Köszönöm a tájékoztatást! Igen olyan árúra gondoltam. Biztos hogy ilyen konstrukciójút nem veszek, inkább keresgélek egy erősebb kivitelűt, vagy egyedi gyártásút.
Beüzemelés előtt 4-5 óra alatt sikerült az összes alkatrészét lesorjázni . Borotva éles volt mindenütt .
Hideg (2-3 fokos ) hús töltésére nem alkalmas , hurkához meg lassú . Jó a fokozatmentes hajtása , de a lábpedál kivitele harmat gyenge , inox burkolat készül rá + egy pálca , hogy könnyebb legyen pozicionálni a helyzetét .
Szeretnék segítséget kérni. 12 literes elektromos meghajtású kolbásztöltőt szertnék vásárolni. Kínai gyártmány. Ismeri valaki, hogy bírja a strapát? A márkája nem ismert, mert állítólag több márkanév alatt is forgalmazzák ugyan azt a készüléket! Köszönöm!
Az biztos, hogy nagyobb a teljesítménye. Egyébként az a kérdés, mennyi a darálnivalód, no meg az időd.
Én mind a hármat próbáltam. Az FV-k előnye, hogy ott lehet hagyni, valamit kitaláltak, hogy ne fulladjon le, mikor már nem zörög, újratöltöm, közben teszek-veszek.
Amúgy fogalmam sincs, melyik részéből is készítette, az elvárásom az volt, hogy Kolozsvári jellegű legyen, sok réteg zsírral-hússal, és csak a legjobbakat veszi ki belőle szalonnának, az úgy jó lesz.
Mi már nem tudtunk volna a pácsó után padláson szárítani, a megjövő jó idő végett. Kései vágás, ugye. Mostaniaknál szerencsénk lesz, december 18, már kijelölve, pedig meg sem voltak akkor a malacaim még. Idén szalámit is töltünk, sajátot.
Ez igen jó lágy, bár én szeretem a jóval, sokkal keményebb szalonnákat is, bőrét is simán meg lehet enni, Kolozsvári, drága szalonna íz. 3 hétig volt Böllér pácban forgatva, 3 csomag, 880 ft, ezrest adtam. Füstölést, ezt a 3 hétig pácba forgatást ingyen elvállalta a hentesünk. Egy hatalmas, zárható edény, láttam nála azt is. Disznóölés volt disznónként 10 ezer.
Igen jó hentes, látszik, hogy szereti a munkáját és igen finomakat készít, megtartjuk. :) Most idén 4 malacot tartunk, a tavalyi 2 helyett, ráadásul az egyik göbét, majd malacoztassuk is. Vannak tervek. :) Épül az ól bővítés.
Nálunk hentes készíti, a saját disznónkból, kóstoltam több féle szalámit, ilyenfélét, de szinte mindegyik Pick szalámira hajazott, rendesen kiszárítva. Mintha nem is a fűszerezés lenne a dolog lényege, hanem a töltés-jól kiszárított szalámi. Többször kóstoltam Pick-jellegűt. Idén csak májas-véres hurkát csináltattunk vele, mivel késői cocák voltak, júniusban hoztuk malacokat, február 18 vágás. Már a padlásra nem lehetett volna felvinni semmit, örültünk hogy a szalonna részt elvállalta. Aztán, árul maszekban is szalámit, múltkor szomszéd akart tőle venni 15 kg szalámit, de nem volt benzin autójában, egy rúdért levittem. :))
A legpicibbért. 1500-ért adta kilóját, igaz, csak 2-3 hetet lógott, megfelelő helységben, de ez szerintem igen jó ár. Szalámi, amit hazahoztam. 2 hete érleljük, szárítsuk a hűtőben) Lehet napokban felvágjuk, tuti Pick-jellegű lesz ez is, szerintem a szárított hús a lényeg, az mind igen jó ízű lesz. Ezt a rudat kaptam a fuvarért.:
No, és a pick ízét vissza tudtad hozni? Azt kell hogy mondjam, hogy nagyon frankó lett. KB 80-90%-ban olyan, mint amit vártam. Viszont jövőre, ha tehetem egy pici paprikát teszek bele. De azt kell mondanom, hogy nagyon megérte!
Több éve hasa alja szalonnára vágyom. Tudod arra, amiben egy max két húscsík van, de sehol nem kapok olyant és a mai disznók már sajna nem is olyanok, mint rég. Azzal, amiből az oldalas ki van rángatva, a világból ki lehet üldözni, mert nem bírom elrágni, csak rágom, rágom, rágom és gombócban vannak a pofámban a hártyák. A kenyérszalonna meg borzalmas.
Elkészültek a szalonnák! :)) Hűű, ilyen jó nincs is a boltokban, vagy csak valami nagyon horror árban. Saját nevelésű disznóból. Füstölt illat a konyhában. Hűű, de vártam,,,,nem gondoltam ilyen jó lesz.
Én úgy gondolom, hogy nem az a fontos, hogy mi van törvénybe vésve. Hogy kerülhet- e bele cukor, vagy sem. Nézőpont és ízlés kérdése minden. Én az életem első 30 évében soha nem ettem bolti dolgokat, mert minden évben vágtunk disznót és készítettünk tölteléket. Papám megrögzött receptje szerint, ami úgy nézett ki, hogy az öreg fogta a kanalat és annyit rakott mindenből, amennyi kell. Na ezt én nem soha nem tudtam eltanulni, mert nem volt recept. Soha nem volt másabb, mint előzőleg, mindig ugyanolyan volt. A több ezer levágott disznó a háta mögött rutinossá tette. Viszont én arra az ízre nem tudok rájönni és nem is akarok. Én nem akarok egy kolbász/szalámi evés után két napig fokhagymát böfögni, mint a legtöbb házi tölteléknél. Semmi más nem dominál bennük, mint a fokhagyma. Szóval mindenkinek a maga ízlését kell megtalálni és nekem ez a recept, az ami ízlik, mert én kísérleteztem ki több év alatt magamnak. Az,hogy több millió ember szereti a pick szalámit és én bele esek, az nem hinném, hogy nagy tragédia. De nem is szólom meg azokat, akik nem szeretik. Minden olyan ember, aki jártas a konyhában az tudja, hogy mindenbe ami sós, teszünk édeset, és mindenben ami édes, teszünk sót. Belet mosni manapság már az öregasszonyok sem hajlandóak, pedig még a nagyrészük tudna. De a mai fiatalok, nem is akarnak sem dolgozni, sem disznót vágni, ezért nem is érdekli őket. Mi még anno napokig nem aludtunk előtte, mert vártuk, hogy mikor lesz a disznóvágás, mikor tekerhetem a hurkatöltőt, stb. Ez más világ. A mai fiatalokat már semmire nem lehet megtanítani, mert nincs bennük a munka iránti és még a másik ember iránti alázat sem. Az érdekli már csak őket, hogy mivel lehet pénzt virítani, meg eljátszani a gazdag szerepét egy német prémium autóban.