Az interjúban Magyar Péter azt is mondta, hogy szerinte:
a jelenlegi status quo nemcsak a Fidesz, de Gyurcsány érdeke is, egymást tartják fenn;
valós igény van egy középen álló erőre;
50 millió forintot költ a kormány az őt lejárató kampányra;
látott olyan belső felmérést, amiben a 70 százalék azt hozta ki, hogy Rogánnak mennie kell;
jó ideig nem lesz munkája, mert „nyilván elintézik azt is, hogy a privát szférába se vezessen utam”;
tudja, hogy amit csinált, az „felségárulás a szemükben”;
ha indítana pártot, az ideológiától mentes lenne;
magát nemzeti liberálisnak mondaná, de szerinte ezek a szavak is le vannak járatva;
nem gondolt bele igazán, mi várhat rá; most már azt is el tudja képzelni, hogy egy napon nem lesz szabadlábon;
saját kiállásáról azt mondta, az egyfajta „sufnituning”, „garázsban összetákolt valami”, de szerinte indultak már így jó dolgok.
Ez a topik kiemelt figyelmet kap a moderatúra részéről.
Az alapelvek egyszerűek:
- Érvelj, vitatkozz, beszélgess. Ne személyeskedj és ne dehumanizálj.
- A politikus is ember. Az olvtársad is. És te is az vagy.
- Ne írj le olyat, amit visítva jelentenél, ha az ellenoldal írná. Negatív véleményt is meg lehet fogalmazni mocskolódás és személyeskedés nélkül.
- Ha csak balhézni, provokálni vagy gyűlölködni tudsz, mehetsz más fórumra.
- Amíg ki vagy tiltva, ne gyere vissza folytatni másik nicken sem. Nem éri meg.
- Olvass törlési értesítőket, és szívleld meg az ott leírtakat.
- A törlést fogadd el, ne jogászkodj és ne próbálgasd a határokat.
Lehet, hogy az írott szabályok szerint szabályszerű volt a megválasztása, de egyébként nem volt az. Merthogy a köztársasági elnöknek az itt élők egészét kell képviselnie, mindenkit, pártokra és nézetekre tekintet nélkül.
Így nem szabályszerű annak a megválasztása, akit csak egy párt, mindenki más megkérdezése, még a parlamenti ellenzék bevonása nélkül is odaültet mások fölé. Ez minden, csak nem demokratikus.
Amolyan fideszes.
De ha az a megválasztás szerinted szabályszerű volt, akkor a mostani kiiktatása is szabályszerű. Akkor az sem önkény, hogy mondjátok.
Hiszen demokratikus módon megválasztott parlament kétharmada mondta ki, hogy Sulyok poziciójának vége, igaz, ők sem vették tudomásul az ellenzék véleményét, de ha ez a megválasztásnál nem számított, akkor most hirtelen miért számítana?
Hiába vergődsz, Sulyok semmi olyat nem tett, amivel megfosztási eljárást lehetett volna indítani.😀 Egyébként vécékacsa elvtársad már elszaladt a kérdés elől, hogy ugyan hányan voltak a KE-k sorában, akik maradéktalanul megtestesítették a nemzet egységét, és semmilyen kifogás nem merülhetett fel ellenük.
miért kellene,hogy a nemzet egysége helyett egy db párt érdekeit képviselő ember legyen a köztársasági elnök?
Azért így alkották meg az ötéves KE ciklusokat, hogy ne lehessen választáskor mindent és mindenkit leváltani. A parlamenti küszöb megalkotása is a nácik hatalomra kerülésének intő példája miatt volt fontos. És mivel a KE-t az adott parlamenti többség választja (és legtöbbször jelöli is), ezért nyilván valamilyen szinten közelebb fog állni azokhoz, akik jelölték. Magyarán szólva az ötéves ciklus értelme pont az volt, hogy még a jelentős társadalmi felhatalmazással bíró formációk is kénytelenek legyenek együttműködni adott esetben egy másik politikai csoport jelöltjével, különben bármikor elszaladhat a ló az aktuális győztessel.
Veletek meg már el is szaladt.
Szóval amit a nemzet egységéről delirálsz, az csupán a tiszás bolsik egysége. Ettől persze még választhatnátok saját KE-t, ha eljön az ideje, és snki se szólhatna ellene. Így viszont egy fasisztoid módon megválasztott kE-t fogtok az ország nyakára ültetni, azt meg ha eljön az idő, úgy rúgjuk ki, hogy a lába sem éri a földet.
Mondjuk a köztársasági elnököt szabályosan választotta meg egy olyan országgyűlés, amelyik a jelenlegi országgyűléshez hasonló módon kapta meg a felhatalmazását. Ha a mostani jogszerű és tisztes, akkor az a korábbi is az volt.
Éspedig köztársasági elnököket nem szokás ennyire átlátszó módon személyes okból és ennyire arcpirítóan cinikus módszerrel eltávolítani.
Ennyi erővel olyan alkotmányt is írhatnak, hogy ezután a miniszterelnök az istencsászár, és minden nap háromszor kell hozzá imádkozni. Beleírják az alkotmányba, megvan hozzá a többségük, és azután ez a jogszerű.
A jogot is meg kell előznie a jog tisztelete.
16 évig azt a dumát szórta az ellenzék, hogy egypártrendszer van, és a Fidesz mindent megtehet. Erre most folytatják ezt a hagyományt. Ezek szerint nem a módszerrel volt a gondja senkinek, csak azzal, hogy a Fidesz volt hatalmon. És ha most valaki azzal jön, hogy ja, mert ők korruptak voltak, akkor én hozzátenném, hogy már 2011-ben is sipákoltak az akkori ellenzékiek, amikor még semmi sem történt.
