Fákkal körülölelve vagy fák gyűrűjében (ez a neve a városnak magyarra fordítva)
Mit írhat egy ember egy városról, ami kis aranyos, szép, nyugodt, békés. De hisz minden városnak ez lenne a dolga. Persze azért hibák itt is vannak, pl hogy 2000 km-re van attól a helytől, ahol most lenni szeretnék. Természetesen lelkemben jól vagyok, de ...
Az alábbi írást három részletben írtam meg. Most egybefűzőm.
Életem harmadik állomása ez a kis kedves város a maga nyugalmával, álmosságával, tökéletes helynek bizonyul egy embernek, aki írni szeret. Itt nem kell kapkodni a fejünket az eseményektől, hanem sokkal inkább a békére lehet koncentrálni. Sokat segít ebben a körös körül levő erdő. Mondhatjuk erre, tényleg, hogy a béke szigete.
A házam jó helyen van a városban és hátul folyóra néz, ami 3 perc sétára van egy kis park mentén.
Tavaly nyáron, miután kibékültem magammal minden szempontból azt az elhatározást tettem, hogy hosszú távon kint maradok Angliában, annak ellenére, hogy az akkori bank kölcsönöm épp lejárta előtt volt, ami tulajdonképpeni fő okát adta a kintlétemnek, s annak ellenére is, hogy a szavazás erdménye érezhető volt.
Aztán a decemberi események megváltoztattak jó sok mindent és most, azt látom, hogy a város, ami nekem pont megfelelő méretű és sok mindenben jóval többet nyújtott nekem, búcsúzni készül életemből. Ez a városka pár éven át a békés nyugalmat és biztonságot adta hálóhelyül. Biztonsági hálót jelentett. Ami nagyon fontos, az otthonlét szempontjából. A környező erdők lényeges lélegzet alapot adtak, s adnak. Élhetőbbé teszik számomra. Mert a természetre kiemelten nagy szükségem van. Tisztulni, felfrissülni. Amikor sok nekem valami, akkor a város szélén megállok az autóval és addig gyaloglok az erdőben befelé, amíg jól esik (jól leesik, hogy mi is a baj), amíg jó (lesz) belül is.
Sok emberrel találkoztam itt, akik egész életüket ebben a városban töltik, töltötték el. Nem tudom, hogy itt tudnék-e 40 évig lakni. A nyugalom nagyon fontos nekem, s ez itt megvan. Ám mivel átmenő város, amin sokan átmennek a környező úton át, így az örök béke az utak miatt nem leledzik itt.
Meglátjuk meddig maradok itt, s megmarad-e hátsó bázisnak vagy netán 5 év múlva elfelejtem. Bár ezeket az erdőket nem lehet elfelejteni. Most (még) fontos picit. Hogy megéljem a végső hajrát itt Angliában. A változás kérlelhetetlenül ott van az egészben benne, s ezt érzem én is. Meglátjuk.
A fő utca nyugalmát, a folyó part finomságát, a vendéglátó hattyúkkal, akik mindig odajönnek köszönni, az erdők szépségét, a nyugodtan legelésző vagy épp az úton elkopogó lovakat hiányolni fogom, de tudom meglelem másutt is. Mert belül megvan a nyugalom.
irta : Gy Gabor
foto: Gy Gabor
/ megjegyzes: a varos neve - Ringwood, az erdo: New Forest, U.K. /
Augusztus elején Horányban nyaraltunk. Gyönyörű vidék a Szentendrei-sziget déli csücske. A Duna-part tele vízbehajló fűzfákkal, amelyek olyan sejtelmesen susognak a legkisebb szélrezdülésre is, mintha évszázados nagy titkokat akarnának elmesélni az alattuk ülőknek. És azok a levegőbe kapaszkodó, hatalmas gyökerek... Olyanok, akár a zsákmányát szorongató polip. Pedig semmi vérengző ösztön nem szorult beléjük, csak azt a kis életet adó földet szeretnék megtartani, amit a nagy sodrású ár unos - untalan kimos közülük. Amelyik végképp alulmaradt a reménytelen küzdelemben, a gyökerét égnek emelve, az oldalára fordulva várja sorsa beteljesedését.
