Keresés

Részletes keresés

celebrian Creative Commons License 2008.12.19 0 0 277
A harmadik évad elején pár rész unalmas volt nekem is, de Miguel beindította rendesen. Kicsit sajnálom, hogy csak a harmadik évadban szerepelt, mert az egyik kedvenc karakterem lett, persze mindenképp meg kellett állítani. Nagyon nagy színészt választottak a szerepre.
1-2 rész erejéig holtversenyben volt Dexterrel, nem tudtam eldönteni melyikért rajongok jobban. :)
Pl. a fütyülős jelenet Miguel háza előtt, vagy a közös ebéd, amikor teljesen felpörgött attól, hogy kinyiffantotta az ügyvédnőt, aztán, mikor Dex rájött, hogy végig átverte őt. Mind-mind olyan részek, amiket többször megnéztem azóta is. Jah és showtime-temetős jelenet.
Skinner-Anton-Debra szál teljesen érdektelenné vált Dex és Miguel csatája mellett. Bár Debra új társa kicsit feldobta néha az ügyet. (nem jut eszembe a neve)

Amúgy nekem tetszett az utsó rész, bár kicsit hihetetlen volt, hogy Dex törött kézzel ilyen könnyen végzett George Kinggel. Dexter valóban egész életében a túlélést tanulta-gyakorolta, de azért a skinner sem ma kezdte. Na mind1.
Ramon is megnyugodhat. A köv évadban biztos előkerül 1-2 családi ügy.

Egyébként a skinnert alakító színész, Gael a 24-ből, akit megfertőzött a vírus, már nem tom melyik évad volt.
Előzmény: Koktelkreker (255)
EzEgyNick Creative Commons License 2008.12.18 0 0 276
Szia!

Nekem is olyan problémám van, hogy kölcsönadtam rokonéknak,elkutyulták az első második évadot, szóval érdekelne, és kizárólag feliratosan,de mint látom neked úgy van. Ha megoldható, dobsz egy emailt nekem a tamas_nyh kukac yahoo poont com-ra ?

köszi szépen előre is
Előzmény: doncerev (273)
capacete Creative Commons License 2008.12.18 0 0 275

  Kösz, erre nem emlékeztem.

  Akkor is furcsa egy kicsit, mert elméletileg a nyúzásnak az volt a lényege, hogy információkat szedjen ki az áldozataiból. Persze valójában csak a szadista ösztöneit elégítette ki vele, ahogy arra Dexter is emlékeztette a végén, de a kínzásnak úgy van igazi értelme, ha az áldozat szenved.

Előzmény: Törölt nick (272)
vénólánzsahleF Creative Commons License 2008.12.18 0 0 274

jól emlékszel

Előzmény: Törölt nick (272)
doncerev Creative Commons License 2008.12.18 0 0 273
Hm, a végén még újra kell néznem ezt az évadot... :D

Pacsi, csók: Én-e :)
Előzmény: Törölt nick (272)
Törölt nick Creative Commons License 2008.12.18 0 0 272
Az első áldozatokat szintén a haláluk utány nyúzta, nem? Mintha valamelyik áldozatnál megjegyezték volna, hogy az előbbiekkel ellentétben még élt, és a nyúzásba halt bele. Vagy rosszul emlékszem?
Előzmény: capacete (269)
Fafara Creative Commons License 2008.12.18 0 0 271
köszi, már megoldódott közben :)
Előzmény: doncerev (268)
doncerev Creative Commons License 2008.12.18 0 0 270
Ezen én is gondolkodtam... Bár ahogy LaGuerta hozzáállt Miguel halálához, lehet, hogy nem nagyon vitette túlzásba a nyomozást...

Pacsi, csók: Én-e :)
Előzmény: capacete (269)
capacete Creative Commons License 2008.12.18 0 0 269
Azért az egy kicsit furcsa, hogy senki sem veszi észre, hogy Miguelt a halála után nyúzták meg, aminek sok értelme nincs, hiszen úgy aligha lehet kiszedni belőle bármit is.
Előzmény: 3kismalac (263)
doncerev Creative Commons License 2008.12.18 0 0 268
Jelen. Feliratos mindkettő. Posta úton oldjuk meg? Szegeden v. Pakson lehet személyesen is.

