Az utóbbi években észrevettem, hogy a régebbi időkhöz képest milyen mértékben kezdenek a férfiak szandálban, papucsban járni. Vitára bocsátom a témát. Az én véleményem szrint a szandál semennyire nem férfiaknak való és abszolút nem kelti komoly ember benyomását viselőjéről.
Pedig már azt hittem, hogy kigyógyultam a szeretet függőségemből, de hát mégse. Teljesen nem is akarok, mert a dicséret jólesik, csak már nem azért "csinálom". Nem elvtelenül, de sokmindent tettem csak azért, hogy szeressenek.
A férfihiányról az a nagy őszinte, hogy az az egy Fábryt nézi videóról. A többi arra lett volna jó, hogy elmondják, milyen jó csajok is vagyunk mi ketten!
Na ne csináld ezt mármegin...:-))) Egyébként meg egyik topiktársunk hollétéről sem tudok, biztos kirándul(gat)nak. És megsúgom Neked, nekem is szoktak hiányozni, mivel nagy-nagy általánosságban jobban szeretem a férfiakat, mint a nőket. Most nem a kézenfekvő értelemben.:-) Mindig is több fiú barátom volt, mint lány. Itt a Fórumon viszont sok-sok üdítő női kivétel van a szabál alól, például Te is. Úgyhogy most nem hiányolok senkit. Legalábbis innen nem.:-)
Meg fogom keresni, kösz a tippet! Mondom, hogy elmaradásaim vannak: kevesebb idő óta szeretek nő lenni, az volt a hosszabb az életemben, amikor elfogadtam bár, de nem mindig tudtam vele mit kezdeni.
Most meg miért hiányolok egy férfiút? Látod, ez is egy óriási különbség: az ízig-vérig nő a nők között is az (sőt bátran vállalja, hogy időnként vannak férfias vonásai is), nekem ehhez egy férfi kell. Legalább egy ;-)
Minek az eccercsak... és egyáltalán, ez általános felkiáltás, vagy csak egy hímnemű topiktársra vágysz? - Egyébként olvastad a "Mitől szexis a nő?" c. remekművet? Az is nagyon érdekes, komolyan. Kölcsönadnám, ha nem adtam volna már kölcsön.:-) De továbbra sem értem, hogy mennyiben / miben akarnál nőiesebb lenni? Szerintem ha szeretsz nő lenni, ez elég kellene hogy legyen.
Van egy olyan barátnőm, aki a kisujja hegyéig NŐ. Aki ennek tudatában van és sugárzik is róla. Nekem jobb a lábam, kisebb a hasam, de... valami hiányzik. Sokszor én se tudom, mi az. (Oda vezetem vissza, hogy nem szerettem lány lenni, zavarba jöttem, ha megjegyzéseket tettek a gombos pulcsimra, és leginkább nadrágban jártam.
Ez mind csak okoskodás, az a plusz, az nagyon hiányzik. Írtam már a szerintem nőies nőről, és az olyan jól sikerült, hogy DN-t meg is leptem vele. Nem is akartam innen kezdve kiábrándítani: ez csak az elmélet. Szeretnék ilyen lenni, de nem vagyok.
Attól függ, ki mit ért nőies alatt. Például van, aki külsőleg a masnikat meg a fodrokat meg a rózsaszínt, na én ezektől irtózom. Meg az átlagnál több férfitulajdonság is szorult belém, de még sosem neveztek nőietlennek. És nem is látszom annak - még olyan Madonnás muszklim sincs.:-) De egy ősmagyar férfi szempontjából, aki egy nőt gyakorlatilag házvezetőnőnek tart, feltétlen az vagyok. - Ami Téged illet, nem tudhatom. Szerintem bőven lehetsz nőies akkor is, ha fára mászol, vagy ha kifocizod a loknikat a hajadból.. hát ez a duma..kééééész:-D. Na szerintem ez az, ami leginkább belülről jön. Persze az sem árt, ha az ember nem élsportol....
Igen, az lenne a jó, ha megértenénk egymást. Nekem azért volt szükségem erre a könyvre, mert képes voltam napokig hurcolászni magamban a durcát meg az igazán-kitalálhatná-mire-gondolok-ot. Először meg kellett tanulnom külön a nőt és külön a férfit, hogy utána egyben láthassam magunkat embernek.
Az iskolában is ismernem kell a fiús és lányos játékokat.
Engem apám fiúnak várt. Hároméves voltam, amikor elment, de nagyon sokáig fiúsan viselkedtem. Büszke voltam a fáramászásomra és arcizmom se rándult, amikor zongoravizsga előtt kifociztam a loknikat a hajamból. Évekig küzdöttem vele, hogy szeretnék is nőies lenni meg nem is tudok.