A néhai mszp-s néhai szoci szavazók ásták ki ezt a frontvonalat, és most olyanok másztak bele, egy komplett új generáció, akiknek a leghalványabb gőzük sincs arról, hogy mit művelnek.
Éjen a Demokrácia! Na egészen addig, amíg már nem demokrácia.
De bizony, hogy az volt. Az, hogy MP lett a miniszterelnök, csak a sok éve felgyűlt és általatok nem tudomásul vett nagyfokú elégedetlenségnek + MP személyes helytállásának volt köszönhető. Ember még nem dolgozott annyit, mint ő 2 év alatt. Be is jött.
A választási rendszer kicsit sem demokratikus, ezt nagyjából mindenki tudja, és hogy ennek ellenére is sikerült nyernie Orbán ellenzékének, az egy nagyon nagy teljesítmény.
Szerinted. Dehát te fideszes vagy. A Tisza-szavazók ezt másképp értették, merthogy többesszámban említette ezt Orbán, messze nemcsak MP-re vonatkozott, hanem mindenkire, aki szimpatizált a Tiszával.
Egy egész társadalmi csoportra. Ez a helyzet.
De ez a KE-nek annyira tetszett, hogy nem emelte fel a szavát ellene, de a mocskosfideszesezést zokon vette és csak azt.
Nem volt semmilyen önkényuralmi rendszer, cica, akkor most nem pötyi lenne a miniszterelnök, mellesleg ugye mi a tökömet akarsz eltakarítani, amikor új vezetése van az országnak?😂 Olyan hülyeségeket firkálsz, hogy az már fáj.
Nem a pártot kell eltakarítani, hanem a párt által létrehozott önkényuralmi rendszert. Juj még ezt is félreértetted? Hihetetlen.
A párt maradhat, most is már csak 44 képviselőjük lébecol a parlamentben, lesz ez még kevesebb is, annyira nincs jelentőségük, hogy az ő eltakarításuk teljesen felesleges.
Most már késő, mert ez a poloskázás nagyban hozzájárult a Tisza győzelméhez. Ha nem tudnád.
Orbán annyira tehetséges politikus, hogy a hisztériáival további szavazatokat szerzett a Tiszának.
De én nem erről írtam, hanem arról, hogy a KE láthatóan egyik esetben megszólalt, a másikban pedig nem, és ilyen ember nem képviseli a társadalom egészét - noha ez a KE feladata -, csak az őt jelölő pártot. Ez pedig tarthatatlan, a KE tisztségének megcsúfolása.
Blablabla. Oszt miért kell egy demokratikusan megválasztott párt maradékait eltakarítani? Pont ugyanúgy kaptak kétharmados felhatalmazást, mint a tisza, háromszor, egyszer pedig még a régi választási rendszerben. A jelenlegi képviselőik is ugyanazon a demokratikus választáson kaptak felhatalmazást, amelyiken a tisza képviselői. Sárga csillagot nem akarsz esetleg a ruhájukra tűzni, propagandista?
Cakhogy a Fidesz soha nem nyert ennyire, mint a Tisza. Soha. Egyetlen olyan választási év sem volt, amikor a Fidesznek pl. az egyéni körzetek 90 %-ában sikerült volna nyernie.
A Tisza olyan elsöprő győzelmet aratott, amilyet a Fidesz soha.
Így az, amit írsz, erre a helyzetre nem vonatkozik.
Emlékezzünk: Sulyok levelet írt a fiataloknak, hogy ne mocskosfideszezzenek. Akkor úgy érezte, feltétlenül bele kell avatkoznia és megintenie mindenkit, aki ilyen módon a szájára meri vennia Fideszt.
Ugyanakkor a poloskázás ellen egyetlen árva szava nem volt. Az rendben volt úgy, ahogy volt, őszerinte, hiszen Orbántól eredt és amit Orbán mond vagy cselekszik, az csak jó lehet.
Nos, ilyen ez az ember, elfogult és részrehajló, miért kéne megtartani egy ilyet köztársasági elnöknek?
Szépen leleplezte magát és nemcsak ezzel az egyetlen esettel. Méghogy az egész társadalmat képviselte, haha, a Fideszt képviselte csupán.
emléxlem, amikor legutóbb, meg azelőtt a Fidesz nyert kétharmaddal, a libsik azzal jöttek, hogy ez nem kérharmad, hanem kisebbség (<50%) merthogy egy csomóan nem szavaztak, tehát a nemszavazók részéről nincs felhatalmazás
2,4 millió magyar állampolgárral számoltok le, eu-s nyilasbolsevik áljogász. Ezt azért jegyezd fel és emlékezz, amikor pl. indul majd a vonat veled is a szibériai átnevelő táborba ...
Szándékosan nem akarod érteni. Ki állítja azt, hogy a jogállamiságot lehetne jogállamiságot nélkülöző módon helyreállítani?
Még mindig itt tartotok? Ez most nem a jogállamiság helyreállítása - bár részben az, pl. a bírák elnöknevezési és leváltási jogköre abszolút demokratikus és hatálytalanítja a Fidesz felülről kinevezési gyakorlatát, nagyon helyesen -, hanem a takarítás.
Majd lesz jogállamiság, de előbb le kell számolni a Fidesz maradékaival. Csak nem bírod felfogni.
Mert ti azt hittétek, hogy ha jön egy új kormány, akkor majd ott folytatja, ahol a Fidesz abbahagyta. Hát nem. Nem erre szavaztunk.