D. Hieronymus
In Isaiam, Libr. XV. cap. LIV.
"Plinium Secundum eumdem apud Latinos oratorem et philosophum, qui in opere pulcherrimo naturalis historiae tricesimum septimum librum, qui et extremus est, lapdium atque gemmarum disputatione complevit."
In Ezechielem, Libr. IX. cap. XXVIII.
"Liber Plinii Secundi naturalis historiae post multiplicem rerum omnium scientiam de gemmis et lapidibus disputat."
Ágoston:
D. Aurelius Augustinus.
De Civitate Dei, Libr. XV, cap. IX.
"Plinius Secundus, doctissimus homo, quanto magis magisque praeterit saeculi excursus, minora corpora naturam ferre testatur."
Jeromost és Ágostont is a humanisták hamisították?
Ez már kezd nagyon gázos lenni.
Dehogy tört utat, az csak magyar békaperspektívából látszik úgy. Fomenko tizezer oldalt meghaladó műveiben megemlíti, hogy vannak utánzói, eltérő időugrási adatokkal.
Egyébként Illig a 297 évet attól a Morozovtól vette, akiről korábban már valahol szó volt.
Egyébként könyve Magyarországi sikere után azt írta, senki sem lehet próféta saját hazájában...
"Állítólag hetek kérdése és jön Uwe Topper magyarul."
Juhhé! :)
"Ő sokkal "destruktivebb" mint Illig, aki hiszi, hogy létezett III. Ottó, meg a matematikus Szilveszter pápa (Gerbert d'Aurilac)"
Ez leginkább Illigre nézve destruktív, hiszen ő azt állítja, hogy ezek voltak a hamisítók.
Alábbi lemmádat felhasználva: nemlétező hamisítóknak nem lehet létező hamisításuk sem.
"Nekem meg az a véleményem, hogy egy nem létező bizánci császárlánynak nem lehet létező fia..."
Na ebben maradéktalanul egyetértünk.
Szegény Illig. Ő törte az utat és most kifacsart citromként elhajítják.
Hát igen, ez a veszélyes a csillagászatban, miként Uránusz, felfalja gyerekeit. :)
Ha mondjuk megcáfoltam a hagyományost, pontosan meg is nevezem az évmennyiséget, matematikailag adódik, hogy nincs más megoldás.
Azt is megértem, hogy az emberek 99%-nak nincs sem ideje, sem türelme éveket visszafelé bogarászni, meg azt, hogy hány melyik napon hány órakor volt a Tavaszpont. Ezt inkább elfogadja a Lexikonokból.
Illiget azért nem kell cáfolni, mert nincs elfogadva. Egyetlen ellenőrzési lehetőség az archeocsillagászat. A hungár naptár 24 párhuzamos eseményt megvizsgált, csak el kell olvasni...
Állítólag hetek kérdése és jön Uwe Topper magyarul.
Ő sokkal "destruktivebb" mint Illig, aki hiszi, hogy létezett III. Ottó, meg a matematikus Szilveszter pápa (Gerbert d'Aurilac)
Nekem meg az a véleményem, hogy egy nem létező bizánci császárlánynak nem lehet létező fia...
Az égvilágon semmi, de semmi bizonyítékod nincsen rá, hogy hamisítvány. Az érdekes az, hogy böngészgettem az irodalmat, és még senkinek sem jutott eszébe ez a hülyeség, hogy Tischendorf hamosította volna. Tehát még egyszer: rendkívüli állításokhoz rendkívüli bizonyítékok kellenek. Addig is egyedül állsz szemben a bibliakutatókkal, papirológusokkal, régészekkel.
Nincs igazad, hogy jó állapotban maradt meg a kolostorban. Már akkor is töredezett volt, és legalább 10 ember javításai felismerhetőek rajta különböző korokból. Ezt is hamisítani kellett volna.
