A Fehérvárak "világhálózata" felvázolásakor szintés figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a mai Székesfehérvár enyhén szólva vitathatóan nem az a Fehérvár, ami a mi koronázó városunk volt valaha.
...sőt, az ősi királyi székhely Trianon óta nem is található Magyarország területén.
Valóban, mindannyian esünk - egyébként jó elméletünk - kibővítésének (más lehetőségei belelátásának) hibájába. Én sem pártolom - sőt ellenszenvvel viseltetek iránta - a 'kibővítés' eshetőségét.
A "hét napjainak" dolga viszont világszenzáció. Erről mit gondolsz ?
Nagyra becsülöm Rumi Tamást, mert nagyaszerű a meglátása a "két" Napról,
és a világnodellekről. Ezt kimerítően be is bizonyította.
Szerintem viszont a rovás jelekkel és a számnevekkel kapcsolatban elrugaszkodik a valóságtól.
Nem vesz tudomást az elmélete felvázolásakor a rovás jelek előtörténetéről, amit negtudhatna, ha Varga Géza munkáit komolyan venné.
Sajnos nem veszi komolyan, ezért téved olyan veszélyes vizekre, mint pl. a rovás jelkészlet "kibővítése".
A Fehérvárak "világhálózata" felvázolásakor szintés figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy a mai Székesfehérvár enyhén szólva vitathatóan nem az a Fehérvár, ami a mi koronázó városunk volt valaha.
Hmm... Bizony a magyar nyelv az még mindig egy csoda. Kevesen értik igazàn, még ha beszélik is. Kiss Dénes értette.
A titokzatos ősnyelv 1.
AKI FÁZIK, FÁT KERES, mégpedig azért, hogy megszüntesse a hideg érzetet. A fázik szavunk azt is közli, hogy miként teszi ezt a magyarul beszélő ember már hosszú évezredek óta. Valóban, ha fázott, fa után járkált, azaz: fát keresett. Mégpedig megfelelő és vékony száraz ágakat. Majd úgy gyújtott tüzet, hogy pudvás fatörzsbe szúrt bele ugyancsak vékony száraz ágat, azt a két tenyere között megforgatta, ezáltal dörzsölési energiát hozott létre, az pedig hamarosan meggyújtotta belül a pudvás fát, illetve vékonyra tördelt-fa-ragott forgácsot. Húsz-harminc másodperc múlva száraz faforgáccsal és száraz levéllel éghetett a tűz. Tehát aki fázott, fát keresett és ezen a módon teremtett magának meleget. Így aztán már nem fázott, melegedett és főzött is, ha már kifőzte, hogy mi legyen az ebéd vagy a vacsora. Az volt a fő dolog, hogy a fázás nemcsak jelzés volt, hanem tevékenység is lett, amikor fázott, azaz fa után járt. Így a fő dolog, az életben maradás valóban a fej, a fő dolga lett. Főtt is feje olyan helyeken, ahol nem volt fa. Lám, valójában ott nem is fázhatott. De ha azt mondták, most aztán fő a feje, nem azt értették alatta, hogy fortyog, hanem abban a helyzetben a fő volt, a legfőbb, a legfontosabb a feje, azt kellett fejként használnia!
Annyi e néhány sorból is érződik, hogy a magyar nyelvben nem véletlenül jelentik azt a szavaink, amit jelentenek. Oka van az okoskodásnak. Nyelvünk aztán az ősi, valós tapasztalatok sokaságát beépítette és beépíti a szókincsünkbe, amely tényleges szókinccsé vált az elmúlt tíz meg tíz vagy éppen százezer esztendőkben. S ahogy épült, egyre épebb lett! És teljesebb ez az épség.
Ősi tudást rejt, amit mi már nem is veszünk észre, noha még használjuk. Ezeken az oldalakon többek között ilyen és hasonló példákkal mutatjuk be, ha csak lehet játékos komolysággal, hogy nyelvünk alapja a logika és a számtan. Valamint az is földereng bennünk, hogy bár sokat tanulunk és számot tevő a tudásunk, ősi, jelentős kérdéseket meg sem tudunk fogalmazni, magyarán szólva megmagyarázni, értelmezni a magyar nyelv segítsége nélkül.
Nem csak értékes és páratlan kincsünk a nyelvünk, hanem meghatározó képességünk! Ezért van az is, hogy a magyar nem értelmez, hanem amikor magyarán mond valamit, akkor magyaroz, azaz megmagyaráz. Ez nyelvünk titkainak egyik fontos és alapvető magyarázata. Magyarán mondom, hogy értsék, vagy ha nem értik, bizony megismerhetik a magyarok istenét! Azaz a Halotti Beszéd talán lassan ezeréves szövegéből az ott található ig, illetve igg szavunkat, amik egyet jelentenek. Ha azt mondja a magyar valójában ragozva, képezve az ig-et akkor nem más közöl az egy szóval, mint egyetértést. Ezt igenlésnek is nevezzük. Már itt láthatjuk, hogy a nyelv, a szavak jelentése, mennyire a számtanhoz tartozik!
