14 szezon után,Seb. Chavanel is befejezi a pályafutását. A Burgosi kör előtt még a VB csapatba kerülés volt a terv,de a spanyol versenyen összetörte magát.Aztán Madiot közölte vele,hogy nem hosszabbítja meg a szerződését mert fiatalítani szeretne,más csapatokkal meg konkrét ajánlatig nem jutott. Szóval maradt a visszavonulás,de azért szeretne a bringa világában maradni. Edzői diplomát szerzett,angolul és olaszul is beszél,szívesen megosztaná a tudását a fiatal sprinterekkel.
Ha már fiatal sprinterek,nem nagyon értettem,hogy Bouhanni távozása után miért nem kapta meg felvezetőnek Seb. Chavanelt,Manzin,miért nem szerepeltek többet együtt. Mióta az FDJ-ben van Manzin szerintem egy komoly felvezetést sem kapott a csapattól,szívesen megnézném mit tudna kihozni egy olyan fantasztikus felvezetésből mint amilyet Bouhanni kapott Chavaneltől azon a 2014-es Giron:
A DS Bricaud nyilatkozta,hogy Kenny nem tartotta be azt amit előzetesen megbeszéltek vagyis,hogy védekezni fog az első hegyen. Elissonde meg elismerte,hogy hibázott,türelmetlen volt,már az elején el akarta dönteni a trikó sorsát és végül sikerült is neki csak éppen nem úgy,ahogy ő gondolta :-(
Egyébként Elizondot már nem az FDJ-ből kell majd összeszednie Zubeldianak:
Gondoltam,hogy egy ilyen aktív Vuelta után lesz néhány ajánlata,de a Skyra nem számítottam. Az edzőpartner Boswellnek is lehet némi szerepe ebben a transzferben. Nem mondom,hogy jól döntött...
Hát igen, így leírva valóban elég amatőrnek tűnik, az első két hegyen elég lett volna Kennynek a második hely, a harmadik hegyig pedig már el tudott menni a szökés, szóval megtarthatta volna a trikót, ha kicsit rutinosabb. Nem tudom, mit akart, talán megijedt és előre menekült, mert erősebbnek érezte belülről Frailét. De ettől függetlenül nagyon szimpatikusan versenyzett végig a 3 hét alatt, korábban is bírtam, de most még jobban megkedveltem. Elizondo néven részemről simán jöhetne majd egyszer az ujjá szerveződő Euskaltelbe, természetesen Zubeldia mellé sprintfelvetőnek. :)
Fraile 3 pontra csökkentette a hátrányát,Geniez sajnos nem tudta elvinni előle az első hajrát. Kenny a jelek szerint bealudt mivel ezen az első hajrán nem szerzett pontot,pedig mint utólag kiderült,a 2-ik hely sem lett volna rossz...
Ladagnous tisztában volt vele,hogy ezt a befutót nem éppen neki rajzolták,hogy nincs esélye a győzelemre egy ilyen szakaszon-19-ik lett-,ugyanakkor nem akarta szökés nélkül befejezni ezt a Vueltat. Jobban örültem volna,ha elviszi a pontokat Fraile elől.
Az előző szakaszon Manzin rosszul érezte magát,ezért nem igazán tudta,hogy mire számíthat majd ezen a sprintbefutón,milyen állapotban,erőben lesz majd. Ennek megfelelően nem is kérte a csapattársak-vagyis Ladagnous- segítségét,megpróbálta egyedül megoldani a helyezkedést. Egész jól sikerült neki,az utolsó 500 előtt még 5/6-ik helyen volt,de aztán túl sokat várt,bezárták.
A fiúk a hegyi trikó sorsát eldöntő Aitanas szakaszra tartalékoltak,de amúgy sem lett volna értelme,hogy széthajtsák magukat,hisz az összetettben senki nem volt érdekelt a csapatból. Samut nagyon sajnáltam, Ludvigsson 3-ik helyezésének örültem,lesz 1 jó időfutamosa a csapatnak.
Kicsi Kenny ismét nagyot küzdött,de a trikóhoz ez kevés volt: -(
Elcseszett taktika,használható csapattársak hiánya,ezek miatt veszítette el a trikót.
