az egyik esetben az anyukának agydaganat miatt volt műtétje, melynek során több ideget és izmot át kellett vágni, sajnos le is bénult a fél arca.:((((de ezt tudta előre. Az az orvos aki műtötte azt mondta, hogy nem szabad erőlködnie, és csak császárral szülhet. Így aztán meg is császározták az utolsó percben, mert olyan gyorsan tágult, hogy mire beért a SOTE I-re már majdem kibújt a baba is. Mikor másodszorra terhes lett elment megint a dokihoz aki az agydaganattal műtötte. Ő nem volt ott vhogy, hanem egy másik orvossal beszélt(ez szintén ott volt a műtétnél) aki ránézett és azt mondta, miért ne szülhetne hüvelyi úton, az elsőt is lehetett volna. Na ott helyben hülyét kapott, hogy felesleges volt a császár.
Feltétele a hüvelyi szülésnek azok voltak amit te is leírtál. A második baba 2 évre rá született, és ő egyedül azon izgult, hogy a kiírt idő előtt meginduljon a szülés, mert ha indítani kellett volna, akkor nem engedi neki a nőgyógyásza csak a császárt. Másfél óra alatt tágult ki, metróval ment be a klinikára, ott derült ki, hogy akár már tolhat is. Azt mondta, hogy neki nem voltak nagy fájásai, görcsei.
A másik esetről csak annyit tudok, hogy a köldökzsinór a baba nyakára tekeredett,leesett a szívhang és ezért kellett a császár. Sajnos ezzel az ismerősömmel megszakadt a kapcsolat, nem is tudom hol lehet utolérni, így többet nem tudok. Csak hallottam, hogy azóta megszületett a második baba is hüvelyi úton. Őt sajnos nem emlékszem, hogy hol szült.
Ha van még kérdésed, akkor az első esetbeli mamával bármikor tudok beszélni, kérdezni.(vagy megpróbálom ideirányítani:)))))))))
mindenesetre azt mondta sokkal jobb volt a második eset, de konkrétan ez a műtéti következményekre vonatkozott, a lelki részéről nem beszéltünk.
Azt mondta, hogy esetemben -mivel véletlenszerűen jelentkező komplikációk adódtak- tulajdonképpen semmi akadálya a normál szülésnek. Ő is azt mondta, hogy egy éven belül ne legyek terhes (én ezt egy picit még húzom, mert mások két évekről beszélnek, és én is úgy érzem, hogy kell az a két év, bár ez nem feltétlenül a műtét miatt van, hanem egyáltalán. Pedig viszonylag problémamentes terhes voltam, mégis úgy érzem, csak 1-2 hónapja vagyok megfelelő "kondiban" egy újabb gyerekhez.)
Persze utánanéztem a dolognak, azért ez nem ilyen rózsaszínű. Nagyon megoszlanak a vélemények az orvosi körökben, sok múlik az adott orvos tapasztalatán, a kórház gyakorlatán, hiába van elvileg minden leszabályozva. (A dokim mondta is, hogy ha valaki pl császár után már császárt akar, akkor könnyű rá indikációt találni, pedig a szakmai kollégium állásfoglalása szerint egy megelőző császármetszés önmagában nem elég indok a következőre.)
Tudtommal normál lefolyású, spontánul induló, nem elhúzódó szülés szükségeltetik hozzá. Nem szeretnek indítani oxytocinnal vagy zselével, bár hallottam olyanról akinek megcsinálták. Csak a keresztirányú méhvágással történt műtét után engednek próbálkozni (de ez manapság szinte már általános). A SOTE-n pl csodaszámba megy, ha egy nő császár után spontánul szül, más kórházakban viszont teljesen mindennapos.
Szoktak mérni hegvastagságot, ha az eléri az 5mm.-t, akkor lehet próbálkozni. De ezt sem mindenütt nézik.
Agallis! Leírnád a barátaid eseteit? Miért volt előzőleg császár, és hogyan zajlottak a szülések, mik voltak a feltételek?
Egyébként egy orvos ismerősöm szült császár után normál 10 évvel ezelőtt, őt megkérdeztem, hogy mik voltak a feltételek, gondoltam orvos, biztos jól utánanézett és ha meg merte próbálni, akkor tud valami biztatót... Ő azt mondta egyáltalán nem foglalkozott ezzel, fel sem merült, hogy emiatt császár legyen, nem is nagyon tudott a veszélyekről. Lehet hogy túllihejük??
