Ez igaz, hogy kockáztattad, de ha egyszer máshogy nem juthatsz hitelhez? Mi is kénytelenek voltunkígy belemenni, és most meg reménykedhetünk, hogy végülis nagyobb volt a füstje, mint a lángja....
Mindenesetre a hitelügyintéző holnapra utánanéz, hogy hogyan tovább, mennyire komoly is ez a hír.
Igen, ha 100%-ban megörökölsz egy lakást és van rajta özvegyi haszonélvezet, akkor az jelen esetben nagy szívás. A te eseted, amikor 50% a tiéd és 50% az özvegyé, a szocpolos szabályok szerint nem kizáró ok. Én remélem, hogy az átláthatóság érdekében a hitelfeltételekben is benne lesz ez. Ha nem akkor ismét csalódtam a jogászokban.
Annakidején, amikor belevágtam, akkor is mondta mindenki (ügyvéd ismerős is!!!), hogy ez tuti, állami garancia van mögötte, ezt már el nem veszi senki. A sok részletkérdés miatt aztán el kezdtem olvasni a jogszabályokat. Első meglepetésem az volt, hogy több húsbavágó rész nem törvényben van, hanem szimpla kormányrendeletben. Magyarul a kormány akkor változtatja meg, amikor csak akarja. Persze botrány az lenne, de jogilag semmi probléma.
És én is csak menet közben jöttem rá, hogy kockáztatom a foglalót a hitelkérvény beadása és a hitelszerződés közötti időben, ami több hónap is lehet. Ráadásul a fejem fölül már rég eladtam a lakást. Nem aludtam jól annakidején.
Hiteligérvényt mi is kaptunk a banktól, csak kérdés, hogy ez mennyit ér, ha a szerződéskötés nálunk a nyáron lenne hivatalosan (albetétesítés és egyéb problémák miatt szükséges)
Az építtető meg ugye várja a pénzét, amit mi is és a bank is megígért...
felháborító lenne, ha ezeket a változtatásokat ilyen gyorsan be lehetne vezetni. Hol van itt a jogbiztonság? Mert az, hogy lebegtetve volt már több hónapja, hogy változás lesz ("még nem tudjuk milyen, nem tudjuk milyen mértékben és kiket érint...") az nem jelent korrekt tájékoztatást. És aki már befizetett egy lakásra, nem tud visszalépni (köti a foglaló) veszteség nélkül.
A haszonélvezetet én úgy gondoltam, hogyha a haszonélvező nem akarja eladni a lakást, akkor én a fejemre is állhatok, akkor sem tudok mit tenni...
Egyébként remélem, hogy ez csak egy újságírói ötlet, nem kerül megvalósításra...
Itt az özvegyi haszonélvezetről nincs szó. Ez a rész szerintem az újságíró "logikai" levezetése.
Egyébként meg mindent el lehet adni csak, nem kell érte sokat kérni.
"...Pórul járhatnak azok is, akik "véletlenül" örököltek egy rossz minőségű, alacsony értékű ingatlant egy kevéssé keresett településen. Ők ugyanis - ha nem találnak vevőt - szintén elveszítik a lehetőséget..." Azért ez elég komolyan befolyásolja az esélyeket! Anyukámat csak nem rakhatom ki az utcára, arról nem is beszélve, hogy a haszonélvezettel kezdeni sem tudok semmit!
Szomi_szomi!
Hát ez az! Mi a párommal fészek lakáskölcsönt vennénk fel a PostaBanktól, amely úgy működik, hogy ma megkapjuk az igérvényt (amit vagy be tartanak vagy nem), hogyha kész a lakás, akkor fizetnek az építőnek. A tervek szerint leghamarabb augusztus 15-én lesz kész. Na, most ilyenkor mi van? Ez a szívás? Az igérvény mennyire komoly?
Nekünk az a bajunk a tervezettel, hogy 13 millió kölcsönt szeretnénk felvenni. Ugye ez 2 fajta hitel lenne. De ha csak a 10 millióst vehetnénk fel, akkor bizony az a 3 millió nagyon is hiányozna!
Már mebocsájs de ez hü...ség. A Bankok pont azt szeretik, ha van fedezet az ügyfél háta mögött. Tehát, ha feltünteted, hogy van egy lakásod nagyobb eséllyel indulsz, hogy megkapd a hitelt. Ugyanígy vagyok én is. Az anyám lakása gyakorlatilag az enyém, csak Ő a haszonélvező. Most fogok venni a párommal lakást és már intézzük a hitelt is.
