Márciusban voltam a bankban, azt mondták az osztatlan közös tulajdon nem akadály a csoknál, csak be kell mutatni a telekhasználati szerződést. Most akkor ez változott? VEttünk egy telket, amit osztatlan közös tulajdonként lesz megosztva, most akkor ez nem lesz jó nekünk a csokhoz?
Telekafa. Ugyanaz a helyzet, költségvetést kér a bank az építkezésről. Az önerőt kell legelőször elkölteni, tehát, amit utal a bank a telek után, azt elvileg valóban arra hasznalhatod, amire akarod, de 5even belül be kell fejezni az építkezést, különben minden vissza. Gondolom, az onerodet fogja segíteni az utalt osszeg.
Ha több lesz a számla, akkor emelni kell a költségvetésen, ezt fogják mondani a bankfiókban. Ha kevesebb, akkor azt bele kell tenni pluszban onerokent vagy hitelbol. Vagy lefelé módosítani a költségvetést, ha engedi a bank. Ez utóbbi azért nem egyszerű.
61.11. Az áfa visszaigénylésből származó összeg szabadon felhasználható?
Válasz: Igen, mivel Ön azt már előzőleg elköltötte saját forrásból, így azzal már szabadon rendelkezik (beforgathatja az építkezésbe, de másra is fordíthatja).
Ezt akkor hogyan lehet kivitelezni pl egy 20 milliós költségvetésnél ahol kb 3 milliót szeretnék visszaigényelni???
ÁFA-visszatérítésnél érdemes arra is figyelni, hogy az önerő felhasználását is készültségifok arányosan nézik. Tehát hiába használta fel valaki ténylegesen az önerejét mondjuk azzal, hogy előleget adott a vállalkozónak a munkára, vagy előre megvásárolt építőanyagot, és erről számlái is vannak, a bank nem ezt veszi figyelmbe a folyósítás megkezdésénél, és erre még nem kezd el fizetni. Azt nézik, hogy az elfogadott költségvetés alapján, a teljes bekerülési költség hány százaléka az önerő, és folyósítani is csak akkor kezd, ha az értékbecslő is megállapítja a legalább ugyanilyen százalékú készültségi fokot. Érdemes jól átgondolni tehát, hogy mikor kell kihívni az értékbecslőt, mert feleslegesen kidobott pénz lehet az ő díja, ha nem értük még el a folyósítás indításához szükséges készültségi fokot.
Ezt kifejtenéd részletesebben ha lehet? Épp költségtervet készítek és nekem is gyanús volt a nyomtatványok alapján, hogy ezt bizony előre be kell mondanom. De honnan tudnám előre, hogy mennyi számlám lesz ténylegesen, ha a bekerülési költségeket is csak becsülöm? A hitelnél még rendben is van, hogy ha nagyon elszállok végül a költségekkel akkor benyújtok egy pótköltségvetést, vagy ha mondjuk még sincs szükségem annyira, akkor egyszerűen nm hívom le, de az avt-nál ez hogy működik? Mi van ha több és mi van akkor ha kevesebb az eredetileg tervezettnél?
Nem teljesen értem, mit akarsz kérdezni. A költségvetés alapján a bankkal megalapodtok egy ütemezésben. Ha felhaszaltad az önerőt, utána szakszonkent kapod aranyosan a csok részt, az adovisszateritesi támogatási részt. Előre meg kell mondanod, hogy mennyi lesz az utóbbi, mert kell a matekhoz. Ha az avt összege ehhez képest menet kozben változna, akkor egyezkedni kell...
Afanal nincs tul korlatozas. Csak a használt lakásos csoknal van. Más ingatlanban az igénylőnek max 50%-os tul része lehet. Ez lehet több ingatlan is... Ha együttesen igénylik, akkor kulon külön lehet 50%, ha mondjuk van felesben egy lakás, ekkor sem kell eladni.
de kötelező visszaforgatnom a visszaigényelt áfát és azt is kell számlával igazolnom?
mert valahol azt olvastam hogy a rendelet nem kötelez rá.
a 30% ami a számlákon felül van azt kell valami módon igazolnom hogy elköltöttem? vagy az értékbecslő az utalások előtt szignózza hogy az előző összeg maradéktalanul beépítésre került..és kész.
Az afa visszatérítés pont úgy működik, mint a csok. Szakaszosan folyositas, készültségi fokkal aranyosan, az önerő felhasznalasat követően, számlák 70%anak bemutatását követően, utólag kapod a tamogatast.
Az ÁFA visszaigényléshez kizáró ok, hogy tulajdonodban legyen ingatlan.Kivéve, ha öröklés útján szerezted, akkor is csak 50% részben - eddig így tudtam.Talán haszonélvezet is kell, hogy legyen rajta, hogy elvileg nem laksz benne. Akkor sem lehet visszatérítést kérni, ha 5 éven belül eladott az ingatlan és jelenleg nincs a neveden tulajdon. A mi esetünkben nem jár az biztos, mi most adjuk el.
OK, értem. Bár 2015-ben ez befejeződött, tehát még 27% ÁFA volt rajta, de úgy látszik ennek nincs jelentősége.
Kérdés, hogy szerkezetkész állapot vállalásának minősítik-e majd, mert a szerződésben ilyen nincs (csak "szerkezetépítési munkák"), és a víz/csatorna alapcsövezést valamint a monolit födémbe beépített villany csövezést más, általam megbízott cégek csinálták.
Sajnállak ,de rengeteg intő jel terhelte az egész törvényt/végrehajtási rendeletet !:( Remélhetőleg azért úrrá tudsz lenni a problémádon,hogy legalább a 3 gyerek minél kevesebbet érezzen belőle !:-(
10+10.Még el sem kezdtük, belebuktunk, rövid történet : januárban azt mondták az ügyintézők, hogy semmit nem tudnak, febr. elején menjek vissza. Visszamentem, egyeztetek 3 helyen! Minden klappol, nagy az öröm. 3 gyerek, egy 12 éves és kettő 21 éves nappalin tanuló. Annyiban maradunk, hogy az elinduláshoz pénz kell, így gyorsan megpróbáljuk eladni a jelzáloggal terhelt házunk és telket keresünk, majd jelentkezünk. 6 hét alatt hatalmas szerencsével vevő érkezik, nagyon jó feltételekkel. A telket is megtaláltuk! Minden lebeszélve, minden elindítva! Majd visszamegyek a kiválasztott bankba és jön a döbbenet : febr.11-én megváltoztattak egy-két dolgot: pl. a 20 évnél idősebb gyerek csak felsőoktatásban tanulhat. És itt dőlt az egész , egyik gyermekünk nem ott tanul. Ház eladva, telek folyamatban.... ügyintéző erre semmit nem tud mondani, csak annyit, hogy megváltoztatták, nincs mit tenni. Senki nem mondta, hogy várj ember, ne kezdj még bele mert változnak a dolgok...én meg óriási hibát követtem el, nem érdeklődtem hetente...... Az ügyintézők még mindig a tájékoztatóból dolgoznak, telefonos segítséget kérnek, mert nem tudnak válaszolni pontosan szinte semmire.De, nagyon segítőkészek.Elképesztő az egész káosz. Most nem tudom, hogy hogyan tovább....
Ez egy igaz állítás. De a NAV állásfoglalások ezt az esetkort kibővítik azzal, amit írtam. Tehát a szerkezetkész állapot is termekertekesitesnek minosul.