Ez a nyugtalansag talan az uj kereseset jelenti.Talan (mar honnan tudnam biztosra ?)az elegedetlenseged eddigi eleteddel ,valoszinuleg egyhangunak minosited.Nem tortenik sok minden Veled,nincs ami felforsditson,ujabb ingerek.meg szeretnel valamit ettol a vilagtol.Olyan aminek ellenkezzel es valaki vagy valami meggyozon ,legyozon es megmutassa ,van olyan relacio is amit eddig nem fedeztel fel.Visza a Makrancos Kata-hoz.
utálok/imádok beszélgetni egy emberkével. Ő kicsi / magasság / és a múltja labilis, ennek ellenére olyan mint valami cső, amit az ember testébe vezetnek, ha éppen haldoklik. követhetetlen, számomra, és kérdéseket tesz fel.
mikor úgy érzem a legnormálisabb vagyok, hú de jó nekem / hazudjatok, hogy soha nem éreztetek ilyet / no akkor teszi fel azt a genya kérdését, amitől Ő mint érdeklődő gyerek tűnik fel nekem és csak később érzem,
átvágtak.
utálom az egyben búzatáblákat. kész trauma lemenni úgy a balatonhoz, hogy üvölt a zene és az ember balra 12 és fél percig semmi mást nem lát, mint a rendezett genya búzatáblát.
még akkor is, ha tudom, mert leírták
" a belső harmónia jellemzője, ha az ember szépnek látja a harmonikus, egyben dolgokat"
bennem meg zakatol a kérdés: hol az a traktor???????
Mondjuk a "normális" legkevésbé a külsőre vonatkozik. Jómagamról azt hiszem, hogy a gondolkozásmódom nem felel meg az általános elképzeléseknek. Viselkedésileg viszont igyekszem rendkívűl normálisnak látszani :-)
Mi az a normalis ?
nem mas mint egy bizonyos ido normajanak megfelelo dolog.
Peldaul meg a mult szazad elejen tiszteltek nagyapamnak tekintelyes termetet,pocakjat.
Mert a pocak joletett arult el.Volt mit egyen...
Egy mai megrendito vallomasrol.Egy szellemi hatranyos 12 eves gyermek edesanya irta:
gyermeke nem akarja kinyitni meg a szajat sem ,a taplalkozason kivul
Ha beteg csak ugy tudja mi a bajat kisfianak ,ha ragalyos baja van.Ilyenkor mindent meg tesz hogy o maga is meg kapja a betegseget,hogy identifikalhassa gyermekenel...
A szellemi hatrany is szegyen a csakadokba magyarorszagon,ugye?
De Ausztriaba is kulonosen a vallasos emberek kozott az a hiedelem hogy a gyermek oseinek valamelyikenek a buneert lett megbuntetve..
"Szegyelni" kell..
Attol fug hogy mi is az az igazsag...
A Te igazsagod.
Legtobbunk nincs felkeszulve arra hogy mast mint amit o kepzel elfogadjon.
Pedig az a szemelyepites alfaja es omegaja:hogy kepes legyel meghallgatni ,megerteni es osszehasonlitani a kritikat sajat magad elkepzelesevel .
Utana ha lehet annyit elfogadni belole amenyit abban a percben kepes vagy.Aztan leellenorizni a kulvilaggal es a kulvilagon mennyire helyes volt az eszkozolt valtozas.
Az elso hazasagom azzon bukott el hogy a felesegem mamaja a leanyat maganak nevelte.Valojabban nagyon szerette ,exklusiv modon es en fiatal fejjel,arvasag utan behazasodtam a csaladba.En voltam a felesegem ferje.Azzal a gondolattal (mert akkoriban igen nagy lakas problemak voltak Erdelybe)hogy onnan majdcsak kikoltozhetunk elfogadtam de a vege az lett hogy mikkor kinevezttek bironak a felesegem nem akart varost valtosztatni meg ha az anyat magunkkal vittuk volna sem...hiszen a mama mar megszokta a hazai piacot...
Mai napig a legjobb visszony maradt koztunk ,talalkozunk minen nap,en intezem ugyeit de a mama,ott van minden gondolataban, bar 8 eve halott,neki szamol be ha egyedul van (es o egyedul lakik) minden napi esemenyrol.
Fuggetlenul a mi dolgunktol a mama minden mas ugyben is elrontotta lanya eletet..
Hol akarják leszedni azt a makacs kis fejedet??? Mi itt már rég nem bántottunk, pláne hogy belátod, hogy a stilusoddal magad se vagy 100%-ban megelégedve. Szóval mesélj, melyik topicban bántottak???
Boszi
Te Mumu, miért van az, hogy őszintén elmondod, hogy mit gondolsz valamiről, erre le akarják szedni a fejedet?
jó, a stílusomon van még kivetnivaló, de ezt akkor sem értem teljesen.
Kemény anyukával keményen kell szembeállni. Persze ha néha mégis csak jól esik visszabújni a kényelmes kis fészekbe, akkor minden hiába. Mert aki á-t mond mondjon b-t is. Csak egy ideig kell bekeményíteni, aztán szépen elsimúl minden :-)
Szepejszakat :o)
Egy olvasgato, "koromragos" fajta, aki ha egyszer ir, akkor sokat es oszinten ;o)
(Remelem egy picit megpihenhetek itt :o)
Az en felelmem biztos nem! Felnott fejjel ugrottam csak bele Kedvesem karjaiba senkire sem hallgatva, erzelmektöl vezereltetve ;o)
(De ez titok ;o))
Problema...
