DE csak az istentelenek és a Khrisztosz nélkül valók szerint. Az Isten Szava szerint nem.
Pál a Héberekhez írt levele 10. fejezetében nem beszél semmiféle a Seregek Urának bemutatott mindennapi, véres áldozatoknak áldozatnak az Úr Jézus általi elvételéről.
Pál a évente egyszer bemutatott bűnért való áldozatról és nem a Seregek Urának naponta bemutatott véres ételáldozatról írt. De arról se abban az értelemben, hogy annak az Úr Jézus véget vetett volna.
1 Mivel a törvényben csak árnyéka van az eljövendő javaknak, nem a valóság igazi képe, ezért azokkal az áldozatokkal, amelyeket esztendőnként rendszeresen bemutatnak, sohasem tudják tökéletességre juttatni az odajárulókat; 2 Különben megszűnt volna az áldozás; hiszen, ha egyszer megtisztultak volna az áldozók, többé semminemű bűntudattal nem bírtak volna. 3 De azok az áldozatok évről évre a bűnre emlékeztetnek. 4 Mert lehetetlen, hogy a bikák és bakok vére eltörölje a bűnöket. 5 Azért a világba bejövetelekor így szól: Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nékem, 6 Égő és bűnért való áldozatokat nem kedveltél. 7 Akkor mondám: Ímé, itt vagyok, a könyv fejezetében írva vagyon rólam, hogy cselekedjem oh Isten, a Te akaratodat. 8 Fentebb mondván, hogy áldozatot és ajándékot, és égő, meg bűnért való áldozatokat nem akartál, sem nem kedveltél, amelyeket a törvény szerint visznek,
Hol írja az apostol, hogy az Úr Jézus elvette volna a Seregek Urától a mindennapi véres áldozatott?
A Dániel Könyvében felejegyzett próféciában a hét felén a Seregek Urának az ellensége veszi el, a Seregek Urától a mindennapi véres áldozatot, és nem az Úr Jézus.
Dániel 8: 9 És azok közül egyből egy kis szarv támada, és nagyon megnöve délre, napkeletre és a kívánatos föld felé. 10 És megnöve mind az ég seregéig; és a földre vete némelyeket ama seregből és a csillagokból, és azokat megtapodá. 11 És a seregnek Fejedelméig növekedék, és elvette tőle a mindennapi áldozatot, és elhányattaték az Ő szentségének helye. 12 És sereg rendeltetett a mindennapi áldozat ellen, a vétek miatt; és földre veti az igazságot, és cselekszik, és jószerencséje van. 13 És hallék egy szentet szólni; és monda egyik szent annak, aki szól vala: Meddig tart e látomás a mindennapi áldozat és a pusztító vétek felől? S a szent hely és a sereg meddig tapostatik? 14 És monda nékem: Kétezer és háromszáz estéig és reggelig, azután a szenthelyet megtisztítják és helyreállítják.
Nem Jézus, hanem az a pusztító fejedelem,aki a hét felén véget vet a mindennapi véres áldozatnak, miután lerombolja majd a Szent Helyet és az oltárt is megszentségteleníti.
A prófécia a seregek Seregek Fejedelme ellen elkövetett cselekményként írja le azt a cselekményt, hogy a Seregek Fejedelmétől erőszakkal elveszi ez a pusztító fejedelem a mindennapi véres áldozatot.
Amikor a H.N. Adventista Egyház tévtanítói a Róma Főpapja által vezetett egyház tévtanítóival karöltve azt állítják, hogy az Úr Jézus telyesítette be ezt a próféciát, gyalázzák a Seregek Fejedelmének Khrisztoszát, aki soha se vetemedett volna olyan gyalázatos tettet, hogy lerombolja a Szent Helyet, és megszentségtelenítse az Isten oltárát, hogy ezzel elvegye Istenétől és Atyjától a mindennapi véres áldozatot.
Jellemzi a H.N. Adventista tévtanítók hova tartozását, hogy az Úr Jézust vádolják meg visszamenőlegesen olyan cselekmények elkövetésével, amiben nem volt része.
Nem véletlenül volt a Sátán ügyvédje E.G. White a H.N. Adventista egyház egyik alapító tagja, és önjelölt prófétája.
Az Úr Jézusnak ilyen aljas tett elkövetésével való visszamenőleges megvádolására csak a Luciferizmus követői képesek. Ez még akkor is igaz, ha az Úr Jézussal szemben ezt az aljas vádat már korábban a Róma Főpapja által vezetett egyház tévtanítói is megfogalmazták.
SEGÍTSÜNK A LELKEIKBEN ÉS JAVAIKBAN KIZSÁKMÁNYOLT H.N. ADVENTISTÁKNAK MEGISMERNI AZ IGAZSÁGOT,HOGY MEGSZABADULJANAK A SÁTÁN EGYHÁZÁBÓL,ÉS TIZEDSZEDŐ TÉVTANÍTÓIKTÓL!
DICSŐSÉG AZ ÚRNAK,AZ ISTENEK,ISTENÉNEK,AZ ISTENE ÁLTAL,TÁRSAI AZ ISTENEK FÖLÉ FELKENT ISTENNEK!
És még azt üzenem a tizedszedő H.N. Adventista tévtanítóknak, hogy az Úr országlása alatt a Földön tilos lesz a szőlő mustjának természetes kiforrását hőkezeléssel, tormával, vagy bármi egyéb praktikák által megakadályozni.
Az erőszakos ragaszkodás következménye: A Zsidókhoz írt levél 10:29 a legszigorúbb figyelmeztetést adja azoknak, akik vissza akarnak térni a régi, meghaladott rendszerhez: „Gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb büntetésre lesz méltó az, aki az Isten Fiát lábbal tapodja, és a szövetség vérét, amellyel megszenteltetett, közönségesnek tartja...” Egy újrakezdett templomi áldozati rendszer Isten szemében pontosan ez: a Fiú vérének lábbal tiprása."
Nos enm azok fogják lábbal tapodni Isten fiát és tartjá közönségesnek a szövetség vérét,akik az Úr Jézus Istenének, a Seregek Urának hálaáldozatot visznek majd, amikor az Úr Háza ismét ott áll majd a Szent Helyen, hanem azok, akik tagadják, hogy az Úr Jézus ember, és emberi lelkét adta engesztelésül.
Tudtommal a H.N. Adventsita egyház tévtanítói nem hisznek az Ember Jézus létezésében, sőt azt is tagadják, hogy emberi lekét áldozta engesztelésül sokakért. Szerintük az Úr Jézusnak nem lehet emberi lelke, hisz a római császárok által 380-ban kiadott Ediktum szerint örök isten.
Nos a H.N. Adventista tévtanítók tartják közönségesnek, Jézus emberi lelkét. Szerintük a római császárok által kiképzelgett istenmodell egyik tagja , akit Fiúnak neveztek el, váltotta meg az emberiséget az öröklött bűn és Thanatosz hatalmából.
Azt pedig verjék ki a H.N. Adventsita tévtanítók a fejükből, hogy miközben minden nemzet beviszi majd ajándékait az Úr Házába azt majd meg fogják tudni akadályozni.
Zakariás 14: 3 Mert eljön az Úr, és harcol azok ellen a népek ellen, amint harcolt ama napon, a harcnak napján. 4 És azon a napon az Olajfák hegyére veti lábait, amely szemben van Jeruzsálemmel napkelet felől, és az Olajfák hegye közepén kettéválik, kelet felé és nyugat felé, igen nagy völggyé, és a hegynek fele észak felé, fele pedig dél felé szakad. 5 És az én hegyem völgyébe futtok, mert a hegyközi völgy Azálig nyúlik, és úgy futtok, amint futottatok a földindulás elől Uzziásnak, Júda királyának napjaiban. Bizony eljön az Úr, az én Istenem, és minden szent vele.
9 És az Úr lesz az egész földnek Királya, e napon egy Úr lészen, és a neve is egy.
11 És lakni fognak benne, és nem éri többé pusztulás, és bátorságban lakoznak Jeruzsálemben. 12 És ez lesz a csapás, amellyel megcsapkod az Úr minden népet, amelyek Jeruzsálem ellen gyülekeznek: Megsenyved a húsuk és pedig amíg lábaikon állnak, szemeik is megsenyvednek gödreikben, nyelvük is megsenyved szájukban. 13 És azon a napon lesz, hogy az Úr nagy háborúságot támaszt közöttük, úgy, hogy mindenki a maga társának kezét ragadja meg, és a maga társának keze ellen emeli fel kezét.
16 És lészen, hogy akik megmaradnak mindama népek közül, amelyek Jeruzsálem ellen jönnek: esztendőről esztendőre mind felmennek, hogy hódoljanak a királynak, a Seregek Urának, és megünnepeljék a sátorok ünnepét. 17 És lészen, hogy aki nem megy fel e föld nemzetségei közül Jeruzsálembe, hogy hódoljon a Királynak, a Seregek Urának: nem lészen azokra eső. 18 És ha nem megy fel, vagy nem jön fel az Egyiptomi nemzetség, őrájuk sem lészen; de lészen az a csapás, amellyel megcsapkodja az Úr a népeket, akik nem mennek fel a sátorok ünnepét megünnepelni.