Részlet Tischendorf: When Were Our Gospels Written? An Argument by Constantine Tischendorf. With a Narrative of the Discovery of the Sinaitic Manuscript (New York: American Tract Society, 1866) c. könyvéből:
Nagy szomorúsággal hallom, hogy Londonban restaurálják a Tischendorfi hamisitványt (Sinai-kódex)
Milyen jól bírta 1500 évig a szolga abroszában darabokra szétesve, most pedig 150 év jólét (opt. pára, hőmérséklet) után restaurálni kell...
Csak nehogy egy véletlen tűzben elégjen (1880-ban) mint Mommsen házában Jordanes egyetlen eredeti kézirata... (Piccolominié)
A pergamen bőrből van, a papirusz pedig kezdetben egyiptomi papirusznádból (a papirusz legnagyobb része egyiptomi műhelyekből került ki). A papirológia mindkét "médiával" foglalkozik. (Ezenkívül vellummal, lenvászonnal, osztrakonnal)
Egyébként pár példa IDŐHÍDÉPÍTŐ fórumtársnak, hogy a papiruszégetés egyáltalán nem volt ritka (mivel az égő papirusznak nagyon jó illata van), és sokszor csodával határos módon maradtak meg leletek:
- Egy régiségárus 1778-ban egyiptomi parasztoktól i.sz. 191/192-ből származó papiruszt vásárolt, és tétlenül kellett végignéznie, amint ötven további tekercset meggyújtanak és élvezik a füst illatát.
- A holt tengeri tekercsek legtöbbjét Kando, a megtaláló üzelete padlója alatt tartott, melyek közül sok megsérült.
- Kumrában a Teremtés Könyvének egyik darabja porrá vált, mikor egy kutató óvatlanul a Nap felé tartotta.
A papiruszokat nagyon óvatlanul kezelték, egyrészt abban az időben sok volt belőlük (ismétlem, jópárat csak illatosítóul használtak). Megbecsülésük az 1800-as években kezdődött, amikor a nyugatiak kezdtek pénzt felajánlani értük a helybélieknek. Tischendort a Codex Sinaiticus 129 pergamenlapját egy olyan szobában találta meg, ami tele volt szeméttel. Sem a pergament, sem a papiruszt nem övezte megbecsülés, főleg, amíg jó sok volt belőle. A szerencse az volt, amikor kutatók feltáratlan helyekre bukkantak rá, mint pl. Okszürhünkhoszra, ahol többezer pergament találtak.
hasznos infókat találhatsz a Thide/D'Ancona: Aki látta Jézust c. könyvben. Az idevágó fejezetek:
A Magdalen-papirusz vallatása (41.o.)
- A papirologia tudománya - bevezetés
- Tekercsek és kódexek: a 7. számú kumráni barlang (49.o.)
- A papirologus munka közben: hogyan azonosítsunk egy papiruszt (51.o.)
- Megfigyelés és következtetés: egy papirusz és szövegkörnyezete (55.o.)
- Hibák és leleplezésük
A könyv beszél Tischendorfról is, a kódexekről, a datálásról, a hamisítások kizárásáról is.
