A minap megismerkedtem egy kedves teremtéssel, aki mint megtudtam, karizmatikus katolikus. És megtért. Ez utóbbi állítása egy kicsit furcsának tűnt nekem. Ugyanis tudomásom szerint a katolikában sok olyasmi van, amiből meg kéne térni. És akkor már, nem katolikus. Szóval bonyolult, nem tudom hová tenni.
Most akkor katolikus, vagy kerestrény? Vagy lehet a kettő egyszerre?
A "megtérés" - tudtommal - kétféle értelemben "kötelező". Egyrészt először, amikor az Istent (Krisztust) nem ismerő életéből valaki "világosságra" jut. Amikor megismeri az "Igazságot", tehát újjászületik. A másik értelme meg a megtérésnek a "mindennapi" megtérés. Azaz: tudatában lenni annak, hogy: "aki áll, vigyázzon, hogy el ne essék". Vagy más szóval: igyekezni a Krisztusban "maradásra", sőt "növekedni a kegyelemben és a mi Urunk Jézus Krisztus megismerésében". Én magam - mint már mondtam többször - református vagyok. Meggyőződésből a reformátust tartom a legjobb keresztyén felekezetnek elsősorban Kálvin és Victor (mindkettő "János", azaz: "Isten kegyelmes") miatt. Ebből a meggyőződésemből kifolyólag jelenleg a református egyház iránt van a legtöbb kritikám. (úgy érzem, jogosan). De mielőtt valaki ennek nagyon megörülne, azt a véleményemet is hangoztatom, hogy minden keresztyén felekezet ellen jogos ma a kritika.
De hogy gyorsan a topik témájára térjek, két esetet hoznék illusztrációként. Volt egy róm. kat. barátom. (Aztán meghalt 56 évesen, pár évvel ezelőtt.) Ide került a közeli szomszédságomba egy villanytalan tanyára, miután felnőttkori élete nagy részét vállalkozóként töltötte el. Sikeres is volt egy darabig, aztán csődbe ment úgy a házassága, mint a vállalkozása. Egyedül jött ide. Én úgy ismerkedtem meg vele, hogy az út szélén bandukolt sokat a 7 km-re levő központba (mert volt ugyan autója, de ritkán volt pénze benzinre), és megálltam, megkérdeztem, elvihetem-e? Beszállt és kérdésemre elmondta, hogy misére megy. Aztán hamar összebarátkoztunk, mert kiderült, hogy egy az "érdeklődési körünk", ami (aki) nem volt más, mint Jézus Krisztus. Ő annakidején katolikus gimnáziumba járt, katolikus szülők gyermekeként, és aránylag "gyakorolta" is vallását. De csak úgy "félgőzzel". Amikor aztán jött ez a csőd, élete utolsó 6-7 évét a Krisztushoz való "visszatérés", vagy "megtérés" jellemezte leginkább. De katolikus módon gyakorolta továbbra is vallását, és a (római) katolikus dolgokon is sokat beszélgettünk, sőt vitatkoztunk is. Próbáltam megérteni, és azt hiszem, sikerült is. Őneki is voltak kritikái saját felekezete egyes tanításai ellen, de ez nem jelentette azt, hogy azért ne lett volna "ízig-vérig" római katolikus. De valódi Krisztus-követő volt róm. kat. módon. Az a kérdés: lehetséges-e ez? Én azt mondom (tapasztalatból), hogy: igen.
Van egy másik tapasztalatom (feleségemmel együtt: tapasztalatunk). Ahová feleségem jár dolgozni, ott is megismerkedtünk egy (róm.) katolikus családdal, ahol a háziasszony szintén komoly katolikus. Nem megyünk bele (általában) dogmatikai kérdésekbe, jóllehet határozottan képviseljük (beszélgetéseinkben) Jézus Krisztusba vetett hitünket, annak gyakorlati oldalát. Ez őt (őket) cseppet sem zavarja, sőt örülnek neki, míg viszont néha a "Szűzanya" is szóba kerül (részükről), de nem gyakran (mármint közös találkozásainkkor). De most azt szeretném kiemelni, hogy mindkét esetben a keresztyén felebaráti szeretet a meghatározó közöttünk. Mi mindkettőjüktől nagyon sok segítséget kaptunk (elhúnyt barátomtól is, aki sokat segített házam építésében, amire igencsak rá voltam szorulva), valamint a másik ismeretségben is az a "legemlékezetesebb" számomra, hogy valahányszor ott járunk (vagy egyedül, vagy feleségemmel, vagy gyerekekkel), az a "kedves katolikus hölgy" ("kedves személy"), szinte mindig adni akar valamit nekünk. (Egy kis ruha, egy kis paprika, egy kis zöldség, egy kis játék a gyerekeknek, stb.) Már szinte az jön a számra sokszor, hogy: "te csak adni tudsz!" (ráadásul annyira "természetesen"!) - pedig (családi okok miatt) ott sem könnyű az élet. Szóval: a valódi krisztusi szeretet csapódik le mindkét esetben.
