fogalmam sincs. de szerintem az a legjobb, ha kerdezel. amugy meg ha csaszar lesz is, akkor is jobb, ha magatol indul be a szules, es ugy csaszaroznak.
Mikolt: akkor végre kedvemre ugráltathatom a pasimat:) Szerinted a csütörtöki, szabadsága előtti utolsó találkozáson megmondja majd a dokim, hogy mire számíthatok? Akkor már betöltött 38 hetes leszek, és a baba még ma is faros, annyira egyértelműen érzem a bordám alatt a buksiját.
Reni: én a dokim magánrendelőjébe járok a szülésznőhöz Ctg-re. A febr.2-re szóló tippet rögzítettem;)
Pocakügyben nagyon csalóka a fotó, de jólesik, hogy csininek találtok. Mondjuk ezt élőszóban is megkapom mindig, de ugye én tudom mennyi azt a marha sok kilót cipelni, és hogy mekkora volt üresen a hasam. Most előkerestem egy képet, ahol 8 hetes terhesen már kövérnek láttam magam. Utólag ezt visszavonom, már látom, hogy egy anorexiás, téveszmés koraterhes voltam:DDD
De akkor itt a mihez képest, vagyis az induló helyzet, ami már 3 kilóval több volt a versenysúlyomnál ...:
Úgy hívják a hölgyet, hogy Szökrény Gyöngyi és azt mondta a nődokim, hogy ha ő nem érne oda időben (ami nálam sanszos, sőt szószerint könyörgött, hogy az első jelre induljak nehogy a kocsiban szüljek) akkor is vele biztonságban leszek.
Ez azért megnyugtatott. Azt mondta még, hogy bejelent engem oda a kórházba, hogy számítsanak rám és mondani fogja, hogy rohamos szülő vagyok.
A szoptatásban mindig mindenki nagyon okos de a legjobb ha úgy csinálod, ahogy neked ösztönösen jön. Az meg, hogy mennyit eszik és papíron mennyit kellene, cseppet sem fontos addig, amíg nyugodt, kiegyensúlyozott és gyarapszik.
Hát stunc ti kismicácal együtt olyan vékonyak vagytok, hogy tényleg csak pocakra nőttetek :)
111 cm? Szerintem az enyém is van ekkora de ma reggel mértem és 97 cm.
Majd este csinálunk képet és mutatom. Boztos, hogy jól mérted?
A kép alapján valóban lenn van már, gondolom jobb érzés, mert én már alig várom a nagykönyv szerinti 36. azaz a jövő hetet, mert lassan megfulladok az én hasam annyira fenn van. Szinte lehetetlen így ülni, de a fekvés is nehézkes, mert a bordáimat is nyomja.
jó napoknak nézek elébe, a fiam 39 fokos lázzal ébredt a déli alvásból, iszonyú nyűgös és már megint alszik... szuper, azt hittem, idén megússzuk... :(
na, akkor kijutott a jóból :)) Mintha ilyenkor a 3-nál több fő soknak tűnne. (anya, apa újszülött + az esetleges tesók) Majd most minden beáll, végre nem szól bele senki, sokkal jobban megy minden, ha saját magadra hagyatkozol.
Enahma gratula Árminhoz!
Úgy látszik hétvégén otthon vannak apukák, hogy a friss babák anyukái is gépközelbe jutnak:) Jó olvasni, mi van Veletek.
Ma estére apa azt ígérte még 1X végignézzük az utónévkönyvet, jelzi, mi az, ami elfogadható Neki. Nem akarok olyan nevet, amitől a hideg rázza, még ha nekem tetszik is. (van egy tippem a közös megegyezésre) Már ha a legnagyobb nem rottyanik még tovább...