Dante Alighieri (ejtsd : aligieri), a legnagyobb olasz költő, szül. Firenzében 1265 máj. havában régi nemes családból, megh. Ravennában 1321 szept. 14. A Dante nevet, mely a Duranta rövidítése, a keresztségben kapta. Atyja, Alighiero, jelentéktelen ember volt ; anyjáról csak annyit tudunk, hogy fiatalon halt meg s Bellának hívták. D. gyermekkoráról kevés adattal rendelkezünk. Egész fiatalon beleszeretett egy Beatrice nevű előkelő leányba, aki azonban nemsokára meghalt. Szellemi fejlődésére a nagyműveltségű Brunetto Latini gyakorolt befolyást. Ő tanította meg, hogy miképen szerezhet nevének hírt és örök dicsőséget. Sokat olvasott, kedvelte az éneket, verselt és rajzolgatott. Giotto festőhöz, Casella zenészhez, nemkülönben Guido Cavalcanti költőhöz szoros barátság fűzte. Hősiesen küzdött a, campaldinói csatában (1289 jún. 11.), guelf honfitársaival győzelmet aratva az arezzói ghibellinek fölött. Kevéssel utóbb szemtanuja volt Coprona meghódolásának. Midőn Martell Károly magyar trónkövetelő 1294. Firenzében tartózkodott, megismerkedett vele s az ifjú hercegben - V. István királyunk unokájában - meleg rokonszenvet keltett. Minthogy pedig a köztársaság kormányzásában csak a céhek tagjai vehettek részt, fölvétette magát az orvosok és gyógyszerészek céhjébe s csakhamar megnősült. Gemona Donatival kötött házassága, ha nem is volt a legszerencsésebb, boldogtalannak sem mondható. Gyermekeit : Pietrót, Jacopót és Antoniát - apáca nevén Beatricet - kiváló gonddal neveltette. A közügyek terén 1295 óta szerepelt 1300-ban priórrá választották. A fehérek és feketék pártjára vált firenzei polgárok hivataloskodása alatt s még inkább annak utána szüntlen háborúságban éltek egymással. A fehérek hazájuk függetlenségének voltak hívei, míg a feketék VIII. Bonifácius pápához szítottak, ki Toscanát az egyház főhatósága alá akarta rendelni. D. a fehérek táborában foglalt helyet. Ezért a feketék bosszuból azzal vádolták, hogy priorsága alatt megvesztegettette magát, sikkasztott és zsarolt, amiért súlyos pénzbirságra s két évi száműzetésre ítélték. D. a birságot nem fizette meg, ezért egy újabb ítélettel örökre száműzték. Pár hónapig száműzött táraaival vállvetve iparkodott a hazájába való visszatérésnek módját ejteni, de minthogy törekvése nem sikerült és sorsának osztályosaival különben is meghasonlott, elszakadt tőlük s előbb Veronában, Bartolommeo della Scalánál keresett menedéket, majd vándorbotot véve kezébe, szegényesen, a más kenyerének sós izét érezve barangolta be Itáliát. Némely biográfusa a számkivetés útján Párisba, sőt Oxfordba is elkíséri. Nem lehetetlen, hogy csakugyan volt Franciaországban és Angliában, másrészt meg bizonyos, hogy 1310 végén, mikor VII. Henrik a római császárkoronázás okából átkelt az Alpokon, már ismét valahol Észak-Olaszországban bolyongott. VII. Henrik érkezését leplezetlen örömmel üdvözölte. Hitte, hogy vele bevonulhat rég elhagyott otthonába s azért a császárt élőszóval és nyilt levélben is buzdította, hogy az ellenséges Firenzével haladéktalanul leszámoljon. Ennek tudható be, hogy midőn 1311. a száműzöttek közül sokan amnesztiát kaptak, Dantat ebből kereken kizárták - VII. Henrik halála (1313 aug. 24.) D. reményét is megsemmisítette. Számkivetését a firenzeiek 1315. flaira is kiterjesztették s őket, mint nyakas ghibellineket, ha hatalmukba kerülnének, atyjukkal együtt fejvesztéssel fenyegették. Alighanem a Can Grande della Scala veronai udvarából való távozása után, 1316. v. 1317. Romagnában találta Dantet Guido Novello da Polenta meghívása, melyet készségesen elfogadott. A csöndes Ravennában