Hát ennyit most. (Csak zárójelben jegyzem meg a volt "hiteseknek", hogy annakidején én is lehettem volna "hites". Mert bizony voltam én annakidején NS budaőrsi lakásán is nem egyszer, amikor ő még - ha jól emlékszem - segédmunkásként dolgozott a BKV-nál. De az Úr Isten megőrzött attól, hogy az legyek. De ezt nem azért mondom, hogy ne lett volna, vagy ne lenne ma is - a "hitesek" berkeiből származó jó tapasztalatom (is).) Testvéri üdv.
Nos, 91-ben kerültem a mozgalomba. Csodálatos volt. Fantasztikus emberek, csak az Ige volt hangsúlyos, meg a dícséret. Más se kellett, csatlakoztam.
Láttam, hogy itt mindenkinek Isten a mindene. Túlzás nélkül. És Ő jött is a jelenlétével, vígasztalásával, kaptunk próféciákat, mindent, ami kellett. Még "sok" is volt.
Aztán úgy 2 év múlva jött az ukáz föntrű, hogy ezt tessék gyorsan abbahagyni (mármint a tárt karokkal imádkozást, a kézrátételt, nyelveken szólást, stb.), vagy elegyíteni gyorsan a szenthagyománnyal: szentségimádás, Mária-tisztelet, szentek, egyebek. És lőn "csoda": megtörtént (ez a borzalom).
Onnantól aki akarta, olvashatta ugyan a bibliát, de csak a rk. eh. magyarázata szerint értelmezhette. Keserű lett az, ami olyan édes volt még néhány hónapja. Jöttek az enciklikák, körlevelek.
És az a csodálatos jelenlét elszállt. Mintha ott se lett volna soha.
Mikor a teológiára jártam, egy-két évfolyamtársammal próbáltunk gerjeszteni valami tüzet, de hatástalan volt. A nagybecsű intézmény hallgatói rosszabbak voltak, mint a világiak (ezt szóvá is tette a rektor úr).
Végül csak annyit: tovább olvastam a bibliát, nem a előírásoknak megfelelően, és arra jutottam, hogy meg keresztelkednem. Ez mindkét oldalon kicsapta a biztosítékot, így lettem pünk-kar-keresztény.
Nekem úgy tűnik, senkit nem érdekel igazán a másik véleménye, legalábbis azon a szinten nem, hogy a magáén nagy mértékben változtasson annak hatására. Maradunk mindnyájan, akik vagyunk. Ezt azért írom, mert engem valóban csak "tudományos" szinten érdekel a protestáns vélemény a Mária-dogmákról, hitbeli értelemben (egzisztencálisan) cseppet sem. De azt hiszem, ez fordítva is igaz.
Jól elvitatkozgatunk, aztán egyetértegetünk, elmondjuk, milyen fontos a szeretet (ez az egy valóban fontos), és vasárnap (legalább akkor, talán) mindenki megy a maga aklába, ahol - csak remélhetjük - ugyanazzal az egy pásztorral találkozunk.
Nem akartam bántani, nem is ismerem őt ehhez eléggé. :)
Csupán az bosszant folyton, bárkiről legyen is szó, és bármi legyen is a téma, ha felületes ismeretek, előítéletek, belenevelések, erőszakosnak nevezhető meggyőzés stb. hatására kialakított vélemények hangzanak el. Világos, hogy nincs teljes tudományos önellátás, és nap mint nap elhisszük a híradó híreit, a szomszéd pletykáját és egyebeket. Egy dolog hiányzik számomra: ha egy tárgy (téma) valóban fontos számunkra (mindegy, mi az, mindegy, miért), akkor tessék utánaolvasni, kérdezni, megnézni, megkóstolni, mittudomén.
