Keresés

Részletes keresés

mitla Creative Commons License 2004.01.16 0 0 726
Anyabanya, ez nagyon szép történet, mint a tieid általában. Nagy kár, hogy ilyen apróságokra csak nagyon kevés doki szánja rá az energiát, különösen akkor, ha odakint a folyosón másik 8-10 fülfájós kisklapec is üvölt még. Pedig a nyakamat rá, hogy így sem töltöttetek több időt a rendelőben, mintha azzal kínlódtatok volna, hogy fogja már le anyuka ezt a gyereket, mert nem tudok belenézni a fülébe, ha a fejét kapkodja, és hallgattassa már el valahogy!
mitla
Előzmény: anyabanya (725)
anyabanya Creative Commons License 2004.01.16 0 0 725
Egy héten át jártam egyszer Matyival fülészetre, szakrendelőbe (a mi dokink beteg volt). Mindennap kellett menni. Mindig más doki volt. Volt kedveskedő velem, volt szigorú. Aztán volt egy idős doki is, aki teljesen más volt mint a többi. Bementünk a szegény gyerek már kétségbe volt esve. A doki meg vigyorogva mondta neki, hogy na szevasz kiskomám, de szép szempillád van, meg milyen stam legény, stb. Aztán oda hivta magához és nem leültette. A térdei közé vette és adott neki két csavaros valamit, hogy ezt neki összekéne szerelni, de neki nem sikerült és kellenne egy kis segítség. A gyerek összeszerlte. A doki lelkendezett, majd megköszönte a segítséget és a látgatást és elköszönt,és azt mondta, hogy ennek a gyereknek fel ir most valami meglepit, amit majd anya vegyen meg hazafele menet ajánlja a kinder tojást, s közben a nagy meló alatt megnézte a fülét is és a kölök észre sem vette...
anyabanya Creative Commons License 2004.01.16 0 0 724
Azt hiszem tul van lihegve ez a hálapénz dolog, hiszen mi szülönők vagyunk azok, akik ragaszkodnak ahhoz, hogy egy ember vizsgálja, s ha szül vezesse a szülését. Talán azért mert ragaszkodunk a háziorvosunkhoz, a fogorvosunkhoz, stb. Ne nyulkáljon bennünk akárki, csak az, akiben megbizunk. Jó lehet sokat kell fizetni egy szülésért, de senki sem kényszerit arra, hogy ragaszkodjunk az orvos személyéhez. S saját tapasztalataim szerint választot doki nélkül is lehet szülni. Nekem kétszer volt választot szülészorvosom. Tehát háromszor szültem annál, aki ép ott volt. A bánásmodban én nagy különbséget nem tapasztaltam, inkább a szülésznők részéről. Az is csak az utlosó szülésemnél volt, amikor a szülésznő ugy döntött, hogy 5.-ik gyerekhez nem kell orvos, ami talán igaz is lett volna, ha a pici nincs jóval 4 kilo fölött....
Itt pl a terhesgondozoban a doki tényleg figyelt, s volt, hogy ő vette észre a problémát a vérképemen és nem a doki, akihez a jártam.
Nem hinném, hogy kéne haragudnom azokra a dokikra, akik elteszik a pénzt,s ha szükségeltetik hajnal 2-kor is felkellnek.
Szabad a verseny , mert lehet olcsobb dokit is keresni, de lehet a terheséget saját doki nélkül is végigcsinálni...S ha valaki sok tízezret kér azért, hogy nem megy el a városból, s nem ihat este egy jó sört mert bármikor hivhatják, akkor én azt hiszem ő ennyire taksálja az eladott nyugalmát...Persze ettől elszaladhatott a ló ezen a területen, de ezt is mi anyák kreáltunk, mert mi keztünk sokat adni...
Az elmúlt 14-15 évben 5-ször voltam terhes, 5.ször szültem. Amikor az első gyermekemet vártam, még csak keveseknek volt fogadott dokija. Az amolyan úri muri volt (legalább is Békéscsabán). Ettől még a terhesgondozoba figyeltek ránk. A szülészeknél meg voltak kedvesebb dokik, és bunkok is, de akkor még a kedvesek sem extra pénzért voltak kedvesek. A taho dokit meg kiutálták maguk közül. A szülések után általában 3000 forintot adtak az anyukák, de sokan semmit... Késöbb a kedvesebb dokiknak lettek magánbetegeik, mert az anyukák kezdtek el ragaszkodni hozzájuk, s vitték pletyi szinten tovább a hirüket. Amikor a másodikat szültem, már többeknek volt saját dokijuk, de akkor sem volt általános. Akkor inkább az