonóval) - többet nem írok a kiszámításáról, mert megint rovót kapok Tőled, hogy több, mint 4 sor:)
Régebben csak menetjegyet lehetett venni neten, ma már lehet fekvőhelyes- és hálókocsira is jegyet venni (igaz csak két pár vonaton van erre lehetőség és csak menetjeggyel együtt).
Mai vasúti élmények: az általam igénybevett vonat az egyik budapesti állomásról -2-vel indult el. A forgalmista menesztett, ajtók záródtak, vonat megmozdult és a forgalmista fickó ránézett jó vasutas módjára az órájára. Az óra egyébknént jól járt. Jól megfigyelhettem, hogy az övé szerint is korábban menesztett...
Az eset leírása IRL adatok miatt csak a MÁV-nak lesz megküldve. Hogy egyes állomások mekkorát fejlődtek ilyen téren 9 év alatt: ez konkrétan semennyit... :(
MÁS!
A csopi IC és a szekszárdi IP ügyek elég érdekesek ahhoz, hogy hatóságok bevonásával boncolgassuk a MÁV Rt hozzáállását az ügyhöz. Kérem a történetet ide beírókat, írjanak az adataimnál szereplő mail címre, és újabb "droidvadászat" veszi kezdetét...
MÁS!
A nap pozitív történése, egy hétfőn az interneten megrendelt könyv átvétele volt. A könyv a híres Koch féle Vasúti Atlasz, 1910-ből. Az atlasz tartalmazza az összes magánvasút elnevezését, szerepelnek rajta a keskenynyomközű vasútak, de Hollandia kiterjedt gőzös közúti vasútak is... Az osztrák-magyar monarchia teljes területét lefedi a térkép. Érdekesség, hogy minden magyar készítésű térképpel ellentétben az ország VALAMENNYI település fel van tüntetve, függetlenül attól van-e vasútvonala, vasútállomása...
A legütősebb kétség kívül a boszniai keskennyomközű hálózat. Több száz km-es hálózatról van szó, amiből mára hírmondó is alig akad, de üzemelő pálya egy centi sem...
Az atlaszért köszönet a X. kerületi MÁV telepen egykoron élt vasutasnak, aki évtizedeken át őrizte azt és nevét is csak ceruzával, halványan írta bele. Továbbá annak is köszönjük, aki az elhasználódott borító és szétesőben lévő könyvet restaurálta, kemény fedéllel látta el! Így a térképek olyan jó állapotúak, mintha tegnap nyomták volna...
A könyv digitalizálása természetesen megtörténik, és legközelebbi térképosztások valamelyikén már a "közös" archívum részévé válik...
Egyébként 15 000 forintért vettük meg a könyvet, de újabb 60 évig bizonyosan nem kerül ez a példány kereskedelmi forgalomba! :)))
A végén még kiderül, hogy a török és az iráni vasút után is igencsak kapaszkodni kell.
Az irániak honlapjáról kiderül, hogy a jegykiadás teljesen számítógépesített és, hogy az expresszvonatoknál késés, csatlakozásmulasztás esetén jelentős visszatérítés van:
"If the express train arrives at its destination after much delay, which is not due to unexpected natural events, passengers will receive 50% of the ticket fare and a free meal.
- If there is a delay of more than one hour at departure, the passengers can ask for a full refund.
- If due to the delay of the express train, the passengers miss their next train, they can ask for a refund or another ticket for the rest of their trip on the same or the next day. If the delay causes the passengers to stay in the place, board and lodging expenses of one night will be paid by the company.
- If the passengers miss a ship, plane or bus due to the delay of the express train, they can demand a refund under certain rules and conditions. "
Vagyis jelentős érkezési késénél ha az nem váratlan természeti esemény miatt következik be, akkor a jegyár felét adják vissza és egy ingyenes étkezést adnak, ha már indulásnál 1 órás a késés, akkor teljes jegyárvisszatérítés van, csatlakozásmulasztás esetén új jegyet adnak a továbbutazásra, ha pedig éjszakázás válik szükségessé, ennek költségeit a cég megtéríti, ha hajó,repülő, vagy buszcsatlakozást késett el az utas akkor is van visszatérítési lehetőség.