Hallottam már HGY-stől, hogy a katolikusok nem olvassák a misén a Szentírást. Megkérdeztem, volt-e már misén, mire büszkén mondta, hogy dehogyis. Katolikusok minden rosszat képesek összehordani a HGY-ről, és amikor megkérdezem, voltak-e már legalább a Hit Csarnok utcájában, azt se tudják, mi az.
Ha az ilyesfajta kérdésdömping annak a jele, hogy az objektivitás beszivárog a korábbi - mondjuk így - vallási egysíkúság redői közé, hát csak örülök. Amíg nem ismerem a másikat, addig nemigen hiteles a róla megfogalmazott kijelentésem, és ez sehogy sincs jól. Azt sajnálom csak, de elfogadom, hogy az évek munkájával összegyűjtött előítéletektől megválni még a legértelmesebb emberek számára is komoly kihívást jelenthet. Nincs erre gyógyszerem, csak annyi, hogy tessék elébb tapasztalni, saját szemmel-füllel megnézni-meghallgatni mindent és mindenkit, aki számít, és eldönteni.
NS-nek könnyű a dolga: ex-katolikusként ő legalább ismerte az egyház viselt dolgait, az ő hívei azonban már tőle tudták meg, milyenek a katolikusok, és ha esetleg itt-ott színesebbre sikeredett a kép, az csak az elköteleződésüket erősítette.
De attól még van józan és, és persze kegyelem, ami megadatik a buddhistának is, nem csak a máriás katolikus karizmatikusoknak.
(Fura, hogy volt [lehetett] idő, amikor azt gondoltad, hogy Isten esetleg nem nézi el a Mária-kultuszt a katolikusoknak. Megértem, időközben én is egy vödör vízbe nyomtam azt a fáklyát, amivel a nem-katolikus eretnekek alá halmozott rőzsét szándékoztam meggyújtani. Kicsit olyan ez az egész, hogy ha az emberek kétszer ennyi ideig élhetnének, talán végül megjönne az eszük, és több békét találnának, és többet találkoznának Istennel is, mint mostanában.)
Ha teheted, nézz be a Mária kultusz c. topicba. Lehet, hogy sok újat hallanál arról, hogy a protestánsok miért akadnak fenn a Máriázáson. Amit most leírnék válaszként, azt ott már százszor megtették nálam okosabbak.
Aki (mint írtad) találkozott Jézussal, az imádkozik-e az anyjához utána? Magáévá teszi-e az eretnek dogmákat? (istenanya, kegyelemközvetítő, társmegváltó, etc) Mert, ha igen, akkor miképpen tért meg? Ha nem, akkor miképpen katolikus?
Mariahoz kozbenjarasert fordulunk. Pl. az Udvozlegyben: "Asszonyunk, Szuz Maria, Istennek szent anyja imadkozzal erettunk, bunosokert..." Ezt ahhoz hasonlitanam, mintha Teged megkernelek, hogy imadkozzal ertem, ertunk. Csak a szentek, es kulonosen Maria kiemeltebb helyen vannak.
Ha szerinted a kereszteny azt jelenti, hogy Krisztus koveto, akkor miert ne lehetne egy kereszteny katolikus, plane karizmatikus katolikus. Miert ne kovethetne valaki Krisztust, es fordulhatna Mariahoz is, es a tobbi szentekhez?
Sokkal nagyobb lepes az, hogy elhiggyuk, hogy Isten megjelent a foldon, meghalt ertunk, es feltamadt. Ehhez kepest azt is elhinni, hogy Maria is felszallt a mennybe, szerintem sokkal kisebb dolog. Azt mondod, hogy "eretnek dogmak". Ez megint csak nezopont kerdese. Szamodra eretnekek, a katolikusoknak meg esetleg a te felfogasod az eretnek.
Szentségtörésnek tartja-e, ha összetörök egy feszületet? Vagy akármilyen szobrot, képet, ami az imádottat (Jézust, Máriát, Pétert, mittudomén) próbálja ábrázolni?
Attol fugg, hogy mit jelent a "szentsegtores". Ha azt jelenti, hogy valami nagyon tiszteletlen es durva dolog, akkor annak tartom. De ez eleve egy hulye kerdes. Mit valaszolnal, ha megkerdeznem, hogy "Szentsegtoresnek tartanad-e, ha a hazadban talalhato osszes fenykepet (tegyuk fel, hogy vannak kirakva) osszetepnem, amely az imadott csaladodat abrazolja?"