töltötte el tehát utolsó éveit, gyermekei körében, ifjakat az ékesszólásra és költészetre tanítva, szorgalmasan dolgozva életének főművén, a Divina Commedián. Újból bizakodott, hogy a "Szent költemény" meglágyítja honfitársainak szívét s idővel visszatérhet szülővárosába. Hő kívánsága nem teljesedett, mert egy velencei követségi útja alkalmával megbetegedett s Ravennában meghalt. Holttestét Guido Novello kőkoporsóba tétette s nagy pompával a Ferencrendiek templomában helyezte nyugalomra. Szándékát, hogy elhunyt vendégbarátjának fényes emléket állíttat, a Polenta-családban bekövetkezett zavarok miatt nem válthatta valóra. Az ideiglenes kőkoporsó így több mint másfélszáz esztendeig födte D. hamvait, míg Bernardo Bembo, a kardinális atya, számukra 1483. Pietro Lombardo szobrász által szép márványszarkofágot készíttetett, s ez ma is látható D.-nek a minorita templom mellett meghúzódó kis renaissance-mauzoleumában, melyet Camillo Morigia rajza után 1780. Valenti Gonzaga épített. Firenze többször próbálgatta méltatlanul üldözött nagy fia porladó hamvait megszerezni, de a ravennaiak mindannyiszor visszautasították kérésük teljesítését. Egy ízben pláne elővigyázatból titkon kiszedték sírjából D. csontjait s úgy elrejtették, hogy csak hosszú idő mulva, a költő születésének hatszázados évfordulóján akadtak ismét reájuk. Portréját Giottótól birjuk a firenzei Bargello egyik falképén. Az idősebb D. tipikus arcmását Rafael alkotta meg Parnasaus és Disputa című vatikáni freskóin. Kisebb olasz művei : 1. La vita Nuova (Új élet). D. ifjukori szerelmének a költészet hímporával bevont története, melyben vers és próza arányosan váltakoznak. A versek részint Beatrice életében, részint halála után készültek s a magyarázgató próza 1292-95 táján kapcsolta őket szerves egésszé. A bájos könyvecske nélkülözhetetlen bevezetésül szolgál a Divina Commedia-hoz. Egyes irodalomtörténészek Beatrice realitását kétségbe vonták s alakját merő allegóriaként akarták föltüntetni, a mai D.-kutatás azonban, ha többé nem is látja benne Folco Portinari leányát és Simone de Bardi feleségét, valóságos létezését meggyőző érvekkel bizonyítja. A Vita Nuova 1576. Firenzében jelent meg először nyomtatásban. Magyarra Császár Ferenc ültette át : Allighieri Dante Új élete (Pest 1854). 2. Il Convivio (Lakoma). E művében D. eredetileg tizennégy kanzonejának értelmezése révén a korabeli tudomány egész kincstárának enciklopédikus földolgozását vette tervbe s olvasóinak mintegy a bölcsesség lakomájával akart kedveskedni. A nagyszabásulag indult munka töredék maradt. Az elüljáró beszéden kívül csupán három kanzone kommentára nyert 1306-1308 között befejezést. Első olasz kiadása 1490. Firenzében látott napvilágot. 3. Il Canzoniere (Dalos-könyv). D. körülbelül kilencvenkét, korántsem mind hiteles lírai költeményét (szonettek, kanzonek, ballaták és szesztinák) tartalmazza. Egyes verseket Császár F. Pulszky Ágost, Kontur B., Radó A. és Zoltán Vilmos fordítottak magyarra. Latin munkák : 1. De vulgari Eloqucentia (A köznyelvről). Befejezetlen filológiai és poetikai értekezés a nyelvek eredetéről, az olasz nyelvről, annak dialektásairól és a kanzone verstani szerkezetéről. Keletkezésének közelebbi dátuma ismeretlen. Gian Giorgio Trissino a XVI. sz. elején olaszul tolmácsolta s legelőször ez jelent meg nyomtatásban (Vicenza 1529). Az eredeti latin szöveg csak 1577. Párisban került ki a sajtó alól. Kritikai kiadása : Il trattato "De Vulgari Eloquentia". Per cura di Pio Rajna (Milano 1907). 