Innen üzenem a tized szedő H.N. Adventistáknak, akik megmaradnak, hogy a tizedet, amit korábbi életükben Izrael Istenének nevében beszedtek tagjaiktól számon fogja az Úr tőlük kérni.
És ha elmennek majd Jeruzsálembe, hogy hódoljanak a Seregek Urának a Sátorok ünnepén, ne felejtsenek magukkal vinni legalább egy tömlő bort, mert az is része lesz a mindennapi áldozatnak.
DE nem tartom valószínűnek, hogy bármelyik ország népe H.N. Adventistákat küld majd a Seregek Ura elé járulni.
Szerinted a zsidóknak mégis milyen nagyhatalmú embertől kellene engedélyt kérniük egy építkezéshez a saját történelmi fővárosukban, a saját területükön?
Ennek kettős oka van.
A zsidó templom (Szentély) újjáépítését a Templom-hegyen vallási és történelmi okok együttesen gátolják. A modern zsidó vallási hagyomány a Szentély felépítését a Messiás eljöveteléhez köti, addig pedig szigorú rituális tisztasági törvények tiltják a hegy szent területének látogatását. Emellett a területen álló muszlim szentélyek (Szikladóm, Al-Aksza) és a fennálló politikai status quo miatt az építkezés fegyveres konfliktusokhoz vezetne.
A templom egykori pontos helyét a zsidó jog (haláchá) szerint tilos megközelíteni, mert a látogatók nincsenek a megfelelő rituális tisztasági állapotban (a szentély belső részeit csak a templomi szolgálatra felkent főpapok léphetnék be).
A történelmi, bizánci és római időszakot követően a területre muszlim szakrális épületek, a Szikladóm és az Al-Aksza mecset épültek a 7. században
A Templom-hegy (al-Haram as-Saríf) jelenleg iszlám ellenőrzés alatt áll és a Waqf kezeli. A nemzetközi egyezmények értelmében a területen csak muszlimok imádkozhatnak, a zsidók számára az imádkozás szigorúan tilos.
Jézus egyszer és mindenkorra bement a mennyei szentélybe a saját vérével. Aki a földön ismét állati vért akar ontani a bűnökért, az azt hirdeti, hogy Jézus vére nem volt elég, és a Kereszt munkája befejezetlen."
KI állította rajtad kívül, hogy valaki bűnért akarna áldozni a Khrisztosz szentjei közül?
Rajtad kívül ezt itt senki nerm állította. Se Vámmentes, sem én.
Magaddal vitatkozol, vagy az Ai-val?
Nem veszed észre, hogy rajtad kívül senki nem állította, hogy az Istenek Istenének szentjei Izrael Istenének az olajfák hegyén való megjelenése után, és az Úr Házának megtisztítása után abban bűnért való áldozatot fog majd bemutatni. Dánie próféta írása szerint sem bűnért való áldozatról beszélt Izrael Istene, hanem mindennapi, véres áldozatról, konkrétan hálaáldozatról.
Nos ez az,amit az istentelen tévtanítók egyházaiban készakarva nem értenek.
Dániel 12:8 Én pedig hallám ezt, de nem értém, és mondám: Uram, mi lesz ezeknek vége? 9 És monda: Menj el Dániel, mert be vannak zárva és pecsételve e beszédek a vég idejéig. 10 Megtisztulnak, megfehérednek és megpróbáltatnak sokan, az istentelenek pedig istentelenül cselekszenek, és az istentelenek közül senki sem érti; de az értelmesek értik.
Azt kérdezed, mit fogunk szólni, ha ez megtörténik? A válasz végtelenül egyszerű: pontosan azt, amit Pál apostol és a Zsidókhoz írt levél szerzője mondana. Lássuk, mi a probléma ezzel a diszpenzacionalista rajongással!
"Mert lehetetlen, hogy a bikák és bakok vére eltörölje a bűnöket." (Zsidók 10:4)."
Az apostol ebben a mondatban egy szóval sem állítja, hogy az Úr Jézus elvette volna a Seregek Urától
a mindennapi véres áldozatot.
A selejtes AI, amit használsz azonban ezt nem képes felfedezni, mert hozzád hasonlóan híján van az értelemnek és a bölcsességnek.
Pál a Héberekhez írt levele 10. fejezetében nem beszél semmiféle a Seregek Urának bemutatott mindennapi, véres áldozatoknak áldozatnak az Úr Jézus általi elvételéről.
Pál a évente egyszer bemutatott bűnért való áldozatról és nem a Seregek Urának naponta bemutatott véres ételáldozatról írt. De arról se abban az értelemben, hogy annak az Úr Jézus véget vetett volna.
1 Mivel a törvényben csak árnyéka van az eljövendő javaknak, nem a valóság igazi képe, ezért azokkal az áldozatokkal, amelyeket esztendőnként rendszeresen bemutatnak, sohasem tudják tökéletességre juttatni az odajárulókat; 2 Különben megszűnt volna az áldozás; hiszen, ha egyszer megtisztultak volna az áldozók, többé semminemű bűntudattal nem bírtak volna. 3 De azok az áldozatok évről évre a bűnre emlékeztetnek. 4 Mert lehetetlen, hogy a bikák és bakok vére eltörölje a bűnöket. 5 Azért a világba bejövetelekor így szól: Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nékem, 6 Égő és bűnért való áldozatokat nem kedveltél. 7 Akkor mondám: Ímé, itt vagyok, a könyv fejezetében írva vagyon rólam, hogy cselekedjem oh Isten, a Te akaratodat. 8 Fentebb mondván, hogy áldozatot és ajándékot, és égő, meg bűnért való áldozatokat nem akartál, sem nem kedveltél, amelyeket a törvény szerint visznek,
Hol írja az apostol, hogy az Úr Jézus elvette volna a Seregek Urától a mindennapi véres áldozatott?
Igen: halálával véget vet a véres- s ételáldozásnak. Az tökmindegy, hogy a zsidócskák még vitték tovább - formailag."
Kihagytad a lényeget a próféciából. A prófécia a MINDENNAPI,VÉRES áldozatokról szól ,amit a pusztító
elvesz a Seregek Urától, miután lerombolja a Szent Helyet.
Ez pedig kizárja, hogy az Úr Jézus vetett volna véget a mindennapi véres áldozatnak, vagy valaha is annak véget akarna vetni.
A H.N. Adventista tévtanítók képesek azt állítani, hogy az Úr Jézus a Seregek Ura ellensége lett, ezért elvette tőle a mindennapi ,véres áldozatot. Nemcsak Róma Főpapja istenét vették át , hanem a Róma Főpapja által vezetett egyház tanítóinak ocsmány tanítását is, akik azt tanítják , hogy a Dániel Könyve 8. ,9. fejezeteiben feljegyzett próféciában az Úr Jézus veszi el a Seregek Urától a mindennapi, véres áldozatot.
Ez nemcsak az Úr Jézus szándékos gyalázása, hanem Istenének és Atyjának a gyalázása is.
Ami pedig a zsidócskázásos megjegyzésedet illeti, szeretném felhívni a figyelmedet, hogy az Istenek Istene választott népéből űztél gúnyt, akikről Istenük így beszél:
Zakariás 12: Dicsőség után küldött engem a pogányokhoz, akik fosztogatnak titeket, mert aki titeket bánt, az Ő szeme fényét bántja. 9 Mert ímé én felemelem kezemet ellenük, és saját szolgáik prédájává lesznek, és megtudjátok, hogy a Seregeknek Ura küldött el engem. 10 Örülj és örvendezz, Sionnak leánya, mert ímé elmegyek és közötted lakozom! így szól az Úr. 11 És sok pogány csatlakozik azon a napon az Úrhoz, és népemmé lesznek, és közötted lakozom, és megtudod, hogy a Seregeknek Ura küldött hozzád engem. 12 És birtokba veszi az Úr Júdát, mint az Ő osztályrészét a szent földön, és újra magáévá fogadja Jeruzsálemet. 13 Hallgasson minden test az Úr előtt: mert felkelt az Ő szentséges helyéről.
A Zsidókból lett Khrisztoszoiak úgyanúgy vittek áldozatot az Úrnak az Úr Házába, amíg abban Lévi fiai szolgáltak, mint a nem khrisztoszi zsidók. Tudniillik az Úr Jézus nem vett el a Seregek Urától semmiféle áldozatot.
"Na arra leszek kíváncsi, hogy mit tesztek/mondtok, ha egyszer csak azt fogjátok olvasni, hogy a zsidók megegyeztek a világ egyik nagyhatalmú vezetőjével, hogy felépíthetik ismét a templomukat a templom-hegyen Jeruzsálemben, és nagyon rövid időn belül ez meg is valósul majd, hiszen köztudott, hogy ugrásra készen áll minden arra, hogy épülhessen ismét ott templom!"
Azt kérdezed, mit fogunk szólni, ha ez megtörténik? A válasz végtelenül egyszerű: pontosan azt, amit Pál apostol és a Zsidókhoz írt levél szerzője mondana. Lássuk, mi a probléma ezzel a diszpenzacionalista rajongással!
