Bár nem vagyok történész, csak egy mezei matektanár, néhány föltett kérdés engem is válaszra indított.
Qedrák (topiknyitó): "Vajon miért sikerült Magyarországon, ill. a Kárpát-medencében a protestánsoknak megőrizniük a hitüket a reformációt követően, és az ellenreformáció idején?"
Szerintem elsősorban a politikai körülmények következtében. (Ez nem lebecsülése a magyar evangéliumkövetők hitbeli tartásának, mert ugyanilyen tartással a lengyel, északolasz és francia protestantizmus nem tudott fennmaradni.) A Habsburg-hatalom tehette államvallássá tenni a római katolicizmust, mert mind a német birodalmon belül, mind Magyarországon szüksége volt a protestánsok katonai-politikai támogatására (is) a török, a franciák vagy éppen a pápa ellen. Nem fordulhatott teljes erejével ellenük, mert akkor hamar elbukott volna, ahogyan aztán ki is szorult a német birodalomból, mikor végül megkísérelte.
Ezután persze erőre kapott Bécsben is a protestantizmus teljes kiirtására törekvő agresszív politika, de már későn. Az ausztriai "megoldás" után még a cseheket sikerült erőszakkal visszacibálni Róma kebelére Husz János és Luther Márton táborából, de Magyarországon be kellett érniük afféle "lassú víz partot mos" megoldással. Pázmánynak és Ferdinándnak együttes erővel is csak a főnemességet sikerült rekatolizálnia, s még mindig országos békék szavatolták a protestánsok jogait. A XVII. század végi "térítési" kísérleteik újabb hosszú belháborúba torkolltak. Ezután következett az oszmán típusú térítés: a békék cikkelyeinek "értelmezésnek" titulált kiforgatása, a dekretális eskü megkövetelése a hivatalviselőktől, járandóság prot. jobbágytól a r.k. papnak is, a vegyes házasságból született gyermekek elbirtoklása, anyagi kegyek az áttérőknek, és így tovább. Hitvita ekkor már nem volt: az írásos védekezést is megtiltották a protestánsoknak.
"Igaz-e az a manapság a katolikusokhoz közelebb álló történészek állítása, miszerint a magyar nyelvű Biblia-ovlasás elterjedése valójában nem a Károli-féle Bilbiafordításhoz, hanem a későbbi katolikus fordítások eredménye?"
Semmiképpen nem. Csak össze kell hasonlítani a két bibliafordítás előszavát. Károli azt hirdeti, hogy mindenkinek olvasnia kell az Írást, Káldi meg cáfolni igyekszik ezt. Azonkívül rámutattak arra e topikban is, hány kiadása, revíziója volt egyiknek és másiknak.
"A protestánsokat, főleg a reformátusokat gyakran éri az a vád, hogy hitük megtartása érdekében gyakran a törökkel cimboráltak. Különbözik-e ez a vélt, vagy valóságos magatartás attól, hogy a katolikus egyház a legsötétebb Habsburg-elnyomás idején kiszolgálója volt az államhatalomnak?"
Annyiban nem, hogy mindkettő egy katonai-politikai szövetségestől várta saját sorsának jobbra fordítását. Annyiban igen, hogy a török csak kevésbé vetette meg a protestantizmust, mint a római katolicizmust, de nem szerette, míg Ausztria alkotmányában benne volt a r.k. vallás szolgálata.
Hogy a törököt a protestánsok bujtogatták volna arra, hogy a maradék Magyarországot támadja, arra tudtommal egyetlen példa van: 1671 körül egy befolyásos nemesúr, Witnyédi István olyan leveleket írogatott, melyek alapján a magyarországi prot. lelkészeket végül a gályákra hurcolták azzal a váddal, hogy a töröknek akarják átadni az országot. Időközben előkerült a török basa levele is, amely ezt az összeesküvés-elméletet igazolja. A szépséghiba csupán annyi, hogy nem magától írta, hanem Bécs rákérdezésére, és tudjuk: neki érdekében állt, hogy a német a hűségén lévő magyart bántsa. Ugyanez a török volt az, aki röviddel ezután párthívét, Thököly Imrét is elárulta és fogságra vetette, tehát nem kell őt valami becsületesnek tartani.
Később (5) ehhez kapcsolódóan azt írtad: "de akkoriban, pl. Nádasdy Oratio-jában is megemlíti, hogy a protestánsok hozták az ország nyakára a törökkel való cimborálás szokását."
