Van még szerelem ebben a korban? Vagy csak kapuzárás előtti pánik? Nevetséges? Megfiatalít valóban? Váláshoz kell vezetnie? elképzehető-e jóval fiatalabb férfivel, vagy nővel? Mennyi lehet a még reális korkülönbség igaz szerelem esetén? Más ez a szerelem mint a 16 éveseké?
A szerelemben a nevetségesség ugyanúgy kérdés, mint a mélység, a szenvedélyesség, az undorítóság, az önzőség, a fájdalmasság, az egyldalúság.....és még lehetne sorolni a végtelenségig; mikor mi szempont éppen valakinek.
A mélység és az időtartam között nem látom, hogy valamiféle összefüggés lenne - lehet akár egy dokiba is halálosan beleszeretni a szülőágyon mitegy két órányi időtartamra....:)))
(valahol legalábbis hallottam valami ilyesmit...:)))
Szóval a rokoni körben terjed egy story, egy ismert közéleti személyiség és a sógornőm kolléganőjének édesanyja és édesapja a kórházi elfekvőben leltek egymásra. A bácsi már folyamatosan infúzión volt, de a néni szorgosan látogatta és ült az ágya mellett rendületlenül, folyamatosan simogatva az öreget.
A story különböző érzelmeket vált ki emberekből. A sógornőm alig tudta a szavakat kimondani, úgy nevetett, amikor elmesélte. (Elvált) Barátnőm, aki 4 éve él-szenved szado-mazo kapcsolatot egy nála pár évvel fiatalabb független pasival, nos őt a hideg rázza, ha ezt emlegetem neki. Ha lehet, én is a kicsit korábban megélt variációt választanám, amíg lehet esetleg jővő is a témában.
Hát igen szerencsés a barátnőd! Nem csak azért, mert szerelmes, hanem mert ilyen gyorsan rátalált a szerelem. Mert minél tovább van egyedül az ember, annál nehezebb. Akarva-akaratlanul bezárul az ember lelke és igen nehezen nyílik meg.
Aztán hosszú idő után félő, hogy a szerelem utáni vágyakozást összetéveszti magával a szerelemmel és ennek biztos, hogy csalódás lesz a vége.
De még ez a fajta "szerelem" sem nevetséges!
Egyébként minden búra-bajra a legjobb orvosság a szerelem. :)
A szerelemben nem a nevetségesség a kérdés, hanem a mélység... Minél mélyebb annál tovább tart... vagy mégse? Régen az emberek házasodtak szerelemmel, vagy nélküle aztán jött a holtodiglanholtomiglan, a mi életkorunkban már eszükbe sem jutottak érzelgősködni. Ma pedig szinte mindenki válik, öreg, fiatal, ki előbb, ki utóbb, mert kopogtat az újabb és újabb szerelem...
Már egy ideje olvasgatom hozzászólásaitokat, 56 éves vagyok.
Van egy barátnőm, aki februárban lett özvegyasszony. Kétségbeesés, bánat stb.
Kb. 2 hónapja SZERELMES. Jól olvastátok. Mintha kicserélték volna, boldogok, duruzsolnak, mint a tinik.
Ezen felbuzdulva eldöntöttem, hogy megnyitom én is a szivemet (hála az égnek, elég szerencsés külsővel áldott meg a sors, valszeg fiatalabbnak is nézek ki) és ha jönne egy új szerelem, nem zárkóznék el előle.
Összegezve, én nem tartom nevetségesnek az időskori szerelmet, sőt irigylésre méltónak inkább.
Remélem soraimmal nem zavartam senkit.
Üdv. minden szerelmes vagy szerelemre vágyó embernek.
Hát nem túl szerencsés az egyetértés, ugyanis akkor itt ezzel vége a csevejnek és nem lesz belőle hosszas vita, majd veszekedés, később anyázás; elvész a kommunikáció sava-borsa...:)))
Mindazonáltal abban speciel jó megegyezni, hogy a szerelem jó...:))
De minek strapáljam magam ennyit, ha ilyen szépen leírod helyettem? :)
Az "először"-ből nálam következik, hogy volt "másodszor" is. De hülyeséget írtam, mert tulajdonképpen sosem múlt el igazán, csak lanyhult, aztán célszemélyt változtatott...