Edesanyam gorcsos ragaszkodasa hozzam. Elegge kemenyen, hogy minden teren bezavarjon az eletembe (amit eppen probalok kialakitgatni, ha tudnam mellette), meg ha nem is akarom hogy beleszoljon (akkor meg inkabb). Teljesen tanacstalanna valtam ettol.. Mindig visszarant a "feszekbe" hogy vedjen (ezt köszönöm).
*
ps. Elarultattam magam :o) Ez nem eppen korai agyikoba bujas, nem szeretek bagoly-modban mukodni :o(( Miutan oszinte vagyok nem titkolhatom Parom elol :o) Amugyis atlat rajtam :o))
Varlak.
Szeretnem ha nem csak en tennek fel kerdeseket hanem Ti is megirnatok milyen nettre engedheto prblemaitok erdeklodesetek van.Hiszen vissza kaptok igazolast vagy eppen az ellenkezojet a tarsainktol.
Boszikam,termeszetesen ugy van hogy a fizikai hanyatklassal egyutt halvanyodik a lehetoseg ,a kepeseg de a keszseg is valamit ujra kezdeni.
Ugyanakkor meg ad az elet egy par lehetoseget:ugy mint egy lekiismeretes konyvelo,rendbe tenni belul a dolgaid,visszapillantva de a jelennek is elve fogalmazni,ujrafogalmazni mindet ami Veld tortent.Legjobb ilyenkor naplot vezetni ,mar mondtam valamikor.legalbb is Te ertelmezed ami volt de ugy hogy meg mindog hagysz Magadnak helyet a manak(nem a holnapnak).
Es ez is egy eleg izgalmas dolog.
úEs mikor vaamikor kipihned a mostani szakaszt akkor meg tapasztalatod birtokabnan talalsz meg okot elni..
Van egy öreg barátnőm, na nem nagyon öreg csak 10 évvel idősebb nálam. Ő rendkívűli módon unja már az életét. Figyelem évek óta. Mostanság már szinte semmivel sem lehet felrázni, érdeklődővé tenni. Amit még pár éve szenvedélyesen szeretett csinálni, mára már nem érdekli. Kívűlről csak az látszik, hogy jó körülmények között él, gyakorlatilag azt csinálhatna amit akar. Egészséges is és mégse látja már értelmét az életnek. Azt hiszem csak azért nem lesz öngyilkos, mert molt egy valóban hajszálon múló próbálkozása és nem meri mégegyszer megpróbálni. Valahogy így vagyok ezzel magam is. Pillanatnyilag még van dolgom, feladatom, amit igazán nem kívántam magamnak, de aztán? Ugyan minek? Az ember egyszer csak belefárad és ráun.
De most sajnos abba kel hagynom,betortek a kulfoldi ismerosok.Hi! Hi!
Tudtunk valahol tarpai szilvapalinkat ,mert en igen...
Holnaputan itt vagyok ismet.
Persez,Ez az:a taburol soha sem lehet beszelni.
En csak azt kerdeztem van-e ilyen tabuzok.Olyan ami kulonbozok az altalanosaktol hanem ugy erezitek hogy mas mint a tobbieke ,csak a tietek.
En ott latom az eddigieken kivul a kulonbseget hogy a Tabu nem mindig titok,csak egy olyan haziszent amihez akar publikusan lehet tudni,nem lehet nyulni,nem lehet elviutatni,erintethetetlen.
Peldaul Nagymama hite hogy egyszer feltamad..
Nem, nem jól értelmezed, mert a tabu és a titok, két külön kategória.
A tabut, soha semmikor, semmilyen körülmények között sem fogom senkivel sem megbeszélni, mert végérvényesen megtartom magamnak. És ez lehet bármi, amit én annak ítélek meg.
A titok, pedig olyan valami, amit esetleg más kérésére is titokban tartok, vagy én akarom, hogy legalább is egy időre titok maradjon, és majd egyszer, ha eljön a megfelelő idő hozzá, akkor talán még beszélhetek is róla. Az "édes" titkokról, előbb vagy utóbb, általában lehet beszélni, de a taburól soha.
Ugy erted a megszokas,a pontosan kovetendo eletrithmus?
Ismerek embereket akik nagyon egyedul vannak es akik teremtenek maguknak egy kulliszat.
Valaki aki hozzam tartozik es nem hall es alig lat 43 emberrel tart kapcsolatot, levelezik.
Es minden alkalommal nagyon varja hogy reggelenkint atvigyem a postafiokombol a postat,ujsagokat es csalodik ha nincs egy levelezo lapja amin legtobbszor egy par konvencionalis semmitmondo mondat van..
Egy sor nyugdijas tarsam ponbtosan beosztja az egsz szabad napjat,csupa semmiseggel es ugy erzi nagyon el van foglalva.
Kedves egyedul elo noismerosom Becsben pedig allandoan vadasza a baratjai szuli-es nevnapjat hogy csinaljon nekik valamit:kot vagy barkacsol akkorara szamukra valamit...