http://www.csodaidok.hu/
Nagyszerű, fordulatos, izgalmas történet a távoli jövőben egy családról, egy társadalomról. Az emberiség számos bolygót benépesített, de a jó és rossz, a magány és a szeretet továbbra is jelen van. Judy egy árvaotthon lakója, aki családra vágyik, Yaan egy nagy család tagja, de apja gyűlölete miatt rosszul érzi ott magát, és Giin, aki egy egész bolygót irányít, és sok ellenséget szerzett magának. Róluk szól a regény.
Egyébként szerintem nem olyan nagy baki. Lemul tizedrangú szereplő, és később egy félmondatból számomra egyértelműen kiderült, hogy Niesen maradt. Akkor rá is csodálkoztam. De máskor se lett minden a szánkba rágva, mindig telt el valamennyi idő két azonos című fejezet között, és a fontos dolgokat közvetve, pl. visszaemlékezésekből tudtuk meg. Egy Lemul-szintű szereplőnél nem lepett meg, hogy nem derültek ki a részletek.
De minden új infóra éhes vagyok, úgyhogy szívesen elolvasnám.
Nem is azt mondtam, h koppintsd le Rowlingot és két oldalon írd össze, kivel mi történt a következő húsz évben, hanem hogy ami korábban történt, az azért a könyv végére (hacsak nagyon be nem kever a következőbe), lehetne nyilvánvalóbb is a mezei olvasóknak. Ha másképp nem, elég lett volna, ha Yaan rákérdez, honnét csöppentek oda, és Meenain válaszol, két mondat, kész is, vagy ha Yaan kevésbé hülye, mint én, akkor legalább megemlíti, h piszok Grom, mindig beköp, és annyi.
A könyv vége felé végig olyan érzésem volt, hogy lemaradtam valamiről, aztán megint lemaradtam valamiről, és ez meg már megint nem tiszta... nem győztem visszalapozni, hogy most akkor mi is van, és bizony nem mindig jöttem rá.
Giin a legboldogabb? O.o Nálam inkább azért tűnt ő boldognak, mert neki már minden mindegy lett volna, csak győzzenek és legyen végre vége a háborúnak. Hát persze hogy örül, h valaki életben is maradt közülük, méghozzá elég sokan. De hogy aztán mihez fog a szétszokott bandával?
Judy és Doron házasságánál rendesen szívtam a fogamat, ezek még nagyon megkeserülik egymást... Kíváncsi vagyok bemutatod-e még, h a szerelmi házasság sikerül a legrosszabbul a háromból... Annyira nem illenek össze, hogy nagyon nem.
Judyt és Doront nem féltem annyira, hiszen ha közös gyerekük nem is lesz, van egy közös céljuk:az intézet amit létrehoztak. Erről ugyan keveset tudtunk meg, de talán később... Azt viszont nem értettem igazán mikor lett Judy családfő? És miért pont ő? Miért nem Giin? Idősebb Yaan-nal kapcsolatban sem világos hol van most. Ez valami börtön? Egy másik család? Külsős lett? De mikor tették ki a családból vagy a kavenből? Na jó, hagyjunk a Raana életrajzba is, de ami abban nem lesz benne arra kiváncsi vagyok!
Úgy emlékszem Judy mondott valamit arról, hogy ő is inkább a Nies-en maradt volna Lemullal. Nekem Lemul ott maradása azért volt meglepő, mert a kiskorúak nem szólhattak bele még az őket érintő ügyekbe sem. Hiába akart volna maradni, mint előtte többször említette, az felnőttek döntenek helyette. Esetleg arról van szó, hogy a helyi Uyt család tagjává fogadta és az ő családi tanácsuk döntött arról, hogy Lemul nem utazhat vissza?
Meenain: Már korábban is beszéltek róla, hogy érkezni fog egy új szertartásvezető giide. Csak éppen nem tudtuk, hogy ki az. Talán jöhetett volna korábban is de gondolom a templom átadása miatt csak akkor tudott ideköltözni. Nekem nem úgy tűnik, mintha a bokorban laktak volna és ott várták mikor bukkan elő apa. Sokkal inkább úgy, hogy Meenain Yaan-nak nem akart előre szólni, mert nem tudta mit reagál. Valószínűleg bízott azért a pozitív válaszban hiszen Ronent felkészítette, sőt a gyerek reakciójából úgy tűnik csupa jót mondott neki az apjáról. Ez viszont később lesz érdekes, mit tesz majd Ronen ha megtudja mit csinált az apja a háborúban.
Azt nem mondtam, hogy olyan marha jól ismerik egymást, csak azt, hogy jobban, mint egy átlagos, frissen összehozott kaveni pár... De ez tök jogos, hogy Meenain szerepet játszott, tehát Yaannak akár téves ismeretei is lehetnek. :-) (Naná, hogy jogos, amit gondolsz, hiszen te vagy az író... :-D)
Amíg nincs új kiadás, addig megoszthatod velünk ezt a kiszerkesztett jelenetet a honlapon... ;-)
Yaan és Meenain ismerik egymást? Nem, esetleg Meenain ismeri Yaant, de Yaan csak azt a szerepet ismeri, amit Meenain játszott. Bennem ők ketten nagyon problémásak. (Ez is majd Raanánál...)
