Magamat idézem:
A mai világban, ahol a teológiát sokan csupán szubjektív ízlésnek, érzelmi preferenciának tartják, s a tudomány szót kizárólag a természettudományokra alkalmazzák, különösen fontos, hogy világosan és következetesen bemutassuk: a teológia igenis tudomány sőt, a legmagasabb rendű tudomány , különösen a tomista hagyomány fényében. A következőkben részletesen kifejtem, miért, a csatolt szöveg, Szent Tamás és a klasszikus katolikus bölcselet alapján.
A kiindulópont az, hogy a modern szekularizált gondolkodás még sok hívő keresztény körében is a teológiát valami szubjektív, Wagner vagy Verdi? típusú kérdésnek tekinti, amelyben nincs objektív igazság, csupán tetszés vagy érzés. Ez azonban nemcsak súlyos félreértés, hanem intellektuális lustaság is, amely végső soron önellentmondáshoz vezet. A katolikus tomista teológia különösen Aquinói Szent Tamás nyomán épp azzal emelkedik ki minden más vallási rendszertől vagy világképtől, hogy objektív alapokra épít, és nem enged a mindenkinek igaza van relativizmusának.
Az alapvető logikai törvények közül kettőre támaszkodik minden valódi tudomány, s ezek nélkül sem filozófia, sem természettudomány, sem teológia nem létezhet. Az első az ellentmondás elve: lehetetlen, hogy valami igaz is legyen meg nem is, ugyanabból a szempontból, ugyanabban az időben. Ez nem csupán formális logikai szabály, hanem minden gondolkodás, minden tudomány alapja. Aki ezt tagadja, az máris feltételezi, hiszen különbséget tesz igaz és hamis között, s így logikailag csapdába esik. Az igazság végső kritériuma tehát az ellentmondás elvére való visszavezethetőség.
A második elv az okság elve: mindennek, ami létrejön, szükségképpen megvan az elegendő létrehozó oka. Ez az elv különösen a létrejövő dolgokra, vagyis a teremtményekre vonatkozik, s általa világossá válik, hogy semmi sem lehet önmaga oka különben egyszerre kellene léteznie és nem léteznie ugyanabban az időben, ami önellentmondás. Szent Tamás szisztematikusan ezekre az alapelvekre épít, amikor filozófiai és teológiai tételeit felépíti, és minden szofizmát, relativizmust vagy szubjektivizmust már a logika talaján semmisít meg.
A következő nagy kérdés, hogy mit értünk tudomány alatt, s miben áll a teológia tudományos jellege. Itt kétféle módszert kell szétválasztanunk: a dedukciót és az indukciót. A dedukció amelyet a tomista teológia és a klasszikus filozófia előnyben részesít az általános, biztos igazságokból következtet az egyes esetekre. Ha például minden ember halandó, s Péter ember, akkor Péter halandó. Ez a módszer képes elvezetni a logikai bizonyossághoz, amely minden időben, minden helyen érvényes.
Az indukció ezzel szemben, amely a természettudományok módszere, az egyedi esetekből próbál általános igazságokat megfogalmazni. Ennek azonban megvannak a súlyos korlátai: az induktív bizonyítás teljes bizonyosságra sosem vezethet, mert elvileg lehetetlen minden esetet megvizsgálni, minden körülményt ellenőrizni, minden változót figyelembe venni. Ezért mondja Szent Tamás és Arisztotelész, hogy a természettudomány tökéletlen tudomány: eredményei hasznosak (villanyvilágítás, műtétek stb.), de világnézeti szintű, végső igazságokat nem tud állítani. Ez nem a természettudományok becsmérlése, hanem a saját helyük kijelölése: azok a bonum utile, vagyis hasznos javak területén mozognak, míg a verum, az egyetemes igazság szintjén a filozófia és a teológia jár elől.
A filozófia és a teológia tehát két tökéletes tudomány, mert a teljes bizonyosságot logikai úton el tudják érni abban, ami a hatókörükbe tartozik. A filozófia az ész fényénél, a teológia pedig a kinyilatkoztatás fényénél kutatja az igazságot. A kettő szoros összhangban áll: a filozófia odavezeti az embert a hit kapujáig, bizonyítja, hogy Isten létezik, hogy az ember értelmes lénye, hogy az erkölcsi törvény egyetemes. A teológia pedig ott kezdődik, ahol a természetes ész véget ér, de soha nem mond ellent neki: a kinyilatkoztatott igazságok (például a Szentháromság misztériuma) sem mondanak ellent a logikának, csak meghaladják az emberi észt.