Akkor ma a 3522-n Bz-vel mentem volna? Méghogy nem járnak! No comment...
Olvassál már, mielőtt leírsz valamit ha kérhetném!
Ha jól nézem, egyedűl Szolnok sima Bhv-s vonatot már csak a 120(a)-ra ad ki, és egy szerelvényt a 120-ra. Hétvégén meg a nem járó párszerelvény megy a 15201-be, és egy nyíregyi erősítésnek. (184611 hsz)
A kedvedért nem fogom beírni pontosan az egész fordát...
Kustettjegyek: Nekem úgy tűnt, hogy a szlovák vasút is képes erre a Pozsony-Kassa vonalon. Legalábbis talátam valami ilyesmit ott. (Régebben.) Ha jól értelmezetm, mert nem nagyon megy nekem a szlovák nyelv.
Ezeken a vonatokon zömmel xx-70 és xx-77 (a különbség többfeszültségű fűtésben van) kocsik futnak, én nagyon szeretem őket, most ért véget a felújításuk, már csak elvétve találni régi kivitelűt.
Itt Harlem állomásán áll egy ilyen IC, csak az első kocsi látszik, ami éppen egy emeletes, de a többi kocsi az megegyezik az előző képeken mutatottal.
IC 928 elhagyja Eindhoven állomás útban Heerlenből Haarlembe. A Maastricht/Heerlen Haarlem IC vonalon fél óránkét van egy ilyen 12 kocsis IC. Néha erősítve egy emeletes kocsival....
A Budapesten átutazás (az egy útra szóló menetjegy érvénytartamának megfelelő időn belül) nem minősül útmegszakításnak, tehát a kolléga nyugodtan megcsinálhatja a Pesten alvást.
Kis magyarázat, mit is jelent az egy útra szóló jegy érvénytartamán belül kitétel: Hiában van egy 400 km-es mtti jegyed, ami egy hónapig érvényes, Budapesten az egy útra szóló 400 km-es jegy érvénytartamának megfelelő időn belül, (3 napon) belül tovább kell utaznod. Ellenkező esetben útmegszakítást kell bélyegeztetned.
Az utmegszakítást úgy tudod legjobban megkezdeni, hogy elsem indulsz! Ha véletlenül még is úgy döntesz, EUROMASTER vagy mittudomén minevű piros ultival bármikor überelhető kártyával szeretnél utazni, javaslom megkérdezni a MAGYAR NEMZETI BANK-ot Oka: nem az a problem, hogy lehet e vele utazni, hanem milyen messzire
Sziasztok! Az lenne a kérdésem a hozzáértőkhöz, hogy a Hungary Card kártyára váltott 50%-os alkalmi menettérti jegyre kérhető-e útmegszakítás, illetve, ha egy esti vonattal Pestre érek 21 órára, és csak a következő nap reggel utazom tovább Záhonyba, akkor szükséges-e útmegszakítást kérnem. És végül egy utolsó kérdés: ha szükséges, akkor a Déliben hol kérhetek útmegszakítást. Előre is köszönöm a válaszokat. Üdv M412192
Én egyszer próbáltam útmegszakítást kérni Siófokon HCarddal, de megtagadták. Aztán a jv. nem kötözködött a továbbúton, pedig a leszállás és a felszállás között eltelt több mint egy óra. Pedig a kalauz a "leszálló" vonaton azt mondta lehetséges. Panaszlevelet írtam, és a válasz alapján lehetséges, bár rendkívűl zavaros volt a magyarázat.
Szerintem útmegszakítást nem kell kérni, mert az a vonat, ami beér este a Délibe az nem megy onnan tovább Záhonyba, így kizárt a visszaélés. (Az igazoltatás célja azt hiszem az, hogy ne lehessen megcsinálni azt, hogy továbbutazol, majd visszamész, és egy adott állomásról újraindulsz.) Mivel a jegyen csak a Délibe érkező vonatszám van rajta ( a jegyvizsgáló írása alapján), szerintem másnap továbbmehetsz.
