simán hülyeséget ír valaki, csak azt hiszi hogy jó, de sose próbálta
Ehhez nem kell egy fórumig szaladni. Alig 5 évvel idősebb kollégám is tud képzelegni. És meg van róla győződve, hogy az úgy jó. Annyira, hogy azt neki nem is kell kipróbálni. Elképesztő, hogy mekkora leap tud lenni öt év, pedig azóta behozhatta volna a hártányát néhány évtized alatt.
Az a felnőtt, aki még nem kezelt számítógépet, számos - általa nem is gondolt - problémával néz szembe, mi pedig - akik már megszoktuk - nem is értjük, mi is valóban a problémájuk.
Alapvetően a számítógép nagyon buta volt. Azóta fejlődött valamennyit persze. De a tradicionális magyarázat szerint nekünk - intelligens biorobotoknak - kell alkalmazkodnunk a butább gép nyújtotta lehetőségekhez.
Ezt a szöveget írom, és nem diktálom. Éf például egy pöfe ember fámára kellemetlen if lenne a géppel vefekedni emiatt.
Van már arcfelismerés, főként okostelefonokon. Habár nem mindig működik. Gesztusokkal is lehet írni,
De azért még mindig egyszerűbb, ha a tradicionális kezelőszerveket kezeljük.
Az emberek ráadásul képesek a tartalom szerinti címzést felismerni.
Bejön példáu az ügyvezető és azt mondja: Készen van a szerződés? Kérek egy kávét. Lehet rakodni a teherautót.
A kérdés az ügyvédnek szólt, a kérés a titkárnőnek, az utasítás pedig a művezetőnek. Egy számítógép esetén meg kell adni az üzenet címzettjét, méghozzá helyesen.
Az a felnőtt, aki még nem kezelt számítógépet, számos - általa nem is gondolt - problémával néz szembe, mi pedig - akik már megszoktuk - nem is értjük, mi is valóban a problémájuk.
Ez sajnos nem csak a számítógéppel van így. Például az iskolában az ének tanárnak fogalma sem volt arról, hogy a szolmizálást miért nem érti csekélységem. Amikor az neki olyan természetes.
Szerintem fokozatosan egyre jobban lehet majd az MI-re (Cortana stb) és emberi nyelven kimondott parancsokra támaszkodni. PC-n egyelőre nem használok hang utasításokat, de mobilon egyre inkább. Autóban szoktam hozzá, vezetés közben nem igazán praktikus képernyőt nézegetni.
PC-n pedig, ha valami probléma adódik (pl. szokatlan környezetre kell programot fejleszteni (Wear OS legutóbb) és nem tudom, hogy szokás valamit megoldani, elsőnek videót keresek. Az az előnye, hogy fórumos válaszok esetén két dolog is kellemetlen:
- simán hülyeséget ír valaki, csak azt hiszi hogy jó, de sose próbálta
- jó ugyan de hiányos, fél szavakból is érik egymást jellegű
A videó meg tiszta munka, ha valaki vette a fáradságot, akkor az biztosan jó, és nem marad ki részlet, látom mit csinál. Különösen azt szeretem, ha beszélnek is közben, a zenések inkább zavarnak, lehalkítom.
(a pszichológia ezt "tárgyállandóságnak" nevezi, s az életünk alapja, lényege éppen ez a tárgyállandóság).
Ehelyett egy "süldő" időset kezdetben - sok más apróság mellett - még arra is meg kell tanítani, hogy ... csak akkor találja ott az utolsó állapotában, ha már hónapok gyakorlatával felvértezetten nem felejti el azt elmenteni. Ez nem a valóság, ez egy teljesen más logikán működő virtuális világ számára, amelybe beleszokni, (az idősebbeknek) akár évekbe is kerülhet.
Ez a problémának csak az egyik oldala. De. Van másik! (TM)
Idős ismerősöm nagyon gyakran eltüntette az egész napi munkáját, egyetlen mozdulattal.
Az egyik percben még ott volt, a másik percben pedig egy üres dokumentum volt előtte.
(Except a very single capital letter.)
Még szerencse, hogy az előző napi mentés megvolt, és csak az aznapit kellett újragépelnie.
Ha történetesen a program bezárásakor automatikusan mentené a dokumentumot, ráadásul rákérdezés nélkül, adott esetben az sokkal bosszantóbb lenne.
Kíváncsi vagyok, hogy ki jön rá, mit rontott el az öreg úr.
(Nem a szövegszerkesztő omlott össze, annyit elárulok.)
Amikor az egyetemen nagyszámítógépen írtam a házimat, a gép mindig csinált egy zsúrnálfájlt. Abból egy véletlen áramszünet "eredménye" helyreállítható volt. Azt nem tudom, hogyan, mert nem volt rá soha szükségem. (Persze ez most nem külön fájlban van, és a műveletek egy bizonyos mértékben visszavonhatók. De ezt most inkább nem próbálom ki.)
Az a felnőtt, aki még nem kezelt számítógépet, számos - általa nem is gondolt - problémával néz szembe, mi pedig - akik már megszoktuk - nem is értjük, mi is valóban a problémájuk.