Az enyém azt mondja, hogy minimum egy év kell a szüléstől számitva az újbóli teherbeeséshez, és gyors legyen a második szülés lefolyása. Fogadjam el, hogy mindenképpen magasabb lesz az esélye annak, hogy a második is császár lesz. Mert ha bereped a heg, és az beleszalad egy artériába, arra rámegyek én is, a gyerek is.
Azt hiszem, nem leszek hajlandó emiatt rettegni majd a második terhességem alatt, inkább fatalista módjára készülök a legrosszabbra, abból úgy is csak kellemes meglepődés érhet.
Monca, igen, ezért is nyitottam a topikot, hogy nyavalyoghassunk. :)
monca és mit mond az orvosod, mi a feltétele a másodszorra hüvelyi szülésnek?
van 2 ismerősöm aki császár után után hüvelyivel szülték a második gyereket. De nagyon sok mindennek kellett egybevágni ehhez.
Maminti,
én már leszűrtem az ismeretségi kör alapján a tapasztalatot: aki nagyon vékony, vagy picike, és így alig hihető, hogy gond nélkül hordja majd ki a gyereket, pláne szülni stb, az általában könnyen-gyorsan szül. A magamfajta "isten is gyerekszülésre teremtette " csípőjű stb nőknél meg komplikációhegyek.. Ki érti ezt?:-)))) (Hozzáteszem: magas vérnyomással, toxémia-gyanúval , túlsúllyal megvert barátnőm is szült viszonylag könnyen és problémamentesen, pedig másnapra neki is beígérték a csaszit.)
Egyébként feltett szándékom, hogy ha lesz következő, én sem fogok berohanni a kórházba (egy császár után ugye ez elvileg kötelező lenne). A legnagyobb félelmem ugyanis az, hogy az orvosi szempontoktól függetlenül sem kapom meg ugyanazt az esélyt a normál (én meg ettől a szótól megyek a falnak) szülésre, mint amit egyébként megadnak egy nőnek, akkor is ha vannak kisebb zökkenők. Magyarul: tudom, hogy egy császár után sokkal könnyebben feladja az orvost a hüvelyi szülés lehetőségét, még akkor is, ha nem áll fenn igazi komoly indikáció az adott szülésnél a császárra, illetve ha az előző császár véletlenszerű okból történt és nem nagyobb az újra előfordulás valószínűsége , mint bárkinél. Egyszerűen félnek, mintha velünk már csak gond lehetne. Egyébként is manapság szerintem túl könnyen császároznak, merthogy nem számít már olyan veszélyes műtétnek. Miközben tudjuk, hogy a kb. 10-15%-os császár arányig csökkent az újszülött károsodás, illetve halálozás, afölött már nem javult markánsan a statisztika.Ehhez képest, most 25%...Az orvosom meg is mondta: félnek a perektől. És ha császár volt, akkor ugye ők mindent megtettek, akkor is, ha a gyerekkel mégis gond lett. Ha nem volt császár, akkor ugye nem tettek meg minden elérhetőt és nem lehet megmondani, hogy a gyerekkel nem lett volna akkor is gond, ha csaszi. Nnnna.
Más: Maminti, megértelek, hogy zavar a kifejezés, de én is úgy érzem, hogy belőlem "kiszedték a gyereket". Soha nem gondoltam úgy erre, hogy én szültem, nem megy , nem tudok, pedig tényleg kevés híja volt, de akkor sem változtat semmi a lényegen: a lányom nem a szokásos útvonalon érkezett, ez egy műtét volt, és nem szülés. Hát ez van, de ennél nagyobb bajunk sose legyen. Azazhogy neki ne legyen, nekem azért elég nagy baj ez is, még akkor ha tudom, hogy hülye vagyok. Sajna ez érzelmi kérdés, ide nem hatnak az észérvek. Továbbra is irigylem Roxyt és a mindenkit, akinek ez nem volt megrázkódtatás. Gondolom bejátszik itt olyasmi is, hogy ha az ember vajúdik , akkor elindulnak mindenféle pszichés folyamatok, amik esetleg blokkolódnak a műtét miatt. Nekem pl a mai napig az jut eszembe a gyerekem születéséről, hogy próbálom megszülni és már tudom, hogy valami gáz van, de nem tudok szólni az orvosnak, csak vergődök tehetetlenül. Egyszerűen bennemaradtam a szituban, nem volt sikerélmény, katarzis, feloldás vagy bármi, ami egy normál szülést talán -jó esetben -követ. Amire azt mondják, hogy az ember elfelejti az egészet egy pillanat alatt. Ehelyett bevágnak egy kaput az orrom előtt. Ez a teóriám csak ott sántít, hogy van olyan ismerősöm, aki nem tervezett császárral szült ugyan, de még a vajúdás megindulása előtt ki kellett kapni a babát, és neki is hiányérzete van, ő is szenved ettől, ha nem is annyira, mint én. de ő mondjuk nem is ilyen nyavalygós alakt:-)))
Bocs a hosszért, de ne haljon már ki ez a topik, olyan jó itt nyavalyogni.
