Én pl. a Gabrielt nem igazán szeretem. A Surda-dal se hiányzott kétszer, ez is kicsit olcsó népszerűsködésnek tűnt, de az is igaz, hogy azért ez egy szerb dal, s a Magyarországra indulás illetve a vége adta a dalszöveg szerinti apropót. Annyiban nem tökéletes, hogy ez inkább visszanézés semmint előre, de igen, ezek nüansznyi dolgok. Összességében én is nagyon örülök, hogy láttam.
De próbálom azt is elképzelni, hogy ha nem Magdiról lenne szó, akkor is tetszene-e egy ilyen, azaz a szimpátiámban mennyi az elfogultság. Ez ügyben még nem jutottam dűlőre.
Az elsőhöz annyit, hogy nekem sosem volt problémám ezzel a visszaemlékezéses résszel. Amíg valaki rá nem kérdezett, eszembe sem jutott, hogy a szterotípia szerint csak az mesélhet az életéről, aki a végén van. Azt gondolom, hogy bármely életszakasz végén helye van az összegzésnek, s ez az életszakasz még csak nem is korfüggő - ha valakinek drasztikusan megváltozik az élete, legyen az 12 éves vagy 40, akkor akár össze is foglalhatja. Persze a legtöbbünk nem jut hozzá, hogy közönség előtt tegye, de vannak esetek, amikor valaki áttöri a világ ingerküszöbét, és az embereknek igényük lesz arra, hogy többet megtudjanak arról az emberről. Erre épül a bulvár is, de az gej és hazug és hatásvadász. Elolvasom, mert kíváncsi vagyok, de nem szeretem. Az emberi sztorikat szeretem, a hiteles pillanatokat, amik bizonyos teljesítmények mögött vannak. Engem érdekelne az is, ha Egerszegi Krisztina mesélne többet magáról (csak nem teszi, mert nem érzi jól magát az ilyen szituációban), vagy Miklósa Erika vagy Dzsudzsák Balázs, vagy akár Polgár Judit, Janics Natasa, Weisz Fanni, Caramel, Oláh Ibolya, Póka Angéla. De csak azért, mert a felsorolt illetők még nem találták meg a módját, vagy nincs igényük arra, hogy magukról meséljenek, még nem jelenti számomra azt, hogy akkor másnak sem szabad. Én örülök, hogy sikerült megteremteni egy ilyen érdekes és eredeti keretet, ami lehetővé teszi ezt a fajta mesélést.
A másodikhoz: nem tudom, van-e köze a dologhoz annak, hogy én is nyilas vagyok, de Magdi önelemző természetében szinte már-már magamat látom. És úgy gondolom, talán nem vagyunk ezzel egyedül a világon. Amikor én rátaláltam végre arra a hivatásra, arra az útra, ami tényleg az enyém, akkor hihetetlen energiákat összpontosítottam arra, hogy valami minőségit teremtsek, hogy igazán jó legyek. Akár úgy is mondhatnám, hogy szerettem volna egyike lenni a legjobbaknak. Hihetetlen megtiszteltetésnek vettem, ha olyan emberrel dolgozhattam együtt, akitől tanulhattam, imádtam velük lenni, figyelni őket. De egy idő után rá kellett jönnöm, hogy egyre kevesebben vannak, és vannak olyan kollégák is, kik nem törődnek a minőséggel, igénytelenek, esetenként még rosszindulatúak is. Ez zavart, de elhatároztam, hogy nem érdekel, én azzal fogok törődni, hogy én jó legyek, nem azzal, hogy ők miért olyanok, mint amilyenek. És lehet, hogy a saját tapasztalataimat vetítem ki Magdira, de nekem nagyon úgy jön le, hogy ő hasonlóképpen van ezzel. Sosem láttam még nagyképűnek Presser Gábor, Hobo, Zorán társaságában. Emlékszem, milyen áhítattal hallgatta Simor Andrást, vagy Miklósa Erikát az A la Carte-ban. Emellett elég biztos vagyok benne, hogy úgy gondolja, a mai magyar zenei világban, beleértve a Vivásokat, és a tehetségkutatósokat, ő a tehetségesebbek közé tartozik. Nem tudom kárhoztatni ezért, mert hiszen én is úgy gondolom, hogy ő magasan tehetségesebb, mint a tehetségkutatósok 90%-a, a Vivásoknál egytől egyig. Egyébként szerintem ő a régi nagyok mellett talán még egyes kevésbé ismert underground/alternatív zenekarokat is pozitívan értékel, bár erre csak fél szavas utalások vannak, meg bizonyos felhangok a mondanivalóban. Ha visszatérek a magam példájához, akkor azt mondhatom, ez a nagy "megmutatni akarás" lecsillapszik majd. 10 év múlva kevésbé fogja már majd hajtani, hogy "de azért is megmutatom", és talán nem is akar már majd a legjobb lenni. De akkor is egyike lesz a legjobbaknak.