1. Keresztényként egy vágóhíd beindítását várod?
Elképzelni sem tudom, mi játszódik le egy olyan ember fejében, aki Krisztus követőjének vallja magát, mégis csillogó szemmel várja, hogy Jeruzsálemben ismét megnyíljon egy rituális vágóhíd, és elkezdjék vagdosni a vörös üszők torkát. Mit vársz te ettől keresztény létedre?
A teológiai rendszered odáig vezetett, hogy lelkesedsz egy olyan teóriáért, amely nyílt és demonstratív arculcsapása Jézus Krisztus tökéletes, golgotai áldozatának.
Ha a zsidóság ma felépít egy kőtemplomot és elkezdi az állatáldozatokat, az Isten szemében nem egy prófécia dicsőséges beteljesedése, hanem Krisztus megváltói munkájának a nyílt, intézményesített megtagadása.
2. Mit tanítanak az apostolok a bűnért való áldozatról?
Mintha elfelejtetted volna elolvasni a Zsidókhoz írt levelet, mielőtt a Jelenések könyvéből futurista forgatókönyvet írtál. Az apostoli tanítás világos és megalkuvást nem tűrő:
Az állatáldozatok végleges haszontalansága: "Mert lehetetlen, hogy a bikák és bakok vére eltörölje a bűnöket." (Zsidók 10:4). Ami az Ószövetségben árnyék és előkép volt, az Krisztusban beteljesedett. A visszatérés az árnyékhoz az evangélium elárulása.
Nincs többé áldozat: "Ahol pedig bűnbocsánat van, ott nincs többé bűnért való áldozat." (Zsidók 10:18). Jézus egyszer és mindenkorra bement a mennyei szentélybe a saját vérével. Aki a földön ismét állati vért akar ontani a bűnökért, az azt hirdeti, hogy Jézus vére nem volt elég, és a Kereszt munkája befejezetlen.
Az erőszakos ragaszkodás következménye: A Zsidókhoz írt levél 10:29 a legszigorúbb figyelmeztetést adja azoknak, akik vissza akarnak térni a régi, meghaladott rendszerhez: „Gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb büntetésre lesz méltó az, aki az Isten Fiát lábbal tapodja, és a szövetség vérét, amellyel megszenteltetett, közönségesnek tartja...” Egy újrakezdett templomi áldozati rendszer Isten szemében pontosan ez: a Fiú vérének lábbal tiprása.
3. A "nagyhatalmú vezetőtől" kért építési engedély abszurditása
Azt vizionálod, hogy a zsidók majd megegyeznek a "világ egyik nagyhatalmú vezetőjével", hogy felépíthessék a templomukat. Őszintén, elképzelni sem tudom, mi lehet a fejedben!
Szerinted a zsidóknak mégis milyen nagyhatalmú embertől kellene engedélyt kérniük egy építkezéshez a saját történelmi fővárosukban, a saját területükön?
Ez az a klasszikus diszpenzacionalista mese, ami a Dániel 9:27-ben szereplő „Szövetséget” (amit az Ige szerint maga a Felkent erősített meg a zsidókkal az evangélium által) teljesen kicsavarja, és egy 21. századi, kitalált Antikrisztus diplomáciai alkujává silányítja. Isten a megváltás profetikus történetét nem egy modern geopolitikai paktumtól, és végképp nem egy világi politikus által kiállított építési engedélytől tette függővé! Dánielnél a Felkent Fejedelem dicsőséges, messiási munkájáról van szó, nem pedig egy globális politikus közel-keleti területrendezéséről.
Arra kérlek, hogy ezt az alábbi, megkerülhetetlen ellentmondást magyarázd el nekünk, mert az eddigi érvelésed ezen a ponton végleg összeomlik. Lépjünk hátra egyet, és nézzük meg, mit mond pontosan az Ige, és mit állítasz te!
1. Mit jelent a „Felkent Fejedelemig” eltelt 69 hét?
Dániel 9:25 ezt mondja: „Tudd meg azért és vedd eszedbe: A Jeruzsálem újraépíttetésére kiadott szózattól a Felkent Fejedelemig hét hét és hatvankét hét van...” (Ez összesen 69 évhét).
Járuk körbe: mit jelent a próféciában az, hogy az időszámláló eljut a Messiásig (a Felkentig)?
A születését? Nem. Amikor Jézus csecsemőként megszületett, még nem volt nyilvánosan Felkent, nem kezdte meg a küldetését.
A halálát? Nem, hiszen azt a rákövetkező, 26. vers taglalja külön eseményként.
A nyilvános fellépését! A „Messiás” (Felkent) cím arra az eseményre utal, amikor Jézus a Jordán folyónál megkeresztelkedett, a Szentlélek galamb formájában leszállt rá (felkente Őt), és elkezdte a nyilvános, megváltói szolgálatát.
A Biblia (és a történelem) tehát kristálytisztán fogalmaz: a 69. évhét letelte az az időpont, amikor Jézus ELKEZDI a messiási szolgálatát. Ekkor volt mintegy harminc esztendős (Lukács 3:23).
2. A végzetes ellentmondás az elméletedben
Most nézzük meg a te állításodat a 38198-as írásodból:
„A Messiás halála a 69. évhét leteltekor történt meg...”
(Illetve ahogy korábban fogalmaztál: pontosan az utolsó napon, „a letelt idő percében”.)
Vámmentes, veszed észre a hatalmas, feloldhatatlan paradoxont?
1. Dániel szerint a 69. hét leteltekor a Messiás megjelenik és elkezdi a szolgálatát (Dániel 9:25).
2. Szerinted viszont a 69. hét leteltekor a Messiás meghal és befejezi a szolgálatát.
Kérlek, magyarázd el ezt nekünk: hogyan lehetséges az, hogy Jézus Krisztus ugyanabban a milliszekundumban kezdte el a szolgálatát, amelyikben befejezte és meghalt?
A naptár és az igehirdetésed összeütközött. Vagy Dániel tévedett, amikor azt mondta, 69 hét telik el a Felkentig, vagy te tévedsz, amikor a halálát is pontosan ugyanerre a másodpercre teszed. Várom a magyarázatodat erre az időrendi képtelenségre!
Vámmentes, a 38189-es válaszodban ezt írod: "Csak azok számára vetett véget Jézus ennek, akik elfogadták az Ő szolgálatát."
Ezzel a mondattal egy hatalmas teológiai és logikai hibát vétesz: Isten objektív, üdvtörténeti valóságát az emberi engedetlenségtől és szubjektivitástól teszed függővé.
Nézzük meg, miért tarthatatlan ez az érvelés, és miért kisebbíti Krisztus áldozatának valódi erejét!
1. Az isteni jogrend nem szavazás kérdése
Ha egy király hivatalosan eltöröl egy törvényt (például a rabszolgaságot), a rabszolgaság jogilag abban a pillanatban megszűnik a birodalomban. Ha egy távoli tartományban a földesurak fellázadnak, nem fogadják el a király döntését, és továbbra is rabszolgákat tartanak, az megváltoztatja a tényt, hogy a király eltörölte az intézményt? Nem. A király szemében az az intézmény már halott és illegitim.
Ugyanez a helyzet a kereszttel. Amikor Jézus azt mondta a fán, hogy "Elvégeztetett", és meghalt (Kr. u. 31 tavaszán, a 70. hét felén), az Isten és ember közötti Ószövetség jogilag véget ért, és életbe lépett az Újszövetség. Az engedetlen zsidó vezetők hitetlensége nem tudta felülírni Isten kozmikus döntését!
2. A kárpit objektív átszakadása
Máté 27:51 világosan leírja, hogy Jézus halálának pillanatában a jeruzsálemi templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt. Vámmentes, ez a kárpit nem csak a hívők számára hasadt ketté! Isten objektíven, mindenki számára láthatóan megszüntette a földi szentélyszakszolgálatot. A Szentek Szentje megnyílt. Ettől a pillanattól kezdve Isten elhagyta azt a templomot.
3. Az áldozat nem volt többé „áldozat”
Azt mondod, a zsidók még 3 évtizedig folytatták az áldozást. De vajon Isten elfogadta ezeket? A Zsidókhoz írt levél 10. fejezete világossá teszi: Krisztus egyetlen áldozata után nincs többé bűnért való áldozat.
Abban a pillanatban, hogy a tökéletes Bárány meghalt, Isten soha többé, egyetlen csepp állatvért sem fogadott el bűntörlésre. Amit a zsidók Kr. u. 31 után a templomban csináltak egészen Kr. u. 70-ig, az Isten szemében már egyáltalán nem volt „áldozat”. Puszta rituális mészárlás volt, egy halott vallás üres hagyományőrzése. Isten szemében a véres áldozatnak és az ételáldozatnak igenis vége lett a hét felén, mert érvénytelenné, hatástalanná és feleslegessé vált.