Mikor még másik babakocsim volt, amihez béna lábzsák tartozott, akkor csináltam egy sk alsórész: polárt duplán hajtva összevarrtam és vágtam rajta lukakat az öveknek, erre jött Matyi körbebugyolálva, mikor koranyáron hidegebb volt. (A mostaninál ez nem kell, van jó lábzsák, ami alul a fejük bubjáig ér, összehúzható kapucninak.) Most Matyinak is ilyet vettem, azzal a különbséggel, h alul is nyitható (sáros csizma) és még belefér (100 cm hosszú), a legtöbb lábzsákot 3 évesig hirdetik, nos ez is erősen gyerekfüggő, Matyi 1 évesen alig fért bele hosszában, pedig nem volt annyira nagy.
nekem olyan 85*70-es lehet, vagy 90*70 (csak arasszal mértem) és még most is használom, látod, csak most kb. hónaljtól bugyolálom bele a tetőtől talpig 90centis kétévesemet. nem hinném, h kinövi, csak nem pont úgy tudod majd használni, mint bébikorban. egyetlen bajom csak az vele, hogy nincs a babakocsi pántoknak lyuk, szóval így tudom bekötni vele a gyereket, vagyis úgy oldom meg, h bekötöm őt a ruhájában és ezt meg felülről-oldalról ráterítem, vagy ráhúzom összezippzárazva a lába felől, mint egy zsák, ameddig a bizt.öv engedi. szóval a képen látható funkciót igazán csak fektetve, mózesben lehet kintre használni picinek.
Gratulálok minden újszülöttnek,és az anyukáknak.Hétfői szülésekre meg mennek a drukkok.
Strunc:az én tippem február 2.-a,csak hogy versenybe szálljak a kölyökpezsgőért:)
Én úgy érzem mi csak február 20.-a után szülünk.Jövőhéten megyek az első ctg-re,majd meglátjuk mit mutat.Te is a szülőszobára jársz ctg-re a szülésznődhöz?
Celtic:Hogy hívják a szülésznőt,akit Neked ajánlottak?
Tegnap végeztünk a babaszobával,felszereltünk egy polcot a pelenkázó fölé,egy éjjeli csigalámpát,ez fából van,és felraktuk a képeket,amit én csináltam Ábelkének.Ilyen szalvétaképek.Ha valakit érdekel rakok fel képet.
Szép napot mindenkinek,és pihenjetek amennyire tudtok.
Rozi nevében is köszi a drukkokat és a gratulákat :) altatásos császár lett végül, tegnap óta itthon vagyunk (hál'Istennek). A kórházban már a 2. éjszakától kezdve folyamatosan velem volt, a tejjel voltak és vannak nehezebb időszakok, de igyekszünk. Még nagyon fiatalka a kisasszony, a zannya meg elég kezdő, de csak összehozzuk ;)
Majd megpróbálom összeszedni a gondolataimat, hogy beszámoljak, egyelőre csak hevenyészve tudtam visszaolvasni, de addig is szeretettel gondolok rátok - Vidramamra külön is - a topikfiniselőknek drukkolok!
Nem semmi, mekkora babák születnek mostanában! Gratula.
Stunc, nem feltétlenül jelenti a szülés időpontjának közeledtét a leszálló pocak. nekem egyáltalán nem szállt le, utolsó nap sem.
Mi már megszoktuk az otthonlétet, a szopi is nagyon jól megy, hálistennek, a legutóbb meg is mértem, mennyit szopott, és elborzadtam: 140g! kéthetesen... igaz nagy a bébi. Három-négy órát is alszik, éjjel is jól tudok pihenni. Az enyhe sárgasága is eltűnt, megnyugodtam, hogy mégsem egy kis kínait hoztunk haza. Én is regenerálódom, már tudok ülni is, és egyre több mindent tudok a háztartásban is ellátni, illetve nagytesónak is segíteni tudok a leckeírásban. A bátyuska bizony kicsit féltékeny a nagy korkülönbség ellenére, nagyon bújós, illetve a leckeírásnál nagyon lassú, hogy minél több időt töltsek vele. De azért nagyon ragaszkodik Zalánhoz is, sokat hordozza, dajkálja, csak ne sírjon, mert akkor nyomja az én kezembe.