Valahol az egesz vilag (vallastol fuggetlenul) "szentsegtoresnek" tartotta, hogy a talibanok osszetortek a szobrokat Afganisztanban (arra sem emlekszem, hogy milyen szobrok voltak).
Kedves Balázs, ne bántsd Ödönkét! Az ő hozzáállási elbizonytalanodása a gyógyuló (klasszicizálódó, józanabbá és egyháztörténetileg nyitottabbá váló) HGY-sekre jellemző folyamat. Emlékszem, amikor hasonló helyzetben én is föltettem ezeket a kérdéseket (konkrét emberrel kapcsolatban, akit naponta láttam, életéről ilyenformán megbízható tudomásom volt), egészen odáig kellett hátrálnom, hogy "bizonyára Isten elnézi nekik a tudatlanságból elkövetett Mária-kultuszt (stb)."
Aztán ellátogattam egy-két r.k. karizmatikus lelkinapra, elolvastam műveket, és nagyjából el tudtam helyezni a mozgalmat a r.k. felekezet öntudatosabbik szárnyán, ahol számomra taszító mértékben volt jelen a Mária-tisztelet és a szentségimádás, továbbá az általam megtapasztalt HGY-re is jellemző igemagyarázati nagyvonalúság és a magánkinyilatkoztatások hajhászata. (Ezt szerencsére a tanítóhivatal a maga módján nyesegeti is.) Mindazonáltal megláttam a r.k. karizmatikus mozgalom fényesebbik arcát is: a Szentlélek iránti őszinte odaadást, az elesettek felkarolását, az evangélium hirdetésében való buzgóságot, sőt a protestánsok iránti nyitottságot.
Természetesen én is elfogadóbbá váltam ettől az élménytől, de ezután már kifelé vezetett az utam az ő körükből, mert elkezdtem Kálvint olvasni, és ez annyira lekötött, hogy a "r.k.-ság" melletti "karizmatikusság" sem vonzott annyira, hogy ne magát a r.k. tanrendszert próbáljam autentikus forrásokból megismerni. Azt hiszem, egy meggyőződéses protestánstól ennél többet nem is érdemes elvárni.
Eddig úgy gondoltad, hogy katolikusnak születni lehet csak (mint az út másik felén lakni csigáéknál)?
Biztosan sokakat úgy nevelnek, aztán a család elvárja az elsőáldozást, bérmálkozást, és aztán Isten hírével, sose lát többé belülről templomot, hacsak nem osztálykiránduláson.
De ez nyilván létezik máshol is, legfeljebb nem olyan jellemző. Egy kisegyházban (értsd: a nem történelmi egyházakban) még biztosan nagyobb a tagok lelkesedése, és a (rossz) beidegződések hiánya miatt a hitbuzgalom is lehet őszintébb. Viszont nem az a hit és a megtérés, hogy eljárok rendszeresen egy "jöjj közénk, bizseregj" mozgalomba, ott őszintén elimádkozgatok, énekelgetek, és ennyi volt.
Számomra fontos az is, hogy az ember a hitéről a cselekedeteivel adjon számot. Ebben pedig egyik itt jelenlévő fél sem brillírozott különösebben. A mindennapos egymást fikázó, mennyországból kitiltó, ördögtől valónak és bálványimádónak bélyegző mentalitás nem éppen keresztényi, már ha ezalatt Krisztus követését értjük, aki azt is mondta, az egymás iránti szeretetről leszünk felismerhetők. Korábban pedig azt is: ha csak azokat szeretjük, akik minket szeretnek, csak annyit teszünk, mint a pogányok, mert ők is szeretik az őket szeretőket. Nekünk ennél több kell, és mégsem tesszük, legalábbis bárki könnyen rábizonyíthatja ezt e fórum alapján bármelyik itt "jelen lévő" egyház(acská)ra.
Úgyhogy azt hiszem, nem az az ellentmondás, hogy megtért és katolikus, hanem az, hogy (magát) megtért(nek mondó) és szeretetlen. Ez pedig nem egyházfüggő.
És még valami: Megütközésről szó sincs. Eddig mereven elutasítottam, hogy netán ők is keresztények lennének. most azon próbálok itten nyilvánosan gondolkodni, hogy jól gondoltam-e?
