Keresés

Kedves Topiklátogatók,

Tegnap szerencsésen megjöttem többhónapos távollét után.

Remélem a verselési kedv nem csökkent, és olvashatom majd az alkotásokat.

Igérem, én is megmutatom néhány munkámat, ha az összedőlt winyó megengedi.

Üdvözlettel: alex

Kedves Látogató Vendégeink,

Nyári szabadságra utaztam, így nem tudok jelen lenni, ám ez nem akadályozza meg, hogy a topik működjön...

Kellemes nyaralást, üdvözlettel,

alex

Aranyecset

Áldozat a fénynek:

Gauguin fekete sertéseket fest.

Ember voltam

ember voltam és szikla
emberben szikra voltam -
fényben a felhő, esőben az ég -
madár-lelkem eltékozoltam?

szivárvány vágy körül ölelt a fény,
nincs emlékezetem -
ember voltam és szikla meredély:
zuhanó hang kérlelt az életért!

ember voltam szakadatlan,
a hamu alján tűz maradtam,
égő parázs szűz magammal -
bárki voltam,
égtem lobogva máglyán -
elkárhozottan sok semmiért.

(remélem, hogy nem szerkeszti át fentieket a rendszer)

Már megint


már megint
igaztalan vádak
sor-nyilai
űznek-sodornak
egyre távolabb az emberek
farkashadától
ki
ki ebből a látszatvilágból
hol hazug jelmezek
hang-özönétől
néma az igaz
szív
s elcsitul a szeretet szava
keresztre feszül
a hit
a jóságban
már megint
jobb
ha maradok
magam

Halkan élek

Itt lakom a pegazus-járta folyó partján,
Pillangó paradicsom örökzöld pázsitom.
Hol Aranyport szór reám az áldott napsugár,
Ha meglátogatja még a szépség otthonom.
Ám a nappalok mögé lapulva elsuhan,
Pille szárnyain a jeltelen, néma halál –

S hiába pöröl értem egy, kincses versfutam,

Amit rámhagyott a fény, az ihlet hajnalán.
Hát lettem rongy időknek kitanult mestere,
Félelmes erdőkön járó nagyszívű zsivány,
Mint írástudók közt, ily magányos, több egy se,
Kit meghívott asztalához, egy Pártus-király -
Már halkan élek múzsámmal, mint a gyöngyvirág,
De ne kérdezd, hol hagyom őrző angyalom(?)
Ha szerelmes szót súgdos a tiltott holdvilág?
Mert szívem titkait, talán csak álmodom.

Kedves Irén,

néha már azt gondolom, el kellene vonulni a nyomasztó feszültségekkel terhes világból, hogy zavartalanul figyeljek a versek hangjaira...

üdv.alex

Babits Mihály:

PSZICHOANALYSIS CHRISTIANA

Mikor a bókos szentek állnak a fülkében

kívülről a szemnek kifaragva szépen,

de befelé, hol a falnak fordul hátnak,

csak darabos szikla és durva törés tátog:

Ilyen szentek vagyunk mi !

Micsoda ős szirtből vágták ki lelküket,

hogy bús darabjai még érdesen csüngnek,

ésdesen, szennyesen s félig megszületni,

hova nem süt anap, hová nem fér a szem?

Krisztus urunk, segíts meg !

Hallottunk ájtatos, régi faragókat,

kik mindent egyforma türelemmel róttak,

nem törődve ki mit lát belőle s mit nem:

tudva, hogy mindent lát gazdájuk, az Isten.

Bár ilyenek lennénk mi !

Úgyis csak az Úr lát mindent szemével,

s hamis tenmagadból szégyenkezve nézel,

tudd meg, lelkem, s borzadj, mert szemeden átal

az Isten is nézi, az Isten is látja!

Krisztus urunk segíts meg!

Oh jaj, hova bujhatsz, ha magadnak-réme,

Amikor magad vagy az ítélő kéme?!

Strucc-mód fúr a percek vak fövenye alá

balga fejünk, - s így ér a kélig kész Halál,

s akkor mivé leszünk mi?

Gyónatlan és vakon, az évek szennyével

löknek egy szemétre a hibás cseréppel,

melynek nincs csörgője, s íze mindörökre

elrontva, mosatlan hull vissza a rögbe.

Krisztus urunk, segíts meg !