Laci fiam nemrég ünnepelte a hatodik születésnapját. Karcsi öcsémtől kapott egy horgászbotot. Azért is választottuk ezt a helyet, hogy kipróbáljuk az új horgászfelszerelést, és megkísértsük a szerencsénket.
‒ Hát nem is tudom... ‒ ingatta a fejét a gondnok, amikor megkérdeztük, hol érdemes bedobnunk a horgot. ‒ Akkora a hőség, hogy ilyenkor mind a meder alján pipál. No meg ez a rengeteg fürdőző, motorcsónak, hajó, vízisíző... nyáron itt nem nagyon lehet horgászni.
Azért estefelé csak lementünk a partra. A langyos vizű kis parti öbölben ezüstösen csillogtak az apró keszegek. Valaki egy kis szelet kenyeret dobott a vízbe, azt csipegették. Úgy táncoltak, ugrándoztak körülötte, mint a tündérek tavaszi éjszakán az erdei tisztáson.
‒ Itt, apu! Itt horgásszunk! ‒ türelmetlenkedett a fiam. ‒ Itt biztosan fogunk valamit.
‒ Ahogy gondolod ‒ mondtam.
Végtére is ő a horgász, én csak kibicnek jöttem. Fölszúrtuk a horogra a vajas kenyérből gyúrt galacsint, s amilyen messzire csak tudtam, bedobtam a horgot. Nagy dobás volt, legalább ötméteres... Aztán a kezébe adtam a bot végét, hadd érezze, hogy húz a hal. Megbabonázva, félig lehunyt szemmel nézte, szinte bűvölte a naplemente aranyhídjában bukdácsoló úszót. De az csak állt, ágaskodott ki a vízből, mintha belegyökerezett volna. Olykor megbillent egy kicsit, aztán újra fölegyenesedett. Eluntam a várakozást.
‒ Gyere, próbáljuk meg másutt! Nincs itt hal...
‒ Dehogy nincs! ‒ ellenkezett ő. ‒ Nem látod? Most is ott van. ‒ Ezzel akkorát rántott a zsinóron, hogy a hátunk mögött, a kavicsos fövenyen landolt a horog. ‒ Nézd meg! Lezabálta róla a csalit. Azt hiszem, valami piszok nagy csuka volt. Éreztem...
Új galacsint gyúrtunk, aztán bedobtuk a horgot újra, meg újra. Laci fiam egyre jobban nekitüzesedett. Már látta is a nagy csukát. Szidta, mint a bokrot, valósággal bosszút esküdött ellene, mert nem akart a horgára akadni. És egyszer csak megtörtént a csoda. Az úszó alámerült, a zsinór megfeszült, hal ficánkolt a horgon.
‒ Megfogtam! Én fogtam meg! ‒ ujjongott és táncolt örömében, miközben segítettem neki leakasztani a horogról a nagy halat, és besegítettem a vödörbe.
No igen... Tény, hogy hal volt, és az is tény, hogy ő fogta. Élete első nagy hala. Igazán nem akarom felnagyítani a fiam érdemeit, de az a hal a fejétől a farkáig volt legalább... legalább tizenöt centi. No jó, legyen tizennégy, de tovább nem alkuszom! Vörösszárnyú keszeg. Hibátlan alakú, gyönyörű, virgonc kis jószág.
‒ Aranyhal ‒ állapította meg a fiam. ‒ Mint a mesében...
‒ Nem, Lacikám, ez keszeg. Vöröszsárnyú keszeg ‒ oktatgattam. ‒ Az aranyhalnak az egész teste piros.