Igaz ! El kell olvasni Rumy Tamás úr Kör-kódolónégyzet című tanulmányát, melynek alcíme: "számneveink genetikai kódja". Kérem szépen a napnál is világosabb a levezetése. (...már annak, aki át tud "bukdácsolni" az anyagon, mert nem egyszerű.
Van viszont egy másik "trükkje" is nevezett úrnak:
Egy rövid tanulmányban bemutatja, hogy a hét napjai nak magyar elnevezése kódolja egyrészt az ember nevű élőlény egy óra alatti lélekzetvételének számát, ugyanakkor - ebből adódóan - egy nap vonatkozásban a 'Világév' földi éveinek számát.!!!!!!!!!!!!!!!!
Ki lehet próbálni: Le kell írni a neveket. Azután megszámlálni, hogy egyes mássalhangzók hányszor szerepelnek. Ezeket a mennyiségeket leírni-(a kettős hangzók egynek számítanak, ami csak a magyar rovásban van így /SZ,CS/). Ezután ezeket összeszorozni, s az 1.080 fog kijönni. Ez az ember egy óra alatti (átlagos) lélekzetvételi száma. (A héber naptárrendszer-babilonból örökölve(bevallottan), ezt tartalmazza(helek/halakim szám). Ez 24 óra alatt: 25920, ami a korábbi adat, a Világév-földi év viszonyszáma. Ez csak magyarul létezik.
Jogos a felvetett kérdés: Vajon hol, ki, mikor, és miért............ ??????????????
Nyelvünknek az egy-ről és a számok természetéről való tudásában szerves ősműveltség nyomai maradtak fönn. Miután az egyik említett kultúrától sem vehette át – mindtől egyszerre még kevésbé – a nyomok távolabbra vezetnek. Nem jöhetett máshonnan, mint abból az időből, amikor nem a papok, hanem az emberek – mindközönségesen! – egyetlen Istent imádtak. Tőlük örököltük mi, s tőlük hagyományozódott az őskori-ókori vallásokra és kultúrákra.
Régi magyar ÁLDÁS Áldott legyen a szív, mely hordozott, És áldott legyen a kéz, mely felnevelt Legyen áldott eddigi utad, És áldott legyen egész életed.
Legyen áldott Benned a Fény, Hogy másoknak is fénye lehess. Legyen áldott a Nap sugara, És melegítse fel szívedet,
Hogy lehess meleget adó forrás A szeretetedre szomjasoknak, És legyen áldott támasz karod A segítségre szorulóknak.
Legyen áldott gyógyír szavad, Minden hozzád fordulónak Legyen áldást hozó kezed Azoknak, kik érte nyúlnak.
Áldott legyen a mosolyod, Légy vigasz a szenvedőknek. Légy te áldott találkozás Minden téged keresőnek.
Legyen áldott immár Minden hibád, bűnöd, vétked. Hiszen aki megbocsátja, Végtelenül szeret téged.
Őrizzen hát ez az áldás fájdalomban, szenvedésben. Örömödben, bánatodban, bűnök közti kísértésben.
Őrizze meg tisztaságod, Őrizze meg kedvességed. Őrizzen meg Önmagadnak, és a Téged szeretőknek.
(Szeretettel minden szivében magyar embernek. Nicsella/Rufella)
"Nagyon időszerű lenne a nemzeti megújhodás érdekében, egy ősi műveltségére, törtenelmére, nyelvére büszke és arra jövőt alapozni képes nép érdekében a Magyar Tudományos Akadémiát is visszatéríteni az 1846-ban elfogadott alapokhoz és politikai dogmák helyett tudományos alapokra helyezni a magyar nyelvtant."Mellár Mihály A’ MAGYAR NYELV’ RENDSZERE, 1846
A 'tragédia' nem az, hogy igazam van, mert ez csak közröhej. A 'tragédia' az, hogy ezt nekem kell kimondani/felismerni/elmondani, az "outsidernek", a pályán kívülinek, a képzetlennek,a "délibábosnak". :))
Emberek ! Nem ez a lényeg ! Bár mai szemmel annak látszik :))
a lényeg a következő: UGYANEZT a magyar kiejtést/nyelvet próbálta rögzíteni az a SZERENCSÉTLEN kolostorlakó, aki leírta ama szövegeket, amelyeket ma ŐSMAGYARNAK, meg ELŐMAGYARNAK nevez a hivatásos nyelvészet. Ráadásul a 22 latin írásjellel. Ráadásul úgy, hogy általában/valószínűleg nem is magyar anyanyelvvel "sújtotta" a sors.
Az eredmény világosan látható a középkori magyarnyelvű írásos emlékekben. NA, ez a lényeg !