Nekem eddigi - 6 mintára kiterjedö - tapasztalatom az volt, hogy kusettjegyet nem adtak ki a menetjeggyel együtt, hanem a vonaton kellett megvennem. Az árat mindig a kocsikalauz mondta EUR-ban, és a díj soha nem volt ugyanaz. Hogy ez hol jó a vasúttársaságoknak (nem csak a MÁV-nál van így ám!), nem tudom, de biztos jó valahol...
Ez az Iráni Vasút tud valamit, még azt is le lehet csekkolni angolul, hogy a mai 22.55-ösre még 34 hely van a rendszerükben Isztanbul-Teherán viszonylatra és az egész honlap designja és tartalma is nagyon klassz, le a kalappal előttük.
Kis sem néztem volna ilyet egy iráni vasútból.
Mióta láttam, hogy az ukrán és orosz vasutak honlapján is megnézhető, mennyi szabad hely van még egy adott vonatra (igaz, ehhez nem árt ismerni a cirill betűket), az iráni engem már egyáltalán nem lepett meg:)
Valóban van szerdánként 22.55-kor az Istanbul,Haydarpasa-Teherán közvetlen "Transasiya Expresi", amivel a Van-ban történő átszállás is megspórolható.
Úgy tudom, hogy akkor is át kell szállni a vonatpótló kompra, csak a jegyet adják ki egyben, + a csatlakozást természetesen bevárják.
Egy csapat ELTE-s nyáron megy Iránba vonattal, Szerbián át, de a tatvani közvetlennel. A tavon csak egy poggyászkocsi fér el a kompon. Állítólag... Én mostanában nem járok arra. Bár most indul ugye közvetlen vonat is Csornáról Teheránban, kismillió ülöhellyel...
Köszi, hogy felhívtad a figyelmet a rajatrains.com honlapra, lenyűgözött.
Ez az Iráni Vasút tud valamit, még azt is le lehet csekkolni angolul, hogy a mai 22.55-ösre még 34 hely van a rendszerükben Isztanbul-Teherán viszonylatra és az egész honlap designja és tartalma is nagyon klassz, le a kalappal előttük.
Kis sem néztem volna ilyet egy iráni vasútból.
Valóban van szerdánként 22.55-kor az Istanbul,Haydarpasa-Teherán közvetlen "Transasiya Expresi", amivel a Van-ban történő átszállás is megspórolható.
Egyébként nemcsak vasárnap innen indulva lehet eljutni oda, az enyém is a lehetséges módok közül egy példa volt, de úgy néztem, hogy nem is minden nap lehet menni.
A Budapest-Teherán teljes eljutási idő amúgy ezzel a közvetlen vonattal is ugyanannyi, mint a vasárnapi indulással, csakezesetben hétfő estétől szombat estig tart, igaz, így már csak Isztanbulban van átszállás (és pályaudvarok közötti átmenet).
V43 blue (184733):
Nyári főszezonban elég zsúfoltak is tudnak lenni Horvátország felé a vonatok, tavaly volt olyan történetről is újságcikk, hogy kétszer adták el ugyanazt a helyet és majdnem végig álltak.
Ha jársz Nagykanizsán akkortájt, amikor a Maestral indul/érkezik megnézheted a telítettségét előtte napokban, vagy biztosra menve vehetsz helyjegyet - az azért nem tipikus, hogy kétszer eladják majd.
V43 blue (184735):
A fekvő -és hálókocsik díjával kapcsolatban teszteld le a MÁV Direktet: 06-40-494949, ezek ára a MÁV-on kívülről gyakran még nehezebben kideríthető, mint a menetjegyé.
A szolnoki nemzetközi pénztáros a múltkor pl. a Szolnok-Bukarest hálókocsi díjra azt mondta, hogy nem tudja megmondani, ha konkrétan fogalok, akkor a majd közli a helyközpont az árat is:(
taxxx (184744):
"Értsétek már meg, hogy az utas le@ja, hogy a jegy csak huszonxx ezer de még kell hozzá három kusett+ két háló+ 2 komp+ ló@tudja mi + ......+....= ????????