Doron fiának Niesen maradása pedig a legnagyobb szerkesztési baki, amit csak Szilvivel együtt elkövethettünk. Volt valami jelenet, ami fölösleges volt, és a felét kihúzta ő, a másik felét én. Abban volt elejtve, hogy a fiú ott marad, és a konfliktus is, hogy Dorontól tkp. elvették - Doron emiatt majdnem a Niesen maradt maga is. Haha. Gratulálok magamnak. A köv. kiadásba visszateszem ezt az utalást. Bocs.
Ez érdekes, mert én Yaan és Meenain kapcsolatát nem gondolnám kérdésesnek: jobban ismerik egymást, mint amennyire egy kaveni házasság elején szokás. Van, ami összekösse őket. Plusz Meenain a legnagyobb titkot, ami miatt el lehetne válni, tudja és elfogadta (hogy Yaan = Paul). Az időzített bombát a Kavenen belül látom. Judy és Doron esete problémásabb. Például mert Doron utolsó életben maradt gyereke a Niesen maradt. Ez nagyon kemény, és mégis alig esik róla szó. Közös gyerekük Judyval nem lehet, ami összekötné őket, Doron pedig nem kíván Emily apja lenni. Szerintem Emily kiszakadása (amit a kislexikonban olvastam) nagyon rossza tehet ennek a kapcsolatnak...
Nem volt csodás. Grom szólt nekik, hogy Yaan merre megy. Vicces, egyébként, hogy enelen a sorozat lezáratlan elemeit említi, NAGYON sokan éppen azt kritizálják a könyvben, hogy túlságosan elvarrom a szálakat, és mindenki boldogan él, amíg... Tessék? Én azért nem hinném, hogy bárkinél is ott az igazi boldogan. Talán Giinnél. De Judynak ott a kockafej Doron, akit nem szeret a lánya, és már egyikük sem igazán fiatal, hogy egy kapcsolat zökkenőmentes lehessen köztük. Yaan pedig a befejezéssel ráült egy időzített bombára: csak idő kérdése, hogy kiderüljön a kiléte, és hát Meenainnal gyakorlatilag nem is ismerik egymást, és... Na jó, maradjon valami a Raana-életrajzba is. :-)
Judy panaszkodik párszor, hogy neki is a Niesen kellett volna maradnia Lemullal. Én ebből gondoltam, hogy a kissrác ottmaradt.
Ez a Meenain hirtelen megjelenik és aztán a semmiből előrántja Ronont dolog a pervoll reklámokra emlékeztet. Ott is akárhol van a csaj, rögtön elő tudja rántani a flakont :)
Meg a vegen panaszkodik Judy, h egyikuk nevet se fogjak tudni tovabbvinni, mert Raana kiszakad, neki meg nem lehet mar gyereke - azt meg se emlitik, h Doronnak lenne. Nekem csak ott esett le, h a gyerek maradt a Niesen.
Gondolom ezzel vege is akkor az Uytoknak, mert a vegen Raas-nak szolitjak Doront is.
Meenain: de meg ha panaszkodott is, meddig alltak lesben ezek a parkban?
Van valami amit én sem értek. Úgy vettem ki a sorok közül, hogy Lemul ottmaradt a Niesen. De egyedül maradt ott, vagy maradt vele egy felnőtt a hajóról? Egyáltalán, hogy hagyhatta Doron egyedül az egyetlen életben maradt fiát, aki továbbviheti a nevét egy idegen bolygón, idegenek között úgy, hogy biztosan nem látják viszont egymást soha többé?
A Meenain dologra tudok magyarázatot: Yaan panaszkodott Gromnak róla, amikor együtt ittak, gondolom, utána szólt Grom a nőnek, hogy jöjjön, mert hiányzik Yaannak.
Elolvastam. Rendes alváselvonási tüneteim lettek tőle, tegnap is meg ma is hajnali háromig maradtam fel vele :)
Meglepően tetszett a vége, annak ellenére, h majdhogynem a klasszikus "boldogan éltek míg meg nem haltak" -kal fejeződött be, de addigra már nagyon elege volt az embernek a gyilkolászásokból, mert több vér folyt, mint a Sweeney Todd-ban, ami azért jó teljesítmény. Grom vallomásánál szó szerint felvihogtam az idegességtől, pedig már olvastam a fórumon róla :)
Azért volt vele gondom is. A végén nagyon-nagyon sok minden nem volt lezárva, vagy furán jött ki, amit pedig pár oldalban el lehetett volna azért intézni:
- Meenain pl. honnét került elő pont a legdrámaibb pillanatban? Ha elő akart keveredni, jöhetett volna korábban is, ha meg nem, akkor minek került elő? Egyáltalán honnét vette, hogy pont akkor, pont abban a parkban és azon az útvonalon összefut Yaan-nal? Véletlennek ugyanis nem véletlen, hisz szépen elbújtatta ott a gyereket is... Lelki szemeim előtt valami sátorozós akció jelenik meg mindig, hogy ezek bújják a parkokat, hátha előjön a papa, és ha jön valaki, Ronen elbújik a bokorban... :D
- Martynról kiderülhetett volna több is. Utalásokból megtudtuk, hogy nagyon nem volt tiszta, de nem ártott volna, mondjuk egy tárgyalásban, vagy ilyesmiben valahogy jobban összefoglalni, hogy akkor valójában mit csinált Rundi, és mit csinált Martyn, és tényleg utálták-e egymást, Rundi tudott-e róla, h Martyn ki akarja nyíratni, vagy ilyesmi.
