És némely dolgokat nem a rendező iroda intéz, hanem az odafenti koordinációs bizottság, amelynek előbbi bizony alá van rendelve. Így nem reménytelen semmi, még ha sokszor annak is látszik.
Exemnél állandóan be van kapcsolva valamilyen médium, s délután, amikor valamiért bekukkantottam hozzá, éppen az új Jakupcsek műsor ment három vendég színésznővel. Ott ragadtam, s amikor bejelentette, hogy lássuk, mit szól mindehhez egy férfi: Csernus Imre, már futottam a szemüvegemért is.
Nagyon tanulságos volt mindaz, amit láttam, hallottam, tapasztaltam!
De bennem maradt egy csomó kérdés.
Meg egy hatalmas adag kétely!
Hiába mindez, amivel ő próbálkozik, mármint, hogy járja az országot, és próbálja eligazítani az embereket, hogy jobbá tegyék a párkapcsolatukat.
Olyan ez is, mint az átváltoztatjuk.
Nézi az ember az előtte-utána képeket, és csak ámul.
De mi van egy hét, egy hónap, egy év múlva az átváltoztatottal?
Meg tudja tartani azt a bámulatos formát?
Mert nagyon nehéz az embernek változni, kibújni a régi bőréből.
Megszületik benned egy szándék, s töprengesz, hogyan és mikor tedd meg az első lépést, holott tudod, képtelenség az egész, leginkább a lelked ellen való, de csak igyekeznél...
És akkor szemben találod magad egy mondattal, képletesen szólva egy táblával azon az úton, melyet ostobán választani akartál:
"Can you deceive yourself deliberately?"
A döbbenettől elakad a lélegzeted, ugyanakkor mély hála önt el - vigyáznak rád.
S egyben figyelmeztetnek, jó helyen vagy ott, ahol vagy, s jó az, amit teszel...
Olcsó kifogás! De nem hagyjuk annyiban! Nem ám!:-)
Mert bezzeg nekem mit írtál?
Én meg tudom, hogy van :-)
Feljebb kell "szállni", mert tudod a helikopter is csak a levegőbe emelkedve látja, miért akadt el a kocsisor, ha benne ülsz az egyik autóban, fogalmad sincs, miért kell órákat dekkolnod, mikor lenne jobb dolgod is!
:-) Ülj bele néha a helikopterbe :-) És látod, hogy van :-)))) Először csak homályosan - messze van -, de amint közelebb mész, egyre egyértelműbb lesz, és a végén azon csodálkozol majd, hogy nem láttad ezt előbb?
S mindezt mire?
Hogy szerintem az én esetem reménytelen; nincs szabadulás, pedig nagyon elvágyódom innen.
Hát tudod, ülhetnék én űrhajóba is, onnan se látnék mást.
Ide vagyok láncolva!
Érdekes, mert amikor megvettük ezt a házat, mondtam a többieknek, hogy úgy érzem, itt fogok meghalni.
Sosem hittem volna, hogy egyszer egy szakácskönyvön fogok végigröhögni egy fél délutánt.
Pedig ma ez történt. :-)
Ezt a könyvet jó pár évvel ezelőtt vettem a Tescoban, azt hiszem, az olcsósága fogott meg. Nem mintha hiányzott volna, van itt már rengeteg, és a neten is milliónyi a recept.
De megvettem, és csak annyit foglalkoztam vele, hogy belapoztam, ami máris csalódást okozott, mert fordítva fűzték be az ételfajtákat: a süteméyekkel kezdődik és a levesekkel végződik.
Nem tudom, milyen indíttatásból, de ma ebéd után a kezembe vettem.
Először csak az tűnt fel, hogy nagyon béna a fordítás: "A paradicsomot leforraljuk, majd lehúzzuk a héját..."
De aztán jöttek jobbnál jobb dolgok.
Mexikói leves
Hozzávalók: 500 g sovány darált hús...
Majd így kezdődik az elkészítése: "A kockákra vágott húst..."
De könyörgöm! Én már ledaráltam! Most hogyan rakjam vissza kockákra?