Ennek a legfőbb oka, hogy a programozás hajnalán (vagy 50 éve) a kezelő programokat, s azoknak a működtetését programozók tervezték meg olyanok számára, aki már megszokták a kezelési furcsaságokat (legtöbbször szintén programozók kezelték az elkészült programot).
Az akkori technológia, és a szoftverek akkori fejlettsége (azaz fejletlensége) kikényszerített néhány sajátos megoldást, amely egy hozzá nem értő számára meglepő, sőt érthetetlennek tűnik. S amikor megjelentek a nagyközönség számára is elérhető személyi számítógépek, akkor ezek a béna megoldások benne maradtak, s kezdetben leginkább pl. a szövegszerkesztők kezelésében.
Nekünk - rutinosaknak - abszolút fel sem tűnik az, hogy fájlokban, mappákban (és almappákban) gondolkodunk, és pl. Word-ben csinálunk egy új dokumentumot, beírjuk, javítgatjuk amit éppen tenni akarunk, aztán elmentjük (az első alkalommal a Dokumentumok közé, esetleg egy almappába), majd ha legközelebb szükségünk lenne rá (hónapok múltán), akkor azt megnyitjuk, és akár bővíthetjük, átformálhatjuk azt, ahogyan azt a mindennapjainkban megszoktuk.
A valóság azonban más! Nagyon is más! Ha mindezt számítógép nélkül tesszük, akkor papírt kerítünk elő, tollat/ceruzát fogunk a kézbe (néha radírozunk is, ha ceruzával írunk), majd ha félbehagyjuk - akár egy mondat közepén is(!) -, akkor berakhatjuk egy előhalászott üres irattartóba, kinyitjuk az iratszekrényt, és feltesszük az egyik polcára a többi irományunk közé. Aztán amikor elmegyünk otthonról, majd alkalomadtán visszatérünk haza, és kinyitván a szekrényt, s az irattartót leemeljük a polcról, kiszedve a lapjainkat belőle, akkor soha (SOHA!) sem számítunk arra, hogy amit csináltunk annak nyoma veszett volna, mert elfelejtkeztünk LEMENTENI! Pontosan úgy kapjuk vissza, ahogyan ott hagytuk, és ez egy nagyon természetes dolog (a pszichológia ezt "tárgyállandóságnak" nevezi, s az életünk alapja, lényege éppen ez a tárgyállandóság).
Ehelyett egy "süldő" időset kezdetben - sok más apróság mellett - még arra is meg kell tanítani, hogy ha szöveget akar írni, vagy javítani, legelőször s "szövegszerkesztőt kell megnyitni" (elindítani), majd abban kikeresni azt a funkciót, amivel megnyithatja (azaz előveheti) az ott hagyott munkáját, és azt csak akkor találja ott az utolsó állapotában, ha már hónapok gyakorlatával felvértezetten nem felejti el azt elmenteni. Ez nem a valóság, ez egy teljesen más logikán működő virtuális világ számára, amelybe beleszokni, (az idősebbeknek) akár évekbe is kerülhet.
Évtizedek óta figyelem a számítástechnika történelmének menetét, s bár szoftveresként kezdtem, máig képtelen vagyok felfogni, hogy egy felhasználóra miért kell ráerőltetni egy programozói szemléletet. Miért kell kínos tapasztalatok során ráébredniük arra, hogy a munkánkat "menteni kell"? Miért tűnhet az el, ha figyelmetlenek vagyunk, pedig a való életben ilyen nem létezik (feltéve ha más nem nyúlt hozzá). S ez a "piti" probléma csupán egy eset abból a csokorból, amellyel egy kezdőnek meg kell küzdeni.
Főleg az idősebbek között sokan vannak, akik a számítógépet csak alapszinten tudják kezelni. Azt is inkább csak döcögve. Még a felsőfokú végzettséggel rendelkezők is alig értenek hozzá.
Nos, a számítógép nem csodaszer. Bizonyos ismétlődő műveleteket gyorsan és hatékonyan el tud végezni. Például egy nagyvállalat bérszámfejtése vagy anyag gazdálkodása ilyen feladat. Számítások elvégzése a tudományokban és a mérnöki munkában. Viszont a számítógép egyelőre nem tud választ adni a feltett kérdésekre úgy általában. Megfelelő adathalmazt (tudásbázist) kell biztosítani. Emlékezni sem képes csak úgy. Egyelőre sok segítséget kell(ene) adnunk neki ahhoz, hogy régebben betáplált információkat visszakeressen.
Mondjuk az egységsugarú munkástól nem is várom el. De lagalább a felsőfokú végzettséggel rendelkezők érthetnének hozzá egy kicsit (elsősorban az idősebbekre gondolok). Nem tudom, hogy az egyetemeken mennyire tanítják ezt manapság. Nekem egy programozási nyelvet tanítottak meg. Elsősorban azért, hogy a számításokat ne logarléccel vagy zsebkalkulátorral végezzem, mert az iterációt már könnyebb futtatni egy megírt program esetén. Ez azonban az információ szervezéshez még nagyon kevés.
De ezt most inkább nem próbálom ki.)