‒ Hmm... ‒ gondolkodott el a gyerek. ‒ Akkor is aranyos. Tudod mit? Aranyka lesz a neve. Csinálok neki egy hatalmas akváriumot, abban fog lakni. Sohase sütjük meg, bármilyen nagyra nő is. Megszelídítem, és esténként együtt fürdünk majd a kádban. Aztán ha gyerekei lesznek, azok is ott laknak majd az akváriumban. Tudod milyen szép lesz együtt az a sok hal?
‒ Tudom ‒ mondtam, és szedelőzködni kezdtünk, mert egyszerre ránk zuhant az este, és a szúnyogok halk zümmögéssel jelezték, hogy fölfalnak bennünket, ha sürgősen el nem hagyjuk a vízpartot.
A fiam boldogan cipelte a nehéz vödröt, s mindenkinek elújságolta, hogy ő fogta ki a Dunából Aranykát, ezt a gyönyörű, nagy halat, amelyik mától fogva az ő barátja. Hazaérve kicseréltük a vizet a vödörben, s megetettük Aranykát kenyérmorzsával, kukoricával, sőt még legyet is fogtunk neki, hogy változatos legyen az étrendje.
Az éjszaka közepén arra ébredtünk, hogy valaki, vagy valami motoz a szobában. Fölkapcsoltam a villanyt. Laci fiam ott guggolt a vödör mellett, és Aranykát bámulta.
‒ Pszt! Alszik ‒ mondta. ‒ Azt hiszem, ki kellene cserélni a vizét, nehogy fölmelegedjen.
Reggel első utunk a vödörhöz vezetett. Megdöbbenten láttuk, hogy Aranyka az oldalára dőlve fekszik az alján, és alig piheg. Gyorsan kicseréltük a vizét. Úszott benne egyet, még a tetejére is följött, aztán újra eldőlt, és leereszkedett az aljára.
‒ Gyorsan vigyük el orvoshoz! ‒ követelte a gyerek.
‒ Nem orvos kell ennek, fiam ‒ mondtam. ‒ A Duna, meg a keszeg barátai hiányoznak neki. Azt hiszem, el kellene engednünk.
‒ Soha! ‒ villant haragosan a szeme. ‒ Aranyka az enyém. Én fogtam, az én barátom. Engedd vissza a te barátodat!
‒ Rendben van, fiam. Aranyka a te barátod, te vigyázol az életére.
Kétségbeesetten simogatta, többször kicserélte a vizét, etetgette, úsztatni próbálta, mindhiába. Végül lehajtott fejjel elém állt.
‒ Te, apu! Meghal az Aranyka, ha nem engedjük vissza?
‒ Igen, azt hiszem...
‒ Megtennéd, hogy hozod a vödröt? Tudod, annyira sajnálom...
A vízparton letettem a vödröt és félreálltam. Vártam, mi történik. Laci fiam nagyot sóhajtott, s láttam, könnybe lábadt a szeme, amint a tenyerére fektette a kis keszeget.
‒ Eredj, Aranyka, és gyógyulj meg a nagy vízben! ‒ mondta. ‒ De el ne felejtsd, hogy a barátod vagyok! ‒ Ezzel óvatosan letette a sekély vízbe. Aranyka egy ideig mozdulatlanul feküdt az oldalán, aztán perdült egyet, körbeúszta a kis öblöt, örömében még bucskázott is egyet, aztán eltűnt az ezüstösen szikrázó habokban.
Lacika arcán két könnycsepp gördült végig. Integetett neki, aztán egy mély sóhajtással hozzám fordult.
‒ Apu! Ugye nem felejti el az Aranyka, hogy a barátja vagyok?
"Megvilágosodása utáni első prédikációjában Buddha a Négy Nemes Igazságot tanította. Ezek az igazságok jelentik filozófiája alapját, a tan központi tételét, amelyet minden buddhizmusra áttérőnek el kell fogadnia.
1. A létezés szenvedés
A dukkha (szanszkrit:duhkha) valósága az első igazság. A dukkhát általában szenvedésnek fordítják, de sokféle szenvedés létezik, a kényelmetlenségtől a bánatig.