Ami a darabot illeti, igen, a második átöltözés pont egy olyan csúcspontot követ, hogy sokan hiszik azt, hogy ott a vége a darabnak. És utána már viszonylag kevesebb dal van, szóval lehet, hogy azt dramaturgiailag át kéne tervezni, de ez Novák Péter és Geszti hatásköre. Nekem a történet már korábbról nagyon érdekes, kb. mikor a háborúról és az első szerelmekről kezd beszélni. Amikor másodszorra is elmentem megnézni a darabot, az éppen az az előadás volt, amiről mindenki - Magdi is - azt hitte, hogy ez lesz a legutolsó. Ennek örömére a zenekar férfitagjai megtréfálták Magdit. Behoztak magukkal egy fehér nejlonzacskót, ami körbejárt, amíg Magdi átöltözött. Aztán jött az a sztori, hogy az óvodában valamelyik kisfiú Jaffás kekszet ígért, ha Magdi a mászóka mögött megmutatja a "micsodáját". A sztori magában is aranyos és vicces volt, de akkorr a fiúk előugrottak a hangszerük mögül, és egy-egy csomag Jaffás kekszet nyomtak Magdi kezébe. Szegény annyira zavarba jött, hogy totál elfelejtette, hol tartott, úgy kellett visszaidéznie. Ez is egy nagyon emberi (és vicces) pillanat volt. Aztán a vége meg nagyon megható, pont azért, mert volt egy ilyen "most tényleg vége, és nem lesz ilyen több" érzete a dolognak. Magdi el is pityeredett a vastaps és álló ünneplés közepette. Aztán lett folytatás, mert a színház kérte, hogy legyen. Gondolkoztam, hogy megnézzem-e még egyszer, és egyre inkább érik bennem, hogy igen, szívesen megnézném újra. Most Te is adtál ennek egy újabb löketet. A második előadáson egyébként voltak olyan sztorik, amik az első ben nem és fordítva, szóval nem 100%-ig azonos minden előadás, pláne, ha hónapok telnek el közte.
Nem tudom, sikerült-e megnézned a Szily Nóra féle beszélgetést, van egy érdekes része, ami a Magdaléna terápiás hatásáról szól. Kisebbségi érzésről, és arról, hogy ezt hogyan sikerült megfordítania a darab segítségével. A korábbi beszélgetések és interjúk alapján nekem is volt egy olyan érzésem, hogy Magdi túlérzékenyen élte meg a szegénységet. Még Ibolyán és Caramelen sem éreztem, hogy ekkora nagy ügyet csináltak volna belőle. (Persze Ibolyán láttam, hogy a szegénység és az állami gondozott lét nagy sebeket hagyott, de valahogy másképp beszélt a szegénységről, mint Magdi). Valójában ennek az az oka, hogy Caramel és Ibolya egész életükben szegények voltak, és onnan jöttek fel, míg Magdi élete viszonylag normálisan zajlott, míg egy napon, valahol a kis- és nagykamaszkor határán hirtelen kicsúszott a család lába alól a talaj, és mindennapos megélhetési gondjaik lettek, teljes kilátástalansággal fűszerezve. Pont egy érzékeny időszakban kaphatta el ez őt, és talán ezért hajtotta bele magát egy kisebbrendűségi komplexusba ezzel a témával kapcsolatban. A Magdaléna nagyon sokat segített, segít neki ennek a feldolgozásában, bár most még van egy kis átlenülés a dologban, egy kis túlzott büszkeség ("én több lettem azáltal, hogy kapáltam"), még egy pár hónap, és jön majd a tárgyilagos lezárás, hogy ez volt, tanultam belőle, hálás vagyok érte, mert megtanított értékelni azokat a dolgokat, amik most vannak.
Akárcsak a nagymamás történettel, ezzel is az az érdekes, hogy mi egy-egy interjúban bepillantást kapunk egy ember aktuális gondolataiba, de ahogy az ember alakul, (pláne, ahogy egy fiatal ember érik, fejlődik), úgy fordulnak ezek a dolgok erre vagy arra. Persze, jó lenne, ha jó tanácsokkal meg lehetne időnként fordítani a folyamatot, de az igazság az, hogy van pár dolog, amit az embernek meg kell élnie.