A szakasz elejéről lemaradtam viszont,ha minden igaz Elissonde már az első hegy a Rates elején támadott,de nem bírta végig,elkapták,leszakadt,Fraile meg behúzta a hajrát,miközben Kenny nem szerzett 1 pontot sem. Fraile 2 ponttal átvette a vezetést,tulajdonképpen itt el is dőlt az egész,kis túlzással tálcán nyújtották át a trikót a DD-nek. Utólag persze könnyű okoskodni,de mégis mi a francnak kellett rögtön az elején támadni,mikor még volt 3 pont előny? Persze Fraile ellen nem volt esélye a sprintben,de a Ratesen még nyugodtan lehetett volna védekezni,hisz egy Fraile 1 Elissonde 2 sorrenddel előbbi még nem vette volna át a vezetést. Itt sajnos nem csak Elissonde volt amatőr,de a DS is. Rögtön az elején átadták a védekezés lehetőségét Frailenak,pedig a későbbi szereplése -Kennyvel ellentétben nem bírt elmenni a szökéssel-alapján egyáltalán nem biztos,hogy lett volna ereje arra,hogy az összes 2-ik kategóriás hegyet elvigye. Védekezni kellett volna az elején,nem támadni,hisz a DD-s volt kényszerhelyzetben nem Elissonde...
Persze egyedül nem volt könnyű dolga Kennynek,egy formában lévő Geniez nagyon jól jött volna neki a szökésben. Közösen talán el tudták volna kapni Leon Sanchezéket még az utolsó 2 kategóriás hegyi hajrá előtt és akkor Elissonde nem csak a 3-ik helyet szerzi meg azon a hegyen... Mindegy,a lényeg,hogy a trikót 1 pont ! előnnyel Fraile nyerte,de szerintem Kenny is növelte szurkolói számát,jó értelemben vett agresszív versenyzésével sokak szimpátiáját elnyerhette. Szép volt Kenny!
Back to the roots !Tony Rouxnak eszébe jutott,hogy ő valamikor klasszikus menőnek készült :-)
Eddig igazán komoly eredménye nem volt a WT egynaposokon,nem került közel a győzelemhez,de azért a L-B-L-es vagy Donostias 11-ik helyezése is jelzi,hogy nem tehetségtelen ebben a műfajban sem:
Ha Vichot nem töri össze magát az edzésen valószínűleg most sem ő vezeti a csapatot,de így köszönte szépen a lehetőséget,dobogós lett.
A sprintet túl korán indította-Sagan meg is jegyezte,hogy az FDJ-s gyerektől remek felvezetést kapott-de összességében a 3-ik helyezéssel is nagyon elégedett,tulajdonképpen már azon is meglepődött,hogy egyáltalán a győzelemért harcolhatott.
Nem néztem utána,de gondolom WT pontokban is jól fizet ez a 3-ik hely. Csak aztán nehogy kivásárolják az arabok :-)
Tudom,hogy nem lenne túl sportszerű,de valaki igazán szólhatna ennek a Molard gyereknek,hogy maradjon már le Sanchezről,ha már úgyis FDJ-s lesz jövőre. Ha Kenny 2-ik lenne az utolsó előtti hajránál,akkor ismét ő vezetne a hegyi trikó versenyben. Persze nagy az előny a főmezőnnyel szemben,de Elissonde elég sokat akciózott ma,nem biztos,hogy marad még erő az Aitanara is.
Furcsállom, hogy tegnap se Kenny, se Fraile nem keveredtek bele a szökésbe
Fraile azért behúzta az első hegyet és lefaragta a hátrányát 3 pontra mivel Elissonde nem szerzett egyet sem. Geniez megpróbált segíteni Kennynek,de ő is csak a 2-ik helyre volt jó,nem tudta lenyomni Frailet.
Marad az Aitana szakasz a trikó eldöntésére
Olvasom,hogy Fraile ma is elvitte az első hajrát és át is vette a vezetést a hegyi trikó versenyben. Ha minden igaz Elissonde megpróbálta elkerülni a sprintet,de "belehalt" a támadásba,nem bírta. Sajnos nagyon úgy néz ki,hogy ez már az elején eldőlt,nem hiszem,hogy Elissonde top 10-ben lesz az Aitanán,szerintem ma nem a szökevényeké lesz a szakasz.
Amúgy látszik,hogy Elissonde,Dombrowski-al bandázik,egész jól beszél angolul:
Remek hír! Ne felejtsük el, hogy jövőre lesz a századik Giro, a második centenárium. 2009-ben például Sastre Tour címvédőként is simán a 100 éves Girót választotta . Szóval ez biztosan sokak számára vonzó lesz. Remélem a szponzor is ugyanígy gondolja majd!