Rokonunk szült nemrégiben, magas, vékony lány, ennek következtében keskeny csipővel. Anyukám beszámolója szerint végig esélyes volt a császárra emiatt, amit nagyon nem akart. Igy, amikor elkezdődtek a fájásai inkább jó sokáig otthon maradt, nehogy császárral vegyék el tőle a gyereket, és csak kábé 5 ujjnyi tágulásnál értek be a kórházba, ahol másfél óra múlva meg is szült hüvelyi úton. Nem kért fájdalomcsillapitót, sőt gátvágásra se volt szüksége. :)
Már máskor is hallottam ezt a kifejezést. Mintha kést szúrnának ilyenkor a véknyamba, nagyon tud idegesiteni. Egyrészról marhára fején találja a szöget, másrészről borzalmasan bántó.
Ami tény: "szüléskor" jobb, mivel nincsenek fájdalmaid, de utána biztos, hogy rosszabb. Főleg az 1. nap és az első felkelés... Én a kb. 2 m-es utat az ágytól a csapig végigbőgtem. És én is "megszenvedtem" a kislányomért. Ha nem is a szülőágyon, de utána biztosan!
A sebem viszont nagyon szép. Kb. 10 cm széles és nagyon vékony. Most már alig látszik. Pár héttel "szülés" után már nem is volt hasam...
Szerintem is igaza van azoknak, akik azt mondják, kicsit túl van misztifikálva a "gyengéd szülés/születés" dolog...
Semmivel sem érzem/éreztem magam kevesebbnek v. rosszabb anyának. Nem is vagyok.
Nekem a 18 héten haránt feküdt a babám, ezt követően pedig az összes vizsgálatkor farfekvéses volt. Mivel ez volt az első babám, a dokim azt mondta, császárral fogunk szülni, nehogy baj legyen... Én nem is hadakoztam ellene. November 3-ra voltam kiirva és úgy volt megbeszélve, hogy 3-án v. 4-én bemegyek és "megcsinálják". Ehhez képest 2-án hajnal fél 5-kor mi mentünk a kórházba. Elment a nyákdugó, meg a magzatviz is szivárgott. Viszont egy szem fájásom sem volt és egy picikét sem voltam kitágulva. Az orvosom fél 8-ra jött be, 8-kor még megkonzultálták a többi orvossal is, aztán beadták az epidurálist és 9-kor már a műtőben voltam. 9:25-kor született meg a kislányom. Odahozták, adhattam egy puszit a maszatos arcára, aztán elvitték letisztogatni, felöltöztetni. Én 10:20-kor már a kórteremben voltam és pár óra múlva már hozták is szopizni. Olyan nagyszerű élmény volt! Rögtön tudta, mit kell csinálni, és 2. v. 3. nap már tejem is volt bőven! Aztán otthon sem volt soha semmi gond. Áldott jókislány és imádom! És Ő is imád. Bennem semmiféle negativ nyomott nem hagyott a császár. Nem érzem, hogy ettől más lett volna, más lenne a kapcsolatom a kislányommal (most lesz 3 éves).
A kistesót márciusra várjuk, lehet, hogy ez is császár lesz, nem tudom. De ha igen, abból sem fogok tragédiát csinálni...