4. Kinek adod a Dániel 9:27 dicsőségét?
A legszomorúbb a te elméletedben az, hogy a Dániel 9:27 dicsőségét elveszed Krisztustól, és egy jövőbeli Antikrisztusnak adod. Szerinted az fog „véget vetni” az áldozatnak, aki majd a jövőben katonai erővel, fizikailag bezáratja egy felépült kőtemplom kapuját. Ezzel azt mondod: Krisztus vére nem volt elég ahhoz, hogy Dániel próféciáját beteljesítse; egy gonosz politikus fizikai cselekedete kell ahhoz, hogy a prófécia "igazán" beteljesedjen.
Dániel nem egy fizikai blokádról prófétált. Dániel a megváltás csodájáról beszélt! Arról, hogy a Felkent (a Messiás) a 70. hét felén egy olyan tökéletes, örök érvényű áldozatot hoz, ami a mennyei Atya szemében azonnal és visszavonhatatlanul eltörli, lezárja, és „véget veti” a 1500 éves ószövetségi árnyék-szolgálatnak. Ez nem egy szubjektív folyamat volt. Ez a világtörténelem legkategorikusabb, legobjektívebb isteni beavatkozása volt.
Ezenkivül a 27. vers értelmezésénél elköveted a futurista/diszpenzacionalista elmélet legsúlyosabb szövegértelmezési hibáját.
Mivel kizárólag egy földi, politikai, 21. századi Antikrisztust akarsz belelátni a szövegbe, teljesen figyelmen kívül hagyod a héber nyelvtant, a Zsidókhoz írt levél teológiáját, és ami a legmegdöbbentőbb: szembemész magával Jézus Krisztussal, aki személyesen magyarázta meg ezt a dánieli verset!
Nézzük meg pontról pontra, miként teljesedett be a Dániel 9:27 tökéletesen, hajszálpontosan és maradéktalanul a Krisztus idejében és az azt követő apostoli korban, anélkül, hogy egyetlen nap szünetet is be kellene iktatni.
1. „Nem erősítette meg konkrét 7 éves időtartamra senkivel sem a szövetségét”
Ez a leggyakoribb félreértés. A szöveg (és a héber eredeti) nem azt mondja, hogy maga a szövetség szól 7 évre! A szövetség örök (ez az Újszövetség, amit Jézus a vérével szerzett).
A szöveg azt mondja: „Egy héten át sokakkal megerősíti a szövetséget”. Vagyis a szövetség felkínálásának exkluzív időszaka szól pontosan 7 évre a zsidó nép („sokak”) számára!
Emlékezz vissza Dániel 9:24-re: „Hetven hét szabatott a te népedre” (a zsidókra). Isten 490 évet adott a zsidóknak a kegyelemből. Ebből az utolsó egy hét (7 év) volt a Messiás személyes felkínálása. Hogyan oszlott ez meg?
Első 3,5 év (Kr. u. 27 őszétől 31 tavaszáig): Jézus személyes szolgálata. Ő maga mondja: „Nem küldettem, csak az Izráel házának elveszett juhaihoz” (Máté 15:24).
Második 3,5 év (Kr. u. 31 tavaszától 34 őszéig): Jézus mennybemenetele után az apostolok kizárólag a zsidóknak hirdetik az evangéliumot (a szövetséget) Jeruzsálemben és Júdeában. Pünkösdkor 3000, majd 5000 zsidó tér meg (Dániel: „sokakkal megerősíti”).
Mi történik a 7 év végén (Kr. u. 34-ben)? A zsidó főtanács (Szanhedrin) hivatalosan is megkövezi Istvánt, ezzel nemzetként végleg elutasítják az Újszövetséget. Az evangélium ekkor fordul a pogányok felé (Kornéliusz háza, Pál apostol elhívása). A zsidóknak kiszabott 70 hét (a kegyelmi idő) hajszálpontosan, a 7. év végén lezárult!
2. „A zsidók még 3 évtizeden át folytatták az áldozatokat”
Azt állítod, hogy mivel a zsidók Kr. u. 70-ig még vagdosták a bárányok torkát a templomban, ezért Jézus „nem vetett véget” az áldozatnak a hét felén. Ez egy hatalmas teológiai vakság.
Isten szemében az ószövetségi áldozati rendszer abban a matematikai pillanatban véget ért és érvénytelenné vált, amikor Jézus kilehelte a lelkét a kereszten, és a jeruzsálemi templom kárpitja kettéhasadt (Máté 27:51).
A Zsidókhoz írt levél 10. fejezete leírja: Krisztus egyetlen áldozatával örökre feleslegessé tette az állatáldozatokat.
Ha egy király hivatalosan eltöröl egy adót, de egy korrupt tartományban a helytartók illegálisan még 40 évig szedik azt a néptől, attól az adó jogilag már halott. A zsidók Kr. u. 31 utáni áldozatai Isten szemében már nem áldozatok voltak, hanem pusztán egy engedetlen, vak nemzet vallási hagyományőrzése, amelynek semmi köze nem volt már a megváltáshoz.
A Messiás a hét felén (Kr. u. 31 tavaszán) kozmikus és jogi értelemben is véget vetett a rendszernek.
3. Az utálatosságok szárnyán való pusztítás (A nyelvtan félreértése)
Itt követed el a legnagyobbat, amikor ezt írod: "Jézusnak esze ágában sem volt utálatosságok szárnyán pusztítani, enyészetet látni..." Vámmentes, a 27. vers második fele NEM JÉZUSRÓL SZÓL, hanem a Messiás elutasításának és keresztre feszítésének következményéről!
Hogy ezt megértsd, nem kell találgatni. Maga Jézus Krisztus idézi ezt a dánieli verset, és adja meg a pontos magyarázatát!
Máté 24:15: „Amikor azért látjátok a pusztító utálatosságot, amelyről Dániel próféta szólott, ott állani a szent helyen...”
Mit jelentett ez a „pusztító utálatosság”? Jézus a párhuzamos evangéliumban (Lukács 21:20) ezt történelmi nyelvre fordítja: „Mikor pedig látjátok Jeruzsálemet hadseregektől körülvéve, akkor tudjátok meg, hogy elközelgett az ő pusztulása.”
Dániel 9:26 és 27 szorosan összetartozik. A 26. vers megmondja, kik a pusztítók: „a várost és a szenthelyet elpusztítja a következő fejedelem népe”. Ez a Római Birodalom és Titus serege, akik Kr. u. 70-ben porig égették Jeruzsálemet. A 27. vers második fele („utálatosságok szárnyán pusztít, amíg az enyészet és ami elhatároztatott, a pusztítóra szakad”) pontosan a római seregek pusztítását írja le.
A "szárny" a római légiók hadijelvényére, a sasra (aquila) utal, amit bevittek a szentélybe, és utálatosságként bálványoztak.
Ez volt az isteni ítélet (az „elhatároztatott enyészet”), ami a zsidó népre szakadt, amiért a 70. évhét felén megölték a Messiást, és a hét végéig elutasították a kegyelmet.
Összegzés: A Biblia csodálatos harmóniája
Vámmentes, a Dániel 9:27 nem egy jövőbeli, hollywoodi Antikrisztus-film forgatókönyve. Ez a történelem legpontosabb, legcsodálatosabb Krisztus-központú próféciája, amely betűről betűre beteljesedett a múltban:
1. A szövetség megerősítése 1 héten át: Krisztus és az apostolok 3,5 + 3,5 éves exkluzív kegyelmi szolgálata Izrael felé (Kr. u. 27 - Kr. u. 34).
2. A hét felén áldozat vége: Krisztus keresztáldozata Kr. u. 31 tavaszán, ami jogilag eltörölte a templomi rendszert (a kárpit kettéhasadása).
3. Az utálatosság és pusztulás: Mivel Izrael elutasította a 70 hetes kegyelmet, Isten rábocsátotta a „pusztító utálatosságot” (a római seregeket), ahogy azt Jézus a Máté 24-ben Dánielre hivatkozva előre megmondta.
Látod, hogy a történelem, a Biblia, a nyelvtan és maga Jézus szavai is tökéletes egységet alkotnak? Nincs szükség 2000 éves időszünetekre, nincs szükség naptáron kívüli „űrre”, és nincs szükség a szöveg kitekerésére. A 70. évhét nem az Antikrisztusé. A 70. évhét Jézus Krisztusé! Ő a Felkent Fejedelem, aki mindezt véghezvitte. Térj vissza a tiszta Igéhez, és ne cseréld el Krisztus dicsőséges történelmi győzelmét egy futurista mesére!
Vámmentes, a 38182-es hozzászólásod első fele egy klasszikus logikai és hermeneutikai (szövegértelmezési) tévedésre épül: a csendből próbálsz teológiát és kronológiát kovácsolni.
Azt írod, hogy két lehetőség van a 69. hét után: vagy a 70. hét jön, vagy egy szünet, és én „ezzel az utóbbival még lehetőség szintjén sem számolok”. Teljesen igazad van: valóban nem számolok vele, ahogy repülő elefántokkal sem számolok. Miért? Mert a Bibliában a szövegmagyarázat alapszabálya, hogy arra építünk, ami le van írva, és nem arra, ami nincs leírva!