A teológia, szemben a természettudományos science modern szűkítésével, nem valamiféle tetszőleges, tekintélyelvű dogmagyűjtemény. Isten önmagáról olyan igazságokat is közölt, amelyeket az emberi értelem magától is felismerhet (például hogy Isten létezik), de olyanokat is, amelyekhez a kinyilatkoztatás szükséges (például a Szentháromság misztériuma). Ezeket a hitletételeket a teológus logikai, deduktív módon vizsgálja: minden egyes tétel ellentmondásmentességét szigorúan igazolja, és a Szentírás, a Szenthagyomány forrásainak történeti megbízhatóságát is alapos vizsgálat tárgyává teszi. Ez a munka ugyanúgy kritikai, mint bármely történettudományé sőt, magasabb rendű, mert végső forrása maga az abszolút Igazság, Isten.
Az értelem (ratio) és a hit (fides) soha nincsenek ellentétben: az ember értelme természetes ajándék, amely elvezeti az embert odáig, hogy észszerűbb hinni, mint nem hinni. Nem a naiv fideizmus vagy az irracionális hiszek, mert abszurd (credio quia absurdum), hanem a fides quaerens intellectum az értelemre törekvő hit és a hitre törekvő értelem a keresztény bölcselet lényege. Ezért írhatta XII. Piusz pápa is: a legszentebb tudós, a legtudósabb szent hiszen a szent nem az, aki elfordul az értelemtől, hanem aki azt Isten szolgálatába állítja.
Az, hogy a teológia alá van rendelve a kinyilatkoztatásnak, semmiben sem zárja ki, hogy tudomány legyen. Éppen ellenkezőleg: ez adja meg sajátos tudományosságának alapját, logikai szilárdságát és egyedülálló tárgyát. A tudományosság klasszikus sőt, modern kritériuma nem az, hogy minden tételét önmagából vezeti le vagy hogy kizárólag empirikusan bizonyít, hanem hogy szigorú logikai elvek alapján, bizonyos és egzakthoz közelítő módon rendszerezi és vizsgálja tárgyát. Minden tudomány feltételez axiómákat, alapelveket, amelyek igazságát nem önmagából, hanem külső forrásból fogadja el. A matematika elfogadja az axiómáit (például az euklideszi geometria alapelveit), a fizika elfogad bizonyos természeti törvényeket, amelyeket nem bizonyítani, hanem tapasztalni tud, s ezekre épít további következtetéseket. Ugyanígy, a teológia elfogadja a kinyilatkoztatás igazságait nem vakon, hanem azért, mert logikusan és történetileg igazolható, hogy ezek hiteles forrásból, Istentől származnak, aki nem tévedhet és nem csalhat meg minket.
Az, hogy a teológia a kinyilatkoztatásra támaszkodik, egyáltalán nem teszi irracionálissá vagy szubjektívvé. Nem arról van szó, hogy azt hiszem, amit akarok, hanem arról, hogy elfogadom, amit maga az abszolút Igazság (Isten) közöl magáról, és ezt szigorú logikai módszerrel, deduktív és analitikus érveléssel vizsgálom, értelmezem, rendszerezem. Ahogy a szöveg is hangsúlyozza, Szent Tamás teológiája minden tételt visszavezet az ellentmondás kizárásának elvére; még a legmélyebb misztériumok (például a Szentháromság) is alávethetők a logikai vizsgálatnak: nem bizonyíthatók természetes ésszel, de kimutatható róluk, hogy nem tartalmaznak önellentmondást.
A teológia tehát egy származtatott tudomány (scientia subalternata): alapelveit Isten kinyilatkoztatott igazságait egy magasabb rendű tudástól, Istentől veszi át, s ezekből következetes és szigorú rendszerben vezeti le tanításait. Pontosan így működnek más tudományok is: a természettudomány például a matematikára mint magasabb rendű formális tudományra támaszkodik, és annak igazságait alkalmazza a maga területén. A teológiában azonban a legfőbb tudás, Isten mindenhatósága, igazmondása, mindentudása a garancia a biztos alapokra de ezzel együtt az emberi értelem feladata a kinyilatkoztatott igazságok értelmezése, védelme, rendszerezése, sőt, a logikai vizsgálata.
