Pozitív diszkrimináció, pláne olyan országban amelyik nem engedheti meg magának munkanélküliség és gazdasági állapota miatt, luxus. Ráadásul az EU-ban tilos. Persze lehet rábökni, hogy akkor meg nem kell az EU, csakhogy ez nem egy ilyen egyszerű szeretem/nemszeretm provléma.
Röviden, Piliscsabán élek, a Budapestre vezető 10-es út hosszú évek óta használahtatlan, lassan már egész nap dugó van. pilisvörösváron lehetetlen végigmenni, állandóak a balesetek. Tervebn van egy elkerülő út építése, a környezetvédelmi engedélyt szabálytalanul adták ki, néhány civil szervezet megtámadta.
Az emberek fel vannak háborodva, miylen jogon veszik el tőlük a lehetőséget, hogy végre nyugodtan közelkedhessenek. Amikor jobban a dolgok mélyére nézel, kiderül, hogy az új út ugyanabba a kétszer egysávos Bécsi útba torkollik majd, tehát a dugó ugyanannyi lesz. Kiderül, hogy egyelőre eg yolyan szakasz épülne meg iszonyatos pénzért, amely semmit nem kerül el, párhuzamosan halad a régi úttal két falu között. Kiderül, hogy az újonnan - állami pénzből - épülő szakasz mellett egy nagy bevásárlóközpont épül magánpénzből, tulajdonképpen annak a szervizútja épülne csak meg. Még egy rakás egyéb átverés van, de az emberekkel lehetetln már beszélni, görcsösen ragaszkodnak az új úthoz, amelyről már bizonyos, hogy semmiféle könnyebbséget nem hoz majd.
Ekkor egy civil szervezet - a vezetője a környék egyik építési vállalkozója - feltesz egy olyan "népszavazási" kérdést, hogy "Akarja-e, hogy megépüjön a 10-es út, hogy gyermekeink végre biztonságban és jó levegőben közlekedhessenek, élhessenek?"
Érdekes módon a hétszáz beérkező válaszból hétszát igen.
Ja igen, fórumot rendeznek, a vitavezető az előbb említett vállalkozó, következetesen nem ad szót senkinek akiről tudja, hogy a terv ellen szól vagy legalábbis aggályai vannak.
Mi a lényeg mindebből? Az, hogy kellő csúsztatással, a tények elhallgatásával, az emberek biztonságára való hivatkozással egy elhibázott döntés támogatására lehet felsorakoztatni az emebreket.
Aki józanul gondolkodik, az látja, hogy a kettős állampolgárságról szóló népszavazásnál hasonló volt a helyzet: az emebrek hazafias érzésire appellálva egy elhibázott döntést akartak kicsikarni. Erről a kérdésről így nem lehet dönteni, ez annál sokkal felelősebb dolog.
"Lehet, de a jobboldal álltal kieröszakolt, zavaros kérdéssel megfogalmazott állampolgársági népszavazásra az egyetlen racionális válasz a tartózkodás volt."
Igy igaz ,de ettol fuggetlenul semmi akadalya annak,hogy egy kormanyutasitassal a burokracianak kuiadni,hogy a hatarontuli magyaroknak a munkavallasi ,letelepedesi es allampolgari dolgokat siman leroviditeni,Mert az nem tilos,nem utkozik torvenybe ,ha az a torveny,hogy a kerelmeket mondjuk 90 napon belul kell elbiralni,vagy valaszt adni ra,az csak azt jelenti ,hogy 90 napon belul igen ,es ezt nem lehet tullepni, de azt nem ,hogy ennel rovidebb ido alatt,pl igy:
Bevendorlasi hivatalnok a kulugytol: Neve?
-Kovacs Aron?
Nemzetisege?
-Magyar
Akkor mondja utanam:Meg nyilnak a volgyben a kerti viragok,meg zoldell a nyarfa az ablak elott.
-Meg nyilnak a volgyben a kerti viragok,meg zoldell a nyarfa az ablak elott.
Koszonom ,itt a pecset ,udvozoljuk a Maggyar Koztarsasag allampolgarai kozott .A szomszedos ablaknal beadhatja az utlevelkerelmet. A fenykepet is megcsinaljak ott azonnal.