jött szokásba, hogy a terhesgondozoba az adott doki ügyeleti napján mentek be a kismamák. S ott is kialakult az, hogy azon a napon, amikor a jobb doki volt, több anyuka ment be, mint máskor. Mire harmadjára voltam terhes, addigra egyre több szülész nyitott saját rendelöt, s ettöl kezdve ott a rendelésen beszélték meg az ultrahang időpontját, a terhesgondozoba nem vizsgált más doki, stb, stb. Persze akkor már ragaszkodtak ahhoz, hogy az a doki vezesse a szülést, aki honapok óta vizsgálta, akit ismer, akivel jókapcsolatba van, akibe megbizik... S ekkor lettek felkapottabb dokik, és kevésbé felkapottak, miközben a szülönők presztis kérdést s csináltak abból, hogy kihez járnak. A dokik meg persze mentek szülést vezetni, sokszor pont akkor, amikor szíve szerint máshol lett volna. S ennek díja van. Ha egy ismertebb felkapottabb doki maradt volna az olcso árfolyamon, akkor mindenki őt akarná és akkor akár be is költözhetne a szülészetre. Igy hát felkusztak tényleg irreális szintre az árfolyamok. Mire negyedjére szültem már nem volt olcso az a doki, aki még kezdő és nagyon olcso volt a harmadik szülésemnél. Ez annak volt köszönhető, hogy figyelmes, kedves ember volt. Persze maradtam a "betege" a nagyedik terheségem alatt is. Az ötödik babánál is hozzá jártam, de már hamar közöltem vele, hogy ő drága nekem arra, hogy nála szüljek. Nem sérült be. Azt mondta, hogy ha nem is jön be, de figyelni fog rám, ha lát és ne aggodjak, mert minden rendben lesz, hisz nem szokott gond lenni a többedik babánál. Igy hát nem szültem nála, de ettől még ő csinált meg minden vizsgálatot a terhesség alatt. S a szülésem után a vizitnél mindig sugot valamit nekem. Nem komoly dolgokat, csak aprobb tanácsokat, meg hozott plusz egy üveg ergám cseppet. Nem tünt haragosnak, amiért nem akarok neki 40-50 ezret adni.
Igen ténylleg baromi sok pénzt kapnak a szülészek, de erről nem csak ők tehetnek, hanem az asszonyok is, aki ennyit ajánlottak fel . Hisz az elején még nem volt szabott árfolyam. Az elején ha rákérdeztek, hogy mennyit kér, akkor csak azt mondták, hogy ahogy gondolja, vagy kérdezzen meg más anyukákat, stb, stb.. Az csak késöbb alakult ki, hogy gyakorlatilag rálettek szoktatva a nagypénzre. Nem beszélve arról, hogy egy-egy jobb doki rendelője baromira jól felszerelt, ami sokba került, amire meg kellett keresni a fedezetet és tudjuk arra nem elég az orvosi fizetés. S hogy szeretnek jól élni, hát ki nem... Ők ezért a jó életért eladták a nyugalmukat és éppen ezért nem irigylem tölük. A hazai egészségügy nem ettől büzlik...s ezt talán kivédhetnék, ha tényleg megfizetnék őket, ha mi nők is tudnánk, hogy nem szorulnak rá a pénzünkre, mert az állam ad nekik helyettünk annyit, amennyi egy jó szinvonalú élethez kell..
Végül annyit, hogy ha egészségesnek bizonyulok szeretnék még gyermeket, de nem fogok orvost fogadni s tudom, hogy ez önmagában nem fog életveszéélybe sodorni. Ugy legalább nem kell senkinek pénzt adnom azért, amiért azt kapom, ami jár minimálisan. Cserébe viszont békén fognak hagyni. Nálunk meg a fogadott doki sem tud semmi extrát adni, hisz itt sosem adtak érzéstelenitöt, sosem lehetett másként szülni csak felemelt hátsoval. Nekem meg nem ér 50 rongyot az, hogy 10 percenként megkérdezzék, hogy mi újság, meg mennyire an kitágulva, meg stb...Sőt legszivesebben itthon szülnék.
zsuzsa Creative Commons License 2004.01.16 0 0 723
Viszont egyik ügyfél sem aggódik amiatt, hogy én nem vagyok elég jó közgazdász, hanem fogad itt a cégnél privátban egy kollégát, aki majd az magánirodájából faxolja el neki a havi számlakivonatát és csinálja meg jóváiró számlát a reklamációjára .... hiszen fel sem merül az ügyfélben, hogy nem eléggé képzett közgazdészokat alkalmaznak vagy esetleg hálapénz nélkül csak tessék-léssék fogok foglalkozni velük.