Dániel 9:24 kristálytisztán kijelenti: „Hetven hét szabatott a te népedre...” Sem itt, sem a 25., sem a 26., sem a 27. versben nincs egyetlen árva utalás, félszó vagy célzás sem arra, hogy a 69. és a 70. hét közé beékelődik egy meghatározatlan, (immár 2000 éves) gumiszalagként nyúló időszakasz! Te azért „számolsz” vele, mert a diszpenzacionalista rendszered előre megköveteli, hogy az Antikrisztust a jövőbe told, és ehhez erőszakkal fel kell törni Dániel folyamatos óráját. De ez belemagyarázás, nem pedig szövegolvasás.
1. Miért vannak a hetek tagolva (7 + 62 + 1)?
Azt mondod, hogy az első 7 évhét sincs elválasztva semmilyen konkrét eseménnyel a 62 évhéttől, bezzeg az utolsó egy hétnél külön eseménysor van, ezért jogos a szünet.
Ez a történelem teljes ignorálása, Vámmentes! Dániel próféciája azért osztja fel a 70 hetet 7 + 62 + 1-re, mert a zsidó történelem három drasztikusan különböző, nagyon is konkrét korszakát öleli fel, méghozzá szünet nélkül:
1. Az első 7 évhét (49 év): Ez Jeruzsálem és a templom fizikai újjáépítésének a korszaka (Artaxerxésztől Nehémiásig). A 25. vers maga mondja ki: „újra megépíttetnek az utcák és a kerítések, mégpedig viszontagságos időkben.” Ez nem „eseménytelen” időszak volt, ahogy állítod, hanem a perzsa uralom alatti izzadságos újjáépítés pontos, 49 éves korszaka!
2. Az utána következő 62 évhét (434 év): Ez a felépített Jeruzsálem várakozásának korszaka a perzsa, görög, majd római uralom alatt (a „csend” kora Malakiástól Keresztelő Jánosig), ami pontosan a Messiás megjelenéséig („a Felkent Fejedelemig”) tart.
3. Az utolsó, 1 évhét (7 év): A Messiás megváltói munkájának, a Szövetség megerősítésének, az áldozatok eltörlésének (kereszthalál), majd az evangélium zsidó nemzet általi végleges elutasításának (István megkövezése, Kr. u. 34) a 7 éves, intenzív korszaka.
Látod? A 7 és a 62 hét között sincs egyetlen nap szünet sem! A 49. év letelte utáni másnapon elindult a 62 hetes várakozás. Ugyanezen matematikai és logikai elv alapján a 69. hét letelte utáni napon, megszakítás nélkül elindult a 70. hét. Miért tennél szünetet a második és a harmadik blokk közé, amikor az első és a második között nem volt?
2. A folyamatos profetikus látomások bibliai modellje
Isten nem tréfálkozik a kiszabott időkkel és a profetikus folyamatokkal. Nézd meg a Dániel könyvében lévő többi látomást, amelyek birodalmak vagy idők egymásutániságát írják le. Van-e közöttük 2000 éves időszakadék?
A Nabukodonozor-féle szobor (Dániel 2): Arany fej (Babilon) -> Ezüst mell (Méd-Perzsa) -> Réz has (Görög) -> Vas lábak (Róma). Volt-e szünet a birodalmak között? Amikor az egyik elesett, másnap már a következő uralkodott.
A négy fenevad látomása (Dániel 7): Oroszlán (Babilon) -> Medve (Méd-Perzsa) -> Párduc (Görög) -> Rettenetes fenevad (Róma). Nincs szünet.
Jeremiás 70 éve (Jeremiás 29:10): Dániel pontosan ezt a próféciát olvasta a 9. fejezet elején, amiért imádkozni kezdett! A babiloni fogságra kiszabott 70 év egy folytonos, megszakítás nélküli naptári korszak volt.
Isten a Dániel 9:24-ben ugyanazt az „egybefüggő időblokk” koncepciót alkalmazza: 70 kiszabott hét.
Olyan időkeret ez, mint a 70 éves fogság: elkezdődik, ketyeg, és véget ér. Ebbe a svájci óramű pontosságú rendszerbe beékelni egy 2000 éves (vagy ki tudja, meddig tartó) „várótermet”, egyszerűen a szöveg erőszakos megbontása.
Te a diszpenzacionalizmus lencséjén keresztül olvasod a Bibliát, és olyan szüneteket látsz bele a szövegbe, amik nincsenek ott, csak azért, mert anélkül az egész futurista végidő-elméleted kártyavárként omlik össze. Ami a szövegben van, az egy folyamatos, 490 éves történelem, amely a zsidó népre szabatott ki, és amely István vértanú halálával és az evangélium pogányok felé fordulásával (Kr. u. 34-ben, pontosan a 70. hét végén) maradéktalanul beteljesedett.
1. Nem az igazság közlésével van baj, hanem azzal, hogy te a saját rendszeredet nevezed igazságnak
Azzal kezded: „Szerinted az kárhoztatása az embereknek, ha megtudják az igazságot Istenről és az Isten Khrisztoszáról, az Úr Jézusról?” Nem. Az igazság közlése nem kárhoztatás. A baj az, hogy amit te „igazságnak” nevezel, az nem apostoli hit, hanem egy saját készítésű, henoteista, két-Krisztusos rendszer.
Az igazság nem az, hogy van egy „Fiú Isten”, aki az istenek közül felkent főisten lett, és van egy külön „ember Jézus”, akinek ez a főisten szellemet formált Ádám gyermekei előtt. Ez nem a Zsidókhoz írt levél tanítása. Nem Pál tanítása. Nem János tanítása. Nem az apostolok hite. Ez a te saját mennyei családfád, amelyet bibliai idézetekkel próbálsz bekeretezni.
Az igazság közlése üdvös. A hamis evangélium közlése veszélyes. És itt éppen ez történik: te Jézus Krisztust kettéhasítod, az egyetlen Istent istenek sokaságává bontod, a Szentlelket „született” isteni lényként kezeled, majd mindezt úgy adod elő, mintha végre megszabadítottad volna az embereket a római császároktól. Nem szabadítás ez, hanem krisztológiai aknamező.
2. Zsidókhoz írt levél 1: a Fiú nem egy isten a sok közül, hanem az angyalok fölött álló teremtő Úr
A Zsidókhoz írt levél első fejezete nem azt tanítja, hogy a Fiú egy isteni társaság tagja, akit a többi isten fölé kentek. A fejezet célja világos: megmutatni, hogy a Fiú felülmúlja az angyalokat. Nem azért, mert az angyalok istenek, ő pedig főisten közöttük, hanem mert az angyalok szolgáló lelkek, a Fiú viszont királyi, teremtői és isteni méltóságban áll.
A szöveg először az angyalokról mondja: „angyalait szelekké teszi, szolgáit tűz lángjává.” Vagyis szolgák. A Fiúról viszont ezt mondja: „A te trónod, ó Isten, örökkön örökké.” Majd még többet: „Te alapítottad kezdetben a földet, és a te kezeid művei az egek.” Ez nem egy felmagasztalt angyal, nem egy alisten, nem egy istenfiak közül előléptetett mennyei főméltóság. Ez teremtői nyelv.
Ha a Fiú alapította a földet, és az egek az ő kezeinek művei, akkor ő nem lehet a teremtett rend egyik darabja. Ha minden teremtett rend fölött áll, akkor nem a többi „istenfi” közül való ugyanabban az értelemben, ahogy te állítod. A Zsidókhoz írt levél éppen a te rendszered ellen beszél: az angyalok, mennyei szolgák és hatalmasságok teremtményi rendje alatt van; a Fiú viszont teremtői oldalon áll.
3. A „felkent téged az Isten, a te Istened” nem többistenhit, hanem a megtestesült Fiú messiási királyságának nyelve
A Zsidók 1-ben idézett zsoltári mondat: „felkent téged az Isten, a te Istened, öröm olajával társaid fölé.” Ebből te azt olvasod ki, hogy van egy Isten, aki felken egy másik Istent, és ez bizonyítja a sok isten világát. Ez a megszokott hiba: minden személyes különbséget többistenhitté torzítasz.
A keresztény hit nem tagadja, hogy a Fiú különbözik az Atyától. Nem tagadja, hogy a megtestesült Fiú mint Messiás az Atyától kap küldetést, felkenést, uralmat, nevet, dicsőséget. De ebből nem következik, hogy két külön isteni lényeg van, vagy hogy a Fiú egy isteni panteon előléptetett tagja. A személyes különbség nem politeizmus. A messiási felkenés nem teremtményi rangemelés.
A Fiú istensége szerint öröktől egylényegű az Atyával; embersége és üdvtörténeti küldetése szerint felkent, küldött, engedelmes és megdicsőített Messiás. Ha ezt nem különbözteted meg, akkor minden olyan szövegből, ahol Krisztus az Atyához viszonyul, többistenhitet fogsz gyártani. És pontosan ezt teszed.