Ebben már akkor sem volt igaza. Az első magyar, aki a törökkel cimborált, Szapolyai János volt. Mikor Ferdinánd elpénzelte tőle párthíveit és kiszorította az országból, János 1528-ban aláírta azt a szerződést, mellyel behívta a törököt, vazallusává tette magát, csak lehessen végre ő a király. Szapolyai soha nem volt protestáns, és erősen üldözte is őket.
Szerinted emellett a protestánsok "inkább segítették volna egy ázsiai hatalom magyarországi térnyerését, mint azt, hogy az ország megmaradjon Európában." - Lehetnek itt hasonló hangzatosságokkal visszavágni azzal kapcsolatban, hogy miféle Európát képzelt el Bécs Magyarországon, és milyen eszközökkel. Mindamellett fontosabbnak tartom leszögezni, hogy a protestánsok a törököt nem az ázsiai temperamentumáért szerették, hanem kétségbeesésükben folyamodtak hozzá, mint a vallásukra nézve kisebbik rosszat jelentő hatalomhoz.
Kaif (30) ezt írta (egy erősen felekezeti színezetű Huldrych-hozzászólásra): "jellemző, hogy a vallási türelemről híre erdélyből törvénnyel tiltották ki a jezsuitákat."
Ez nem volt éppenséggel a türelmetlenség csúcsa, hanem a türelem egy politikai korlátja. A jezsuiták ugyanis abban a korban a harcos, térítő, sőt felforgató gondolattal voltak azonosak a protestáns udvarokban. Sok politikai összeesküvést, királygyilkosságot is a számlájukra írtak. Erdélyből a törvény kitiltotta a r.k. püspököt is, mert ez a tisztség náluk közigazgatási jogkörrel is járt, és birtokosa Rómához kötődött a felszenteléskor tett eskü révén. Mindazonáltal a püspöki helynök bejöhetett és működhetett.
Ugyanott: "Apor Péter szerint Bornemissza Anna fejeldelemasszony, aki "előtt nagyobb becsületi volt egy kutyának, mintsem egy katolikus embernek", a hatalom és az erő oldaláról szólt bele a vegyes házzaságok kérdésébe, és pedig protestáns oldalról"
Elolvastam írásának (Metamorphosis Transylvaniae) 13. cikkelyét. Ott csakugyan a r.k. vallás erdélyi hányattatásairól szól, és ezeket a sérelmeket említi:
- 1660 után a váradni kálvinista prédikátorok bujtogatására a prot. nemesek kivették gyerekeiket a r.k. iskolákból.
- Erdélyben nem lehetett r.k. püspök.
- Hiányzott a pénz és a növendék a papneveldékből.
- Báthori István alapítványát halála után elvették a kolozsvári akadémiától. A városból erőszakkal eltávolították a jezsuitákat, egyet megöltek, másokat összevagdaltak, a templomokat elvették. Az iskola később sem kapott pénzt, szegényesen tengődött.
- A körmeneteket tilalmazták, egy ízben bántalmazták a résztvevőket.
- Összesen két kolostor volt engedélyezve a népet tanító ferenceseknek, többet még saját pénzükön sem emelhettek. Vándorútjukon többször kigúnyolták őket.
- Vegyes házasságban r.k. apától született gyermekekeket elragadtak és reformátusnak neveltek. A vegyesen házasult r.k. anyákat a fejedelemasszony perekkel próbálta koldusbotra juttatni, hogy gyermekük nevelését a reformátusoknak átengedni kényszerüljenek. Pénzzel is csábítgatta az embereket az áttérésre. Az öreg fejedelem, Apafi Mihály azonban türelmes volt a vallás kérdésében.
- Fogarasban tilos volt a r.k. vallásgyakorlat, mikor ott székelt a fejedelem.
- Kézdivásárhelyen a vargák nem engedték át a körmenetet.
Ha ezeket összehasonlítjuk - nem mondom, hogy a korabeli magyarországi eseményekkel: a pozsonyi gályarab-perrel, az eperjesi vértörvényszékkel vagy az országgyűléseken művelt jogtiprásokkal - hanem a későbbi, meghiggadtan r.k.-barát bécsi eljárásrenddel III. Károly és Mária Terézia idején, még mindig a prot. fél az, aki nagyobb kárral került ki a présből.
