Keresés

Részletes keresés

bajkálifóka Creative Commons License 2020.11.15 0 0 17504

 

 

Arany-Tóth Katalin

A semmi peremén

Van-e még út, s ha van, merre visz tovább,

ki kísér rajta, ki takarja be lépteim nyomát,

ha nem látom, ki hallaná a kiáltásom,

ha nem karol már többé senki vállon,

nem születik sóhaj egy-egy rezdülésre,

s nem lesz, ki magához húzna egy ölelésre,

mikor könyörgő könnyek hullnak arcomon;

ha majd elnémul a válasz mindegyik kérdésre,

s elmarad a csendes vigasz az örök szenvedésre,

amikor hiányzik egy szó, mi lehetne simogató,

vagy arcomba csapva, vádlón, bűnöm korholó:

ringasson reménybe, vagy szítsa haragom,

roppantson szét, hogy fájjon – nagyon!

Csak érezzem, hogy létezem.


Vezet-e út az üres tétlenségbe? –

hangom félve hajtom félbe
és gyűröm lelkem legmélyére

a ki nem mondott szavakat.

A semmi peremén guggolva

építek magam köré új falakat.

AnnKa Creative Commons License 2020.11.15 0 0 17503

 

 

Gergely Ágnes

 


Orgonaszó

 


Valahol orgona szól, idehozza az ősz,
valahol lángost sütnek ebédre,
megy a vonat, a füstje kanyarog,
az ablak alatt járnak, integetni kéne.

Szólni kéne annak, ki lenn jár a kövön,
megkérdezni: hallja-e az orgonát,
akarja-e, hogy megrezgessük a sípot,
hogy kiszökjek az ablakon át,

hogy ketten valahol, két veszett kölyök
kilopjuk a tálból az ételt
és városról városra kísérjen bennünket
mindenféle merénylet,

hogy utazzunk sokat, s ha belefárad,
én megint ide visszaszökjek,
hisz vékony az üveg, vékony az ablak –
a lépések jönnek, jönnek.

S az orgona zúg. A lépések kongnak.
Egy-kettő, egy-kettő. Mind közelébb.
Mire értem jön, megsiketülök.
Mire ideér, kihül az ebéd.

Előzmény: AnnKa (17465)
AnnKa Creative Commons License 2020.11.15 0 0 17502

 

 

Kamarás Klára: Kis éji zene

 


Fülemben az esteli csendben,
már nem hexameterben,
dúdol a vér,
lám hajam is beszitálta a dér,
tán eljött az idő,
az hozta elő
szívemből az új muzsikát,
szomorú muzsikát.

Hogy cirpel a csend!
Parányi
cintányérok hada zeng,
és semmi se köt már,
semmi se old még,
és ki elindult,
lehet, hogy holt rég,
úttalan úton,
útfélre téve,
már csak azt várom,
mikor lesz vége,
mert hajamat
beszitálta a dér,
elszállt az idő,
lassul a vér…
az hozza elő
ezt az új muzsikát,
szomorú muzsikát…

AnnKa Creative Commons License 2020.11.15 0 0 17501

 

Arany-Tóth Katalin

 


ÉJJELI SÉTA

 


Emlékszel? Ragyogott ránk egy csillag
s mi hosszasan úsztunk hullámzó fényében,
midőn égető karjai átöleltek
és halált sugalló szorítással vigyáztak ránk.

Elbűvölt minket, majd mámoros vágyak
biztató, hívó hangja szólt az Égben
s titkokat súgva ígért szépet,
leplezve rejtett vágyaink elfojtott sorát.

Néztelek. S még nem tudtam, mit hoz a Holnap,
Csak hagytam, hogy tompuljon testem ereje,
s legyen úrrá rajtam a titkos Végzet,
melynek fátyla fölöttem lebegett éveken át.

Boldogok voltunk, mint gerlepár a házak
magasló tornácán, kik örülnek a fénynek,
a napsütés, a felhők énekének,
simítva szárnyaik fáradt és megtépett csonkját.

Bennem élsz. Síró emlékek zuhannak
búsan lábaim elé, s fájón lepihennek.
Lelkemben remények sugara él,
s elhagyott testemet édesen öleli át.