Az első dilemmám ugye nekem is az volt, hogy vajon kell-e neki már ilyenfajta nosztalgikus visszatekintést tennie. Nem tűnik-e mindez úgy, hogy nagy öreg bölcsként osztja az észt, holott még nem nagy öreg bölcs, minden sikere ellenére. Beszélt erről, s valójában meggyőzött az, hogy az ember már a 20-as évei közepén is mesélhet érdekes dolgokról, nemcsak a halálos ágyán, mert milyen jó, hogy fel tud utána pattanni és ereje teljében énekel és táncol, figyelmeztet mindez, hogy értékeljük a jelent, most, ne csak utólag.
Másik dolog, hogy Magdi mindig nagyon szerette elemezni a vele történt dolgokat, s én nagyon féltettem, amikor Bakáts valószínűleg őszintén olyanokkal dobálózott, hogy követ és meg van áldva, mindezzel elég nagy terhet rátéve az akkor 19 éves lányra. Jól birkózik vele, de azért nekem is van olyan érzésem, hogy kicsit túl sokat foglalkozik önmagával és a vele történtekkel. Azért annyira nagyon nem rendkívüli az ő története sem, ilyen karrierek voltak és vannak csak Magyarországon is, akár a tehetségkutatókban is, elég mondjuk Caramelt említenem, aki korántsem elemezgette a vele történteket így. Mit mondjon akkor Miklósa Erika, Marozsán Erika, Dzsudzsák Balázs, Egerszegi Krisztina, stb? Akik nemzetközileg is fontos sikereket értek el?
Szóval emiatt van egy kis fura érzésem, ezért lehet egyeseknek Magdi túl sok és öntelt.
Ezt én nem gondolom így, egyszerűen olyan ember, aki szereti elmezgetni a körülötte folyó dolgokat, s ezt vehette észre Geszti Péter, aki látta, hogy ezt Magdi élveztesen csinálja, s ha már amúgyis egy népszerű énekes, akkor nosza, csináljunk műsort belőle. S Geszti Péterre jellemző is, hogy szerintem amit csinál az mindig okos, ötletes, de szinte sose zseniális. Ezért is hívták szövegmondó kisiparosnak, az akkorban a médiában újdonságként ható szóvicceit az életben sokan mások is gyakorolták, csak neki volt hozzá médiafelülete. Ez a műsor is ilyen, hogy valószínűleg sok mindenki mással meg lehetett volna ezt csinálni, csak Magdinál annyira klappolt minden, az alapanyag, hogy van mit mesélnie, hogy ezt el is tudja mesélni, hogy megvan a közönséghívó vonzereje, és hogy lehet rá számítani, megbízható és fegyelmezett. Ezért ő. És ha így nézzük, akkor már nem is olyan sokan jöhetnének számításba, azt hiszem, kevés ember meséjéért utaznának fel vidékről is emberek a színházba.
Konkrétan a műsort, másodjára megnézve talán másképpen értékelném. Valamikor a Hair c. filmet ugyan szerettem, de bizonyos részeit, pl. Claude látomását a Central Parkban, vagy az Easy to be proud c. dalt untam.
Ma ez az egyik kedvencem a filmből, musicalből. Szóval lehet, hogy másként látnám, de egyelőre, nekem kicsit sok volt a végére. Amikor kiment átöltözni, az utána következő részek szerintem már nem kellettek volna, nem is tudtam mire vélni az átöltözést. Az olaszul énekelt dal is nagyon hosszú volt, sokáig rázta rá magát, kevesebb jobb lett volna. Nem rossz a mozgása, de azért nem egy táncosnő a mi Magdink. Amikor egy kicsit szökdécsel még az elején az kifejezetten tetszett, de nekem kicsit túl sok volt a dívás vonaglás.
Amikor a nagymamáról mesélt és énekelt az volt az első, ami nagyon megérintett a dalban, s érdekes volt hallani, hogy beszélt arról, amit korábban már halottam egy interjújában, hogy nem ment el a temetésére. De most másképpen beszélt, mert már megbánta, s éretlennek nevezte magát a korábbi döntéséért. Egyből eszembe jutott, hogy nekem koromnál fogva mintha most lett volna a Megasztár, én már nem nagyon gondolkodom másképpen, s a régi interjúnál se értettem vele egyet, vagy legalábbis azt tartom, hogy nem feltétlen érdemes ezt így gondolni, s lám-lám.
Ha közeli ismerőse lettem volna, biztosan figyelmeztettem volna erre, sajnálom, amikor olyan hibákat követnek el egyesek, amelyek egy jó tanáccsal elkerülhetők lennének, ha lenne valaki aki adná. Bár Magdi elég konok, amit néha jól tesz, de nyilván neki se sikerül mindig jól döntenie.