Arról nem tehetek, ha te nem értetted meg azt az egyszerü kérdést, hogy Múzeum-kertben fütyülők részei e a nemzetnek vagy sem, ha nem tetszett nekik Gyurcsány azon megállapítása, hogy a miniszterelnök szerint részei a nemzetnek. Valamint, ha esetleg arra jutsz, hogy ebben az esetben önbevallásuk (önkifütyülésük) alapján nem részei a nemzetnek akkor szerinted nemzetáruló provokátorokként küldte-e oda a jobboldal vagy sem azt a max. 50-60 embert? Továbbá az sem tul bonyodalmas kérdés, hogy Orbán konzekvens politikus-e, ha most olyan népszavazásra buzditott, amelynek egyik alapkérdését miniszterelnökként elutasitotta?
Ennél egyszerübben nem tudom megfogalmazni. Akkor sem, ha elhiszem, erre nincs neked jol begyakorolt elöre panelizált válaszod.
Lehet, de a jobboldal álltal kieröszakolt, zavaros kérdéssel megfogalmazott állampolgársági népszavazásra az egyetlen racionális válasz a tartózkodás volt.
kossi, a kérdés nem azért van, hogy az derüljön ki, én mit szeretnék. Aki igy kérdez azt ugy hivják, diktátor. A válaszod szempontjából indifferens, hogy én mire jutok az adott kérdésből. De azt megállapítottam, hogy nincs válaszod. Például azért, mert nem tudsz önállóan végiggondolni valamit és autonom választ találnod. Remélem, a jobboldal és a demokrácia érdekében remélem, hogy azért ez nem egy jellemző állapot a jobboldalon sem. Mármint az, hogy csak akkor tudnak kérdezni, ha előre elhatározott válaszuk van, és képtelenek egy sablonból kilógó kérdésre önálló választ adni.
Nagyon tévedsz. Bár nem tartozik szorosan a tárgyhoz, én a parlamentáris demokráciába vetett hitemnek megfelelően nem szavaztam nemmel. Nem szavaztam igennel sem.
Mintegy 6 és fél millió polgártársamhoz hasonlóan.
Igen, az a baj, hogy hatásosak azok a szónokok, akik nem követik, hanem hirdetik az elveket. Egyszer ezt, máskor ennek az ellenkezőjét, attól függően, hogy tanácsadóik milyennek érzik a köz hangulatát, hol találnak rést eszmék piacának kínálatában.
Tzen ugyan nem, de nyolcmilliónál valamennyien többen vagyunk szavazó polgárok. Ebből nemzetáruló miniszterelnökünknek is köszönhetően közel 1,4 millió szavazat osztozik a tieddel!
ha már a számok háborújánál tartunk, akkor a FIDESZ "hitelességét" mi sem bizonyítja jobban, mint a saját peticiójuk. Állandóan szajkózzák, hogy másfél millioan aláírták. OK, aláírták, de a többség nem írta alá. De ez a dolgoknak csak az egyik oldala. Ha a hipotetikus és önbevalláson alapuló másfél milliót összeveted azzal, hogy a legutóbbi országos választáson a jobboldal hány szavazatot kapott, akkor kiderül, hogy a sokat emlegetett peticioval a saját szavazótáborukat sem tudták maradéktalanul meggyözni. Minden p.körös agitáció és szájbarágás dacára.
Ízléstelen, bolgárgyörgyös válaszoddal nincs mit kezdeni; remélem egyszer majd te is többre értékeled az emberi fajt annál, melynek aljából most mintát adtál.
Válaszod persze semmit nem mond arról, hogy mi a helyzet Orbán hirtelen támadt nacionalizmusával akkor, amikor korábban nem akrta a kettős állampolgárságot, majd most hirtelen ráébredt, hogy ez az igazi jo megoldás? (Pl. egy általa elképzelt választási leosztásnál) Meg persze arra a dilemmára sem válasz, hogy az adott esetben, ha a füttyülök kifütyülik a megállaptást, hogy ök is részei a nemzetnek, akkor vajon ök magukat a nemzet részének, vagy nemzetárulónak tartják-e? (vagy a jobboldalnak IQ-bajnokokból csak erre futja hívekként?)