Jól látod, éppen ezért nyitottam ezt a topicot. Megismertem egy hölgyet, aki egy olyan egyháznak a tagja, amely egyháznak a hivatalos tanítása több dologban ellentétes az én egyházam hivatalos álláspontjával. Leszűkítve a dolgot személyekre: Az ő hitgyakorlatának némely dolga nem elfogadható az én ismeretem számára. Sajnos bővebben nem tudtam vele tárgyalni, ezért az így tapasztalt ellentétet nem tudtam vele feloldani. Azért érdekelne, hogy létezik-e az ő gyakorlatával követni a Krisztust? (esetleg egy karizmatikus katolikus véleménye is érdekelne az én Krisztus-követésemről) És nem győzöm hangsúlyozni, hogy nem kívánom elárhoztatni őt az említett különbség miatt. Annál is kevésbé, mert egy igen kedves, normális személy. Nagy hülyeség lenne, ha oktalanul utasítanám el.
Még mindig nem igazán értem a problémát. Neked van valami elképzelése arról, hogy néz ki egy keresztény (nevezzük mondjuk keresztény[1]-nek). A kat. kar. hölgynek szintén van róla valami elképzelése (keresztény[2]), ami a jelek szerint a tiéddel nem igazán kompatibilis. Az illető közli veled, hogy ő keresztény[2], te meg erre megütközöl, hogy hogy mondhatja magát keresztény[1]-nek, amikor bálványt imád és egyéb rettenetes dolgokat csinál.
Szóval akárhogy nézem, a hiba a te készülékedben van...
Már sokszor elmondtam, hogy nem tartom tökéletesnek a Hitgyülit, a hiteseket sem.
Ezért mindig jobbra vágyom.
Van, hogy rezeg a léc. Van, hogy néha le is verik. De ez kevés ahhoz, hogy ezért olyan helyre menjek inkább, ahol viszont rendre homlokkal verik ugyanazt a lécet.
Különben sem az a lényeg hogy hányszor rezeg a léc egy gyülekezetben, hanem az hogy én ne verjem le azt és ebben a mutatványban segít-e engem a gyülekezet, melyik segít a leginkább?
Ebben pedig szerintem a Hitgyüli messze magasan jár a többiek fölött. A hiányosságaiért pedig imádkozom.
Annak örülök, hogy nem sértődtél meg, viszont szomorú vagyok, hogy antihitességedben elemi fogalmakat keversz össze.
Első/másodrendű.
Szerintem teljesen világos az számodra is, hogy nem vagy másodrendű attól, hogy a munkahelyeden nem szólhatsz bele mindenbe.
Annak is természetesnek kellene lenni, hogy egy gyülekezetben sem teheted. Azzal a különbséggel, hogy második esetben sokkal szabadabban elmehetsz, ha nem tetszik, mert nem kötnek egzisztenciális izék.
Úgyhogy hiába próbálod ezt a másidrendűséget a gyülire alkalmazni, csak hülyeséget hozhatsz ki belőle.
A jókra szívesen emléxem (mert igen, van ilyen is!!), a rosszakat szeretném, ha elhagyná a Gyüli.
Mondhatnánk, a gyüli meg azt szeretné, ha te hagynál el bizonyos dolgokat. Ha ebbe nincs megegyezés, akkor nem kell erőltetni az úgy sem létező közösségedet a gyülekezettel.
Ezek érdekes módon mind olyanok, amelyeket más felekezetekben látva kiprédikáltok, belül meg szépen eltűritek. Ha nyitsz egy megfelelő topicot szívesen felsorolom.
Szerintem beleírhatod bármelyik hites topikba, úgy is ugyanarról szól mindegyik, címtől függetlenül.
Csak a távozásban segítenek az erre felkent szolgálati ajándékok. Jogos, nem? Ld. mint fent.
Ha úgy sincs közös nevező, akkor kár elbalettozni, mintha lenne.
Igazad van, rosszul fogalmaztam, nem másodrendű állampolgár, hanem másodrendű HITes. És hogy olyan volnék mint Móricka? Lehet. 15 évet nem lehet csak úgy elfelejteni. És nem is akarok. A jókra szívesen emléxem (mert igen, van ilyen is!!), a rosszakat szeretném, ha elhagyná a Gyüli. És talán az én hibám, ha vannak ilyen elhagyni valók? Vagy talán helyesnek ítéled meg a jelenlegi gyakorlatot? Akkor nem felháborodni kell a szóláson, hanem hálákat adni, az adott helyzetért. Persze, aki szívesen éri be azzal, hogy másodrendű állampolgár, hát legyen neki. Csak tudod, egy kicsit visszásnak tűnik, hogy máshol szóvá teszed a másodrendűséget, belül meg eltűröd. Van még néhány ilyen észrevételem, amelyeket el kéne hagyni. Ezek érdekes módon mind olyanok, amelyeket más felekezetekben látva kiprédikáltok, belül meg szépen eltűritek. Ha nyitsz egy megfelelő topicot szívesen felsorolom. Ezt nem akarom jobban szétbarmolni.