 

 

aranykati.blogspot com

A lélek magányossága (2005)

AnnKa Creative Commons License 2020.11.15 0 0 17500

 

 

Komáromi János

 


Barázdák

 


szólnom kellene
mondanom betűket
hogy értsd

de én csak fekszem
magamba merülten
s hallgatok

nem láthatod
de barázdák
mélyülnek arcomon

 

 

*

 

 

Komáromi János

 

 

Emléked

 


felnyíló ajtók mögül
köszönsz rám
csukódó ablakok üvegén
nézel át
hajad látom csillanni
minden napsugáron
lépted zaja kísér
minden levélhulláskor

 

 *

AnnKa Creative Commons License 2020.11.15 0 0 17499

Szervusztok, Mindenkinek meghitt estét, jó egészséget kívánok!:)

&

 

Eötvös József

HOLDVILÁG.

Ha a nap leszállva eltűnt,
Mint egy fényes képzelet,
S a sötét éj fátyolával,
Elterűl a föld felett:

Szívesen andalgok akkor
A harmattelt réteken,
És a hallgató természet
Nyúgodalmat ád nekem.

Mint ha aggnak homlokára
Hint ezüstöt az idő,
S nyúgodalmat nyer végtére
A sokáig szenvedő:

Úgy talál e föld nyugalmat,
Ha a nap lement,
És a holdvilág magasról
Rá ezüstöt önt.

1834.

bajkálifóka Creative Commons License 2020.11.14 0 0 17498

Szép estét kivánok Nektek Kedves AnnKa és Tereska!:)



Szabó Éva
Kisérj végig!

Rám szólt a szívem 
hogy a játék 
azt sem védi ki szépen játszik 
és nem segíthet a varázslat 
ha az út vége idelátszik 
álmom a csillagokra mértem 
időm a földön érik 
egy kicsit maradj még velem 
kísérj végig

AnnKa Creative Commons License 2020.11.14 0 0 17497

 

 

Gergely Ágnes: Az irgalom


Nem az élő és a halott között
húzódik az árok,
csak az élő és a haldokló között.
Ahogy az élvezet a testből elszivárog,

a sajtok íze, fűszerek a szádon,
kövek egy ékszeren: Valencia,
mélyvörös fák egy Wedgwood porcelánon,
az erdőn villám jár, uramfia,

és szerenád, éjféli naplemente,
és múlhatatlan szombat délelőtt,
én ott leszek, és énvelem te,
s ahogy a vágy az ujjaidba nőtt,

és a lélekből lassan elszivárog,
ugatva légzés van csak a helyén,
az arc előtt az üres árok,
s az üres suttogás: “szegény”,

mert mélyebben vagy a bélpoklosoknál,
mert beljebb nincsenek dimenziók,
többé nem őriz senki, aki ott áll,
a horzsolt bőrön elbotlik a csók,

és csak a rózsaszínű vákuumbél
tenyészik, mint a gyom,
s a szeretetre, mely immár a múlté,
rádől az irgalom.

AnnKa Creative Commons License 2020.11.14 0 0 17496

 

 

Gergely Ágnes: Három kívánság


Egyszer jó volna úgy verset írni,
hogy dobhártyámon ne dobolna szüntelen
valami terrorisztikus zene
hibátlan üteme.

Egyszer jó volna úgy verset írni,
melyben tetszés szerinti színű fény
füröszt távoli tájakat,
hol jelképes kémények füstölögnek
és mélyértelmű jelzői vannak
a napkorongnak.

Verset, amelyhez nem kell logika,
nem kell pórázra fogott szenvedély és
a tárgyról való erőszakos eltávolodás,
újra és újra átélés, öncsonkító
birkózás, hidegláz,
kétely és akarat se,
verset, mellyel nem bántok soha senkit,
de magamat se.

AnnKa Creative Commons License 2020.11.14 0 0 17495

Szervusztok Drága Teresa, Kedves Bajkálifóka, köszönöm, szép estét kívánok!:)

&

 

 

Csengery Kristóf 

 

KI TUDJA, HONNAN - KI TUDJA, MERRE

 

Nem én gondolkodom:
a gondolat gondolja önmagát.
Feltámad, mint a szél, mely
ki tudja, honnan jön, ki tudja, merre tart;

pocsolyát borzol és újságpapírt
lebegtet, belecsókol
az ámuló rózsakehelybe,

kabát alá bújik, s olyan erővel
vágja be a nyitva felejtett
ablaktáblát, hogy az üveg
szikrázva robban millió darabra.

