Gyurcsány Ferenc szerint a kormány intézkedései ellen az elmúlt hetekben tiltakozó mozgalmaknak és az ellenzéki pártoknak nem lehet más a céljuk, mint a parlamenti ciklus felére kikényszeríteni az előrehozott választásokat.
Mások megtakarítása ? Fenét. Állam bácsi hitele. Ugyanis állam bácsi a kezdetektől pótolta a FK miatt a manyupból kieső pénzt. És mivel erre fedezete nemigen volt, hát hitelből. Azaz a dolog úgy nézett ki, hogy te 100 forinttal kevesebbet fizettél be az FK-ba, állam bácsi ezt a 100 forintot áttette a te kis számládra, majd kipótolta a hiányzó 100 forintot a FK-ba, végül felvett a nevedben 100 forintot mint hitelt. Ez a végére havi 22 milliárd forintjába került állam bácsinak.
Igen, ez a választási matek. Most vedd ezt a költségvetés, a kül- és belpolitika stb. tükrében (elvégre Gyurcsányról nyitottál topikot)!
Én pl. összevetném Matolcsi költségvetéseit, meg Vargáét, hozzáhasonlítva a már aktív módosításokat, de neked elég lehet a költségvetési módosítók listája is.
a manyupos pénzéből (mások megtakarításából) kapja' ez hülyeség, ugyanazt a járulékot fizette a nem manyuptag is, csak az övét nem irányították át magánbefektetőkhöz.
Az ígéretek táplálják a hű katonák hitét, meg a fogadalmaikat, és a beváltatlan ígéretek szedik majd apróra a nemzetet, a menetelő sereget... de szét ám. (lesz persze ellenzék is)
Az ellenzéki pártok célja az lehet, hogy 2018-ban, demokratikus választáson legyőzzék azt, aki kormányoz.
A DK számolhatna a realitással, a támogatottsága függvényében. Akárhány, magát kizárólagosan demokratának nevező pártalakulatnak, a győzelemhez nem elég a Fideszt legyőzni, a Fideszt, és a Jobbikot együtt kellene felülmúlniuk, enélkül ugyanis nem fognak tudni kormányt alakítani sem.