"Láttam véneket, mint kíséretet, Csapatom mögött; s szégyent hozzak én? Élet, vagy halál: előre megyek, Nem a tiszt miatt, aki ösztökél. Ismerős akad: küldök levelet, Hadd tudja szülőm, hogy gyermeke él. Kétfelé sodor egy-szívet a sors, Távol a család gyötrődik és remél."
"Mikor verset írok én, az Öt Hegyet rázom én, mikor kész a költemény, hangzik ég és föld szinén. Hírnév, érdem és siker vajh meddig hallatszik el? vajh folynak-e a habok hegynek fel a Han vizén?"
Oly fehér, oly olvadó, mint a jég és mint a hó, mint a halvány hold-szelet. A Császár arcát enyelegve - csókolgatja gyenge selyme, hajtva rá hives szelet. Ámde ránk köszönt az Ősz, a Nyár nem soká időz s a hű legyezőt leejtik, porba dobják, elfelejtik...
"A zene a legtitokzatosabb és legemelkedettebb dolgokat is elmondja, amit a lélek érez és megálmodik. Az eszmék és érzések magasabb rendjét fejezi ki, mint az emberi szó. A végtelent tárja fel."
Ez egy fogalom-lehetne esemény, cselekvés is. Szeretsz? Szeretlek.-lehetne pl. Itt vagy? Itt vagyok is. De ez is szép, érzelmes, érdemes elolvasni, belemélyedni.
„Azt, hogy kihez jut el egy vers, egy szó, talán a virágpor sorsához hasonlíthatom. Egyszercsak elviszi a szél, és megtelepedik valahol, egy másik kertben, vagy egy kabát hajtókáján.”