Nem én
gondolkodom. Csak vezeték vagyok,
szürke, hajlékony, szigetelt.
Ha átbizsereg rajtam

váratlanul a gyengeáram
izgalma, hűvös fémközönnyel
fogadom – utasom csupán,
irányát tán követhetem,
de teste-lelke nem enyém.

Nem én gondolkodom.
Várakozás, hiány,
elégedetlenség üt réseket
a szüntelen és öntudatlan

munkálkodás anyagán – ide árad
be valami furcsa, termékenyítő
idegenség; először nem is sejtem,
mi dolgom vele, később aztán
elkezdem hinni, hogy részem. De az

eszemmel, vagyis inkább
az ösztönömmel felfogom: magam
vagyok a tompaságban,

s a gondolat, a fényes, ismeretlen,
csillámló tünemény – vendég. Megjelenik,
megpihen, elidőzve
az idegpályákon, aztán elillan,
s én újra elhagyatva,
meddő egykedvűséggel bámulom
a szemcsés, hamuszürke semmit.

Előzmény: AnnKa (14054)
Teresa7 Creative Commons License 2020.11.14 0 0 17494

Jó reggelt, szervusztok, szép napot, kellemes hétvégét kívánok!:-)

 

*****

 

Dsida Jenő

 

Imádság

 

Uram! borzasztó! megöl ez a köd,
Ez a homályos, titkos sejtelem!
Mint mázsasúly, mint vérszopó vampírhad,
Úgy nyom lefelé, úgy ül lelkemen, –
Sehol menekvés! Sehol pihenő!
Homály előttem és hátam megett!…
Oh, ez a tespedt, gyilkos félhomály
Múljék el tőlem, Uram, ha lehet!

 

Szökkenjen lángba éther, levegő!
Tüzes lángkévét löveljen a föld!
Szemet-vakító tűztenger legyen,
Mi földet, eget és mindent betölt! –
S aki versenyt zúg, sír a felsikoltó,
Jajongó lánggal, énmagam legyek!…
– Csak ez a sápadt, kínzó félhomály,
Múljék el tőlem, Uram, ha lehet!

 

Vagy nem bánom, ha sötétség borúl rám,
A nem-tudásnak örök éjjele,
Melyben kialszik érzés, gondolat,
S az öntudatnak halvány mécsbele;
A mindenségből egy nagy semmiség lesz:
Nem lesz kérdés és nem lesz felelet…
Semmit se bánok, csak e félhomály
Múljék el tőlem, Uram, ha lehet!

 

(1924. április 7.)

bajkálifóka Creative Commons License 2020.11.13 0 0 17493

Szervusz AnnKa!:) békés, nyugodalmas jó éjt Neked és Mindannyiunknak!

 


——————————————-

 


Gergely Ågnes

Ajtófélfámon jel vagy

Apám emlékére 

Nincsenek emlékeim, 
és ha vannak sem őrzöm őket. 
Sohasem koslatom a temetőket, 
nem rendít meg a szerves kémia. 

De néha, így november táján, 
ha köd van és a nyirkos ablakok 
mögött levegő után kapkodok 
– testednek hollétéről mit se tudván – 
a vegetatív emlékezés útján 
fel-felszivárog egy mozdulatod. 

Érzem, hogy hosszú, ideges ujjaid között 
termosz forog és rossz konzervnyitó, 
zsebkés és tátott szájú hátizsák, 
meleg alsónemű és imakönyv, 
s a súlytalan teher alatt a hátad 
ropogva eszmél rá, hogy bírja még. 
Érzem, hogy indulsz. Kilépsz, jól öltözött csavargó, 
sohase mész, csak indulsz, 
nevetve hátranézel, harmincnyolc évesen, 
visszajövök, hamar, bólintod, mutatod 
– másnap lett volna a születésnapod – 
és vinnyogva, befelé sírsz, mint egy Mednyánszky-kép, 
és integetsz – hogy integetsz! 

