Szerintetek mi várható? A közvélemény-kutatók legutóbbi becsléset nyugodtan kidobhatjuk az ablakon, a zavargások óta teljesen átrendeződtek a pártpreferenciák. De merre? Tarlós erősödik most, vagy Demszky? Mit gondoltok? Ki fog nyerni?
>Kérdés: ezek után mit fog mondani Orbán Viktor és Pokorni Zoltán? Mert ha ez egy népszavazás eredményeként lesz így, akkor ugyi nekik is illenék majd levonni a konzekvenciákat.
ez a lényeg. eleve rossz stratégia az önkori választásra így rájátszani, amikor tudni lehet, hogy az ellenzék számára Budapest, ami igazán számít, a legjobb esetben is hazárdjáték. Szóval egyszerűen nem értem a Fideszt. Megint kölcsönadták az észt valakinek?
'Mert számos ember van akinek már nincs mit veszítenie és nemzeti hős lenne ha valaki a tömegből miközben gyurcsány provokálja őket odarohanna hozzá és egyszerűen egy késsel levágná a fejét!!! Mert azt érdemli a mocsok nem többet!
és szerezne egy jó ügyvédet és tagadna mindent ! Mert ebben az országban hazudni kell ezt gyurcsótány megtanítatta az emberekkel!!!'
most idézhetném a Pulp Fiction örök érvényű kijelentését: "ne szopjuk egymás facát", de ezt kell tennem, mert megjegyzem: a 2010-et illetően igazad van. Az ár még magasabb lesz! A választási évre gyűjtenek már most az elvtársak. És arra mindig lesz pénz, hogy a gazdaságból egy slash fund felé irányíatsák azokat a milliárdokat, amiből meg lehet nyerni a küzdelmet. Az ellenzék pedig ilyen médiaellenszélben egyszerűen tehetetlen ez ellen. Erre mondtam: az utca volt az utolsó esély. Most már ez is elszaladt.
Nos, ezt a régebben futó szaktopikban már megtárgyaltuk. De legyen itt is egy rövid helyzetelemzés. Koncentráljunk Budapestre, mert Pokorni Zoltán szerint itt fog eldölni az október 1-i önkormányzati választás, és Ő biztosan lyól tudja, hisz ebből él. A szeptember 17. előtti adatfelvételek alapján felállított előrejelző modellek természetesen érvényüket veszttették szeptember 18. éjelén, és megítélésem szerint a zavaros napokban készült felmérések is csak támpontokat tudnak nyújtani, jól valószínűsíthető modellek felállítására alkalmatlanok. Egyszerűen azért, mert most nagyon képlékeny, olykor óráról órára változó a közvélemény.
Mindazonáltal az évek óta folyó rendszeres politikai felmérésekből tudunk egyet és mást. Nagyon legegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a választásra jogosultak felének időben stabil és érzelmileg is telített erős pártkötődése van. Erre a rétegre az eseményláncolat elsősorban úgy hathatott, hogy ezek az erős pártkötődések még erősebbeké és érzelmileg még telitettebbekké váltak. Ennek hatása az lehet, hogy pártalapúbbak lesznek az önkormányzati választáson hozott döntések, mint a cirkusz nélkül lettek volna. Országos viszonylatban ez rossz hír a kormányoldalnak, mert így vesztenek abból az előnyükből ami abból ered, hogy több hivatalban lévő polgármesterük van, mint az ellenzéknek. Ugyanakkor Budapesten mindig is jelentős volt a kormánypártok előnye, és most is az, ráadásul a főpolgármesterválasztás eleve pártosabb döntés, mint a kerületi és a városi polgármester választás.
Van továbbá egy nagyjából 20 százaléknyi szavazóréteg, akinek a balhé előtt sem volt pártkötődése és kedvenc jelöltje, és majdnem bizonyos, hogy most sincs. A végredmény tehát azon a nagyjából 30 százaléknyi réteg döntésein fog múlni, akiknél laza és/vagy időben képlékeny a párt és jelöltpreferencia. E réteg részvételi valószínűségeinek átlaga természetesen lényegesen kisebb, mint az elkötelezettek átlaga, de van most egy 10-15 százaléknyi bizonytalanság az alpmodellhez képest. Budapesten persze ez is kevés a jobboldali optimizmus táplálásához, mert Demszky alap előnye nagyon nagy. (Emlékezetőül: 2002-ben a választáson résztvevők 60 százaléka voksolt a két kormányoldali jelölt valamelyikére.) Ráadásul a lazakötődésüek döntéseit leginkább a stabilitás iránti vágy, a biztonságigény motiválja, ami most kapott egy jó nagy pofont. A Fidesz persze erősen igyekszik lemosni magáról a gyalázatot és átlökni a felelőséget a zavargásokért a kormányoldalra, de ezek a kisérletek számomra inkább tűnnek szánalmasnak, mint hatékonynak. Szóval a jóslatom: jelentős előnnyel nyerni fog Demszky Gábor, és Budapest vörös marad.