Itt nem igazán az első mellretevésről van szó, meg a gyengéd születésről. És tény és való, nem igazán a gyerekről, hanem kivételesen, még utoljára, a szülő nőről. Valahol már megirtam egyszer nagy filozofálások közepette, hogy a baba születésének napja először még a nő szülésének napja, csak később fordul át a baba napjába. Az első szülinapot már a babának tartják, az anya innentől kezdve szóba nem kerül. Nem az életmentésről van szó, azzal mindenki tisztában van. Hanem, nem tudok rá jobb kifejezést... csak ezt az elcsépeltet: a szülés misztériumáról, ami hiányzik. Pontosan tudom, hogy a fiam életét mentették meg, de ettől engem ez még ugyanúgy frusztrál. De ez az égegyadta világon nem befolyásolja a vele való kapcsolatomat. Az imprinting hiányát azóta már ezer szállal kipótoltuk. De a szülés mégis hiányzik.
Nekem sikerült. Pedig nem tervezett csaszi volt, hanem abszolút vészhelyzet. Én úgy éltem meg, hogy 100 éve vagy én haltam volna bele, vagy a gyerek, és nagyon hálás voltam érte. Továbbra sem hiszem, hogy a császárral szüléstől kevesebb lesz egy nő, és hogy attól függne, milyen lesz a gyerekkel a kapcsolat. Kicsit úgy érzem, erről már írtam korábban is, hogy túl van ez a szülés-dolog misztifikálva, túl sokat tömik a nők agyát a gyengéd születéssel, az első mellretevés fontosságával. Pedig mindig szültek nők, és akkor is volt olyan, akinek jó volt a kapcsolata a gyerekkel, meg olyan is, aki sosem tudta gyerekének elfogadni. Erre kellene koncetrálni, mondom, arra, hogy ezzel az életed mentették meg, rögtön nem frusztrálna a dolog...
Bocs, ha kissé nyers lennék, de tényleg nem értem, mi itt a baj.
Sziasztok!
A Contratubex (v. mi) nekem is van, nem nagyon látom az eredményt... Igaz, mostanában elfelejtem bekenni néha... Nekem akkor fáj iszonyúan, amikor cipelek v. emelgetek. Vagyis mindig. A babakocsi a gyerekkel együtt kb. 18-20 kg, ja és csak a szobában tudom fürdetni a Manót, lavórban hordom be, majd ki a vizet... Izgalmas.
Egyébként annyit mondanék, hogy hiába tudod előre, hogy biztosan csaszi lesz, akkor is _nagyon sz*r_!!! Szóval, szerintem erre nem lehet felkészülni. (Legalábbis nekem nem sikerült. Érdekelne, akinek igen.)
Mi majd jövő héttől járunk pszichológushoz, baba-mama kapcsolatfejlesztő tréningre v. mire. Kiváncsi leszek, tud -e segíteni feldolgozni a kellemetlen élményeket. Majd beszámolok, ha érdekel vkit.
Üdv
Annie
Nekem egy Contratubex nevű krémet ajánlott az orvos, recept nélkül kapható, heggyógyulást segíti. Nem túl látványos a hatás nálam, de hátha másnak jobban bejön.
A heg nekem elég csúnyus, piros, és nem nagyon látom, hogy halványodna.
Nyilallás, és fájdalom nálam is szokott jelentkezni, időjárást én kifejezetten megérzem, de ha többet cipelek, emelek, akkor is húz nagyon. Viszont még mindig viszket néha (3hónap, és egyes részek érzéketlenek!
Nekem az első császár után másfél évvel csak egy kis halvány csikocska jelezte hogy valaha ott történt valami. Kitartás és minden tünet el fog mulni legalábbis nálam igy történt. A második még csak 2,5 hónapja volt arról nem tudok még nyilatkozni.
A dokitokat érdemes megkérdezni a további lehetőségeket illetően. Ö tudja, hogy az első miért és hogy történt pontosabban tud jósólni a következőt illetően. Van olyan ok ami miatt a következő szülés lehet akár normál uton is de van olyan ok ami kizárja a további rendes szüléseket.(sajnos nekem ilyen ok volt) Én az első után mindent elolvastam amit el tudtam a császárral kapcsolatban, hogy már sokkal felkészültebb legyek. Egyet biztosra mondtak, hogy császár után már nem lehet EDA-val szülni mert a vajudás alatti néma hegszétválást nem tudja olyankor visszajelezni a kismama.
Azzal pedig hogy később éreztétek magatokat igazán anyának ne foglalkozzatok tulságosan. Simán szült barátnőim is mondták hogy kellet nekik egy kis idő az anyaság felfogásához. Szerintem a lényeg az hogy imádjátok a manócskákat. Én most az ikrekkel a korházban elbőgtem magam amikor elindult a kisfiam hazafelé és nem maradhatott velem. Az akkor sokkal jobban fájt mint bármilyen műtéti heg.