A dukkha lehet testi fájdalom, betegség, gyász, kétségbeesés vagy pszichés fájdalom. Ugyancsak törést okoz a boldogságban az anitja, vagyis a mulandóság, mint például a szeretet vége.
“A születés is szenvedés, az öregség is szenvedés, a betegség is szenvedés, a halál is szenvedés, kötve lenni ahhoz, akit nem szeretünk, az is szenvedés, elveszíteni azt, akit szeretünk, az is szenvedés, ha a kívánság nem teljesül, az is szenvedés.”
– prédikálta Buddha az iszipatanai Őzek ligetében.
2. A szenvedés oka a ragaszkodás
Minden szenvedést az erős vágy és mohóság okoz. A szenvedést jelölő szanszkrit szó, a trisna (páli:tanhá) jelentése “szomj”, de általában “vágynak” vagy “kötődésnek” fordítják.
Létezik kötődés az érzéki örömökhöz, erős késztetés a birtoklásra, mohó vágy a gazdagság, befolyás, hatalom vagy hírnév személyes megszerzésére. Van, aki az örök ifjúságot és halhatatlanságot szomjazza; mások az élet befejezését óhajtják.
Mindezek a vágyakozások eltorzítják a gondolkodást és az észlelést, eltakarják az elme elől a valóságot, és hazugságot, rablást, elfajzást, mások elnyomását, gyűlöletet, sőt gyilkosságot eredményezhetnek.
Ezek a cselekedetek másoknak szenvedést okoznak, de magának az erős vágynak a megtapasztalása is szenvedés.
A kielégítetlen erős vágyakozás fájdalmas, de a kielégülés vagy a kielégült vágyakozás feletti öröm rendszerint rövid életű, és helyébe veszteségérzet, egyfajta szenvedés lép, amely a vágy újraébredését okozza.
Tanításaiban Buddha azt tanácsolta, az ember ne törekedjen az érzékek megelégítésére, és ne hagyja a szenvedélyeket elhatalmasodni.
Kötődés
Vágyakozás csokoládéra, cigarettára, alkoholra vagy nyugtatókra; a szerzésvágy; az emberekhez való ragaszkodás; a leggazdagabbnak, a legmenőbb autó birtokosának; a legdivatosabbnak lenni akarása – ezek a dolgok végül szenvedést okoznak. Buddha tanításaiban mindenütt felbukkan a középút, azaz a természetes óhajtásból és szükségletekből nem fakad szenvedés.
Az új barátságok létesítésére, télikabát vásárlására vagy a családdal, barátokkal való időtöltésre irányuló vágy nem tartozik a mohó vágyak közé. Sosem akarni egyedül lenni, vásárolni kifulladásig, öncélúan a hatalomra törni és esztelenül féltékenynek lenni – ezek azok, amire Buddha azt mondta: “A vágy tüzében égni […] a káprázat tüzében.”
Az égő vágytól hajtott viselkedés szenvedés, mivel elfojtja az együttérzést, megrontja az elmét, és sohasem vezethet kielégüléshez. A hirdetésekkel és reklámkampányokkal felkorbácsolt trisnának (vágynak) magnetikus hatása van az emberekre.
3. A szenvedés megszüntethető
Buddha tanításaiban benne van a remény üzenete:az, hogy a szenvedés megszüntethető. Ha végső soron a kötődés, az önző vágyak és sóvárgások okoznak minden szenvedést, akkor ebből az következik, hogy a velük való leszámolás megszünteti a szenvedést.
Ehhez azonban vissza kell térni azok gyökereihez, és fel kell számolni az ember tudatlanságát önmagával, a dolgok mikéntjével és a Négy Nemes Igazsággal kapcsolatosan.
A nemtudást disznó jelképezi, amely üldözi a kakast (a kötődés jelképét) és a kígyót (az irtózás jelképét), ezzel tartva mozgásban az Életkereket.
