Köszönöm a levelet és a dícséretet a tegnapi koncert kapcsán: örülök, hogy jól sikerült, a szólisták kiválóak voltak és a zenekar szerintem is szépen helytállt.
Korabeli VAGY korhű: régi történet (az angol diplomatikusan megkerüli a problémát a "period instruments"-kifejezéssel), és persze általában igazad is van. A dec. 4-i koncerten viszont pont a (talán) legfontosabb résztvevő hangszer valóban "korabeli" lesz: Simon Standage 1685-ös Grancino hegedűje. Ez ráadásul -- ha jól tudom -- hangszerkülönlegesség azért is, mert olyan mesterhegeű, amelyet építése óta nem építettek át (nem "modernizálták" a 19. században, mert egy arisztokrata magángyűjteményében volt), így visszaépíteni sem kellett. Ez igazán korabeli hangszer így -- no és Standage elképesztően játssza a 4 évszakot.
Többször elhangzik Gyuri koncertjein, olvasható a programjaiban, hogy korabeli hangszereken. Nem pontosabb, hogy korhű hangszereken, amin elsősorban eredeti hangzást értünk, és nem eredeti zeneszerszámot, míg a korabelin egyértleműen eredetit?
MOZART: Eine kleine Nachtmusik (Kis éji zene) K. 525
Exsultate jubilate K. 165
- szólista: Szutrély Katalin – szoprán
----
VIVALDI: Le Quattro Stagioni (A négy évszak) Op. 8. No. 1-4
- szólista: Simon Standage – hegedű
Közreműködik: az ORFEO ZENEKAR (korabeli hangszereken)
Koncertmester: Simon Standage
Vezényel: Vashegyi György
Jegyek kaphatók 2.500,- Ft-os áron a Művészetek Palotája jegypénztáraiban (1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. tel.: 555-3300; 1061 Budapest, Andrássy út 28. tel.: 555-3310), a Libri Könyváruházakban, valamint az ismert jegyirodákban.
Charpikám, nem tudom, hogyan tudhatnánk meg a feleséged véleményét, de várjuk.:)
Kedves Gyuri, gratulálok a ma esti koncerthez, és köszönöm. Bár mindkét szólista elismerésre érdemes, főleg az énekes Baráth Emőke nyűgözött le, akire, azt hiszem, mindenki felkapta a fejét, de az elismerés mindenekelőtt téged illet. Mégpedig azért az ügyszeretetért, ahogy ezekkel a fiatalokkal foglalkozol. Csak így szabad ezt csinálni - mondja életed párja -, és teljesen egyetértek, mégis keresni kell azokat, akik ennyi biztatással, támogató szándékkal tekintenek ezekre az ifjú muzsikusokra, hogy erőt öntsön beléjük az elvárható kemény munkához, hogy vigyék valamire. Azt hiszem, a zenekar szépen helyt állt, bár nem tudok viszonyítási pontot, mert zeneakadémiai zenekart jó ideje csak azt hallottam, amit Te dirigáltál.
Baráth Emőke rendkívül ígéretesnek tűnt számomra, az énekesi és előadói kvalitásai egyaránt nagyon jók.
Neszivassál, hogy nem ír ki feladót... Arról a címről küldtem, ami a nevemre kattintva megjelenik. Ezek szerint interkontinentálisan cenzúrázza a rendszer.
2. Igen, végül is Mo. nem számít csórónak, fogadjunk, hogy te is többszörösét keresed egy harmadik világbeli értelmiséginek. De akkor mégis mi a baj?...
Te elsősorban a zenéről írtál, én pedig a zenélésről, de ez talán nem baj. Hogy mi számít réginek, időben és földrajzilag is változik.
*
Kedves cleofide,
amit a XIX. és a XX. század fordulóján történt váltásról írsz, azzal egyetértek. A többi meg elgondolkoztat. Ja, és - bár nagyon szeretem Tolsztoj szépirodalmi műveit - a "Kreutzer-szonáta géniusza" szerintem mégis inkább Beethoven. :-)
*
Kedves Steff,
Ad 1.: ez közös pont, bár lehet, hogy más-más okból.
Ad 2.: azon a bizonyos listán Magyarország és Banglades között még kb. 160 ország helyezkedik el, a töréspont az 50. hely körül van. Szóval annál, amit írsz, összetettebb és árnyaltabb a kép.