És a végén nem mondtok semmit.
Az utas meg adja össze, ha annyira kíváncsi arra qva jegy árára !"
1. - nem vagyok vasutas
2. - én ennyi infót tudtam a feltett kérdésre, ha valaki többet tud, szivesen olvasom
3. - ezeket a díjszabási adatokat is csak részben publikálja a MÁV, arról talán nem én tehetek, hogy ennél többet nem
A hozzászólásaimból nagyon sok vonatkozik arra, hogy tényleg, miért is nem teszi a MÁV ezeket nyilvánossá, így furcsállom, hogy Neked az jöt le, hogy én vagyok,aki ezeket elkeni:(
4.- bizonyára láttál már szép színes nemzetközi vonatot. Legyen ez mondjuk a Transbalkán: van rajta 2.o. ülőkocsi, 1.o. ülőkocsi, 4 személyes kusett, 6 személyes kusett, 3,2,1 fő által igénybevehető hálókocsi.
Egy hosszabb nemzetközi utazásnál 2-3 ilyen vonat is könnyen összejön, a példánk esetében pl. vasárnapi indulásnál 3, hétfőinél 2 ilyen vonat van.
Variálhatod is, hogy az egyiken ilyen, a másikban olyan kocsiban akarsz utazni/vagy csak oda kapsz helyet.
Emiatt nem lehet egy konkrét pontos összeget mondani az igényelt szolgáltatás, kocsiosztály (2.o., 1.o., kusett, háló) ismerete nélkül még a rendelkezésre álló adatok birtokában sem, főleg nem azok nélkül.
A dolog nem úgy működik, hogy a Bp.- Teherán viteldíj ennyi és kész és ez mindent tartalmaz, csak én, vagy a gonosz MÁV ezt nem mondja meg, hanem 2-3 tétel összeadására kényszerít.
A jegyár a szolgáltatásoktól, kocsiosztálytól függ, minél bonyolultabb, messzebre visz az utazás, annál több variálási lehetőség van a szolgáltatásokkal.
Ha a vonaton van 1.,2.o., kusett, hálókocsi és ezekből is többfajta, akkor honnan tudjam, hogy a kedves utas melyiket preferálja, olcsóbban , vagy kényelmesebben akar utazni. Ankaráig például el lehet jutni végig 2.o. ülőkocsiban.
Mivel az iráni vasút honlapján van ár is, este mepróbálok utánanézni és kiszámolni a Transbalkán-Bosphor-Transasiya ex. összeköttetésre egy "tokkal vonóval árat" úgy, hogy megszavazom, hogy végig kusettben küldjük az utast, még az isztanbuli helyi közlekedés árát (a kompot) is hozzáadom a kedvedért.
Csak akkor ne mondd, hogy az útközben elfogyasztott Colát és perecet kihagytam:)
semmi hátsó szándék nem állt a megjegyzés mögött, csak éppen egy lélegzetvételnyi szünethez jutottam az érettségin, és pihenésképpen a topicra akartam bekukkantani, de előtte a ZINDEX öles címmel hozta a cikket és, ez biza ziccer volt méghozzá csupa nagy betüvel !
Ámde: írhatnak róla akármennyit, nem lesz változás. Antal Dánielt egyfajta vasútért élő mártirnak hozza ki (alig kapott szegény céges autót, jaj), csak nem látom, miért kellett ide beleírni ezt a jókora mellékvágányt?
A végén még törlik a nick-emet, reklám miatt.:-)))) Ha valaki esetleg félreértené és összefüggést keresne, a FOMA név 25 éve ragadt rám gimnáziumi oroszórán, mivel a szünidő utáni szódolgozatból csak a nevemet tudtam lefordítani.:-)))
Sziasztok! Az lenne a kérdésem a hozzáértőkhöz, hogy a Hungary Card kártyára váltott 50%-os alkalmi menettérti jegyre kérhető-e útmegszakítás, illetve, ha egy esti vonattal Pestre érek 21 órára, és csak a következő nap reggel utazom tovább Záhonyba, akkor szükséges-e útmegszakítást kérnem. És végül egy utolsó kérdés: ha szükséges, akkor a Déliben hol kérhetek útmegszakítást. Előre is köszönöm a válaszokat. Üdv M412192
"Be kell tiltani ezt a sajtóterméket, hiszen rossz fényt vet a vasútra" - gondolta oldmumus, aki tudja, hogy a MÁV-nál mindenki jóindulatú és tökéletes.