2. De Monarchia (A monarchiáról). D. politikai hitvallása három részben. Az első rész a monarchia szükségességét bizonyítja ; a második rész arról szól, hogy a monarchiához, vagyis a világcsászársághoz való jog a Gondviselés rendeléséből Rómát illeti ; a harmadik rész a császárságot úgy állítja be, mint, amely hatalom közvetlenül Istentől függ s a pápának nincsen alárendelve. Valószínűleg 1311-16 között készült. Bertrando del Poggetto kardinális, XXII. János pápa legátusa, mint eretnek tanokat hirdető munkát 1329. Bolognában nyilvánosan elégettette s az egyház a tiltott könyvek jegyzékébe az Indexre tétette, Nyolc kódexben maradt reánk kézirata. Egyik kódexét a Magyar Nemzeti Muzeum könyvtára őrzi. Először 1559. Baselben nyomatott. Magyarul Cs. Panp József adta bő kivonatát : Dante politikai rendszere (Kolozsvár 1897). 3. Quaestio de Aqua et Terra (Értekezés a vízről és a szárazföldről). Azzal az állítással szemben, mely szerint a tenger felszíne helyenkint magasabbra emelkedik a szárazföldnél, D. e rövid, 1320. készült kozmográfiai művében az ellenkezőt vitatja. Sokan hamisítványnak tartották, legutóbb azonban E. Moore, Studies in Dante, Second series (Oxford 1899) ; V. Biagi, La Quaestio de Aqua et Terra di Dante. Bibliografia, dissertazione critica sull' autenticitá, testo e commento, lessigrafia, fac-simili (Modena 1907) és mások nyomós érvekkel szállottak síkra hitelessége mellett. 4. Ecclogae. Két pásztori versezet hexameterekben. D. Giovanni del Virgilio poétának válaszolt velük, ki meghívta Bolognába s már előbb fölszólította, hogy költeményeit latin nyelven írja. Keletkezésük ideje 1318-21 közé esik. 5. Epistolae (Levelek). Alighieri összes műveinek legjobb és leghasználhatóbb E. Mooro-féle gyűjteménye : Tutte le opere di D. (Oxford 1904). D.-nek tíz latin levelét tartalmazza Italia fejedelmeihez, a firenzeiekhez, VII. Henrikhez, Can Grande della Scalahoz stb. Hitelességük fölött az akták még nincsenek lezárva. A Moore-féle kiadásban olvasható a hét bűnbánati zsoltár parafrázisa is (I sette salmi penitenziali) és D. hitvallása (Professione di fede) olasz versekben. Mindkettő apokrif. La Divina Commedia (Isteni színjáték). A legmagasabban szárnyaló poema s az emberi teremtő szellem bámulatos mesterműve. D. Commodianak nevezte, mert vulgáris nyelven, olaszul van írva s ellentétben a tragédiával, boldogan, kívánatosan végződik. Az isteni (divina) jelzőt az utókortól kapta. Az 1555-iki velencei kiadás jelent meg először ezzel a címmel. Tárgya ama képzeletbeli, látományokkal teljes utazás leírása, melyet a költő állítólag az 1300-iki jubiláris esztendőben, az emberi élet középfelén, tett meg a túlvilág három országában. Összesen száz énekből áll s fő részei : a pokol (Inferno), a purgatórium (Purgatorio) és a paradicsom (Paradiso). Az Inferno 3 éneket tartalmaz, amelyekből az első az egész műhöz mintegy bevezetésül szolgál. A Purgatorio és a Paradiso énekeinek száma 33-33. Külalakja a terza rima (aba, bcb) s 14,233 sorából 4720 esik az Infernora, 4755 a Purgatoriora és 4758 a Paradisora. Dantet, az emberi nemzet protagonistáját, a pokol mélységeiben és a purgatórium hegyén kedvelt szerzője és mestere, a józan ész és a filozófia személyesítője, Vergilius vezérli. Ő mutatja meg neki a bűn utálatosságát, hogy attól elfordulva tekintetét az erények szépségére irányítsa. A menyország küszöbén az üdvözült Beatrice, a kinyilatkoztatás és teológia perszonifikációja, veszi át kalauzolását. Vele emelkedik az égi szférákban csillagról-csillagra az istenség trónusáig. Csodálatos vándorlása közben az óvilág nagyjaival, történelmi személyiségekkel, már elhunyt kortársakkal, kárhozottakkal, vezeklőkkel, szentekkel