Pacsi,csók: Én-e :)
Előzmény: Fafara (265)
doncerev Creative Commons License 2008.12.18 0 0 267
Nem lehetnek féltesók, hiszen az már az első évadból kiderült, hogy a Morgan fater Dex születése után ismerte meg Dexter anyját.

Pacsi,csók: Én-e :)
Előzmény: Koktelkreker (262)
klogg Creative Commons License 2008.12.17 0 0 266
Éppen kölcsönbe van, de ha visszakapom, kiírom neked.
Előzmény: Fafara (265)
Fafara Creative Commons License 2008.12.17 0 0 265
sziasztok
az első két évadot keresném
ha valakinek megvan és esetleg fel tudná írni nekem dvd-re roppant hálás lennék... :)
DexterMorgan Creative Commons License 2008.12.17 0 0 264
Ezért nem is fogalmaztam ennél direktebben. Nem akarnám elrontani senki szórakozását. Ez meg szerintem nem minősül spoilernek, azt gondolom.
Előzmény: 3kismalac (263)
3kismalac Creative Commons License 2008.12.17 0 0 263
Miguelt valóban elkönyvelték skinner victimnek, errõl beszéltek is. Nyomozott Freebo után, a skinner nyilván azt hitte, hogy információt szedhet ki belõle Freebo hollétérõl stb, stb. Dexter pontosan ismerte az elõzõ áldozatokat, biztos tudta, hogy kell meghámozni, hogy ugyanolyan legyen mint az elõzõek.

A könyveket viszont nem kéne elspoilerezni, hátha van aki szívesen olvasná õket.
Előzmény: DexterMorgan (261)
Koktelkreker Creative Commons License 2008.12.17 0 0 262
Azt gondoltam hogy neked tetszett, hiszen a felhasználóneved az, ami
a sorozat főhősének neve..

Rossz évad volt, szerintem tudja mindenki, csak gáz ezt elismerni, főleg
az 1. és 2. évad fényében. :)

Én jósolok a cselekményről, mondjuk ezek felét már erre az évadra gondoltam.
- Kiderül hogy féltestvérek Debrával, közös a papa, ugye.
- Megtudjuk hogy a barátnő annyira nem is jófej, esetleg sőt. :)
- Kiderül valakiről hogy ismeri Dexter igazi énjét.
- Természetesen ezek mentén fogjuk nézni Dexter személyiségfejlődését,
meg persze a gyereknevelés, apakép, szóval a szokásos.

Na erre most várhatunk pár hónapot.
Csak tippeltem, nem tudom mi fog történni a 4.-ben, nem láttam és nem
olvastam semmit erről, a könyvet sem. Hátha.
Előzmény: DexterMorgan (261)
DexterMorgan Creative Commons License 2008.12.17 0 0 261
Nekem tetszett az évad. Bár az utolsó rész tényleg nem volt a klimax, s a "Skinner" -nél karizmatikusabb egyént is eltudtam volna képzelni "Főgonosznak" (Assistant Major Villain), Miguel analógia alapján. Kár, hogy Miguel ilyen gyorsan és úgyszólván könnyen bukott el. Sokkal rafináltabbnak, dörzsöltebbnek gondoltam annál, hogy egy ilyen telefonhívást beszopjon. Ramon karakterében lényegesen nagyobb potenciált láttam. Semmi információ nem volt, hogyí elkezdődött volna Miguel gyilkodsa után a nyomozás. Vagy eleve elkönyvelték a Skinnerenek? Ekkora hibát, rossz hipotézisek alapján döntést hozni...még ők sem követhetnek el. Hol lenne a motiváció?
Összességében a jellemfejlődésekkel, a story vonalvezetésével elégedett vagyok. Ugyanakkor nem lenne jó, hogyha Dexi leragadna a családi vonalon. Több van még ebben a karakterben, de egyszerűen nem látom, hova vezethet innen a cselekmény. Mert az egyértelmű, hogy már most jelentősen deviál a könyvtől (hiszen LaGuerta még mindig él!), de azt, ami a későbbi könyvben szerepel, nyilván nem lehet a nézettségi elvárások és az amerikai álszent attitűd miatt képernyőre tenni. Még a Showtime -nak sem. Ugyanis a gyerektémaaz USA-ban nagyjából tabu.
Koktelkreker Creative Commons License 2008.12.16 0 0 260
Biztos hogy jó sorozat első két évadját láttátok? :)

