Emberi fogyasztásra alkalmas állapotban volt (egy kellemes Pécsváradon vásárolt bor volt, tegnap este bontottam - inkább éjjel lehetett már és maradt még belőle mára egy fél üveg. Ez most elfogyott.)
na, hozzád se megyek már feleségül! élhetetlen vagy... egy ilyen szaftos sztorit jól el lehetne adni a forgatókönyvíróknak, te meg eltékozlod a családi költségvetést ide...
A hétvégén a feketetói vásárban voltam, Erdélyben. (Ők így mondják, kiírva azt hiszem Negred van) Kb. olyan, mintha a Sárkány-centert megszoroznánk 10-zel. Borzalom. Népművészeti része alig, 1-2 árus elszórva. Amúgy gyalázatos az egész. Viszont voltak jó arcok, meg szép pillanatok.
Még egyetemista koromban volt egy lakótársam, aki miután megvett egy autót, minden éjszaka átlag kétóránként odarohant az ablakhoz megnézni, hogy megvan-e még. Aztán mikor már vagy két hete fekete karikákkal a szeme körül, szédelegve kóválygott, rájött, hogy a kilencedik emeletről úgyis legfeljebb szentségelni tudna még akkor is, ha épp a szeme előtt vinnék a kocsit.
Arról nem is beszélve, hogy az ilyen drága gépeket állandóan őrizni kell, valakinek pl. állandóan a parton kell ülnie, amikor fürdünk. Ha a szállodai széfbe zárva tartjuk, akkor meg nem sok értelme van.
Bennem ez az emlékezésdolog pont fordítva van. Már régebben megfigyeltem, főleg emberekkel kapcsolatban. Akiről nincs fényképem, annak az arca élő marad bennem. Akiről van, annak egy idő után csak a fényképen lévő arcára emlékszem.
Hát igen, épp tegnap este volt itt egy barátunk, aki most jött vissza a Mont Blanc-ról rengeteg fényképpel. Na azok tényleg csodálatos minőségű képek voltak, pedig nem is egymillás, csak négyszázezres masinával csinálta. A gép mérete és súlya a mindenféle kiegészítőkkel együtt viszont akkora volt, hogy összpoggyászként nem szeretek annyit cipelni, nemhogy egyetlen fényképezőgép kedvéért.:-)
Köszike mindkettőtöknek a pirospontot, de az a nagy helyzet, hogy én is csak játékgéppel nyomulok.
A tükörreflexes géppel való bíbelődés egészen más életformát igényelne, amit én ugyan cseppet sem bánnék, ha nem egymillánál kezdődne álmaim gépe :-))) Azzal viszont már tudatosan illik elindulni, egyrészt mert belegebedsz a cipelésbe, másrészt, mert az alkalomhoz illő objektívet, szűrőket stb. csereberélni önálló program :-)
A tengerparthoz van egyébként már jó trükk, amivel utólagosan korrigálni lehet a kis gépek tehetetlenségét, ez a HDR technika. A legújabb Photoshopba már beépítették.
Ahhoz, hogy később a régi hangulatot megéld, nem kell csúcsszuper felvétel, ezért aztán kár is lenne rá költeni kisebb vagyont a cuccra. Ha viszont nincs tárgyiasult leképezés, az agyadban rárakódnak az újabb élmények, és a felidézés sokkal felszínesebb.
Tyutyus képei teljesen más kategóriát képeznek, azért imádom őket, mert olyanokat kap el a gépével, amiknek én többnyire a létezését sem veszem észre. Kitágítják a világot. Olyanokat boldogan csinálnék én is, csak ahhoz látni kellene a részleteket, ahhoz meg nincs igazán tehetségem. Engem valahogy egyben fognak csak meg a dolgok, sétálok az utcákon, és hat rám a hangulatuk (ami aztán a felvételeken egyáltalán nem jön ki). Mindig csodáltam azokat, akik a színes kavalkádban képesek meglátni egy különleges ablakkilincset, vagy egy érdekes arcot.
Nekem viszont most már végleg elment minden kedvem a fotózástól. (Ezeket a képeket nem én készítettem.) A képek meg sem közelítik azt, amit a két szemeddel átélsz. Számomra ez kiábrándító. De legalább nem kell egy vagyont elköltenem fényképezőgépre, ahelyett is utazhatok.:-)