Vagyis az emberek ugy gondolják, nem minden orvos lelkiismeretes, jól képzett és gyakorlott.

Az én gyerekeimnek soha nem volt baja az orr meg a garatmanduláikkal, egyszer egy influenza kapcsán a gyerekorvos átküldött a gégészetre. Egy fiatal playboy doki rendelt, megvizsgálta a gyereket, végignézett rajtam ( épp elegáns,pénzes buta anyunak öltöztem )és közölte ennek a gyereknek ki kell vennie a manduláit és már mondta is mikor hol fogja csinálni..

Na gondolta a jó édesednek veszed te ki....de most kezdjem el mondani, hogy én is eü diplomás vagyok és ne nézzen már hülyének, ezért ráhagytam és sürün elkerültem a továbbiakban. Nyilván ez az orvos hálapénz reményében minden pénzesebb szülö gyerekének ki akarja venni a manduláit :-)

Előzmény: DoktorÚrVazze (719)
DoktorÚrVazze Creative Commons License 2004.01.16 0 0 722
Bocs, most vettem észre csak az elgépeléseket:

közgaszdász = közgazdász!!!!

álatlánositva = általánositva

Üdv

DÚV

Előzmény: DoktorÚrVazze (719)
Dottore Creative Commons License 2004.01.15 0 0 721
Ami ezt a második idézetet illeti, a sajtó és az internet nyilvánossága már csak ilyen, a negatív példákat emeli ki, a botránynak van hírértéke, nem csak az egészségügy vonatkozásában. Ha azonban a betegek saját maguk nem ezt tapasztalják, hanem csupa becsületes, elhivatott, felkészült orvossal találkoznak, akik egy vasat sem fogadnak el tőlük, akkor legfeljebb elszörnyűlködnek azon, hogy ilyen is előfordul, de elhiszik (hiszen maguk tapasztalják), hogy szerencsére a többség nem ilyen.

Akárhogy szépítjük, a hálapénz minden fajtája bizony korrupció a javából, és még nem is beszéltünk az olyan hatásairól, mint pl a kollégák közötti kapcsolat megmérgezése vagy a felesleges beavatkozások generálásának veszélye.
A képhez az is hozzátartozik, hogy ez a rendszer alapvetően nem az orvosok hibája, döntő többségük szívesen felváltaná egy tisztességes megélhetést biztosító, átlátható rendszerrel. Ez egy társadalmi jelenség, aminek az orvosok bizonyos tekintetben ugyanolyan szenvedői, mint a betegek.

Előzmény: DoktorÚrVazze (719)
Dottore Creative Commons License 2004.01.15 0 0 720
Azért ez nem ilyen egyszerű, amennyiben az orvos (köz)alkalmazott abban a kórházban, amiben ezt a plussz szolgáltatást nyújtja. Nem véletlenül tiltják a jogszabályok azt, hogy valaki vállalkozóként végezze munkahelyén a tevékenység egy részét.
Érdekes módon mindig csak a munkaidőn kívüli szülésekre hivatkoznak. De mi van akkor, ha a szülés munkaidőben történik és a felkért orvos mondjuk a műtőbe vagy rendelőbe van beosztva? Vagy ha éppen ő az ügyeletes, amikor megindul a szülés? Az előbbi esetben nem is ő vezeti a szülést, hiszen nem hagyhatja ott a munkáját a "maszek" betegéért. A második esetben lehet, de nem garantált, hogy ő vezeti. A szülészek logikája szerint ilyenkor nem járna a "készenléti díj", de a tények mást mutatnak, hiszen a jelenlegi hálapénz körüli felzúdulás egyik kiváltó oka pont az volt, hogy állítólag egy szülész az ügyelete idejére "programozta" a szüléseket. Vagy talán meg akarta kímélni a kismamákat az anyagi áldozattól??
Előzmény: DoktorÚrVazze (718)
DoktorÚrVazze Creative Commons License 2004.01.15 0 0 719
Bocs, még egy idézet, egy ugyanazon az oldalon megjelenő, az orvoskkal szembeni bizalomvesztésről szóló cikkből:

"Általánosságban hadd hívjam fel még a figyelmet a következőkre: az egészségügyi reform során minden olyan rosszul sikerült internetoldal, törvény vagy társadalmi akció, amely fokozza az orvosok kiszolgáltatottságát (annak érdekében ugyan, hogy egy-két erkölcsi mélyponton levő orvost vagy erkölcsileg és gazdaságilag elítélendő jelenséget kiszűrjön a rendszerből), csak növelni fogja azoknak a számát, akik külföldön keresik majd a megélhetést, a szakmai kiteljesedést, és ez nagyon rossz a betegeknek. A közgazdaságtant talán meg lehet tanulni könyvekből, de egy orvost évtizedes tapasztalata tesz jó szakemberré, ennek elvesztése egy ország számára hosszú ideig pótolhatatlan veszteség. A politikusok évtizedek óta ügyesen kijátsszák ezt a két elnyomott kisebbséget egymás ellen, az egészségügyieket és a betegeket. Az orvosoknak azt mondják, hogy a betegek orvosellenesek, a betegeket pedig arra biztatják, hogy ne bízzanak orvosaikban, mert lám, hálapénzt fogadnak el. Aki már volt beteg, tudja, milyen tragikusan rossz érzés, ha nem bízhat kezelőorvosában.