Sziasztok!
Hű, de sokan és sokat írtatok, most hogy szabin meg betegácsiban voltam. Szóval nekem is olyan hiányérzetem volt, van , hogy valamit elkezdtem, de nem tudtam, nem hagyták befejezni. Mint amikor kártyavárat épít az ember, és már csak a csúcsa van hátra, és kinyílik az ablak, a vár pedig összedől. Próbálkozni lehet persze újra, de nincs garancia, hogy legközelebb mi lesz a végeredmény.
Lelkileg pedig tényleg nem készültem fel arra, hogy ez is lehet a vége. Eszembe se jutott, hogy ha én is egészséges vagyok, a baba is, a terhesség is gondmentes, akkor másképp alakulhat a vége. Most már ezt is tudom.
Szerintem nem függ a szülés módjától, hogy tudok-e úgy tekinteni a babára, hogy ő az én fiam. Én nem tudtam mondani. Mindig azt gondoltam, és mondtam, hogy a baba. Próbáltam, de egyszerűen nem jött ki a számon. Jó két hét kellett hozzá, hogy megszokjam, anya vagyok, és van egy FIAM.
Most viszont újra babát várok. Kíváncsi leszek, hogyan alakul a sorsunk.
Ja még valami: amikor elkezdtem komolyabban hasizmozni, akkor szúró fájdalmat éreztem, elég sokáig, néha még most is. Vagy amikor síelni voltam kb 9 hónappal a császár után, akkor is fájni kezdett, valószínűleg szintén a hasizmoszástól (ki gondolná, hogy a síelés oda is hat?!) Ez remélem csak a regenerálódás miatt van.
Nekem fáj időnként, leginkább időjárásváltozáskor, illetve amikor felidegesítem magam, rögtön sajogni kezd. Gondolom ez normális. Ami viszont aggaszt, az az, hogy nem halványodott el, időnként bepirosodik, időnként kevésbé piros, a dokim szerint ez nem baj. Egyébként a kórházban minden orvos azt mondta, hogy gyönyörű, hát nem tudom... A sogornőm hege sokkal halványabb, pedig nála mindenféle komplikációk léptek fel, még kétszer műtötték a császár után. Mindenesetre remélem, hogy ez csak a felszín és alatta minden rendben van.... Sajnos nem tudtam annak idején vigyázni rá, mert fájt a fejem a spináltól, így jó párszor meghúztam , amikor hasizomból feküdtem keltem kb a harmadik napon, ezért félek egy kicsit, hogy ott még sincs minden rendben. Dehát remáljük a legjobbakat.
Mostanában reggelenként, amikor felkelek, húz a sebem. Ti nem tapasztaltatok ilyesmit? Fog időjósként szerepelni, vagy megmenekülök ettől? Egyébként rohamosan halványodik és zsugorodik a heg.
"Jó lenne ha a szülés előtt állók közül is olvasgatnák minél többen, mert szerintem a lelki bajaink nagy része abból származik, hogy nem készültünk fel erre a lehetőségre. Pedig kellett volna. És jó lett volna tudni, mire számítsak. (Én a szülésfelkészítőn a császáros előadásra már csak fél füllel figyeltem oda, merthogy ez velem ugye úgyse történhet meg. Pedig bárkivel bármikor megtörténhet! Abszolút problémamentes terhesség és jól induló szülés után is, akár még a kitolási szakaszban is bekövetkezhet valami probléma, ami császárhoz vezet. Nem kell ezen fóbiázni, de felkészülni azért szerintem érdemes.)"
Szia népek.
Kismanó, jó fej mamád lehet, tetszett ez a megjegyzése a 9 hónapról, igen sok igazság vagyon benne:)
Régebben, ha jól emlékszem Mr. Spock mesélte vmelyik szülős topicon, hogy Amerikában terjed ez a megrendelnék egy császárt jellegű dolog (meg az is, hogy már a 8. hónapban unják és szülnének). Valóban marhaság. Lehet, hogy _látszólag_ x fájdalmat meg lehet vele úszni de a lábadozás utána hosszabb, a pocak nem tud úgy visszalapulni és valóban nagy műtét, nem veszélytelen.
Lehetnek szövődményei is, összenövések és egyéb finomságok.