Ilyesmik jutottak eszembe, kicsit nehéz már felidézni, de segíthettek ti is, megírva, hogy mi tetszett és mi nem.
Az élő kamarazenekar még egyszer mondom, nagy élmény volt, olyan kis finomságokat ilyen intim környezetben, mint ahogyan játszottak az akusztikus hangszereken, s amikor egy kis csengettyűszóval lezárták az egyik dalt ahogyan a trombitás-karmester odaintett, hát...már ezekért megérte.
Bocsánat, de nagyon elfoglalt volt a decemberem, s most szusszanok kicsit, nem mertem időt szakítani a topikozásokra, mert sok időt szokott elvenni, s a maradék időmet a családra kell fordítanom. Itt volt a karácsony, szilveszter is ugye.
Sajnos az átlagnál sűrűbb lesz mostanában is a dolgom, de végre csak rászántam magam. Meg kíváncsi is voltam már rátok.
Eléggé fáradt vagyok, meg már el is telt egy hónap, de nagyon jó volt megnézni a műsort, nagyon jó élmény volt!
Nem tartom tökéletesnek, s Magdi igyekezett is válaszolgatni a dilemmáimra, ami ezek szerint másokban is felmerült vagy eleve benne is, ha gondolt rá.
De jó, hogy ez a lány itt van, elérte valahol azt, ami minimum megilleti, bizony, a szemem előtt nőtt fel, hiszen végignéztem a Megasztárt anno, utána nyáron még váltottam is vele egy mondatot, tehát testközelből láttam. Most már tényleg nő lett, bár fiatal még mindig. Nyáron is igen közelről láthattam mennyire változott, s azért most is.
Igazából arra gondoltam, hogy jó lenne még egyszer megnézni!:-))
De összességében már az nagy élmény, hogy az ember egy kis színházban hall egy ilyen sok hangszeres igazi élőzenét. Volt jó hangulat, volt drámaiság és volt hitelesség. Jók voltak a mesék, Magdi tud előadni mint mesélő is, tud viccet mondani. Nem mindenki képes erre, pláne ilyen környezetből jőve, de benne van egy vele született intelligencia és egy az élet által rákényszerült céltudatosság, s úgy tűnik, hogy igen sok műveltségbeli dolgot is felszedett, pótolt, mert egy rendkívül inspiráló és ingergazdag környezetbe került még viszonylag fiatalon, s ott is maradt. Kihasználta a lehetőségeket.
Azért kellene megnéznem még egyszer, mert nem sikerült megértenem minden dal miértjét, nyilván ehhez a dalok szövegét is tanulmányozni kellene, s egy előzetes felkészülés segítene, de először meg jó volt totál spontán látni is leszámítva azt a ksifilmet, ami azért nem olyan sok. Igazából csak pár dalt tudtam, hogy lesz (Piaf, Lauper stb.), szándékosan nem hallgattam végig őket előzőleg. Idegenkedtem a rockos Magdi után ettől, de valójában nekem kellett egy kicsit nyitni. Ennek ellenére azért az hiányzott egy kicsit, az Apocalyptica óta tudjuk, hogy nem kell ehhez villanygitár.
Hozzám talán azért is áll közel mindez, mert a családom egy része közel élt Magdi falujához, s maga a falusi környezet is ismerős számomra, nagyszüleim is ilyesmi életet éltek, ha nem is a határ túloldalán. Sok mindenben hasonlóan gondolkodom mint ő, bár nem hiszek benne, de azért fura volt, s eddig nem tudtam, hogy a csillagjegyünk is azonos. Persze ennek ellenére ő egy csomó mindenben mégis más, sok dologban irigyelhetem, s most nem a sikerére gondolok, hanem inkább azt azt megalapozó, meg az attól akár független személyes belső tulajdonságaira. De az értékrendünk, ízlésvilágunk eléggé hasonlónak tűnik, nyilván azért kedvelem a hangján túl. Most jobban nem kívánok már belemerülni, de amikor a feleségemmel beszélgettünk róla, amikor sétáltunk vissza a kocsinkhoz a Ferenciek terét is elhagyva az utcán a Deák tér felé, azt mondtam neki, hogy az a fura ebben, hogy valójában olyat csinál ebben is Magdi amit sokan mások is megtehetnének, mert nincs benne semmi különleges, és mégis csak ő teheti meg és mégis különleges. Olyasmit mesél, ami valahol veled és velem is megtörtént. Biztosan vannak akik hasonlóan éreznek, sokan. Ezért sikeres is ez. Általunk is átélt dolgok köszönnek vissza részben a történetekben, s be is csomagolja őket egy-egy dal által valami másba is, és ez érdekessé, széppé teszi.