A közgazdászok csak a számokat nézik, és alig várják, hogy a piac törvényei uralkodjanak majd az egészségügyben, ezt egyébként az orvosok is üdvözlik majd. Ha azonban nem lesznek megfelelő feltételek, ha a hivatástudatot vagy a magyar egészségügyhöz való hűséget a rendszer továbbra sem jutalmazza, akkor a piac törvényei szerint ki-ki ott értékesíti majd munkaerejét, tapasztalatát, ahol ezt a legkedvezőbben megteheti. Arra jó egy ilyen internetoldal, hogy rámutasson, milyen erkölcstelen néhány orvos, száz jó orvos pedig csendben fellapozza a német, angol, norvég álláshirdetéseket, vagy kikeresi noteszából a svéd kolléga e-mail címét.

Dr. Büki Béla
egyetemi magántanár"

Azt hiszem ez is önmagéárt beszél.

És egy aprócska megjegyzés.

moes!

Ugye milyen rosszul esett neked, közgaszdásznak, hogy álatlánositva irtam? Pedig nem is azt irtam, hogy ti milyen gazemberek vagytok, hanem azt, hogy milyen jól kerestek... :-)))

Barátsággal

DÚV

Előzmény: moes (643)
DoktorÚrVazze Creative Commons License 2004.01.15 0 0 718
A hálapénzzel kapcsolatban tegnap olvastam egy cikket, ebből szeretnék idézni.

"Szeretném tisztelettel megkérdezni: ha autószerelőnél járunk, felmerül-e bennünk a kérdés, hogy ki kell-e fizetni a munkadíjat? Vagy elvárjuk-e a szerelőtől, hogy azt mondja: adjunk, amenynyit gondolunk? Ha ingatlant veszünk, felmerül-e bárkiben, hogy az ügyvéd által megállapított munkadíjat ne fizesse ki? Pedig az a szülésért „járó” hálapénz többszöröse szokott lenni! De egészségügyi példákat is említhetek: fogorvosnál, plasztikai sebésznél eszünkbe jut-e, hogy esetleg ingyen is kezelhetne bennünket? Ezek után szeretném megkérdezni, miért gondolja bárki is, hogy a szülészorvosnak az éjszaka közepén, vasárnap, szenteste (!), szabadságát vagy saját születésnapi összejövetelét otthagyva hivatástudatból ingyen kellene dolgoznia?! (A példák nem kitaláltak, valamennyi megtörtént.) A szülés vállalása ezen túlmenően azt is jelenti, hogy a tervezett időpontok környékén az orvos (és családja) nem megy nyaralni, az állandó készenlét miatt baráti társaságban nem iszik meg egy pohár sört sem. Miért csak az orvosnál nehezményezi a közvélemény egy része, ha a nagy szakmai tudást igénylő magas színvonalú teljesítményért, az átlagost (időtartamában mindenképpen) messze meghaladó mennyiségű munkáért az átlagosnál magasabb jövedelmet érhet el?

Persze erre azt lehet mondani, hogy az emberek fizetik a társadalombiztosítást, így ez részükre jár, és az orvos egyébként is a kórház eszközeit, gyógyszereit, műtőjét használja. És itt a probléma gyökere! Igen: társadalombiztosítási alapon jár a kismama számára a kórházi ellátás, a gyógyszer, a kötszer, a műtő igénybevétele stb. A kórház részéről ilyenkor a szülőszobára éppen akkor beosztott orvosok biztosítják az ellátást munka- vagy ügyeleti idejükben, biztosítási alapon. Természetesen ők is kötelesek a tőlük elvárható legnagyobb gondossággal végezni munkájukat. Az azonban biztosítási alapon semmiképp sem „jár”, hogy a választott, felkért orvos lássa el a beteget bármely időpontban. Nem is értem, hogy merülhet fel ilyen igény. Ha a választott orvoshoz ragaszkodik a kismama, akkor a kórházi ellátáson túl (ami valóban „jár”) a kettőjük közötti megállapodás kérdése az egyéni orvosi ellátás. A hálapénz tehát lényegében a választott orvos szolgáltatási, készenléti és konzultációs díja...."