Fuly (33) ezeket fűzte hozzá: "Ezeket a [püspöki] birtokokat világi főnemesek kapják meg kezelésre", és ismét: "A nagyszámú átállás egyik mozgatója, hogy számos főnemes és egyéb földesúr arra számított (és nem alaptalanul), hogy ha az protestánssá válik, akkor a gondozásba kapott birtokokat megtarthatja."
Ez csakugyan az egyik oka a reformáció gyors elterjedésének a földesurak esetén. Viszont idehaza nem volt törvény a "cuius regio, eius religio," legfeljebb helyi szintű gyakorlat. Tehát a jobbágyok és az alsóbb nemesség áttéréséhez nem is szolgálhatott alapul.
"számos kisebb településen olyan alapon dől el a hovatartozás, hogy milyen lelkipásztort kapnak. A fene tudja miért, de a török a protestáns lelkipásztorokat, prédikátorokat nem (vagy csak alig) üldözi."
Azokat a jelentéseket, melyekben a magyarországi reformátorok örömmel számolnak be a wittenbergieknek vagy a helvéteknek a reformációnak az oszmán hódoltságbeli kedvező terjedéséről, együtt kell olvasni azokkal a beszámolókkal, amelyek szerint a töröknek érdekében állt a keresztények megosztottsága, és inkább taktikai céllal támogatták inkább a protestantizmust, és ilyenkor is behajtották rajtuk a tetemes bírói "illetéket."
----
Ezután a játék eléggé kettészakadt, az itteni kijelentések közül csak mazsolázok:
Huldrych (159): "különösen, ha az jezsuita, akiknek rendjéről tudvalévő, hogy minden eszközt megengedhetőnek tartott a cél érdekében."
Bár ez az állítás "köztudott," mégsem tény, hanem rájukolvasott következtetés, amit a XX. század elején bíróságilag is megpróbált rájuk bizonyítani egy prot. lelkész, de az általa felhozott bizonyítékok nem voltak elég meggyőzők. Sehol nem írta azt jezsuita szerző, hogy "a cél szentesít minden eszközt": csakis olyan eszközről mondtak hasonlót, amely önmagában legalább semleges erkölcsileg. (Ezt ők a szövegkörnyezetben világossá tették.) Más kérdés, hogy sok erkölcsi kérdésben nagyon bicskanyitogatóan fogalmaztak, de egyrészt az ő tanításuk vadhajtásaiból nem lett soha kötelező r.k. erkölcstan, legfeljebb egy tekintélyes iskola vélekedése, amit odabentről is sok bírálat ért. Közismert volt Pascal és a többi janzenista támadása a jezsuita erkölcstan ellen: bár a janzenisták kiszorultak a r.k. felekezetből, az általuk feltámasztott ágostoni lelkület óvatosságra intette még jezsuita ellenfeleiket is. Azonkívül a politika is fékezte a merészebbjeit: a XVII. század második felében a párizsi parlament a hóhér keze által égette meg néhány szerzőjük könyveit, és egyidejűleg a pápa is elítélte pár tucat kijelentésüket. A XVII. századi r.k. szent, Liguori Alfonz, aki maga nem volt jezsuita, de sokat tanult tőlük, már mérsékeltebben foglalt állást. Őt életművének túlnyomó részével együtt egyháztanítóvá avatták a XIX. szd. végén.
Galgadio (168): "Közismert, hogy az első német nyelvű Bibliát Luther fordította és adta ki."
Ez sem igaz, és a r.k. apologéták többször a fejünkhöz is verték már a történelem során. Luther előtt több német fordítás is készült, tudtommal teljes is, bár ebben nem vagyok biztos. Az viszont igaz, hogy ezek többnyire kézzel írt kódexek voltak, és kevéssé terjedtek el. Hogy ezért mennyiben felelős Róma és mennyiben a kor fejletlen technikája, azt lehet vitatni, de nem ilyen egyoldalú állításokkal.
Huldrych (209): "A parasztlázadás után pedig nem romlott a reformáció helyzete (éppen azért mert a lázadás nem belőle következett), hanem javult, mert tovább terjedt," stb.