4. A Zsidókhoz írt levél nem azt tanítja, hogy a Fiú formálta Jézus szellemét Ádám gyermekei előtt
Azt állítod, Pál azt írta a hébereknek, hogy a Fiú Isten az ember Jézus Atyja és Istene, aki az ember Jézusnak szellemet formált, még mielőtt Ádám gyermekei születtek volna. Nem. A Zsidókhoz írt levélben ilyen tan nincs. Ezt nem a szöveg mondja, hanem te teszed hozzá.
A levél nem beszél egy előre megformált emberi Jézus-szellemről. Nem mondja, hogy Jézus emberi szelleme Ádám után másodikként létrejött, majd valahol várakozott. Nem mondja, hogy a Fiú Isten alkotta az ember Jézust, mint külön alanyt. A levél azt mondja, hogy a Fiú által Isten a világokat alkotta, és hogy a Fiú a végső kinyilatkoztatás. Ugyanaz a Fiú az, aki felülmúlja az angyalokat, aki szenvedett, aki pap, aki közbenjáró, aki megvált.
A te elméleted a szöveg mellé ragasztott magyarázó gépezet. Nem a Zsidókhoz írt levélből nő ki, hanem rátelepszik.
5. A Zsoltár 45 nem azt jelenti, hogy évszázadokon át panteonhimnuszt énekeltek a templomban
Azt kérdezed: nem ezt az igazságot hirdette-e a 45. zsoltár, nem ezt zengedezték-e az Úr házában? A zsoltár valóban királyi-messiási zsoltár, amelyet a Zsidókhoz írt levél Krisztusra alkalmaz. De ebből nem következik, hogy Jeruzsálemben évszázadokon át egy isteni panteon főistenének himnuszát énekelték.
A zsoltár magas királyi nyelvet használ. A király trónja, igazsága, felkenése, dicsősége messiási távlatot kap. Az Újszövetség ezt Krisztusban látja beteljesedni. De a zsoltár nem tanítja, hogy sok természet szerinti isten van, akik közül egyet felkentek a többiek fölé. A templomi ének nem volt henoteista tanfolyam.
Te minden emelkedett messiási és királyi nyelvet szó szerint isten-rangsorrá alakítasz. Ez a hiba. A zsoltár nem azt mondja: „íme, az istenek családjának egyik fia előléptetést kapott.” Hanem a messiási király dicsőségét énekli, amely Krisztusban teljesedik be.
6. A Zsoltár 82 nem istenek természet szerinti családját tanítja
A Zsolt 82-t ismét úgy idézed, mintha az maga volna a bizonyíték a több természet szerinti istenre. „Isten áll az istenek gyülekezetében… istenek vagytok ti, és a Felséges fiai mindnyájan.” Csakhogy a zsoltár ítéleti szöveg. Azok, akiket „isteneknek” nevez, igazságtalanul ítélnek, részrehajlók, nem szolgáltatnak igazságot a szegénynek és árvának. A végén pedig ezt hallják: „meghaltok, mint az emberek.”
Ha természet szerint istenek volnának, miért halnának meg, mint az emberek? Ha azonos rangú isteni lények volnának, miért ítéli el őket Isten erkölcsi romlottságuk miatt? A zsoltár sokkal inkább bírákra, hatalmasságokra, képviseleti méltóságokra vagy mennyei-teremtményi lényekre alkalmazott erős, ítéleti nyelv. Nem istennemzetségi anyakönyv.
A „Felséges fiai” kifejezés sem jelenti automatikusan, hogy természet szerint istenek. Izrael is Isten fia. A király is Isten fia. A hívők is Isten gyermekei. Az angyalok is nevezhetők Isten fiainak. Ettől nem lesznek teremtetlen isteni lények. Te minden fiúságot természet szerinti istenné fújsz fel. Ez nem bibliai nyelvértés, hanem teológiai légpumpa.
7. Ézsaiás 48,16 nem a te henoteista háromszereplős rendszeredet tanítja
Ézsaiás 48,16-ot úgy idézed, mintha Izrael Istene saját magáról és a Szentlélekről mondaná, hogy őket egy „Úr Isten” küldte, tehát van egy küldő főisten, egy küldött isteni személy és a Szent Szellem. De a szöveg ennél összetettebb, és nem támasztja alá a te rendszeredet.
Először is, Ézsaiás 48-ban a beszélő az Úr, Izrael Megváltója, Izrael Szentje hangján szól, de a prófétai beszédben a hangok és szerepek nem úgy működnek, mint egy modern színpadi szereposztásban. A „most az Úr Isten küldött engem és az ő Lelkét” mondat valóban mély és titokzatos. A keresztény olvasat látott benne olyan isteni küldési rendet, amely előre jelzi az Atya, a Fiú és a Lélek személyes különbségét. De ez nem azt jelenti, hogy van egy Felséges Isten, aki két másik isteni lényt küld: egy született Khrisztosz Istent és egy külön született Szent Szellemet.
Másodszor, ha ezt a helyet háromságos utalásként olvasod, akkor az inkább a katolikus hitnek kedvez, nem a te rendszerednek. Mert azt mutatja, hogy az Úr, a küldött és a Lélek megkülönböztethető isteni rendben jelenik meg. De nem sok istenként, hanem az egy isteni üdvtervben. Te viszont azonnal panteont csinálsz belőle.
8. Jézus „Emberfia” címe nem istenségtagadás
Azt kérdezed, miért hirdetnénk Jézus örök istenségét, amikor ő maga Emberfiának nevezte magát. Mintha az Emberfia cím azt jelentené: „pusztán ember vagyok, nem Isten.” Ez sekélyes olvasat. Az Emberfia cím Dániel könyvének mennyei, eszkatologikus alakjára utal, aki hatalmat, dicsőséget és királyságot kap, és akinek minden nép, nemzet és nyelv szolgál. Ez nem közönséges emberi cím.
Jézus azért használja az Emberfia címet, mert egyszerre rejti és kijelenti messiási, mennyei, ítélő és szenvedő szerepét. Az Emberfia szenved, meghal, feltámad, eljön dicsőségben, ítél. Ez nem tagadja istenségét. A megtestesülés éppen azt jelenti, hogy az örök Fiú valódi emberként az Emberfia. Jézus valóságos ember. De nem pusztán ember.
Te az Emberfia címből levonod azt, amit a cím nem mond: hogy Jézus nem lehet isteni személy. Ez nem következik belőle.
9. Lukács 24,39 nem azt mondja, hogy Jézus nem Isten, hanem azt, hogy nem kísértet
Lukács 24-ben a feltámadt Jézus ezt mondja: „tapogassatok meg engem, és lássátok, mert a szellemnek nincs húsa és csontja, amint látjátok, hogy nekem van.” Ebből te azt következteted, hogy Jézus nem lehet Isten, mert Isten szellem, a szellemnek pedig nincs húsa és csontja. Ez kategóriahiba.
Jézus ott nem azt tanítja, hogy „mivel van testem, nem vagyok Isten.” Azt bizonyítja a tanítványoknak, hogy feltámadása valóságos, testi, nem puszta szellemi jelenés, nem kísértet, nem látomás. A kérdés ott nem az isteni természet és emberi természet viszonya, hanem az, hogy a feltámadt Krisztus teste valóságos-e. Jézus válasza: igen, valóságos.
A katolikus hit pontosan ezt vallja: Krisztus feltámadt teste valóságos. Van húsa és csontja feltámadott, megdicsőült módon. Ez nem cáfolja istenségét, mert a test a felvett emberi természethez tartozik, nem az isteni természethez. Az örök Fiú emberi természetet vett fel, és ebben a természetben feltámadt. A „szellemnek nincs húsa és csontja” mondat nem a megtestesülés cáfolata, hanem a doketizmus cáfolata.
10. János evangéliuma szerint Isten Lélek — de ebből nem következik, hogy a Fiú nem vehet fel emberi természetet
Azt mondod: János evangéliumából tudjuk, hogy Isten csakis szellem lehet. Igen, János 4-ben Jézus azt mondja: Isten Lélek. Ez azt jelenti, hogy Isten isteni természete nem testi, nem anyagi, nem helyhez kötött, nem olyan, mint a teremtményi test. De ebből nem következik, hogy az isteni Fiú személye ne vehessen fel emberi természetet.
A megtestesülés nem azt jelenti, hogy az isteni természet testté változott. Nem azt jelenti, hogy Isten mint Isten megszűnt Léleknek lenni. Nem azt jelenti, hogy az Atyának húsa lett. Azt jelenti, hogy az örök Fiú, aki istensége szerint valóban Lélek, testet és értelmes emberi lelket vett fel. Isten természete változatlan. A felvett emberi természet valóságos.
Te folyton úgy érvelsz, mintha a katolikus tanítás azt mondaná: „Isten mint szellem anyaggá változott.” Nem ezt mondja. Így megint nem a katolikus hitet cáfolod, hanem saját durva változatodat.
11. Az egylényegűség feltétele nem az, hogy Krisztus emberi teste szellem legyen
Azt mondod, az Istennel való egylényegűség feltétele, hogy aki Istennel egylényegű, szintén szellem legyen; nem lehet hús és csont egylényegű a szellemmel. Ebben megint ugyanaz a hiba. A katolikus hit nem azt mondja, hogy Krisztus húsa és csontja egylényegű az Atyával. Azt mondja, hogy Krisztus istensége egylényegű az Atyával. Krisztus embersége pedig egylényegű velünk.