Azt viszont örömmel olvasom, hogy a csatlakozás továbbra is teljesen önkéntes. Csak a távozásban segítenek az erre felkent szolgálati ajándékok.
Nem akarlak megbántani a világért sem, de ki mondja el neked, ha ne egy jóakaród?
Valami homály kezt az elmédre ereszkedni ebben görcsös antihitességedben.
Én arról beszéltem, hogy az a baj ha valaki a hatalom segítségével téged hitedben korlátoz, vagy erővel kényszerít valamilyen hitvallásra (máglyák, inkvizíció, ellenreformáció, zsidótörvények, szektakampányok, politikai erő alkalmazása hitbeli konkurencia ellen)
Erre mint Mórickának, akinek mindenről egy dolog jut az eszébe, a neked Hitgyüli.
A hitgyüli senkit nem kényszerít erővel, pláne állami erőszakkal hites hitvallásra.
Tájékoztatlak, hogy a Hitgyüli továbbra is egy olyan gyülekezet, ahová önként csatlakoznak az emberek, és ha nem tetszik önként távozhatnak, teljesen szabadon.
És másodrendű állampolgárként pedig sokszor a hiteseket kezelték ebben az országban.
Erről már vitatkoztunk egy sort.
A hitgyüliben pedig természetesen nincsenek mindenkinek egyenlő jogai. Szépen is nézne ki ha mindenkinek beleszólása lenne mindenbe.
Viszon jóhír, akinek ez nem tetszik, hogy a csatlakozás továbbra is önkéntes nincs senki rákényszerítve, hogy elfogadja az ottani szabályokat.
....másodrendű állampolgár. Ez érdekes kérdés. Ez már eszembe jutott a HGYben is. Csak tudnám, hogy milyen apropóból vigyem át a HGY-topicba a témát? Ott persze kínosan ügyelnek arra, hogy mindenki egyenlő legyen ugyebár? A HGYben mindenki egyenlő, csak vannak egyenlőbbek. Dehát ez tényleg nem ebbe a topicba való. Csak úgy eszembejutott.
Igazad van. Tehát előbben is definiálni kéne a "keresztény" fogalmát. Tehát az ApCsel alapján én (és néhány ezer elvtársam) azt nevetem kereszténynek, aki
-olyan mint a Krisztus
-Krisztushoz tartozik
-Őt követi.
Tehát nem az Ummagumma egyház feltételeit használom, hanem a bibliáét. Más kérdés, hogy a legtöbb keresztény ember életében lámpással kell keresni a Krisztust. De már a törekvés is elég az én (és sokunk) definícióm szerint.
Addig nincs semmi baj míg össze nem fekszik a hatalommal és az én orromat a hatalommal át nem akarja szúratni, különben másodrendű állampolgárnak számítok.
Addig az én kereszténységemről azt mond, amit akar. És én is az ő kereszténységéről.
Képzeld el, hogy megalapítom az Ummagumma Egyházat, ami szerint csak az igazi keresztény, aki levágja mind a két fülét, és pálcikát szúr az orrába. És ezek után megkérdezem, hogy hogy a csudába lehet az, hogy ez az Ödönke kereszténynek mondja magát, miközben nincs is pálcika az orrában. Mit mondanál erre?
jó, ha kiderülnek ilyen túlkapások. Csak az nem botlik meg, aki nem csinál semmit.
Azt szeretném, hogy a katolikus testvérek is gyakrabban mozduljanak, ne legyenek a sok száz éves mozdony tehetetlenségének a fogjai, legyenek készek a bűnbánatra, kiigazításra.
Azért azt se felejtsük el, hogy nem lett megtagadva az egész amit leírt a könyvben!
békítőnek:
János17,20-23
"De nem értük könyörgök csupán, hanem azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem;
hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem.
Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, ahogy mi egyek vagyunk:
én őbennük és te énbennem, hogy tökéletesen eggyé legyenek, hogy felismerje a világ, hogy te küldtél el engem, és úgy szeretted őket, ahogyan engem szerettél."