Ad 3.: "Akinek van füle, hallja meg." (Mt 11, 15)
Ad 4.: Kérlek, hidd el, látom az erdőt is, nem csak az egyes fákat. Feltételezem, hogy Te is így vagy ezzel. Véleménykülönbség köztünk szerintem az erdészek megítélésében van. Az a bizonyos egyetlen szempont szerintem csöppet sem mellékes, de lehet, hogy ez azért van, mert mind az Isten, mind a nemzet, mind a Haza nagyon fontos számomra. Természetesen a család is, de azt kihagytam, mert manapság inkább a nemzetezés járja.
Nem akarom már itt nagyon ragozni, csak még annyit:
1. Én se lelkesedem a helyzetért, sőt utálom.
2. Mo.-ot nem Bangladeshez szoktuk hasonlítani, mert úgy tényleg dúsgazdag. De abban a vonatkozásban, ami itt említve volt, bizony csóró. Persze jó magas tandíjjal biztos más lenne a helyzet (Bokros szerint az egyetem egész életre szóló eladósodást kéne hogy jelentsen a család számára).
3. „Undorodás célpontjának ajánlani” helyes, lásd „nyári olvasmánynak ajánlom X. Y. könyvét” stb. Ha odatesszük, hogy kinek ajánljuk, akkor már nyilván célszerű más ragot választani.
4. Úgy látom, kipécéztél egyetlen szempontot (isten-haza-családozás), és a többi már mellékes. Ez a fától erdőt nem látás esetének tűnik.
A régizene definíciója nagyon összetett, az előzőekben felvetett (nagyon értékes és releváns) HIP tényezőkön túlmutató fogalom. A charpi által említett áttérés a klasszicista értékrendről a romantikusra is érdekes adalék, de számomra mégis az szüremlett le és úgy tudnám megfogalmazni, hogy a meghatározás legfontosabb eleme a repertoár kell, hogy legyen. Ez döntő momentum és sajnos nem találkoztam még beépítésével. Mindig abból kell kiindulnunk, hogy a XIX. és XX. század fordulóján soha korábban nem látott változás történt a zenében. A zeneszerzők életműve elszakadt a piactól, a zenekedvelő tömegektől. Ez a divergencia egyrészt a modern szerzők által túlzottan magasra helyezett mérce, másrészt a klasszikus középfokú oktatás átalakulása, a zeneoktatás devalvációja miatt jött léte.
Zenére pedig szükség van, különösen az ipari társadalmakban.
Ahogy Tolsztoj mondta: "Ha rabszolgákat tartasz, zenélj nekik jó sokat!" (lsd. amerikai finánctőke által serkentett mesterséges elbutítasi folyamatot. Mindenkinek ajánlom az Idiocracy című szatírikus mozit)
Szintén Tolsztoj látta tökéletesen: "A zene a legnagyobb kerítő, a legveszedelmesebb csábító. Az értelem szűkölni kezd, mikor zenét hall. A zene értelemellenes. Nem megérteni akar, mint az értelem, hanem szétáradni, feldúlni, lefegyverezni, elcsábítani, megérinti bennünk a titkosat és fájdalmasat, feltárja azt, amit oly gondosan rejtettünk magunk elől, minden eszközzel fegyelmeztünk - olyan, mint a tavaszi vadvíz, feldúlja az értelem által aggályosan parcellázott, megművelt és megmunkált, szabályozott és fegyelmezett területeket. Ahová a zene kiárad, ott az értelem törvényei nem érvényesek többé. A gyönyörűségben, melyet a zene ad, a halálvágy kéjes megsemmisülésének beteg érzései hullámoznak. A zene: támadás. Az ember, aki életét a megismerésre, a fegyelemre és a valóságra tette föl, védekezzen a zene ellen, fogja be fülét. Zene nélkül sokkal szegényebb az élet. De emberibb, keményebb, szomorúbb és értelmesebb."
Így írt a Kreutzer-szonáta géniusza.