Férfiasan állok a süteményhez.:-) Mondjuk könnyű dolgom van, mert nagyon kevés az, amit szeretek. Egyébként nekem is nagyon tetszett a könyv, érdekes és tanulságos volt elolvasni, de úgy gondolom, hogy J.Gray csak a felszínt írja le és az alatta levő szintet, pedig még azalatt is van szint, ahol az ember nem férfi, és nem nő, hanem ember, és mint olyan igenis (meg)érti egymást a nemétől függetlenül. Ez persze csak az én véleményem.:-)
Szóval... ez a Mars-Vénusz dolog engem nagyon fölcsigázott, az újdonság ereje (1996-ban, 97-ben?) először mellbevágott, majd elgondolkodtatott, de a legjobb az volt az egészben, hogy tanulásra ösztönzött. Egy John Gray nevű fickó és a felesége beszéltek több könyvben is arról, hogy mennyire másképp működik a férfiak és a nők agya; mennyire másként meséljük el ugyanazt a dolgot és mennyire mást jelentenek a kimondott szavaink.
Jó példa erre a vendégség (bár ez már az én továbbgondolásom). Amikor a nőt süteménnyel kínálják, azt mondja: köszönöm, nem. Eközben persze azt gondolja: szívesen megennék egy szeletet; meg azt, hogy jó lenne, ha még egyszer kínálnának, közben pedig mondják azt, hogy "ó, drágám, a te alakoddal ezt igazán megengedheted magadnak!"
Amikor a férfi a kínálásra azt mondja: köszönöm, nem, akkor azt is gondolja, hogy köszönöm, nem. Ha igent mond, lelkiismeretfurdalás nélkül eszi meg a süteményt. (A szégyentelen, még élvezi is!).
Ebből a könyvből tanultam meg, hogy a férjemnek időnként -minden ok és előzmény nélkül- szüksége van arra, hogy bevonuljon a "barlangjába". Buta kérdésekkel vagy sürgetéssel csak meghosszabbítom az "ott" eltöltött időt.
Aztán: a nő azért beszélgetne, hogy oldódjanak a feszültségei. Ha a férfinak kell beszélnie pl. munkahelyi kudarcairól, az növeli a benne lévő feszültséget, hiszen már akkor sem találta a megoldást.
Durva sértésnek éltem meg régebben, ha világfájdalmam ecsetelése után a férjem legalább három megoldási javaslattal állt elő, pedig csak arra vágytam, hogy meghallgasson.
Na, most kedvet csináltam a könyv megismeréséhez vagy inkább elvettem?
Hát, hát, hát... Hát sokat gondolkoztam, most mi legyen, elküldjem-e neked, vagy kérjek inkább elnézést, hogy ez egy igen személyes iromány, és ahhoz jobban kéne ismernem Téged, hogy rád bízzam életemnek ezeket a nagyon is intim dolgait. Ha nő lennél, nem problémáztam volna ennyit, de egy férfivel szemben bizalmatlanabb vagyok, az a helyzet. Aztán, mivel eredetileg egy nőnemű barátomnak írtam, a hangvétele, hangulata is érzelmesebb, mint ahogy férfitársaságban meséltem volna erről. Pláne, hogy épp érzelmek leírásáról szól. De nem akartalak elutasítani, ha már ilyen kedves vagy, hogy érdekel a véleményem ebben a témában. Ezért kicsit utánad olvastam, bár a nickedet ismerem régtől fogva, és itt-ott korábban is találkoztunk már. Végül a Felkészülés a terhességre topikban olvashattam néhány hozzászólásod, ami alapján úgy döntöttem, elküldöm neked az írást. Csak arra kérlek, kezeld bizalmasan! Lehet, hogy Te nem látsz benne semmi különlegeset, vagy túlontúl is személyeset, de hidd el, nekem az. :-) Majd küldöm mindjárt.
Nem kell szomorkodni, megúsztuk végülis. :-) A Noszigabi megkért, írjam le, miként éli meg egy férfi az apaságot. Abban elmesélem ezt is. Annál személyesebb, meg hosszabb is, hogy a fórumra berakjam, de ha érdekel és marhára nem tudsz mit kezdeni unalmadban magaddal, elküldhetem, ha szólsz.
Anno olvastam, hogy a zember induljon ki a statisztikailag hátralevő évei számából, szorozza be 365-el, írja fel valahová, és minden nap javítsa vissza eggyel. Állítólag segít tartalmasabban élni... el tudom képzelni. El is határoztam, hogy megcsinálom, de persze elmaradt.
Juj, ez elég ijesztően hangzik, de akkor ezek szerint, mégis elkerült a baj...?
Azt hittem majd egy páran nekem estek, hogy mit ijesztegetem ilyenekkel a jónépet az elhalálozással, de úgy látszik, ez egy elég valós indok lehet mai világunkban:(