Ami a közvéleményt ileti, Luthert mindkét fél felelősnek tartotta a kölcsönös mészárlásokban. A nemesek azért, mert korábban a papok kiirtására szólította fel a keresztényeket - hogy eredetileg milyen értelemben, azt csak ő tudta, mert semmi történelmi érzéke nem volt, és mindent az ószövetségi próféták képeiben szemlélt és láttatott. A parasztok pedig - még alaposabb okkal - azért nehezteltek rá, mert a parasztháború leverése után arra biztatta a győzőket, hogy gyilkolják, szúrják, vágják a lázadókat. Ismét csak a világi felsőség iránti egyoldalú bizalma nyilvánult meg Luthernek, és ezután teljesen kiábrándult a tömegből. Amit ezután Luther személyesen alkotott, az főként Szászországban valósult meg; az északnémet reformáció Bugenhagen érdeme.
igen7 (294): "...Erdélyben a reformátusok egy része, amikor éppen a katolikusok voltak felül, nem katolikusnak tért át, hanem orthodoxnak, mert a görögkeletieknél is házasodhatott a pap."
Ez így nem igaz. Ha már papként akart házasságra lépni, az ortodoxoknál sem tehette volna meg. Viszont nősként engedték volna pappá szentelni - és házastársi jogait is gyakorolhatta, nem úgy, mint a nős papok Nyugaton az ókori egyház kései korszakában. Talán inkább görög rítusú r.k.-sá tértek át az ilyenek, mert az ortodoxiába téréssel Erdélyben csak cseberből vederbe jutottak volna.
Don Quixote (370): "Nekem ezekkel a fundamentalista protestáns gyülekezetekkel szemben nagyon komoly fenntartásaim vannak. Egyrészt ismeretlen eredetű pénzekkel tömik őket, másrészt pedig destruktív, társadalomellenes eszméket vallanak. Ott van például mindjárt a hitgyüli nevű szörnyszülemény, aminek a viselt dolgairól olvastam egy megdöbbentő könyvet."
A te tapasztalatod mellé hadd írjam ide az enyémet. Én itt lettem keresztény, és hét évig a tagja is voltam. A HGY nemigen kapott jelentős pénzt Nyugatról, egy időben még a magyar vallásügyi költségvetésből sem fogadott el semmit. Ma a bevétel túlnyomó része adományból vagy tizedből származik, illetve újabban a csarnok bérbeadásából. Ezt a gyakorlatot lehet vitatni, de ettől a pénze nem lesz tisztázatlan forrású.
A "társadalomellenes eszmék" vádja nagyon elterjedt: még a megboldogult ÁEH ötlötte ki, aztán a konzervatív sajtó felkapta, és váltig lobogtatja. Egy részben igaza van, de ezek a visszásságok leginkább gyermekbetegségek: a világi dolgok egy részének babonás elutasítása, más területeken a konzervatív nézetek nagyhangú lefujolása, ilyesmik. De mára a HGY is sokat klasszicizálódott: teológiai főiskolája van, általános iskolát és tévécsatornát üzemeltet, csarnokot épített, Újszövetség-fordítást készített, az elvakult liberális politizálástól visszavonult stb. Többek szerint (mint amilyen a HGY-s topikok mai közönségének zöme is) éppen a túlzott elvilágiasodás a legnagyobb rákfenéje neki.
Bartus László könyve pedig nem a HGY-nek mint olyannak a viselt dolgairól szól, hanem Németh Sándor viselt dolgairól. A benne leírt visszásságok jórészt tényleg léteztek és részben léteznek is, de nem kezdettől fogva és nem minden szinten, hanem NS hatalmának erősödésével együtt fokozódó mértékben, és a vezetőségben jóval élesebben, mint a közhívők körében. Ezt maga Bartus is kimondja. Neki esze ágában nincs a Hit Gyülekezetét mint olyat támadni: ő NS-t támadja, és jórészt okkal. A HGY-t tagságának minden pillanatában szerette, féltette, és még a könyvével is azt akarta elérni, hogy NS uralma meggyöngüljön vagy elenyésszen benne.
Nem gondolnám, hogy így van. A böjt egyértelműen egy - pl. az ÚR Jézus által is - ajánlott és gyakorolt eszköz. Tehát azt gondolom, hogy ha többet élnék vele, akkor sok minden jobban is mehetne. Lásd a sport hasonlatomat. Sport nélkül is el lehet élni, de hosszabb távon előnytelen. Szvsz ezzel erősen analóg a böjt is.
Röviden azt mondanám, hogy a böjt: lemondani valamiről annak érdekében,hogy jobban tudjak Istenre (az Ő szavára, akaratára, vezetésére stb) összpontosítani.