Ajtófélfámon jel vagy: megtapadtál; 
a Ferdinánd-híd, a tenyérnyi rács, 
a lucskos út, a végelgyengülés, a fűzabálás 
vak képzelés csak mind, elmeszülemény, 
hiszen hazudtam, látni szoktalak, 
a novemberi fojtó ég alatt 
velem indulsz, lélegzel, könnyeid 
az én torkomat szorítják, és én hagyom, 
s ott fönn, ahol nincs keresnivalója, 
az a szádból kiütött, vékonyka Memphis cigaretta 
átégeti a bőrt egy csillagon

Előzmény: AnnKa (17492)
AnnKa Creative Commons License 2020.11.13 0 0 17492

 

 

Gergely Ágnes

A műfordító sírfelirata

Traveller who passest by
Thou shalt not laugh.
„She lived for Love and died in harness”
a note for Thee, completely harmless
is in this Epitaph,
which would not read as standeth above
but this way bold and brave:
„Had she but lived in harness
and died while making Love –
She would jump out of this Grave.”

Utas, ’Ki épen erre jársz,
Ne hogy kaczagj!
„Élt, hogy szeressen, Meg-halt Munka által” –
Tégedet óvna e’ telljessen ártal-
matlan Sír-Felirat,
Mellyet ne illy mód olvass öszve,
de merészen és zordul:
„Élt volna tsak Munka által,
’s halt volna meg Szerelem közbe’ –
Ki-szöknék most a’ Porbul.”
 

1969

AnnKa Creative Commons License 2020.11.13 0 0 17491

Elnézést, javítom:

                                Ne gondolj a halálra.

 

*

 

 

Gergely Ágnes

Tánc

Vízimadár kinyújtott lába:
az íve épül, nézz utána,
lebegve végigjárt pokol.
Szeresd azt, aki vándorol.
 

1969

Előzmény: AnnKa (17490)
AnnKa Creative Commons License 2020.11.13 0 0 17490

 

 

Gergely Ágnes


A keresztút

                                                                                                   Ne gondolj halálra.


                                                                                                   Bármikor életben maradhatsz.


                                                                                                                      Késő latin mondás

A megtörtént és a megálmodott.
Az ütközés, Néhányszor. Nem elégszer.
Ahogy a kettő között átlobog
A metafizikai kényszer.

Ahogy kettejük között átlobog,
hogy volt választás, de nem volt elektor.
A megtörtént és a megálmodott
metszéspontjában térdel a gyerekkor.


                                                                                                                                           G.Á.

AnnKa Creative Commons License 2020.11.13 0 0 17489

 

 

Gergely Ágnes

Szerepcsere*

A hosszú, tekervényes út.
Látod-e, útitársam.
Labirintusban a szülőfalunk,
sarkított fákon kúszik fel a szél.
Hanyattfekszünk,
s éjente lassan, ámbraszaggal
fölénk hullik a maradék levél.
Érzed-e, útitársam.

Elvonz a hold és megszögel a nap.
Elkerüljük a városokat,
győzöd-e, útitársam.
Nem füttyentünk, minek. Tovább, gyalog.
Egy városszélről vad kenyérszagok,
erre laktak a pékek.
Itt volt a magtár. Leégett.
Kormát a kemencének
tapintod-e, útitársam.

Nem téved el, aki tévelyeg.
Nem téved el, aki tudja, téved.
Érted-e, útitársam.
Nincs kitartóbb nálunk, csak a féreg,
övé a végső lakhatás, akár megütnek,
akár megszeretnek, és szól az a viaszon túli ének,
hallod-e, útitársam.
„Itthon vagytok.” Kékre fagy a szájam.

S a novemberi éjszakában
nincs hullócsillag, cet csontja, zsályaillat,
csak az elemek odva alján
a gabona ígérete. A gabonáé.
Ízleled-e, útitársam.
Csak a föld, a föld füstfordító vonzereje,
legyőzöd-e,
hát legyőzöd-e végre, útitársam!

Vízen járni, tűzben, léghajón
semmivel sem képtelenebb.
Rugaszkodj el. Megtart az emlék.
Ég veled.