Ezért írja Szent Tamás: A teológia a kinyilatkoztatás fényénél szemlélődő tudomány, amely a kapott igazságokat logikai rendszerben dolgozza fel. A hívő teológus éppen úgy jár el, mint bármely más tudós: elfogad bizonyos igazolt premisszákat, s ezekből szigorú logikai úton levezeti a részletes, konkrét következtetéseket. A kinyilatkoztatás nem irracionalitás vagy dogmatikus bezárkózás, hanem a legszilárdabb alap: maga a mindenható, igazmondó Isten. Ami kinyilatkoztatott, az nem önkényes tekintély, hanem önmagában a legmagasabb bizonyosság, amelyre tudomány építhető: Isten, aki mindentudó, aki nem csalhat meg senkit, aki nem is tévedhet, és nem is téveszthet meg senkit.
Ugyanakkor a teológia módszertanában éppen olyan szigorú, mint a többi tudomány: minden tételét a logika törvényeinek veti alá, az ellentmondás elvét, az okság elvét, a dedukciót használja, sőt, még a történeti forráskritika eszközeit is alkalmazza a kinyilatkoztatás forrásainak (Szentírás, Szenthagyomány) vizsgálatában.
Sokan azzal támadják a teológiát, hogy az csak tekintélyelven áll, vagy nem bizonyítja saját elveit, hanem kinyilatkoztatott igazságokra támaszkodik. Csakhogy pontosan így működik minden más tudomány is, beleértve a modern matematika és fizika viszonyát! A matematika például axiómákra, azaz önmagukban elfogadott, igazolt, de bizonyítani nem tudott alapigazságokra épül. Ezeket minden matematikus hiten fogadja el (például hogy két párhuzamos egyenes nem metszi egymást az euklideszi síkon). Ezekből az axiómákból, szigorú logikai szabályok alapján, levezethetőek minden további matematikai tétel és következtetés. Maga a matematika ezért a deduktív tudományosság iskolapéldája.
A fizika, s minden természettudomány pedig a matematikára épít: törvényeit matematikai egyenletek, modellek segítségével fogalmazza meg, azaz nem önmagából bizonyít, hanem egy magasabb szintű formális tudomány (a matematika) igazságait alkalmazza a tapasztalati világ jelenségeire. A fizikus nem kérdőjelezi meg minden mérésnél vagy elméletalkotásnál a matematika axiómáit, hanem magától értetődőként kezeli őket, és ezekből, tapasztalati adatok alapján, deduktív vagy induktív úton következtet.
Ugyanígy működik a teológia is: alapelveit a kinyilatkoztatás igazságait magasabb rendű, isteni tudástól veszi át, de az emberi értelem eszközeivel, a legszigorúbb logikai szabályok szerint fejti ki és rendszerezi. Ahogy a szöveg is kifejti: Más tudomány sem a saját tételeivel bizonyítja magát. A fizika a matematikával bizonyítja a saját tételeit, deduktív vagy induktív módon. Ezért semmiféle logikai vagy tudományelméleti ellentmondás nincs abban, hogy a teológia a kinyilatkoztatásból indul ki ez pontosan megfelel a tudományos módszertannak: minden tudomány elfogadja a maga premisszáit, és azokra építi fel rendszerét.
A különbség csak annyi, hogy míg a matematika axiómái és a fizika alaptételei pusztán emberi tapasztalatból vagy megegyezésből származnak, addig a teológia axiómái magától Istentől, aki nem tévedhet, nem hazudhat, és akinek igazságát logikailag és történetileg igazolni is lehet. Emiatt a teológia nem kevésbé, hanem sokkal inkább jogosult a tudományos rangra, hiszen legfőbb premisszája abszolút biztos feltéve, hogy az értelem belátja: Isten létezik, mindenható, igazmondó és kinyilatkoztató, amint azt a filozófia bizonyítani tudja.