Egyébként meg szerintem a szerelem minden életkorban nevetséges, nade kit érdekel? Jó, és az a lényeg :))
Kákán is csomót keresve - már csak a csevegés miatti felbuzdulás okán: akkor meg miért nem azt írtad, hogy először 17 évesen múlt el a szerelem, de azóta is mindig újra (meg)jön és el is múlik és reméled (vagy nem reméled) hogy majd 521 és fél év múlva - amikor 50 leszel - akkor is újra meg újra rád fog törni.
...ja és hozzátehetted volna, hogy a szerelem szerinted soha nem lehet nevetséges, mire én (megint csupán a kedélyes csevegés miatt természetesen) megírtam volna, hogy miért is nevetséges a szerelem...:)))
Talán közlési kényszer :) Nem vagyok kimondottan társasági ember (vámpír), általában jobban szeretek meghúzódni csendben egy sötét sarokban, de azért néha rámjön a dumcsizhatnék...
Bizony, én mindent feladnék a szerelmemért, ha szerelmes vagyok. Karrier.. pénz... élet... mind nem számít, ha betonnehézzé válik a szív. Én úgy érzem, sajna a kémiánál valami magasabb szintű dolog uralja az egész folyamatot. Igaz szerelemnél hihetetlenü működnek a megérzések...
Akkor most már csak ezt az "40-50 után" részt nem értem :) Hjah, tudom értelmezni a topiccímet, de kérlek, nézd meg a fotóimat (az adatlapon keresztül könnyen eljutsz hozzájuk - 2 éve készültek), és ha azután is úgy gondolod, elmúltam 40 éves, akkor kénytelen leszek bankszámlát nyitni, és gyűjtést szervezni magamnak - plasztikai műtétre :))
Egyébként, hogy a kérdésedre is válaszoljak, ott van, hogy "először", vagyis az első szerelem volt, ami 6 éves koromtól 17 éves koromig tartott, aztán végetért, mert jött a következő, és a következő.... stb. és a legutóbbi még tart :)
Tudom én, hogy "elvileg" (és gyakorlatilag is néha...:))) jobb bármi, csak a kedvessel nézhessük a haiti naplementét, de ha nincsen, akkor...?
Én már régóta nem izmozom olyasmiken, amikre nincsen ráhatásom - azokat megpróbálom kigyomlálni a fejemből, tuningolom az agyamat arra, hogy olyan probléma, amire nincs nekem megoldásom, az ne türemkedjen bele a gondolataimba.
Carpe diem....ha ezt a közkeletű, sokszor elsősorban az egoizmus, önzőség megnyilvánulásaként kimondott idézetet az ember a helyén kezeli, akkor azért egy kicsit talán jobban érzi magát.
Tévedsz!!! Most véletlenül nagyot!!!! (((Pedig épp olvastam odaát a Dehogyisnak írt utsó leveledet (23997 és megint lenyűgöződtem.))))
Ezek a dolgok nem számítanak gyógyírnak. Én, ahogy elhagyott a szeretőm, nemsokkal rá kaptam a férjemtől egy autót (ill lecserélte a régit egy jobbra). Nem tudtam neki örülni - nem is értette senki mért vágok olyan savanyú pofát. Az autót nagyon megszerettem, de ha választani kellene a boldogság hormonok + Héven zötyögés, valamint az autó között, az elsőt választanám. Ha választani kellene egy (régenvolt) meghitt séta Budapest határában és Haiti között, nyugodt szívvel az elsőt választanám. (De , ahogy megismertelek te is, csak most megbicsaklott a tollad.)
Jó-jó! Pálinka OK. De hol a sor??? Vudura gondoltam, azt szoktam gyakorolni is. Egyszer (állítólag - erre ugyan nem emléxem) küldtem is fogfájást, de vissza is kaptam. Szörnyű volt! Vigyázni kell ám az ilyen dolgokkal!
Pálinka? Esetleg egy jobbfajta javasasszony főzete (némi hatásosabbnak mondott átkokkal együtt alkalmazva), esetleg a volt szerelemre hasonlító szalmabábú - ami szurkáláskor kellemes bizsergést okoz a szurkálónak?