AnnKa Creative Commons License 2020.11.13 0 0 17488

 

 

Gergely Ágnes

A tökéletesség óhajtása

Azt hiszem, most vagy önmagad.
A sűrű, tiszta képlet.
Kérdőjelként mind lejjebb hanyatló
alakzat helyett a megvalósult állítás.
Hegyvonulatok magasában az egyetlen,
a határozott vonal, akkor törik meg,
ha jónak látja. Fák koronájában
a messziről érzékelhető, a végleges
tömörség, a tél fosztó kezét
nem ismeri. Schubert-zene, édességig
feszített tragédia. Szüntelen valóság,
megközelíthetetlen, emberkéz
sem fog, számítógép sem bont fel:
madár nyilallását, felhő alakváltozását
patakban nézheti romantika,
pipacsok közt, bódultan, meztelenül
alájuk heverhet századvég,
szegletes körben megképezheti őket
átvilágítás, műholdas közvetítés,
szaporodó, beszédrongáló szakkifejezések,
bármi! Áthatolhatatlan maradsz,
függetlenebb felhőnél, madárnál,
mert cél és vágy nélkül létezel,
mint a test körüli, egyenletes
levegőréteg, önmaga oka és okozata,
önmagad.
                Ne félj, nem sírok.
ebben a tökélyben ott van a közelség.
Valahol, egyszer, szétlazul a pánt.
Megadatik, hogy lássalak.
Megérinthetsz majd egy másodpercre.
És egy kis ujjod körme vak.
 

     Hédervár, 1990. szeptember 9.

Előzmény: szuszmok (7741)
AnnKa Creative Commons License 2020.11.13 0 0 17487

Szervusz Bajkálifóka! Neked, Mindenkinek kellemes estét kívánok!:)

&

 

 

Gergely Ágnes

Hallod a madarakat?

Hallod a madarakat?
Most már hallod őket te is.
Most már tudod: hamis nótázásnál,
ígérgetésnél, emberi szitoknál
erősebb a hangjuk. Olyan erős,
mint a lomb. Évszázadok
tanúsítják, egyiket sem fogja méreg.
Keresik egymást, a trilla és a klorofill.
Tántoríthatatlanok, mint a kő.
S még többet ismernek. A visszatérést.
Ezt a szürke követ azért
nem hengerítem el az utadból,
hogy lásd: fölébe ág hajlik,
rajta rejtélyesen ideérkező
madarak szólítanak,
most már érted őket,
érted a szárnycsattogást,
a négy szelet, a törzsben
fölgyalogló nedveket, a Hívást
és a Küldetést s aztán az Újra-
hívást és a kő porózus mélyéből
felküldött hajszálrepedést, az erek
repedését, ezt a vérrel
sározott világot. Hallgass a madarakra.
Vérnél, elvérzésnél, utolsó lobbanásnál
erősebb a hangjuk. Nem, olajágat nem,
de a követ fölemelik majd.
Hangjukra tisztán kitárul,
kaput nyit a mélység. Halleluja,
halleluja: együtt hallgatjuk őket.
 

                   1989. június

Előzmény: AnnKa (12486)
bajkálifóka Creative Commons License 2020.11.12 0 0 17486

Szervusztok!:)

——-

Ferenczy Klára

 

Metamorfózis


Jöttem a Semmiből,
létem a Nemvolt
múltját hordja.
Emberruhám 
lassacskán kinövöm.
Éveimmel a teher alatt
görnyed a hát, ahogy
cipelem ősi terhem,
aztán egy lépés…
nincs tovább

Vissza a Semmibe,
ahonnan jöttem.
Milyen egyszerű a képlet,
a baj csak az, hogy
közben élek.
Nem értem, 
minek e földi vágy?
Ha lehetne, inkább
kihagynám ezt a 
hús- és lélekszaggató
komédiát

 

 

AnnKa Creative Commons License 2020.11.12 0 0 17485

 

 

Csák Gyöngyi

Ismétlődés

Leszáll a csönd;
mélyében mutatja helyed;
ismétlődik az ezerszer
elhallgatott magának
jogot követel.

Hatalmas hegyek mögül
akárha vér, zúdul alá
vöröslő lavina.

Ebben a szédülékeny
őszi délutánban
elmosódó arcod lebegteti
asszociációk kígyózó sora.

 

Előzmény: bajkálifóka (15111)
AnnKa Creative Commons License 2020.11.12 0 0 17484

 

Csorba Győző

NOVEMBER

Gyöngécske hajnali fagyok
edzik a lágy növényeket,
köd-tenger jég-tajtékain
a város háztetői.

A szürkeség társat keres,
belém igyekszik ömleni.
Ez is csak főpróbája még
a végső szürkeségnek.

Út nyílik a holtak felé,
fal nő az élők és közém.
A hang csönddé lesz, és a csönd
megszólal hallhatóan.