Tehát a teológia tudományossága a matematika és fizika analógiáján keresztül nemcsak védhető, hanem magától értetődő. Mindhárom esetben egy adott, magasabb rendű tudásból kiindulva, a logika szigorú szabályai szerint következtetünk csak a teológia tárgya a legmagasabb rendű: maga az abszolút Igazság. Ezért teljes abszurdum azt állítani, hogy a teológia alárendeltsége a kinyilatkoztatásnak kizárná tudományos mivoltát hiszen ugyanez alapján a matematika vagy a fizika sem volna tudomány, ha ezt a logikát követnénk. Márpedig mindenki elfogadja a matematika és fizika tudományosságát miért lenne kivétel a teológia, amikor saját módszerében még szigorúbb, sőt, még biztosabb alapokon nyugszik? Ezért a teológia tudományossága vitán felül áll, s a kinyilatkoztatásra való alapozottsága ezt csak erősíti, nem gyengíti.
Végezetül tehát: a teológia tudományossága nem abban áll, hogy laboratóriumi kísérletekkel vagy statisztikai módszerekkel dolgozik, hanem abban, hogy a legszigorúbb logikai elveken (ellentmondás elve, okság elve) és az egyetemes igazság kutatásán alapszik. A teológus, amikor Isten titkait vizsgálja, nem valami légből kapott fantáziát kerget, hanem ugyanazzal a logikai fegyelemmel jár el, mint a legkiválóbb matematikus vagy fizikus csak éppen magasabb rendű tárgyat vizsgál. A teológia különösen a tomista iskolában a szellem arisztokráciája, amely a filozófiával együtt megadja a gondolkodásnak azt a bizonyosságot, amelyre egyetlen más tudományág sem képes. Ezért minden modern szkeptikus vagy relativista gúnyolódás dacára ki kell mondanunk: a teológia nemcsak tudomány, hanem a tudományok királynője, és mindaz, aki ezt tagadja, végső soron magának a logikának, az igazság keresésének mond ellent vagyis önellentmondásba bonyolódik.
Az értelem, a hit és a kinyilatkoztatás harmóniáját Szent Tamás örök érvényű rendszere mutatja meg: az igazság minden korban, minden helyen, minden körülmények között igaz s aki ezt megérti, annak a számára a teológia sosem lesz többé ízlés kérdése, hanem az emberi értelem legmagasabb rendű vállalkozása. A teológia attól, hogy alá van rendelve a kinyilatkoztatásnak, nem kevésbé tudományos, hanem épp emiatt tökéletes tudomány, mert biztos alapokra, Istentől származó igazságokra, s a legszigorúbb logikai vizsgálatra épül. Ez különbözteti meg minden más tetszés szerinti, szubjektív vagy relativista vallási rendszerrel szemben, és teszi valóban scientia-vá, a tudományok királynőjévé a katolikus teológiát.
A teológia igenis tudomány, ráadásul egészen speciális módon és épp ezért zavarja oly nagyon a kortárs racionalista érzékenységet. Nemcsak hogy tudomány, hanem a legmagasabb rendű tudományos gondolkodás mintapéldánya, amennyiben képes egyesíteni a szellemi élet két legmélyebb vágyát: a bizonyosságot és az értelem keresését.
De kezdjük az alapoknál. Aki azt állítja, hogy a teológia csak hiedelem, csak szubjektív vélemény, az vagy nem tudja, miről beszél, vagy szándékosan összekeveri a vallásos érzést a szisztematikus, racionális gondolkodással, amely a teológiát jellemzi. Különbséget tenni a hiszek, mert tetszik és a hiszem, mert értelmileg igazolt között ez az, amit a teológia a legnagyobb következetességgel képvisel.
A teológia ugyanis származtatott tudomány (scientia subalternata). Ez nem gyengeség, hanem erő. A természettudományok is származtatott tudományok, hiszen a matematika igazságait, amelyeket nem maguk fedeznek fel, átemelik a saját területükre, és abból dolgoznak. Ugyanígy, a teológia a kinyilatkoztatásból indul ki: Isten örök igazságaiból, amelyeket Ő, aki nem hazudhat, aki nem tévedhet, közöl az emberrel. Innen indul, de itt nem áll meg: az emberi értelem feladata, hogy ezt a magasabb rendű tudást szigorú logikai rendszerben, következetes módszerrel vizsgálja, rendszerezze, védelmezze és értelmezze. Ezt nevezzük teológiának. Szent Tamás világosan írja: A teológia a kinyilatkoztatás fényénél szemlélődő tudomány, amely a kapott igazságokat logikai rendszerben dolgozza fel.