Buddha azt tanította, hogy az a tanítvány, aki a dolgokat a maguk valójában szemléli, közömbössé válik irányukban. A tanítvány ha “mindezektől elfordult (közömbössé válik), eléri a vágytalanságot. A vágytalanság révén megszabadul.”
4. A szenvedés megszüntetéséhez vezető út
A szenvedés megszüntetésének útja, amint azt Gautana Sziddhárta sramana-évei alatt megtanulta, a féktelen önkényeztetés és a szélsőséges önmegtagadás közti középút.
Ez a Nemes Nyolcrétű Ösvény útja – erről még lesz szó – amely a keresőt elvezeti a nirvánához. Buddha a megvilágosodáshoz vezető e nyolc lépcsőfokot az iszipatanai Őzek ligetében elmondott első prédikációjában tanította."
„Keresd az egyszerűséget!” Ezt az egyszerűséget a dolgok gyökerében, magjában kell keresni, és ez a mag a szívben rejlik, ez a szív rózsája. Benne rejlik a megszabadulás ereje! A szív rózsája elvezetheti a kereső embert az egységig. Már nem része eme világ sokféleségének, hanem az örökkévalóságé, és ezért tulajdonsága lett az egyszerűség, mert összeköttetésben áll Istennel, aki maga az egység. A rózsa egyszerűség. Létünk szellemi központjában egy nyugvó erő rejlik, amely bizonyos feltételek mellett szabaddá válhat. Ez az erő - melynél a szív kundalinijáról beszélünk -, elsősorban új belátást ébreszt, új látási képességet: a szívvel való gondolkodást és felismerést! A dolgok belülről jövő megkülönböztetéséről és felismeréséről van szó, a középről, a magból kiindulva. Akinek gondolkodása és felismerése ilyen „fordított” módon működik, az egyszerűen lát, mert a világ és az emberiség sokszínűségét Isten egységének ötletébe és tervébe ágyazódva látja. És ott érzi az élet lüktetését, ahol a valódi élet keletkezik, ahol az új emberiség- és világtörténelmet írják, és végbe megy az, ami lényeges. Akkor közel áll Istenhez, aki őbenne van.
"Ha földobsz egy teniszlabdát a levegőbe, tudod, hogy le fog esni. Jó eséllyel a szomszéd virágágyásába esik, vagy a benzinkút tetejére, ahonnan csak létrával lehet leszedni, de garantáltan földet ér valamikor.
A szándék pont olyan, mint a teniszlabda. Ahogy feldobtad, vissza is esik. Ahogy Newton is leszögezte híres harmadik törvényében, a kölcsönhatás során minden erőre pontosan ugyanakkora, de ellentétes irányú erő a válasz. Azt, amit kiadsz magadból, amiért áhítozol, ugyanakkora mértékben fogod visszakapni.
Ha félelmet sugárzol, akkor félelmetes dolgokat kapsz cserébe. Ha hazudsz, hazugságot kapsz. Ha kritizálsz, téged is kritizálni fognak. De ha szeretetet küldesz, akkor szeretetet kapsz vissza bőséggel. Ha áldást küldesz, te is áldásban részesülsz.
Ha tudni szeretnéd, hogy valóban miért imádkozol nap mint nap, akkor csak nézz körül az életedben. Tetten érheted legbelső gondolataidat, titkos vágyaidat, felfedheted a könyörgést, amelyet senki más nem hall soha, csak te.
Az egyik ismerősöm irtózott a pókoktól. Attól rettegett, hogy egy reggel majd benyúl a sminkdobozába, és rúzs helyett egy óriási pók akad a kezébe. Ez a valószerűtlen gondolat hónapokig kínozta, nap mint nap, míg egyik reggel… na mi történt?
Kotorászott a sminkesdobozban, és egy gusztustalan, kövér, szőrös farkaspók akadt a kezébe.
Fogalmazhatunk úgy is, hogy a gondolat teremtőerővel bír. Tudatos és tudattalan gondolataid teremtik meg a világot magad körül. Minden gondolatnak megvan a maga rezgése.