"Mi van akkor, ha egy ilyen vonatra elfogyott a helyjegy. Akkor ezek szerint nem szállhatok fel. EZ VISZONT a szolgáltatás megtagadása a szolgáltató részéről. Ha nekem ez létkérdés, mert más vonattal nem, utazhatok, akkor a vasút viszont perelhető, nem?"
Nem tudom jól értem e a kérdésedet, de ha a moziban meg szeretnél nézni egy filmet, amire eladták az összes jegyet, akkor meg beperled a mozit szolgáltatásmegtagadásért, mert igaz, hogy holnap is vetetik, de te csak ma érsz rá?
A 31-esen be Nagykátáról, majd a város közepén balra Hatvan felé a 32-esen, majd a város szélén a Zagyvánál jobbra Jászárokszállás felé. Azt látom, hogy a vasútnál épül a Tesco, és itt a vágányok környékén is csinálgatnak valamit. Meg a jászfelsőszentgyörgyi elágazásnál csinálgatnak földmunkákat. De még máshol nem láttam semmit, még Jászjákóhalma felé sem 2 hónapja a 31-esen.
Üdv! Helyjegyügyben felvetődött bennem egy kérdés. Mi van akkor, ha egy ilyen vonatra elfogyott a helyjegy. Akkor ezek szerint nem szállhatok fel. EZ VISZONT a szolgáltatás megtagadása a szolgáltató részéről. Ha nekem ez létkérdés, mert más vonattal nem, utazhatok, akkor a vasút viszont perelhető, nem? F.
Annyit még meg tudnál mondani, hogy mennyibe kerül a hálókocsi/fekv.kocsi díja két embernek egy útra? Mert nem mindegy, hogy hulla fáradtan érek Splibe, vagy kipihenten. Visszafelé nem számít.
Az egyik ismerősöm a múlt héten Csapig utazott a Rétköz IC-vel . 3 nappal előtte felhívták a MÁV-direktet, ahol megnyugtatták, hogy a Latorcához hasonlóan nemzetközi forgalomban erre a vonatra sem kell helyjegy, a kijelölt kocsiban kell csak utazni. Mivel az ELVIRA helyjegyesnek mutatja, ezért még egyszer telefonáltunk, és rákérdeztünk. A válasz: határozott nem...
Természetesen a Keletiben derült ki, hogy a vonat helyjegyes, (nemzetközi forgalomban a Latorca is az lett) ami ugye már elfogyott. Sztereotíp válaszok: az információnál nem tudhatnak mindent, pereljék be a MÁV-ot stb. Nagyon sokan maradtak hoppon aznap, a kaller kaszált stb. Az ismerősöm 1 000 Ft- tal megúszta (zsebbe) Azért nem a Máv-nak írok, mert nem két mondatos sztereotíp választ szeretnék,és azt sem, hogy valaki megbukjon hanem keresnék valakit, aki kijavítja ezt a ?szoftver? hibát.
Addig fotózd, míg meg nem épül mellé a közúti híd is.
Mármint a 31-32-es utak elkerülő útjának a hídja?
Amúgy 2 héten belül megyek oda. Szombaton Gyöngyös megint, aztán vasárnap jó kis hazai túra Borsodba a Rákóczival a hidasnémetii Hernád hídhoz, aztán felsőzsolcai Sajó, és a végén a Hernádnémeti-Bőcsnél a Hernád híd, aztán haza a 15201-el.
ez megjelenhet a térsébeli vasútvonalakon mint utas szám növekedés ?