"...Létezik egy – véleményem szerint – szakmailag, jogilag, etikailag és adózási szempontból is megfelelő elképzelés: a szülés későbbi levezetésére felkért orvossal a várandós anyuka a terhesség elején köt egy megbízási szerződést. Ebben rögzítik azt az igényt, hogy az orvos a kórházi ellátáson túlmenően személyesen végezze a szülés körüli orvosi ellátást. Rögzítik, hogy e szolgáltatás teljesítéséért az orvos a megvalósulás után milyen díjazásban részesül, és erről az orvos a pénz átvételekor számlát ad. Így az adózatlan jövedelem adózottá válik. A paraszolvencia jelenlegi öszszege persze ettől nyilván emelkedik valamelyest, hiszen egy része adóvá válik. Így olyan tiszta piaci viszonyok alakulhatnának ki, mint a magánrendelői ellátásban. A terhesség elején egyértelmű lesz, mennyi a kért összeg, és hogy a kismama igénybe kívánja-e venni a szolgáltatást ezen az áron. Ha nem, választhat olcsóbb ellátást nyújtó kollégát, vagy dönthet úgy, hogy nem kíván többletszolgáltatást, és a beosztás szerint illetékes kollégánál szeretne szülni. Még egyszer hangsúlyozom, hogy a szolgálatban lévő orvosoknak is kötelességük mind szakmai, mind emberi oldalról kifogástalan ellátást nyújtani! Ebben nem lehet engedmény! És higgyék el, ez ma is így van. Nem vezetjük le kevésbé lelkiismeretesen azokat a szüléseket, ahol nincs felkért orvos. Ez a szakmai önvédelem szempontjából is alapvető érdeke az ellátó orvosnak....

Dr. Ács Nándor
szülész-nőgyógyász,
orvos-közgazdász"

Eddig az idézet. Azt hiszem, önmagukért beszálnek a gondolatok, de szivesen látnék esetleges ellenvéleményt is

Üdv

DÚV

Előzmény: moes (643)
öregSam Creative Commons License 2004.01.08 0 0 717
Tudtam én, csak gonoszkodom. De aki a János kórház baleseti sebészetét oda fel a hegy tetejére a kórház végébe tette az elmegy ám oda ahová én gondolom.
Előzmény: haliho (716)
haliho Creative Commons License 2004.01.08 0 0 716
Nem fogod elhinni, de sejtettem... :-)))
h.
Előzmény: öregSam (715)
öregSam Creative Commons License 2004.01.08 0 0 715
A másik végállomás te te te nagyon okos. :)))
Előzmény: haliho (714)
haliho Creative Commons License 2004.01.08 0 0 714

Hol van kórház Albertfalva-kitérőnél??? :-))))

h.

Előzmény: öregSam (713)
öregSam Creative Commons License 2004.01.07 0 0 713
Hála túlfejlett fehérköpeny fóbiámnak, kerülöm a kórházakat, sajnos jelenleg öreg és beteg szüleim problémáin szocializálódom.
Utolsó saját élményem két évvel ezelőtti, nekem elég horrorisztikus volt. Balesetből eredő kézsérülésemet műtötték a nem mondom meg milyen nevű, a 18-as villamos végálomásánál lévő kórházban. A műtéttel kapcsolatban nincs is panaszom. A mellettem lévő ágyban kb 75 és a halál közt lévő nénike, combnyak és kéztöréssel feküdt. Szegecselés, gipsz, infuzió és minden mi szem szájnak ingere. Problémám, mer én már csak ilyen vagyok a következő: Nővérke naponta háromszor berobog, leteszi a kisasztalra a menüt, amit egy- másfél óra múlva érintetlenül elvisz "jaj nem éhes a néni" felkiáltással a magatehetetlen mamika mellől.
Álmatlan éjszakáimon gyakran gondolkodom azon, a szerencsétlen vajon túlélte a "kezelést" vagy belehalt az éhezés miatti leépülésbe. Az eset mint a kollégáimtól hallom sajnos nem egyedi.
Az hiszem ez az ami nem pénz kérdés.

Előzmény: Törölt nick (709)
zsuzsa Creative Commons License 2004.01.07 0 0 712
Méga cuclizmusban kezdtem melózni a János kórházban. Már akkor sirtak, hogy mennyire nem elég a pénz a sokpavilonos kórház üzemeltetéséhez, de a főigazgatónak ( Sinkovics elvtárs ) volt sofőrje, aki a kórház területén belül fuvarozta szolgálati autóval... aztán fuvarozta a kapitalizmusban is...ilyesmire mindig volt pénz.

Főorvostól felfele mindenki nagyokat kaszált, csak többi 90% nem.

Thor Creative Commons License 2004.01.06 0 0 711
Pedig ez milyen jó ötlet hálapénz gyanánt, és tényleg a kórház jár jól vele :)
Előzmény: barilla (710)
barilla Creative Commons License 2004.01.06 0 0 710
szasenyka mosdó-szerelő emberéről jutott eszembe a következő horror (vagy röhej?).
huszonéves unokatesómat műtötték (nem nőgyógyászat). utána kedélyes csevej a főorvossal:
-mi is a fiatalember foglalkozása?
-festő.
-hoppá, lenne itt nálunk is a kórházban festegetnivaló, egy hétvégén nem festenék ki társadalmi munkában, esetleg?
-dehogynem, (nem tud nemet mondani semmire)
az unokatesó gyógyulása után egy hónappal 2 festő kollégájával együtt beköltözött a kórházba, mivel vidékiek külön szobát, ágyakat kaptak, teljes ellátás, kaja és egy hétvégén át festették a kórtermeket, ajtókat, ebédlőt, stb...
majd vasárnap este a főorvos megjegyezte, hogy lenne még egy hétvégére festegetnivaló (társadalmi munkában), erre már nemet mondtak :-)))
vigyázzatok, milyen foglalkozást vallotok be csajok a dokitoknak!! :-)
barilla
haliho Creative Commons License 2004.01.06 0 0 708

Sziasztok!