Estuók bacsim Ila nenüémveü szomoruo hirt hozott Nyiékröü Jakabiék Matyisrou, hogy iéppen mikou ott leszuátak a szekerröü, akkou huzták meg neki a csenditüőt, iés iézibe meg is haut a petüőcsbe. Most keserüőségibe mind a kettüöt fogja a hideg. Pegyi minek rInak iérte, hisz miég iét, csak ett, itt, paskortuáskodott iés a szentegyhuázba a szoros misén iés a könyörgiésen biczköüt; azié szentsuága üőt a kaleduába is zuáratta, pegy vendiégsiégkou. Megest mikou leginyek voutunk, huát a pallagon rögveü bringattunk, iés üő męsturamnak azt a nyuzga gyerekit megütötte, a ki is egy luábon ugrosva ies sivaukodva ment a muásuájuánuá panaszkodnyi. Vuárjatok tyik külykek, mond kühögve a viény Eüze, tennap is a hugy a papnuá mentem, majd agyba hagyiguátuátok a bacsa geduojuát. Muáskou meg hugy Matyisiék Beruánuá egy töklincet vittem ajuándiékba, mer a lelkemtüő szakadtt üő is adott niékem egy kést pegy hijjuába, akkou is ostorhegyveü csipdeütiék a nagy gambuájuó kuoduot, meg a kürtüő söprüőt. Erre mi eüfuttunk eübe a kolluár szivvuássuába, iés ott egy nyukát kergetett egy puncsi kutya. Mink sövegünköt, csuhuánkot, kankuonkot eüvettük, hogy azt iziében eüfoghassuk. Emmink is lett az a liésza mellett a gyiuófa alatt. Ugy de tyüzes küő, gunyuánkot aggyig eüloptuák, pegy csuhujamba tyizen öt garas, iés egy bablon kendüő is vout. Muás nap ugy megesztrenguátak otthon a kuárié minket, iés ugy mekkobzottak hugy mindenünk fuájt, iés fejünk ollyan kosztros lett mint a boszorkuányié. Egykou napuáldozat utuán a biken a puskuám maguátou eüsűt, iés ollyat pukant, mind egy uágyu. Mit löőttié, kiérgyi apuósom; aszontam, hogy egy evetkiét akartam eütanuányi. Ne bolondozz, feleü üő, inkuább siker suárvau lüőddöznié; most mennyünk hiskuámba iéjjeüre, van ott csigiém, kinyerem, morványom, posadtt aumuám iés aluánk sarnyu.
A hugy megyünk, az utyikuán eliétanuá a csőőz minket, iés kiérgyi, nem luáttunk e a harasztba bojnyikokat tyűzeünyi. Eükaczagom magam erre; de mongya nekem, haugass, mer messzagounak bennünköt. Felelek: hisz meszetiégetüők azok, meszetet iégetnek szeginy leginyek. Az egyik közüőlök suánta, mer a pitarbou rejtyuám föüment a szobuára, iés ott leszakadt a deszka alatta, iés beesett a huázba a kemence mellié a szap aluá. A muásik nyevüe ugy juár mind a kerep, de keze lusta; azié nem a magajiébou ha muásiébou ié, mind a vereb; csudaálom hagy annak neki az emberek hijjuába ennyi. Gyüvejde Estyi mondom neki, noszadsza furollyuád, halluám. Idagygya, iés azt eücseriétem vele toplyojié, meg tyiz veres hagymajié.
Sitiét lett, mikoura a hiskuáhou iértünk; de Apuósom a zuávuár koucsuát eütiévesztett. Truóbuátuk fuácskuávau kinyitnyi a zuávuár, ugy de külykeit föü nem touhattuk. Mit tegyünk huát muást, mondtam Apuósnak, ballagjunk haza huányi, mert itt se nem ehetünk, se nem auhatunk a sotuónuá, mer meszszur a juszié.
Mikou haza iértünk, huát alyig utünk a luócuára, muá is besziélyik, hogy Gyuris öcséim katona lett Baluázs Gyarmoton, csupa rettegiésböü, mer gazduojuának, a hon szouguát, szusziékjuát meddiézmuáta; pinciéjiéboü elüőszöü kuártyikuávau, osztuán rocskuávau lopdosta a bort. Mettudta ezt a gazda, iés üő fiét a kutya lagzitou, iés föüvuágott az estruázsamesternek. Nem fog muá Katyi muátkuájuvau tuánczounyi a lagziba, se vendiégsiégkou; nem fog vele bolondoznyi, mikou kendert hiéheü; se nem patkoutat több tyizmuát Katyinak a barboruás cziguánynuá, se nem vesz neki vuásuárkou a görögnié selyemruhát, garuályist, hajkötüőt.
Ej biz miégis jobb lett vouna nekünk a jusziélen huányi, mind illyen keserüősiégre hazagyűnnyi. Azomba öcsiémöt se hagygya eü az Isten, ha maguát jobban fogja viseünyi mind egygyig.
Régi magyar ÁLDÁS