Ezt a topikot a Magyarországon, magyar emberek által kitenyésztett nemes és fenséges Zengő tyúk fajta tiszteletére hoztam létre.
Legyünk büszkék rá, hogy nekünk magyaroknak is van egy stabilnak mondható, az európai hírnév felé haladó tyúkfajtánk! Szívesen látok és várok szeretettel és kellő tisztelettel itt minden tyúkmániás, vagy egyszerűen csak a tyúkokat szerető embert.
Kicsik a képek nagyon, ami még megnehezíti az amúgy is szinte értelmezhetetlen kérdést.
Naposcsibés fotón (aprod.hu-ról töltötted le) bármilyen fajták lehetnek, így nem igazán lehet megállapítani. A sárgák, kendermagosak és feketék akár Zengők is lehetnek.
Triplán felrakott képnél ugyanez a helyzet. Ha az a képen nagyobb lenne, közelebb látnám őket, akkor határozottabban, joban meg tudnám állapítani. Mert ennyi idős korban már jól kivehetők bizonyos fajtajellemzők.
5. képen Magyar parlagi (őshonos) tyúkok és kakasok vannak, a netről töltötted le a képet. Ha minden igaz Hegyi István valkói tenyészeténél készült a kép, ám ebben nem vagyok biztos.
6. képen lévő kakas ne Zengő, vélhetően szintén Magyar parlagi fogoly színű. De erre inkább a tyúkudvar blog szerkesztője tudna neked pontos választ adni, mert onnan töltötted le a képet.
Az utolsó képen pedig végképp nem tudom megállapítani, hogy milyen fajtájú kakasok vannak. Főleg azért, mert nagyon kicsi és rossz minőségű a fotó. Nyilván ezt is letöltötted valahonnan. De vélhetően nem Zengők. Ha azonnal kéne válaszolnom rá, tétje lenne a válasznak, akkor első felindulásból Shaver Farmra tippelnék. De hangsúlyozom, csak tippelnék.
"Az igazságok közül, melyekre szemedet függeszted, kettő legyen mindig kéznél. Először, hogy a külső dolgok nem férnek hozzá a lélekhez, hanem kívül vannak rajta, mégpedig mozdulatlanul; minden izgalom tehát a belső felfogásból fakad. Másodszor, hogy mindaz, amit látsz, hamarosan megváltozik, sőt megszűnik. Állandóan gondolj rá, hogy mennyi változásnak voltál már te is a tanúja. A világ változás, az élet felfogás dolga." - Marcus Aurelius
Amikor az összekötő azt hiszi, hogy ő az egyetlen....és közben kiderül, hogy nem.
Talán a mai politikai és érdek kapcsolatokkal átszőtt mutyi világban a nádszál susogása biztosabb és kiszámíthatóbb....mert legalább a széljárást tudja előre az ember.
Felkerült ide egy link a relax rabbit nukleusz létrehozásáról a Nyúl-unk a munkáért programhoz. Régebben felkerült ide egy link a háztáji gazdálkodás támogatásáról, fejlesztéséről.
Szerepelnek a feltett két linkben szakmabeliek, tenyésztők, olyan gyakorlati hozzáértő emberek, akik, mint mondottad volt értenek is hozzá?
Én csak kabinet főnököket, érdekvédelmi és marketing vezetőket, hivatali potentátokat, felelős projekt gazda csoport vezetőket olvastam....
Hogy gondolom?
Úgy gondolom, hogy amíg egy-egy szóban forgó fajta felelős szakemberei a fajta megmentésén, nemesítésén, kitenyésztésén foggal-körömmel keservesen fáradoznak, addig a karvalytőke szépen elosztja, hogy kinek mi kerüljön a jobb vagy a bal zsebébe a pályázati pénzek bográcsából. Így gondolom.