Kérdés: ezek után mit fog mondani Orbán Viktor és Pokorni Zoltán? Mert ha ez egy népszavazás eredményeként lesz így, akkor ugyi nekik is illenék majd levonni a konzekvenciákat.
legyél nyiugodt , hogy múlt hétfőn a hírtv állandó jelenléte volt a biztosítéka annak, hogy nem égett le teljesen az mtv székház és nem lettek a kivezényelt rendőrökből hullák!!!
Rudi az a féreg elsőként hagyta el az mtv épületét nem törődve 2 meghívott politikus vendégével!!!
"meglátjuk. egyelőre tényleg úgy tűnik, ez a GYF egy veszedelmes, rendkívül veszedelmes félőrült, aki úgy érzi, bármire van felhatamazása a hatalom megtartása érdekében. és még nem találták ki az ellenszérumot"
- a megfogalmazás tökéletes. Semmi sem drága, beleértve az emberélet. Hívei azt hiszik, ők számítanak neki. Pedig nem. Ha többen olvasták volna az Állatfarmot, könnyebb lenne a helyzet....
Ellenszérum nincs. Komolyan tartok tőle, mi lesz a következő húzása, úgy 2010 táján. Mert azt senki ne higgye, addigra itt lesz a Kánaán. Nyerni akkor is a szocik fognak, de az ár még magasabb lesz.
Vigyázat! A kormány addig hecceli a lakosságot, amíg nem lesz véráldozat. Ezzel harcolva ki a választók ellenszenvét. Ennek az ördögi tervnek volt része, a hétfői vandál háború, ahol csak a szerencsén, és a tüntetők higgadtabb többségének jelenlétén múlott, hogy nem történt halálos tragédia. Ennek a jól megkomponált része, a Magyar Televízió, és a kereskedelmi csatornák összehangolt provokációja, a politikusok vérlázító arrogáns cinizmusa. Vigyázat, csak arra várnak, és készülnek, hogy elszakadjon a cérna. Ne dőljön be senki semmilyen provokációnak. Az MSZP irodáit éber videós őrséggel kell figyeltetni és védeni, minden kis helységben és nagyvárosban, mert saját irodáikat gyújtják fel a balga nép megtévesztésére. Hirtv fórumából.
Ehhez csak annyit tudok hozzátenni, hogy a fizetett propagandagépezet itt is erre hajt.
Elvileg akár igazad is lehetne. Azt azonban nem tudhatod, hogy milyen a hangulat, milyenek az erőviszonyok a szocialista pártban, frakcióban. Teljességgel el tudom képzelni, hogy ma Gyurcsány az egyetlen ember, aki úrrá tud lenni ezen. Lehet, hog ynagyon jól látja: ha most ő nem áll oda, akkor megint szétzilálódik, szétforgácsolódik a szándék, az elhtározás. Az a szándék, elhatározás, amit csak nagy-nagy nehézségek árán tudott kiharoclni a frakciójában. Tanú rá az a bizonyos beszéd.
Amikor Tarlós kisétál - háta mögött a két táblával, független jelölt, na, már ettől felmegy a pumpa -, megszemléli a baromarcúak által szétvert utcákat, majd rámutat a romokra, és azt mondja: "Akinek ez tetszik, az szavazzon Demszkyre", na, akkor a nyugodt ember agyát is elönti a vér, és éveken át visszatartott csúnya szavak tolulnak az ajkára.
Ezzel a farizeus, sumák viselkedéssel, aljas dumával eléri, hogy azok is, akiknek esetleg elegük volt Demszkyből, és szavaztak volna egy valóban független jelöltre, csakazértis meggondolják magukat.
azért, mert el is mondja, és hangsúlyozza is, hogy csak ő az alkalmas a reformok végigviteléhez. ez súlyos személyiségzavart, kiválasztottság tudatot jelent, aminek mindig sírás a vége. egy demokráciában nincs pótolhatatlan politikus. ha ő nem, megcsinálja más. amit ő mond, az a diktatúra gondolata.
