Megszünt Vác városában a HÍR TV sugárzása..., azt nem tudni, hogy a kampányidöszak kezdetével összefüggésben van e a dolog..., lehetséges, hogy politikai színezete van a dolognak?
Csatornája válogatja. A drágábbaknál (ilyen például a HBO) előfordul, hogy külön kínálják, mert nem érné meg csomagba beletenni, aránytalanul megdrágítaná. Számolj csak utána, az itt beidézett weblap szerint a havi csomagdíjuk 4800 forint. Ebből a beszedett összegből kell kifizetniük a műsorszolgáltatókat, meg a munkatársaikat, azok közterheit, költeni a műszaki cuccokra, félretenni fejlesztésekre, és még valami haszonra is szert tenni. Nem ismerem belülről a kábeltévések szakmai árviszonyait, de gyors tippnek tegyük fel, hogy a fele megy el a többire, marad 2400 forint a műsorszolgáltatóknak. Mivel ötvenegynehány csatorna fér el a kábelen (nem számoltam meg, de gondolom, a váciak is körülbelül ennyit adnak), ez durván ötven forint átlagosan csatornánként. Ráadásul korántsem minden előfizető kéri a drágább csomagot (nem tudom az arányaikat, persze), tehát összességében ennél jóval kevesebb pénzük jut egy-egy csatornára, talán csak a fele, vagy annyi sem.
Ha ehhez képest a HírTV valóban 150 forintot kér előfizetőnként, akkor nem lep meg annyira a váci kábeltévé döntése. Az imént becsült összegek mellett igen soknak tűnik ez ahhoz, hogy ki lehessen gazdálkodni a csomagokba való bekerülését. Pedig, nyilván nekik is jobb lenne, hiszen a külön előfizetés technikai macerával is jár, dekóder kell hozzá, hogy csak az kaphassa, aki fizetett is érte. Az pedig pénzbe kerül, és azt nekik kell állniuk. Máshol, például Budapesten nyilván kevésbé okoz gondot, de Vác jóval kisebb piac, kevesebb előfizetővel, és az is lehet, hogy rosszabb az olcsóbb és a drágább csomagok aránya, mint például a fővárosban, nem tudom.
Csak ismételni tudom magam, a folyóirat megrendeléseken '02-ben mind2 lap rajta volt és '98-ban pedig nem. Ez szigniifikáns különbség.
És nem kötelező, ahol én bedolgoztam, ott nem egy főov. pl. csak MaNem-et rendelt, Népszabó meg nem, oszt nem vették fejüket. (Hogy ma mi újság, azt nem tudom.)
Lesz róla műsor, lentebb valaki még az ismétlések időpontját is beírta.
Egyébként mint te is tudod, ez leginkább kussoltatási akció. A ballib térfél azon részének van játszva, akik képesek átlátni a lényeget és a megszokott forgatókönyvek szerint egy-két hét egyéb területen történő tematizálási csönddel fejezik ki egyet-nem értésüket a váci módszerekkel.
A Fidesz számára ez előnyös, mivel az eccerű szocikák csaholása marad a középpontban, ami sok mindenre jó, de legritkábban lehet vele választásokat nyerni.;))
Ha te 10éve egy kábeltv szolgáltatónál vagy aminek mondjuk havidíja 2-3 ezer Ft, akkor te egy darab adó miatt, vállalod azt, hogy megszüntesd a korábbi kábel TV-s elöfizetésed, kérjél UPC-t (ami drágább is jóval) egy csatorna miatt?
Pont erre megy ki a játék, csak nem akarod ezt a tényt észrevenni....
Ez olyan mintha azt mondanád: miért nem vezetnek be ADSL-elt vesznek PC-t hozzá és akkor otthon is lehet online nézni a HÍR TV-t...., azért álljon már meg a fáklyás menet...., de nem?
De szamoljunk reklam oldalrol. vac 10000 elofizeto. Ha a hirtv ugyanugy ingyen adna magat a tvszolgaltatonak, mint az atv, bukik havonta cirka 5 perc reklambevetelt.