Egy személyben két természet: isteni és emberi. Isteni természete szerint Lélek, örök, teremtetlen, egylényegű az Atyával. Emberi természete szerint teste és lelke van, született, szenvedett, meghalt, feltámadt. A kettő nem keveredik. Nem a hús lesz egylényegű a szellemmel. Az isteni személy hordozza mindkét természetet.
Te ezt nem akarod elfogadni, ezért mindig visszatérsz ugyanahhoz a hamis mondathoz: „a hús nem lehet egylényegű a szellemmel.” Igaz, a hús mint hús nem egylényegű az isteni Lélekkel. De ezt senki nem állítja. A Fiú istensége egylényegű az Atyával. Ez az állítás, ezt cáfold — ne a saját szalmabábodat.
12. A keleti egyházak nem tagadták a Szentháromságot és nem vallották a te két-Krisztus-tanodat
A Filioque-vitát úgy hozod elő, mintha a keleti egyházak azért tiltakoztak volna, mert felismerték: Jézus nem Isten, a Szentlélek nem származhat a Fiútól, és a nyugati Szentháromság hamis. Ez történeti torzítás. A keleti egyházak vallották a Szentháromságot. Vallották Krisztus istenségét. Vallották, hogy az Ige testté lett. Vallották, hogy Jézus Krisztus igaz Isten és igaz ember. Nem lettek henoteisták, nem hirdettek „Khrisztosz Istent” és külön „ember Jézust”.
A keleti vita a Szentlélek eredésének pontos megfogalmazásáról, az Atya monarchiájáról és a hitvallási szöveg egyoldalú módosításáról szólt. Komoly teológiai és egyházfegyelmi vita volt. De nem a te rendszered igazolása. Kelet nem azt mondta: „a Szentlélek született az istenek Atyjától, a Fiú pedig csak emberi Khrisztost kent fel.” Ez a te meséd, nem a keleti atyák hite.
Keletet fegyverként használod Nyugat ellen, de közben Kelet hitét is elárulod.
13. A Filioque történetét összekevered
Azt írod, hogy 691 szeptemberében összehívott zsinaton tiltakoztak a 680-ban megtartott Trullai zsinaton történt beszúrás ellen. Itt már a történelmi részletek is összecsúsznak. A Filioque nyugati liturgikus használata és zsinati előfordulása összetett folyamat. A toledói zsinati hagyományban jelenik meg hangsúlyosan, majd később válik nyugati hitvallási használattá. A keleti tiltakozásban nem egyszerűen az volt a kérdés, hogy „Jézustól is származik-e a Szentlélek”, hanem az is, hogy lehet-e az egyetemes hitvallás szövegét egyoldalúan módosítani.
A nagy egyházszakadás sem kizárólag egyetlen mondat miatt következett be. A Filioque fontos tényező volt, de mellette joghatósági, egyházfegyelmi, kulturális, politikai és liturgikus feszültségek is működtek. Te mindezt leegyszerűsíted, mert így könnyebb azt mondani: lám, a Nyugat hamisította a Szentháromságot. A történelem nem ilyen lapos.
14. A Szentlélek eredése nem „Jézus húsából” vagy emberi természetéből történik
A Filioque ellen úgy érvelsz, mintha a nyugati tanítás azt jelentené: a Szentlélek a Messiás Jézustól mint húsból és csontból álló embertől származik, tehát hogyan lehetne egylényegű vele? Ez ismét szalmabáb. A nyugati tanítás nem azt mondja, hogy a Szentlélek Krisztus emberi testéből vagy emberi természetéből ered. A Szentlélek örök eredése az isteni életben értendő, a Fiútól mint örök Igétől, nem Jézus emberi csontjaitól.
A megtestesült Jézus történeti küldetésében elküldi a Lelket, ráleheli tanítványaira a Lelket, és a Lélek Krisztus Lelke is. De az örök eredés nem időbeli biológiai vagy testi származás. Aki ezt így állítja be, az vagy nem érti a tanítást, vagy szándékosan karikírozza.
15. A „máglyán elégették” érv nem cáfolja sem Jézus istenségét, sem a Szentháromságot
Újra megint a máglyákat hozod elő. Igen, a keresztény történelemben volt erőszak, kivégzés, vallási kényszer, súlyos bűn és állami-egyházi összefonódás. Ezekről lehet és kell is komolyan beszélni. De ezek nem cáfolják a dogma igazságát. Egy igazság bűnös védelme nem teszi hamissá az igazságot. Egy bűnös ember által kimondott igaz mondat nem válik hazugsággá attól, hogy a kimondója bűnös.
Ha egyesek bűnösen, igazságtalanul, kegyetlenül jártak el, felelnek Isten előtt. De ebből nem következik, hogy Jézus nem Isten, hogy a Zsidók 1 többistenhitet tanít, vagy hogy Lukács 24 cáfolja a megtestesülést. A történelmi bűn nem exegézis. A máglya nem grammatika. A botrány nem krisztológiai bizonyítás.
16. A „tévtanítókat cselekedeteikről ismeritek meg” igaz, de ezt nem alkalmazhatod szelektív bunkóként
Azt mondod, Jézus biztonsági ellenőrzést adott: a tévtanítókat cselekedeteikről lehet felismerni. Igaz. A rossz gyümölcs figyelmeztető jel. De ebből nem következik, hogy minden katolikus tanítás hamis, mert egyes katolikusok, papok vagy vezetők bűnt követtek el. A bűnös élet leleplezi a hamis prófétát, de nem teszi automatikusan hamissá az általa esetleg vallott igaz hittételt.
Különben saját logikád ellened is fordulna: ahol gőg, gyűlölet, rágalmazás, önhatalmú kárhoztatás, állandó „álkeresztény”, „bálványimádó”, „istelen” bélyegzés jelenik meg, ott milyen gyümölcsöt látunk? A kemény vita megengedett. A hazug karikatúra és lelki fenyegetőzés nem az igazság szeretetének gyümölcse.
17. Nem az a kérdés, hogy kárhoztatsz-e, hanem hogy igazat hirdetsz-e
Azt mondod, te senkit nem kárhoztatsz, csak hirdeted az igazságot. A kérdés nem az, hogy te minek nevezed a tevékenységedet. A kérdés az, hogy amit hirdetsz, összhangban van-e az apostoli hittel. Ha valaki más Krisztust hirdet, az nem lesz ártatlan pusztán attól, hogy „igazságnak” nevezi.
A te Krisztusod nem az apostoli Krisztus. Nálad Jézus nem az örök Fiú, hanem ember, akinek egy másik isteni szereplő formált szellemet és adott nevet. Nálad a Fiú Isten külön isteni lény az istenek között. Nálad a Szentlélek született valakitől, nem az egy Szentháromság harmadik személye. Nálad az egy Isten helyett istenek rendszere van. Ez nem az apostoli hit.
18. A Zsidók 1-ben Krisztus nem „az ember Jézus Atyja”, hanem maga a Fiú, akiben Isten szólt
A Zsidókhoz írt levél eleje így kezdődik: Isten sokszor és sokféleképpen szólt az atyákhoz a prófétákban, ezekben a végső napokban pedig a Fiúban szólt hozzánk. A Fiú az örökös, aki által a világokat is alkotta. Ez a Fiú nem egy külön isten, aki majd megformál egy emberi Jézust. A Fiú az, akiben Isten véglegesen szól. A Fiú az, aki a dicsőség kisugárzása és lényegének képmása. A Fiú az, aki megtisztítást szerzett a bűnöktől.
Te a levél alanyát szétszeded. Ahol a Fiú isteni dicsősége szerepel, oda teszed a „Khrisztosz Istent”. Ahol szenvedés, halál, emberség szerepel, oda teszed az „ember Jézust”. A levél azonban nem két alanyról beszél. Egy Fiúról beszél.
19. Az „Isten szellem” és „Jézusnak húsa van” együtt nem cáfolat, hanem pontosan a megtestesülés titka
Az egész érvelésed e körül forog: Isten szellem; a szellemnek nincs húsa és csontja; Jézusnak húsa és csontja van; tehát Jézus nem Isten. Ez első látásra egyszerű, valójában primitív szillogizmus, mert elhallgatja a keresztény állítást: az isteni személy emberi természetet vett fel.
Isten mint Isten szellem. Krisztus mint ember hússal és csonttal rendelkezik. Krisztus személye az örök Fiú. A test nem az isteni természet része, hanem a felvett emberi természet része. Ezért nincs ellentmondás. Te viszont úgy teszel, mintha a katolikus hit azt mondaná: „az isteni természet csontossá vált.” Nem ezt mondja. Ezért a cáfolatod célt téveszt.