Itt bármire (bármikor) lehet gondolni, amit időlegesen félretéve közelebb kerülök Istenhez. Lehet a kaja, de lehet a kávé, a TV, a sport, a nemi élet , az újságolvasás stb stb.
Sajnos bűnbánattal kell megvallanom, hogy messze nem gyakorlom annyira a böjtöt, mint amennyire tudom, hogy hasznos lenne. (Olyan, mint a napi torna, sport, ami szintén hasznos lenne, de nemigen gyakorlom...)
Tudomásom szerint a protestánsoknál a böjtölés egyszerűen azt jelenti, hogy egy bizonyos időre megtagadjuk magunktól az ételt, italt, vagy bármilyen napi tevékenységet, amit szeretsz, például nem iszol kávét, nem eszel, vagy egy étkezést kihagysz naponta stb., de lehet bármi. Az időtartam is bármilyen hosszú ill. rövid lehet, ahogy szeretnéd. A böjtölés nem kötelező. Cél: megtagadni a testet valamitől, amiről mindennap gondoskodunk, ami állandóan emlékeztet a célunkra, hogy imádkozzunk.
Amikor 1998-ban egy új, fiatal lelkészt választottunk, elmentünk néhányan takarítani a templomba."
Miért, mi vagy te, templomszolga?
Ezeket a rövid kérdéseidet azért nem mind értem, bár Galgadionak tetted fel, lehet, hogy ő érti.
Én pl. otthon is szoktam takarítnai, de ha a munkahelyemen van valami kosz, akkor alkalmasint lehajolok és felveszem (pedig nem takarító minőségben vagyok jelen), ha kell némi takarítást is művelek. Ha egy közösséghez tartozom, akkor annak közös vagyona (pl. a gyülekezetünk által emelt és fentartott templom) az enyém is. Éppúgy, mint családi tuajdonunkban lévő lakóingatlan. Mindkettőre igaz, hogy takarítható fizetett alkalmazottal, illetve öntevékenyen is. Mi ebben a meglepő?
Hasonóképpen nem tudom, hogy mi a meglepő a böjtben. Szvsz a protestantizmushoz hozzátartozik a böjt, csak nem feltétlenül pénteken, nem feltétlenül a húsevés tilalma, de lehet akár az is, nem ez a lényeg.
Mint azt már korábban írtam, abarokk hatáskeltő, hatásvadász eszköze, illuzionizmusa, teatralítása, felfokozott expresszivítása része volt az ellenreformációnak, elkápráztatni a hívőket, visszacsalogatni.
Azonban a tempolomi freskók, képek, szobrok a sok analfabéta hívőket is eligazította a Biblia történetében, elsősorban Krisztus életének és mártíriumának históriájában.
"Nem tom, én jártam Rómában a Szt. Péter székesegyházban, ott azért Péter bronzszobrának a lába öléggé kopott volt a hívek csókolgatásától. Meg lehetne még hozni képeket, szobrokat. "
Ez valóban így van, én is tapasztaltam. Ezek azonban inkább a túlburjánzó népi vallásosság következményei, és nem az egyház hivatalos tanítása.
Infó: mindig érdekesnek tartom, amikor különféle protestánsok (tévesen) interpretálják a katolikus tanításokat és hitgyakorlatot, majd eme interpretációjukra mutatva kimutatják annak hibáit.
Ebben igazad van, de ez mindkét oldalra igaz. Emlékszem én, amikor kedves rónmkat olvtársam előadta azt,hogy ő hogyan képzeli el a protestantizmust, majd jól ízekre szedte a dolgot. Vagy Kálvin és Luther szerepével ugyanezt...
Szobrok és festmények dolgában csak annyit: a szobrok és festmények egyetlen keresztény irányzatban (incl. ortodoxok és katolikusok) sem "tárgyai" a kultusznak és liturgiának. "Részesei" lehetnek, amennyiben bizonyos mozzanatoknál a liturgiába bevonásra kerülnek. Ezekben az esetekben sem számít azonban a tárgy maga, hanem csak az általa megjelenített szimbólum.