Arról nem is szólva, hogy aki császárral szül, annak kevésbé áll módjában a továbbiakról dönteni. Pl. várnia kell két évet a következő szüléssel, akkor is, ha egy évet akart volna várni. Egyszóval vannak hátrányai a csaszinak, de azért mégis életmentő műtét és a lényeg az eredmény.
Talán kicsit túlmisztifikáljuk mostanság ezt a szülés-dolgot. Talán úgy kéne tekinteni mint egy örömteli feladatot amit így vagy úgy, de a lehető legsikeresebben meg kell oldani, az elsődleges szempont a kisember élete és utána jön csak minden más. És igen, készülni kell arra is a terhesség során, hogy esetleg nem hüvelyi úton
sikerül, ahogy szerettük volna, asszem MuTer írta (nem láccanak az előzők, bocs ha nem ő) és teljesen igaza volt.
De meséljen már valaki, aki mindkét módon szült, hogy hogyan látja a különbséget, ez nagyon érdekelne mert én csak az egyiket ismerem.
Ez erdekes, mert bennem is tobbszor felmerult, hogy mennyivel jobb lett volna egyedul megszulni Balazst (nekem is segitett a doki a kitolasnal), meg mennyivel jobb lett volna, ha minden magatol tortenik, nem kell burokrepesztes, de azert osszessegeben nagyon jo volt az egesz szules.
Szerintem majdnem mindenkinek van olyan mozzanat a szuleseben, amit "maskepp csinalna", de nagyon kevesen elik meg igazi csalodaskent a szulest.
Nekem ugyan semmi keresnivalóm ebben a topicban a 3 hüvelyi szülésemmel, csak Maminti topicnyitója eszembe juttatta, legjobb barátosném esetét. Egy napon szültünk, párhuzamosan egymással. Ő végül nem tudta kitolni egyedül a kisfiát, ezért Geréb Ági (a természetes szülés apostola) segített rá úgy, hogy egy összahajtogatott lepedőt szorítottak egy orvostanhallgatóval a hasára. Ágihoz jártunk előkészítőre, és ott az vésődött az ember agyába, hogy _mindenki_ képes megszülni egyedül a babáját (feltéve, teszem hozzá én, hogy ha nem 152 cm, és terhesen vasággyal együtt 50 kg, és nem 3980 g-al születik 3 héttel korábban a gyereke...) Hónapokig tartott, mire megértette, hogy attól még, hogy nem egyedül tolta, attól nem kisebbrendű, stb., stb.
Más:
Amikor a legkisebb ugrifüles született, szülés után a császáros szobába vittek, mert a babás szobákban nem volt éppen hely. A szobatársnőim csak lestek, hogy szülés után 3 órával le-föl mászkálok, tömöm a fejem, stb. (Jó, mondjuk nem volt gátmetszésem, és sokkal kevésbé viselt meg a szülés, mint az első kettő.) Az egyik csaj mesélte, hogy végig azon imádkozott a terhessége alatt, hogy ne forduljon be a faros babája, mert császárral akar szülni... engem látva mondogatta, hogy legközelebb megpróbálná a másikat is :-)))
Tímea
Ja, egyik barátnőm az első gyerekét sürgősségi császárral szülte a 34. héten (megszorult a baba mellkasán a köldökzsinór, és leállt a szíve, szerencsére éppen ultrahangon volt...), majd utána két gyereket szült simán. Ő azt mondta, hogy el nem cserélné a sok órás vajúdást + gátmetszést egy császárral. Bocsi a belekotyogásért...
Én is császárral szültem kétszer is. Az első 2000 áprilisában volt. Hosszú kimeritő vajudás (hányás, két fájás között beájulás, 1,5 ujjnyi tágulás) után romlott a kisfiam szivhangja és megmütöttek. Arra emlékszem, hogy felsirt amikor kikapták aztán megmutatták de tőlem egy odakészitett csecsemő is lehetett volna mert az arcocskára nem emlékszem. Utánna nagyon sokáig egy szék volt a vécénkben mert minden leülésnél és felállásnál abba kapaszkodtam és persze a nagydolgok intézése sem volt egy leányálom. A szoptatásnál a párom adta a kezembe a gyereket mert azzal együtt nem tudtam volna leülni és felállni.