Amerikában, a ritmus minden korábbinál nagyobb teret nyerve (lsd. fenti idézet) új alternatívát kínált a Sinclair Lewis (a legnagyobb amerikai író) által oly megvetéssel, aprólékosan ábrázolt amerikai polgárnak, értelmiségnek (lsd. Main street). A könnyűzene előretörésével párhuzamosan felerősödött a megfogyatkozó, eladható kortárs zene hagyta űrben a repertoárból már egyszer kihalt művek feltámasztása. Az első szerző, akit soha nem hagytak ki hanem folyton repertoáron tartottak Beethoven volt. Még Mozart és Haydn esetében is tudunk hosszabb-rövidebb időszakra terjedő pauzákról.
A liturgikus, hagyománytisztelő produkciók nem változtatnak azon, hogy a teljes XIX. század során a szerves együttélés volt a jellemző a szerző és közönsége között. Az a zenei stílus, ahol a folytonosság megszakadt, régizene és feltámasztást igényelt (nagyon fontos látnunk, hogy a fogyatkozó komolyzenei érdeklődés okán minden klasszikus darab lassan erre a sorsra jut). A XX. század konstans repertoárja abszurd módon az életben tartott romantikából és az apránként felújított régizenéből állt.
Az Egyesült Államok és Kanada kultúrális sivataga, amivel először 20 éve szembesültem lassan otthon is mindent elnyel. Egyetemistaként borzadva néztem Észak-Amerika lemezboltjaiban a fakkokat (pop, rock, rap, hip-hop - le sem tudom írni a rengeteg irányzatot - és egy kicsiny magányos poros zug classical címen - legalábbis Bécs, London és Párizs zenei menyországával összevetve) .
Mit ad Isten?! Hát nem ez kezd nálunk is terjedni?!
Kedves zenebolond,elbeszélünk egymás mellett, a historikus előadásmóddal kapcsolatban teljes mértékben egyet értek, a régizene kicsivel több, de azért meglehetősen plasztikus (ködös) fogalom...:))
a helyzettel nagy vonalakban tisztában vagyok, tudomásul is veszem, de azért hadd NE lelkesedjem érte. Amúgy pedig jó, ha tudod, hogy sajnos Magyarország NEM számít csórónak, hiszen - néhány nagyon rövid időszaktól eltekintve - története sotrán mindvégig benn volt, és most is bent van azon államok között, ahol viszonylagos jólét és létbiztonság van. (Ez manapság kb. ötven országot jelent.) Persze az igaz, hogy a nyugati civilizáció peremén helyezkedik el, de azért része annak. Természetesen én is szeretném, ha előrébb lenne a listán, de azt azért be kell látnunk, hogy - minden nehézség ellenére - a Föld naposabb oldalán élünk, még ha azon belül hátsó udvarban is.
Egyébként pedig én hangsúlyozottan országtól és nemzettől teljesen függetlenül fogalmaztam meg mondandómat. Tehát akinek nem inge, ne vegye magára.
Hazai vizekre evezve, az általad "Undorodás célpontjának" [helyesen: célpontjául, esetleg célpontjaként] ajánlott kormányok - ha jól értelek, a 2002 és 2010 közöttiekre gondolsz - nálam az első csoportba tartoznak. De szíved joga, hogy Te ezzel ne érts egyet. Számomra többek között az különböztette meg őket a második csoportban lévőktől, hogy kihagyták az Isten-Nemzet-Haza szólamokat.
*
Kedves charpentier,
én közel sem vagyok olyan költői, mint Te, emellett elsősorban az előadásmódról írtam. (Te viszont magukról a művekről, illetve a szerzőikről.) És azért az, hogy fémhúr, vagy bélhúr; hogy ki és mennyit vibrál; hogy gamba vagy cello; hogy betartják-e az előírt tempókat; hogy mennyire könnyű billentésű és páncéltőkés-e a zongora; hogy cembalo vagy fortrepiano vagy zongora; hogy fából van-e a fuvola stb. nagyon nem mindegy. Vagy mondjuk hallgass meg egy Beethoven szimfóniát Klempererrel és aztán ugyanazt Gardinerrel. Természetesen egy nem-historikus előadás is lehet nagyszerű, például Végh Sándor és David Ojsztrah hegedülése, Pau Casals és Perényi Miklós cellozása vagy éppen Szvjatoszlav Richter Bach-játéka stb. szerintem túl van minden kategorián. De azért ne felejtsük el, hogy Bach bélhúros hegedűre hegedűre, gambára és cembalora komponált. Aki ezt figyelembe veszi, modern hangszereken is másként játszik.