Fakó, göcsörtös ágakon
semmi fölösleg, semmi dísz.
A cifraság az életé,
ha maga szabja gátját.

Ó, mennyi ősz már, mennyi ősz,
hány lecke, hány okos tanács,
milyen makacs tapasztalat,
milyen makacs remények!

 

mek.oszk hu

AnnKa Creative Commons License 2020.11.12 0 0 17483

 

Csorba Győző


Hátrahagyott versek

 

 

               „A lélek évszakai”

                  (1962–1970)

6.o.
                1962

 


                             
Arany-ősz

 


Arany-ősz fények forgatagja
Fázik mind nemsokára
S elbújnak nem segítik a halódót
Ej hát a csatakos
levelek közt deres füvek közt
a nyálkás aszfalton magam cipeljem
e kietlen évszakot?
S a karácsony s a vattahavas
napok alagútjain át
a magam erejéből meneküljek?


Arany-ősz fények forgatagja
szelíd és nyugtalan melegség
rejtőzzetek belém mentsük meg egymást

 



                                  (X. 14.)

 konyvtar.dia hu

AnnKa Creative Commons License 2020.11.12 0 0 17482

 

Somlyó György


Az arcod *


Az arcod tó. S olykor mint vércse húz át
    fölötte vijjogón a gond.
S tükrén az oldhatatlan szomorúság
    sikamlós olaja borong.

Vizére, mint lehajló parti fűzek,
    borul lombos, sötét hajad.
Iszamós emlékid hínárba fűzted
    s most ott kúsznak a víz alatt.

A távolból derengve imbolyognak,
    mint hegyek ködlő ormai,
múlt rettegésnek, szégyennek s iszonynak
    feltornyosúló árnyai.

Majd csillanó mosoly bukkan ki szádra,
    mint felbukó fényes halak.
De félve visszahull mindjárt s utána
    csak hullám és zavar marad.

Szél zúg. Mi minden kavarog e szélben,
    mely sóhajaidból fakad!
Most kél a hold és ver föléd az éjben
    vágyakból ragyogó hidat.

Súlyos ködként fed a bizonytalanság,
    nem törik át fénylő szavak.
Az ifjú, megrázó boldogtalanság
    csodálatos tájképe vagy.

 

AnnKa Creative Commons License 2020.11.12 0 0 17481

 

Végh György

Magamról

Hajamba bújt az éjjel:
azért olyan sötét;
szemem konok tüzével
erdőket gyújtanék.

És bérces homlokomra
a boldog angyalok
lehoztak játszadozva
két felhős csillagot.

Kormos szemöldökömre
nagyon vigyázzatok,
mert egyszer tündökölve,
büszkén elszárnyalok,

zengő, komoly viharban,
két arkangyal között,
s ha fényem majd kilobban,
sötétebb lesz a föld.

AnnKa Creative Commons License 2020.11.12 0 0 17480

Szervusztok. Mindenkinek szépet, jót kívánok!:)

&

 

 

Alekszandr Puskin

AZ ÉLET SZEKERE.

Bár sok teher van néha rajta,
Könnyű az élet szekere,
S a vén kocsis, az ősz Idő nagy
Ügyességgel bánik vele.

Felülünk a szekérre reggel
Nagy vígan és ujjongva, haj!
És rákiáltunk a kocsisra:
Előre no! hamar, hamar!

De délfelé kedvünk lohad már,
Mert összerázta völgy, halom
A csontjaink' - és azt kiáltjuk:
Lassan kocsis, ne hajts nagyon!

S tovább döczög, mig megszokatja
Estig a rázást is velünk -
S mi szundikálva hajtatunk, mig
Végre éjji szállást lelünk.