találkozik és beszélget velük. Hazafias kitörései, az egyház romlottságát ostorozó viharos szavai gyakran megrendítik az olvasót. Schelling Frigyes Vilmos az Infernoban a fölülmulhatatlan plaszticitást, a Purgatorioban a festőiséget s a Paradisoban az elbűvölő zenei hatást csodálta. A Divina Commedia szorosan véve semmiféle irodalmi műfajhoz sem tartozik, tanító és nevelő célzata azonban fölreismerhetetlen. Ezért lett mintegy második Bibliájává az egész művelt világnak, d legfőképen az olasz népnek, mely szerzőjében költői és tudományos nyelvének megteremtőjét és politikai egységének prófétáját is tiszteli. Keletkezésének ideje 1313-21 közé tehető. Dante a Divina Commedia-ban kétszer említi hazánkat. Egy ízben azt mondja felőle, hogy boldog lesz, ha nem hagyja magát többé félrevezettetni : "O beata Ungaria, se non si lascia piú malmenare !" (Par. XIX. 142 sq.) V. ö. Kaposi József, Dante és Magyarország (Budapest 1909). A Divina Commedia Carducci szerint a középkor dómja és sírboltja. Tele van teológiai, filozófiai, históriai, személyes és egyéb vonatkozásokkal. Megértése éppen azért nem csekély előkészületet igényel. Alighogy nvilvánosságra került, máris kommentárra szorult. Ránk maradt kéziratai meghaladják a félezret. Mátyás királyunknak is volt egy szép illuminált D.-kódexe, mely jelenleg a budapesti tudományegyetem könyvtárának tulajdona. Először 1472. Folignóban került ki sajtó alól. Ezt követte ugyanabban az esztendőben a mantovai és a jesii kiadás. A jesii igen ritka kiadás ismeretes hét példányából egy teljes szép példányt a Magyar Nemzeti Muzeum könyvtára őriz. Nevezetesebb kiadások az 1481-iki firenzei, az 1502. és 1515. évi Aldus-féle veneziai, a Witte-féle 1862-iki berlini kritikai kiadás stb. Magyarra először Császár Ferenc fordított a Divina Commedia-ból néhány éneket. (Olasz költőkből. Pest 1857). Bálinth Gyula 1864-65-ben az egész trilógiát átültette rímes hexaméterekben (aba, bcb), de fordításából csak kilenc ének került nyilvánosságra. Szász Károly alakhű fordításából a Pokol 1885. ; a Purgatorium 1891. ; a Paradicsom 1899. jelent meg az akadémia kiadásában ; Csicsáky Imrétől a Paradicsom, Temesvárott 1887., Cs. Papp József próza-fordításából a Pokol 1897., második kiadása 1910., a Purgatorium és Paradicsom 1907. és 1909. jelentek meg Kolozsvárott. A Pokol-t ford. és kommentárral kiadta Zigány Árpád (1908). Egyes énekeket fordítottak Ábranyi Emil, Radó Antal, Kaposi József. A Szentírást kivéve, nincsen könyv, melyet annyian és annyiszor ittusztráltak volna, mint a D. C.-t. Főbb illusztrátorok : Giotto, Botticelli, Luca Signorelli, Michelangelo, Zuccari, Flaxmann, Genelli, Peter Cornelius, Emler, Ittenbach, Führich, Böcklin, Delacroix, Ary Scheffer, Ingres, Doré, Scaramuzza, Franz Stassen. Lásd ezekről : Iconografia Dantesca. Die bildlichen Darstellungen zur Göttlichen Komödie. Von L. Volkmann (Leipzig 1897). A magyar illusztrátorok képeit Kaposi József lajstromozta : Dante a magyar művészetben (Budapest 1910).
"A nagyműveltségű Brunetto Latini tanította Dantét."
A Pallas szerint éppen hogy nem volt Brunetto
Latini Dante mestere.
"Ifjukori tanulmányairől is igen kevés biztos adatunk van; az a régi hiedelem, hogy tanítója Brunetto Latini volt, már meg van cáfolva; több mint valószinü, hogy D. pusztán magántanulmányok utján szerezte irodalmi ismereteit és a verselésben való jártasságát. Korán barátságot kötött a korabeli Firenze néhány kiváló férfiával: Guido Cavalcantival, Cino da Pistojaval, Dino Frescobaldival, Lapo Giannival, kik mindannyian a lira terén jeleskedtek,"