Ki farag valaha bennünket egészre,

ha nincs kemény vésőnk, hoy magunkat vésne,

ha nincs kalapácsunk, szüntelenül dúló,

legfájób mélyünkbe belefúró fúró?

Szenvedés lettünk mi.

Szenvedni annyi, mint diadalt aratni:

Oh hány éles vasnak kell rajtunk faragni,

míg méltók nem leszünk, hogy az Ég királya

beállítson majdan szobros csarnokába.

Krisztus urunk segíts meg !

Babits Mihály:

Emlékezés

A pókhálóra harmat esett:

bús unalmamra egy könnycsepp ma este.

A hold az égen párt keresett,

a széles égen hasztalan kereste!

Már elhallgattak a madarak,

annál hangzatosabban szólnak a tücskök.

Én szinte láttam a fény alatt

ellengeni a világot, mint a füstöt.

A fényen valami átfutott,

bársonyok kápráztak előttem.

A nangod is eszembe jutott,

mely elszállt az örök időkben.

SZOBORAVATÓ

*

A mindig és a semmi
Sorstársunk akar lenni

Gyeplő, kantár és bilincs
Járom és Kényszer, a nincs - 

Jég “Árpa” bácsi párja
Halál jön ráadásra

Az örök béke-állapot
Semmi húz húszra lapot

Nincs mindig Küldetés-hit
Hatos fogat a sírig –

A mindig és az örök
Rep Vákumában tűrök

A semmi láthatárán
Vaskefe foga vár rám -

A mindig és a semmi
Mi nem tud megszületni

Kár fejben, szív a semmi -
Ennyi! Beletörődni!
*
Nemzetet, földet, azt nem…

Tar-kón: Feljön egy inger,
Most mond azt apcsi: nyasgem!

Sárközi László:

Mészáros Ilonának

...magyar átok: nem akarsz már soha

elmúlni fejünkről: falevélként

hajigál és taszigál a mostoha

sorsom, pedig elrágtam egyébként

fele-harminc meg a két évemet:

keserőség vagyok és szemtelen:

élek a fedélnélküliség vért

bont, pénztelenül tengve, barátok

zsebeit vizslatom, újból kapok

s nem elég, nem lehet: épp fagyok

vannak: nyomorú ez a város,

ország: üres arcok s aki alkot,

ha csupán lelkileg él gazdagon,

vesztes: kegyelem matracon alszom...

*

Utánad nyúlnak a föld alá

Hamis pártfogók, vörös kacsok,

Újratemetnek, könnyben ázva,

Szavad idézik, újgazdagok.

Pecsétet üt rád: istentelen,

Hazátlan – mondja – kitagadott,

Címkét aggat rád, festi képed,

Júdás csókot ad ma is érdek,

Ki, tegnap, tál lencsét sem adott, -

Jó szó kellett volna, s hallgatott.

off jav: elsodort on

Szécsi Margit:

Dal az esodort sapkáról

Álmomban bolygó vagy már, a kozmikus zápor

átalver, titkos nyomai rajtad sokasodnak.

Bíbor bolyhaid, hajnali erdők, lengedezők,

búvóhelyei mákszemnyi apostoloknak.

Nagy űri forgáskor rátapad lehellet-csillagpor,

betemetődöl, s rádszegezi távcsövét e csillagzat.

De vér-bojtod, parányi tűzhányó, fortyog,

hozzá piros kis szerelmesek ballagnak.

KEDVESEN...

élek semmiért
tolvaj világ kopaszt meg
filléreimtől -
*
kétszer nem lehet
ugyan azon a vízen
szárazon járni –
*
egy rossz szó elég -
ám sok devalvált igét
bebalzsamoztak -
*
értetek félem
az elpazarolt élet
rút varázslatát

Szerzőinknek és Olvasóinknak

Bioldog Húsvéti Ünnepet kivánunk,

szeretettel: alex

Oly’ szelíd volt kívánsága,

Mégis minden néki ártott:

Aki csúfolta? – akarta fájjon:

Ne legyen szeretet a világon!

*

S ha eljön, majd a rontás éje,

És nem leszek már köztetek?

Ha felhangzik a lázas ének?

Ti szelídek ne feleljetek!

Ha meghal a Nap? és rám szakad

Az örökké tartó éjszaka:

Az égbolt bársony szegletén

Nagy Fényre gyúl a rontás csillaga.