"Lehet, hogy ezt egy olyan drágába tették (ezt a HÍR TV-vel kapcsolatosan sok "független" kábeltársaság eljátszotta az országban), hogy ezért csak ennyien?"
ha ezt a topikot nem is olvasod, nézd meg a váci ktv honlapját, és ott az árakat: sokkal kedvezőbb áron nézhették, mint jópár helyen az országban! a HírTV-nek azonban ez nem volt elég
Olvasd vegig. Kulon csinaltak egy csomagot csak es kizarolag a hirtv-nek, hogy sok sok alairo olcson elofizethessen ra, es ne kelljen mondjuk a premium csomagot kiperkalni. tavaly 290 Ft havi koltsege volt a hirtv nezesenek...
Mint írtam, hazugság. Volt szerencsém mind '98-ban, mind '02-ben bedolgozni a közig-ba. '98-ban az újság/folyóirat megrendelésekről eccerűen levették a Népszabót, ellenberger '02-ben nem tették ezt a MaNemmel. Annyi eszük ui. volt, h célszerű ismerni az ellenzéki sajtót.
Kijelentésem természetesn nem országos felmérésekre, hanem egyedi tapasztalatra alapoz.
Pont ez a lényeg: semmilyen csomagban sem volt megválasztható!!! Nem létezett, csönd volt csak.
A helyi emberek aláírásgyüjtéssel érték el azt, hogy dekóderrel, plusz macerával fogható legyen, aki hajlandó priviben ennek utána járni.
Persze hogy volt lepödés, mikor a környezö városokban, megyékben mindenhol bejött a HÍR TV, alapcsomagban, legrosszab setben premium csomagban (kábeltévéknél)...., a váciak meg csak kamilláztak, hogy miért nincs Vácon HÍR TV.
Szerintem se nyissunk. Egyszerűen sarokba szorultál, de annyi böcsület sincs benned, hogy levond a következtetést, hogy álláspontodat igazát magad semmisítetted meg.
senkinek nem kötelező egy adottt kábelszolgáltatónál előfizetni, UPC Direct-et eddig is vehetett bárki, bárhol, a jövő hónaptól pedig DigiTV-t, ha igaz: sokkal kedvezőbb áron, mint az eddigi lehetőségek
Szerintem keresd vissza Droopy győri párhuzamát és rá fogsz jönni, hogy a HÍR tv nem egyedüli azzal, hogy pénzt kér. A kért összeg pedig körülbelül egyezik mindegyiknél a rá eső nézettséggel.
Ha már Vác egy szelet a jövőből, akkor miért van az, hogy csak egyetlen egy esetben alkalmazzák ezt a módszert és nem teszik általánossá.;))
Egyébként a szélessáv már most szorítja kifelé a műsorszórókat, mert ha nem muszály miért is fizetnének kétszer a fogyasztók?
én szívesen elhiszek bármit de ugye még magad is azt mondtad, h nem nézted
mindenesetre pont ezért lenne nagyon kívánatos a szabad, egyéni előfizetés lehetősége: attól kezdve nem lehetne kamu nézőszámokkal vakítani, csak a tények beszélnének, a tényleges előfizetői szám
felőlem legyen az összes, nem közszolgálati vagy helyi csatorna ilyen jellegű!
Kíváncsi vagyok a komcsik mikor tiltják be a Magyar Nemzetet. Pláne, hogy lebuktatta Gyurcsányt. Azt szeretnék, ha csak a komcsi propaganda lenne mindenhol.
Azzal, hogy a beleélésre felkínált megfordított helyzetképre használtad a totális terror kifejezést, egyuttal annak visszakonvertálásánál is behelyettesíthető megállapítást tettél. Nagyon egyszerű trükk, óvatlan voltál, adtad a valóságos gondolataidat.,))
Épp így a másik versenyző a MN-Sportfogadás párhuzam esetére.;))