Szóval, van zenei tudás, énekhang, művészet, lélek az egészben, s ezért éri meg megnézni. Mindenkinek ajánlom, a Magdit kevésbé kedvelőknek is, ha nem ellenszenves kifejezetten, mert akkor úgysem értik meg.
Ez az egyik legjobb feldolgozása az Aprócska Bluesnak, de miután meghallgattam, átkapcsolatam arra a bizonyos 2007-es eurovíziós felvételre. És rázott a hideg rendesen, pedig már sok ezerszer meghallgattam. A libabőr élmény ennél a feldolgozásnál elmaradt.
Ez a barátom áll hozzám a legközelebb, gimibe jártunk együtt. Nagyon különbözünk, de a zenében sok mindent hasonlóan szeretünk. Már két ügyben is egymástól teljesen függetlenül nagy rajongók lettünk, az egyik Magdi. Érdekes volt megbeszélni jó harmincasként, hogy mindketten mennyire szeretjük ezt a lányt.
Rendben, igyekszem a tanácsok szerint, bár ő megkapná tőlem ezt.
Amott olvashattátok, hogy hétfőn megnézem a Magdalénát, remélem, az is tetszeni fog.
Ma megnéztük róla végig a werkfilmet, érdekes volt végignézni a régi 2006-os felvételeket, de most is ugyanúgy éreztem, mint akkor.
Nagyon különös, jó hang, s Geszti Péter nagyon jól mondta, hogy érzéseket kelt magával a hangszínével.
Én se tudom, hogy miért és hogyan, de bennem is megmagyarázhatatlan érzéseket kelt pl. az Ederlezit ahogyan énekli, ahogyan ott énekelte akkor. Presszer jól érezte, hogy az egy különleges pillanat volt.
Holnap 2012.12.15-én a lottoshowban Magdi megint vendég lesz, a Ná-ná-ná számot fogja előadni. Az új albumának már megvannak a dalszövegei is itt: Rúzsa Magdi dalok és dalszövegek és még jó sok Rúzsa Magdi zene és szöveg.
Megmutattam egy barátomnak is a lemezt, megmutatom, hogy mit írt, hogy örüljetek:-))):
"Mit kell ezen kóstolgatni?! Ez egyszerűen gyönyörű. Biztos" nem vagyok" elfogult, de ahogy meghallom a hangját valami megmagyarázhatatlan boldogság érzés kap el és ez nagyon jóóóó!"
Még kóstolgatom, így elsőre nem kapott meg, nem nyűgözött le, ha nem ő lenne, átlépnék rajta.
Szokásos Presszer és Madarász dallamok. A csak a bolond remél nagyon ott van, de azt már ismertem.
A tavalyi karácsonyi dal is elmegy, de az se fogna meg ha nem ő lenne. A többi nem ragadt meg, de van az úgy, hogy lassan épül belém.
Sajnos, Magdi nálam továbbra se tudja a megasztáros teljesítményét felülmúlni, pedig nagyon szeretném. Jó, jó, de többet, jobbat várnék azok után, jobb dalokat.
Lehet, hogy én várok lehetetlent, de akkor sem vagyok elégedett, ha az én hibám, s ennyi jöhet csak ki a realitások szintjén.
Igaz, a szövegekre még nem koncentráltam kellőképpen.
Nagyon fontos lenne, hogy megtalálja a dalszerzői vénáját, bár ha eddig nem jött meg, akkor már nem biztos, hogy lesz.
Mégis, mintha azok lennének a jobb dalok, ahol benne van ő is.
A kép egészét nem fogom tudni fölhasználni, mivel ez a kép, mint általában a többi is függőleges irányultságú, míg a banner eléggé fekvő, vízszintes. De ez benne a kihívás.
Köszi az észrevételezést. Ennyire nem követem Magdit, csak néha jó hallgatni. Profi énekes.
A neten bogarásztam ... a szín meg a nevére utal, de valóban ő keményebb csaj.
De a támpontjaid alapján átszerkesztem a tervezetet. De még említhetsz pár érzelmi dolgot róla, hogy jobban képbe legyek. No meg majd Magdit hallgatom közben.
Nekem ez az egyik kedvenc képem róla. Szerintem ez jellemzőbb (és aktuálisabb), emellett a kép színei, a natúr, a piros és a fekete szintén Magdisabbak, mint a rózsaszín.