Kedves zenebolond, ebben a kérdésben végül is mindenkinek igaza lehet, vagy sem....
Ki hol húzza meg a korszakhatárt, de igazából nem is látom az értelmét. (Olyan extrém állásfoglalás is létezik, hogy a régizene korszakhatára Monteverdi megjelenése...:)) ) Másik vége iis van....aki már meghalt.
Szerintem nincs sok értelme ezen véleményt "ütköztetni"...:))
Fémhúr és vibrálás....ez is egy kifejezésmód, eszköz, vehetünk más kritériumot is. Akár Pl. nagy hangerejű Stradivári....Ráadásul a fémhúr "csak" technológia kérdése.
Én a korszakhatárt (határ ?, a zenében ilyen nincs, folyamatos együttélés és continuuitás van) inkább arra tenném, ahol az istenek végleg leszálltak a földre és megjelenik a gyarló emberi jellem és a rendezett mitológiai háttértől való elfordulás, megjelennek a művekben a környezet, a történelmi múlt valós vagy vélt történései, a balladákban, eposzokban megénekelt saját történelmi hősök, az erdőben tanyázó lidércek, villik, manók. Bizonytalan látomások, elmosódó körvonalak.
A zenei kifejezésmód tekintetében határkő: Gluck "megtérése"......
Kedves zenebolond, ebben a kérdésben végül is mindenkinek igaza lehet, vagy sem....
Ki hol húzza meg a korszakhatárt, de igazából nem is látom az értelmét. (Olyan extrém állásfoglalás is létezik, hogy a régizene korszakhatára Monteverdi megjelenése...:)) ) Másik vége iis van....aki már meghalt.
Szerintem nincs sok értelme ezen véleményt "ütköztetni"...:))
Fémhúr és vibrálás....ez is egy kifejezésmód, eszköz, vehetünk más kritériumot is. Akár Pl. nagy hangerejű Stradivári....Ráadásul a fémhúr "csak" technológia kérdése.
Én a korszakhatárt (határ ?, a zenében ilyen nincs, folyamatos együttélés és continuuitás van) inkább arra tenném, ahol az istenek végleg leszálltak a földre és megjelenik a gyarló emberi jellem és a rendezett mitológiai háttértől való elfordulás, megjelennek a művekben a környezet, a történelmi múlt valós vagy vélt történései, a balladákban, eposzokban megénekelt saját történelmi hősök, az erdőben tanyázó lidércek, villik, manók. Bizonytalan látomások, elmosódó körvonalak.
A zenei kifejezésmód tekintetében határkő: Gluck "megtérése"......
Nem a kormány teszi a piactól függővé, hanem egyszerűen ez van. Csóró országban nem fognak jól keresni a „közszolgálatosok” (se).
Undorodás célpontjának pedig inkább azokat a kormányokat ajánlom, amelyek miatt még ott se tartunk, ahol tarthatnánk (8 év alatt kicsit lehagytak a felzárkózásban a csehek meg a lengyelek), és amelyek a szélsőségek elleni harcról pampogva loptak és csaltak gátlástalanul.
először is azt javaslom, hogy ezt az eszmecserét NE ezen a fórumon folytassuk.
Másodszor pedig nem vagyok biztos abban, hogy EGYÁLTALÁN érdemes folytatnunk. Óhatatlanul rögeszmecserévé válna ugyanis, mégpedig nagyon hamar. Természetesen ebben Te vétlen lennél. Az oka én vagyok, hiszen - mint afféle régivágású idealista - rendületlenül hiszek abban, hogy vannak olyan értékek amelyekre a Piacnak nem (lenne) szabad negatív hatással lennie. Ilyen például a kulturális örökség megóvása, kutatása és a következő nemzedékeknek történő továbbadása. Ha egy bármilyen ország bármilyen kormányzata ezt a Piactól teszi függővé, azt a vezetést kénytelen vagyok megvetni. Ha egy - szintén bármilyen színű - társaság az előző tevékenység KÖZBEN ráadásul még folyamatosan az Istenre, az (adott) nemzetre és Hazára is hivatkozik, nos attól a brancstól undorodom is.