- Emily viselkedése végülis érthető lenne, de azért lehetett volna körülírni kicsit.
- Yaan sr., azt hol leste meg ifjabbik Yaan? És hogyhogy nem tépte meg a felháborodott tömeg? Mit csinál az ipse és merrefele?
- Mi lett a niesiekkel? Letelepedett az egész pereputty az Alfán? Shine Meronnal együtt? Családok jöttek, vagy egyes részeik összeköltöztek, és alapítottak egy úgy-ahogy összehúzó közösséget? Fognak ezek keveredni a Kavennel?
- Shine Meron +1x: szegénnyel beteljesíttetted az Artúr (meg egy rakás más) legendát, aztán jól eltetted az útból, pedig amennyire tudom logikusan, hogy erőltetett a megjelenése, annyira megszerettem az alapján a három mondat alapján, amit kiosztottál rá... Hova húzódott vissza, ahol nem rohanja le a tömeg?
Tudod mit, Shine-t inkább nem akarom tudni, így nyugodtabban tudom elképzelni, h szerintem mi lett vele ;) Ezt pedig, hidd el, te nem akarod tudni :D
No hirtelen ennyi, mert rohannom kell kiskutyát etetni, és melóba, de ne örülj, ha lecsillapodok kicsit, biztos eszembe jut még valami.
Ja, és Brendon-Breen betérése tetszett, ha jól emlékszem, az eredetiben ő tényleg gonosz lett volna, nem? Nekem meg valahogy mindig szimpatikus volt, nem tudom, miért...
Hopsz, Giinnel kapcsolatban igazad van, ha nem ő az apa, nem lett volna ürügy a kitételére. (Legfeljebb keresnek vmi mást)
Judynak viszont nem lett volna sok esélye a befogadásra, mert ha néha be is fogadták a kiszakadtak gyerekeit, azt Judynál fiatalabb gyerekekkel tették, meg az is biztos rossz pontnak számított volna, hogy Shonda tisztessségtelen módon (lopott vagyon) szakadt ki. Bár talán Malin kitalált volna valamit...
Az egy dolog, ha a hozzánk hasonló mezei olvasók figyelmen kívül hagyják a kiejtési szabályokat, mikor maguknak olvasnak (a mandis nekem is s-sel hangzott a fejemben), de egy rádióriportertől elvárható, hogy odafigyeljen.
Az is oké, hogy a -ra gendersemleges, de a három főszereplő neme szerintem elég hamar egyértelművé válik annak, aki olvasta a könyvet.
Igen, ebben is furt azon filoznak, ki kinek az apja ;) Es vegulis a galaktikan is uralkodnak :D
Na, en most tartok a harmas vege fele, csak az a gond, hogy az eredeti harmas, mert meloba ugye jobb nem hozni kezzelfoghato konyveket... Ebbol kifolyolag gondolom rendesen letertem a hivatalos roppalyarol, otthon kezdhetem elolrol.
No, de a szereplok:
Coulson reszemrol no comment, bar szivesen latnam barmilyen szerepben, kulonosen, ha valami vetk... khm, hagyjuk, nalam senkire se illik a konyvbol.
Meg senki se vetette fel Shondat, ot ki jatszhatna? Clooney szerintem elmegy Tobbeltnek, nekem se tetszik, de tekintve, hogy a noi lakossag igen nagy szazaleka bele van zugva, hat gondolom arra megfelel. En valahogy sose kattantam Tobbeltre, hat nem zavar, ha olyan fajta jokepu, amire nem bukok. Nalam Giin verte ki a biztositekot, aztan Grom, es ne verjetek meg, de Rundi... Aztan ne felejtsuk el, hogy Rundi ugyan oreg, de ez nem latszik rajta, hisz ezt tobbszor is emlegetik.
Nalam Melilan valahogy mindig olyan kedelyes (es alattomos) koverkesnek ugrik be, nem tudom, miert.
Az utolso Ronen meg szerintem telitalalat!
Ja, es a Raas-fele szoke haju - vagott szemu kevereket tovabbra se birom elkepzelni. Van valakinek valami kepe ilyenrol? (A Cloud Strife jellegueket inkabb mellozzuk, ha lehet ;)