Kimondottan tetszene Pinotól egy Giro dobogó, és utána egy Tour pöttyös jövőre!
Össze kellene számolni, mikor volt utoljára ennyi top5-ös helye a csapatnak egy GT-n, és ami külön örömteli, hogy ezt nem 1-2 ember, hanem 4 versenyző szállította.
Furcsállom, hogy tegnap se Kenny, se Fraile nem keveredtek bele a szökésbe. Marad az Aitana szakasz a trikó eldöntésére, ahol Fraile annyiban mindenképpen előnyben lesz, hogy négy második kategóriás hegyet is meg kell mászni az utolsó hágó előtt. Sprintben meg mint láttuk, jobb a baszk. Ugyanakkor az Aitanát jobban bírhatja Kenny, az utolsó, legjobban fizető hegyen neki van nagyobb esélye pontot szerezni. Egyébként igen, mindketten nagyon megérdemelnék a tikót. Azért örülnék kicsit jobban Kenny győzelmének, mert sokkal jobban áll az összetettben.
Szerintem egyébként megkapja az engedélyt a Girora-valószínűleg ez a hosszabbítás egyik feltétele volt-azt viszont nem hiszem,hogy a Tour kimarad. Ilyen Majka féle programra számítok,Giro összetett,Tour meg szakaszgyőzelem, esetleg pöttyös.
A Tour csapat valószínűleg Nono köré épül majd jövőre. Legalábbis ez lenne a logikus,ha Pinot komolyan gondolja ( és a szponzor is) ezt a GT összetett menő szerepet.
Nem gondoltam volna,hogy az Aubisque után maradt még energia Elissondeban,szóval kellemes meglepetés volt amikor megláttam a Quintana féle csoportban. Az meg pláne,hogy nem szakadt le az őrült rohanásban(ez nem igazán az ő műfaja) és a végén még Contadort is lenyomta. Szép volt Kenny !
Nem volt könnyű helyzetben mivel már csak öten vannak és közülük is csak neki és Ladagnousnak van némi fogalma a sprintbefutókról. Utóbbi azért szépen megoldotta a feladatát,egész jól előrehozta Manzint. Persze egy Reza azért még jól jött volna a végén.
Az Etixxesek szépen leosztották egymás között a versenyeket,szombaton Boonen vasárnap Kittel nyert.
Demare most csak a 6-ik helyig jutott, nem csak Bouhanni vagy Coquard ,de még Romain Feillu is megelőzte ami azért nem túl dicséretes. 3 futammal a vége előtt az FDJ még mindig nyeretlen a sorozatban,egyedüliként a nagyobb francia csapatok között.
Őszintén szólva a 2 olasz alibizése nekem nem tűnt fel,viszont ez megmagyarázza,hogy miért volt Felline olyan erős a végén.
Mondjuk a szakaszgyőzelem szempontjából nincs nagy jelentősége mert Kenny az olaszok nélkül sem nyert volna Quintana miatt. A hegyi trikó miatt viszont jobb lett volna egy 2-ik vagy 3-ik hely. Ha már hegyi trikó,az útvonal inkább Frailenak kedvez, ő az esélyesebb,elég sok 2 kategóriás hegy van még és ezeken a baszk a fizikuma miatt is előnyben van,gyorsabb mint Elissonde. Ha meg akarja tartani a trikót Kennynek mindenképpen szüksége lesz a csapattársak támogatására,egy Geniez,Eiking,de talán még egy Ladagnous is besegíthet,elvihetnék a pontokat Fraile elől. Az biztos,hogy mindketten megérdemelnék a trikót,a baszk a Covadongas,Elissonde meg az Aubisques és a tegnapi teljesítmény miatt.
Nyilván ez sem segítette az ügyét,de a forma sem volt olyan mint amire számítani lehetett. Utóbbira talán a túlságosan sűrű program(Rio után néhány nappal már Norvégiában tekert) és a 6-ik szakaszos bukás lehet a magyarázat.
Azért remélem,hogy az olasz klasszikusokra még így is befér a BMC-s csapatba.
Fejlődtek a Vuelta ruhaszállítói! Tavaly nem sikerült Chavesra egy olyan vörös trikót ráadni, amiben ne lógott volna keze-lába. Kennynek pedig most sikerült egy olyan pöttyöst kapnia, ami kicsi rá, mert rövid az ujja. Mekkora lehet az a mez, ami még Kennyre is kicsi, XS? :).