Pár hónappal a szülés után pedig azt hittem hogy felrobbanok amikor nekiálltak ecsetelni hogy milyen jó nekem hogy császárral szültem és nekik milyen szar volt a rendes szülés. És csak örülhetek hogy a dokim azt mondta hogy nem sok esélyem van rá hogy valaha is rendesen szüljek. És erre csak pupként jött az is hogy vannak akik a fájdalom elkerülése végett és a nöiességük megörzése miatt császárral szeretnének szülni. Ezeket csak simán a világ legnagyobb hülyéi közé soroltam magamban. Egy normális természetes folyamat (ami bár fájdalommal jár) helyett egy nagymütétet kérni(ami szintén nem fájdalom mentes)???? Aról pedig ne is beszéljünk hogy a dokim megmondta hogy soha nem lesz már lapos hasam. Szerintem a titok nyitja az lehet hogy a szülés utáni dolgokról már senki sem beszél. Ahogy anyukám is megmonta -Élvezd ki lányom ezt a 9 hónapot mert utánna már mindenki csak a babával lesz elfoglalva.
És ez igy igaz. Utánna esetleg a két órás babanéző látogatás végén még hozzávetőlegesen megkérdezik amugy te hogy vagy de a választ már nem nagyon halják meg.
Ezek után mégis nekivágtam a második menetnek. Bár azt tudtam hogy a párom álma valószinüleg már soha nem fog teljesülni (4 gyerek) de azért még egy kéne. De a természet megoldotta önmagát és jöttek az ikrek.
Ök idén juniusban születtek programozott császárral. Nagyon furcsa volt ugy bemenni a mütőbe hogy semmi okát nem láttam, nem éreztem fájásokat, tök jól voltam. A mütét alatt végig fenn voltam, halottam mindent mindkét babát odaartották nekem hosszú percekig, jól meg is néztem magamnak őket. Az oxitocint végig adagolták az infuziómba a mütét alatt. Beszélgetett velem az anasztezes,elmondta hogy mikor kelhetek majd fel stb. A babákat már aznap du a felülésem előtt odahozták és az egyiket még szoptattam is. Az első napok ugyanugy teltek mint az előző császár után de két héttel a mütét után már teljesen jól éreztem magam minden ment magától. Összesen csak 4 napot voltunk a kórházban. A két mütét között ég és föld volt a különbség mégis azt mondom, hogy azért inkább a vajudósat csinálnám ha lehetne.
A párom még mindig nyüstől hogy azért egy lány is kéne már a csapatba, most még nem érzem ugy de bármit hozhat az idő. Ezekért a kis szarzsákokért annyi mindenre képes az ember!!!!!!
Bocs hogy ilyen hosszú voltam de nekem is jól estett leirni.
Sziasztok!
Faxni, engem is érdekelnének a tapasztalatok, amikről kérdezel.
A szoptatás témához annyit: el tudom dobni az agyam ettől a hülyeségtől , hogy a császárral szült anyuka nem tud majd szoptatni. Ezt még tényleg mondogatják? VSZ arról lehet szó, hogy mivel a vajúdás során növekszik az oxitocin mennyiség, ez segíti a korábbi tejbelövellést és ezért ha valaki vajúdás nélkül szült császárral , akkor esetleg ez egy picit később következik be. De úgy tudom, ettől még ugyanúgy beindul a tejci, hacsak nem idegesítik halálra szegény mamát ezzel.
Nem beszélve arról, hogy ugye a császáros első szülők 80%-a vajudik, sokan kapnak oxitocint a vajúdás alatt, akkor meg mitől is kellene nem tudniuk szoptatni?! (Na, ez egy gyönyörű mondat volt..:-))) Szóval szerintem nem ezen múlik, hogy valaki tud e vagy nem. Mondjuk császár után többnyire nehezített pálya, nem is a heg (az másnak is van), de a többféle egyéb kínok (altatás utáni közérzet, spinális utáni fejfájás, esetleg műtét utáni komlikációk, stb) miatt. Meg persze egy durva beavatkozás (műtét) után a szervezet erőtartalékai megoszlanak.