FORDÍTOTTA: SZABÓ ENDRE

Előzmény: Teresa7 (14236)
bajkálifóka Creative Commons License 2020.11.11 0 0 17479


Tamás Timea

Várakozás


kihegyezett ceruzával vársz – mondatra
terített asztallal – vendégre
vacogó foggal – autóbuszra
idegnyugtatóval bérre, állásra, időre
ó azok az idők csak jönnek mennek
a ceruza hegye csak kopik
fogy az étel
(borfoltos fehér damasztabroszt vonszol
maga után)

kopik a ceruza, hiába
nem találsz rá a szóra
a mindent feloldóra
pedig csak ő kellene
valahogy
és Neked
úgy hogy soha ne kelljen várnod
az ajtóban ácsorognod látnod
az elkésett időt ami itthagy ittfelejt
akár a cickány az érett búzaszemeket
vagy a nap a még mindig aranyló mezőt
vagy a szellem a temetőt

ott kucorogsz az idő közepén
terített asztallal és vársz
őt várod
négy sorba szeretnéd besűríteni
az egész világot
de nem megy nem lehet
ő elvitte már az eszedet

AnnKa Creative Commons License 2020.11.11 0 0 17478

 

 

Végh György

 


Mi ketten

 


Kezed kezemben
A végtelenben jázminillatú csönd
Szemem szemedben

Szemed szememben
Némán parázslik szívünk Önfeledten
Kezem kezedben

Szíved szívemben
Szívem szívedben Jázminillatú csönd
A végtelenben

 

AnnKa Creative Commons License 2020.11.11 0 0 17477

 

 

ERDÉLYI JÓZSEF: TÜCSÖKSZÓ

 


Tücsökszót hallok minden este.
De vajjon tücsök az?
Tücsök! Hitvány, fekete féreg,
rejti a fű, a gaz,
fedi az esthomály... Hím és nő,
férj, feleség lehet,
két jó barát, - két kis tücsök,
kérdés és felelet.
A kérdés magasabb, a másik,
a felelet a mély,
mint világos, zajos nappalra
sötét és csendes éj,
mint nyárra ősz, örömre bánat
és életre halál.
Cirr... curr... hallgatja telő hold világán
a faluvégi táj,
s hallgatom én, ágyamban fekve.
Be sokszor altatott
gyermekkoromban... Én, - én most is
az a gyermek vagyok . .
Hogy is múlhatott el fölöttem
annyi nyár, annyi ősz?
Cirr... curr... Élni szerettem volna
dús, nagyvilági, hős
életeket s ez az egy élet,
ez is kél, fogyogat.
Ősz van megint, szép ősz. Imádom
az őszi napokat.
Szebbnek találom az örömnél,
jobbnak a bánatot.
Cirr... curr... bölcs és boldog vagyok ha
tücsökszót hallhatok.

AnnKa Creative Commons License 2020.11.11 0 0 17476

 

 

ERDÉLYI JÓZSEF: IRTÁS UTÁN

 


Irtás után, ölrakások között,
bokros tőkék körül,
buján fakadnak a virágok.
A sok virág örül:
kiirtották az elnyomókat,
ezt várta ő, be rég!
Meghalt az erdő s övé a világ,
övé a föld, az ég,
az erdő pihent, ősi földje,
a sok ráhullatott
levél kövérje... nincs ki fogja el
felőle a napot...
De fogynak az ölfák, robbantják
a tőkeszörnyeket,
jön az eke s beszántja mind a vad, szép,
virrancs növényeket.
Jön az ember, szánt, vet és boronál,
aszottol és arat,
nem érdekli barázdás homlokát
egyéb: csak a falat.

AnnKa Creative Commons License 2020.11.11 0 0 17475

Szervusztok!:)

&

 

 

ILLYÉS GYULA: MINDEN, MI ELVÁLASZT


Elváltunk s minden, mi elválaszt:
már az is egyesít;
ahány akadály, azt emeli,
szép foglalatként csak, amit
elzár előlem: kebledet, szemed,
jövőm ragyogó kincseit.

Mint lég a hangot, víz a fodrot:
a távolság szerelmemet
úgy sokszorozza, villogtatja,
erejét most mutatja meg,
torló dühét, mit nem éreztem
míg együtt lehettem veled.

Áruló utat, anyagot
ez a messzeség ad neki,
láthatóvá, mindenütt-mindég
jelenvaló ezt teszi,
mint a bujkáló, észrevétlen
szellőt a fák levelei.

Ahogy a nyári föld csak este
ontja a meleget:
most hogy letűntél, én most érzem
lobogni szívemet,
most érzem tikkadtan, hogy akkor
nem is szerettelek.

Elmentél s mindig igazad lesz.
Te leszel mindig már a jobb.
Szolgálóm voltál: sorsomat most
kezedbe markolod
zsarnokin, durván és gyötörve,
ha nem is akarod.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!