Intenzitásának, frekvenciájának és érzelmi töltésének megfelelően fog visszatérni hozzád, mint egy bumeráng. A gondolataid gyakoriságuknak, intenzitásuknak és erejüknek megfelelő mértékben bukkannak fel az életedben."
Felhasznált irodalom: Pam Grout: E2 – A bizonyíték, hogy gondolataid alakítják a valóságot
"Mi öt magyar vágóhídon forgathattunk volna, és ezt többek között az igazgató személyisége miatt is választottuk. Már az üzem alaprajzán láttam, hogy aki ezt tervezte, pontosan tudja, mi történik itt, és miért – később kiderült, hogy ő maga tervezte az épületet is. Egy hajdúnánási mészárosból lett vágóhíd-tulajdonos.
Minden munkását alapos szűrőn keresztül válogatja ki, és utána is sokáig rajtuk tartja a szemét, mert ezt a szélsőséges nyomást, amit az ottani munka jelent, nem mindenki bírja. Ennek eredményeként fantasztikus emberek dolgoztak nála, velük megismerkedni az egész filmes stábnak életre szóló élményt jelentett. Valamiféle ösztönös, testvéri szövetségben dolgoztak azokkal az állatokkal, akiket meg kellett ölniük."
“Több amerikai tanulmányt is olvastam arról, mi történik a vágóhidakon: borzalmas dolgok. Két-három hete például azt olvastam, hogy Franciaországban kötelezték a vágóhidakat, hogy a vágócsarnokokat teljesen bekamerázzák, hogy ellenőrizni lehessen, hogyan bánnak az állatokkal. Extrém körülmények között az emberekből extrém viselkedés tör elő, ugyanúgy, ahogy a háborúban vagy egy munkatáborban. Az emberi lélek így reagál, és ha valakinek nem elég stabil a személyisége, hetek alatt szörnyeteggé válhat.”
1) Amikor csak megteheted csak ’legyél’, csupán élvezd, hogy vagy, hogy élsz! Nem kell meditálnod, csak felejts el azt a szót, hogy ’kell’ vagy ‘kellene’ vagy ‘határidő’ legalább napi öt percre.
2) Ne értékelj és ne ítélkezz! Csak nézd, hogy mi történik, és ne érezd szükségét, hogy véleményt formálj, okokat keress vagy verbalizáld a látottakat. Nem az tesz téged valakivé, hogy véleményed van. Te ettől függetlenül is valaki vagy, és ha ezt megtapasztalod, az erőt ad és megerősíti az önbizalmadat.
3) Próbálj többet hallgatni! Csak figyeld az embereket, ahogy beszélnek. Ne ítélkezz felettük, ne akard meggyőzni őket, csak figyelj. Felszabadító érzés, amikor már nem akarsz másokat megváltoztatni vagy meggyőzni, és saját magadat sem félted mások ítéleteitől.
4) Ha elvárásoktól mentesen találkozol emberekkel, sem tőlük sem magadtól nem vársz semmit, feltöltődve mész haza. Ha elvársz valamit, ha meg akarsz felelni, ha bizonyos képet akarsz sugározni, az leszívja az energiáidat.
5) Ha valamit szeretnél – barátságosan – de kérj! Ha kérdésed van – mosolyogj – és kérdezz! Ez is feltölt, hiszen igényeidet megfogalmaztad. Tovább észrevettem, hogy azokban a kultúrákban, ahol szabadabban kérdeznek, kérnek és reklamálnak az emberek, ott a szolgáltatók és az eladók is felkészültebbek, jobb kedvűek, magabiztosabbak, és magasabb színvonalon szolgáltatnak, szóval az élet is kellemesebb.
6) Élvezd a természetet, ne szidd az időjárást. Ne feledd erre most van lehetőséged, amíg itt, a Földön vagy. Hagyd hogy a szél lobogtassa a hajad, a hideg megcsípje az arcodat, a melegtől és az izzadságtól ragadjon a bőröd, az eső szétáztassa a frizurádat.