Alexander Zach által elismert 150-200 ezer eurós összeg, 40-54 millió forint. Ugyanakkor Kuncze Gábor csütörtökön azt mondta, hogy 2004-ben az SZDSZ az osztrák liberális párttól nem, ám annak egyik háttérintézményétől, az osztrák liberális intézettől mintegy 20 millió forint adományt kapott. "Ez az összeg azonban nem egyezik meg a Magyar Közlöny 2005/56. számában az SZDSZ 2004. évi pénzügyi beszámolójában található 68,68 millió forintos összeggel, amit a Liberales Institut Österreichtől kaptak"
szerintem a Jobbik meg a szélsőjobb ebben a képletben nem annyira releváns, mint látszik. A baloldali szavazó nem az árpádsávosoktól van becarva, hanem a Fidesztől. Egyébiránt mi a helyzet a MiÉP jelöltjével? Mértek annak is vagy 4 százalékot. Mi van, ha visszalép az utolsó pillanatban, mondjuk az MDF javára ? :))))
meglátjuk. egyelőre tényleg úgy tűnik, ez a GYF egy veszedelmes, rendkívül veszedelmes félőrült, aki úgy érzi, bármire van felhatamazása a hatalom megtartása érdekében. és még nem találták ki az ellenszérumot
Azért azt sem kellene elfelejteni, hogy a "visszajöttek" mellett megjelentek új husik is, és egész szépen kamatozott a bankszámlájuk az akkor még Skodával járó, és albérletben lakó rendszerváltóknak...
a balhét nem csak a focidrukkerek csinálták. nagy volt a feszültség. és szvsz szerintem az is hiba, hogy most a fidesz is próbálja rájuk tolni. nem. társadalmi elégedetlenség van, ami utat talált magának. és ezt nem lett volna szabad hülyegyerekek felügyelete alá helyezni. Szóval, a Kossuth téri paródia szerintem többet ártott az ügynek, mint a székházfoglalás. Mert az kevésbé volt átpolitizálva, mint a tüntetés. Ahogy a zavargásokat is inkább dühös fiatalok csinálták, mint a szurkolók
Ha így alakul, már Szita pozicióját kell menteni Kaposváron, s ha tartana még a kampani pár hétig, lassan Kósára is feljönne az ellenfele Debrecenben.
Fletó egy zseni, el kell ismerni. 23 milla román, köteles beszéd, most ez a kiszivárogtatás, némi utcai harccal megspékelve, amelynek a végén GyF a Béke maga. Machiavelli ipari tanuló. Fideszék meg a kisegítő iskola. De meg is érdemlik, újra mondom.
És hogyan "fordult volna át" engedetlenségi mozgalomba mondd? A fidesz gyűlésén valszeg a szimpatizánsok vettek volna részt- róluk meg mindenki tudja, hogy elégedetlenek. Esetleg a náci csürhe mellészegődött volna, mert ők is elégedetlenek.
A másik oldal (aki szintén elégedetlen) ezt nem koronázta volna meg a jelenlétével.
Igen, a vita az egyetlenesélye, mert egyszerűen jobb, mint demszky. Most pill. olyan 30 százalékos esélyt adok neki, hogy nyer. Teát megtörténhet, de most nem ezt érzem valószínűnek :(
ezt nem varrhatod a nykukba. A Fidesz hol volt? Meg sem próbálta irányítani az eseményeket. Nem lehet 10000 embert egyedül hygani az utcán, mert ez lesz belőle. Illetve elég szépen megszervezték magukat egy idő után, de ehhez idő kellett. És persze ilyenkor feltűnnek a félőrültek, ez természetes, és betöltik a vákuumot. Hányan mentek volna ki a Kossuth térre ha nem a hülyegyerekek a hangadók? legalább 10x ennyien lennének folyamatosan a téren már egy hete! Ezt így nem lehet csinálni.
egyet értek. A Fidesz sajnos pill. egy impotens politikai szerveződés benyomását kelti. Nem lehet kizárni persze, hogy ők most két lépéssel előbbrébb vannak, de ha az elmúlt év téljesítményét nézzük, én ebben nem reménykedem, mert ott a stratégiai gondolkodás teljes hiányáról tettek tanúbizonyságot
1. nyugi. Ezzel csak ugyanazt éred el piciben, mint a TV-ostromlók nagyban. A nagy hörgés miatt aktivizálódik az ellenfél.
2. Én ezt kapom. Lehet. Kelleni nem kell. MSZP-re, SzDSz-re soha nem szavaztam, nem is fogok. A különbség annyi, hogy most először másra se. Az egész neveltetésem, hátterem, világnézetem miatt nem szavaznék a mai kormánypártokra. Az ellenzék meg nem ér semmit. S ráadásul, ha az egész nagy magyar média-gazdaság-politika-hatalom kapcsolatot megnézem, akkor azt is meg kell állapítanom, hogy széllel szemben nem lehet vizuálni.
90-ben lett elrontva minden. "S visszajöttek a szőnyeg alól az alája söpörtek" - talán ismeritek...