Érdekes, amit mondasz. Éppen azon filóztam, hogy tulajdonképpen az ország felének (vagy akár 81 százalékának) lehazaárulózása az igazi hazaárulás.
Ha pontosan fogalmazok, hárommillió magyar vélt érdekének sérelme (vagy érdekének vélt sérelme) ürügyén lehazaárulózni akárhány emebrt, ez orcátlanság.
Amúgy az egészben fogalmi tévedés is van, a jelenleg érvényes meghatározások szerint is a nemzetről van szó, nem a hazáról; de végülis ez lényegtelen, az arcpirító hülyeség megnyilvánulásában nem szabad logikát, értelmet, következetességet keresni.
Egyébként vitába szállnék veled: nem a demokrácisa megcsúfolása, hanem a demokrácia diadala, bár szomorú diadala: a demokrácia olyan erős, hogy képes elviselni néhány eszement szélsőséges fröcsögését. A józan többség ezeket kiveti magából.
A demokrácia szégyene viszont, hogy vannak paralmenti politikusok, akik adják alájuk a lovat. Hogy egy kövér ember nyíltan azon kesergett, hogy a gazdák idő előtt hazamentek, és az ő szokásos éves kormánybuktatása ezúttal is sikertelen lett, az egy dolog: az illető, a demokrácia erejének köszönhetően, nem parlamenti párt vezetője már.
De vedd észre, hogy kik azok, akik nyíltan drukkolnak ennek a szélsőséges hangnak: azok az abszolút hiteltelen, alja emberek, akik már megjárták mindkét tábort, némelyikük kétszer is oda-vissza. Akik, ha most gondolják őszintén, amit mondanak, akkor korábban lapítottak, tapsoltak, mert akkor ezért fizettek nekik; akik meg akkor gondolták őszintén, és most hazudják az ellenkezőjét, mert így többre számítanak; és végül azok, akik sem akkor nem gondolták, sem most nem, csak éppen az érdekük most erre viszi, sodorja őket.
Igazad van, jóval több mint fele. Sajnos. Számold meg, hányan szavaztak igennel, vond ki a 10 millióból, megkapod azoknak a számát, akiket lenemzetárulóztál.
Természetesen az én demokratikus és pacifikus gondolkodásommal továbbra sem látok kapcsolatot a metaforád és a valóság között.
Nem lehet, hogy csak arról van szó, hogy tapasztalatlan vagy, és azt hitted, hogy a nőgyógyász megbecstelenített, pedig csak a dolgát tette, és az ujjával turkált benned (arról ő nem tehet, ha te ettől elélvezel)?
[igA pojácát nem azért fütyülték ki, mert baloldali, hanem azért, mert a Nemzeti Ünnepen akarta eladni a nemzetárulását.
Igazad van biztos. Azért fütyültek akkor is amikor azt mondta, a füttyösök is részei a nemzetnek. Tehát a füttyösök bizonyitékát adták, hogy nem részei a magyar nemzetnek, hiszen kifütyülték a megállapítást. Ezek után esetleg ök hazaárulók? És akkor mit kerestek ott? Mint nemzetáruló provokátorokat küldte oda őket a jobboldal?
BTW, az elszíkytott országrészeken élők magyarságát, aza magyar nemzetiségi voltát senki nem tagadta meg. Az sem aki igent mondott, az sem aki nemet és az sem aki el se ment. A "nem" vagy a tartozkodás nem a nemzetiségnek, hanem egy politikai aktusnak szólt, és semmi köze a nemzethez, meg áruláshoz, meg egyéb retorikai rizsához, amit paszományos Orbán a legujabb köpönyegében egyre vérmagyarabbként és persze egyre munkáspártibbként nyom az éppen esedékes hordóról. Hogy mennyire nem, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy korábban esze ágában nem volt kettős államporgárságot adni bárki külhonban élőnek. Csak a jobboldalon biznak a hívek alacsony IQ-jában és vezérszelektív rövid emlékezetében.