7) Az emberek többsége jószándékú és szeretettel teli. Próbáld meg velük eltölteni az idődet, a negatív élmények terheit pedig ne cipeld sokáig.
8) Minél többször jusson eszedbe nem sajnálkozni azon, ami van, ami már elmúlt, és ami majd még jöhet. A rágódás és az aggódás olyanok, mint a paraziták. Kitartóan és alattomosan szívogatják az életerődet.
9) A mosoly tényleg feltölt! Ázsiában sokkal több a mosoly, jó exportcikk lehetne belőle, de nehogy már ezt is onnan kelljen importálni
10) Legyél büszke a munkádra! Mindenki munkája fontos. Ezt Ázsiában többnyire tudják, mert még a WC-és néni arcán sem a világfájdalom tükröződik.
11) Menj és éld az életet, menj végig valódi utcákon, találkozz valódi emberekkel, válts valódi szavakat, nézz bele valódi szempárokba és fogj kezet valódi kezekkel. A virtuális valóság később is ráér, és nem is hinnéd mennyi idődet és energiádat elviszi, amíg ki nem próbálod!
12) Tedd félre a félelmeidet, akár egy kis időre is, és nézd meg milyen úgy a világ! Milyen úgy látni a tengert, hogy közben nem jut eszedbe a környezetszennyezés, úgy látni egy arabot, hogy nem jutnak eszedbe a hírek?
13) Nem a hely oldja meg a problémáidat, hanem te. A hasonlóan gondolkodóknak minden országban ugyanolyan gondjai, betegségei vagy éppen sikerei vannak. Így elsősorban a gondolkodásodat formáld, és a szélmalmokkal majd később vedd fel a harcot!
14) Nézz rá a problémáidra és az életedre madártávlatból is. A 37. emeletről például egész másként néz ki a világ, mint a földről. Ami lenn kaotikusnak tűnik, föntről egy rendszer. Ami lentről csúnya és romos, fentről az egyetlen zöld színfolt: egy háztető növényekkel átnőve, ahol az élet végre előtört. Ne állj ellen, mert lehet, hogy életed romos része az a hely, ahol az új élet bontakozik ki éppen.
15) Beszélgess emberekkel, szólíts meg akár vadidegeneket is! Legtöbbször nem fognak elutasítani, és néha nagyon érdekes emberekkel találkozhatsz, váratlan információkhoz juthatsz, és fel is töltődsz!
„A valódi világosság, a kozmikus, mozdulatlan világosság, minden létezés forrása. A legmagasabb valóság. Igazából lehetetlen meglátni ezt a világosságot. Lehetetlen a mi érzékszerveinkkel észlelni. Az ember ezt a világosságot csak belülről kiindulva ismerheti fel; a mozdulatlan pontban, ami mindennek a közepe.”
/ Walter Russell /
Hogyan és milyen kiindulópontból ítélkezünk a valóság felől? Vajon nem minden a benső lényünkben kezdődik-e, a mikrokozmosz kis világában? A mikrokozmoszban található testünk a maga érzékszerveivel, érzéseivel és gondolataival - állandó mozgásban, mintegy láncreakcióban vagy örvényben. Ez az, amit mi „embernek” nevezünk. Amint nyugalomba jövünk, megtapasztaljuk, hogy mindemellett a háttérben egy csendes valaki vagy valami láthatatlan létezik, ami vagy aki mindent észlel. Hasonlatos egy csendes lánghoz, amelyet tudatnak nevezünk. Minden más létezését lehetővé teszi. Folyamatosan jelenlévő, még ha minden más változik is. Ezt a lángot háttérnek is tekinthetjük, amire mintegy hologramként több dimenziós képek vetülnek. Egy hologram ismertetőjegye abban áll, hogy minden egyes része az egésznek több, teljes képét is tartalmazza. A kép minden része tartalmazza a kicsinyített és kissé elmosódott - de mégis teljes képet.