Elolvasgattam jó néhány hozzászólást, és azzal a vérlázító megjegyzéssel szeretném kezdeni, hogy alapvetően nem rosszak a tapasztalataim a magyar egészségüggyel kapcsolatban. Magam 3 éve voltam pár hetet kórházban, a fiam a múlt őszön, szeptemberben egy hetet. (Értelemszerűen egyik se szülés/terhesség okán...:-))) Egyik nővéremet tavaly tavasszal műtötték (1 hét), aztán ősszel kórházban volt még egy hetet kivizsgáláson. Egyik barátom ősszel - baleset miatt - két hetet töltött a traumatológián, műteni kellett a vállát (pontosabban összerakni). Mindez 5 különböző budapesti kórházban történt (Tétényi úti kórház, János kórház, Rókus kórház, Királyhágó utcai volt Honvéd kórház, Dél-Pesti Kórház, talán Jahn Ferenc, de a nevében nem vagyok biztos), 5 különböző jellegű osztályon.

Azért a negatívumokkal kezdve: ahol én voltam ott a hasi műtétek (én epekővel sportoltam) mellett az egész osztályra egy legénységi kéthengeres slozi jutott, ahol beöntések idején volt némi sorbanállás. (Az egyik henger egy ideig ráadásul valami műszaki okból egy ideig nem üzemelt.(Ráadásul oda jártak időnként dohányozni a szomszédos osztály gégerákos műtött betegei is... :-(((
A kaja - elsősorban most, ahol a fiam volt (nyelőcsövén volt fekély, azért került be) - pocsék volt, az ágy 20 cm-el rövidebb, mint a kicsit nagyra nőtt magzatom.

Viszont: az orvosokra, ápolókra, takarítókra nemigen lehetett panasz. Minden reggel 1/2 6-kor megjelentek és felmostak az ágy alatt is, lehet, hogy a lámpa teteje poros volt (fogalmam sincs), de alapból tisztaságot tartottak. Az orvosok odafigyeltek, sőt normális hangon kommunikáltak még a 70-80 éves Gábor bácsival is, aki nem volt olyan állapotban, hogy panaszkodni tudott volna hozzátartozóinak, akik amúgy nemigen látogatták. Az ápolónők megetették, a maguk módján talán szerették is a kisöreget. Az egyik orvosnő akkor kápráztatta el a fiamat, hogy amikor éppen tisztába tették G. bácsit, akkor az ápolónőnek megszólalt a mobilja. A fiatal orvosnő simán odaszólt neki, vedd fel (esetleg vegye fel, nem tudom tegeződtek-e), majd én befejezem. És nekiállt a gázálarc nélkül nehezen elvégezhető feladatnak.

Itt térnék ki arra, hogy szvsz igenis egy sor dolog nem pénzkérdés! Merem ezt azért állítani, mert egy sor intézményben (nem csak kórház, iskola és más hivatalok/intézmények) tapasztaltam, hogy két egymás melletti osztály közül az egyikben kupleráj, kosz, rossz légkör van, a másikban tisztaság, rend és normális hangnem. Fejétől bűzlik a hal. Az pénzkérdés, hogy csöpög-e a csap, működik-e a WC, milyen a burkolat, a műszerezettség. De az emberség nem elsősorban pénzkérdés!

Hozzá tartozik, hogy pl. a fiam abszolút az utcáról esett be, nem ismertünk senkit, nem ajánlott minket senki, nem fizettünk senkinek, semmit! (Utólag - amikor visszahívták kontrollra - vitt egy nagy tortát az egész társaságnak, egy felirattal: KÖSZ, ennyi.) Ezzel együtt is - miközben baromira utálta a kórházat - ő is azt mondta, hogy az emberek hozzáállásával kapcsolatban nem lehetett panasza. A barátmo is - értelemszerűen - az utcáról esett be a balesetével, senkit se ismert, jól megcsinálták a vállát. Amikor én bent voltam, akkor a mentők behoztak (feleslegesen), egy hajléktalan srácot. Az ügyeletes orvos, megetette a maradék vacsorával, lefürdették, és bedugták egy ágyba, legalább egy éjszaka normális helyen alszik... Másnap reggel aztán elküldték. Itt se hiszem, hogy a paraszolvencia kecsegtető képe motiválta a dokit.