*
Kedves Charpentier,
bár Vashegyihez szólsz, kicsit belekotnyeleskedem, habár a koncerten sajnos nem lehettem jelen. Nos, a 19. század muzsikája manapság hivatalosan még többnyire nem számít "régizené"-nek, de a historikus előadásmód már ezt az időszakot is kezdi meghódítani. Így van ez nem csak a billentyűs hangszerek esetében, hanem pl. zenekari művek esetében is. Gondolj például a nagyszerű "korhű" Beethoven-, Schubert-, Schumann- és Brahms szimfónia-felvételekre. Azt mondják, kb. Mahler a határ, hiszen nem sokkal az előző századfordulót követően tértek át például a fémhúrokra és a szinte folyamatos vibrálásra stb.
Ha a Piac nem hajlandó annyi pénzt leizzadni magáról, hogy jusson elég közszolgálatra, akkor akarhat bármilyen kormány rendes fizetésemelést adni neked...
Ugyan már nem régizene, de Gyuri érintettsége miatt ide teszem....
Először is szeretném köszönetemet kifejezni mindenkinek a mai estéért !
Kedves Gyuri! Bár a mi világunk igazából a bachi áhitat, de nagyon jól esett ez a kitérő....:))
Az MTA Dísztermében az Erdődy Kamarazenekar hangversenye, Vashegyi György vezényletében
Az este három zseni művészetébe kóstolhattunk bele. Elsőként Luigi Cherubini Demophoon nyitánya hangzott el. Sajnos a szerzőt még a mai napig sem értékeljük a maga helyén. pedig a tevékenysége "sarokkő"-nek számít, szerzők sokasága támaszkodik tudatosan-tudatalattian a kifejezőkészségére.
(Még olyan nagy óriásokat is beleértve, mint Verdi. Majd Puccini lesz az, aki végleg elfordul tőle. talán ismert az a tény, hogy a d-moll Requiem-jére beethoven ikonként tekintett.)
A tömör, drámai fogalmazás a közönséget is meglepte, kicsit soká tartott a végén az áhítatos csend.
Juan Chr. Arriaga: Szimfónia
Bár a mű nekem megvan 2 hónapja konzervben, de nem hallgattam meg, hogy sokkhatásként érjen.
Hát sok sokkhatás ért.....:))
A még nem 20 éves szerző olyan érettségről, tehetségről tett tanúbizonyságot, hogy sok Nr.1 nem ér fel hozzá. A sziporkázó ötletek sokasága, az eredeti hang... egyik ámulat a másik után.
Mint ha a szerző érezné, hogy egy egész életművet kell ebbe az egybe bezsúfolnia (Sajnos jól érezte.)
Sajnos a mai zeneértő közönség a kort eléggé Beethovennel azonosítja, pedig a "fősodor" nem ez, ő eléggé "különutas" a korabeli némelyek által az "idegbajos" zenéjével....
F. Mendelssohn I. szimfónia
Szintén alig 20 évesen írt művében lépten nyomon "rákacsint" a következő szimfóniáira, az életművét ismerve az ember már-már azt várja, hogy most átcsap a nevesített műveibe, de váratlanul, egy-egy "hebridás" matrózkanyarral elkanyarodik és új sziporkába kezd. A negyedik tételben még tiszteleg a nagy elődök (Bach) művészete előtt néhányszor tíz taktusban és egy elég váratlan fordulattal már a jövőt "leplezi le" "a la Berlioz"-érzés........
ez nem ennek a fórumnak a témája (hanem egy olyanénak ahová én évek óta nem teszem be a billentyűzetemet), emellett igyekeztem hozzászólásomat eltávolítani az aktuálpolitikától; mindazonáltal abban talán megegyezhetünk, hogy ha az ember humán témákban (és ebből fakadóan méltatlan körülmények között, tragikomikus fizetésért) egyetemen dolgozik, oktat és kutat, akkor az NEM piaci kérdés, hanem közszolgálat. És az, ahogy a közszolgákkal bánnak , az bizony igenis a mindenkori kotrmányzat felelőssége - és szégyene.
Arról a címről küldtem, ami a nevemre kattintva megjelenik. Ezek szerint interkontinentálisan cenzúrázza a rendszer.