Nem tom, én jártam Rómában a Szt. Péter székesegyházban, ott azért Péter bronzszobrának a lába öléggé kopott volt a hívek csókolgatásától. Meg lehetne még hozni képeket, szobrokat. Vagy a Padovai Szt Antal sírjára kihelyezett imacédulák. Ezek számomra azt mutatják, hogy a tárgynak nem kis jelentősége van, nem scupán egy szimbólum erejéig. Hasonlóképpen a másik topikon hosszabb ideje általam kérdezgetett ereklye-kultusz.
Egyébként a közelmúltig úgy gondolták, hogy a barokk a XVII. sz. szellemi terméke. Újabban már a XVI. sz.elején vélik felfedezni a barokk első jeleit és egyesek Michelangelotól eredeteztetik.
A barokk -ebben a nézetben- éppenhogy továbbvitele volt a reformációnak. Már amennyiben elfogadjuk, hogy a reformáció a középkor befelé fordulása után szellemi felszabadító volt, a barokk az alkotó, kifejező készséget szabadította fel. Valóban, az ellenreformáció (itt talán helyesebben: a katolikus refomáció) eszköze volt az Isten nagyságához tartozás kifejezésének támogatása a középkori Isten előtti kicsiséget, bűnösséget, stb. hangsúlyozó gondokodással szemben. Ezt később a rokokó fokozta végletekig, amit nyilván egy lehiggadás, letisztulás követett.
A barokk korszakban főleg hatáskeltés céljából voltak fontosak a szobrok és festmények a templomokban. A barokk hatáskeltő, hatásvadász eszköze, illuzionizmusa, teatralítása, felfokozott expresszivítása része volt az ellenreformációnak.
Infó: mindig érdekesnek tartom, amikor különféle protestánsok (tévesen) interpretálják a katolikus tanításokat és hitgyakorlatot, majd eme interpretációjukra mutatva kimutatják annak hibáit. Szobrok és festmények dolgában csak annyit: a szobrok és festmények egyetlen keresztény irányzatban (incl. ortodoxok és katolikusok) sem "tárgyai" a kultusznak és liturgiának. "Részesei" lehetnek, amennyiben bizonyos mozzanatoknál a liturgiába bevonásra kerülnek. Ezekben az esetekben sem számít azonban a tárgy maga, hanem csak az általa megjelenített szimbólum.
Én kint jártam katolikus és evangélikus templomban is, de mások. A gyülekezet felépítése és a vezetőség is egy izgalmas kérdéskör, melyet felvetettél. Ami a szobrokra, festményekre való szabályozást illeti, véleményem szerint a szokások és a vallásos dolgok ne előzzék meg Istent.
A bajorok inkább katolikusok, bár ott is van evangélikus egyház.
Egyébként nem minden evangélikus templom ennyire díszes, ez általában függött az építettők beállítottságától is.
Sok evangélikus lelkipásztor van persze, akinek nem nagyon tetszik, hogy festmények és szobrok vannak a templomokban, de hát általában nem tudnak mit tenni, mivel az evangélikusoknál a templom a gyülekezet és nem a lelkész vagy a központi egyház tulajdona.
Ha pedig a gyülekezet vezetősége, a presbitérium úgy dönt, hogy a festményeknek és a szobroknak maradniuk kell, akkor a lelkész nem nagyon tehet mást, legfeljebb más gyülekezetet keres.
Állítólag a mi gyülekezetünkben is volt egy lelkész még valamikor a 60-as években, aki ebben a kérdésben rigorózus kripto-kálvinista elveket vallott és azt akarta elérni, hogyha a festmény nem is, de legalább a szobrok kikerüljenek a templomból, de a presbitérium nem engedett neki, ő meg annyira azért nem erőltette a dolgot.
Amikor 1998-ban egy új, fiatal lelkészt választottunk, elmentünk néhányan takarítani a templomba.
Nekem jutott a feladat, hogy a két apostol szobrát és az oltár tetején lévő angyalszobrocskákat megtisztítsam a portól. Némi szándékossággal megkérdeztem az új lelkészt, hogy szerinte szobrok a templomban összeegyeztethetők-e a protestantizmussal.
Már nem tudom, hogy pontosan mit válaszolt, de valami olyasmit, hogy a mi felekezetünk hagyományai a reformátusoktól eltérően ezt megengedik. Közben cinkosan mosolygott:-))
Ez valóban nagyon szép. Örülök, hogy megmutattad, köszönöm. A kis templomok annyira hangulatosak tudnak lenni. Én bajor templomokban is nagyon jól érzem magam, azok jutottak eszembe a képek láttán.