Nos, ha valaki szerint az, hogy egy tudomány más tudományokból vett igazságokra épül, kizárja a tudományosságot, akkor kénytelen lenne elismerni, hogy a fizika sem tudomány, hiszen a matematika igazságait használja. Ugyanezért ostobaság azt mondani, hogy a teológia nem lehet tudomány csak azért, mert nem saját kútfőből, hanem magasabb rendű igazságból indul ki. Éppen ellenkezőleg: minden komoly tudomány származtatott, és mindig vannak első elvek, amelyek igaz voltát nem a tudomány maga, hanem egy nála magasabb elv biztosítja.
Az ateista kritikus persze ezen a ponton jön azzal, hogy de hát a tudományban az igazságot kísérlet igazolja, nem tekintély. Csakhogy a teológiában nem önkényes tekintély a mérce, hanem a legmagasabb, legracionálisabb biztosíték: maga a mindenható, mindentudó Isten igazmondása. Aki tagadja, hogy Isten csalhatatlan, az tulajdonképpen azt állítja, hogy Isten hazudhat ami nemcsak abszurd, de a klasszikus logika szerint lehetetlen is. Az ilyirányú egyneműség tagadása annyit jelentene, mint Istent hazuggá tenni, és állítani, hogy az egyik irányban helyes úton, a másikon pedig félrevezet.
A teológia tehát szigorúan követi a logika alapelveit, főként az ellentmondás elvét, amely minden tudomány végső kritériuma: lehetetlen, hogy valami igaz is legyen, meg nem is, ugyanabból a szempontból, ugyanabban az időben. Ezt az elvet nem lehet kikerülni: aki tagadja, az is kénytelen feltételezni, különben még azt sem tudná mondani, hogy nem igaz.
Az, hogy a teológia származtatott tudomány, valójában megerősíti, nem pedig gyengíti a tudományos státuszát. Ahogy Ockham, Szent Tamás, sőt maga Arisztotelész is világossá tette: minden szisztematikus tudomány rendszerben dolgozik, igazolt premisszákból dedukcióval következtet, és minden szaktudomány a saját alapelveit vagy más tudományból, vagy a tapasztalatból kapja. A teológia meta-tudomány, amely az isteni kinyilatkoztatás igazságainak rendszerezett, értelmes, racionális feldolgozása ahogy a fizika sem matematika, de annak igazságait alkalmazza, úgy a teológia sem Isten, de az Ő igazságait értelmezi.
Végül: ha valaki szerint a teológia nem tudomány, mert nem lehet kísérletileg ellenőrizni, az egyszerűen nem érti, hogy a tudományosság kritériuma nem az, hogy pipettával vagy részecskegyorsítóval lehet-e vizsgálni a tárgyát, hanem hogy igazolt alapelvekből logikai rendben következtetünk-e. A matematika sem kísérletezhető, mégis mindenki tudománynak tartja. A teológia ráadásul egyetemesen igaz, minden időben, minden népnek, minden gondolkodónak ugyanazt az igazságot nyújtja csak a hitetlenség és tudatlanság modern korában lett gyanús az, ami évezredeken át a tudomány csúcsa volt.
Aki tehát azt állítja, hogy a teológia nem tudomány, az vagy nem érti, mi a tudomány, vagy egyszerűen nem ismeri a teológiát. Sőt, ha nagyon őszinték vagyunk: az ateista kritikusok gyakran nem is vitázni akarnak, csak megszabadulni attól a kellemetlen érzéstől, hogy a világ nem zárul le az anyagban és az ösztöneikben, hanem magasabb rendű értelem hívja őket számon. És ez az, amit a teológia tudományként! minden kornak, minden embernek a szemébe mond.
A teológia tehát tudomány. Méghozzá származtatott, de a legmagasabb rendű értelem szerint. És aki ezt tagadja, az vagy logikailag következetlen, vagy fél az igazságtól.
