Egyébként neked számít az egyetemi végzettség? Nem végzettségre utazom. Sosem mondanám, hogy ugyan alig bírom olvasni, meg inkább ne írjon már egy mailt sem, mert tök gáz, viszont van neki egy egyetemi végzettsége, így az a csomó helyesírási hiba elnézhető.
"mivel az átlagnő is több tucat levelet kap naponta, ha hetente két-három alkalommal jelentkezik be, akkor (érdemi) válaszra nem a felső 10, hanem inkább 1%-ba tartozó férfiak számíthatnak tőle. A maradékból pedig a 'futottak még' kategóriás delikvensek számíthatnak arra, amire részben céloztál is: a remény folyamatos ébrentartásával operáló, barátkozásra, lassú ismerkedésre alapozó üzenetváltásokra. Ezekből - ahogy helyesen meg is állapítottad - sosem lesz semmi.
A másodlagos különbség pedig az, hogy a társkeresőn rengeteg olyan nő van, aki valóban nem társat keres, hanem csak egy szakítás után megzuhanva ott szedi össze azokat a bókokat és megerősítéseket, amiket szükségesnek tart ahhoz, hogy hamar összejöhessen a következő jó fogás - természetesen nem online, hanem az életben. (Ezt részben megteheti Facebookon is, dehát ott jelen vannak az exek, kisebb a mezőny, megszokott arcoktól jönnek a puncsolások és körülményes beállítani, hogy ki mit láthasson - ha meg láthatatlanná tesz mindent, az gyanús.)
És persze azok is ide tartoznak, akik egy náluk jóval magasabb szintű, mindenfelé kalandozó kényelmi állandó (tipikusan: hejjes rosszfiú) oldalán tűrnek és szenvednek, miközben érzik, hogy a rendszerből hiányzik valami. Ők is ugyanúgy megkaphatják azokat a visszajelzéseket, amiktől kiskirálylánynak érezhetik magukat, aki jobbat érdemel. De alacsonyabb szintű "jobbra" azért ők sem szívesen váltanának - ez az, amivel az online rajongóik 99%-a nincs tisztában."
Sosem állítottam, hogy átlag feletti volnék. Olvastad te ezt tőlem bárhol is?
Viszont fiatal vagyok, egy igen jó karban lévő 40-es. Hogy okos vagyok-e? Hát, ki tudja, mindig úgy érzem, hogy tanulnom kell, még többet és még többet. Ez szerintem egy egészséges hozzáállás.
Viszont ezt arról nem mondhatom el, amit művelsz, hogy egy év óta mászkálsz utánam, hogy belémköss :)
tehát mint írtam, azzal van a baj, hogy rengetegen vagytok. nyomorítjátok a környezeteteket. más kérdés, hogy egymást is szomorítjátok, de az a normálisabbakat nem igazán vigasztalja.
én jártam olyan netes lánnyal, aki nem szerette a billentyűket. úgyhogy a neten nem volt jó. de az életben igen.
nagyon igen.
akkor mit ér a szűrő?
persze, szűrni kell, meg úgyse lehet megnézni személyesen annyi sokat aki ott van a hálón, de azért a fenti sor értelmében ennek is van árnyoldala.
meg az a netes ismerkedő szöveg annak a közegnek szól ami ott van. az pedig az a weblap ahova már b_meg_süni_fűnyíró mértékű lelkesedéssel mennek be az emberek.
és attól még lehet hatalmas tündér az életben az illető..
Az első 5 percben kiderül, hogy érdekelne-e a pasi vagy sem.
A második mondatnál az már egyértelmű, hogy tud-e helyesen írni. Ha nem, onnan kezdve nem érdekel.
Ha túlságosan eredeti akar lenni, szintén nem érdekel :)
Voltak, akik magázgattak, voltak, akik minden mondat végén édeskéztek, szivikéztek, cukikáztak, na, az sem :)
Szóval nem könnyű a ti dolgotok sem :)
De egy biztos, hogy ha pár mondat után érdekel, megfogott a pasi, onnan kezdve néhány kizáró tényezőtől eltekintve (dohányzás, szakáll-bajusz, nagy távolság, nagy túlsúly) nem lényeg, hogy néz ki. Csak legyen művelt, igényes :)
Én is próbálkoztam egy párszor az internetes társkereséssel, de néhány lányon kívül akik legalább megírták hogy bocs, de nem, a túlnyomó többség nem is válaszolt. Egyes helyeken azt olvastam hogy ez egy elfogadott módszer. Elhiszem, hogy akinek sok levelet írnak, annak már nincs kedve mindenkinek visszaírni, de a nagy számok törvénye alapján egy kicsit többet vártam. Az is lehet hogy előnytelen fényképet tettem fel magamról (nem vagyok fotogén) és sablon szövegeket írtam, de úgy érzem mindenkit tisztelettel szólítottam meg. A legtöbb hölgy azt írja a bemutatkozásában hogy egy rendes férfira vágyik. Talán egy-egy randi beleférne úgy is a személyes találkozás számít. Lehet hogy tartanak a férfiaktól (rossz tapasztalatuk van ezen a téren), stb., nem tudom.
Persze hogy nem fizetős partnerek!!! :) Neked kell fizetni érte!!!! A lányok 90% fizetős szolgáltatást végez, több oldalon is fent vannak ugyan ezekkel a képekkel!
Sziasztok :) mi egy ápolt igényes 19-éves pár vagyunk, budapestieket keresünk lehetőleg 30-év alattit :) Jelentkezés emailban: minimum egy farok képet csatoljon hozzá :) A hölgy tag 170cm formás kerek nagy cicik borotvált punci :)
Egy nő megkérdezte egy másik nőtől (vagy bárkitől, aki utána következik a játékban), hogy kapott-e már ismerkedés közben az egyedülállónak hitt pasi nőjétől levelet, a pasi mélboxából.
Ebből az sem derül ki, hogy ő kapott-e, vagy sem, bár valószínű, hogy igen. Arra meg semmi nem utalt, hogy pont a te mélboxodból kapta az a levelet.
A frusztráltság az oka. A lányoknak összejön a sok kicsi, ergo kevésbé frusztráltak. A pasiknak meg nem. (természetesen átlagokról beszélek, nem az egész nemre vonatkozóan)