Ha már megkötötted a hitelszerződést, akkor fizet a bank. Ha nem akkor szívás.
Apró remény:
A szocpolÁFA szabályokban külön volt egy kitétel, hogy nem lehet ingatlanod _kivéve_ ha örököltél max 50% tulajdonrészt. Szerintem ez a kitétel pont a félárvákra lett kitalálva hisz ők nem adhatják el az örökölt ingatlant az özvegyi haszonélvezet miatt. Reméljük az új rendelet átveszi ezt az értelmes kivételt.
Hát ez valami hihetetlen! Én olyat mondok mindjárt!!! Itt van az én helyzetem: szegény apukám halála után megörököltem az anyukámmal közös lakásuk felét, amin még anyum haszonélvezete is rajta van. Ugye anyukámat nem rakhatjuk ki a lakásból, ő eladni nem akarja, így marad a lakás a nevemen ami jóformán nem az enyém. Én most emiatt fogok elesni a lakásvásárlástól? Ezt a szemétséget! Arról nem is beszélve, hogy már befizettük az új lakás 10%-át ami foglalóként funkcionál. Augusztusban ha kész a lakás és fizethetne a Bank, nem fog, mert van lakásom?! Ez hihetetlen!
Én arra gondoltam, hogy pl jogos, hogy a 30mFt-os határt lecsökkentik 15 mFt-ra, mert aki ekkora összeget felvehet hitelként, már nem igazán szorul állami támogatásra. Jogos, hogy ki akarják szűrni azokat, akik üzleti céllal veszik igénybe a hitelt, de nem ilyen egyszerű a helyzet, hogy az mind csaló, akinek lakása van...
Mi pl befizettünk egy új építésű lakásba, persze az előző lakásunkat el kellett adni hozzá, amin volt már FHB-s hitel. Sajnos ezt nem lehet viiszafizetni előre, így még 7 évig fizetjük a részleteit. Az új szabályozás szerint elvileg nem vehetjük igénybe az újabb hitelt az új lakáshoz, pedig abban fogunk lakni. Persze a foglalót, önrészt már befizettük, így ha életbe lép ez az átgondolatlan módosítás, azt hiszem, buktuk a lakást, de a régit is, mivel azt már a hitelfelvétel miatt el kellett adni (meg persze azért, hogy az önrészt kifizethessük)
Az illetékhatárok meg megint megérnének egy misét. A '99-es árrobanás előtt is ezek a határok voltak, és idéntől azt is fontolgatták, hogy emelik a százalékot (a 4 mFt-os határ emelése helyett!!!!)
15 milla az építési ktg., a telket nem kell beleszámolni. Nem építkeztem, de ez még így is elég neccesnek tűnik mondjuk egy családi háznál. Nyilván az építkezők "kreatív" számlázással oldják majd meg és ez nem jó. Már megint egy törvény, ami törvénysértésre ösztönöz.
Hitellel veszem, kiadom albérletbe:
Jó is meg rossz is.
1. Lehet, hogy a fazon a gyerekének vette, de amíg nem költözik bele, mert mondjuk kiskorú, kiadja, hogy valamennyire csökkenjenek a költségei. Semmi kivetnivaló nincs ebben.
2. Több bérlakás lesz -> növekszik a kínálat -> csökken a bérleti díj.
Nem lehet tulajdonod:
Az újlakás eddig is szocpol+ÁFÁval volt igazán jó biznisz. Ezeknél pedig eddig se lehetett lakásod. És megegyszer: a gyerekemnek had vegyek má egy lakást, még ha nekem van is saját.
Kormánynyilatkozatok:
Itt a kormány mindenképp vesztes. De taktikailag én sem tudtam volna jobbat kitalálni. Nyugtatok mindenkit, hátha nem kell megszorítani. Ha má nagyon nem megy, megszorítok, de nem eltörléssel, hanem sok kis korlátozással, amik együtt már hatékonyan fékeznek. Értitek: végülis megmaradt a támogatás, csak nem olyan könnyű felvenni...
így van. néhány szigorítás, egységes adatbázis segítene kiszűrni azt a néhány százaléknyi hitelfelvevőt, akik nem lakásvásárlásra vagy építésre költik a pénzt.