Ha a MÁV hozzáállását nézzük, akkor túl sokat nem lehet várni. :(
De talán északi szomszédunknál rugalmasabban gondolkodnak a vasúti vezetők, így jó lenne, ha lenne valamilyen kínálatbővítés e téren.
Ausztria felé ez működik, és forgalom is van. Szloávkia felé még lenne mit fejleszteni a regionális forgalomban. Pl. Miért nem lehet pörgetni egy rövid szerelvényt, vagy akár egy szóló Bz-t Rajka (Hegyeshalom) és Ligetújfalu vagy Pozsony főpályaudvar között?
Amit jelenleg ott nyújtanak, az katasztrófa.
Vagy egy-két zónázó kint éjszakázhatna Párkányban, és a reggeli műszakkezdésre onnan indulna Szob helyett. Még az ütem sem borulna fel, mert ezen hajnali vonatok feltehetően Szobon töltik az éjszakát.
Persze itt is kellene valami EUREGIO-s bérlet, amit ugyebár most támogatnának éjszaki szomszédaink.
Összeadtam, ez a menetjegy ár végösszege Budapest és az iráni határ között. Nem is sok.
Ehhez jönnek természetesen a kusett és hálókocsi pótdíjak, de erre török belföldi díjat nem tudok, így azt nem tudom pontosan megmondani.
Ökölszabályként legyen mondjuk 5000,- Ft/éjszaka, összesen erősen kb-i adatként 25.000,- Ft egy útra.
Kell valahol szállás is ?
Ha így mégy, akkor nem, mert csupa vonatos (kusett, vagy hálókocsi) éjszaka követi egymást.
Ha én mennék, én elmennék Isztanbulba, ott töltenék 1 éjszakát, aztán éjszakaival Ankarába, majd estig még valahová útközben és ott, vagy Ankarában szintén szállnék.
Amúgy Ankarában láttam is a van-i vonatot, de ezt az utat már nem próbáltam ki, amúgy a kocsik teljesen korrektek.
Pl. vasárnaptól-péntekig hol fürdesz ?
Kb. ugyanúgy, mint a Transzszibériai Expresszen:))
Vagy mondjuk a híres török fürdők egyikében Isztanbulban, van rá majdnem egy egész napod.
Az pl. ingyéé van ?
Legyen akkor szabadstrand a Boszporusz parton? Igaz, ahol ki kell buszozni pl. Rumeli-Kavagiba, úgyhogy az sincs ingyen:)
Irtam mar, hogy masoktol hallva nem csak ez a legelso es egyeduli eset. En a 855/856 eseteben tapasztaltam tobb ilyen esszerutlen intezkedest. Megjegyzem a mellettem ulo sem helyeselte ezeket!
Ha ezt azzal a cellal teszik (figyelemfelhivas), akkor igen, de en mast erzek. Egyebkent KRESZ oktatsban ezt kulon taglaljak, de az evek statisztikai az elet nem ezt bizonyitja!
"De jó lenne ha,megértenéd,hogy a 856-on kivül más vonatok is közlekednek..."
Nos, ha már taxxx is azt írja felvilágosító-nevelő tevékenységgel kapcsolatban, hogy hagyjuk, meg ne erőltessük, akkor ott komolyabb probléma lehetséges.
Én már sok hibát találtam a térképen, csak nincs kedvem ezzel szöszmöszölni.
Ha már térkép, a menetrend hátúljában lévő térkép is hibás, már csak a hídtúrát nézve, a Zagyva Jászberény és Kisterenye között a MÁV, vagy is a Cartographia szerint az utóbbi időkben új területre lett elterelve, amiről én nem tudok:-)))
"Aha, de ekkor is ha Tarnok - Sv kozott osszeadjuk az osszes lassujelet meg midnent biztos vagyok abban, hogy 3-4 perc elonyt atlagban csak hoz a jobb?"
És az olyan nagy jelentőségü?Egy VB leoldás...
De jó lenne ha,megértenéd,hogy a 856-on kivül más vonatok is közlekednek,sőt azokon is olyan emberek utaznak mint a kedvenceden...