Azt én önbecsapásnak érzem, amikor orvosok azzal védekeznek, hogy a hálapénzt az alacsony fizetés hozza létre. Teljesen egyetértek azzal, amit itt valaki felvetett, hogy akkor a tanárok - akiknek szintén alacsony a fizetésük - miért nem korruptak? Miért nem jut eszébe se egy átlag magyar szülőnek, hogy jobb ellátást vegyen a gyerekének a suliban? Miközben kórházzal, pláne szüléssel kapcsolatban ez az egyik első gondolata! Szilárd meggyőződésem, hogy hiába emelnék sokszorosára az orvosi fizetést, önmagában nem szüntetné meg az orvosi hálapénzt. Ahhoz egyéb intézkedések is kellenének (amelyek egy része sérti a személyiségi jogaikat), és egy generáció ki kéne haljon.

Ugyanakkor elsősorban a családban levő több orvostól, illetve más közvetett, de számomra hiteles forrásból úgy tudom, hogy az egészségügy mai helyzetébe erősen belejátszik az is, hogy ha ésszerűen átszerveznék, akkor ez rengeteg embernek egzisztenciális gondokat (munkanélküliség, életszínvonal csökkenés stb) okozna. Ugyanis egy sor intézmény, orvos, vezető feleslegessé válna. Ráadásul a jelenlegi vezető réteg egyértelműen jól jár a jelenlegi rendszerrel, az alacsonyabb beosztásban lévők, akiknek egy része hősies munkával fenntartja és működteti a rendszert - szvsz nem is rossz nívón! - nincsenek döntési helyezetben.

Bocs, hogy hosszú voltam! (és az elfekvőkhöz még hozzá se szóltam :-))

haliho

Maminti Creative Commons License 2004.01.06 0 0 707
Muszáj volt megszerveznem a dolgaimat, mert nekem negyedórába került egy szimpla ágyból való felkelés. :)
Előzmény: mzsperx (696)
Törölt nick Creative Commons License 2004.01.05 0 0 706
Hat ez az, pontosan igy gondolom en is.
Előzmény: bobus (704)
Törölt nick Creative Commons License 2004.01.05 0 0 705
Dicseretes, hogy ilyen szepek a szandekaid es irigylesremeltoak a korulmenyeid, szivbol kivanom, hogy egyikre se legyen soha szukseged ezzel a temaval kapcsolatban.
Előzmény: Törölt nick (703)
bobus Creative Commons License 2004.01.05 0 0 704
"de pont mert lattam, hogy ez mivel jar, azokat az embereket sem tudom elitelni, akik erre nem tudnak vallalkozni.. "

lemaradt, hogy azokat, akiknek nincs mas megoldasa, mert tudom, hogy sajnos sokan vannak ilyenek is, es barmily fajdalmas is nekik, nincs mas megoldasuk (pl. nagyon sok faluban nincs apolono, esmeg sorolhatnam...).

na, azt inkabb nem minositem, aki nyereszsegbol fordit hatat a rokonainak...tul csunyat irnek...

Előzmény: bobus (702)
bobus Creative Commons License 2004.01.05 0 0 702
Anyosom vegigcsinalta mindket szulojevel...mindkettot hosszu ideig apolta, mikozben fizikailag, szellemileg leepult, magatehetetlen betegek voltak...

Az apukaja meg a szocializmus alatt volt beteg, igy anyosom kivehetett egy ev fizetetlen szabit anelkul, hogy elveszitette volna az allasat, a ferje fizetesebol, es a szulei nyugdijabol pedig meg tudott elni a csalad...

Az anyukaja tavaly halt meg, vele mar "konnyen" otthon tudott maradni, mert nyugdijas volt..

Valoban a munka miatt ezt kevesen tehetik meg, de sokszor a beteggel valo osszekoltozes sem megoldhato, es hat ami a fizikai, pszichikai oldalat illeti...

En lattam, min ment vegig anyosom az anyukajaval (evekig tarto dolog), es ugy gondolom, erre csak nagyon keves ember kepes. Hihetetlen turelem, alazat, lemondas, szeretet kell hozza....

En csodalom es tisztelem anyosomat, amiert vegigcsinalta, de pont mert lattam, hogy ez mivel jar, azokat az embereket sem tudom elitelni, akik erre nem tudnak vallalkozni..

Előzmény: Törölt nick (701)
Törölt nick Creative Commons License 2004.01.05 0 0 701
Mit csinalnal a magatehetetlen, jarni nem tudo, suket es vak, raadasul allando injekciozast igenylo hozzatartozoddal? Otthagyod a munkadat hogy magadhoz vedd es apold? (Bepisil, bekakil, agytalazni kell, forgatni szakszeruen mert felfekvesei lesznek, budos es vilagosabb pillanataiban azzal vadol hogy meg akarod mergezni) Ha ez a rettenetes hely ilyen sokba kerul, egy jobb hely valoszinuleg meg tobbe. Mennyit tudnal konkretan valakid apolasara forditani?