Magához int a vén Kharón:

Nevetve szólít: “Itt egy kis ladik,

Légy vakmerő, bátor hajós:

Küzdj, szűz lelkedért hajnalig!”

Nem kívántam birokra kelni,

És csellel élni sem fogok –

Szelíden tűröm a kísértést,

S most csillagok közt ballagok.

*

Oly tiszta volt ifjúsága,

Ha bántották is, megbocsátott:

Bűneitől hetvenhétszer

Megváltotta a világot.

Életet ad mennyországa,

Mégis gyűlölik Őt a “mások”,

Elárulják ezüstpénzért,

De Te, ne bántsd Messiásod!

Közlemény,

technikai akadályok tesznek keresztbe a fórum belépéskor...

üdv.alex

Kedves L.

szívesen látunk és köszöntünk itt,

érdekes hangulatú verset olvashatunk Vegától...

úgy a zenéje, mint a szövege, szinte köznapi közvetlenséggel szól "fekete lepke a sötétben..." létünkről...

üdv.alex

          2007.03.10. Vega:Fekete lepke...

Ha mást nem is,se jól tudok

hogy milyen fent és milyen lent.

Az ég kék,de a zöldet is kedvelem.

 Mert bármeddig elmegyek.

Ezt jól tudod mert voltál kicsit fent,

és hát nagyon lent.

 Ha mást nem is,de élvezed,hogy élvezem.

   De ez az életem...

-Soha nem az a kérdés,kinek van igaza

neked is ugyan az,

egy test amibe vagy.És

te is ugyanabba hiszel.Örülsz.hogy élsz,

és ez soha ne múljon el...

-Ugyan azok vagyunk Te és Én

amire gondolok az csupán vélemény.

Hiszen az igazság az olyan mint a

fekete lepke,akit keresel a sötétben...

   Én csak élem az életem,

és pont,hogy tudom,ahogy te is

elég komoly a tét.

   Én csak élem az életem,

igen a szívedben a motort

ahogy dobog a gép.

   Én csak élem az életem,

a szemedben a tüzet ahogy

mosolyogsz rám.

-Én csak hajtom a fekete lepkét és

tudok,hogy valahol utol ér...

Jött egy kis hal, s barátom lett,

Nyalogatta a körmömet,

Megkönnyeztem, mert messze vagy,

Talán látlak még, majd ha fagy.

Lám, ott fent, felhőt szánt a hegy,

Bóra süvít rám, reszketek,

Tombol a köd a hegy alatt,

Csahol a szél, nyüszit a part.

Ágaikat rázzák a fák,

Az út mellett letört virág,

Kemény a szívem, nem dalol,

Elhagytam párom, valahol.

A móló kövein ülök,

Távol villan, de itt dörög,

Korcs macska falja a halat,

Gyomron vág a csatorna szag.

Csónak orrán, szálfa cövek,

Öreg halász vízre siet,

Karja vénfa, ében ága,

Sas szeme a halat várja.

Vihar, szél, tenger – semmi itt,

Sóspermet marja szemeit,

Imbolyog, teste csupa kín,

Pogány szitkot szed szentjein.

Kvarc szeme kemény, csupa dac,

Fogat morzsol, mint vad kamasz,

Ki gyenge, rejtse könnyeit,

Kopár lét veri kölykeit.

Ajánlás:

Herceg, ugye szép a világ,

Láttad már Isten lábnyomát?

Te tudod a lét elveit,

Lehet, nyár, tél törvénye itt,

Ám víz az úr, s a Velebit.

Kettétört élet

Nézem a nagy cseresznyefát,
rajta egykori gyerekek lábnyomát,
ágain cinkefészkek helyét,
törzsén hangyák szaladnak szerte-szét,
hűvös árnyat adó koronáját,
tűnt évtizedek nyári kacagását,
a lomb közé bújt vérpiros szemeket,
has és kosár csakhamar tele lett.
A sokéves történet megszakadt,
a minap a viharban kettéhasadt,
dús élete delén derékba tört,
fekvő óriás kis füvek között...

hiába lázad –

aki él: sorsüldözött

ember-teremtmény

Kedves Tenton,

érdekes és értékes ez a lánc, tetszik az ilyen kisérlet, -

nem lehetne a saját alkotásokból is hozni, egyet-egyet?

üdv.alex