Maminti, tetszik ez a topik, jó hogy van egy forum, ahol a császárosok problémáit, akár lelki, akár fizikai, megbeszélhetjük. Más fórumokon a császárral szült mamák nem túl bőbeszédűek. Talán legtöbben rejtegetnek valami rossz érzést a szüléssel kapcsolatban. (Megvallom, nekem is rossz emlék, és sajnos úgy érzem ha sikerült volna rendesen befejezni, akkor minden kínlódás ellenére is jó lenne. Nálam is maga a műtét fordított a dolgon. Ez van. )
Jó lenne ha a szülés előtt állók közül is olvasgatnák minél többen, mert szerintem a lelki bajaink nagy része abból származik, hogy nem készültünk fel erre a lehetőségre. Pedig kellett volna. És jó lett volna tudni, mire számítsak. (Én a szülésfelkészítőn a császáros előadásra már csak fél füllel figyeltem oda, merthogy ez velem ugye úgyse történhet meg. Pedig bárkivel bármikor megtörténhet! Abszolút problémamentes terhesség és jól induló szülés után is, akár még a kitolási szakaszban is bekövetkezhet valami probléma, ami császárhoz vezet. Nem kell ezen fóbiázni, de felkészülni azért szerintem érdemes.)
Bocs a hosszért, csak még egy megjegyzés (nem bírom ki :-)): egy picit úgy érzem -nem feltétlenül itt, hanem úgy általában, hogy mióta minden negyedik nő császárral szül, kialakult egy verseny, hogy na ki szenvedett többet?! Nem tudom, ti hogy vagytok vele, nekem ez nagyon nem tetszik. Szerintem van könnyű császár és nehéz császár és van könnyű szülés és nehéz szülés, a szenvedés nem feltétlenül a szülés módjától függ. És még ott vannak, akik EDÁval szültek. Mintha a szenvedés önmagában vált volna értékké.
Na , véget ért a mese mára ..elnézést a hosszért bocs, bocs, bocs.
igen, a fazas a vervesztesegtol van, autobaleseteknel is ezert azt vizsgaljak eloszor, aki latszolag jol van, csak remesen fazik, mert belso verzesre utal (en 3 takaro alatt vacogtam, nem csaszi utan, csak egy apro arteria kerult a gatmetszes utjaba)
maminti, nem lehet, hogy az amit leirsz, az attol van, hogy regen a szules es ami korulotte volt, az egy termeszetes resze volt a napi esemenyeknek, most meg az ember azt, hogy mit jelent a szules, azt inkabb megtanulja, es ezert sokkal tobb az elvarasa a mamaknak sajat magukkal szemben, es sokkal inkabb tudatosabb esemenykent kezeljuk, sot, teljesitmenykent, mikozben ez nem az,
vicces, nekem nem az az erzesem volt szules kozben, hogy kapjak ki, hanem amit lucilla irt, hogy vki most azonnal mulassza el a fajdalmat, mert nem lehet kibirni, de ma se tudom mire gondoltam, mi lesz, ha nem mulik a fajdalom,
en kerdeztem azt a hulye kerdest a szulesznotol, hogy ezt mindenki ki szokta birni-e?!
A fazas azt hiszem, nem az altatastol van, hanem a vervesztesegtol, en is vacogtam a (huvelyi) szules utan.
Meg osszel, amikor 3 hetet bent voltam a Klinikan, volt egy szobatarsam, aki a negyedik gyereket varta eppen, az elso csaszar volt esa tobbi 3 huvelyi. Hogy hogy viszonyul a bebikhez, nem tudom, de nalam az anyai erzeseket nem a szules, hanem a baby blues inditotta be.
Szules utan 1 nappal egyszeruen nem birtam azt mondani Balazsra, hogy a kisfiam. Termeszetellenesnek tunt. 3 nap mulva eszembe jutott, hogy "a kisfiam" es elbogtem magam. Ez ment kb 6-8 hetig, azota pedig a vilag legtermeszetesebb dolga, hogy anya vagyok es van egy kisfiam :-))
Es ezt szerintem a csaszarosok is hasonloan erezhetik.
Azt hiszem, erre a hiányzó láncszem-érzésre a baby-blue is jól rásegitett.
Csaszi utáni szoptatási nehézségek: még pocakosan hallottam hirét, de a kórházban ilyet senki ki nem ejtett a száján még véletlenül sem. Egyébként is, engem kedden napközben (kedden éjfél után szültem) már elöntött a tej. :) Mindenki magától értetődőnek vette a tejügyet. A szobatársaim (csaszis kórterem volt) közül sem volt senkinek sem ebből problémája, pedig vagy 5-öt "elfogyasztottam" az ottlétem alatt. :) Persze, ebben nagy segitség volt a kórházi védőnő is.
Csaszi utáni hüvelyi szülés: hát ezt én is nagyon szeretném majd megtapasztalni... :)