Ezzel együtt időszerű lenne néhány hülyeség, pl. az illetékhatárok felülvizsgálata (4 milliós határ ma már nevetséges...) is.
tény, hogy vannak, akiknek jelen helyzetükben egyszerűen nem kell lakáshoz jutniuk, mert nem tudnák fenntartani, a részleteket fizetni. Ezeknek a családoknak korrekt minőségű bérlakásra lenne szükségük, aminek a lakbérét támogatja az állam, cserébe elvárja, hogy fizessék a rezsit, keressenek munkát, menjenek továbbképzésre, és próbáljanak kitörni. Ez a rendszer nyugat-európában és az angolszász országokban is működik. nálunk sok önkormányzat még a folyamatban lévő (pl. XI. ker új *párti polgármestere leállítatta a már szerkezetkész szoc. bérlakások építését azzal, hogy a kb. 50m2 lakásokért sok a 10-12 millió forint, amikor 4-5 millióért!! is lehet ilyeneket venni...) építéseket is leállíttatta.
a felmérések szerint a hazai GDP növekedés jelentős (10% fölött) részét a lakástámogatásnak köszönhette, munkahelyeket teremtett, kapcsolódó iparágakat indított be. az építőipar húzóágazatnak számít (hasonlóan a gépkocsi-gyártáshoz), az ide befektetett pénz többszörösen hoz hasznot. Ezt egy makrogazdasági szemléletű szakember látja, de a pénzügyi, számviteli szakemberek látókörét a mérleg két oldala, illetve a cash flow teljesen kitöltik. Ezeknek viszont 1 éves időtávlatuk van, miközben a gazdasági folyamatokat minimum 5 évre előre illene tervezni, amelyeket 15-25 éves trend-elemzésen alapuló stratégia részeként illene kezelni egy ország esetében. Az éves pénzügyi terveken alapuló tervezésen a komolyabb (és sikeres) vállalatok kb. 20! éve túlléptek. Nem ragozom, mert csak idegesítem magam...
Teljesen jogos néhány változtatás, de már megint a fürdővízzel a gyereket is....
De nagyon remélem, hogy június 1-től nem fogják (tudni) bevezetni a tervezett változtatásokat, mert nagyon sokan vannak, akik az előző feltételek szerint belevágtak lakásvásárlásba, és menet közben megváltoznak a feltételek. Ez nem fair!!!!!
Ő volt az aki azt mondta, hogy a lakástámogatási rendszer elérte a célját, és minden rászoruló így vagy úgy lakáshoz tud jutni.
Sajnos ő nem találkozott a vidéken minimálbéren albérletben élő fiatal házaspárokkal(sok ilyet ismerek), aki maximális takarékoskodás mellett is évtizedek alatt gyűjtené össze az önrészt....ha a lakásárak nem emelkednének. Így viszont azt a pénzt sem gyűjti össze, amennyivel többe kerül a lakás.
AZ egész rosszul van egyébként kitalálva. Sokkal többféle konstrukció kellene lakáshitelből. Akkor lehetne eltérő mértékben támogatni rászorultsági alapon. A mostani rendszer nem rossz, mert sokan tényleg lakáshoz jutottak, akiknek soha nem lehetne másképpen. Viszont mégtöbbben nem. Ő helyettük viszont sokan gazdagodtak meg rajta.
Hallottam én is.
Ha nem kacsa, fél éve hazudnak a szemünkbe.
A legjobb, hogy pont egy éve kiállt a kamerák elé egy prominens, ma már kormánypárti politikus pi*a, és szinte szóról szóra azt mondta, hogy nem emelik a gázárat, nem számolják fel a széchenyi tervet, nem szüntetik meg a lakástámogatást, ellenben elindítják a széchenyi+ programot, bővítik a hitelezést, stb.
K*vára idegesít, mert nem mentünk volna bele telekvásárlásba, ha akárcsak 2 hónappal ezelőtt nem hazudják a mostani hírek ellenkezőjét. elmennek a jó francba...:-((((((((
Fel tudnék robbanni, amikor azt olvasom, hogy valaki vett támogatott hitelből lakást, és az a legnagyobb gondja, hogy hogyan adja ki albérletbe, hogy a bank se kötekedjen.
Nehogy már az állam ilyen módon támogassa az üzleti vállakozásokat.
Az más kérdés, hogy a gyakorlatban ez hogyan kivitelezhető...
A Népszava cikke szerint június 1-től szigorodik a lakástámogatás. Pl. Egyáltalán nem lehet lakástulajdon az ember nevén, csak 1 fajta kölcsönt kaphat. Ki tud erről biztosat?