Komolyan mondom, nem emlékszem az első 8 részre. Semmire.
Felbukkan a Miguel, gyakorlatilag ez van a felében. Lassan,
vontatottan bukkan fel. Ennyi. Ja, még ezzel párhuzamosan
megy egy nyomozás egy elkövető ellen, aki szkinnel.

Behoznak unalmas szereplőket, akikkel nem történik semmi.
Batista csaja, Quinn, Yuki is jön-megy, egy fos az egész.
Unalom.
Előzmény: vénólánzsahleF (257)
handsome wxp Creative Commons License 2008.12.16 0 0 259
TV-ben nézem a második szezont, elég fura idáig. Mintha kicsit szét lenne csúszva. Remélem azért beindul.
Törölt nick Creative Commons License 2008.12.16 0 0 258
Osztom.
Előzmény: vénólánzsahleF (257)
vénólánzsahleF Creative Commons License 2008.12.16 0 0 257

ennyire azért nem volt vészes, simán hozta az előző két évad szinvonalát, csak a vége lett túl hepi.

 

a vércsep meg sztem csak jelenet szépsége miatt került a menyasszonyi ruhára, a skinner többet említve se lesz.

Előzmény: Koktelkreker (255)
doncerev Creative Commons License 2008.12.16 0 0 256
Szerintem korrekt kis évad volt, a vércseppes esküvői ruha meg ügyes kis húzás. Várom a 4. évadot, kíváncsi vagyok, lebuki-e, hogy ott járt a skinnernél... :D

Pacsi, csók: Én-e :)
Koktelkreker Creative Commons License 2008.12.16 0 0 255
A komplett 3.évad egy forintot nem ért az 1. és 2. évad fényében.
Az utolsó rész pedig egy összecsapott, unalmas
befejezés, nem is értem hogy lehetett ezt leadni.
Csalódás volt a 3.évad, ezen belül az utolsó rész főleg.
kirky Creative Commons License 2008.12.16 0 0 254

hihetelen, hogy évadzárónak egy ilyen rész betettek, egyedül a skinner-es rész volt esemény, az meg vicces volt hogy 2 perc alatt hogy elintézte törött kézzel, a többi a dögunalom kategóruia volt. most komolyan érdekel valakit Debra? És Batista?

Nálam leírta magát a sorozat, bár a 4. évad szokás szerint tizsta lappal indul, így bármi lehet, de ezek után...

vénólánzsahleF Creative Commons License 2008.12.16 0 0 253
na ez az uccsó rész épp elég nyálas volt annyira h kibírjam a következő 10 hónapot új dexter nélkül.
vénólánzsahleF Creative Commons License 2008.12.09 0 0 252
vércsepp mintát simán vehet miközben a skinner módszerét másolja.
Előzmény: 3kismalac (251)
3kismalac Creative Commons License 2008.12.09 0 0 251
Miguelt oda kell pakolni, ahol hamar megtalálják, csak elõtte le kell nyúzni egy jó adagot a bõrébõl.

Ezért kellett most új módszer a mellbeszúrás helyett, és valószínûleg a vércseppmintát is hanyagolni kell ezúttal.
Előzmény: vénólánzsahleF (246)
DexterMorgan Creative Commons License 2008.12.09 0 0 250
Nem sok minden volt benne...másfelől az általam nézett 720-as rip végén van közvetlenül. Akkor hadd szóljon, mondtam.
Előzmény: vénólánzsahleF (249)
vénólánzsahleF Creative Commons License 2008.12.09 0 0 249
na ezér kerülöm az előzeteseket
Előzmény: DexterMorgan (248)
DexterMorgan Creative Commons License 2008.12.08 0 0 248
Az előzetes adott némi támpontot...de tényleg sok scenario lehet. Bár mindegyiknek csak egy lehet a vége.
Előzmény: Törölt nick (245)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!