20. Összegzés: a szövegeidből nem az apostoli hit, hanem egy saját gyártású rendszer rajzolódik ki
Összefoglalva: a Zsidókhoz írt levél nem azt tanítja, hogy a Fiú egy istenek közül felkent főisten, aki az ember Jézus Atyja és szellemének formálója. A Zsolt 82 nem természet szerinti istenek családját tanítja. Ézsaiás 48 nem henoteista küldési rendszert ad. Az Emberfia cím nem tagadja Krisztus istenségét. Lukács 24 nem azt mondja, hogy Jézus nem Isten, hanem hogy feltámadása testi és valóságos. János „Isten Lélek” kijelentése nem zárja ki a megtestesülést. Az egylényegűség nem Krisztus húsára, hanem istenségére vonatkozik. A Filioque-vita nem igazolja a te két-Krisztusos, sokistenes rendszeredet. A keleti egyházak nem azt hitték, amit te hiszel. A máglyák és történelmi bűnök nem döntik el a krisztológiai kérdést.
A te rendszered végül mindig ugyanoda jut: sok isten, egy felkent főisten, egy külön ember Jézus, egy sajátosan értett Szent Szellem, Róma-ellenes végidős vádirat és szentírási idézetekkel összeragasztott panteonteológia. Ez nem apostoli kereszténység. Ez egy antikatolikus, henoteista magánrendszer.
A katolikus hit viszont továbbra is ezt vallja: egy Isten van; az Atya, a Fiú és a Szentlélek egy isteni természetben három személy; Jézus Krisztus egyetlen személy, igaz Isten és igaz ember; feltámadt teste valóságos; istensége örök; embersége felvett; és minden prófécia, zsoltár, apostoli tanúság és végső reménység őbenne teljesedik be, nem egy tőle különálló „Khrisztosz Istenben”.
Az a vicces, hogy Józsikácska AI-ja még a 27 vers második felében írtakat is igyekezett ráhúzni Jézusra az egyik írásában, mondván 3,5 éven át a halála után Ő pusztított utálatosság szárnyán, Őt érte enyészet, Őrá szakadt minden “elhatároztatott, mint pusztítóra.”
A Messiás halála a 69. évhét leteltekor történt meg, ez van a 26. vers elején, de Ti ezt áttoltátok már a 70., azaz az utolsó 7 év közepére.
A 26. vers további részeiben emiatt szerintetek az ez utánra írt események a Ti olvasatotok szerint mind az utolsó 7 év második felében történnek meg, hiszen szerintetek Jézus halála a 70. évhét közepi esemény.
Tehát szerintetek a Jézus halála utáni 3.5 évben ezek történtek Izraelben:
- a várost és a szenthelyet elpusztítja a következő fejedelem népe; és
- vége lesz mintegy vízözön által, és
- végig tart a háború, elhatároztatott a pusztulás.
És Jézus szerintetek:
- és útálatosságok szárnyán pusztít,
- amíg az enyészet és
- ami elhatároztatott, a pusztítóra szakad.
Ez mind-mind az utolsó 3,5 évnek az eseményei szerintetek, de semmi ilyen nincs feljegyezve Jézus halála utáni 3,5 évben, ahogyan a 27. vers második felének eseményei sem Jézus személye kapcsán.
Nem Jézus, hanem az a pusztító fejedelem,aki a hét felén véget vet a mindennapi véres áldozatnak, miután lerombolja majd a Szent Helyet és az oltárt is megszentségteleníti.
Azt akarta veled vámmentesss megértetni, hogy ha azt állítod, hogy Jézus tesljesítette be ezt a próféciát, ami a mindennapi,véres áldozatnak a Seregek Urától való elvételét illeti, akkor a többi cselekménnyelel is Őt vádolod, hisz egyazon fejedelem követi el a prófécia szerint az összes cselekményt és egyazon évhétben, beleértve előbb Jeruzsálemnek és a Szent Helynek lerombolását, majd, majd a seregeknek a mindennapi áldozat ellen történő kirendelését.
Dániel 8: 9 És azok közül egyből egy kis szarv támada, és nagyon megnöve délre, napkeletre és a kívánatos föld felé. 10 És megnöve mind az ég seregéig; és a földre vete némelyeket ama seregből és a csillagokból, és azokat megtapodá. 11 És a seregnek Fejedelméig növekedék, és elvette tőle a mindennapi áldozatot, és elhányattaték az Ő szentségének helye. 12 És sereg rendeltetett a mindennapi áldozat ellen, a vétek miatt; és földre veti az igazságot, és cselekszik, és jószerencséje van. 13 És hallék egy szentet szólni; és monda egyik szent annak, aki szól vala: Meddig tart e látomás a mindennapi áldozat és a pusztító vétek felől? S a szent hely és a sereg meddig tapostatik? 14 És monda nékem: Kétezer és háromszáz estéig és reggelig, azután a szenthelyet megtisztítják és helyreállítják.
Épp azt mondtam, hogy a 7 évhét és a 62 évhét metszéséhez nincsenek írva külön események, emiatt valószínű az azonnali egymásutániságuk.
De a 69 évhét leteltekor meghalt Messiási időpont utánra tömegével jönnek esemény leírások, amelyek vagy az azonnal elkezdődött 70. évhét része, vagy egy később elkezdődött 70. évhét részei.
3,5 év szolgálata után a véres áldozatnak és az ételáldozatnak [véget vete]
Igen, ez történt a hetvenedik hét felin..."
Nem vetett az Úr Jézus véget semmiféle véres áldozatnak a haslálával.
A prófécia ugyanis arról szól, hogy az a fejedelem vet majd véget a vég idején ,egy hét felén a véres ételáldozatnak, aki a Szent Helyet lerombolja, és az oltárt megszentségteleníti, és sereget rendel a mindennapi véres áldozat ellen. Ez a prófécia Jézus halála napján nem teljesedhetett, hisz az Úr Jézus
sem halála előtt sem feltámadása után nem rombolta le a Szent Helyet, se az oltárt nem szentségtelenítette meg, sőt sereget sem rendelt a Szent Helyre a mindennapi véres áldozat ellen.
Dániel 8: 9 És azok közül egyből egy kis szarv támada, és nagyon megnöve délre, napkeletre és a kívánatos föld felé. 10 És megnöve mind az ég seregéig; és a földre vete némelyeket ama seregből és a csillagokból, és azokat megtapodá. 11 És a seregnek Fejedelméig növekedék, és elvette tőle a mindennapi áldozatot, és elhányattaték az Ő szentségének helye. 12 És sereg rendeltetett a mindennapi áldozat ellen, a vétek miatt; és földre veti az igazságot, és cselekszik, és jószerencséje van. 13 És hallék egy szentet szólni; és monda egyik szent annak, aki szól vala: Meddig tart e látomás a mindennapi áldozat és a pusztító vétek felől? S a szent hely és a sereg meddig tapostatik? 14 És monda nékem: Kétezer és háromszáz estéig és reggelig, azután a szenthelyet megtisztítják és helyreállítják.
A prófécia a seregek Seregek Fejedelme ellen elkövetett cselekményként írja le azt a cselekményt, hogy a Seregek Fejedelmétől erőszakkal elveszi ez a pusztító fejedelem a mindennapi véres áldozatot.
Amikor a H.N. Adventista Egyház tévtanítói a Róma Főpapja által vezetett egyház tévtanítóival karöltve azt állítják, hogy az Úr Jézus telyesítette be ezt a próféciát, gyalázzák a Seregek Fejedelmének Khrisztoszát, aki soha se vetemedett volna olyan gyalázatos tettet, hogy lerombolja a Szent Helyet, és megszentségtelenítse az Isten oltárát, hogy ezzel elvegye Istenétől és Atyjától a mindennapi véres áldozatot.
Jellemzi a H.N. Adventista tévtanítók hova tartozását, hogy az Úr Jézust vádolják meg visszamenőlegesen olyan cselekmények elkövetésével, amiben nem volt része.
Nem véletlenül volt a Sátán ügyvédje E.G. White a H.N. Adventista egyház egyik alapító tagja, és önjelölt prófétája.
Az Úr Jézusnak ilyen aljas tett elkövetésével való visszamenőleges megvádolására csak a Luciferizmus követői képesek. Ez még akkor is igaz, ha az Úr Jézussal szemben ezt az aljas vádat már korábban a Róma Főpapja által vezetett egyház tévtanítói is megfogalmazták.
SEGÍTSÜNK A LELKEIKBEN ÉS JAVAIKBAN KIZSÁKMÁNYOLT H.N. ADVENTISTÁKNAK MEGISMERNI AZ IGAZSÁGOT,HOGY MEGSZABADULJANAK A SÁTÁN EGYHÁZÁBÓL,ÉS TIZEDSZEDŐ TÉVTANÍTÓIKTÓL!
DICSŐSÉG AZ ÚRNAK,AZ ISTENEK,ISTENÉNEK,AZ ISTENE ÁLTAL,TÁRSAI AZ ISTENEK FÖLÉ FELKENT ISTENNEK!
Ha leírtad az utolsó 7 év felére tett, szerinted Jézushoz kapcsolódó áldozat megszakítást, akkor a 27. verset végig rá kell, hogy vonatkoztasd, hiszen szerinted ezzel a 27. vers egésze Róla szól, utálatosság szárnyán pusztítóként, enyészetet látottként, és olyan pusztítóként, akire minden elhatároztatott pusztulás rászakad.