Nincs még vége! :-)
Azt hiszem, bármilyen nagy jutalmat ajánlanék is fel, úgyse jönne rá senki, hogy mi kell még feltétlenül ebbe a levesbe.
"... egy kávéskanálnyi provencei gyógynövények..."
De ez a recept olyan csodás, igazi szakács remekmű, hogy teljes terjedelmében meg kell osztanom.
Tehát:
"A kockákra vágott húst és a hagymát olivaolajon megpirítjuk. Lábosban 1 liter vizet felforraljuk, és egy-egy húsleves és erőleves kockát feloldunk benne. A húst kis lángon 30 percig főzzük, majd hozzátesszük a babot, a kukoricát, a szóját, a majorannát, provencei fűszerekkel, sűrített paradicsommal, sóval, fekete és zöld borssal ízesítjük. Állandó keverés mellett kb. 25 percig főzzük."
És mi lesz az 1 liter vízben feloldott egy-egy húsleves és erőleves kockával?
Szóval elmegy rá 30+20+25 perc, férjuram épp hazaér...
Jó nagy verést jósolok! :-)
Balatoni leves
"Az árpakását leöblítjük, majd húslevesben feltesszük főni. A burgonyát meghámozzuk, kockákra vágjuk, és a főzés vége felé a kásához rakjuk. A babot leöblítjük, hideg húslevessel leöntjük, felforraljuk, és 2 órán át állni hagyjuk. Ezután mgfőzzük a babot, majd összekeverjük a levessel, egy kicsit összefőzzük, és megízesítjük."
Ejnye, ejnye, anyuka nem mondta, hogy a babot előző este be kell áztatni? Akkor nincs ez a macera... várakozás... össze-visszaság...
Ám az igazi gyöngyszem ez!
Halványító zellerleves
No, vajon, mit halványít?
Azt hiszem, sosem fogom megtudni, mert ami leginkább kell hozzá: 250 g halványító zeller.
Hol a csudában lehet ilyet venni?
Bár az is lehet, hogy létezik, ahogy a lila burgonya... meg a zöld ketchup...
Hogy senki se higgye, valami zavar van a fejemben, és csak úgy kitaláltam az egészet, a könyv címe: Mindenki Szakácskönyve, ISBN 83-89068-36-2.
Aki pedig elárulja, hogyan jutok halványító zellerhez, annak elküldöm e dal eredeti videójának a linkjét! :-)
Menj el! Nem fogod megbánni! Tanulni sohasem szégyen :-)
Szerintem nem az a baj, hogy a párok egymásra támaszkodnak, hanem ez a lehető legtermészetesebb dolog, hogy a társak (férj és feleség) egymásra támaszkodnak.
Inkább az a baj, hogy mindig csak az egyik támaszkodik a másikra, amikor fordul a kocka, a másik rendszerint lelép, mert neki a "jóban-rosszban"-ból csak a jó kell.
Feljebb kell "szállni", mert tudod a helikopter is csak a levegőbe emelkedve látja, miért akadt el a kocsisor, ha benne ülsz az egyik autóban, fogalmad sincs, miért kell órákat dekkolnod, mikor lenne jobb dolgod is!
:-) Ülj bele néha a helikopterbe :-) És látod, hogy van :-)))) Először csak homályosan - messze van -, de amint közelebb mész, egyre egyértelműbb lesz, és a végén azon csodálkozol majd, hogy nem láttad ezt előbb?
Kedvenc pszichiáterem - most már beismerhetem, hogy azzá lett - megint elbűvölt, méghozzá eme mondatokkal:
"Ma a párkapcsolatok nagy része nem a kölcsönös kiegyensúlyozottságon alapul, hanem az egymásra támaszkodáson. Nem egymásért élnek a felek, hanem egymás mellett."
Egyetértünk.
De valahogy mégsem értem.
A második mondat második fele világos (meg tapasztalat): ".... hanem egymás mellett."
De a mondat eleje...
"Nem egymásért élnek a felek..."
Hát ez inkább álom! Mert lehet, hogy az egyik fél a másikért él, de oda-vissza...? Meg a hétköznapokban...!
Aztán az első mondat is gondot okoz.