Van akinek nincsen mas valasztasa mint az elfekvo... az egy masik kerdes, hogy ilyen a lelkiismerete annak aki lelopja az ott vegetalokrol a haloinget, ellopja az ennivalot... :(

Előzmény: Törölt nick (692)
kábelbúvár Creative Commons License 2004.01.05 0 0 700
Nem hiszem, hogy nagy gond lenne áttenni 1 kilfeldi szerverre sec-pec...

www.halapenz.com tán még szabad.

Előzmény: moes (676)
Dottore Creative Commons License 2004.01.05 0 0 699
iceberg:
általában felső légúti panaszok, nátha, fülviszketés, receptírás (diktál a beteg, írja a doktor)
(fül-orr-gégész vagyok)

fererro_rocher2, Potyka:
a közbeszerzési eljárások ma már nagyon szigorú szabályok szerint zajlanak, szinte biztosan a legkedvezőbb árat ajánló, érvényes pályázó nyeri. Lehet persze sumákolni, de akkor a vesztes biztosan megtámadja a döntést és a közbeszerzési döntőbizottság igazat is ad neki.

De hogy ne offoljuk szét teljesen a topikot a takarítás kérdésével, az eredeti hsz-omban arra akartam rávilágítani, hogy a nyugati országokban is iszonyú válságokkal terhes az egészségügyi ellátó rendszer (kórházbezárások, támogatások csökkentése, orvoshiány stb) annak ellenére, hogy:
- 4-5-ször annyit fordítanak eü-re, mint nálunk
- racionálisabban szervezett az ellátó rendszer
- jobb a lakosság egészségi állapota
- jobb állapotban van az infrastruktúra

Ezt ideig-óráig kompenzálhatja a hivatástudat, a privát egészségügy erősödése, a hálapénz, az egzisztenciális kiszolgáltatottságból adódó (ön)kizsákmányolás, de a további lepusztulás elkerülhetetlennek látszik.

Előzmény: iceberg (685)
moes Creative Commons License 2004.01.05 0 0 697
ettől a második bekezdésedtől égnek áll a hajam. engem is mérhetetlenül bosszant, hogy folyvást sír a szájuk (tényleg tiszelet a kivételnek) az orvosoknak, hogy milyen rossz nekik. nos, elismerem, vannak jó, megbízható, nem pénzéhes orvosok. elismerem, azért fizetek a magánnőgyógyásznak és a magánfogorvosnak extrapénzt, hogy ne várjak órákat, felszerelt helyre menjek és szóba álljanak velem. mázlim van, a munkahelyem támogatja a magán-szakorvoshoz járást. így szinte már csak akkor megyek háziorvoshoz, ha ki kell, hogy írjon, kórházba meg nagy gázok esetén (ilyen kopp-kopp, elég régóta nem volt). de nagyon rosszul esett gimnázista barátnőm megnyilvánulása (apa kutatóorvos-oktató, anya belgyógyász, pótapa kardiológus), hogy ők milyen szegények. aha, rózsadombi házzal, bmw-vel. valószínűleg nem az alacsony fizetéséből szedte össze a rávalót. de legalább a szájuk ne sírt volna, hogy milyen rossz nekik!!!

mzs, az milyen lenne, ha bevezetnétek ti pedagógusok, hogy átmegy/négyest kap/ötöst kap a gyereke, ha minden hónapban 15 ezret tejel. na, azt is lenyelné a társadalom???

bocs, eldobtam az agyam :) nem tett jót nekem az első munkanap...

Előzmény: Törölt nick (692)
mzsperx Creative Commons License 2004.01.05 0 0 696
érdekes, mammal ugyanott szültünk :-) igaz én később...

mam, amúgy neked mennyi eszed van :) én a szülés után örültem, hgoy élek, hogy kifér a napból pl hogy elmenjek tusolni, ad abszurdum hajat mosni!!!

Törölt nick Creative Commons License 2004.01.05 0 0 694
Sziasztok!

A kórházak által kiírt tenderekre beküldött pályázatokat független cég vizsgálja meg.

MuTeR

Előzmény: Törölt nick (687)
Maminti Creative Commons License 2004.01.05 0 0 693
Mzs, én erre a célra külön kis neccecert használtam benne az egységcsomaggal. Ha jött a szükség ideje, csak felkaptam a motyót és kiballagtam a slózira. :) A szülőszobán viszont ugyan nem találtam vécépapirt, nem volt semmi szitu a beöntés után... Még szerencse, hogy a köntösöm zsebében mindig volt egy olyan tizes csomag papirzsepi.

Cory, bocsika, de elég naiv dolog közös vécében hagyni vécépapirt. :) Mindenki automatice ahhoz nyúl és elkezd örvendezni, hogy végre gondolt rájuk a kórház. :)

Előzmény: mzsperx (689)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!