Hiszen ezt láttuk, sőt ez volt a példa, az egymásra támaszkodás, "jóban-rosszban".
Egy hét múlva Bajára jön. Erősen gondolkodom, hogy elmenjek-e az előadására... Ami visszatart, hogy a téma nem kedvemre való: megbocsátás, elengedés...
Nehogy már kiderüljön, hogy eddig ezt is rosszul csináltam! :-)
Ma este koncert. Remélhetőleg a kölcsönös kiegyensúlyozottságon alapul majd, mind a zenekarral, mind a közönséggel! :-)
De azért biztos, ami biztos: kívánok sikert, sok mosolyt... és ha lesz ez a dal is, olyan kedves kis kikacsintást, mint itt, 3.07-nél. :-)
A helyzet sohasem reménytelen. Max. annak tűnik :-)
Hű, de bölcs a mademoiselle! :-)
De, kérem szépen, végsősoron nem mindegy, hogy az, vagy csak annak tűnik? Amíg annak tűnik, szerintem ugyanaz, mintha az lenne! Más kérdés, hogy az ember feszegetheti a "béklyóit", hátha van esély a szabadulásra...
De én már bőven túl vagyok azon az időn, amikor még azt hihetném: van.
Látod, ezért szerettem a Nulladik tipusú találkozások című műsort (különösen, míg Déri János vezette), mert abban hétről hétre ilyen abnormális eseteket mutattak be. Ha nem is ilyen jellegűeket, mint nálunk a téma, de azért egy kicsit helyre rázta a dolgok egyensúlyát, hogy lám, vannak bizony bőven olyan történések, amelyek meghaladják a józan ész határát.
Apám többször mesélte - tegnap volt a születésnapja, s egész nap vele voltam, talán ilyen intenzíven még sohasem, azóta, hogy meghalt -, hogy a háborúban hogyan menekült meg a biztos haláltól. Huszár volt, s az volt a rend, ha megálltak valahol, mindig valaki más legeltette a lovakat, talán 7-8-at egy-egy katona. Ez alkalommal ő volt a soros, míg a lovak eszegették a füvet, ő a kantárjukat fogva álldogált közöttük. S egyszer csak, mintha valaki súgta volna neki: "Sanyi, feküdj le!" Ösztönösen szót fogadott a hangnak, oldalvást feküdt le a gyepre, s a kötőfékeket úgy tartotta, míg a másik kezére a fejét támasztotta.
Alig telt el néhány perc, egy akna csapódott a közelbe, egy méternyire a fejétől. A lovak közül több elpusztult, volt amelyiket a tiszt lőtte le, mert olyan súlyosan sérült. Talán kettő maradt meg. És apám. Ha nem fekszik le, ő sem éli túl. Fejébe, kezébe jó néhány szilánk fúródott, aminek nagy részét kiszedték, de maradt pár a kézfejében, amelyeket időnként megtapogathattunk.
Valamikor a '70-es években szedette ki őket. Érdekes volt a sebész hozzáállása, megkérdezte, hogy miért most szánta rá magát, eddig nem zavarták?
Ha én a diliházban előadtam volna, hogy tulajdonképp miért vagyok ott, még most is ott lennék :-)
Sajnos ez a begyepesedett, megkövült materialista világnézet még mindig nagyon szilárdan tartja magát, és minden abnormálisnak - és feltétlen meggyógyítandónak - tart, amire nem talál úgymond ésszerű magyarázatot. Akkor eldönti, hogy a pacienst kezelni kell, hogy újból "normális" legyen, de legalábbis feltétlen jelentse ki, hogy mindent, amit átélt, csak a képzelete szüleménye.
Egy frászt!
Oh, igen, huzat volt... ezt mondod... de közben tudod, hogy zárva volt az ablak... A kérdés az, tudod-e ki simogatott meg? :-) Van, aki ilyenkor azt mondja: angyal szállt át a szobán. Van, aki azt mondja, meglátogatta őt valaki, aki már nem ezen a világon van, de szereti.
És van, akit páni rémület fog el, mert arra gondol, hogy ez biztosan nem normális, és megbolondult, mert olyat érez, ami nincs is.
